Törvénytár

A kereséshez egy feltétel megadása is elegendő.

17/2020. (XII. 23.) IM rendelet

a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazható nyomtatványokról

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 628. § (2) bekezdés g) pontjában és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény 155. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 109. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A polgári perben a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül eljáró fél által alkalmazható nyomtatványok

1. § (1) Ha a fél a polgári perben a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el,

a) a keresetlevelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – az 1. mellékletben,

b) a keresetet tartalmazó iratot a 2. mellékletben,

c) a keresettel, a viszontkeresettel és a beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelmet (a továbbiakban: írásbeli ellenkérelem) a 3. mellékletben,

d) a viszontkereset-levelet a 4. mellékletben,

e) a beszámítást tartalmazó iratot az 5. mellékletben

meghatározott nyomtatványon is előterjesztheti.

(2) Ha a fél a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el,

a) a gondnoksági per (gondnokság alá helyezés iránt indított per, gondnokság alá helyezés módosítása iránt indított per, gondnokság alá helyezés megszüntetése iránt indított per, gondnokság alá helyezés felülvizsgálata iránt indított per, előzetes jognyilatkozat felülvizsgálata iránt indított per) megindítására szolgáló keresetlevelet a 6. mellékletben,

b) a házassági bontóper megindítására szolgáló keresetlevelet a 7. mellékletben,

c) a szülői felügyelettel kapcsolatos per (szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránt indított per, szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatása iránt indított per, közös szülői felügyelet megszüntetése iránt indított per) megindítására szolgáló keresetlevelet a 8. mellékletben,

d) a kiskorú gyermek tartása iránt indított per [tartási kötelezettség megállapítása iránt indított per, tartási kötelezettség megváltoztatása (felemelése, leszállítása) iránt indított per, tartási kötelezettség megszüntetése iránt indított per] megindítására szolgáló keresetlevelet a 9. mellékletben,

e) a munkaügyi per megindítására szolgáló keresetlevelet a 10. mellékletben,

f) a végrehajtási per (végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt indított per, végrehajtási igényper, végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódás engedélyezése iránt indított per) megindítására szolgáló keresetlevelet a 11. mellékletben,

g) a jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránti per megindítására szolgáló keresetlevelet a 12. mellékletben

meghatározott nyomtatványon is előterjesztheti.

2. § A polgári perben a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül eljáró fél a bíróságnak a keresetlevél, a keresetet tartalmazó irat, a viszontkereset-levél, a beszámítást tartalmazó irat, valamint az írásbeli ellenkérelem hiányainak pótlására felhívó végzésében foglaltaknak megfelelő hiánypótlást a keresetlevél, a keresetet tartalmazó irat, a viszontkereset-levél, a beszámítást tartalmazó irat, az írásbeli ellenkérelem nyomtatvány benyújtásával vagy a 13. mellékletben meghatározott hiánypótlási nyomtatvány benyújtásával is teljesítheti.

3. § Ha a fél a polgári perben a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el, és a nyomtatványon előterjesztett keresetlevélben, keresetet tartalmazó iratban, írásbeli ellenkérelemben, viszontkereset-levélben és beszámítást tartalmazó iratban az ellenfélhez állítási szükséghelyzet esetén valamely tény állításához szükséges információ szolgáltatására, illetve bizonyítási szükséghelyzet esetén bizonyítási eszköz csatolására kíván felhívást intézni, azt a 14. mellékletben meghatározott pótlap nyomtatványon kell előterjesztenie.

4. § (1) Ha a fél a polgári perben a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el, és a nyomtatványon előterjesztett keresetlevélben, keresetet tartalmazó iratban, írásbeli ellenkérelemben, viszontkereset-levélben és beszámítást tartalmazó iratban

a) tanúbizonyítás iránti indítványt kíván tenni, azt a 15. mellékletben,

b) szakértő alkalmazása iránti indítványt kíván tenni, azt a 16. mellékletben,

c) okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel történő bizonyítás iránti indítványt kíván tenni, illetve okiratot vagy tárgyi bizonyítási eszközt kíván rendelkezésre bocsátani, azt a 17. mellékletben,

d) egyéb bizonyítás iránti indítványt kíván tenni, azt a 18. mellékletben

meghatározott pótlap nyomtatványon kell előterjesztenie.

(2) Ha a fél a polgári perben a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el, és a nyomtatványon előterjesztett keresetlevélben, keresetet tartalmazó iratban, írásbeli ellenkérelemben, viszontkereset-levélben és beszámítást tartalmazó iratban több tanúbizonyítási, szakértő alkalmazása iránti, okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel történő bizonyítás iránti indítványt kíván tenni, illetve okiratot vagy tárgyi bizonyítási eszközt kíván rendelkezésre bocsátani, vagy egyéb bizonyítás iránti indítványt kíván tenni, azt az (1) bekezdésben meghatározottak szerint további, a 15. mellékletben, a 16. mellékletben, a 17. mellékletben vagy a 18. mellékletben meghatározott pótlap nyomtatványon kell előterjesztenie.

5. § Ha a fél a polgári perben a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el, és a nyomtatvány kitöltésére a bíróság elnöke által jogszabályban foglaltak szerint erre a célra meghatározott ügyfélfogadási időben kerül sor, a nyomtatványt a fél aláírását követően az erre jogosult igazságügyi alkalmazott záradékkal, aláírásával, valamint a bíróság körbélyegzőjének lenyomatával látja el. A záradék szövege a következő: „A beadványt a nyomtatványon a szóban előadottak szerint, jogszabályban meghatározott módon rögzítettem.”

2. A közigazgatási perben a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül eljáró fél által alkalmazható nyomtatványok

6. § (1) Ha a fél közigazgatási perben a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el, a keresetlevelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a 19. mellékletben meghatározott nyomtatványon is előterjesztheti.

(2) Ha a fél a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el, a 20. mellékletben meghatározott nyomtatványon is előterjesztheti a mulasztási per megindítására szolgáló keresetlevelet.

7. § A közigazgatási perben a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül eljáró fél a bíróságnak a keresetlevél hiányainak pótlására felhívó végzésében foglaltaknak megfelelő hiánypótlást a 19. mellékletben vagy a 20. mellékletben meghatározott keresetlevél nyomtatvány benyújtásával vagy a 13. mellékletben meghatározott hiánypótlási nyomtatvány benyújtásával is teljesítheti.

8. § Ha a közigazgatási perben a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül eljáró fél a 19. mellékletben vagy a 20. mellékletben meghatározott nyomtatványon előterjesztett keresetlevélben az ellenfélhez bizonyítási szükséghelyzet esetén bizonyítási eszköz csatolására kíván felhívást intézni, azt a 14. mellékletben meghatározott pótlap nyomtatványon kell előterjesztenie.

9. § (1) Ha a fél a közigazgatási perben a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el, és a 19. melléklet vagy a 20. melléklet szerinti nyomtatványon előterjesztett keresetlevélben

a) tanúbizonyítás iránti indítványt kíván tenni, azt a 15. mellékletben,

b) szakértő alkalmazása iránti indítványt kíván tenni, azt a 21. mellékletben,

c) okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel történő bizonyítás iránti indítványt kíván tenni, illetve okiratot vagy tárgyi bizonyítási eszközt kíván rendelkezésre bocsátani, azt a 17. mellékletben,

d) egyéb bizonyítás iránti indítványt kíván tenni, azt a 18. mellékletben

meghatározott pótlap nyomtatványon kell előterjesztenie.

(2) Ha a fél a közigazgatási perben a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény szerint jogi képviselő nélkül jár el, és több tanúbizonyítási, szakértő alkalmazása iránti, okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel történő bizonyítás iránti indítványt kíván tenni, illetve okiratot vagy tárgyi bizonyítási eszközt kíván rendelkezésre bocsátani, vagy egyéb bizonyítás iránti indítványt kíván tenni, azt az (1) bekezdésben meghatározottak szerint további, a 15. mellékletben, a 21. mellékletben, a 17. mellékletben vagy a 18. mellékletben meghatározott pótlapon kell előterjesztenie.

3. Közös szabályok

10. § Ha a nyomtatványon szereplő pontok vagy sorok nem elegendőek az adatok, kérelmek, nyilatkozatok rögzítéséhez, az érintett adatokat, kérelmeket, nyilatkozatokat az eredeti nyomtatvánnyal megegyező részt tartalmazó pótlapo(ko)n kell rögzíteni, kivéve, ha az adat, kérelem vagy nyilatkozat megtételére pótlap nyomtatvány került rendszeresítésre.

11. § A pótlapo(ka)t be kell sorszámozni, és az(oka)t a nyomtatványhoz kell csatolni. A nyomtatványban fel kell tüntetni, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap(ok) kerül(nek) csatolásra.

12. § Az egyes nyomtatványok végén található jegyzetek kizárólag a felek számára szolgáló tájékoztatásokat tartalmaznak, amelyek a nyomtatványok kitöltését segítik elő. Az egyes nyomtatványok végén található jegyzetek nem képezik a nyomtatvány részét, azok a nyomtatvány papíralapú előterjesztése esetén elhagyhatóak.

13. § (1) Az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) az e rendelet szerinti nyomtatványokat a bíróságok központi internetes honlapján (a továbbiakban: honlap) letölthető formában közzéteszi, és feltünteti a közzététel időpontját. Papíralapú nyomtatvány a bíróság kezelő-, tájékoztatási vagy ügyfélszolgálati irodáján díjmentesen igényelhető.

(2) Az OBH az e rendelet szerinti nyomtatványokat olyan formában is közzéteheti, hogy azok informatikai eszköz alkalmazásával szerkeszthetők legyenek.

(3) Az OBH a nyomtatványok közzététele során a nyomtatványok végén található jegyzeteket – tartalmi változtatás nélkül – átszerkesztett formában is megjelenítheti. Az átszerkesztés során biztosítani kell, hogy a nyomtatványok végén található jegyzetek egyes pontjai egyértelműen a nyomtatványnak azokhoz a pontjaihoz legyenek hozzárendelve, amelyekhez e rendelet szerint hozzárendelésre kerültek.

4. Záró rendelkezések

14. § Ez a rendelet 2021. január 1-jén lép hatályba.

15. § (1) E rendeletet a hatálybalépését követően előterjesztésre kerülő nyomtatványokra kell alkalmazni.

(2) A 13. §-ban foglaltak teljesítése érdekében az OBH az e rendelet szerinti nyomtatványokat legkésőbb 2021. március 31. napjáig előkészíti.

(3) 2021. március 31. napjáig szabályszerűen előterjesztettnek kell a beadványt tekinteni akkor is, ha a fél a beadványt a polgári perben és a közigazgatási bírósági eljárásban alkalmazandó nyomtatványokról szóló 6/2019. (III. 18.) IM rendelet szerinti nyomtatványon terjeszti elő, és a nyomtatvány kitöltött tartalma megfelel a polgári perrendtartásról szóló törvényben foglaltaknak.

16. § * 

1. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Keresetlevél nyomtatvány

KERESETLEVÉL * , * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

__________________________________________________________________________

1.2. Felperes *  adatai * 

1.2.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

_______________________________________________________________________

Születési hely és idő: ________________, ______ év ___________ hó _______ nap

Anyja neve:

_________________________________________________________________________

Lakóhely:

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

E-mail-cím: * 

____________________@____________________________________________________

1.2.2. Nem természetes személy *  felperes

Név:

Székhely:

Kézbesítési cím (ha székhelytől eltérő):

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve:

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám:

Adószám: _ _ _ _ _ _ _ _ - _ - _ _

1.2.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Kézbesítési cím:

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

1.2.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

1.3. Alperes *  adatai * 

1.3.1. Természetes személy alperes

Születési hely és idő: *  ________________, ______ év ___________ hó _______ nap

Anyja neve: * 

1.3.2. Nem természetes személy *  alperes

Kézbesítési cím: * 

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve: * 

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: * 

Adószám: *  _ _ _ _ _ _ _ _-_-_ _

1.3.3. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének adatai * 

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A felperes (több felperes esetén az egyes felperesek) az alperessel (több alperes esetén az egyes alperesekkel) szemben pontosan milyen döntés *  meghozatalát kéri(k) a bíróságtól (kereseti kérelem):

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy mely igényét kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog): * 

2.3. A kereseti kérelmet megalapozó tények: * 

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

2.5. Több kereset esetén

A kérelmek egymáshoz való viszonya:
(a megfelelő aláhúzandó)
együttes (valódi)  * 
vagylagos * 
eshetőleges * 

Elbírálásuk kért sorrendje eshetőleges keresetek esetén:

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. A pertárgy értéke * 

Az érvényesített követelés értéke: * 

A pertárgy értéke meghatározásánál figyelembe vett tények: * 

3.2. Azon tények, körülmények meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott bíróságra nyújtja be (joghatóság, hatáskör, illetékesség): * 

3.3. Az eljárási illeték * 

A megfizetett összeg: ________________________________________

Megfizetésének módja: *  ________________________________________

_________________________

Illeték megfizetésének hiányában

a) Költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem esetén annak megjelölése, hogy milyen költségkedvezmény iránti kérelmet kíván előterjeszteni: *  (a megfelelő aláhúzandó)

költségmentesség * 

teljes költségfeljegyzési jog * 

részleges költségfeljegyzési jog * 

Részleges költségfeljegyzési jog kérelmezése esetén a kért kedvezmény mértékének meghatározása:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

b) Jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés *  esetén az arra történő hivatkozás:

3.4. A nem természetes személy felperes nyilvántartási számának hiányában a perbeli jogképességet megalapozó körülmények leírása: * 

3.5. A nem természetes személy alperes nyilvántartási számának hiányában a perelhetőségét megalapozó körülmények leírása: * 

3.6. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

3.7. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

3.8. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

3.9. Mellékletek: * 

Kelt: ________________, ______ év ___________ hónap _______ nap

________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  __________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_________________________________________________

Aláírás: __________________________

2.

2. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Keresetet tartalmazó irat nyomtatvány

KERESETET TARTALMAZÓ IRAT * , * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

1.2. A per fizetési meghagyásos előzménye az eljárt közjegyző neve és a közjegyzői ügyszám megjelölésével: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

1.3. Felperes *  adatai * 

1.3.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

__________________________________________________________________________

Születési hely és idő: ________________, ______ év ___________ hó _______ nap

Anyja neve:

__________________________________________________________________________

Lakóhely:

__________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: * 

____________________@____________________________________________________

1.3.2. Nem természetes személy *  felperes

Név:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Székhely:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha székhelytől eltérő):

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: * 

____________________@____________________________________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve:

__________________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám:

__________________________________________________________________________

Adószám: _ _ _ _ _ _ _ _-_-_ _

1.3.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

1.3.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________________________________@______________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

__________________________________________________________________________

1.4. Alperes *  adatai * 

1.4.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

__________________________________________________________________________

Születési hely és idő: *  _____________________, ______ év ___________ hó _______ nap

Anyja neve: * 

__________________________________________________________________________

Lakóhely:

__________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ___________________________________________________@______________________

1.4.2. Nem természetes személy *  alperes

Név:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Székhely:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím: * 

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve: * 

__________________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: * 

__________________________________________________________________________

Adószám: *  _ _ _ _ _ _ _ _-_-_ _

1.4.3. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy alperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________________________@______________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A felperes (több felperes esetén az egyes felperesek) az alperessel (több alperes esetén az egyes alperesekkel) szemben pontosan milyen döntés *  meghozatalát kéri(k) a bíróságtól (kereseti kérelem):

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy mely igényét kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog): * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.3. A kereseti kérelmet megalapozó tények: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.5. Több kereset esetén * 

A kérelmek egymáshoz való viszonya:
(a megfelelő aláhúzandó)
együttes (valódi)  * 
vagylagos * 
eshetőleges * 

Elbírálásuk kért sorrendje eshetőleges keresetek esetén:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. Az eljárási illeték * 

A megfizetett összeg: ________________________________________

Megfizetésének módja: * 

__________________________________________________________

Illeték megfizetésének hiányában * 

a) Költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem esetén annak megjelölése, hogy milyen költségkedvezmény iránti kérelmet kíván előterjeszteni: *  (a megfelelő aláhúzandó)

költségmentesség * 

teljes költségfeljegyzési jog * 

részleges költségfeljegyzési jog * 

Részleges költségfeljegyzési jog kérelmezése esetén a kért kedvezmény mértékének meghatározása: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

b) Jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés *  esetén az arra történő hivatkozás:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.2. A nem természetes személy felperes nyilvántartási számának hiányában a perbeli jogképességet megalapozó körülmények leírása: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.3. A nem természetes személy alperes nyilvántartási számának hiányában a perelhetőségét megalapozó körülmények leírása: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.4. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

3.5. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

3.6. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás, és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

3.7. Mellékletek: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Kelt: ________________, ______ év ___________ hónap _______ nap

________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  __________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_________________________________________________

Aláírás: __________________________

2.

Név (teljes név): *  __________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_________________________________________________

Aláírás: __________________________

3. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Írásbeli ellenkérelem nyomtatvány

ÍRÁSBELI ELLENKÉRELEM * , * 

Annak megjelölése, hogy az írásbeli ellenkérelmet keresettel, viszontkeresettel vagy beszámítással szemben terjeszti elő: * 

(a megfelelő aláhúzandó)

keresettel szembeni írásbeli ellenkérelem

viszontkeresettel szembeni írásbeli ellenkérelem

beszámítással szembeni írásbeli ellenkérelem

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

______________________________________________________________________

1.2. Bírósági ügyszám:

1.3. Az ellenkérelmet előterjesztő fél * 

1.3.1. Perbeli állása:

Alperes Felperes (a megfelelő aláhúzandó)

1.3.2. Név:

______________________________________________________________________

1.3.3. Természetes személy törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy törvényes vagy szervezeti képviselőjének *  neve:

______________________________________________________________________

1.3.4. Meghatalmazott képviselő neve: * 

______________________________________________________________________

1.4. Felperes adatai * 

1.4.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

1.4.2. Nem természetes személy felperes

Név: __________________________________________________________________

Székhely:

______________________________________________________________________

1.5. Alperes adatai * 

1.5.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: *  ________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve: * 

______________________________________________________________________

Lakóhely:

________________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: * 

_________________________@___________________________________________

1.5.2. Nem természetes személy alperes

Név:

______________________________________________________________________

Székhely:

____________________________________________________________________________

Kézbesítési cím: * 

______________________________________________________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve: * 

______________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: * 

______________________________________________________________________

Adószám: *  _ _ _ _ _ _ _ _– _ – _ _

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

1.5.3. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy alperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének *  adatai

Név:

____________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

____________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

1.5.4. Alperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

____________________________________________________________________________

E-mail-cím: * 

_______________________________@___________________________________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

____________________________________________________________________________

2. ÉRDEMI RÉSZ

2.1. A keresetet / viszontkeresetet / beszámítást *  teljes mértékben elismerő nyilatkozat: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

________________________________________________________________________

2.2. Az eljárás megszüntetésére irányuló kérelem esetén * 

2.2.1. Annak megjelölése, hogy milyen okból és milyen tények alapján kéri az eljárás megszüntetését: * 

___________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

2.2.2. A megszüntetésre vonatkozó tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.2.2.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.2.2.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.2.2.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.2.2.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.2.2.5. Az ellenkérelem benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.3. A kereset / viszontkereset / beszámítás *  elutasítása iránti kérelem esetén * 

2.3.1. Az elutasítást:

(a megfelelő aláhúzandó)

egészben kéri

részben kéri

2.3.2. A részbeni elutasításra irányuló kérelem esetén a kereset / viszontkereset / beszámítás *  azon részének pontos megjelölése, amelyek elutasítását kéri:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.3.3. Annak meghatározása, hogy a keresettel / viszontkeresettel / beszámítással *  érvényesített joggal szemben milyen kifogást (anyagi jogi kifogás) támaszt

2.3.3.1 Az anyagi jogi kifogás megjelölése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.3.3.2. Az anyagi jogi kifogás alapjául szolgáló tények: * 

2.3.4. A keresetlevélben / viszontkereset-levélben / beszámítást tartalmazó iratban *  előadott kérelemre, tényekre, bizonyítékokra, bizonyítási indítványokra vonatkozó vitató és cáfoló nyilatkozatok:

2.3.5. A védekezést megalapozó tények: * 

2.3.6. A védekezést megalapozó tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.3.6.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.3.6.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.3.6.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.3.6.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.3.6.5. Az ellenkérelem benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. Az ellenfél állítási, illetve bizonyítási szükséghelyzetre hivatkozása esetén * 

3.1.1. Az ellenfél felhívására tett nyilatkozat:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.1.2. Az ellenfél felhívására tekintettel csatolt bizonyítási eszköz:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.1.3. Az ellenfél felhívásában foglaltak nem teljesítésének az indoka: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.2. Annak előadása, hogy az ellenkérelmet előterjesztő fél törvényes képviselője *  milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.3. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

3.4. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.5. Mellékletek: * 

Kelt: ___________________, ______ év ___________ hónap _____ nap

_____________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  _______________________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: __________________________________________

4. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Viszontkereset-levél nyomtatvány

VISZONTKERESET-LEVÉL * , * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

1.2. Bírósági ügyszám:

____________________________________________________________________________

1.3. A viszontkereset-levelet előterjesztő alperes * 

_________________________________________________________________________

1.3.1. Név:

______________________________________________________________________

1.3.2. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy alperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének *  neve:

______________________________________________________________________

1.3.3. Meghatalmazott képviselő neve: * 

______________________________________________________________________

1.4. Felperes adatai * 

1.4.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: ______________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve:

______________________________________________________________________________________

Lakóhely:

________________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

____________________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

________________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  __________________ @ __________________________________

1.4.2. Nem természetes személy *  felperes

Név: __________________________________________________________________

____________________________________________________________________________

Székhely:

_____________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________________________________________________________________________________________ @ __________________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve:

______________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: _________________________________________

Adószám: _ _ _ _ _ _ _ _– _ – _ _

1.4.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  __________________ @ __________________________________

1.4.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  __________________ @ __________________________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

______________________________________________________________________

1.5. Alperes adatai * 

1.5.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: __________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve:

______________________________________________________________________

Lakóhely:

_____________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  __________________ @ __________________________________

1.5.2. Nem természetes személy alperes

Név:

______________________________________________________________________

Székhelye:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve:

______________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: _________________________________________

Adószám: _ _ _ _ _ _ _ _– _ – _ _

E-mail-cím: *  __________________ @ __________________________________

1.5.3. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy alperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének *  adatai

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  __________________ @ __________________________________

1.5.4. Alperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  __________________ @ __________________________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

______________________________________________________________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. Az alperes (több alperes esetén az egyes alperesek) a felperessel (több felperes esetén az egyes felperesekkel) szemben pontosan milyen döntés *  meghozatalát kéri(k) a bíróságtól (kereseti kérelem):

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy mely igényét *  kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog): * 

2.3. A viszontkereseti kérelmet megalapozó tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A viszontkereset-levél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.5. Több viszontkereset esetén

A kérelmek egymáshoz való viszonya: (a megfelelő aláhúzandó)

együttes (valódi) * 

vagylagos * 

eshetőleges * 

Elbírálásuk kért sorrendje eshetőleges keresetek esetén:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. A pertárgy értéke * 

Az érvényesített követelés értéke: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

A pertárgy értéke meghatározásánál figyelembe vett tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.2. Azon adatok előadása, hogy a viszontkeresetnek a perben való előterjeszthetőségét a joghatóság, hatáskör, illetékesség szempontjából milyen körülmények alapozzák meg: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.3. Az eljárási illeték * 

A megfizetett összeg: ______________________________________________________

Megfizetésének módja: *  __________________________________________________

Illeték megfizetésének hiányában

a) Költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem esetén annak megjelölése, hogy milyen költségkedvezmény iránti kérelmet kíván előterjeszteni: *  (a megfelelő aláhúzandó)

költségmentesség * 

teljes költségfeljegyzési jog * 

részleges költségfeljegyzési jog * 

Részleges költségfeljegyzési jog kérelmezése esetén a kért kedvezmény mértékének meghatározása:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

b) Jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés *  esetén az arra történő hivatkozás:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.4. A viszontkereset szempontjából a perelhetőségét megalapozó körülmények leírása, ha a nem természetes személy felperes nem rendelkezik közhiteles nyilvántartásból elérhető nyilvántartási számmal: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.5. A nem természetes személy alperes 1.5.2. pontbeli nyilvántartási számának hiányában a viszontkereset szempontjából a perbeli jogképességet megalapozó körülmények leírása: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.6. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.7. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.8. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás, és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.9. Mellékletek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Kelt: ____________________, ____ év _______________________ hónap ______ nap

Tanúk: * 

1.

aláírás

Név (teljes név): *  _______________________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: _______________________________________________________

5. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Beszámítást tartalmazó irat nyomtatvány

BESZÁMÍTÁST TARTALMAZÓ IRAT * , * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

1.2. Bírósági ügyszám:

__________________________________________________________________________

1.3. A beszámítást tartalmazó iratot előterjesztő fél * 

1.3.1. Név:

____________________________________________________________________________

1.3.2. Természetes személy fél törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy fél törvényes vagy szervezeti képviselőjének *  neve:

_____________________________________________________________________________

1.3.3. Meghatalmazott képviselő neve: * 

__________________________________________________________________________

1.4. Felperes adatai * 

1.4.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

__________________________________________________________________________

Születési hely és idő: ________________, ______ év ___________ hó _______ nap

Anyja neve:

__________________________________________________________________________

Lakóhely:

________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________@___________________________

1.4.2. Nem természetes személy *  felperes

Név:

____________________________________________________________________________

Székhely:

_____________________________________________________________________________________

Kézbesítési cím

______________________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ___________________@__________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve:

__________________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám:

__________________________________________________________________________

Adószám: _ _ _ _ _ _ _ _-_-_ _

1.4.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

1.4.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

_______________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

____________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

__________________________________________________________________________

1.5. Alperes adatai * 

1.5.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

____________________________________________________________________________

Születési hely és idő: ________________, ______ év ___________ hó _______ nap

Anyja neve:

__________________________________________________________________________

Lakóhely:

__________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ________________@______________________

1.5.2. Nem természetes személy alperes

Név:

__________________________________________________________________________

Székhely:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

_____________________________________________________________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve:

____________________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám:

____________________________________________________________________________

Adószám: _ _ _ _ _ _ _ _-_-_ _

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

1.5.3. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy alperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének *  adatai

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

1.5.4. Alperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

__________________________________________________________________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A beszámítani kívánt pénzkövetelés összege vagy egyéb követelés megnevezése és mennyisége, annak meghatározásával, hogy mely felperessel / alperessel szemben pontosan mit kíván beszámítani:

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy a beszámítással mely igényét kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog): * 

2.3. A beszámítás összegét vagy mennyiségét és a beszámított követelés lejártát vagy esedékességét megalapozó tények: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.4. A beszámítás után fennmaradó követelés összege vagy mennyisége, feltüntetve, hogy a beszámítani kívánt követelés a követelést milyen időpontban, mennyiségben és miként szüntette meg:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.5. Annak meghatározása, hogy a 2.4. pontban foglalt adat milyen számításon alapul: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.6. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.6.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.6.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.6.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.6.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.6.5. A beszámítást tartalmazó irat benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. Azon adatok előadása, hogy a beszámításnak a perben való előterjeszthetőségét a joghatóság, hatáskör, illetékesség szempontjából milyen körülmények alapozzák meg: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

3.2. A nem természetes személy felperes 1.4.2. pontbeli nyilvántartási számának hiányában a perbeli jogképességet megalapozó körülmények leírása: * 

__________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.3. A nem természetes személy alperes 1.5.2. pontbeli nyilvántartási számának hiányában a perbeli jogképességet megalapozó körülmények leírása: * 

__________________________________________________________________________

_____________________________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.4. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.5. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.6. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás, és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.7. Mellékletek: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Kelt: ________________, ______ év ___________ hónap _______ nap

________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  __________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_________________________________________________

Aláírás: __________________________

2.

Név (teljes név): *  __________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_________________________________________________

Aláírás: __________________________

6. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Keresetlevél nyomtatvány gondnoksági perben

KERESETLEVÉL GONDNOKSÁGI PERBEN * , * 

Annak megjelölése, hogy melyik pert kívánja megindítani a keresetlevéllel: * 

(a megfelelő aláhúzandó)

gondnokság alá helyezés iránt indított per * 

gondnokság alá helyezés módosítása iránt indított per * 

gondnokság alá helyezés megszüntetése iránt indított per * 

gondnokság alá helyezés felülvizsgálata iránt indított per * 

előzetes jognyilatkozat felülvizsgálata iránt indított per * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

1.2. Felperes *  adatai * 

1.2.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

_______________________________________________________________________

Születési hely és idő: ________________, ______ év ___________ hó _______ nap

Anyja neve:

_

__________________________________________________________________________

Lakóhely:

_

_________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ____________@________________________________________________

1.2.2. Nem természetes személy *  felperes

Név: _____________________________________________________________________

Székhely:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: * 

____________________@____________________________________________________

Nyilvántartó hatóság *  neve:

__________________________________________________________________________

Nyilvántartási száma: ________________________________________________________

1.2.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

_________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

1.2.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

__________________________________________________________________________

1.2.5. A keresetindításra való jogosultságot alátámasztó adatok: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

1.3. Alperes *  adatai * 

1.3.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

__________________________________________________________________________

Születési hely és idő: *  ________________, ______ év ___________ hó _______ nap

Anyja neve: * 

__________________________________________________________________________

Lakóhely:

__________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

1.3.2. Nem természetes személy alperes * 

Név:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Székhely:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

Nyilvántartó hatóság *  neve:

__________________________________________________________________________

Nyilvántartási szám * :_________________________________________________________

1.3.3. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A felperes az alperessel szemben pontosan milyen döntés meghozatalát kéri a bíróságtól (kereseti kérelem): * , * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.1.1. Ha a kereseti kérelem az alperes cselekvőképességét részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezésre irányul, legalább egy olyan ügycsoport *  megnevezése, amelyre nézve az alperes gondnokság alá helyezését kéri:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy mely igényét kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog): * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.3. A kereseti kérelmet megalapozó tények: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.5. Több kereset esetén

A kérelmek egymáshoz való viszonya:
(a megfelelő aláhúzandó)
együttes (valódi)  * 
vagylagos * 
eshetőleges * 

Elbírálásuk kért sorrendje eshetőleges keresetek esetén:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.6. A gondnoksággal érintett személy ingatlanvagyonára vonatkozó adatok: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.7. A gondnoksággal érintett személy előzetes jognyilatkozatára *  vonatkozó adatok, ha arról tudomása van:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. Annak meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott járásbíróságra nyújtja be (joghatóság, hatáskör, illetékesség): * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.2. A per tárgyi költségmentes a 2017. évi CXXVIII. törvény 2. § (1) bekezdése alapján.

3.3. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.4. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

3.5. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

3.6. Mellékletek: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Kelt: ________________, ______ év ___________ hónap _______ nap

________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  __________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

____________________________________________________________________________

Aláírás: __________________________

2.

Név (teljes név): *  __________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_________________________________________________

Aláírás: __________________________

7. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Keresetlevél nyomtatvány házassági bontóperben

KERESETLEVÉL HÁZASSÁGI BONTÓPERBEN * , * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

1.2. Felperes *  házastárs adatai

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: __________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve:

______________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

1.2.1. Törvényes képviselő adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: _____________________@______________________________________

1.2.2. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: _____________________@______________________________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

______________________________________________________________________

1.3. Alperes *  házastárs adatai

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: *  __________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve: * 

______________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@______________________________________

1.3.1. Törvényes képviselő adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: _____________________@______________________________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A felperes az alperessel szemben pontosan milyen döntés meghozatalát kéri a bíróságtól (kereseti kérelem): * 

2.3.1. A házasságkötés helye és ideje:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.3.2. A házasságból származó és életben levő gyermekek születésére vonatkozó adatok: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.3.3. Az életközösség fennállásának időtartama: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.3.4. A házasság közös megegyezésen alapuló felbontása esetén szükséges nyilatkozatok (szülői felügyelet gyakorlásának rendezése, kapcsolattartás, gyermek tartása, házastársi közös lakás használata, igény esetén házastársi tartás): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.5. Több kereset esetén * 

A kérelmek egymáshoz való viszonya:
(a megfelelő aláhúzandó)

együttes (valódi) * ,

vagylagos * 

eshetőleges * 

Több együttes (valódi) kérelem esetén: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Elbírálás kért sorrendje eshetőleges kérelmek esetén: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. A pertárgy értéke

Az érvényesített követelés értéke: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

A pertárgy értéke meghatározásánál figyelembe vett tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.2. Annak meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott járásbíróságra nyújtja be (joghatóság, illetékesség): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.3. Az eljárási illeték * 

A megfizetett összeg: ______________________________________________________

Megfizetésének módja: * 

______________________________________________________________________

Illeték megfizetésének hiányában

a) Költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem esetén annak megjelölése, hogy milyen költségkedvezmény iránti kérelmet kíván előterjeszteni: *  (a megfelelő aláhúzandó)

költségmentesség * 

teljes költségfeljegyzési jog * 

részleges költségfeljegyzési jog * 

Részleges költségfeljegyzési jog kérelmezése esetén a kért kedvezmény mértékének meghatározása:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

b) Jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés *  esetén az arra történő hivatkozás:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.4. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.5. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.6. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.7. Mellékletek * 

Kelt: ______________________, _______ év _________________ hónap _____ nap

_________________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  ____________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: ________________________________________

2.

Név (teljes név): *  ____________________________________________

_________________________________________________________________-

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: _________________________________________

8. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Keresetlevél nyomtatvány szülői felügyelettel kapcsolatos perben

KERESETLEVÉL SZÜLŐI FELÜGYELETTEL KAPCSOLATOS PERBEN * , * 

Annak megjelölése, hogy melyik pert kívánja megindítani a keresetlevéllel: * 

(a megfelelő aláhúzandó)

a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránt indított per * 

a szülői felügyelet gyakorlásának megváltoztatása iránt indított per * 

a közös szülői felügyelet megszüntetése iránt indított per * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

1.2. Felperes *  adatai * 

1.2.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: __________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve: _____________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

1.2.2. Nem természetes személy *  felperes

Név: __________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Székhely:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@________________________________

Nyilvántartó hatóság *  neve:

______________________________________________________________________

Nyilvántartási szám:

______________________________________________________________________

1.2.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  __________________@________________________

1.2.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  __________________@_____________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

______________________________________________________________________

1.3. Alperes *  adatai * 

1.3.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: *  __________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve: * 

_

_____________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  __________________@_________________________

1.3.2. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének *  adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A felperes az alperessel szemben pontosan milyen döntés meghozatalát kéri a bíróságtól (kereseti kérelem): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy mely igényét kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.3. A kereseti kérelmet megalapozó tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel bizonyítani: * 

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel bizonyítani: * 

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.5. Több kereset esetén

A kérelmek egymáshoz való viszonya:

(a megfelelő aláhúzandó)

együttes (valódi) * 

vagylagos * 

eshetőleges * 

Elbírálásuk kért sorrendje eshetőleges keresetek esetén:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. A pertárgy értéke

Az érvényesített követelés értéke: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

A pertárgy értéke meghatározásánál figyelembe vett tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.2. Annak meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott járásbíróságra nyújtja be (joghatóság, illetékesség): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.3. Költségkedvezmények * 

Annak megjelölése, hogy költségmentesség engedélyezése iránti kérelmet előterjeszt-e: * 

Igen □

Nem □

3.4. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.5. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.6. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.7. Mellékletek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Kelt: ______________________, _______ év _________________ hónap _____ nap

_________________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  ____________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: _____________________________________________________

9. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Keresetlevél nyomtatvány kiskorú gyermek tartása iránt indított perben

KERESETLEVÉL KISKORÚ GYERMEK TARTÁSA IRÁNT INDÍTOTT PERBEN * , * 

Annak megjelölése, hogy melyik pert kívánja megindítani a keresetlevéllel: * 

(a megfelelő aláhúzandó)

gyermektartásdíj megállapítása iránt indított per * 

gyermektartásdíj megváltoztatása (felemelése, leszállítása) iránt indított per * 

gyermektartásdíj megszüntetése iránt indított per * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

1.2. Felperes *  adatai * 

1.2.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: __________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve:

______________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

1.2.2. Nem természetes személy *  felperes

Név:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Székhely:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

Nyilvántartó hatóság *  neve:

______________________________________________________________________

Nyilvántartási száma: ______________________________________________________

1.2.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

1.2.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

______________________________________________________________________

1.3. Alperes *  adatai * 

1.3.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: *  __________________, _____ év ____________ hó _______ nap

Anyja neve: * 

______________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

1.3.2. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének *  adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A felperes (több felperes esetén az egyes felperesek) az alperessel szemben pontosan milyen döntés meghozatalát kéri(k) a bíróságtól (kereseti kérelem): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy mely igényét kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.3. A kereseti kérelmet megalapozó tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.5. Több kereset esetén

A kérelmek egymáshoz való viszonya:
(a megfelelő aláhúzandó)

együttes (valódi) * 

vagylagos * 

eshetőleges * 

Elbírálásuk kért sorrendje eshetőleges keresetek esetén:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. A pertárgy értéke

Az érvényesített követelés értéke: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

A pertárgy értéke meghatározásánál figyelembe vett tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.2. Annak meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott bíróságra nyújtja be (joghatóság, hatáskör, illetékesség): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.3. Költségkedvezmények * 

Annak megjelölése, hogy költségmentesség engedélyezése iránti kérelmet előterjeszt-e: * 

Igen □

Nem □

3.4. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.5. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.6. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.7. Mellékletek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Kelt: ______________________, _______ év _________________ hónap _____ nap

_________________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  ____________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: _____________________________________________________

2.

Név (teljes név): *  ____________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: _____________________________________________________

10. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Keresetlevél nyomtatvány munkaügyi perben

KERESETLEVÉL MUNKAÜGYI PERBEN * , * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

1.2. Felperes *  adatai * 

1.2.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: __________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve:

______________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

1.2.2. Nem természetes személy *  felperes

Név: __________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Székhely:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha székhelytől eltérő):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve:

______________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: _________________________________________

Adószám: _ _ _ _ _ _ _ _ –_ – _ _

1.2.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím: __________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

1.2.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

______________________________________________________________________

1.3. Alperes *  adatai * 

1.3.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: *  __________________, _____ év ____________ hó ________ nap

Anyja neve: * 

______________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

1.3.2. Nem természetes személy *  alperes

Név:

____________________________________________________________________________

Székhely:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím: * 

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve: * 

______________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: *  _______________________________________

Adószám: *  _ _ _ _ _ _ _ _ – _ – _ _

1.3.3. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@____________________________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A felperes (több felperes esetén az egyes felperesek) az alperessel (több alperes esetén az egyes alperesekkel) szemben pontosan milyen döntés *  meghozatalát kéri(k) a bíróságtól (kereseti kérelem):

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.1.1. Ha a felperes munkaviszonya jogellenes megszüntetése következményeként kártérítésként elmaradt jövedelme megtérítését kéri, az elmaradt jövedelem tételeinek megjelölése jogcímenként *  és összegszerűen, annak pontos megjelölésével, hogy azt mely időtartamra számítja fel: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.1.2. Annak megjelölése, ha a felperes felszámolás alatt álló munkáltatóval szemben a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos igényt érvényesít: * 

IGEN NEM (A megfelelő aláhúzandó)

2.1.2.1 Annak megjelölése, hogy igényét a felszámolónak bejelentette-e:

IGEN NEM (A megfelelő aláhúzandó)

2.1.2.2. Annak megjelölése, hogy a felszámoló vitatja-e a bejelentett igényt:

IGEN NEM (A megfelelő aláhúzandó)

2.1.2.3. Ha a felszámoló a bejelentett igényt vitatja, a követelés vitatásáról szóló felszámolói közlés átvételének időpontja:

______ év _________________ hó ______ nap

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy mely igényét *  kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog):

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.3. A kereseti kérelmet megalapozó tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

2.5. Több kereset esetén

A kérelmek egymáshoz való viszonya:
(a megfelelő aláhúzandó)

együttes (valódi) * 

vagylagos * 

eshetőleges * 

Elbírálásuk kért sorrendje eshetőleges keresetek esetén:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. A pertárgy értéke

Az érvényesített követelés értéke: * 

______________________________________________________________________

A pertárgy értéke meghatározásánál figyelembe vett tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.2. Azon tények, körülmények meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott bíróságra nyújtja be (joghatóság, hatáskör, illetékesség): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.3. Költségkedvezmények * 

a) Jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés esete: (a megfelelő aláhúzandó)

tárgyi költségfeljegyzési jog * 

tárgyi illetékfeljegyzési jog * 

b) Munkavállalói költségkedvezményre való jogosultság megállapításához szükséges adatok: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.4. A nem természetes személy felperes nyilvántartási számának hiányában a perbeli jogképességet megalapozó körülmények leírása: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.5. A nem természetes személy alperes nyilvántartási számának hiányában a perelhetőségét megalapozó körülmények leírása: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.6. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.7. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.8. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

3.9. Mellékletek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Kelt: ______________________, _______ év _________________ hónap _____ nap

_________________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  ____________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: _________________________________

2.

Név (teljes név): *  ____________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: _____________________________________________________

11. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Keresetlevél nyomtatvány végrehajtási perben

KERESETLEVÉL VÉGREHAJTÁSI PERBEN * , * 

Annak megjelölése, hogy melyik pert kívánja megindítani a keresetlevéllel: * 

(a megfelelő aláhúzandó)

a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt indított per * 

végrehajtási igényper * 

a végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódás engedélyezése iránti per * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

1.2. Felperes *  adatai * 

1.2.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

_____________________________________________________________________

Születési hely és idő:________________________, _______ év ___ hó ___ nap

Anyja neve:

_____________________________________________________________________

Lakóhely:

_____________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ________________@___________________

1.2.2. Nem természetes személy *  felperes

Név: _________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

Székhely:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha székhelytől eltérő):

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: * 

_______________@_______________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve:

_____________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: ______________________________________

Adószám: __ __ __ __ __ __ __ __-__-__ __

1.2.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

1.2.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

_____________________________________________________________________

1.3. Alperes *  adatai * 

1.3.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

_____________________________________________________________________

Születési hely és idő: *  ________________________, _______ év ___ hó ___ nap

Anyja neve: * 

_____________________________________________________________________

Lakóhely:

_____________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

1.3.2. Nem természetes személy *  alperes

Név:

_____________________________________________________________________

____________________________________________________________________

Székhely:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím: * 

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve: * 

_____________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: *  ____________________________________

Adószám: *  __ __ __ __ __ __ __ __-__-__ __

1.3.3. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének adatai * 

Név:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

1.4. A végrehajtható okiratot *  kiállító személy, szerv *  neve: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

1.5. A végrehajtás elrendelésekor kiállított végrehajtható okirat száma:

_____________________________________________________________________

1.6. A végrehajtást foganatosító végrehajtó adatai

Név: _________________________________________________________________

Székhely: * 

_____________________________________________________________________

1.7. A végrehajtási ügy száma (végrehajtói ügyszám):

_____________________________________________________________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A felperes (több felperes esetén az egyes felperesek) az alperessel (több alperes esetén az egyes alperesekkel) szemben pontosan milyen döntés meghozatalát kéri(k) a bíróságtól (kereseti kérelem): * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy mely igényét *  kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog):

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

2.3. A kereseti kérelmet megalapozó tények: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

2.5. Több kereset esetén

A kérelmek egymáshoz való viszonya:

(a megfelelő aláhúzandó)

együttes (valódi) * 

vagylagos * 

eshetőleges * 

Elbírálásuk kért sorrendje eshetőleges keresetek esetén:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. A pertárgy értéke

Az érvényesített követelés értéke: * 

_____________________________________________________________________

A pertárgy értéke meghatározásánál figyelembe vett tények: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.2. Azon tények meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott járásbíróságra nyújtja be (joghatóság, hatáskör, illetékesség): * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.3. Az eljárási illeték * 

A megfizetett összeg:

_____________________________________________________________________

Megfizetésének módja: * 

_____________________________________________________________________

Illeték megfizetésének hiányában

a) Költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem esetén annak megjelölése, hogy milyen költségkedvezmény iránti kérelmet kíván előterjeszteni: *  (a megfelelő aláhúzandó)

költségmentesség * 

teljes költségfeljegyzési jog * 

részleges költségfeljegyzési jog * 

Részleges költségfeljegyzési jog kérelmezése esetén a kért kedvezmény mértékének meghatározása:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

b) Jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés *  esetén az arra történő hivatkozás:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.4. A nem természetes személy felperes nyilvántartási számának hiányában a perbeli jogképességet megalapozó körülmények leírása: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.5. A nem természetes személy alperes nyilvántartási számának hiányában a perelhetőségét megalapozó körülmények leírása: * 

_____________________________________________________________________

____________________________________________________________________________

3.6. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.7. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.8. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.9. Mellékletek: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

Kelt: _____________________, ______ év ___ hónap ___ nap

_________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  ______________________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_____________________________________________________________________

Aláírás: _________________________

12. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Keresetlevél nyomtatvány a jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránti perben

KERESETLEVÉL A JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI ÜGYBEN HOZOTT HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN * , *  , * 

1. BEVEZETŐ RÉSZ

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

1.2. Felperes *  adatai * 

1.2.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

_____________________________________________________________________

Születési hely és idő: _______________________, _______ év ___ hó ___ nap

Anyja neve:

_____________________________________________________________________

Lakóhely:

_____________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő):

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

1.2.2. Nem természetes személy *  felperes

Név:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

Székhely:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha székhelytől eltérő):

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve:

_____________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: _____________________________________

Adószám: __ __ __ __ __ __ __ __-__-__ __

1.2.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

1.2.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

_____________________________________________________________________

1.3. Alperes *  adatai * 

1.3.1. Természetes személy alperes

Név (teljes név):

_____________________________________________________________________

Születési hely és idő: *  ________________________, _______ év ___ hó ___ nap

Anyja neve: * 

_____________________________________________________________________

Lakóhely:

_____________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

1.3.2. Nem természetes személy *  alperes

Név:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

Székhely:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím: * 

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

Nyilvántartó hatóság / bíróság *  neve: * 

_____________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám: *  ____________________________________

Adószám: *  __ __ __ __ __ __ __ __-__-__ __

1.3.3. Természetes személy alperes törvényes képviselőjének adatai * 

Név:

_____________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

_____________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _______________@_______________

1.4. A megváltoztatni kért birtokvédelmi határozatot hozó jegyző által vezetett hivatal megnevezése és székhelye:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

1.5. A birtokvédelmi határozat száma:

_____________________________________________________________________

2. ÉRDEMI RÉSZ * 

2.1. A felperes (több felperes esetén az egyes felperesek) az alperessel (több alperes esetén az egyes alperesekkel) szemben pontosan milyen döntés meghozatalát, a birtokvédelmi határozat megváltoztatását milyen módon kéri(k) a bíróságtól (kereseti kérelem): * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

2.2. Annak rövid meghatározása, hogy mely igényét kívánja érvényesíteni (érvényesíteni kívánt jog): * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

2.3. A kereseti kérelmet megalapozó tények: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

2.4. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.4.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.4.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.4.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

2.5. Több kereset esetén

A kérelmek egymáshoz való viszonya:

(a megfelelő aláhúzandó)

együttes (valódi) * 

vagylagos * 

eshetőleges * 

Elbírálásuk kért sorrendje eshetőleges keresetek esetén:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3. ZÁRÓ RÉSZ

3.1. A pertárgy értéke

Az érvényesített követelés értéke: * 

_____________________________________________________________________

A pertárgy értéke meghatározásánál figyelembe vett tények: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.2. Azon tények, körülmények meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott járásbíróságra nyújtja be (joghatóság, hatáskör, illetékesség): * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.3. Az eljárási illeték * 

A megfizetett összeg: ___________________________________________________

Megfizetésének módja: * 

_____________________________________________________________________

Illeték megfizetésének hiányában

a) Költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem esetén annak megjelölése, hogy milyen költségkedvezmény iránti kérelmet kíván előterjeszteni: *  (a megfelelő aláhúzandó)

költségmentesség * 

teljes költségfeljegyzési jog * 

részleges költségfeljegyzési jog * 

Részleges költségfeljegyzési jog kérelmezése esetén a kért kedvezmény mértékének meghatározása:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

b) Jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés *  esetén az arra történő hivatkozás:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.4. A nem természetes személy felperes nyilvántartási számának hiányában a perbeli jogképességet megalapozó körülmények leírása: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.5. A nem természetes személy alperes nyilvántartási számának hiányában a perelhetőségét megalapozó körülmények leírása: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.6. Annak leírása, hogy a fél törvényes képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.7. Egyéb nyilatkozatok, kérelmek: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.8. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3.9. Mellékletek: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

Kelt: ____________________, ______ év ___ hónap ___ nap

_________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  ______________________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_____________________________________________________________________

Aláírás: _________________________

2.

Név (teljes név): *  ______________________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_____________________________________________________________________

Aláírás: _________________________

13. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez

Hiánypótlásra szolgáló nyomtatvány

HIÁNYPÓTLÁSI NYOMTATVÁNY * 

1. Annak megjelölése, hogy milyen beadvány hiányait pótolja a nyomtatvánnyal: * 

(a megfelelő aláhúzandó)

keresetlevél

keresetet tartalmazó irat

viszontkereset-levél

beszámítást tartalmazó irat

írásbeli ellenkérelem

2. Eljáró bíróság megnevezése:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

3. Bírósági ügyszám:

_

____________________________________________________________________

4. A hiánypótlást előterjesztő fél

4.1. Név:

_____________________________________________________________________

4.2. Természetes személy fél törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy fél törvényes vagy szervezeti képviselőjének *  neve:

_____________________________________________________________________

4.3. Meghatalmazott képviselő neve: * 

_____________________________________________________________________

5. Az 1. pontban megjelölt nyomtatvány hiánypótlással érintett pontja(i):

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

6. A hiánypótlás körében szolgáltatott adat, tett nyilatkozat: * 

7. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében mely sorszámú pótlap kerül csatolásra: * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

8. Mellékletek: * 

Kelt: _____________________, _______ év ____ hónap ____ nap

_____________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  _____________________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_____________________________________________________________________

Aláírás: _____________________________

14. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez

Állítási vagy bizonyítási szükséghelyzetben az ellenfélhez intézett felhívásra szolgáló pótlap nyomtatvány

PÓTLAP
ÁLLÍTÁSI VAGY BIZONYÍTÁSI SZÜKSÉGHELYZETBEN AZ ELLENFÉLHEZ INTÉZETT FELHÍVÁSRA
 * 

1. A pótlap sorszáma: * 

2. Az ellenfélhez intézett felhívás

2.1. Felhívás a szükséges információ szolgáltatására abban az esetben, ha a fél valószínűsíti, hogy kizárólag az ellenfél rendelkezik a fél tényállításához szükséges információval és azt nem adja ki számára (állítási szükséghelyzet):

2.2. Felhívás a bizonyíték csatolására abban az esetben, ha a fél valószínűsíti, hogy kizárólag az ellenfél rendelkezik a bizonyítási indítvány megtételéhez szükséges adatokkal (bizonyítási szükséghelyzet):

15. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez

Tanúbizonyítás indítványozása iránti pótlap nyomtatvány

PÓTLAP
TANÚBIZONYÍTÁS INDÍTVÁNYOZÁSA * 

1. A pótlap sorszáma: * 

2.1. Tanú

Neve:

_____________________________________________________________________

Tanú címének bejelentése külön lapon:

(a megfelelő aláhúzandó)

_____________________________________________________________________

Igen Nem

amennyiben nem,

Tanú lakóhelye (tartózkodási helye): * 

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

Az arra vonatkozó nyilatkozat, ami alapján a tanú lakóhelye (tartózkodási helye) megjelölhető:

(a megfelelő aláhúzandó)

a tanú előzetesen hozzájárult adatainak feltüntetéséhez

az adatokat valamennyi peres fél ismeri

az adatok valamely közhiteles nyilvántartásból bárki számára megismerhetők

Annak megjelölése, hogy mely tényeket kívánja a tanúval bizonyítani:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

16. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez

Szakértői bizonyítás indítványozása iránti pótlap nyomtatvány

PÓTLAP
SZAKÉRTŐI BIZONYÍTÁS INDÍTVÁNYOZÁSA * 

1. A pótlap sorszáma: * 

2. Az indítványozott szakértői alkalmazási mód: * 

magánszakértő □

bíróság által kirendelt szakértő □

más eljárásban kirendelt szakértő □

Annak megjelölése, hogy milyen tényeket kíván szakértővel bizonyítani:

Szakértő kirendelésének indítványozása esetén a szakértő által megválaszolandó kérdések: * 

17. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez

Okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel történő bizonyítás indítványozása, illetve okirat vagy tárgyi bizonyítási eszköz rendelkezésre bocsátása iránti pótlap nyomtatvány

PÓTLAP
OKIRATTAL VAGY TÁRGYI BIZONYÍTÁSI ESZKÖZZEL TÖRTÉNŐ BIZONYÍTÁS INDÍTVÁNYOZÁSA, ILLETVE OKIRAT VAGY TÁRGYI BIZONYÍTÁSI ESZKÖZ RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSA * 

1. A pótlap sorszáma: * 

2. Az okirat vagy tárgyi bizonyítási eszköz

Megnevezése:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

Annak megjelölése, hogy milyen tényeket kíván okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel bizonyítani:

18. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez

Egyéb bizonyítás indítványozása iránti pótlap nyomtatvány

PÓTLAP
EGYÉB BIZONYÍTÁS INDÍTVÁNYOZÁSA * 

1. A pótlap sorszáma: * 

2. Az egyéb bizonyítási indítvány

Megnevezése:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

Annak megjelölése, hogy milyen tényeket kíván az indítványozott bizonyítással bizonyítani:

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

_____________________________________________________________________

19. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Közigazgatási per megindítása iránti keresetlevél nyomtatványa

KÖZIGAZGATÁSI PER MEGINDÍTÁSA IRÁNTI KERESETLEVÉL * , * 

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

1.2. Felperes *  adatai * 

1.2.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

______________________________________________________________________

Születési hely és idő: __________________, _____ év ____________ hó _________ nap

Anyja neve:

______________________________________________________________________

Lakóhely:

______________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő): * 

Adóazonosító jel: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

Telefonszám: ____________________________________________________________

1.2.2. Nem természetes személy *  felperes

Név:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Székhely:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság neve:

______________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám:

______________________________________________________________________

Adószám: _ _ _ _ _ _ _ _ - _ - _ _

1.2.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

1.2.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: *  _____________________@_____________________________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

______________________________________________________________________

1.3. Felperesek együttes képviseletének ellátására meghatalmazott képviselő adatai * 

Név:

______________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

______________________________________________________________________

E-mail-cím: _____________________@_____________________________________

1.4. Alperes *  közigazgatási szerv adatai * 

1.4.1. Képviselő adatai * 

2. A vitatott közigazgatási cselekmény * 

2.1. A vitatott közigazgatási cselekmény megjelölése: (a megfelelő aláhúzandó)

a) egyedi döntés (pl. végzés, határozat);

b) egyedi ügyben alkalmazandó – a jogalkotásról szóló törvény hatálya alá nem tartozó – általános hatályú rendelkezés *  (pl. egyetemi vizsgaszabályzat);

c) közigazgatási szerződés (közigazgatási szervek között, közfeladat ellátására kötött szerződés, továbbá az a szerződés, amelyet törvény vagy kormányrendelet annak minősít);

d) közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jogvita.

2.2. A vitatott közigazgatási cselekmény azonosítására alkalmas adat: (pl. döntés száma, keltezése; szerződés azonosítója, kelte, tárgya stb.)

2.3. A vitatott közigazgatási cselekményről való tudomásszerzés módja: (a megfelelő aláhúzandó)

postai kézbesítés

elektronikus kézbesítés

hirdetményi kézbesítés

személyes átvétel

kihirdetés

egyéb

2.4. A vitatott közigazgatási cselekményről való tudomásszerzés ideje:

______ év _________________ hó ______ nap

3. Közigazgatási cselekménnyel okozott jogsérelem

3.1. A közigazgatási szerv támadott cselekménye miért jogsértő és az mely jogát, milyen jogos érdekét sérti (a közigazgatási cselekménnyel okozott jogsérelem megjelölése): * 

3.2. Közigazgatási cselekménnyel okozott jogsérelem alapjául szolgáló tények:

3.3. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

3.3.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

3.3.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

3.3.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

3.3.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

3.3.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

4. A bíróság döntésére irányuló határozott kereseti kérelem: (a megfelelő aláhúzandó) * 

4.1. a közigazgatási cselekmény * 

a) hatályon kívül helyezését,

b) megsemmisítését vagy

c) megváltoztatását

4.2. közigazgatási cselekmény megvalósításának megtiltását

4.3. a közigazgatási jogviszonyból eredő kötelezettség teljesítésére kötelezést

4.4. a közigazgatási szerződéses jogviszonnyal vagy a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatban okozott kár megtérítésére, illetve sérelemdíj megfizetésére kötelezést

4.5. a közigazgatási tevékenységgel előidézett jogsértés tényének vagy a közigazgatási jogviszony szempontjából lényeges egyéb ténynek a megállapítását * 

kérem.

4.6. A 4.1. c) pontban, a 4.3., a 4.4 vagy a 4.5. alpontban megjelölt kereseti kérelem esetén annak megjelölése, hogy pontosan milyen tartalmú döntés meghozatalát kéri(k) a bíróságtól, valamint a közigazgatási cselekmény esetleges jogsértő következményének és az elhárítása igényelt módjának megjelölése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

4.7. Több kereseti kérelem esetén

A kérelmek egymáshoz való viszonya:

(a megfelelő aláhúzandó)

vagylagos * 

egymás melletti * 

Elbírálásuk kért sorrendje:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

5. A pertárgy értéke * 

Az érvényesített követelés értéke: * 

______________________________________________________________________

Más jog érvényesítése esetén annak értéke (ha az meghatározható): * 

______________________________________________________________________

A pertárgy értéke meghatározásánál figyelembe vett tények: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

6. Azon tények meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott bíróságra nyújtja be (hatáskör, illetékesség): * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

7. Az eljárási illeték * 

Illeték előzetes megfizetése esetén

A megfizetett összeg: ______________________________________________________

Megfizetésének módja: *  __________________________________________

Illeték megfizetésének hiányában

a) Költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem esetén annak megjelölése, hogy milyen költségkedvezmény iránti kérelmet kíván előterjeszteni: *  (a megfelelő aláhúzandó)

költségmentesség * 

teljes költségfeljegyzési jog

részleges költségfeljegyzési jog * 

munkavállalói költségkedvezmény (közszolgálati jogvita esetén)

Részleges költségfeljegyzési jog kérelmezése esetén a kért kedvezmény mértékének meghatározása:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Munkavállalói költségkedvezményre való jogosultság megállapításához szükséges adatok:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

b) Jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés esetén (a megfelelő aláhúzandó)

tárgyi költségfeljegyzési jog * 

tárgyi illetékfeljegyzési jog * , * 

8. Annak leírása, hogy a felperes szervezeti, törvényes vagy meghatalmazott képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

9. A keresetlevél 5–8. pontban feltüntetett tényeket alátámasztó bizonyítékok megjelölése: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

10. Egyéb, nem kötelező nyilatkozatok, kérelmek: * 

11. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra:

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

12. Mellékletek: * 

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

______________________________________________________________________

Kelt: ______________________, _______ év _________________ hónap _____ nap

_________________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): ____________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: _____________________________________________________

2.

Név (teljes név): *  ____________________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

______________________________________________________________________

Aláírás: _____________________________________________________

20. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez * 

Mulasztási per megindítása iránti keresetlevél nyomtatványa

MULASZTÁSI PER MEGINDÍTÁSA IRÁNTI KERESETLEVÉL * , * 

1.1. Eljáró bíróság megnevezése:

__________________________________________________________________________

____________________________________________________________________________

1.2. Felperes *  adatai * 

1.2.1. Természetes személy felperes

Név (teljes név):

_______________________________________________________________________

Születési hely és idő: ________________, ______ év ___________ hó _______ nap

Anyja neve:

_________________________________________________________________________

Lakóhely:

_________________________________________________________________________

Tartózkodási hely (lakóhely hiányában):

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha lakóhelytől vagy tartózkodási helytől eltérő): * 

__________________________________________________________________________

Adóazonosító jel: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

E-mail-cím: *  ___________________@_____________________________

Telefonszám: __________________________________________________

1.2.2. Nem természetes személy *  felperes

Név:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Székhely:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

Nyilvántartó hatóság / bíróság neve:

__________________________________________________________________________

Nyilvántartási szám / cégjegyzékszám:

__________________________________________________________________________

Adószám: _ _ _ _ _ _ _ _ -_ - _ _

1.2.3. Természetes személy felperes törvényes képviselőjének *  vagy nem természetes személy felperes törvényes vagy szervezeti képviselőjének adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

1.2.4. Felperes meghatalmazott képviselőjének adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: *  ______________________@______________________

Több meghatalmazott esetén a hivatalos iratok átvételére kijelölt képviselő neve:

__________________________________________________________________________

1.3. A felperesek együttes képviseletének ellátására meghatalmazott képviselő adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: ______________________@______________________

1.4. Alperes *  közigazgatási szerv adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Székhely:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím (ha a székhelytől eltérő): * 

___________________________________________________________________________

1.4.1. Képviselő adatai * 

Név:

__________________________________________________________________________

Kézbesítési cím:

__________________________________________________________________________

E-mail-cím: ______________________@______________________

2. A közigazgatási szervhez fordulás

2.1. időpontja:

__________________________________________________________________________

2.2. az ügy megjelölése:

__________________________________________________________________________

2.3. A mulasztó közigazgatási szerv azon eljárási cselekményei, amelyekre a felperes tudomása szerint sor került:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.4. A közigazgatási szerv eljárási, határozathozatali vagy feladatellátási kötelezettségét megalapozó jogszabályok és körülmények:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.5. A mulasztás megállapíthatóságának okai: * 

2.6. A mulasztás orvoslását szolgáló eljárás kezdeményezésére való utalás: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.7. Azon eljárási cselekmények megjelölése, amelyekre a 2.6. alpontban megjelölt eljárásban a felperes tudomása szerint sor került: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.8. A közigazgatási cselekmény elmulasztásával okozott jogsérelem

2.8.1. A közigazgatási szerv mulasztása miért jogsértő és az mely jogát, milyen jogos érdekét sérti (a közigazgatási cselekmény elmulasztásával okozott jogsérelem megjelölése): * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.8.2. A közigazgatási cselekmény elmulasztásával okozott jogsérelem alapjául szolgáló tények:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.9. A tényállításokat alátámasztó, rendelkezésre álló bizonyítékok és bizonyítási indítványok * 

Annak megjelölése, hogy tényállításait tanúval, szakértővel, okirattal, tárgyi vagy egyéb bizonyítási eszközzel kívánja alátámasztani. Amely bizonyítási indítvány tekintetében az igen kerül megjelölésre, ott csatolni kell az erre rendszeresített pótlapot (pótlapokat).

2.9.1. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait tanúval (tanúkkal) bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.9.2. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait szakértővel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.9.3. Annak megjelölése, hogy kívánja-e tényállításait okirattal vagy tárgyi bizonyítási eszközzel *  bizonyítani:

Igen □

Nem □

2.9.4. Annak megjelölése, hogy tényállításai alátámasztására kíván-e egyéb bizonyítást indítványozni: * 

Igen □

Nem □

2.9.5. A keresetlevél benyújtásakor rendelkezésre álló bizonyítékok megnevezése: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

2.10. A bíróság döntésére irányuló határozott kereseti kérelem: * 

A közigazgatási cselekmény elmulasztásának megállapítását kérem □

3. Azon tények meghatározása, hogy a keresetlevelet miért az adott bíróságra nyújtja be (hatáskör, illetékesség):

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

4. Az eljárási illeték * 

Illeték előzetes megfizetése esetén

A megfizetett összeg:

__________________________________________________________________________

Megfizetésének módja: * 

__________________________________________________________________________

Illeték megfizetésének hiányában

a) Költségkedvezmény engedélyezése iránti kérelem esetén annak megjelölése, hogy milyen költségkedvezmény iránti kérelmet kíván előterjeszteni: *  (a megfelelő aláhúzandó)

költségmentesség * 

teljes költségfeljegyzési jog

részleges költségfeljegyzési jog

Részleges költségfeljegyzési jog kérelmezése esetén a kért kedvezmény mértékének meghatározása:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

b) Jogszabály által biztosított illetékfizetés alóli mentesülés esetén (a megfelelő aláhúzandó)

tárgyi költségfeljegyzési jog * 

tárgyi illetékfeljegyzési jog * , * 

5. Annak leírása, hogy a felperes szervezeti, törvényes vagy meghatalmazott képviselőjeként megjelölt személy milyen minőségben jár el a fél nevében: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

6. A keresetlevél 3–5. pontban feltüntetett tényeket alátámasztó bizonyítékok megjelölése: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

7. Egyéb, nem kötelező nyilatkozatok, kérelmek: * 

8. Pótlap alkalmazása esetén az erre való utalás és annak rögzítése, hogy a nyomtatvány mely pontjai esetében, mely sorszámú pótlap kerül csatolásra:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

9. Mellékletek: * 

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Kelt: ________________, ______ év ___________ hónap _______ nap

________________________
aláírás

Tanúk: * 

1.

Név (teljes név): *  __________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_________________________________________________

Aláírás: __________________________

2.

Név (teljes név): *  __________________________________

Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely): * 

_________________________________________________

Aláírás: __________________________

21. melléklet a 17/2020. (XII. 23.) IM rendelethez

Szakértői bizonyítás indítványozása iránti pótlap nyomtatvány közigazgatási perben

PÓTLAP
SZAKÉRTŐI BIZONYÍTÁS INDÍTVÁNYOZÁSA KÖZIGAZGATÁSI PERBEN
 * 

1. A pótlap sorszáma: * 

2. Az indítványozott szakértői alkalmazási mód: * 

a megelőző közigazgatási eljárásban kirendelt igazságügyi szakértő
magánszakértő
bíróság által kirendelt szakértő
más eljárásban kirendelt szakértő

Annak megjelölése, hogy milyen tényeket kíván szakértővel bizonyítani:

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

__________________________________________________________________________

Annak megjelölése, hogy miért alkalmas a szakértői bizonyítás az adott tény alátámasztására: