Törvénytár


A kereséshez egy feltétel megadása is elegendő.

 

2007. évi CXXVII. törvény

az általános forgalmi adóról * 

Az Országgyűlés

- figyelemmel az államháztartás feladatainak ellátásához szükséges állandó, nem konjunktúraérzékeny és értékálló bevétel biztosítására,

- figyelemmel az árutermelő piacgazdaság igényeit kielégítő versenysemleges adórendszer működtetésének követelményeire,

- figyelemmel Magyarországnak az Európai Unióban tagállamként való részvételére, különös tekintettel az ebből fakadó, az általános forgalmi adózás területén jelentkező jogharmonizációs kötelezettségekre, valamint

- tekintetbe véve az általános forgalmi adózás 1988-as bevezetése óta szerzett tapasztalatokat is,

az általános forgalmi adózás szabályairól a következő törvényt alkotja: * 

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

Bevezető rendelkezés

1. § Az e törvény alapján megfizetett általános forgalmi adó (a továbbiakban: adó) az államháztartás központi kormányzata költségvetésének bevétele.

Alkalmazási hatály

2. § E törvény alapján adót kell fizetni:

a) adóalany által - ilyen minőségében - belföldön és ellenérték fejében teljesített termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása,

b) terméknek az Európai Közösségen (a továbbiakban: Közösség) belüli egyes, belföldön és ellenérték fejében teljesített beszerzése és

c) termék importja

után.

3. § E törvény rendelkezéseit

a) az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény (a továbbiakban: Eva.) hatálya alá tartozó személyekre, szervezetekre, valamint

b) *  a jövedéki adóról szóló törvény (a továbbiakban: Jöt.) hatálya alá tartozó dohánygyártmányokra

abban az esetben kell alkalmazni, ha arról az a) pontban említett esetben az Eva., a b) pontban említett esetben pedig a Jöt. kifejezetten rendelkezik.

4. § (1) *  Belföld alatt Magyarország területe értendő.

(2) Közösség és tagállamai, valamint azok területe alatt az 1. számú mellékletben meghatározottak értendők.

(3) Harmadik állam és annak területe alatt az értendő, amely nem tartozik a (2) bekezdés hatálya alá.

Adóalany

5. § (1) Adóalany: az a jogképes személy vagy szervezet, aki (amely) saját neve alatt gazdasági tevékenységet folytat, tekintet nélkül annak helyére, céljára és eredményére. Az érintett személy vagy szervezet jog- és cselekvőképességére személyes joga az irányadó, ha azonban személyes joga alapján nem lenne jog- és cselekvőképes, de a magyar jog alapján igen, akkor jog- és cselekvőképességét a magyar jog alapján kell elbírálni.

(2) Abban az esetben, ha a gazdasági tevékenység közvetlenül közös tulajdonban és közös használatban levő ingóra vagy ingatlanra, mint ellenérték fejében hasznosítandó dologra irányul, adóalany a tulajdonostársak közössége. Az adóalanyisághoz fűződő jogokat és kötelezettségeket a tulajdonostársak közössége az általa kijelölt képviselő útján gyakorolja. Kijelölés hiányában képviselő a legnagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonostárs, egyenlő tulajdoni hányad esetében pedig az adóhatóság által kijelölt tulajdonostárs.

Gazdasági tevékenység

6. § (1) Gazdasági tevékenység: valamely tevékenység üzletszerű, illetőleg tartós vagy rendszeres jelleggel történő folytatása, amennyiben az ellenérték elérésére irányul, vagy azt eredményezi, és annak végzése független formában történik.

(2) Gazdasági tevékenység körébe tartozik különösen a termelésre, forgalmazásra irányuló ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi tevékenység, valamint az egyéb szolgáltatói tevékenység, ideértve a szellemi szabadfoglalkozásként folytatott tevékenységeket is.

(3) Gazdasági tevékenység az is, ha az adóalany az egyébként a vállalkozásának részét képező, illetőleg a vállalkozása folytatásának eredményeként keletkező vagyont (vagyonrészt) és vagyoni értékű jogot ellenérték fejében hasznosítja.

(4) Szintén gazdasági tevékenység és adóalanyiságot eredményez az is, ha

a) egyébként nem adóalanyi minőségben eljáró, az 5. § (1) bekezdése értelmében jogképes személy vagy szervezet (a továbbiakban együtt: személy, szervezet) belföldön küldeményként feladott vagy belföldről fuvarozott új közlekedési eszközt értékesít belföldön kívülre, de - a beszerző nevére szóló rendeltetéssel - a Közösség területére, függetlenül attól, hogy a küldeménykénti feladást vagy a fuvarozást akár az értékesítő, akár a beszerző vagy - bármelyikük javára - más végzi;

b) *  egyébként nem adóalanyi minőségben eljáró személy, szervezet beépített ingatlant (ingatlanrészt), és ehhez tartozó földrészletet sorozat jelleggel értékesít, feltéve, hogy

ba) annak első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy

bb) *  első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de a használatbavételi engedély véglegessé válása, a használatbavétel tudomásulvétele vagy a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év, vagy

bc) első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de mint önálló rendeltetési egység rendeltetését vagy a rendeltetési egységeinek számát megváltoztatták, és az ezt igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év

[a ba), bb) és bc) alpont a továbbiakban együtt: beépítés alatt álló vagy beépített új ingatlan];

c) egyébként nem adóalanyi minőségben eljáró személy, szervezet sorozat jelleggel építési telket (telekrészt) értékesít.

(5) Nem minősül az (1) bekezdésben említett független formában végzett gazdasági tevékenységnek az a tevékenység, amelyet munkaviszony, munkaviszony jellegű jogviszony vagy olyan munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében végeznek, amelyben a jogosult irányítása és felelőssége mellett a kötelezett alárendelt helyzetben van a tevékenység végzése eredményének, díjazásának, valamint egyéb feltételeinek és körülményeinek meghatározásában.

7. § (1) *  Nem gazdasági tevékenység és nem eredményez adóalanyiságot a Magyarország Alaptörvénye által, illetőleg az annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet által ellátott közhatalmi tevékenység.

(2) *  Közhatalmi tevékenység különösen a jogszabály-alkotási, az igazságszolgáltatási, az ügyészi, a védelmi, a rendvédelmi, a külügyi és igazságügyi igazgatási, a közigazgatási jogalkalmazói, a hatósági ellenőrzési és pénzügyi ellenőrzési, a törvényességi felügyeleti és ellenőrzési, az államháztartási, európai uniós és egyéb nemzetközi támogatás elosztásáról való döntési tevékenység.

(3) A (2) bekezdéstől függetlenül a tulajdon kisajátítása, valamint a 2. számú mellékletben felsorolt tevékenységek nem minősülhetnek közhatalmi tevékenységnek.

(4) *  A (2) bekezdés sérelme nélkül közhatalmi tevékenységnek minősül továbbá a jogszabály által kijelölt közreműködő szervezeteknek az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjét, a Svájci-Magyar Együttműködési Program, valamint az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus végrehajtását meghatározó jogszabályok hatálya alá tartozó uniós és egyéb nemzetközi források felhasználásának lebonyolításával kapcsolatos tevékenysége.

(5) *  A (4) bekezdés vonatkozásában közreműködő szervezet:

a) az európai uniós források tekintetében az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2006. július 11-i 1083/2006/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1083/2006/EK tanácsi rendelet) 2. cikk 6. pontja szerint bármely közjogi vagy magánjogi intézmény, amely egy irányító vagy az igazoló hatóság illetékessége alatt jár el, vagy ilyen hatóság nevében hajt végre feladatokat a műveleteket végrehajtó kedvezményezettek tekintetében,

b) a 348/2007. (XII. 20.) Korm. rendelettel kihirdetett, a kibővült Európai Unió gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségei csökkentését célzó, a Svájci Szövetségi Tanács és a Magyar Kormány között létrejött Svájci-Magyar Együttműködési Program végrehajtásáról szóló Keretmegállapodás alapján a Svájci-Magyar Együttműködési Program tekintetében a Projektek végrehajtását végző Projekt Végrehajtók tekintetében bármely, a Nemzeti Koordinációs Egység felelőssége alatt vagy a Nemzeti Koordinációs Egység nevében eljáró köz- vagy magánszférába tartozó jogi személy vagy szervezet,

c) a 201/2005. (IX. 27.) Korm. rendelettel kihirdetett, a Norvég Királyság Kormánya és a Magyar Köztársaság Kormánya között 2005. június 10-én létrejött, a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2004–2009 közötti végrehajtásáról szóló együttműködési megállapodás, valamint egyrészről az Izlandi Köztársaság Kormánya, a Liechtensteini Nagyhercegség Kormánya, a Norvég Királyság Kormánya, másrészről a Magyar Köztársaság Kormánya között 2005. július 7-én létrejött, az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2004–2009 közötti végrehajtásáról szóló együttműködési megállapodás alapján az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus tekintetében az a támogatásközvetítő szervezet, amely a pályázati alap projektgazdája, a pályázati alapot kezelő, az annak keretében rendelkezésre álló támogatást további pályáztatással szétosztó szervezet.

Csoportos adóalanyiság

8. § (1) Azok az adóalanyok, * 

a) akiknek (amelyeknek) gazdasági célú letelepedési helyük belföldön van, gazdasági célú letelepedési hely hiányában pedig lakóhelyük vagy szokásos tartózkodási helyük van belföldön, és

b) akik (amelyek) együttesen kapcsolt vállalkozások,

csoportos adóalanyiságot hozhatnak létre.

(2) A csoportos adóalanyiság értelmében:

a) az (1) bekezdésben meghatározott adóalanyok (e § alkalmazásában a továbbiakban: tag vagy tagok) belső, egymás közötti kapcsolataiban a tevékenység gazdasági tevékenységként megszűnik, és tagok önálló adóalanyisága - a (6) bekezdésben említett kivétellel - szintén megszűnik, valamint

b) a tagok külső, harmadik féllel szembeni kapcsolataiban a gazdasági tevékenység folytatása olyan adóalanyiságot eredményez, amelyben az ehhez fűződő jogok és kötelezettségek a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagnak együttesen tudhatók be.

(3) *  A csoportos adóalanyiság az állami adóhatóság engedélyével jön létre, valamennyi leendő tag erre irányuló közös, kifejezett és egybehangzó írásos kérelmére. Nem kérelmezheti a csoportos adóalanyiságot az az adóalany, aki (amely) valamely más csoportos adóalanyiságban már tagként részt vesz, vagy valamely más csoportos adóalanyiság létrehozatalára irányuló kérelmét már benyújtotta és annak elbírálása véglegessé vált döntéssel még nem zárult le. Abban az esetben, ha van olyan adóalany, akire (amelyre) teljesülnek az (1) bekezdésben meghatározott feltételek, de nem kíván a csoportos adóalanyiságban tagként részt venni (e § alkalmazásában a továbbiakban: kívül maradó adóalany), a kérelemnek tartalmaznia kell még a kívül maradó adóalany hozzájáruló nyilatkozatát a csoportos adóalanyiság létrehozatalára. A kérelemnek, illetőleg kívül maradó adóalany esetében a hozzájáruló nyilatkozatnak tartalmaznia kell továbbá:

a) a tagok által kijelölt képviselőt és a képviselő feltétlen beleegyező nyilatkozatát a képviselet vállalására; továbbá

b) tagonként külön-külön:

ba) a tag nevét, címét és adószámát;

bb) az (1) bekezdésben említett jogállás fennállásának igazolását;

bc) a nyilvántartási rendszer bemutatását, amely alkalmas a (2) bekezdésben említett belső és külső kapcsolatok egyértelmű, megbízható és maradéktalan elkülönítésére;

bd) kötelezettségvállalást a (6) bekezdés teljesítésére;

c) kívül maradó adóalany esetében:

ca) az adóalany nevét, címét és adószámát;

cb) az (1) bekezdésben említett jogállás fennállásának igazolását;

cc) kötelezettségvállalást a (7) bekezdés teljesítésére.

(3a) *  A csoportos adóalanyiság létrehozására irányuló kérelemben megjelölhető, hogy mely időponttal kérik a csoportos adóalanyiság létrehozását. A csoportos adóalanyiság a kérelemben megjelölt időpontban, de legkorábban az állami adó- és vámhatóság (3) bekezdés szerinti engedélye véglegessé válásának napjával jön létre.

(4) *  A csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tag a csoportos adóalanyiság időszakában együttesen minősül – ha törvény másként nem rendelkezik – egy adóalanynak. Az adóalanyisághoz fűződő jogok és kötelezettségek gyakorlásával összefüggő bírósági és más hatósági eljárásjogi cselekmények alanya a csoportos adóalanyiság időszakában és a csoportos adóalanyiság megszűnését követően a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok által kijelölt képviselő.

(5) *  Az a tag, aki (amely) a csoportos adóalanyiságot megelőzően belföldön nyilvántartásba vett adóalanyként működött, a csoportos adóalanyiság létrejöttét megelőző nappal, mint fordulónappal köteles úgy eleget tenni az e törvény szerinti kötelezettségének, mintha jogutódlással szűnne meg.

(6) A csoportos adóalanyiságban részt vevő bármely tag - mind a csoportos adóalanyiság időszakában, mind azt követően - egyetemlegesen felelős a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi többi taggal együtt a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagnak

a) a csoportos adóalanyiság időszakát megelőzően keletkezett, az (5) és (9) bekezdésben meghatározott kötelezettsége teljesítéséért, és

b) a csoportos adóalanyiság időszakában, e törvény alapján keletkező kötelezettsége teljesítéséért.

(7) A kívül maradó adóalany - mind a csoportos adóalanyiság időszakában, mind azt követően - egyetemlegesen felelős a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi taggal együtt a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagnak

a) a csoportos adóalanyiság időszakát megelőzően keletkezett, az (5) és (9) bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítéséért;

b) a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagnak a csoportos adóalanyiság időszakában, e törvény alapján keletkező kötelezettség teljesítéséért.

(8) A kívül maradó adóalany, illetőleg a csoportos adóalanyiság időszakában létrejövő olyan adóalany, akire (amelyre) az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülnek (e § alkalmazásában a továbbiakban: csatlakozó új adóalany) dönthet úgy is, hogy tagként csatlakozni szándékozik a csoportos adóalanyisághoz. A csoportos adóalanyisághoz történő csatlakozás az állami adóhatóság engedélyével jön létre, a kívül maradó, illetőleg a csatlakozó új adóalany erre irányuló kifejezett írásos kérelmére. A kérelemnek tartalmaznia kell még a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagnak a közös, kifejezett és egybehangzó beleegyező nyilatkozatát a kívül maradó, illetőleg a csatlakozó új adóalany csatlakozásáról. A kérelemnek tartalmaznia kell továbbá:

a) a kívül maradó adóalany esetében a (3) bekezdés bc) és bd) alpontjában,

b) a csatlakozó új adóalany esetében pedig a (3) bekezdés b) pontjában

meghatározott feltételek teljesítését.

(8a) *  A csoportos adóalanyisághoz történő csatlakozás iránti kérelmében a kívül maradó, illetve a csatlakozó új adóalany megjelölheti, hogy mely időponttal kéri a csatlakozását. A csoportos adóalanyisághoz történő csatlakozás a kérelemben megjelölt időpontban, de legkorábban az állami adó- és vámhatóság (8) bekezdés szerinti engedélye véglegessé válásának napjával jön létre.

(9) *  Az a kívül maradó, illetőleg az a csatlakozó új adóalany, aki (amely) tagként csatlakozik a csoportos adóalanyisághoz, a csoportos adóalanyisághoz történő csatlakozást megelőző nappal, mint fordulónappal köteles úgy eleget tenni az e törvény szerinti kötelezettségének, mintha jogutódlással szűnne meg.

(10) *  A csoportos adóalanyiságban részt vevő tag dönthet úgy is, hogy a csoportos adóalanyiságból kiválni szándékozik. A csoportos adóalanyiságból történő kiválás az állami adóhatóság engedélyével jön létre, a kiválni szándékozó tag erre irányuló kifejezett írásos kérelmére. A kérelemnek tartalmaznia kell még a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi többi tagnak a közös, kifejezett és egybehangzó beleegyező nyilatkozatát a tag kiválásáról. A kérelemnek tartalmaznia kell továbbá a kiválni szándékozó tag kötelezettségvállalását arra, hogy a kiválás véglegessé válásának napjától kívül maradó adóalanyként teljesíti a (3) bekezdés cc) alpontjában meghatározott feltételt.

(10a) *  A csoportos adóalanyiságból történő kiválás iránti kérelmében a kiválni szándékozó tag megjelölheti, hogy mely időponttal kéri a kiválását. A csoportos adóalanyiságból történő kiválás a kérelemben megjelölt időpontban, de legkorábban az állami adó- és vámhatóság (10) bekezdés szerinti engedélye véglegessé válásának napjával jön létre.

(11) A csoportos adóalanyiság az állami adóhatósági engedély visszavonásával szűnik meg. Az engedélyt az állami adóhatóság visszavonja, ha

a) azt a csoportos adóalanyiságban részt vevő bármely tag - ide nem értve a (10) bekezdésben meghatározott kiválási kérelmet - kéri;

b) a képviselő a képviseletet a továbbiakban nem vállalja, és új képviselő haladéktalan kijelölése és bejelentése a (3) bekezdés a) pontja szerint nem történik meg;

c) a csoportos adóalanyiságban részt vevő bármely tagra az (1) bekezdésben meghatározott feltételek nem teljesülnek;

d) a (3) bekezdés bc) és bd) alpontjában meghatározott feltételek bármelyike a csoportos adóalanyiság időszakában nem teljesül;

e) a (3) bekezdés cc) alpontjában meghatározott feltétel a csoportos adóalanyiság időszakában nem teljesül;

f) a csoportos adóalanyiság időszakában olyan adóalany jön létre, akire (amelyre) az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülnek, és a csoportos adóalanyisághoz

fa) nem csatlakozik, de kívül maradó adóalanyként nem teljesíti a (3) bekezdés c) pontjában meghatározott kötelezettségeket; vagy

fb) csatlakozni kíván csatlakozó új tagként, de azt az állami adóhatóság a (8) bekezdés értelmében nem engedélyezi;

g) a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tag jogutód nélkül megszűnik.

(11a) *  A csoportos adóalanyiság megszüntetésére irányuló kérelemben megjelölhető, hogy mely időponttal kérik a csoportos adóalanyiság megszüntetését. A csoportos adóalanyiság a kérelemben megjelölt időpontban, de legkorábban az állami adó- és vámhatóság engedélye visszavonásának véglegessé válása napjával szűnik meg. A csoportos adóalanyiság a (11) bekezdés b)–g) pontjában meghatározott esetben az állami adó- és vámhatóság engedélye visszavonásának véglegessé válása napjával szűnik meg.

(12) *  A csoportos adóalanyiság megszűnését megelőző nappal, mint fordulónappal a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tag együttesen köteles úgy eleget tenni az e törvény szerinti kötelezettségének, mintha jogutódlással szűnne meg, kivéve azt az esetet, ha a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tag jogutód nélkül szűnik meg.

8/A. § *  (1) A 8. § alkalmazásában nem kell együttesen kapcsolt vállalkozásoknak tekinteni azokat az adóalanyokat, akik (amelyek) kizárólag azért minősülnek kapcsolt vállalkozásnak, mert a Magyar Állam vagy helyi önkormányzat a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) megfelelő alkalmazásával harmadik személyként közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik bennük.

(2) A 8. § alkalmazásában nem lehet együttesen kapcsolt vállalkozásnak tekinteni a helyi önkormányzatot és azt a vállalkozást, amelyben a helyi önkormányzat a Ptk. megfelelő alkalmazásával közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik.

8/B. § *  (1) A 8. § szerinti különböző csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok egymással együttesen kapcsolttá válása esetén úgy kell tekinteni, hogy a kapcsolttá válást megelőzően engedélyezett csoportos adóalanyiságok tekintetében teljesülnek a 8. §-ban meghatározott feltételek, a következő feltételek együttes fennállása esetén

a) a kapcsolttá válást követő 30 napon belül

aa) a csoportos adóalanyiságokban részt vevő valamennyi tag közösen és egybehangzóan írásban nyilatkozik az állami adó- és vámhatóság részére, hogy az engedélyezett csoportos adóalanyiságok közül melyik az az egy csoportos adóalanyiság, amelyet fenn kívánnak tartani, és amelynek fenntartásához hozzájárulnak (a továbbiakban: fennmaradó csoportos adóalanyiság), és

ab) a kívül maradó adóalany írásban nyilatkozik, hogy hozzájárul a fennmaradó csoportos adóalanyiság fenntartásához,

b) a fennmaradó csoportos adóalanyisághoz történő 8. § (8) bekezdése szerinti csatlakozási kérelem benyújtása, valamint a kívül maradó adóalany 8. § (3) bekezdése szerinti hozzájáruló nyilatkozatának megtétele a kapcsolttá válás időpontját magában foglaló hónapot követő nyolcadik hónap végéig maradéktalanul megtörténik valamennyi 8. § (1) bekezdése szerinti személy, szervezet részéről.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak esetén

a) a 8. § (3) bekezdésétől eltérően nem képezi akadályát a fennmaradó csoportos adóalanyisághoz történő csatlakozás kérelmezésének, ha a kérelmező az (1) bekezdés szerinti kapcsolttá válást megelőzően engedélyezett, de megszüntetni szándékozott csoportos adóalanyiság tagja,

b) a 8. § (7) bekezdése alkalmazásában kívül maradó adóalanynak kell tekinteni egymáshoz képest az (1) bekezdés szerinti különböző csoportos adóalanyiságokat is azzal, hogy amennyiben a kívül maradó adóalany csoportos adóalanyiság, úgy a kívül maradó adóalany egyetemleges felelőssége alatt a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok egyetemleges felelősségét kell érteni.

(3) A csoportos adóalanyiság megszüntetésére irányuló kérelemben nem jelölhető meg az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott időtartam végét követő időpont.

(4) A megszüntetni szándékozott csoportos adóalanyiságban részt vevő és a fennmaradó csoportos adóalanyisághoz csatlakozni szándékozó tag csatlakozási kérelmében megjelölheti, hogy mely időponttal kéri a csatlakozását. A csatlakozási kérelemben nem jelölhető meg a megszüntetni szándékozott csoportos adóalanyiság megszüntetésére irányuló kérelemben megjelölt időpontnál korábbi időpont.

(5) A (4) bekezdés szerinti esetben a csoportos adóalanyisághoz történő csatlakozás a kérelemben megjelölt időpontban, de legkorábban az állami adó- és vámhatóság engedélye véglegessé válásának napjával jön létre, feltéve, hogy ebben az időpontban a kérelmező már nem tagja más csoportos adóalanyiságnak.

(6) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt határidőt bármelyik megszüntetni szándékozott csoportos adóalanyiság indokolt kérelmére az állami adó- és vámhatóság legfeljebb egyszer, további nyolc hónappal meghosszabbíthatja.

(7) A (6) bekezdés szerinti kérelem elbírálása során az összes körülményt mérlegelni kell, különösen a 8. § (3) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti nyilvántartási rendszer kialakításához szükséges idő hosszát a fennmaradó csoportos adóalanysághoz csatlakozni kívánó személyek, szervezetek számától, méretétől, tevékenysége jellegétől függően.

Termék értékesítése

9. § (1) Termék értékesítése: birtokba vehető dolog átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre jogosítja, vagy bármely más, a birtokba vehető dolog szerzése szempontjából ilyen joghatást eredményező ügylet.

(2) Az (1) bekezdésben említett birtokba vehető dolog:

a) magában foglalja a dolog módjára hasznosítható természeti erőket is, valamint az értékpapírok közül azt, amelynek megszerzése egyúttal az abban megjelölt termék tulajdonjogának megszerzését is jelenti;

b) nem foglalja magában a pénzt, a készpénz-helyettesítő fizetési eszközt, a pénzhelyettesítő eszközt, valamint - az a) pontban említett kivétellel - az értékpapírt.

10. § Termék értékesítésének minősül továbbá:

a) a termék birtokbaadása olyan ügylet alapján, amely a termék határozott időre szóló bérbeadásáról vagy részletvételéről azzal a kikötéssel rendelkezik, hogy a jogosult a tulajdonjogot legkésőbb a határozott idő lejártával, illetőleg az ellenérték maradéktalan megtérítésével megszerzi;

b) a megbízó és bizományos között a termék feletti tulajdonosként való rendelkezési jog átszállása, feltéve, hogy a bizományos és a vele jogviszonyban álló harmadik fél között - a 9. § (1) bekezdése értelmében - termék értékesítése teljesül;

c) az adós és hitelező között a termék feletti tulajdonosként való rendelkezési jog átszállása, feltéve, hogy a hitelező a dologi biztosítékul szolgáló terméket lejárt követelésének érvényesítésére - a 9. § (1) bekezdése értelmében - értékesíti, és az abból származó ellenérték közvetlenül őt illeti meg;

d) *  az építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak, még abban az esetben is, ha a teljesítéshez szükséges anyagokat és egyéb termékeket a jogosult bocsátotta rendelkezésre.

11. § (1) Ellenérték fejében teljesített termékértékesítés [2. § a) pontja] az is, ha az adóalany a terméket vállalkozásából véglegesen kivonva, azt saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy általában, vállalkozásától idegen célok elérésére ingyenesen felhasználja, illetőleg azt más tulajdonába ingyenesen átengedi, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.

(2) Szintén ellenérték fejében teljesített termékértékesítés:

a) az adóalany vállalkozásán belül végzett saját beruházása, ha ennek eredményeként tárgyi eszközt állít elő;

b) az adóalany

ba) vállalkozásában kitermelt, előállított, összeállított, átalakított, megmunkált, illetőleg

bb) vállalkozásához vásárolt vagy importált

termék felhasználása gazdasági tevékenységének folytatásához, feltéve, hogy ha a terméket ilyen állapotában másik adóalanytól szerezte volna be, adólevonási jog nem illetné meg;

c) tárgyi eszköznek nem minősülő termék felhasználása adólevonásra nem jogosító tevékenység folytatásához, feltéve, hogy a termék beszerzéséhez vagy b) pont szerinti felhasználásához kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg;

d) az adóalany megszűnése, ha az adóalany a megszűnés időpontjában olyan terméket tart tulajdonában, amelynek beszerzéséhez vagy b) pont szerinti felhasználásához kapcsolódóan egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.

(3) *  Nem minősül ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek

a) a közcélú adomány,

b) ha az adóalany – vállalkozásának céljára tekintettel – más tulajdonába ingyenesen enged át árumintát és kis értékű terméket.

12. § (1) Ellenérték fejében teljesített termékértékesítés továbbá, ha az adóalany a vállalkozása tulajdonában tartott termékét továbbítja, vagy bizományba átvett terméket továbbít belföldről a Közösség más tagállamába vállalkozása szükségleteire. A továbbítás minden olyan módozatot magában foglal, függetlenül attól, hogy azt az adóalany maga vagy - javára - más végzi, amelynek eredményeként a termék a küldeménykénti feladás vagy a fuvarozás megkezdéséhez képest a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor a Közösség más tagállamában van.

(2) Az (1) bekezdéshez fűződő joghatás nem áll be, ha

a) a Közösség azon tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van, a termék értékesítésére a 29. §-ban említett feltételek teljesülnek;

b) a Közösség azon tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van, a termék értékesítésére a 32. §-ban említett feltételek teljesülnek;

c) a termék vasúti-, vízi- vagy légiközlekedési eszközön történő értékesítésére a 33. §-ban említett feltételek teljesülnek;

d) *  a gáz Közösség területén levő földgázrendszeren vagy bármely más, ilyen rendszerhez kapcsolt hálózaton keresztüli, a hő- vagy hűtési energia hő- vagy hűtési hálózaton keresztüli, valamint a villamos energia értékesítésére a 34. vagy 35. § alkalmazandó;

e) a termék értékesítése a 89., 98-104. és 107-109. §-ok szerint történik;

f) *  a Közösség azon tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van, az (1) bekezdésben említett adóalany – mint a szolgáltatás igénybevevője – termékén szakértői értékelést vagy munkát végeznek, majd annak befejezését követően a terméket – az (1) bekezdésben említett adóalany nevére szóló rendeltetéssel – belföldre továbbítják;

g) a Közösség azon tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van, az (1) bekezdésben említett adóalany a terméket szolgáltatás nyújtása érdekében ideiglenesen használja;

h) az (1) bekezdésben említett adóalany termékét 24 hónapot meg nem haladó ideiglenes használat céljából a Közösség más tagállamába továbbítja, ahol ha ugyanezt a terméket importálták volna, az importált termék ideiglenes behozatal jogcímén teljes adó- és vámmentességben részesülne;

i) * 

(3) Ha a (2) bekezdésben felsorolt esetekben az ott meghatározott feltételek bármelyike nem teljesül, a feltétel nem teljesülésekor az (1) bekezdéshez fűződő joghatás haladéktalanul beáll.

12/A. § *  (1) A 12. § (1) bekezdéséhez fűződő joghatás nem áll be, ha a 12. § (1) bekezdésében említett adóalany a terméket a Közösség más tagállamában fenntartott vevői készlete céljára továbbítja.

(2) A termék Közösség más tagállamában fenntartott vevői készlet céljára történő továbbítása valósul meg a következő feltételek együttes teljesülése esetén:

a) a terméknek a Közösség más tagállamába történő továbbítása abból a célból történik, hogy azt megérkezése után egy későbbi időpontban egy olyan másik adóalany részére értékesítsék, aki (amely) a 12. § (1) bekezdésében említett adóalannyal fennálló megállapodás alapján jogosult megszerezni e termék tulajdonjogát,

b) a 12. § (1) bekezdésében említett adóalany nem rendelkezik gazdasági célú letelepedéssel abban a tagállamban, amelybe a terméket feladják vagy elfuvarozzák,

c) az az adóalany, akinek (amelynek) a részére a terméket értékesíteni szándékozzák, adószámmal rendelkezik abban a tagállamban, amelybe a terméket feladják vagy elfuvarozzák, és a b) pontban említett adóalany a feladás vagy az elfuvarozás megkezdésének időpontjában ismeri ezen adóalanyt és az említett tagállam által ezen adóalany részére megállapított adószámot,

d) a 12. § (1) bekezdésében említett adóalany rögzíti a termék továbbítását a 182. § szerinti nyilvántartásában, valamint a 4/A. számú melléklet I. pontja szerinti összesítő nyilatkozatában feltünteti a c) pont szerinti adóalanyt és a számára azon tagállam által megállapított adószámot, amelybe a terméket feladták vagy elfuvarozták.

(3) Ha a (2) bekezdésben foglalt feltételek teljesülnek, a termék feletti tulajdonosként való rendelkezési jognak a (2) bekezdés c) pontjában említett adóalany részére történő átengedését annak időpontjában úgy kell tekinteni, hogy a 12. § (1) bekezdésében említett adóalany a 89. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítést teljesít, feltéve, hogy e jogot a (4) bekezdésben említett határidőn belül engedte át.

(4) Ha a terméknek a Közösség azon más tagállamába történő megérkezését követő 12 hónapon belül, amelybe a terméket feladták vagy elfuvarozták, a terméket nem értékesítették a (2) bekezdés c) pontjában vagy a (6) bekezdésben említett azon adóalanynak, akinek (amelynek) azt szándékozták, és nem merült fel a (7) bekezdésben meghatározott egyik eset sem, úgy kell tekinteni, hogy a 12 hónap leteltét követő napon beáll a 12. § (1) bekezdése szerinti joghatás.

(5) Nem áll be a 12. § (1) bekezdése szerinti joghatás a következő feltételek teljesülése esetén:

a) a termék feletti tulajdonosként való rendelkezési jogot nem engedték át és a terméket a (4) bekezdésben meghatározott határidőn belül belföldre továbbítják, és

b) a 12. § (1) bekezdésében említett adóalany rögzíti a termék belföldre történő továbbítását a 182. § szerinti nyilvántartásában.

(6) Nem áll be a 12. § (1) bekezdése szerinti joghatás abban az esetben sem, ha a (4) bekezdésben meghatározott időtartamon belül a (2) bekezdés c) pontjában említett adóalany helyébe másik adóalany lép, feltéve, hogy:

a) teljesül a (2) bekezdésben szereplő valamennyi egyéb feltétel, és

b) a (2) bekezdés b) pontjában említett adóalany ezt a tényt rögzíti a 182. § szerinti nyilvántartásban.

(7) A (4) bekezdésben meghatározott határidőn belül

a) ha a vevői készletben lévő terméket a (2) bekezdés c) pontjában vagy a (6) bekezdésben említett adóalanytól eltérő személy részére értékesítik, úgy kell tekinteni, hogy a (2) és (6) bekezdésben foglalt feltételek ezt az értékesítést közvetlenül megelőzően már nem teljesülnek;

b) ha a vevői készletben lévő terméket egy belföldtől eltérő országba adják fel vagy fuvarozzák el, úgy kell tekinteni, hogy a (2) és a (6) bekezdésben foglalt feltételek az említett feladás vagy elfuvarozás kezdetét közvetlenül megelőzően már nem teljesülnek;

c) a vevői készletben lévő termék megsemmisülése, elvesztése vagy ellopása esetén úgy kell tekinteni, hogy a (2) és a (6) bekezdésben foglalt feltételek abban az időpontban már nem teljesülnek, amikor a termék ténylegesen eltűnt vagy megsemmisült, vagy ha lehetetlen meghatározni ezt az időpontot, abban az időpontban, amikor kiderült, hogy a termék megsemmisült vagy hiányzik;

d) az a)–c) pontban nem említett esetben, ha a (2) és a (6) bekezdésben foglalt feltételek bármelyike már nem teljesül, úgy kell tekinteni, hogy a 12. § (1) bekezdése szerinti joghatás a feltétel nem teljesülésekor haladéktalanul beáll.

12/B. § *  (1) E törvény alkalmazásában termék Közösségen belüli távértékesítése: termék olyan értékesítése, amikor a termék küldeménykénti feladását vagy fuvarozását az értékesítő maga, vagy javára más végzi – ideértve az értékesítő közvetett részvételével történő feladást, fuvarozást is – a Közösség egy olyan tagállamából, amely eltér attól a tagállamtól, amelyben a feladott, illetve fuvarozott termék – a beszerző nevére szóló rendeltetéssel – a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van, feltéve, hogy a következő feltételek teljesülnek:

a) a termék értékesítése

aa) olyan adóalany vagy nem adóalany jogi személy részére történik, akinek (amelynek) beszerzése, mint termék Közösségen belüli beszerzése után a 20. § (1) bekezdés a) és d) pontja értelmében nem kell adót fizetnie; vagy

ab) bármely más nem adóalany személy, szervezet részére történik; és

b) az értékesített termék:

ba) nem új közlekedési eszköz; illetve

bb) nem szolgál fel- vagy összeszerelés tárgyául, függetlenül attól, hogy azt kíséri-e próbaüzem, vagy nem.

(2) Harmadik államból vagy harmadik állam területével egy tekintet alá eső területről importált termék távértékesítése (a továbbiakban: harmadik államból importált termék távértékesítése): termék olyan értékesítése, amikor a termék küldeménykénti feladását vagy fuvarozását az értékesítő maga, vagy javára más végzi – ideértve az értékesítő közvetett részvételével történő feladást, fuvarozást is – harmadik államból vagy harmadik állam területével egy tekintet alá eső területről a Közösség valamely tagállamában lévő beszerző nevére szóló rendeltetéssel, feltéve, hogy a következő feltételek teljesülnek:

a) a termék értékesítése

aa) olyan adóalany vagy nem adóalany jogi személy részére történik, akinek (amelynek) beszerzése, mint termék Közösségen belüli beszerzése után a 20. § (1) bekezdés a) és d) pontja értelmében nem kell adót fizetnie; vagy

ab) bármely más nem adóalany személy, szervezet részére történik; és

b) az értékesített termék:

ba) nem új közlekedési eszköz; illetve

bb) nem szolgál fel- vagy összeszerelés tárgyául, függetlenül attól, hogy azt kíséri-e próbaüzem, vagy nem.

12/C. § *  (1) Ha egy adóalany elektronikus felület, különösen piactér, platform, portál vagy más hasonló eszköz használata által harmadik államból 150 eurónak megfelelő pénzösszeget meg nem haladó belső értékű küldeményként importált termék távértékesítését segíti elő, úgy kell tekinteni, mint aki (amely) ennek a terméknek a beszerzője és értékesítője is egyben.

(2) Ha egy adóalany elektronikus felület, különösen piactér, platform, portál vagy más hasonló eszköz használata által termék Közösség területén történő – a Közösségben nem letelepedett adóalany által nem adóalany részére történő – értékesítését segíti elő, úgy kell tekinteni, mint aki (amely) ennek a terméknek a beszerzője és értékesítője is egyben.

Szolgáltatás nyújtása * 

13. § (1) Szolgáltatás nyújtása: bármely olyan ügylet, amely e törvény értelmében nem termék értékesítése.

(2) Az (1) bekezdésben említett ügylet magában foglalja az alábbiakat is:

a) vagyoni értékű jogok időleges vagy végleges átengedését;

b) kötelezettségvállalást valamely tevékenység egészbeni vagy részbeni abbahagyására, vagy annak végzésétől való tartózkodásra, illetőleg valamely helyzet tűrésére.

(3) *  Nem minősül szolgáltatás nyújtásának, ha a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója

a) részére az ellenértéket akár a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője, akár harmadik fél megtéríti, vagy

b) a teljesítésével keletkezett, követelésként fennálló ellenértéket harmadik félre engedményezi,

feltéve, hogy az a) pontban említett esetben az ellenérték megtérítése, a b) pontban említett esetben pedig a követelésként fennálló ellenérték megvásárlása pénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vagy pénzhelyettesítő eszközzel történik.

(4) * 

14. § (1) Ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás [2. § a) pontja] az is, ha az adóalany a terméket vállalkozásából időlegesen kivonva, azt saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy általában, vállalkozásától idegen célok elérésére ingyenesen használja, illetőleg azt másnak ingyenesen használatba adja, feltéve, hogy a termék vagy annak alkotórészeinek szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.

(2) *  Szintén ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtás, ha az adóalany saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére vagy általában, vállalkozásától idegen célok elérésére másnak ingyenesen nyújt szolgáltatást, feltéve, hogy a szolgáltatáshoz kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg. * 

(3) *  Nem minősül ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásnak a közcélú adomány nyújtása.

15. § Ha az adóalany valamely szolgáltatás nyújtásában a saját nevében, de más javára jár el, úgy kell tekinteni, mint aki (amely) ennek a szolgáltatásnak igénybevevője és nyújtója is.

Termék értékesítésére és szolgáltatás nyújtására vonatkozó közös szabályok

16. § A termék értékesítésére, szolgáltatás nyújtására nincs befolyással, ha az szerződéskötés, jogszabályi rendelkezés, bírósági és más hatósági határozat (végzés) alapján, illetőleg árverés útján történik.

17. § (1) Nem áll be a termék értékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához fűződő joghatás, ha az adóalany a terméket, vagyoni értékű jogot nem pénzbeni betétként, hozzájárulásként (a továbbiakban együtt: apport) bocsátja rendelkezésre, feltéve, hogy az a 18. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint történik. * 

(2) Szintén nem áll be a termék értékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához fűződő joghatás, ha az adóalany jogutódlással szűnik meg, feltéve, hogy az a 18. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint történik.

(3) A (2) bekezdésben említett jogutódlással történő megszűnésnek kell tekinteni e törvény alkalmazásában: * 

a) *  jogi személynek a Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezései szerinti átalakulását, egyesülését és szétválását;

b) * 

c) *  szövetkezet gazdasági társasággá való átalakulása vagy jogutód nélküli megszűnése esetében a közösségi alap Ptk. szerinti átadását az alapszabály rendelkezése szerinti szervezet részére;

d) *  az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény (a továbbiakban: Evectv.) szerinti egyéni vállalkozói tevékenység folytatására való jogosultság – egyéni cég vagy korlátolt felelősségű társaság alapítására tekintettel történő – megszűnését, valamint egyéni cégnek az Evectv. szerinti átalakulását a jogutódlással érintett vagyonelemek tekintetében;

e) egyéni vállalkozó, mezőgazdasági termelő halálát, vagy cselekvőképességének elvesztését, feltéve, hogy az egyéni vállalkozói, őstermelői tevékenységet

ea) elhalálozás esetében az özvegy vagy örökös folytatja; illetőleg

eb) cselekvőképesség elvesztése esetében az egyéni vállalkozó, mezőgazdasági őstermelő nevében és javára a törvényes képviselője folytatja;

f) *  a 8. § (5), (9), (10) és (12) bekezdése szerinti eseteket;

g) *  a mezőgazdasági tevékenységét megszüntető természetes személy adóalanynak a mezőgazdasági tevékenységet tovább folytató, a Ptk. szerinti közeli hozzátartozónak minősülő természetes személy részére történő gazdaságátadását, feltéve, hogy a gazdaságátadás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott támogatással történik;

h) *  költségvetési szerv államháztartásról szóló törvény szerinti átalakítását, vagy irányító (felügyeleti) szervének megváltozását;

i) *  a köztestületek jogszabályon alapuló átalakulását, ha az tartalmában jogutódlásnak tekintendő;

j) *  egyházi jogi személynek a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerinti átalakulását, jogutódlással történő megszűnését vagy fenntartójának megváltozását;

k) *  az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény szerinti gazdaságátadási szerződés alapján megvalósuló gazdaságátadást.

(4) *  Szintén nem áll be a termék értékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához fűződő joghatás az adóalany általi üzletág-átruházás esetében, feltéve, hogy az a 18. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint történik, és a szerző az üzletágat a további működtetés céljából szerzi meg.

(5) *  Szintén nem áll be a termék értékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához fűződő joghatás a Ptk. szerinti bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján

a) a kezelt vagyon bizalmi vagyonkezelő részére történő átadásakor, valamint

b) a kezelt vagyon vagy annak haszna egészének vagy egy részének a vagyonrendelővel megegyező kedvezményezett részére történő kiadásakor,

feltéve, hogy az a 18. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételek szerint történik [az a) és b) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: bizalmi vagyonkezelés].

(6) *  Szintén nem áll be a termék értékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához fűződő joghatás, ha az adóalany jogszabályban meghatározott feladat ellátását az ahhoz kapcsolódó vagyonnal átadja a – jogszabály által a feladat ellátására jogutódként kijelölt – szerző részére, feltéve, hogy az a 18. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott feltételek szerint történik.

18. § (1) *  Az apport [17. § (1) bekezdés], a jogutódlás [17. § (2) bekezdés], az üzletág- átruházás [17. § (4) bekezdés], a jogszabályban meghatározott feladat ellátásának átadása [17. § (6) bekezdés], továbbá a bizalmi vagyonkezelés [17. § (5) bekezdés] útján szerzett vagyon (vagyonrész) és vagyoni értékű jog (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: vagyon) tekintetében a szerzőnek a következő feltételeknek kell egyidejűleg megfelelnie:

a) a szerzéskor vagy annak közvetlen következményeként belföldön nyilvántartásba vett adóalany legyen;

b) kötelezettséget vállal arra, hogy a szerzéshez és a szerzett vagyonhoz fűződő, az e törvényben szabályozott jogok és kötelezettségek – a (2) bekezdésben említett eltéréssel – a szerzéstől kezdődően jogutódként őt illetik és terhelik;

c) sem a szerzéskor, sem azt követően nincs olyan, e törvényben szabályozott jogállása, amely természeténél fogva összeegyeztethetetlen lenne a b) pontban említett kötelezettségek teljesítésével, vagy annak csorbítására lenne alkalmas.

(1a) *  Üzletág-átruházás esetében a 17. § (4) bekezdése alkalmazásának további feltétele, hogy

a) az üzletág keretében folytatott gazdasági tevékenység kizárólag adólevonásra jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás, és

b) ha a szerzett vagyon olyan ingatlant (ingatlanrészt) tartalmaz

ba) amelyre vonatkozóan az üzletágat átruházó adóalany élt a 88. §-ban említett választási jogával, vagy

bb) *  amelynek értékesítése az üzletág-átruházás időpontjában a 86. § (1) bekezdés j) pont ja), jb) vagy jc) alpontja hatálya alá tartozna,

az üzletágat megszerző adóalany a 88. § szerinti adófizetési kötelezettséget válasszon. Az üzletágat megszerző adóalanynak ezen választásáról legkésőbb azon a napon kell bejelentést tennie az állami adóhatóságnak, amelyen a termék értékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához fűződő joghatás beállna, ha a 17. § (4) bekezdése nem lenne alkalmazható.

(2) *  Az elévülési időn belül a szerzővel együtt egyetemleges felelősség terheli

a) az apportálót,

b) a jogelődöt a jogutódlással történő megszűnés azon esetében, amelyben a jogelőd nem szűnik meg,

c) *  azt a volt egyéni vállalkozót, akinek egyéni vállalkozói tevékenység folytatására vonatkozó jogosultsága egyéni cég vagy korlátolt felelősségű társaság alapítására tekintettel megszűnt,

d) az egyéni cég tagját az egyéni cég gazdasági társasággá történő átalakulása esetén,

e) *  azt a 17. § (3) bekezdés g) pontja szerinti, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatásban részesülő természetes személyt, aki (amely) gazdaságát a mezőgazdasági tevékenységet tovább folytató, a Ptk. szerinti közeli hozzátartozónak minősülő természetes személy részére átadja,

f) az üzletágat átruházó adóalanyt,

g) *  a 17. § (5) bekezdés a) pontja esetén a vagyonrendelőt, b) pontja esetén pedig a bizalmi vagyonkezelőt,

h) *  a gazdaságot átadó személyt a 17. § (3) bekezdés k) pontja szerinti esetben, valamint

i) *  a jogszabályban meghatározott feladat ellátását átadó adóalanyt a 17. § (6) bekezdése szerinti esetben

azon e törvényben szabályozott kötelezettségek teljesítéséért, amelyek az (1) bekezdés b) pontjában említett vagyonhoz fűződően a szerzésig bezárólag keletkeztek.

(3) *  Ha az (1)–(2) bekezdésben meghatározott, az azok közül értelemszerűen alkalmazandó feltételek bármelyike nem teljesül, az apportra, a jogutódlásra, az üzletág-átruházásra, a jogszabályban meghatározott feladat ellátásának átadására, valamint a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozóan a feltétel nem teljesülésekor a termék értékesítéséhez, szolgáltatás nyújtásához fűződő joghatás haladéktalanul beáll.

Az utalványok átruházására vonatkozó szabályok * 

18/A. § *  (1) Az egycélú utalvány saját név alatti minden egyes ellenérték fejében történő átruházását, átengedését (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: átruházás) az utalvány tárgyát képező termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának kell tekinteni. Az egycélú utalvány más nevében történő átruházása esetében az utalvány tárgyát képező termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást az teljesíti, akinek (amelynek) a neve alatt az utalványt átruházzák.

(2) Amennyiben a beváltó az egycélú utalványt kibocsátó adóalany, a beváltáskor az utalvány ellenében teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás nem minősül adóztatandó ügyletnek.

(3) Amennyiben a beváltó az egycélú utalvány kibocsátójától eltérő adóalany, a beváltáskor az utalvány ellenében teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás nem minősül adóztatandó ügyletnek, azonban úgy kell tekinteni, hogy a beváltó olyan érték fejében, amelyen az utalványt ellenértékként vagy részellenértékként elfogadja – az utalvány tárgyát képező termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást teljesít az utalványt kibocsátónak.

(4) Ellenérték fejében történő átruházás az is, ha az adóalany az egycélú utalványt más tulajdonába ingyenesen átruházza – ide nem értve az utalványt kibocsátó adóalany általi ingyenes átruházást –, feltéve, hogy az utalvány szerzéséhez kapcsolódóan az adóalanyt egészben vagy részben adólevonási jog illette meg.

18/B. § *  (1) Többcélú utalvány ellenérték fejében történő átruházása, átengedése (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: átruházás) nem minősül termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának. Többcélú utalvány beváltása esetén a beváltó termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást teljesít.

(2) Az (1) bekezdés sérelme nélkül, a többcélú utalványt átruházó adóalany által nyújtott valamennyi azonosítható szolgáltatás, így különösen a forgalmazás, illetve vásárlásösztönzés, szolgáltatásnyújtásnak minősül.

Termék Közösségen belüli beszerzése

19. § A 2. § b) pontja a következő eseteket foglalja magában:

a) terméknek adóalany vagy nem adóalany jogi személy általi beszerzése, feltéve, hogy az értékesítő olyan adóalanyként jár el, aki (amely) a Közösség azon tagállamában, ahol adóalanyként nyilvántartásba vették, nem részesül e tagállam azon joga szerinti adómentességben, amely tartalmában a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héa-irányelv) 282-292. cikkeinek felel meg, és akinek (amelynek) ez a termékértékesítése nem tartozik a 29. és 32. § alkalmazása alá;

b) új közlekedési eszköz beszerzése;

c) jövedéki terméknek adóalany vagy nem adóalany jogi személy általi beszerzése, feltéve, hogy a beszerzés után jövedékiadó-fizetési kötelezettség keletkezik

[a)-c) pontok a továbbiakban együtt: termék Közösségen belüli beszerzése].

20. § (1) A 19. § a) pontjától eltérően nem kell adót fizetni:

a) olyan termék Közösségen belüli beszerzése esetében, amely ha belföldön teljesített termékértékesítés lenne, a 103., 104. és 107. §-ok szerint mentes lenne az adó alól;

b) használt ingóság [213. § (1) bekezdésének a) pontja], műalkotás [213. § (1) bekezdésének b) pontja], gyűjteménydarab [213. § (1) bekezdésének c) pontja] vagy régiség [213. § (1) bekezdésének d) pontja] Közösségen belüli beszerzése esetében, feltéve, hogy az értékesítő viszonteladóként [213. § (1) bekezdésének e) pontja] jár el, aki (amely) egyúttal igazolja, hogy a Közösség azon tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdésekor volt, a terméket e tagállam azon joga szerint úgy adóztatták meg, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 312-325. cikkeinek;

c) használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab vagy régiség Közösségen belüli beszerzése esetében, feltéve, hogy az értékesítő nyilvános árverés szervezőjeként [213. § (1) bekezdésének f) pontja] jár el, aki (amely) egyúttal igazolja, hogy a Közösség azon tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdésekor volt, a terméket e tagállam azon joga szerint úgy adóztatták meg, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 333-341. cikkeinek;

d) olyan termék Közösségen belüli beszerzése esetében - ide nem értve az a)-c) pontokban említett eseteket, valamint a 19. § b) és c) pontjában említett termékek Közösségen belüli beszerzését -, amelynek beszerzője

da) ilyen minőségében mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalanyként [197. § (1) bekezdése] jár el; vagy

db) olyan adóalany, aki (amely) kizárólag olyan termékértékesítést és szolgáltatásnyújtást teljesít, amelyhez kapcsolódóan adólevonási jog nem illeti meg, ideértve azt is, aki (amely) alanyi adómentességben részesül; vagy

dc) nem adóalany jogi személy.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja abban az esetben alkalmazható, ha

a) az adott naptári évben a d) pontban említett termékek Közösségen belüli beszerzése ellenértékének - adó nélkül számított és éves szinten göngyölített - összege nem haladja meg a 10 000 eurónak megfelelő pénzösszeget, és

b) az a) pontban említett feltétel az adott naptári évet megelőző naptári évre is teljesült, feltéve, hogy ilyen beszerzések ténylegesen történtek.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában említett felső értékhatárba a Közösség azon tagállamaiban megtérített vagy megtérítendő ellenérték számít, amelyekben a termék a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdésekor volt.

(4) *  Az (1) bekezdés d) pontjának alkalmazhatósága megszűnik, és nem alkalmazható az olyan termék Közösségen belüli beszerzésére sem, amelynek–adó nélkül számított–ellenértékével a beszerző először meghaladja a (2) bekezdés a) pontja szerinti felső értékhatárt. Az értékhatár meghaladását az adóalany az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet (a továbbiakban: Adóig. vhr.) változásbejelentésre vonatkozó rendelkezései szerint az állami adó- és vámhatóságnak bejelenti.

(5) Az (1) bekezdés d) pontjában említett beszerző az állami adóhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján dönthet úgy is, hogy nem az (1) bekezdést, hanem a 19. § a) pontját - az ott meghatározottak szerint - alkalmazza. * 

(6) Az a beszerző, aki (amely) élt az (5) bekezdésben említett választási jogával, attól a választása évét követő második naptári év végéig nem térhet el.

(7) *  Azt a közösségi adószámmal egyébként rendelkező beszerzőt, aki (amely) nem élt ugyan az (5) bekezdésben említett választási jogával, de a termék Közösségen belüli beszerzése kapcsán közösségi adószámát megadta a termék értékesítőjének, és az annak figyelembevételével járt el, úgy kell tekinteni, mint aki (amely) erre az ügyletre, valamint az ezt követő összes olyan termék Közösségen belüli beszerzésére, amelyet részére az előzőekben említett ügylet teljesítésének évét követő második naptári év végéig teljesítenek, nem az (1) bekezdést, hanem a 19. § a) pontját – az ott meghatározottak szerint – alkalmazza.

21. § (1) Termék Közösségen belüli beszerzése a termék felett a tulajdonosként való rendelkezés olyan megszerzése, függetlenül attól, hogy a küldeménykénti feladást vagy a fuvarozást akár az értékesítő, akár a beszerző vagy - bármelyikük javára - más végzi, amelyben a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor a Közösség más tagállamában van, mint ahol az a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdésekor volt.

(2) Abban az esetben, ha a terméknek adófizetésre kötelezett, nem adóalany jogi személy általi beszerzése úgy történik, hogy ez a személy a terméket a Közösség területén kívül adja fel küldeményként vagy fuvarozza el, és a termék küldeménykénti megérkezése vagy a fuvarozás befejezése a Közösség más tagállamában van, mint ahol a termék importjának teljesítési helye, ez utóbbi tagállamot úgy kell tekinteni, mint ahol a termék a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdésekor volt.

(3) Abban az esetben, ha a (2) bekezdés szerint a termék importjának teljesítési helye belföld, az importáló jogosult az általa ilyen jogcímen megfizetett adó visszatéríttetésére, amennyiben igazolja, hogy a Közösség azon tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor volt, megfizette az adót a termék Közösségen belüli beszerzése után e tagállam joga szerint.

22. § (1) Termék Közösségen belüli ellenérték fejében teljesített beszerzése [2. § b) pontja] az is, ha az adóalany a vállalkozása tulajdonában tartott termékét továbbítja, vagy bizományba átvett terméket továbbít belföldre vállalkozásának szükségleteire, amelyet a Közösség más tagállamában termel ki, állít elő, munkál meg, vásárol, illetőleg szerez be - a 19. § értelmében - ott, vagy importál oda, és a terméket ebből a tagállamból maga vagy - javára - más adja fel küldeményként vagy fuvarozza el.

(2) Az (1) bekezdéshez fűződő joghatás nem áll be, ha a továbbításra fordított esetben, mint 12. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítésre a 12. § (2) bekezdése lenne alkalmazandó az ott meghatározott feltételek szerint.

(3) *  Ha a (2) bekezdésben hivatkozottak szerint az ott meghatározott feltételek bármelyike nem teljesül, a feltétel nem teljesülésekor az (1) bekezdéshez fűződő joghatás haladéktalanul beáll.

(4) *  Az (1) bekezdéshez fűződő joghatás nem áll be, ha a továbbításra fordított esetben, mint a 12. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítésre a 12/A. § (1)–(2), (5)–(6) bekezdése lenne alkalmazandó az ott meghatározott feltételek szerint.

(5) *  A 12/A. § (3) bekezdése szerinti termékértékesítés esetén úgy kell tekinteni, hogy az az adóalany, akinek (amelynek) a részére a terméket értékesítik, termék Közösségen belüli beszerzését teljesíti.

(6) *  Ha a továbbításra fordított esetben, mint a 12. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítésre a 12/A. § (4) és (7) bekezdése lenne alkalmazandó, a 12. § (1) bekezdéséhez fűződő joghatás beálltakor az (1) bekezdéshez fűződő joghatás is beáll.

23. § *  Szintén termék Közösségen belüli ellenérték fejében teljesített beszerzése, ha

a) Magyarország Észak-atlanti Szerződés-beli tagságával összefüggésben terméket továbbítanak belföldre, amelyet a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium, a Magyar Honvédség, és ezek polgári állománya részére a Közösség más tagállamában – nem az ott érvényes általános adózási szabályok szerint – szereznek be, feltéve, hogy a termékre – annak importja esetében – nem vonatkozna a 93. § (1) bekezdésének h) pontja szerinti adómentesség, vagy

b) Magyarországnak a közös biztonság- és védelempolitika keretében folytatott uniós tevékenység végrehajtása céljából végzett védelmi feladat ellátásával összefüggésben terméket továbbítanak belföldre, amelyet a Magyar Honvédség, és ezek polgári állománya részére a Közösség más tagállamában – nem az ott érvényes általános adózási szabályok szerint – szereznek be, feltéve, hogy a termékre – annak importja esetében – nem vonatkozna a 93. § (1) bekezdésének g) pont gc) alpontja szerinti adómentesség.

Termék importja

24. § (1) Termék importja: olyan terméknek a Közösség területére történő behozatala vagy egyéb módon való bejuttatása, amely - az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: Szerződés) 24. cikkének értelmében - nincs szabad forgalomban.

(2) Termék importja az is, ha a szabad forgalomban levő terméket a Közösség vámterületének azon területrészéről hozzák be, vagy egyéb módon juttatják be a Közösség más területére, amely területrész e törvény alkalmazásában harmadik állam területével esik egy tekintet alá.

II. Fejezet

TELJESÍTÉS HELYE

1. alfejezet

Teljesítés helye termék értékesítése esetében

Általános szabály

25. § Abban az esetben, ha a terméket küldeményként nem adják fel vagy nem fuvarozzák el, a termék értékesítésének teljesítési helye az a hely, ahol a termék az értékesítés teljesítésekor ténylegesen van.

Különös szabályok

26. § Abban az esetben, ha a küldeménykénti feladást vagy a fuvarozást akár az értékesítő, akár a beszerző vagy - bármelyikük javára - más végzi, a termék értékesítésének teljesítési helye az a hely, ahol a termék - a beszerző nevére szóló rendeltetéssel - a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdésekor van.

27. § (1) Abban az esetben, ha a terméket többször értékesítik oly módon, hogy azt közvetlenül a sorban első értékesítőtől a sorban utolsó beszerző nevére szóló rendeltetéssel adják fel küldeményként vagy fuvarozzák el, a 26. § kizárólag egy termékértékesítésre alkalmazható.

(2) *  Ha az (1) bekezdésben említett esetben van a sorban olyan beszerző, aki (amely) egyúttal értékesítőként a termék küldeménykénti feladását vagy fuvarozását maga vagy – javára – más végzi, úgy kell tekinteni, mint aki (amely) a termék küldeménykénti feladását vagy fuvarozását beszerzőként végzi, illetve arra másnak, beszerzőként adott megrendelést, kivéve, ha közölte a részére terméket értékesítővel a számára az által a tagállam által megállapított adószámot, amelyből a terméket feladják vagy elfuvarozzák.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott termékértékesítések közül azokra, amelyek

a) megelőzik azt a termékértékesítést, amelynek teljesítési helye megállapítására a 26. § alkalmazandó, a teljesítési helye az a hely, ahol a termék - a beszerző nevére szóló rendeltetéssel - a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdésekor van;

b) követik azt a termékértékesítést, amelynek teljesítési helye megállapítására a 26. § alkalmazandó, a teljesítési helye az a hely, ahol a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van.

(4) *  Az (1)–(3) bekezdéstől eltérően, ha az adóalanyt a 12/C. § szerint úgy kell tekinteni, mint aki (amely) a terméket egyúttal beszerzi és értékesíti, a termék küldeménykénti feladását vagy fuvarozását az általa teljesített termékértékesítéshez kell hozzárendelni.

28. § A 26. §-tól eltérően, ha a termék a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdésekor a Közösség területén kívül van, az importáló általi termékértékesítés teljesítési helye a Közösség azon tagállama, ahol a termék importja teljesül.

29. § *  A 26. §-tól és a 28. §-tól eltérően:

a) termék Közösségen belüli távértékesítése esetében teljesítési helynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a termék – a beszerző nevére szóló rendeltetéssel – a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van,

b) harmadik államból a Közösség olyan tagállamába importált termék távértékesítése esetében, amely tagállam eltér attól a tagállamtól, ahol a termék – a beszerző nevére szóló rendeltetéssel – a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van, teljesítési helynek azt a helyet kell tekinteni, ahol a termék – a beszerző nevére szóló rendeltetéssel – a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van,

c) harmadik államból a Közösség azon tagállamába importált termék távértékesítése esetében, amely tagállamban a termék – a beszerző nevére szóló rendeltetéssel – a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van, ezen tagállamot kell teljesítési helynek tekinteni, feltéve, hogy az említett termékre vonatkozó adót azon tagállami szabályozás szerint kell bevallani, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 4. szakaszában foglalt különös szabályozásnak.

30. § * 

31. § *  A 29. § nem alkalmazható a használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab és régiség értékesítésére, feltéve, hogy azokra e törvény rendelkezéseit a XVI. fejezetben meghatározott eltérésekkel alkalmazzák.

32. § Abban az esetben, ha a küldeménykénti feladást vagy a fuvarozást akár az értékesítő, akár a beszerző vagy - bármelyikük javára - más végzi, és az értékesített termék olyan fel- vagy összeszerelés tárgyául szolgál, amelyet az értékesítő maga vagy - javára - más végez, függetlenül attól, hogy azt kíséri-e próbaüzem vagy nem, a termék értékesítésének teljesítési helye az a hely, ahol a termék fel- vagy összeszerelése, illetőleg annak üzembe helyezése történik.

33. § (1) Abban az esetben, ha a termék értékesítése vasúti, vízi vagy légi közlekedési eszközön történik, és az a Közösség területén végzett személyszállítás tartama alatt teljesül, a termék értékesítésének teljesítési helye az a hely, ahol a személyszállítás indulási helye van.

(2) *  E § és a 45. § (2) bekezdésének alkalmazásában

a) Közösség területén végzett személyszállítás: az a személyszállítás, amelynél az indulási és az érkezési hely egyaránt a Közösség területén van, és ez idő alatt a Közösség területén kívül nincs megállási hely;

b) személy szállításának indulási helye: az első beszállási pont a Közösség területén, függetlenül attól, hogy azt megelőzően a Közösség területén kívül volt-e megállási hely vagy nem;

c) személy szállításának érkezési helye: az utolsó kiszállási pont a Közösség területén, függetlenül attól, hogy azt követően a Közösség területén kívül van-e megállási hely vagy nem.

(3) Menettérti személyszállítás esetében az oda- és visszautazás külön-külön, önálló személyszállításnak tekintendő.

34. § *  (1) Ha adóalany-kereskedő részére

a) gáz Közösség területén levő földgázrendszeren vagy bármely más, ilyen rendszerhez kapcsolt hálózaton keresztüli,

b) hő- vagy hűtési energia hő- vagy hűtési hálózaton keresztüli, valamint

c) villamos energia

értékesítése történik, a termék értékesítésének teljesítési helye az a hely, ahol az adóalanykereskedő gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig az a hely, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van.

(2) Adóalany-kereskedő az, aki (amely) gáz, hő- vagy hűtési energia, valamint villamos energia továbbértékesítésével főtevékenységként foglalkozik, és akinek (amelynek) saját felhasználása (fogyasztása) e termékekből elhanyagolható mértékű.

35. § *  (1) Ha a 34. § (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott termékértékesítések közül bármely nem adóalany-kereskedő részére történik, a termék értékesítésének teljesítési helye az a hely, ahol a beszerző azt ténylegesen felhasználja (elfogyasztja).

(2) Ha a beszerző a gázt, a hő- vagy hűtési energiát, valamint a villamos energiát egészben vagy részben nem használja fel (nem fogyasztja el), az (1) bekezdés alkalmazásában a fel nem használt (el nem fogyasztott) gáz, hő- vagy hűtési energia, valamint villamos energia tényleges felhasználási (elfogyasztási) helyének azt a helyet kell tekinteni, ahol a beszerző gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig azt a helyet, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van.

2. alfejezet

Teljesítés helye szolgáltatás nyújtása esetében

Különös értelmezési alapelvek * 

36. § *  (1) Ezen alfejezet alkalmazásában

a) az egyébként nem adóalanyi minőségében eljáró adóalanyt a részére nyújtott valamennyi szolgáltatás viszonylatában is adóalanynak kell tekinteni, kivéve azt az esetet, ha a nyújtott szolgáltatást közvetlenül saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére veszi igénybe, amely esetben az érintett személyt, szervezetet nem adóalanynak kell tekinteni;

b) a nem adóalany jogi személyt az a) pont értelmében adóalanynak kell tekinteni, feltéve, hogy

ba) közösségi adószámmal [258. § (3) bekezdésének a) pontja] rendelkezik, vagy rendelkeznie kellene, ha ilyen személyként belföldön,

bb) adószámmal [258. § (3) bekezdésének b) pontja] rendelkezik, vagy rendelkeznie kellene, ha ilyen személyként a Közösség más tagállamában

vették nyilvántartásba.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjától eltérően, ezen alfejezet alkalmazásában azt a személyt, szervezetet, akinek (amelynek) adóalanyisága a 6. § (4) bekezdésén alapul, a részére nyújtott olyan szolgáltatás viszonylatában, amelynek igénybevétele során egyébként nem adóalanyi minőségében jár el, nem adóalanynak kell tekinteni.

Általános szabályok * 

37. § *  (1) Adóalany részére nyújtott szolgáltatások esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatás igénybevevője gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig az a hely, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van.

(2) Nem adóalany részére nyújtott szolgáltatások esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatás nyújtója gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig az a hely, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van.

Különös szabályok * 

38. § *  A más nevében és javára eljáró közvetítő nem adóalany részére nyújtott közvetítői szolgáltatása esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a közvetített ügylet teljesítési helye van.

39. § *  (1) Ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások nyújtása esetében a teljesítés helye az a hely, ahol az ingatlan van.

(2) Az (1) bekezdésben említett ingatlanhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások körébe különösen beletartoznak: az ingatlanközvetítői és -szakértői szolgáltatások, a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatások, az ingatlanhasználatra vonatkozó jogok átengedése, valamint az építési munkák végzésének előkészítésére és összehangolására irányuló szolgáltatások.

40. § *  Személy szállítása esetében a teljesítés helye az az útvonal, amelyet a szolgáltatás nyújtása során ténylegesen megtesznek.

41. § *  (1) Nem adóalany részére nyújtott, a termék Közösségen belüli fuvarozásától eltérő termékfuvarozás esetében a teljesítés helye az az útvonal, amelyet a szolgáltatás nyújtása során ténylegesen megtesznek.

(2) Nem adóalany részére nyújtott termék Közösségen belüli fuvarozása esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a termék fuvarozásának indulási helye van.

(3) A termék Közösségen belüli fuvarozása a fuvarozás minden olyan formáját és módját felöleli, amelyben az indulási hely és az érkezési hely a Közösség egymástól eltérő tagállamában van.

(4) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában a termék fuvarozásának

a) indulási helye: az a hely, ahol a termék fuvarozása ténylegesen megkezdődik, ide nem értve azt az útszakaszt, amely a fuvarozandó termék berakodásának helyéig tart;

b) érkezési helye: az a hely, ahol a termék fuvarozása ténylegesen befejeződik.

42. § *  Adóalany részére nyújtott olyan szolgáltatások esetében, amelyek kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási, sport- vagy más hasonló eseményekre, rendezvényekre (így különösen: kiállítások, vásárok és bemutatók) való belépést biztosítják, ideértve az előbbiekhez járulékosan kapcsolódó szolgáltatásokat is, a teljesítés helye az a hely, ahol az eseményt, rendezvényt ténylegesen megrendezik.

43. § *  (1) A következő, nem adóalany részére nyújtott szolgáltatások esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatást ténylegesen teljesítik:

a) személy szállításához, termék fuvarozásához járulékosan kapcsolódó szolgáltatások;

b) szakértői értékelés, amely közvetlenül termékre – ide nem értve az ingatlant – irányul;

c) terméken – ide nem értve az ingatlant – végzett munka;

d) *  kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási és sportszolgáltatások, továbbá más, ezekhez hasonló szolgáltatások (így különösen: kiállítások, vásárok és bemutatók rendezése), ideértve ezek szervezését is, valamint az előbbiekhez járulékosan kapcsolódó szolgáltatásokat is.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában említett személy szállításához, termék fuvarozásához járulékosan kapcsolódó szolgáltatások körébe tartozik a be-, ki- és átrakodás is.

44. § *  (1) Közlekedési eszközök rövid időtartamú bérbeadása esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a közlekedési eszközt ténylegesen a bérbevevő birtokába adják.

(2) *  Közlekedési eszközök nem adóalany részére történő bérbeadása esetében – a rövid időtartamú bérbeadás kivételével – a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatás igénybevevője letelepedett, ennek hiányában ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van.

(3) *  A (2) bekezdéstől eltérően a kedvtelési célú hajók nem adóalany részére történő bérbeadása esetében – a rövid időtartamú bérbeadás kivételével – a teljesítés helye az a hely, ahol a kedvtelési célú hajót ténylegesen a bérbevevő birtokába adják, feltéve, hogy a szolgáltatást az adóalany ezen a helyen található székhelyéről vagy állandó telephelyéről nyújtja.

(4) *  E § alkalmazásában a rövid időtartam a közlekedési eszköz folyamatos,

a) víziközlekedési eszközök esetében 90,

b) egyéb, az a) pontban nem említett közlekedési eszközök esetében pedig 30

napot meg nem haladó használatát jelenti.

45. § *  (1) Éttermi és egyéb vendéglátó-ipari szolgáltatások nyújtása esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatást ténylegesen teljesítik.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően, ha az éttermi és egyéb vendéglátó-ipari szolgáltatások nyújtása vasúti, vízi vagy légi közlekedési eszközön történik, és az a Közösség területén végzett személyszállítás tartama alatt teljesül, a szolgáltatás nyújtásának teljesítési helye az a hely, ahol a személyszállítás indulási helye van. Menettérti személyszállítás esetében az oda- és visszautazás külön-külön, önálló személyszállításnak tekintendő.

45/A. § *  (1) A következő, nem adóalany részére nyújtott szolgáltatások esetében a teljesítés helye az a hely, ahol ezzel összefüggésben a szolgáltatást igénybevevő nem adóalany letelepedett, letelepedés hiányában pedig, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van:

a) telekommunikációs szolgáltatások;

b) rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatások;

c) elektronikus úton nyújtott szolgáltatások.

(2) E § alkalmazásában elektronikus úton nyújtott szolgáltatás különösen:

a) elektronikus tárhely rendelkezésre bocsátása, honlap tárolása és üzemeltetése, valamint számítástechnikai eszköz és program távkarbantartása,

b) szoftver rendelkezésre bocsátása és frissítése,

c) kép, szöveg és egyéb információ rendelkezésre bocsátása, valamint adatbázis elérhetővé tétele,

d) zene, film és játék – ideértve a szerencsejátékot is – rendelkezésre bocsátása, valamint politikai, kulturális, művészeti, tudományos, sport- és szórakoztatási célú médiaszolgáltatás, illetőleg ilyen célú események közvetítése, sugárzása,

e) távoktatás,

feltéve, hogy a szolgáltatás nyújtása és igénybevétele globális információs hálózaton keresztül történik. A szolgáltatás nyújtója és igénybevevője közötti, ilyen hálózaton keresztüli kapcsolat felvétele és tartása – ideértve az ajánlat tételét és elfogadását is – azonban önmagában még nem elektronikus úton nyújtott szolgáltatás.

(3)–(6) * 

46. § (1) *  Az e §-ban meghatározott szolgáltatások nyújtásánál a teljesítés helye az a hely, ahol ezzel összefüggésben a szolgáltatást igénybevevő nem adóalany letelepedett, letelepedés hiányában pedig, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van, feltéve, hogy ez a Közösség területén kívül van.

(2) Az e § alkalmazása alá tartozó szolgáltatások a következők:

a) szellemi alkotásokhoz fűződő jogok, továbbá más, ezekhez hasonló jogok időleges vagy végleges átengedése;

b) reklámszolgáltatások;

c) tanácsadási, ügyvédi, számviteli, adóügyi, számítástechnikai, fordítói és tolmácsolási szolgáltatások, továbbá más, ezekhez hasonló szolgáltatások, ideértve - a (4) bekezdésben meghatározott feltétellel - a mérnöki szolgáltatást is;

d) adatok feldolgozása és információk közlése;

e) banki, biztosítási, viszontbiztosítási és egyéb pénzügyi szolgáltatások, kivéve a széfügyletet;

f) munkaerő kölcsönzése, kirendelése, illetőleg személyzet rendelkezésre bocsátása;

g) termék - ide nem értve az ingatlant és a közlekedési eszközök bármely fajtáját - bérbeadása;

h) *  a Közösség területén levő földgázrendszerhez vagy bármely más, ilyen rendszerhez kapcsolt hálózathoz, hő- vagy hűtési hálózathoz, villamosenergia-rendszerhez való csatlakozás, egyéb hozzáférés biztosítása, valamint ilyen rendszeren, hálózaton keresztül földgáz, hő- vagy hűtési energia, valamint villamos energia szállítása (átvitele), elosztása, továbbá más, ezekhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások;

i)–k) * 

(3) *  E § alkalmazandó abban az esetben is, ha kötelezettségvállalás történik valamely üzleti vagy hivatásszerűen folytatott tevékenység egészbeni vagy részbeni abbahagyására, illetőleg valamely (2) bekezdés alá tartozó jog gyakorlásától való időleges vagy végleges tartózkodásra.

(4) *  E § a mérnöki szolgáltatásokra abban az esetben alkalmazható, ha azok jellegadó tartalmuk alapján nem tartoznak a 39. és 42. §, valamint a 43. § (1) bekezdésének b) és c) pontja alá.

(5) * 

47–48. § * 

49. § *  A 37. és 44. §-tól eltérően közlekedési eszközök – ideértve a vasúti kocsikat is – bérbeadása esetében a teljesítés helye

a) belföld, feltéve, hogy a 37. és 44. § alkalmazásával a teljesítés helye a Közösség területén kívüli területre esne, de a tényleges igénybevétel vagy egyébként a vagyoni előny szerzése belföldön van;

b) a Közösség területén kívüli terület, feltéve, hogy a 37. és 44. § alkalmazásával a teljesítés helye belföldre esne, de a tényleges igénybevétel vagy egyébként a vagyoni előny szerzése a Közösség területén kívüli területen van.

2a. alfejezet * 

Termék Közösségen belüli távértékesítését és a 45/A. § hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtást teljesítő adóalanyokra vonatkozó értékhatár * 

49/A. § *  (1) A 29. § a) pontja és a 45/A. § nem alkalmazandó a terméket értékesítő vagy szolgáltatást nyújtó adóalanyra vonatkozó következő feltételek együttes teljesülése esetén:

a) kizárólag a Közösség egy tagállamában telepedett le gazdasági céllal, gazdasági célú letelepedés hiányában kizárólag a Közösség egy tagállamában van lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye,

b) a szolgáltatást olyan nem adóalany részére nyújtja, aki (amely) a Közösségnek az a) pontban meghatározottaktól eltérő tagállamában telepedett le gazdasági céllal, gazdasági célú letelepedés hiányában rendelkezik ott lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel, vagy a terméket az a) pontban említett tagállamtól eltérő tagállamba szóló rendeltetéssel adja fel küldeményként vagy fuvarozza el,

c) az adott naptári évben, valamint – feltéve, hogy ilyen termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást teljesített – az adott naptári évet megelőző naptári évben a b) pontban meghatározott termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás ellenértékének – adó nélkül számított és éves szinten göngyölített – összege nem haladja meg a 10 000 eurónak megfelelő pénzösszeget.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazhatósága megszűnik és nem alkalmazható az olyan termékértékesítésre, illetve szolgáltatásnyújtásra sem, amelynek – adó nélkül számított ellenértékével – a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó először meghaladja az (1) bekezdés c) pontja szerinti felső értékhatárt. Az értékhatár meghaladását az adóalany az Adóig. vhr. változásbejelentésre vonatkozó rendelkezései szerint az állami adó- és vámhatóságnak bejelenti.

(3) Az (1) bekezdés szerinti feltételeknek megfelelő azon adóalany, aki (amely) a 45/A. § szerinti szolgáltatásokat nyújt és belföldön telepedett le gazdasági céllal, gazdasági célú letelepedés hiányában belföldön van lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye, vagy terméket belföldről ad fel küldeményként vagy fuvaroz el a Közösség másik tagállamába szóló rendeltetéssel, vagy a belföldön található termék küldeménykénti feladását, fuvarozását a Közösség másik tagállamába szóló rendeltetéssel a javára más végzi, az állami adó- és vámhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján dönthet úgy is, hogy nem az (1) bekezdést, hanem a 29. § a) pontját és a 45/A. §-t alkalmazza.

(4) Az az adóalany, aki (amely) élt a (3) bekezdés szerinti választási jogával, attól a választása évét követő második naptári év végéig nem térhet el.

(5) *  A (3) bekezdés alkalmazásában az állami adó- és vámhatóság részére történő bejelentésnek minősül, ha az adóalany élt a 253/I. § (1)–(2) bekezdés szerinti választási jogával.

3. alfejezet

Teljesítés helye termék Közösségen belüli beszerzése esetében

Általános szabály

50. § Termék Közösségen belüli beszerzése esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a termék - a beszerző nevére szóló rendeltetéssel - a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van.

Különös szabályok

51. § (1) Az 50. § sérelme nélkül a 19. § a) pontjában említett esetben a teljesítés helye a Közösség azon tagállama, amely a beszerzőnek adószámot adott, és a beszerző a termék Közösségen belüli beszerzésekor ezt az adószámot használta, amennyiben a beszerző nem igazolja, hogy ilyen személyként a Közösség azon másik tagállamában, ahol a termék Közösségen belüli beszerzése az 50. § szerint teljesült, az adót - az utóbb említett tagállam joga szerint - megfizette.

(2) Ha a beszerző a Közösség azon másik tagállamában, ahol a termék Közösségen belüli beszerzése az 50. § szerint teljesült, köteles adót fizetni az adott tagállam joga szerint, és az (1) bekezdés értelmében belföldön is fizetett adót a termék Közösségen belüli beszerzése után, az adó alapját a 79. § (2) bekezdése szerint csökkentheti.

52. § Az 51. § (1) bekezdése nem alkalmazható arra a termék Közösségen belüli beszerzésére, amelynek a teljesítési helye az 50. § szerint belföld, feltéve, hogy

a) a beszerzett termék a beszerző olyan további, belföldön teljesített termékértékesítéséhez szükséges, amelynél a címzett a 141. § szerint adófizetésre kötelezett, valamint

b) *  a beszerző a Közösség azon tagállamában, ahol ezzel összefüggésben adószámmal rendelkezik, eleget tett összesítőnyilatkozat-tételi kötelezettségének e tagállam joga szerint, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 265. cikkének.

4. alfejezet

Teljesítés helye termék importja esetében

Általános szabály

53. § Termék importja esetében a teljesítés helye a Közösség azon tagállama, ahol a termék a Közösség területére történő behozatalakor vagy egyéb módon való bejuttatásakor van.

Különös szabályok

54. § (1) Az 53. §-tól eltérően, ha a termék a 24. § (1) bekezdése értelmében nincs szabad forgalomban, és

a) *  vámjogi helyzete a 111. § (1) bekezdésének a) pontja szerint alakul, vagy

b) *  a 111. § (1) bekezdésének b) és c) pontjában említett eljárások hatálya alatt áll, vagy

c) teljes vámmentességgel járó ideiglenes behozatali eljárás hatálya alatt áll, vagy

d) *  külső árutovábbítási eljárás hatálya alatt áll, a termék importjának teljesítési helye a Közösség azon tagállama, ahol a termék a) pontban említett vámjogi helyzete megszűnik, a b)-d) pontokban említett esetekben pedig, ahol a termék az ott meghatározott eljárások hatálya alól kikerül.

(2) Az (1) bekezdés megfelelően alkalmazandó abban az esetben is, ha a 24. § (2) bekezdése szerint importált termék belső közösségi árutovábbítási eljárás hatálya alatt áll.

III. Fejezet

ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG KELETKEZÉSE, FIZETENDŐ ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSA

Általános szabályok

55. § (1) Az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkezése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul (a továbbiakban: teljesítés).

(2) *  Az (1) bekezdéshez fűződő joghatás beáll abban az esetben is, ha teljesítés hiánya ellenére számlakibocsátás történik. A joghatás a számlán a termék értékesítőjeként, szolgáltatás nyújtójaként szereplő személyre, szervezetre áll be, kivéve, ha kétséget kizáróan bizonyítja, hogy

a) a számlakibocsátás ellenére teljesítés nem történt, vagy

b) teljesítés történt ugyan, de azt más teljesítette,

és ezzel egyidejűleg a kibocsátott számla érvénytelenítéséről is haladéktalanul gondoskodik, illetőleg - nevében, de más által kiállított számla esetében - az a) vagy b) pontban meghatározottak fennállásáról haladéktalanul értesíti a számlán a termék beszerzőjeként, szolgáltatás igénybevevőjeként szereplő személyt, szervezetet.

56. § A fizetendő adót - ha e törvény másként nem rendelkezik - a teljesítéskor kell megállapítani.

Termék értékesítésére és szolgáltatás nyújtására vonatkozó különös szabályok

57. § (1) *  Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha az ügylet tárgya természetben osztható és a részteljesítésnek egyéb akadálya nincs, a részteljesítés is teljesítés.

(2) *  Bírósági vagy más hatósági eljárás keretében bíróságnak vagy más hatóságnak nyújtott szolgáltatás esetében, ha az ennek fejében járó ellenértéket a bíróság vagy más hatóság határozattal (végzéssel) állapítja meg, teljesítés az ellenértéket megállapító jogerős határozatnak (végzésnek) vagy véglegessé vált döntésnek a szolgáltatás nyújtójával történő közlése.

58. § (1) *  Amennyiben a felek a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás során időszakonkénti elszámolásban vagy fizetésben állapodnak meg, vagy a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékét meghatározott időszakra állapítják meg, teljesítés az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszak utolsó napja.

(1a) *  Az (1) bekezdéstől eltérően teljesítés

a) a számla vagy a nyugta kibocsátásának időpontja, amennyiben az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszakra vonatkozó ellenérték megtérítésének esedékessége és a számla vagy a nyugta kibocsátása az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszak utolsó napját megelőzi,

b) az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszakra vonatkozó ellenérték megtérítésének esedékessége, de legfeljebb az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszak utolsó napját követő hatvanadik nap, amennyiben az ellenérték megtérítésének esedékessége az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszak utolsó napját követő időpontra esik.

(2) *  Abban az esetben, ha az az időszak, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik, tartamában meghaladja az egy naptári hónapot, az (1) bekezdéstől függetlenül – időarányos részteljesítésként – teljesítés történik a naptári hónap utolsó napján is, feltéve, hogy a termékértékesítésre a 89. § alkalmazandó.

(3) *  Abban az esetben, ha az az időszak, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik, tartamában meghaladja a 12 hónapot, az (1) és (1a) bekezdéstől függetlenül – időarányos részteljesítésként

– teljesítés történik

a) a naptári év utolsó napján is, feltéve, hogy az adót a 140. § a) pontja szerint a szolgáltatás igénybevevője fizeti, vagy

b) egyéb, a (2) bekezdés és az a) pont alá nem tartozó esetekben pedig a tizenkettedik hónap utolsó napján is.

(4) *  E § nem alkalmazható a termék 10. § a) pontja szerinti értékesítésére.

(5) *  Ha e § szerinti teljesítést megelőzően a terméket értékesítő vagy szolgáltatást nyújtó adóalany jogutód nélkül szűnik meg, az (1) és (1a) bekezdéstől eltérően teljesítés a jogutód nélküli megszűnést megelőző nap.

58/A. § * 

59. § (1) *  Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha a teljesítést megelőzően ellenértékbe beszámítható vagyoni előnyt juttatnak (a továbbiakban: előleg), a fizetendő adót pénz vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz formájában juttatott előleg esetében annak jóváírásakor, kézhezvételekor, egyéb esetben annak megszerzésekor kell megállapítani.

(2) *  A jóváírt, kézhez vett, megszerzett előleget úgy kell tekinteni, mint amely a fizetendő adó arányos összegét is tartalmazza.

(3) *  E §-t alkalmazni kell az olyan szolgáltatás igénybevételéhez fizetett előleg esetében is, amelynél az adófizetésre a 140. § a) pontja alapján az igénybevevő kötelezett, azzal az eltéréssel, hogy ebben az esetben az előleget nem lehet úgy tekinteni, mint amely a fizetendő adó arányos összegét is tartalmazza.

(4) *  E § nem alkalmazható a 89. §-ban meghatározott feltételekkel adómentes termékértékesítésre.

60. § (1) Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha adófizetésre a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő adóalany kötelezett, a fizetendő adót

a) *  az ügylet teljesítését tanúsító számla vagy egyéb okirat kézhezvételekor, vagy

b) az ellenérték megtérítésekor, vagy

c) a teljesítést követő hónap tizenötödik napján

kell megállapítani.

(2) Az (1) bekezdésben felsoroltak közül az alkalmazandó, amely a leghamarabb következik be.

(3) Az (1) bekezdésben említett adófizetésre kötelezettől, ha a teljesítés és a fizetendő adó - (2) bekezdés szerinti - megállapítása között

a) az e törvényben szabályozott jogállásában olyan változás történik, amelynek eredményeként tőle adófizetés nem lenne követelhető, vagy

b) tartozását ellenérték fejében átvállalják,

a fizetendő adót - a (2) bekezdéstől eltérően - az a) pontban említett esetben a jogállás-változást megelőző napon, a b) pontban említett esetben pedig a tartozás átvállalásakor kell megállapítani.

(4) E § egyéb rendelkezéseitől függetlenül a fizetendő adót az (1) bekezdés c) pontja szerint kell megállapítani arra a termékértékesítésre is, amely a 89. §-ban meghatározott feltételekkel mentes az adó alól azzal az eltéréssel, hogy ha az ügylet teljesítését tanúsító számla kibocsátása a teljesítést követő hónap tizenötödik napjához képest hamarabb történik, a fizetendő adót az ügylet teljesítését tanúsító számla kibocsátásakor kell megállapítani.

(5) *  E § nem alkalmazható arra a szolgáltatásnyújtásra, amely esetében az adót a 140. § a) pontja szerint a szolgáltatás igénybevevője fizeti.

61. § (1) Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha az ellenérték megtérítése pénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vagy pénzhelyettesítő eszközzel történik, a teljesítésre kötelezett adóalany, aki (amely)

a) nyilvántartását az egyszeres könyvvezetés szabályai szerint vezeti, vagy csak a bevételeiről köteles nyilvántartást vezetni, vagy

b) *  nyilvántartási kötelezettségének az államháztartás számviteléről szóló jogszabály szerint tesz eleget,

a fizetendő adót legkésőbb az ellenérték megfizetésekor állapíthatja meg.

(2) Ha az ellenérték megfizetése részletekben történik, a fizetendő adót a részlet megfizetésekor, legalább a megfizetett részlet erejéig kell megállapítani.

(3) Ha az ellenértéket a teljesítéstől számított negyvenötödik napig egészben vagy részben nem fizették meg, az (1) és (2) bekezdéstől eltérően a fizetendő adót az előzőekben említett határidő lejártát követő napon, a meg nem fizetett ellenértékre is meg kell állapítani.

(4) Az (1) bekezdésben említett adóalanytól, ha a teljesítés és a fizetendő adó - (1)-(3) bekezdések szerinti - megállapítása között

a) az e törvényben szabályozott jogállásában olyan változás történik, amelynek eredményeként tőle adófizetés nem lenne követelhető, vagy

b) követelését ellenérték fejében engedményezi, vagy

c) a kettős könyvvezetés szabályaira tér át,

a fizetendő adót - az (1)-(3) bekezdésektől eltérően - az a) pontban említett esetben a jogállásváltozást megelőző napon, a b) pontban említett esetben a követelés engedményezésekor, a c) pontban említett esetben pedig a nyitómérleg fordulónapján kell megállapítani.

(5) Annak a teljesítésre kötelezett adóalanynak, aki (amely) a kettős könyvvezetés szabályairól tér át az (1) bekezdésben említett nyilvántartási módok valamelyikére, azon termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása esetében, amelynél a teljesítés megelőzi a mérleg fordulónapját, fizetendő adót újólag nem kell megállapítania, még abban az esetben sem, ha az ellenértéket egészben vagy részben a mérleg fordulónapján vagy azt követően fizették meg.

61/A. § *  Az 55–61. §-tól eltérően, ha az adóalanyt a 12/C. § szerint úgy kell tekinteni, mint aki (amely) a terméket egyúttal beszerzi és értékesíti, az általa, valamint a részére történő termékértékesítés esetében a teljesítés a fizetés elfogadásának időpontja. Ebben az esetben a fizetendő adót is ekkor kell megállapítani.

Termék Közösségen belüli beszerzésére vonatkozó különös szabályok

62. § Termék Közösségen belüli beszerzése esetében a teljesítés megállapítására e törvény azon rendelkezéseit kell alkalmazni, amelyek az ahhoz hasonló termékértékesítésre lennének alkalmazandók.

63. § (1) Termék Közösségen belüli beszerzése esetében a fizetendő adót az ügylet teljesítését tanúsító számla kibocsátásakor, de legkésőbb a teljesítést követő hónap tizenötödik napján kell megállapítani.

(2) Termék Közösségen belüli beszerzése esetében az adófizetésre kötelezettől, ha a teljesítés és a fizetendő adó - (1) bekezdés szerinti - megállapítása között

a) az e törvényben szabályozott jogállásában olyan változás következik be, amelynek eredményeként tőle adófizetés nem lenne követelhető, vagy

b) tartozását ellenérték fejében átvállalják,

a fizetendő adót - az (1) bekezdéstől eltérően - az a) pontban említett esetben a jogállás-változást megelőző napon, a b) pontban említett esetben pedig a tartozás átvállalásakor kell megállapítani.

Termék importjára vonatkozó különös szabályok

64. § (1) Az 54. §-ban említett esetekben teljesítés a termék ott meghatározott vámjogi helyzetének [54. § (1) bekezdésének a) pontja] megszűnése, illetőleg a termék ott meghatározott eljárások [54. § (1) bekezdésének b)-d) pontjai] hatálya alóli kikerülése.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően, ha az importált termék vámköteles, illetőleg mezőgazdasági lefölözés vagy más, a közösségi politika keretében meghatározott kötelező jellegű befizetés hatálya alá tartozik, a teljesítésre és a fizetendő adó megállapítására az előzőekben említett kötelező jellegű befizetésekre e vonatkozásban meghatározott jogi rendelkezéseket kell alkalmazni.

(3) *  Abban az esetben, ha az importált termék a (2) bekezdésben említett kötelező jellegű befizetések egyikének hatálya alá sem tartozik, a teljesítésre és a fizetendő adó megállapítására a vámra e vonatkozásban meghatározott jogi rendelkezéseket kell alkalmazni.

IV. Fejezet

ADÓALAPJA

Adó alapja termék értékesítése és szolgáltatás nyújtása esetében

65. § Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapja - ha e törvény másként nem rendelkezik - a pénzben kifejezett ellenérték, amelyet a jogosult kap vagy kapnia kell akár a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybevevőjétől, akár harmadik féltől, ideértve a támogatások bármely olyan formáját is, amely a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának árát (díját) közvetlenül befolyásolja.

66. § (1) *  Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében, ha az ellenérték nem pénzben kifejezett, és megtérítése sem pénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel, többcélú utalvánnyal vagy pénzhelyettesítő eszközzel történik, hanem termék értékesítésével, szolgáltatás nyújtásával, mindkét ügyletet önállóan kell figyelembe venni azzal, hogy az egyik a másiknak az ellenértéke.

(2) Az adó alapját pénzben kifejezve, a termék, szolgáltatás szokásos piaci árán kell megállapítani.

66/A. § *  (1) A 65. § sérelme nélkül, többcélú utalvány ellenében teljesített termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás adóalapja az utalványért fizetett ellenérték, csökkentve az értékesített terméket vagy nyújtott szolgáltatást terhelő adó összegével.

(2) Az utalványért fizetett ellenérték ismeretének hiányában adóalapnak a többcélú utalványon vagy a kapcsolódó dokumentációban feltüntetett pénzbeli értéket kell tekinteni, csökkentve az értékesített terméket vagy nyújtott szolgáltatást terhelő adó összegével.

67. § (1) Az ellenérték helyett a szokásos piaci ár az adó alapja abban az esetben, ha a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása nem független felek között történik, feltéve, hogy

a) az ellenérték aránytalanul magas a termék, szolgáltatás szokásos piaci árához képest, és a termék értékesítőjét, szolgáltatás nyújtóját egyébként az adólevonási jog nem egészben illeti meg;

b) az ellenérték aránytalanul alacsony a termék, szolgáltatás szokásos piaci árához képest, és a termék beszerzőjét, szolgáltatás igénybevevőjét az adólevonási jog nem egészben illeti meg;

c) az ellenérték aránytalanul alacsony a termék, szolgáltatás szokásos piaci árához képest, és a termék értékesítőjét, szolgáltatás nyújtóját az adólevonási jog nem egészben illeti meg, valamint a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása a 85. § (1) bekezdése, 86. § (1) bekezdése és 87. §-a szerint mentes az adó alól.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó, ha az ellenértéket kötelező erővel jogszabály határozza meg, vagy ha az ellenérték megállapítása jogszabályi rendelkezések kötelező erejű alapulvételével történik.

68. § *  A 11. és 12. §-ban említett esetekben az adó alapja a termék vagy az ahhoz hasonló termék teljesítéskor megállapított beszerzési ára, ilyen ár hiányában pedig a teljesítéskor megállapított előállítási értéke.

69. § A 14. §-ban említett esetekben az adó alapja az a pénzben kifejezett összeg, amely a szolgáltatás nyújtójánál a teljesítés érdekében kiadásként felmerül.

69/A. § *  A 18/A. § (4) bekezdésében meghatározott esetben az adó alapja az utalvány adó nélkül számított beszerzési ára.

70. § (1) Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapjába beletartoznak:

a) az adók, vámok, illetékek, járulékok, hozzájárulások, lefölözések és más, kötelező jellegű befizetések, kivéve magát az e törvényben szabályozott adót;

b) a felmerült járulékos költségek, amelyeket a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója hárít át a termék beszerzőjére, szolgáltatás igénybevevőjére, így különösen: a bizománnyal, egyéb közvetítéssel, csomagolással, fuvarozással és biztosítással összefüggő díjak és költségek.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja alkalmazandó abban az esetben is, ha a járulékos díj és költség áthárítása külön megállapodáson alapul.

71. § (1) Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapjába nem tartozik bele:

a) *  az olyan ár- és díjengedmény vagy ár- és díjvisszatérítés (a továbbiakban együtt: árengedmény), amelyet az eredeti esedékességhez képest az ellenérték előrehozott megtérítésére tekintettel a teljesítésig adnak;

b) a korábban beszerzett termék, igénybe vett szolgáltatás mennyiségére tekintettel a teljesítésig adott árengedmény vagy más, szintén a teljesítésig adott üzletpolitikai célú árengedmény;

c) *  az a pénzösszeg, amelyet az adóalany a termék beszerzőjétől, szolgáltatás igénybevevőjétől - mint az áthárított költség igazolt végső viselőjétől - kap, feltéve, hogy az így kapott összeget az adóalany saját nyilvántartásában elszámolási kötelezettségként tartja nyilván; valamint

d) *  a XVII/A. fejezet szerinti visszaváltási díj.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett árengedmény abban az esetben üzletpolitikai célú, ha

a) az árengedmény nyújtójától független féllel kötött és más független fél számára is - azonos feltételek mellett -ésszerűen elérhető, vagy

b) az árengedmény nyújtójától független féllel is - azonos feltételek mellett - köthető és számára ésszerűen elérhető

megállapodásban előre rögzített, vagy az annak alapján számított árengedmény pénzben kifejezett - adó nélkül számított - összesített összege kisebb, mint az árengedmény igénybevételére jogosító termékértékesítések, szolgáltatásnyújtások pénzben kifejezett - adó nélkül számított - összesített ellenértéke.

(3) A termék beszerzőjével, szolgáltatás igénybevevőjével kötött előzetes megállapodás alapján az árengedmény nyújtója dönthet úgy is, hogy az általa az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltételek szerint nyújtott árengedmény pénzben kifejezett összege a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása adóalapjába mégis beletartozik, illetőleg azzal az adó alapja utólag sem csökken [77. § (3) bekezdése], feltéve, hogy a nyújtott árengedmény pénzben kifejezett összegének, mint vagyoni előnynek terhére akár az árengedmény nyújtója, akár - az árengedmény nyújtójával kötött előzetes megállapodás alapján - más értékesít terméket, nyújt szolgáltatást. Ilyen esetben az utóbb említett ügylet - a nyújtott árengedmény pénzben kifejezett összegének, mint vagyoni előnynek erejéig - ellenérték fejében teljesített termékértékesítésnek, szolgáltatásnyújtásnak minősül.

(4) Az (1) bekezdés c) pontja alkalmazásának további feltétele, hogy az adóalany a kapott összeget saját nyilvántartásában elkülönítetten és tételesen mutassa ki, továbbá ehhez kapcsolódóan adólevonási jogot ne gyakoroljon.

Adó alapja termék Közösségen belüli beszerzése esetében

72. § Termék Közösségen belüli beszerzése esetében az adó alapjának megállapítására a 65-67., 70. és 71. §-ok rendelkezéseit kell alkalmazni, amelyek az ahhoz hasonló termékértékesítésre lennének alkalmazandók.

73. § A 22. és 23. §-ban említett esetekben az adó alapja a termék, vagy az ahhoz hasonló termék beszerzési ára, ilyen ár hiányában pedig a teljesítéskor megállapított előállítási értéke.

Adó alapja termék importja esetében

74. § (1) Termék importja esetében az adó alapja az importált terméknek a teljesítéskor hatályos vámjogi rendelkezések szerint megállapított vámértéke.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően, ha a Közösség területéről korábban munkavégzés céljára ideiglenesen kivitt terméket importál a munkavégzési szolgáltatás igénybevevője, mint importáló, anélkül, hogy termékét az importot megelőzően értékesítené, az adó alapja

a) a munkavégzési szolgáltatás nyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenérték, illetőleg

b) az importált terméknek a végzett munka folytán bekövetkezett, pénzben kifejezett értéknövekedése, ha legkésőbb az import teljesítéséig nem állapítható meg az a) pont szerinti ellenérték, vagy ha annak pénzben kifejezett értéke kisebb, mint a terméken végzett munka folytán bekövetkezett értéknövekedés.

75. § (1) Termék importja esetében az importált termék adóalapjába beletartoznak a következők, feltéve, hogy azokat a 74. § szerint megállapított érték egyébként nem tartalmazza:

a) az adók, vámok, illetékek, járulékok, hozzájárulások, lefölözések és más, kötelező jellegű befizetések, amelyek egyrészt az importáló közösségi tagállamon kívül merülnek fel, másrészt, amelyeket a termék importjához kapcsolódóan vetnek ki, kivéve magát az e törvényben szabályozott adót;

b) a járulékos költségek, amelyek az importáló közösségi tagállamon belül az első rendeltetési helyig merülnek fel, így különösen: a bizományi vagy egyéb közvetítői költségek, a csomagolási, fuvarozási és biztosítási költségek.

(2) Abban az esetben, ha az (1) bekezdés b) pontjában említett első rendeltetési helyen kívül a teljesítéskor ismert olyan további rendeltetési hely is, amely a Közösség területén van, az adó alapját növelik azok a járulékos költségek is, amelyek az utóbb említett rendeltetési helyig merülnek fel.

(3) E § alkalmazásában az első rendeltetési hely az a hely, amely a fuvarlevélen vagy az importált terméket kísérő egyéb okiraton ilyen értelemben szerepel. Ilyen értelmű jelzés hiányában vagy ha az egyértelműen nem állapítható meg, első rendeltetési helynek azt a helyet kell tekinteni, ahol az első le- vagy átrakás történik az importáló közösségi tagállamban.

76. § Termék importja esetében az adó alapjába nem tartozik bele:

a) az olyan árengedmény, amelyet az eredeti esedékesség lejáratához képest az ellenérték előrehozott megtérítésére tekintettel a teljesítésig adnak; illetőleg

b) a korábban beszerzett termék mennyiségére tekintettel a teljesítésig adott árengedmény.

Adó alapjának utólagos csökkenése

77. § *  (1) Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása, termék Közösségen belüli beszerzése esetén az adó alapja utólag csökken a szerződés módosulása, valamint megszűnése – ideértve a szerződés érvénytelenségének és létre nem jöttének eseteit is – miatt egészben vagy részben visszatérített, visszatérítendő előleg vagy ellenérték összegével.

(2) Az adó alapja utólag csökken abban az esetben is, ha

a) a termék 10. § a) pontja szerinti értékesítése, a bérbeadás vagy a vagyoni értékű jog időleges használatának átengedése meghiúsul, és a felek az ügylet kötése előtti helyzetet állítják helyre, vagy ha ez nem lehetséges, az ügyletet a meghiúsulás bekövetkezéséig terjedő időre hatályosként elismerik;

b) *  betétdíjas termék visszaváltásakor a betétdíjat – ide nem értve a XVII/A. fejezet szerinti visszaváltási díjat – visszatérítik;

c) az 58. § szerinti termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás esetében visszatérítik azt az összeget, amellyel az elszámolási időszak egésze tekintetében megfizetett vagy megfizetendő összeg meghaladja az erre az elszámolási időszakra vonatkozó ellenértéket.

(3) Az adó alapja utólag csökkenthető, ha a teljesítést követően adnak a szerződés módosulása vagy megszűnése nélkül a 71. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti árengedményt.

(4) Ha a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítését követően az adóalany az üzletpolitikájában részletesen rögzített feltételek szerint vásárlásösztönzési célból pénzt térít vissza olyan adóalany vagy nem adóalany részére, aki (amely) azt a terméket, szolgáltatást, amelynek beszerzése, igénybevétele pénzvisszatérítésre jogosít, nem közvetlenül tőle szerezte be, vette igénybe, a pénzt visszatérítő adóalany utólag csökkentheti azon termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása adóalapját, amelyre vonatkozóan a pénzt visszatéríti (adóalap csökkentésre jogosító ügylet) feltéve, hogy

a) az a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás, amelyet közvetlenül a pénzvisszatérítésre jogosult részére teljesítettek (pénzvisszatérítésre jogosító ügylet), belföldön teljesített adóköteles ügylet, és

b) a visszatérítendő összeg kisebb, mint a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet mennyiségi adatának és az adott vásárlásösztönzési program keretében, bármely adóalap csökkentésre jogosító ügylet vonatkozásában az értékesített termék, nyújtott szolgáltatás legalacsonyabb, adóval növelt egységárának szorzataként adódó összeg.

(4a) *  A (4) bekezdés szerinti adóalap-csökkentési jog akkor is megilleti az adóalanyt, ha a pénzvisszatérítést – függetlenül attól, hogy azt az adóalany szerződésben vállalt kötelezettség vagy jogszabályi előírás alapján teljesíti – úgy biztosítja, hogy azt nem közvetlenül azon adóalany vagy nem adóalany részére teljesíti, aki (amely) részére a pénzvisszatérítésre jogosító termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást teljesítették (ezen bekezdés alkalmazásában: végső fogyasztó), feltéve, hogy:

a) a végső fogyasztó a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet tekintetében előzetesen felszámított adó levonására sem részben, sem egészben nem jogosult, és

b) a pénzvisszatérítés adó nélküli összege a pénzvisszatérítésre jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adóalapjába beletartozik.

(4b) *  A (4a) bekezdés alkalmazásának nem feltétele, hogy a pénzvisszatérítés adó nélküli összege azon pénzvisszatérítésre jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adóalapjába tartozzon, amelyre tekintettel az adóalany azt biztosítja, feltéve, hogy a pénzvisszatérítésre jogosító termékértékesítések, szolgáltatásnyújtások tekintetében alkalmazandó adómérték azonos.

(5) *  A (4), (4a) és (4b) bekezdés alkalmazásában a visszatérített összeget úgy kell tekinteni, mint amely az adó összegét is tartalmazza.

(6) *  A (4), (4a) és (4b) bekezdés nem alkalmazható, ha az adóalap-csökkentésre jogosító ügylet és a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet esetében az adót a 142. § alapján a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője fizeti.

(7) *  Különös tekintettel a rendeltetésszerű joggyakorlás elvére, az adó alapja utólag csökkenthető a behajthatatlan követelésként elszámolt ellenérték egészének vagy részének adót nem tartalmazó összegével a következő feltételek együttes teljesülése esetén:

a) az adóalany és a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője független felek,

b) *  az adóalany a termék adóalany beszerzőjét, szolgáltatás adóalany igénybevevőjét a (8) bekezdésben meghatározottak szerint előzetesen írásban értesíti, kivéve, ha a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője jogutód nélkül megszűnt,

c) az adóalany nem áll csőd-, felszámolási, vagy kényszertörlési eljárás hatálya alatt a behajthatatlan követeléssel érintett bevallás benyújtásának időpontjában,

d)–g) * 

h) *  a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértéke megtérítésének esedékessége óta legalább egy év eltelt, kivéve, ha a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra vonatkozó polgári jogi igényekre alkalmazandó elévülési idő nem haladja meg az egy évet,

i) a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértéke más módon nem térült vagy térül meg.

(8) *  Az előzetes írásbeli értesítésnek legalább a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) a behajthatatlan követelésként történő elszámolás oka,

b) azon számla sorszáma, amely az adóalap-csökkentéssel érintett termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást tartalmazza,

c) a behajthatatlan követelés összege (ellenérték vagy részellenérték, valamint az arra jutó adó összege szerinti bontásban), és

d) nyilatkozat arról, hogy a c) pont szerint megjelölt ellenérték adót nem tartalmazó összegével az adóalany az adó alapját utólag csökkenti.

(9) *  Az adóalany köteles a bevallással egyidejűleg az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóhatóság részére nyilatkozni a behajthatatlan követelésként történő elszámolás okáról, azon számla sorszámáról, amely az adóalap-csökkentéssel érintett termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást tartalmazza, az adóalap-csökkentés összegéről, az adóalany termékbeszerző, szolgáltatás igénybevevő nevéről és adószámáról, valamint a (7) bekezdés i) pontjában foglalt feltétel teljesüléséről.

(10) *  Amennyiben az adóalap (7) bekezdés szerinti csökkentését követően a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója részére a behajthatatlan követelésként elszámolt ellenérték egészét vagy annak egy részét megtérítik, a megtérített ellenérték vagy részellenérték adóval csökkentett összegének erejéig az adóalap utólagos csökkentése nem alkalmazható. Az adóalany köteles a bevallással egyidejűleg az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóhatóság részére nyilatkozni a megtérített ellenérték vagy részellenérték adóval csökkentett összegéről, valamint az adóalany termékbeszerző, szolgáltatás igénybevevő nevéről és adószámáról.

(11) *  Amennyiben a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés beszerzője, szolgáltatásnyújtás igénybevevője nem minősül adóalanynak, az adóalap csökkentése során a (7) és (9)–(10) bekezdést, ha e törvény másképpen nem rendelkezik, megfelelően alkalmazni kell.

78. § *  (1) A 77. § (1)–(3) bekezdése alkalmazásának feltétele, hogy a kötelezett az ügylet teljesítését tanúsító számla

a) érvénytelenítéséről gondoskodjon azokban az esetekben, amikor az előleg vagy az ellenérték teljes összegét visszatérítik;

b) adattartalmának módosításáról gondoskodjon az a) pont alá nem tartozó esetekben.

(2) Abban az esetben, ha az ügylet teljesítését számla azért nem tanúsítja, mert e törvény szerint számla kibocsátásáról nem kellett a kötelezettnek gondoskodnia, a 77. § (1) és (2) bekezdése szerinti esetben az adó alapja utólagos csökkenésének nem akadálya az (1) bekezdés nem teljesülése.

(3) A 77. § (4) bekezdés alkalmazásának feltétele, hogy a pénzt visszatérítő adóalany az alábbiakkal rendelkezzen:

a) *  a pénzvisszatérítésre jogosult nevére szóló, a pénzvisszatérítésre jogosító ügylet teljesítését tanúsító számla másolati példánya, amely egyértelműen igazolja, hogy az adott ügylet belföldön teljesített adóköteles ügylet és

b) a pénz átutalásáról vagy a készpénz kifizetéséről szóló bizonylat, amely egyértelműen igazolja, hogy a pénzt visszatérítő adóalany a pénzvisszatérítés jogosultja részére az üzletpolitikájában rögzített összeget megtérítette.

(4) A (3) bekezdés b) pontja szerinti bizonylatnak a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) a pénzvisszatérítésre jogosult neve, lakcíme és – adóalany esetén – adószáma,

b) a pénzvisszatérítésre jogosult nyilatkozata alapján az adólevonási jogára vonatkozó tájékoztatás az adott ügylet vonatkozásában.

(5) *  A (3) bekezdéstől eltérően a 77. § (4a) bekezdése alkalmazásának feltétele, hogy a pénzt visszatérítő adóalany rendelkezzen:

a) bármely olyan, a pénzt visszatérítő adóalanytól független, harmadik féltől származó okirattal vagy független, harmadik fél által nyilvánosan közzétett adatokkal, amelyek egyértelműen igazolják, hogy a pénzvisszatérítésre jogosító, belföldön teljesített adóköteles ügylet megvalósult,

b) a pénzvisszatérítés teljesítését igazoló okirattal, amely egyértelműen igazolja, hogy az adóalany a pénzvisszatérítés összegét megfizette, és

c) olyan okirattal, amely egyértelműen alátámasztja, hogy a b) pont szerinti pénzvisszatérítés teljesítése azon adóalanyra vagy nem adóalanyra tekintettel valósult meg, aki (amely) részére a pénzvisszatérítésre jogosító termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást teljesítették.

79. § (1) Termék Közösségen belüli beszerzése esetében, ha a beszerző a Közösség más tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdésekor volt, jövedékiadó-visszatérítésben részesült, az adó alapját csökkentheti a visszatérített jövedéki adó igazolt összegével, feltéve, hogy a termék belföldön is jövedéki termék.

(2) Az 51. § (2) bekezdésben említett esetben a termék Közösségen belüli beszerzésének adóalapja csökkenthető azzal az igazolt pénzösszeggel, amely az adó alapjául szolgált a Közösség azon másik tagállamában, ahol a termék Közösségen belüli beszerzése az 50. § szerint teljesült.

Adó alapjának forintban történő megállapítása

80. § (1) Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása, valamint termék Közösségen belüli beszerzése esetében, ha az adó alapja külföldi pénznemben kifejezett, a forintra történő átszámításhoz azt a (2) bekezdésben meghatározott árfolyamot kell alkalmazni, amely

a) termék Közösségen belüli beszerzése, illetőleg előleg fizetése esetében, valamint a 60. §-ban említett esetekben a fizetendő adó megállapításakor,

b) az 58. §-ban említett esetben a számla kibocsátásakor,

c) egyéb esetekben pedig a teljesítéskor

érvényes.

(2) Az alkalmazandó árfolyam az az utolsó, az (1) bekezdésben meghatározott időpontban érvényes, az adott külföldi pénznem valamely egységének forintban kifejezett ára, amelyet

a) belföldön pénzváltási engedéllyel rendelkező hitelintézet devizában eladási árként jegyez; vagy

b) a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) hivatalosan közzé tesz, feltéve, hogy a forintra történő átszámításra kötelezett (e § alkalmazásában a továbbiakban: kötelezett) így dönt, és erről a döntéséről az állami adóhatóságnak előzetes bejelentést tesz. * 

(3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti választási jog úgy gyakorolható, hogy az valamennyi olyan termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra és termék Közösségen belüli beszerzésre kiterjed, amely esetében az adó alapja külföldi pénznemben kifejezett.

(4) Az a kötelezett, aki (amely) élt a (2) bekezdés b) pontjában említett választási jogával, attól a választása évét követő naptári év végéig nem térhet el.

(5) *  Abban az esetben, ha az adott külföldi pénznemnek nincs – a (2) bekezdés a) pontja szerint – jegyzése, a forintra történő átszámításhoz a külföldi pénznem valamely egységének euróban kifejezett értékét kell alapul venni, amelyet az MNB vagy az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) az (1) bekezdésben meghatározott időpontot megelőző naptári negyedévre vonatkozóan tesz közzé.

80/A. § *  (1) A 80. § (2) bekezdésétől eltérően az adó alapjának forintra történő átszámításához választható az EKB által a 80. § (1) bekezdésében meghatározott időpontban hivatalosan közzétett legutolsó árfolyam is.

(2) Az eurótól eltérő fizetőeszközök közötti átváltást az egyes fizetőeszközök euróhoz viszonyított árfolyamának alkalmazásával kell végezni.

(3) Az EKB által közzétett árfolyam választására az MNB által közzétett árfolyam választására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

81. § Termék importja esetében, ha az adó alapja külföldi pénznemben kifejezett, a forintra történő átszámításhoz azt az árfolyamot kell alkalmazni, amelyet a vámérték - ideértve a 74. § (2) bekezdésében említett esetet is - megállapításánál kell alkalmazni.

V. Fejezet

ADÓ MÉRTÉKE

82. § (1) *  Az adó mértéke az adó alapjának 27 százaléka. * 

(2) *  A 3. számú mellékletben felsorolt termékek, szolgáltatások esetében az adó mértéke az adó alapjának 5 százaléka. * 

(3) *  A 3/A. számú mellékletben felsorolt termékek, szolgáltatások esetében az adó mértéke az adó alapjának 18 százaléka.

(4) *  A 3/B. számú mellékletben felsorolt termékek esetében az adó mértéke az adó alapjának 0 százaléka.

(5) *  A 8. számú melléklet I. részében felsorolt műalkotások 24. § szerinti importja esetében az adó mértéke az adó alapjának 5 százaléka.

83. § Ha a juttatott vagyoni előny pénzben kifejezett összegét úgy kell tekinteni, mint amely fizetendő adót is tartalmaz, annak megállapításához

a) *  a 82. § (1) bekezdésében említett adómérték esetében 21,26 százalékot,

b) *  a 82. § (2) és (5) bekezdésében említett adómérték esetében 4,76 százalékot,

c) *  a 82. § (3) bekezdésében említett adómérték esetében 15,25 százalékot,

d) *  a 82. § (4) bekezdésében említett adómérték esetében 0 százalékot

kell alkalmazni.

84. § (1) A fizetendő adó megállapítására a teljesítéskor érvényes adómértéket kell alkalmazni. * 

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően:

a) termék Közösségen belüli beszerzése esetében,

b) előleg fizetése esetében,

c) a 60. §-ban említett esetekben, valamint

d) a 64. § (2) és (3) bekezdésében említett esetekben

a fizetendő adó megállapításakor érvényes adómértéket kell alkalmazni.

VI. Fejezet

ADÓ ALÓLI MENTESSÉG

Adó alóli mentesség a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel

85. § (1) Mentes az adó alól:

a) az egyetemes postai szolgáltatás nyújtása;

b) az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó sérült- vagy betegápolás és sérült- vagy betegszállítás, valamint az azokhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet humán-egészségügyi ellátás keretében közszolgáltató - ilyen minőségében - teljesít;

c) az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó sérült- vagy betegápolás, amelyet humán-egészségügyi - ideértve természetgyógyászatot is - tevékenységet végző - ilyen minőségében - teljesít;

d) *  az emberi szövet, vér (ideértve a külön jogszabályban meghatározott labilis vérkészítményeket is), anyatej értékesítése, valamint az előzőekben felsorolt termékértékesítésekhez és az emberi szerv adományozásához szorosan kapcsolódó szolgáltatásnyújtás;

e) *  humán fogorvosi, fogtechnikusi tevékenységet végző által – ilyen minőségében – teljesített szolgáltatásnyújtás és fogászati protézis értékesítése;

f) *  az a szolgáltatásnyújtás - az étkeztetés kivételével, ha az ennek fejében járó ellenérték külön térítendő meg - és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet szociális ellátás keretében közszolgáltató - ilyen minőségében - teljesít;

g) *  az a szolgáltatásnyújtás – az étkeztetés kivételével, ha az ennek fejében járó ellenérték külön térítendő meg – és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet gyermek- és ifjúságvédelem keretében közszolgáltató – ilyen minőségében – teljesít;

h) *  az a szolgáltatásnyújtás - az étkeztetés kivételével, ha az ennek fejében járó ellenérték külön térítendő meg - és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet bölcsődei ellátás keretében közszolgáltató - ilyen minőségében - teljesít;

i) *  az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó óvodai, diákotthoni és kollégiumi ellátás - az étkeztetés kivételével, ha az ennek fejében járó ellenérték külön térítendő meg -, valamint az azokhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet a köznevelés, a szakképzés, illetve a felsőoktatás, továbbá a (2) bekezdésben meghatározott egyéb oktatás vagy képzés keretében a közszolgáltató, a köznevelési intézmény, a szakképző intézmény, a felsőoktatási intézmény, a felnőttképző, a szakképzésről szóló törvény szerinti akkreditált szakképzési vizsgaközpont és az országos központi akkreditált vizsgaközpont vagy - nemzetközi szerződés alapján - belföldön működő külföldi kulturális intézet - ilyen minőségében - teljesít;

j) *  az a szolgáltatásnyújtás, amelyet óvodai, tanári, oktatói, nevelői tevékenységet végző - ilyen minőségében - teljesít a köznevelés, a szakképzés, illetve a felsőoktatás, továbbá a (2) bekezdésben meghatározott egyéb oktatás vagy képzés keretében, ideértve az előzőekben felsoroltakhoz kapcsolódó, óvodai, tanári, oktatói, nevelői tevékenységet végző által szervezett magánóraadást is;

k) a bírósági vagy más hatósági nyilvántartásba bejegyzett, vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés kinyilvánítására, gyakorlására létrehozott jogi személy által személyzet rendelkezésre bocsátása a b), f), g), h) és i) pontokban említett tevékenységek ellátása, illetőleg lelki segély, gondozás céljából;

l) *  a bírósági vagy más hatósági nyilvántartásba bejegyzett, alapszabállyal (alapító okirattal) és tagsággal rendelkező, alapszabálya (alapító okirata) szerint és ténylegesen is nyereségszerzésre nem törekvő személy, szervezet által a tagjainak teljesített olyan szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés

la) amelynek kizárólagos vagyoni fedezete az alapszabállyal összhangban meghatározott, minden tagra kötelező tagsági díj, egyéb hozzájárulás, a kapott államháztartási támogatás és egyéb adomány, valamint a saját tevékenységből származó nyereség, amely a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint az adózás előtti eredményt csökkenti, és

lb) amely a közös érdekeknek megfelelően társadalmi, politikai, munkavállalói vagy munkáltatói, illetőleg egyéb, szakmai érdekeket képviselő vagy azt védő, vallási vagy más lelkiismereti, hazafias, humanitárius, karitatív és hagyományőrző célokat szolgál;

m) *  az a sportolással, testedzéssel kapcsolatos szolgáltatásnyújtás, amelyet közszolgáltató – ilyen minőségében – teljesít

ma) természetes személynek, aki azt sportolása, testedzése érdekében veszi igénybe, vagy

mb) olyan egyéb személy, szervezet részére, amely azt természetes személy javára történő közvetlen biztosítása érdekében veszi igénybe,

kivéve az uszoda- és strandfürdő-szolgáltatást, a sportesemény megtekintését, valamint a sportolást, testedzést szolgáló ingatlan (ingatlanrész) bérbeadását;

n) *  a népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti termékek kiállításának, vásárának és bemutatójának szervezése, rendezése és az ahhoz szorosan kapcsolódó, jogszabály által meghatározott minősítés szerint zsűriszámmal ellátott, egyedi vagy meghatározott példányszámban, nem ipari gyártástechnológiával előállított népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti termék értékesítése, amelyet közszolgáltató vagy népi iparművész minősítéssel rendelkező személy, szervezet - ilyen minőségében - teljesít;

o) *  a közszolgálati rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtása, ide nem értve az annak keretében nyújtott kereskedelmi jellegű szolgáltatásokat;

p) *  a közös cél elérése érdekében együttműködő közösség (a továbbiakban: együttműködő közösség) által a közös cél elérésére nyújtott szolgáltatás az együttműködő közösség tagjának, feltéve, hogy a következő feltételek teljesülnek:

pa) az együttműködő közösség tagja nem adóalany, vagy a szolgáltatás igénybevétele során nem adóalanyi minőségében jár el, vagy

pb) a szolgáltatás igénybevétele az együttműködő közösség adóalany tagjának kizárólag olyan, az a)–o) pont vagy a 86. § (1) bekezdése szerint mentes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében történik, amelyhez kapcsolódóan az együttműködő közösség adóalany tagját adólevonási jog egészben vagy részben nem illeti meg, továbbá

pc) az ellenérték, amelyet az együttműködő közösség kap vagy kapnia kell, nem több annál, mint a nála ezzel összefüggésben felmerült igazolt költség, valamint

pd) az ellenérték göngyölített összege nem haladja meg azt a vagyoni hozzájárulást, amelyet az együttműködő közösség tagjának kell a közös cél elérése érdekében az együttműködő közösségnek rendelkezésre bocsátania;

q) *  a hatósági engedéllyel végzett sérült- vagy betegszállítás, a speciálisan e célra felszerelt közlekedési eszközökben.

(2) *  Egyéb oktatás vagy képzés

a) a szakképzésről szóló törvény alapján szervezett szakmai oktatás és szakmai képzés, továbbá az ehhez kapcsolódóan szervezett szakmai vizsga és képesítő vizsga,

b) a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározott

ba) bejelentés birtokában és jogszabály alapján vagy

bb) engedély birtokában

szervezett oktatás vagy képzés, továbbá az ehhez kapcsolódóan szervezett vizsga,

c) a nyelvi képzés és az államilag, illetve nemzetközileg elismert nyelvvizsga-bizonyítvány kiadásának alapjául szolgáló vizsga, valamint

d) a tanulmányi és tehetséggondozó verseny szervezése és lebonyolítása.

(3) Abban az esetben, ha az (1) és (2) bekezdésben meghatározott valamely tevékenység

a) gyakorlását jogszabály - ide nem értve az önkormányzati rendeletet - hatósági engedélyhez (a tevékenységi kör gyakorlásához szükséges engedélyhez) köti, a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adómentességének feltétele, hogy az érintett személy, szervezet az engedély birtokában és annak alapján végezze tevékenységét;

b) képesítéshez kötött, és jogszabály - ide nem értve az önkormányzati rendeletet - kivételt nem tesz, a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adómentességének feltétele, hogy az érintett személy, szervezet javára tevékenykedők között legalább 1 olyan természetes személy legyen, aki a jogszabályokban foglalt képesítési követelményeknek igazolt módon megfelel.

(4) E § alkalmazásában közszolgáltató:

a) *  a költségvetési szerv az alapító okiratban megjelölt tevékenysége tekintetében, ideértve az önkormányzatot és a társulást is az általa ellátott tevékenység tekintetében;

b) *  az egyesület, a szövetség, a civil társaság, a köztestület, az országos sportági szakszövetség az alapszabályban (alapító okiratban, társasági szerződésben) megjelölt tevékenységük tekintetében, továbbá az általuk működtetett (fenntartott) intézmény az alapszabályban (alapító okiratban, társasági szerződésben) megjelölt tevékenysége tekintetében;

c) *  az egyházi jogi személy a létesítő okiratában, vagy a nyilvántartásba vett egyház, a bejegyzett egyház és a bevett egyház a belső szabályában megjelölt tevékenysége tekintetében;

d) az alapítvány és a közalapítvány az alapító okiratban megjelölt tevékenységük tekintetében, továbbá az általuk működtetett (fenntartott) intézmény az alapszabályban (alapító okiratban) megjelölt tevékenysége tekintetében;

e) a közhasznú társaság és a nonprofit gazdasági társaság az alapszabályban (alapító okiratban) megjelölt tevékenységük tekintetében;

f) *  az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerint közhasznú szervezetként nyilvántartásba vett civil szervezet az alapszabályban (alapító okiratban) megjelölt közhasznú tevékenysége tekintetében;

g) minden olyan személy, szervezet - az a)-f) pontoktól függetlenül -, aki (amely) biztosított vagy más kedvezményezett részére társadalombiztosítási vagy egyéb - jogszabály alapján - kötelező biztosítási jogviszony keretében végzi tevékenységét;

h) minden olyan személy, szervezet - az a)-g) pontoktól függetlenül -, akire (amelyre) a következő feltételek együttesen teljesülnek:

ha) alapszabálya (alapító okirata) szerint és ténylegesen is rendszeres nyereségszerzésre nem törekszik, nyereség esetleges elérése esetében azt az (1) és (2) bekezdésben meghatározott bármely tevékenysége fenntartására, javítására vagy bővítésére használja fel,

hb) vezető tisztségviselői e feladatukat önkéntesen látják el, saját személyes, illetőleg közvetítő személyeken keresztüli anyagi vagy egyéb érdekeltségük sem közvetlenül, sem közvetve nem függ a végzett tevékenység eredményétől,

hc) az (1) és (2) bekezdésben meghatározott bármely tevékenysége keretében teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás során alkalmazott ár (díj), ha az az árak megállapításáról szóló törvény (a továbbiakban: Ártv.) hatálya alá tartozik, megfelel az Ártv. rendelkezéseinek, egyéb esetekben pedig alacsonyabb a termék, szolgáltatás szokásos piaci áránál.

(5) A (4) bekezdés h) pontjában felsorolt feltételek teljesülésétől függetlenül, az a személy, szervezet, akit (amelyet) a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) rendelkezései alapján, az (1) és (2) bekezdésben meghatározott bármely tevékenységét érintően bírósági vagy más hatósági határozat

a) *  megállapította a magatartás törvénybe ütközését, elrendelte a megtévesztésre alkalmas tájékoztatással kapcsolatban helyreigazító nyilatkozat közzétételét [Tpvt. 76. § (1) bekezdés f) és j) pontjai, illetőleg 86. §-a (2) bekezdésének a) és c) pontja], a határozat jogerőre emelkedésétől vagy véglegessé válásától az azt követő naptári év végéig,

b) *  elrendelte a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, megtiltotta a törvénybe ütköző magatartás további folytatását, a törvénybe ütközés megállapítása esetén kötelezettséget írt elő [Tpvt. 76. § (1) bekezdés f)–i) pontjai, illetőleg 86. §-a (2) bekezdésének b) és d) pontja], a határozat jogerőre emelkedésétől vagy véglegessé válásától az azt követő második naptári év végéig,

c) *  a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó törvénybe ütköző tevékenysége miatt, kötelezett az ár leszállítására, az áru kijavítására vagy kicserélésére, illetőleg az ár visszafizetésére [Tpvt. 85/A. §], a határozat jogerőre emelkedésétől vagy véglegessé válásától az azt követő harmadik naptári év végéig

nem minősül közszolgáltatónak.

(6) *  E § és a 85/A. § alkalmazásában

a) együttműködő közösség:

aa) az együttműködő közösség leendő tagjai által a közös cél elérésére, a Ptk. rendelkezései szerint létrehozott polgári jogi társaság, amelynek kizárólag e cél elérésére szolgáló adóalanyisága – e törvény egyéb rendelkezéseitől függetlenül – valamennyi szerződő fél közös, kifejezett és egybehangzó írásos kérelmére az állami adóhatóság engedélyével, annak véglegessé válásának napjával jön létre, vagy

ab) az a személy, szervezet, aki (amely) egyébként adóalany;

b) együttműködő közösség tagja: az a személy, szervezet, aki (amely) az a) pont

ba) aa) alpontja szerinti együttműködő közösséget létrehozó polgári jogi társaság tagja,

bb) ab) alpontja szerinti együttműködő közösséggel névre szóló tulajdonosi (tagsági) jogviszonyban áll.

85/A. § *  (1) Az együttműködő közösség tagjai számának folyamatosan el kell érnie legalább a kettőt. Az együttműködő közösség tagja csoportos adóalanyiság esetében csak a csoportos adóalanyiságban részt vevő tagok által kijelölt képviselő [8. § (3) bekezdés a) pontja] lehet, aki (amely) az együttműködő közösség tagjaként a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagnak együttesen betudhatóan szerezhet jogokat, vállalhat kötelezettségeket.

(2) Az együttműködő közösséget ilyen minőségében úgy kell tekinteni, mint akinek (amelynek) gazdasági célú letelepedési helye belföldön van, gazdasági célú letelepedési hely hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön.

(3) Az együttműködő közösségnek és tagjainak folyamatosan olyan nyilvántartást kell vezetniük, amely alkalmas a 85. § (1) bekezdés p) pontjában meghatározott szolgáltatás nyújtásának, igénybevételének az egyéb tevékenységektől való egyértelmű, megbízható és maradéktalan elkülönítésére.

(4) Az együttműködő közösség tagjai egyetemlegesen felelősek az együttműködő közösséggel együtt a 85. § (1) bekezdés p) pontja alapján keletkező kötelezettségek teljesítéséért.

(5) A 85. § (6) bekezdés a) pont aa) alpontjában említett kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a közös célt, amelynek elérésére a polgári jogi társaság tagjai az együttműködő közösséget létrehozni kívánják,

b) a tagok által kijelölt képviselőt, aki (amely) az adóalanyisághoz fűződő jogokat és kötelezettségeket – mint a bírósági és más hatósági eljárásjogi cselekmények alanya – gyakorolja, és a képviselő feltétlen beleegyező nyilatkozatát a képviselet vállalására, továbbá

c) tagonként külön-külön:

ca) a tag nevét, címét és adószámát, adószám hiányában pedig egyedi azonosításra szolgáló jelét,

cb) a nyilvántartási rendszer bemutatását, amely eleget tesz a (3) bekezdésnek és

cc) kötelezettségvállalást a (4) bekezdés teljesítésére.

(6) A 85. § (6) bekezdés a) pont aa) alpontjában említett kérelem benyújtásával egyidejűleg, annak mellékleteként csatolni kell a polgári jogi társaság létesítéséről szóló szerződés hiteles másolati példányát.

(7) A 85. § (6) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti együttműködő közösség adóalanyisága az állami adóhatósági engedély visszavonásával szűnik meg. Az engedélyt az állami adóhatóság visszavonja, ha

a) azt az együttműködő közösség bármely tagja kéri;

b) a képviselő a képviseletet a továbbiakban nem vállalja, és új képviselő haladéktalan kijelölése és bejelentése az (5) bekezdés b) pontja szerint nem történik meg;

c) az (1) bekezdés az együttműködő közösség adóalanyiságának időszakában nem teljesül;

d) az (5) bekezdés c) pont cb) és cc) alpontjában meghatározott feltételek bármelyike az együttműködő közösség adóalanyiságának időszakában nem teljesül;

e) a közös cél, amelynek elérésére az együttműködő közösség létre jött, megvalósult, vagy annak megvalósítása többé nem lehetséges;

f) az együttműködő közösség tagjai által létrehozott polgári jogi társaság megszűnik.

(8) A 85. § (6) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti együttműködő közösség esetében az ott említett adóalany köteles az együttműködő közösség létrehozásával egyidejűleg az állami adóhatóságnak írásban

a) bejelenteni

aa) a közös célt, amelynek elérésére az együttműködő közösséget létrehozták, és

ab) az együttműködő közösség tagjainak nevét, címét és adószámát, adószám hiányában pedig egyedi azonosításra szolgáló jelét; továbbá

b) bemutatni azt a nyilvántartási rendszert, amely mind a maga, mind az együttműködő közösség tagjai részéről eleget tesz a (3) bekezdésnek; valamint

c) nyilatkozni mind a maga nevében, mind az együttműködő közösség tagjai nevében és képviseletében arról, hogy teljesítik az együttműködő közösség időszakában az (1), (3) és (4) bekezdést.

(9) *  A (8) bekezdésben meghatározott kötelezettségek teljesítésére – ideértve az együttműködő közösség megszüntetését is – az Adóig. vhr. változásbejelentésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Adó alóli mentesség a tevékenység egyéb sajátos jellegére tekintettel

86. § (1) Mentes az adó alól:

a) a biztosítási, viszontbiztosítási szolgáltatás nyújtása, ideértve a biztosítási alkusz és közvetítő által - ilyen minőségében - teljesített szolgáltatásnyújtást is, továbbá az életbiztosítási és a nem életbiztosítási ág elkülönült művelésére tevékenységi engedéllyel rendelkező, ugyanazon személyek, szervezetek többségi tulajdonában álló felek egymás közötti olyan szolgáltatás nyújtása, amely közvetlenül szükséges az egyik fél biztosítási, viszontbiztosítási szolgáltatásának nyújtásához, és az ellenérték, amelyet a másik fél kap vagy kapnia kell, nem több annál, mint a nála ezzel összefüggésben igazoltan felmerült költség;

b) a hitel-, pénzkölcsön és egyéb, ilyen jogviszonyt megtestesítő szolgáltatás (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: hitel) nyújtása és közvetítése, valamint ezek hitelező általi kezelése;

c) a hitel nyújtásához kapcsolódó vagy egyéb biztosítéki célú kötelezettség vállalása és közvetítése, valamint ezek hitelező általi kezelése;

d) a folyó-, betét- és ügyfélszámlával, fizetéssel, átutalással, csekk-, egyéb pénzköveteléssel és pénzügyi eszközzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, ideértve ezek közvetítését is, kivéve magát a követelés (kinnlevőség) behajtását;

e) a magyar és külföldi törvényes fizetőeszközzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, ideértve ezek közvetítését is, de ide nem értve az aranyból, ezüstből vagy más fémből készített érmekollekciót és a bankjegykollekciót, illetőleg ezek darabját, amelyeket szokásosan törvényes fizetőeszközként nem használnak, vagy amelyeknek egyébként numizmatikai értéke van;

f) a jogi személyben, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben tulajdonosi (tagsági) jogviszonyt, valamint a hitelezési jogviszonyt megtestesítő vagyoni értékű jog átengedése és az ezekkel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, ideértve ezek közvetítését is, de ide nem értve az ilyen jogviszonyt megtestesítő, materializált értékpapír kezelését és őrzését;

g) *  a befektetési alap és a kockázati tőkealap kezelése, a biztosítástechnikai tartalékok fedezetét képező eszközök portfólió-kezelése, valamint a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézmény részére végzett portfólió-kezelés;

h) a postai bélyeg névértéken történő értékesítése, amely belföldön postai szolgáltatás bérmentesítésére alkalmas, valamint az illetékbélyeg és más, fizetési kötelezettség teljesítésére, hatóság által kibocsátott bélyeg, jegy névértéken történő értékesítése;

i) *  a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá tartozó szerencsejáték-szolgáltatás nyújtása, ideértve ezek közvetítését is, valamint a szerencsejáték szervezésére vonatkozó tevékenység gyakorlása jogának az állam által koncessziós szerződéssel történő átengedése;

j) *  a beépített ingatlan (ingatlanrész) és az ehhez tartozó földrészlet értékesítése, kivéve annak a beépített ingatlannak (ingatlanrésznek) és az ehhez tartozó földrészletnek az értékesítését, amelynek

ja) első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg; vagy

jb) *  első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de a használatbavételi engedély véglegessé válása, a használatbavétel tudomásulvétele vagy a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év; vagy

jc) első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de mint önálló rendeltetési egység rendeltetését vagy a rendeltetési egységeinek számát megváltoztatták, és az ezt igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év;

k) a beépítetlen ingatlan (ingatlanrész) értékesítése, kivéve az építési telek (telekrész) értékesítését; * 

l) az ingatlan (ingatlanrész) bérbeadása, haszonbérbeadása; * 

m) *  a védelem terén alapvető biztonsági érdeket érintő, kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt termék vagy szolgáltatás központi költségvetési szerv részére nemzetközi megállapodáson alapuló értékesítése, és a magyar állam vagy a képviseletében eljáró központi költségvetési szerv részére nemzetközi megállapodáson alapuló térítésmentes átadása.

(2) Az (1) bekezdés l) pontja nem alkalmazható:

a) *  az olyan bérbeadásra, amely tartalma alapján kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás nyújtásának minősül;

b) a közlekedési eszköz elhelyezésének, parkolásának biztosítását szolgáló bérbeadásra;

c) az ingatlannal tartósan összekötött gép, egyéb berendezés bérbeadására;

d) a széf bérbeadására.

(3) *  Az (1) bekezdés d) és f) pontja nem alkalmazható a portfólió-kezelésre.

87. § Mentes az adó alól a termék értékesítése abban az esetben, ha

a) az értékesítést megelőzően a terméket kizárólag a 85. § (1) bekezdése vagy a 86. § (1) bekezdése szerint adómentes termékértékesítéshez és szolgáltatásnyújtáshoz használták, egyéb módon hasznosították, és a termékhez adólevonási jog nem kapcsolódott;

b) az értékesítést megelőzően a termékhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó a 124. és 125. § szerint nem vonható le;

c) *  az értékesítést megelőzően a termékhez előzetesen felszámított adó kapcsolódott volna, az a 124. § (1) bekezdés d) pontja szerint – a 125. § (1) bekezdés a) pontban foglaltakra is figyelemmel – nem lenne levonható.

87/A. § *  Ha az adóalanyt a 12/C. § (2) bekezdése szerint úgy kell tekinteni, mint aki (amely) a terméket egyúttal beszerzi és értékesíti, mentes az adó alól ezen adóalany részére történő termékértékesítés.

Adókötelessé tétel

88. § (1) *  A 86. § (1) bekezdésétől eltérően a belföldön nyilvántartásba vett adóalany az állami adó- és vámhatóságnak tett bejelentése alapján dönthet úgy is, hogy

a) a 86. § (1) bekezdésének j) és k) pontjában említett termékértékesítését, illetőleg * 

b) a 86. § (1) bekezdésének l) pontjában említett szolgáltatásnyújtását

adókötelessé teszi. * 

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az adó alapjára a 82. § (1) bekezdésében említett adómérték alkalmazandó.

(3) *  Az (1) bekezdésben említett választási jog külön-külön vagy együttesen gyakorolható oly módon, hogy az adókötelessé tétel - a (4) bekezdésben meghatározott eltéréssel - az (1) bekezdés a), illetőleg b) pontja alá tartozó valamennyi termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra kiterjed.

(4) *  A belföldön nyilvántartásba vett adóalany dönthet úgy is, hogy választási jogát az (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében külön-külön vagy együttesen csak a lakóingatlannak nem minősülő ingatlanokra kiterjedően gyakorolja.

(5) *  Az az adóalany, aki (amely) élt az (1) bekezdésben említett választási jogával, attól a választása évét követő ötödik naptári év végéig nem térhet el.

(6) *  Az adóalany döntését a tárgyévet megelőző év utolsó napjáig jelenti be. Amennyiben az adóalany az (1) bekezdés a), illetve b) pontja alá tartozó tevékenységet a tárgyévben kezdi meg, döntését tevékenysége megkezdését megelőzően jelenti be.

Adó alóli mentesség termék Közösségen belüli értékesítése esetében

89. § (1) *  Mentes az adó alól – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel – a belföldön küldeményként feladott vagy belföldről fuvarozott termék értékesítése igazoltan belföldön kívülre, de a Közösség területére, függetlenül attól, hogy a küldeménykénti feladást vagy a fuvarozást akár az értékesítő, akár a beszerző vagy – bármelyikük javára – más végzi, feltéve, hogy:

a) az egy másik, adóalanyi minőségében nem belföldön, hanem a Közösség más tagállamában eljáró adóalanynak vagy a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett adófizetésre kötelezett, nem adóalany jogi személynek történik, és

b) az az adóalany vagy adófizetésre kötelezett nem adóalany jogi személy, akinek (amelynek) részére az értékesítés történik, adószámmal rendelkezik a Közösség más tagállamában és ezt az adószámot közölte az értékesítővel.

(1a) *  Az (1) bekezdésben meghatározott adómentesség nem alkalmazandó, ha a teljesítésre kötelezett adóalany a 4/A. számú melléklet I. pontja szerinti összesítő nyilatkozat benyújtására vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget, vagy ezt hibásan vagy hiányosan teljesítette, kivéve, ha igazolja, hogy a mulasztás, hiba vagy hiányosság a jóhiszemű eljárása mellett következett be, és ezzel egyidejűleg az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére bocsátja az összesítő nyilatkozat teljes körű és helyes tartalmának megállapításához szükséges adatokat.

(2) Mentes az adó alól a belföldön küldeményként feladott vagy belföldről fuvarozott új közlekedési eszköz értékesítése igazoltan belföldön kívülre, de - a beszerző nevére szóló rendeltetéssel - a Közösség területére, függetlenül attól, hogy a küldeménykénti feladást vagy a fuvarozást akár az értékesítő, akár a beszerző vagy - bármelyikük javára - más végzi,

a) egy olyan másik adóalanynak, aki (amely) ilyen minőségében nem belföldön, hanem a Közösség más tagállamában jár el, vagy szintén a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett adófizetésre kötelezett, nem adóalany jogi személynek, akiknek (amelyeknek) az utóbb említett tagállam joga szerint, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 3. cikke (1) bekezdésének, a termékek Közösségen belüli beszerzése után egyébként nem kell adót fizetniük; vagy

b) bármely más, az a) pont alá nem tartozó nem adóalany személynek, szervezetnek.

(3) Mentes az adó alól a belföldön küldeményként feladott vagy belföldről fuvarozott jövedéki termék értékesítése igazoltan belföldön kívülre, de - a beszerző nevére szóló rendeltetéssel - a Közösség területére, függetlenül attól, hogy a küldeménykénti feladást vagy a fuvarozást akár az értékesítő, akár a beszerző vagy - bármelyikük javára - más végzi, egy olyan másik adóalanynak, aki (amely) ilyen minőségében nem belföldön, hanem a Közösség más tagállamában jár el, vagy szintén a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett adófizetésre kötelezett, nem adóalany jogi személynek, akiknek (amelyeknek) az utóbb említett tagállam joga szerint, amely tartalmában megfelel

a) a Héa-irányelv 3. cikke (1) bekezdésének, a termékek Közösségen belüli beszerzése után egyébként nem kell adót fizetniük; és

b) *  a jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezésekről és a 92/12/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2008/118/EK tanácsi irányelvnek (a továbbiakban: Jövedékiadó-irányelv), a jövedéki termék beszerzése után jövedékiadó-fizetési kötelezettsége keletkezik.

(4) Mentes az adó alól továbbá a termék 12. § (1) bekezdése szerinti értékesítése, feltéve, hogy az az (1)-(3) bekezdések bármelyike szerint adómentesség alá tartozna, ha a termék beszerzője egy másik adóalany lenne.

89/A. § *  (1) Abban az esetben, ha a 113. § (1) bekezdésében említett eljárás hatálya alatt álló terméket a 89. § (1) bekezdése szerint értékesítik, az adófizetésre kötelezett adóalany írásos meghatalmazása alapján azon adóraktár üzemeltetője is eljárhat a 89. § (1) bekezdése szerinti adómentesség érvényesítése érdekében, aki (amely) által üzemeltetett adóraktárból a terméket a Közösség másik tagállamába történő feladás, elfuvarozás előtt kiraktározták. A meghatalmazás érvényességéhez szükséges az is, hogy

1. az adófizetésre kötelezett adóalany belföldön nyilvántartásba nem vett és arra nem is kötelezett adóalany legyen, és

2. az adóraktár üzemeltetője közösségi adószámmal rendelkező adóalany legyen.

(2) Az (1) bekezdésben említett meghatalmazást a termék kiraktározásának indítványozásakor a kiraktározási okmánnyal együtt kell az adóraktár felügyeletét ellátó vámszervhez benyújtani.

(3) Érvényes meghatalmazás alapján a 89. § (1) bekezdés szerinti adómentesség érvényesítéséhez fűződő feltételeket az adóraktár üzemeltetője teljesíti azzal, hogy az e törvényben és az adózás rendjéről szóló törvényben (a továbbiakban: Art.) meghatározott kötelezettségnek saját nevében úgy tesz eleget, hogy * 

1. az ügylet teljesítését tanúsító számlát, mint az adófizetésre kötelezett meghatalmazottja bocsátja ki;

2. arról adófizetésre kötelezett adóalanyonként, ezen belül meghatalmazásonként egymástól elkülönített nyilvántartást vezet;

3. *  bevallásában és a 4/A. számú melléklet I. pontja szerinti összesítő nyilatkozatában az ügyletre vonatkozó adatokat a saját adataihoz képest elkülönítetten közli.

(4) Az adófizetésre kötelezett adóalany és az adóraktár üzemeltetője közötti meghatalmazás visszavonása nem érinti az adóraktár üzemeltetőjének a 4. számú melléklet 19. pontja szerinti adóbiztosíték-nyújtási kötelezettségét, ha a megszűnés azt követően következik be, hogy a meghatalmazást a (2) bekezdés szerint az adóraktár felügyeletét ellátó vámszervhez benyújtották.

(5) *  Az adóraktár üzemeltetője az (1) bekezdés szerinti tevékenységét annak megkezdésével egyidejűleg jelenti be az állami adó- és vámhatóságnak.

90. § (1) A 89. § (1) bekezdése nem alkalmazható abban az esetben, ha a terméket

a) értékesítő adóalany alanyi adómentességben részesül; vagy

b) beszerző adóalanynak, aki (amely) ilyen minőségében nem belföldön, hanem a Közösség más tagállamában jár el, vagy szintén a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett egyébként adófizetésre kötelezett, nem adóalany jogi személynek e beszerzésük után az utóbb említett tagállam joga szerint, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 3. cikke (1) bekezdésének, nem kell adót fizetniük.

(2) A 89. § (3) bekezdése nem alkalmazható abban az esetben, ha a termék értékesítője alanyi adómentességben részesül.

(3) A 89. § (1) bekezdése, valamint (3) és (4) bekezdése nem alkalmazható a használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab és régiség értékesítésére, feltéve, hogy azokra e törvény rendelkezéseit a XVI. fejezetben meghatározott eltérésekkel alkalmazzák.

Adó alóli mentesség termék Közösségen belüli beszerzése esetében

91. § (1) Mentes az adó alól a termék Közösségen belüli beszerzése, ha a termék

a) 2. § a) pontja szerinti értékesítése szintén mentes az adó alól;

b) 2. § c) pontja szerinti importja szintén a 93. § (1) bekezdése, a 94. § (1) bekezdése, valamint a 97. § szerint mentes az adó alól;

c) 2. § b) pontja szerinti Közösségen belüli beszerzéséhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó visszatéríttetésére a beszerző a XVIII. fejezet rendelkezései szerint jogosult lenne.

(2) Mentes az adó alól a termék Közösségen belüli beszerzése a következő feltételek együttes teljesülésének esetében is:

a) a termék beszerzője belföldön gazdasági céllal nem telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön, de őt a Közösség valamely más tagállamában adóalanyként nyilvántartásba vették;

b) a termék beszerzése az a) pontban említett adóalany belföldön teljesítendő további termékértékesítéséhez szükséges;

c) a termék küldeménykénti feladása vagy fuvarozása megkezdésének helye - a b) pontban említett termékértékesítés címzettjének nevére szóló rendeltetéssel - a Közösség valamely másik olyan tagállama, amely eltér a Közösség azon tagállamától, ahol a termék beszerzőjét az a) pont szerint adóalanyként nyilvántartásba vették;

d) a b) pontban említett termékértékesítés címzettje olyan adóalany vagy nem adóalany jogi személy, akit (amelyet) mint adófizetésre kötelezettet, az állami adóhatóság nyilvántartásba vett.

Adó alóli mentesség termék Közösségen belüli fuvarozása esetében

92. § Mentes az adó alól a termék Közösségen belüli fuvarozása abban az esetben, ha

a) a termék fuvarozásának indulási vagy érkezési helye az Azori-szigeteken vagy Madeira autonóm terület részét képező szigeteken van;

b) a termék fuvarozása az a) pontban említett szigetek között történik.

Adó alóli mentesség termék importja esetében

93. § (1) Mentes az adó alól:

a) a termék importja abban az esetben, ha a termék 2. § a) pontja szerinti értékesítése szintén mentes az adó alól;

b) *  a termék 24. § (1) bekezdése szerinti importja abban az esetben, ha az a vámmentességek közösségi rendszerének létrehozásáról szóló 1186/2009/EK tanácsi rendeletben (a továbbiakban: Vámmentességi-rendelet) szabályozott vámmentességi jogcímek valamelyikének alkalmazása alá tartozik az abban, valamint az uniós vámjog végrehajtásáról szóló törvényben (a továbbiakban: Vám tv.) meghatározottak szerint, feltéve, hogy e törvény másként nem rendelkezik;

c) a termék 24. § (2) bekezdése szerinti importja, feltéve, hogy arra a b) pont szerinti adómentesség vonatkozna akkor, ha a termék importja a 24. § (1) bekezdése szerint teljesülne;

d) a korábban a Közösség területén kívülre értékesített termék [98. § (1) bekezdése] változatlan állapotban történő importja abban az esetben, ha az vámmentesség alá tartozik, és a korábbi értékesítő, valamint az importáló személye megegyezik egymással;

e) a korábban a Közösség területéről ideiglenes jelleggel kivitt termék változatlan állapotban - ideértve a garanciális kötelezettségvállalás teljesítése keretében kijavított vagy kicserélt terméket is - történő importja abban az esetben, ha az vámmentesség alá tartozik, és az ideiglenes kivitelt kérő, valamint az importáló adóalany személye megegyezik egymással;

f) a termék diplomáciai és konzuli kapcsolatok keretében történő importja abban az esetben, ha az vámmentesség alá tartozik;

g) *  a termék importja

ga) *  az Európai Közösség, az Európai Atomenergia-közösség, az EKB, az Európai Beruházási Bank, valamint olyan szervezet által, amelyet az Európai Közösségek hozott létre, és amelyre vonatkozik az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló, 1965. április 8. napján kelt jegyzőkönyv, az e jegyzőkönyvben és a végrehajtásáról vagy a szervezet székhelyegyezményéről szóló – jogszabályban kihirdetett – nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint;

gb) *  egyéb, a ga) alpont alá nem tartozó, Magyarország által nemzetközi szervezetként elismert szervezet vagy annak képviselete, illetve annak tisztviselője által a nemzetközi szervezetet létrehozó vagy a nemzetközi szervezet székhelyegyezményéről szóló – jogszabályban kihirdetett – nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint, feltéve, hogy az előzőekben említett nemzetközi szerződés a vám és/vagy a termékek, szolgáltatások árába (díjába) rendszerint belefoglalt közvetett adók elengedéséről vagy visszatérítéséről rendelkezik;

gc) *  a Közösség Magyarországtól eltérő tagállamának fegyveres ereje által, ha az a fegyveres erő, illetve az azt kísérő polgári állomány használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátására szolgál, és e fegyveres erő a közös biztonság- és védelempolitika keretében folytatott uniós tevékenység végrehajtása céljából végzett védelmi feladat ellátásában vesz részt;

gd) *  az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) vagy az uniós jog alapján létrehozott ügynökség vagy szerv által, ha a Bizottság vagy ezen ügynökség, illetve szerv az uniós jog által ráruházott feladatok ellátása keretében, a Covid19-világjárványra való reagálás érdekében importálja a terméket, feltéve, hogy a Bizottság vagy ezen ügynökség, illetve szerv nem értékesíti tovább ellenérték fejében az importált terméket.

h) a termék importja az Észak-atlanti Szerződés tagállamának fegyveres ereje által - ide nem értve a Magyar Honvédséget -, feltéve, hogy az a közös védelmi erőfeszítés keretében a fegyveres erő, illetőleg az azt kísérő polgári állomány használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátására szolgál;

i) a termék importja a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (a továbbiakban: Egyesült Királyság) fegyveres ereje által, feltéve, hogy az a Ciprusi Köztársaság megalakulásáról, 1960. augusztus 16. napján kelt nemzetközi szerződés értelmében az Egyesült Királyság Ciprus szigetén állomásozó fegyveres erejének, illetőleg az azt kísérő polgári állomány használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátásra szolgál;

j) a tengerből kifogott hal, egyéb halászati termék kikötőbe irányuló importja tengeri halászati vállalkozás által, abban az esetben, ha az nyers állapotban van, illetőleg olyan feldolgozáson ment keresztül, amelynek egyedüli célja az értékesítés előtti tartósítás;

k) az arany importja bármely állam központi bankja által;

l) *  a gáz

la) földgázrendszeren vagy bármely más, ilyen rendszerhez kapcsolt hálózaton keresztüli vagy

lb) *  gázszállító tartályhajóból földgázrendszerbe vagy upstream csővezeték-hálózatba [a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/55/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2009/73/EK parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 2. pontja] betáplált

importja;

m) a villamos energia importja;

n) *  a hő- vagy hűtési energia hő- vagy hűtési hálózaton keresztüli importja;

o) *  a termék importja, amennyiben az adóalany a harmadik államból importált termék távértékesítése utáni adófizetési kötelezettségét a XIX/B. Fejezetben vagy azon tagállami szabályozás alapján teljesíti, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 4. szakaszában foglalt különös szabályozásnak, és amennyiben legkésőbb a vám-árunyilatkozat benyújtásakor ezen adóalany vagy a megbízásából eljáró közvetítő az állami adó- és vámhatósággal közölte az ezen különös szabályozás alkalmazásához az adóalany részére megállapított érvényes import azonosítószámot.

(1a) *  Ha az (1) bekezdés g) pont gd) alpontja szerinti adómentességre vonatkozó feltételek a továbbiakban nem állnak fenn, akkor a fizetendő adót abban az időpontban alkalmazandó szabályoknak megfelelően kell megállapítani, amikor a mentesség feltételei már nem állnak fenn.

(2) Mentes az adó alól a szolgáltatás nyújtása abban az esetben, ha annak ellenértéke az importált termék adóalapjába a 74. §, illetőleg a 75. § (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdése szerint beépül.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti mentesség alkalmazásának feltétele, hogy a szolgáltatást közvetlenül az importáló részére nyújtsák.

94. § (1) Mentes az adó alól a 93. § (1) bekezdésének b) pontjában említett feltételekre is figyelemmel:

a) *  a Vámmentességi-rendelet II. címének VI. fejezete alatt meghatározott egyéb feltételek szerint, az ott felsorolt termékeken túl 500 gramm kávé vagy 200 gramm kávékivonat és -eszencia, valamint 100 gramm tea vagy 40 gramm teakivonat és -eszencia importja is;

b) *  a Vámmentességi-rendelet II. címének VIII. fejezete alatt szabályozott termék importján túl a legfeljebb 6 hónapos korú telivér ló importja is, ha az olyan anyaállattól született, amelyet belföldön termékenyítettek meg, majd azt követően ellés céljából a Közösség területén kívülre adtak fel küldeményként vagy fuvaroztak el ideiglenes jelleggel;

c) * 

d) *  a Vámmentességi-rendelet II. cím XI. fejezetének 42. és 43. cikkében meghatározott termék importja, ha az ellenérték nélküli, vagy ha ellenérték fejében történik, de a terméket értékesítő nem adóalany személy, szervezet.

(2) A 93. § (1) bekezdésének b) pontjától eltérően nem mentes az adó alól:

a) *  a Vámmentességi-rendelet II. címének III. fejezete alatt szabályozott termék importja, ha az üzemanyag;

b) * 

c) *  a Vámmentességi-rendelet II. címének IV. fejezete alatt szabályozott termék importja, ha az számítógép, illetőleg annak rendeltetésszerű használatához szükséges tartozék;

d) *  a Vámmentességi-rendelet II. címének VII. fejezete alatt szabályozott termék importja, ha az importáló adóalanyt a termék beszerzése esetében az adólevonási jog egészben vagy részben nem illetné meg;

e) * 

f) *  az (1) bekezdés d) pontjában említett eltéréssel a Vámmentességi-rendelet II. címének XI. fejezete alatt szabályozott termék importja;

g) *  a Vámmentességi-rendelet II. címének XII. fejezete alatt szabályozott termék importja, ha a laboratóriumi célra előkészített állat importja ellenérték fejében történik;

h) *  a Vámmentességi-rendelet II. címének XIV. fejezete alatt szabályozott termék importja;

i) *  a Vámmentességi-rendelet II. cím XVII. fejezete 61. cikk (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott termék importja, ha az ellenérték fejében történik;

j) *  a Vámmentességi-rendelet II. cím XVII. fejezetének 66–68., valamint 70–73. cikkeiben szabályozott termék importja, ha az importáló maga a fogyatékos személy;

k) *  a Vámmentességi-rendelet II. címének XXVI. fejezetében szabályozott termék importja, ha annak ellenértékét járulékos költségként a 74. §, illetőleg a 75. § (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdése szerint megállapított adóalap nem tartalmazza;

l) *  a Vámmentességi-rendelet II. címének V. fejezete alatt szabályozott termék importja.

95. § *  (1) Mentes az adó alól a termék importja a következő feltételek együttes teljesülése esetében:

a) az importáló a terméket a 89. § szerint adómentesen értékesíti;

b) *  az a) pont szerint értékesített termék küldeménykénti feladása belföldön vagy elfuvarozása belföldről legkésőbb azon időponttól, amelytől kezdve a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátottnak tekintendő, a (3) bekezdésben meghatározott határidőig megtörténik;

c) az importáló - a (4) bekezdésben meghatározott eltéréssel - a termékre a Vám tv. rendelkezéseinek megfelelően adóbiztosítékot nyújt;

d) a terméket belföldön rendeltetésszerűen nem használják, egyéb módon nem hasznosítják;

e) a terméket a vámhatóság felhívására bemutatják.

(2) *  A termék vámjogi szabad forgalomba bocsátására irányuló árunyilatkozat megtétele során az importálónak meg kell adnia közösségi adószámát, valamint megfelelő okirat (így különösen: szerződés, egyéb kereskedelmi okmány) bemutatásával valószínűsítenie kell az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel teljesülését úgy, hogy abból kitűnjön a Közösség valamely más tagállamában adófizetésre kötelezettként nyilvántartásba vett beszerző neve, címe és az az adószáma, amely alatt e beszerzése után adót kell fizetnie e tagállam joga szerint.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjában említett határidő 30 nap, amelyet az importáló indokolt kérelmére a vámhatóság legfeljebb egyszer, további 30 nappal meghosszabbíthat.

(4) Abban az esetben, ha az importáló képviseletére pénzügyi képviselőt bíz meg, az importáló helyett a termékre a pénzügyi képviselő is nyújthatja saját nevében - a Vám tv. rendelkezéseinek megfelelően - az adóbiztosítékot.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott adómentesség érvényesítése során a vámhatóság a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátására irányuló eljárásban megállapítja az adót, egyúttal azonban az adó megfizetésének felfüggesztéséről rendelkezik.

(6) Az (5) bekezdéstől eltérően az adómentesség nem érvényesül, és a vámhatóság a megállapított adó megfizetéséről is rendelkezik, ha az (1) bekezdés c)-e) pontjaiban, valamint a (2) bekezdésben meghatározott feltételek bármelyike már a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátásakor nem teljesül.

(7) Az adó megfizetésének felfüggesztése megszűnik, ha az (1) és (9) bekezdésben meghatározott feltételek

a) maradéktalan teljesítésével az adómentesség érvényesül;

b) bármelyikének nem teljesítésével az adómentesség nem érvényesül.

(8) *  Abban az esetben, ha az adó megfizetésének felfüggesztése a (7) bekezdés a) pontja szerint szűnik meg, a vámhatóság az importálót véglegesen mentesíti a megállapított adó megfizetése alól.

(9) *  A (8) bekezdésben említett határozat meghozatalának feltétele az is, hogy az importáló, vagy pénzügyi képviselője a (3) bekezdésben meghatározott határidő lejártát követő 15 napon belül

a) igazolja, hogy az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feltétel teljesült, és

b) eleget tesz az (1) bekezdés a) pontjához fűződő,

ba) *  a 4/A. számú melléklet I. pont szerinti összesítőnyilatkozat-tételi kötelezettségnek, vagy

bb) bevallási kötelezettségnek [184. §], ha a ba) alpontban említett kötelezettség a (3) bekezdésben meghatározott határidő lejártát követő 15. naphoz képest később válik esedékessé, vagy

bc) fizetendőadó-megállapítási kötelezettségnek [60. § (4) bekezdése] az ügylet teljesítését tanúsító számla vagy – számla hiányában – a kötelezettség teljesítését igazoló egyéb okirat bemutatásával, ha a bb) alpontban említett kötelezettség a (3) bekezdésben meghatározott határidő lejártát követő 15. naphoz képest később válik esedékessé.

(10) *  Abban az esetben, ha az adó megfizetésének felfüggesztése a (7) bekezdés b) pontja szerint szűnik meg, a vámhatóság kötelezi az importálót a megállapított adó megfizetésére úgy, hogy a megfizetéshez fűződő egyéb jogkövetkezményekről arra az időpontra visszamenőleg rendelkezik, amelytől kezdve a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátottnak tekintendő.

(11) A vámhatóság az (1) bekezdés c) pontja szerint nyújtott adóbiztosítékot felszabadítja

a) a (8) bekezdésben említett határozat meghozatalával egyidejűleg; vagy

b) a (10) bekezdésben említett határozat alapján, ha az importáló az adót megfizette.

96. § *  (1) Abban az esetben, ha a termék importja során a vámeljárásban az importáló helyett annak közvetett vámjogi képviselője jár el, az importáló írásos meghatalmazása alapján a közvetett vámjogi képviselő a 95. § szerinti adómentesség érvényesítése érdekében is eljárhat az importáló helyett. A meghatalmazás érvényességéhez szükséges az is, hogy

a) az importáló belföldön nyilvántartásba nem vett és arra nem is kötelezett adóalany vagy olyan adóalany legyen, aki (amely) kizárólag a 95. § (1) bekezdésének a) pontjában említett eset miatt lenne belföldi nyilvántartásba vételre kötelezett, és

b) a közvetett vámjogi képviselő belföldön nyilvántartásba vett és közösségi adószámmal rendelkező adóalany legyen, akinek (amelynek) nincs olyan, e törvényben szabályozott jogállása, amelynek alapján tőle adó fizetése ne lenne követelhető.

(2) Az (1) bekezdésben említett meghatalmazást a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátására irányuló árunyilatkozattal együtt kell a vámhatóságnak benyújtani.

(3) Érvényes meghatalmazás alapján a 95. § szerinti adómentesség érvényesítéséhez fűződő feltételeket a közvetett vámjogi képviselő teljesíti azzal, hogy a 95. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti termékértékesítéssel összefüggő, e törvényben és az Art.-ben meghatározott kötelezettségnek saját nevében úgy tesz eleget, hogy

a) az ügylet teljesítését tanúsító számlát mint az importáló meghatalmazottja bocsátja ki;

b) arról importálónként, ezen belül megbízásonként egymástól elkülönített nyilvántartást vezet;

c) *  bevallásában és a 4/A. számú melléklet I. pontja szerinti összesítő nyilatkozatában az ügyletre vonatkozó adatokat a saját adataihoz képest elkülönítetten közli.

(4) A 95. § (6) és (10) bekezdésében említett esetekben a közvetett vámjogi képviselő az importálóval együtt egyetemlegesen felelős az adó megfizetéséért.

(5) Az importáló és közvetett vámjogi képviselője közötti megbízási szerződés megszűnése vagy a meghatalmazás visszavonása nem érinti a közvetett vámjogi képviselő (4) bekezdés szerinti felelősségét az adó megfizetéséért, ha a megszűnés azt követően következik be, miután a meghatalmazást a (2) bekezdés szerint a vámhatóságnak benyújtották.

(6) *  A közvetett vámjogi képviselő az (1) bekezdés szerinti tevékenységét annak megkezdésével egyidejűleg jelenti be az állami adó- és vámhatóságnak.

97. § A 93-95. §-októl függetlenül mentes az adó alól a termék importja akkor is, ha az jogszabályban kihirdetett nemzetközi szerződésben szabályozott kötelező vámmentességen alapul, kivéve az oktatási, a tudományos és a kulturális jellegű tárgyak behozataláról szóló nemzetközi szerződést kihirdető jogszabályban szabályozott vámmentességet.

Adó alóli mentesség termék Közösség területén kívülre történő értékesítéséhez kapcsolódóan

98. § (1) Mentes az adó alól a belföldön küldeményként feladott vagy belföldről fuvarozott termék értékesítése a Közösség területén kívülre, feltéve, hogy a termék küldeménykénti feladását vagy fuvarozását

a) az értékesítő maga vagy - javára - más végzi;

b) a (3) és (4) bekezdésben, illetőleg a 99. és 100. §-ban meghatározott további feltételek szerint a beszerző maga vagy - javára - más végzi.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásának feltétele, hogy

a) *  a termék Közösség területéről való elhagyásának tényét, amelynek az értékesítés teljesítésekor, de legfeljebb a teljesítés napját követő 90 napon belül kell megtörténnie, a terméket a Közösség területéről kiléptető hatóság, vagy az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. november 24-i (EU) 2015/2447 bizottsági végrehajtási rendelet 334. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján a kiviteli hatóság igazolja, valamint

b) az a) pontban említett határidőn belül az értékesített terméket rendeltetésszerűen ne használják, egyéb módon ne hasznosítsák, ide nem értve a kipróbálást és a próbagyártást.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja - a 99. és 100. §-ban meghatározott eltéréssel - abban az esetben alkalmazható, ha ezzel összefüggésben a beszerző nem telepedett le belföldön, letelepedés hiányában pedig, ha lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön.

(4) A (3) bekezdéstől függetlenül nem alkalmazható az (1) bekezdés szerinti adómentesség abban az esetben, ha a beszerző kiránduló hajó, turista repülőgép vagy magánhasználatra szolgáló közlekedési eszköz felszerelését (tartozékát), valamint az üzemeltetéshez, ellátáshoz szükséges terméket maga fuvarozza el.

(5) *  Amennyiben a termék értékesítése során az adó alóli mentesség kizárólag a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel teljesítése hiányában nem alkalmazható, azonban a termék az értékesítés teljesítését követő 360 napon belül elhagyja a Közösség területét, és ezt a tényt a (2) bekezdés a) pontja szerinti hatóság igazolja, az adóalany jogosult az ezen termékértékesítését terhelő fizetendő adóval megegyező összegben csökkenteni a fizetendő adóját. A fizetendő adó csökkentésének feltétele az ügylet teljesítését tanúsító számla megfelelő módosítása.

99. § (1) Abban az esetben, ha a beszerző külföldi utas, és az értékesített termék vagy termékek (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: termék) a külföldi utas személyi vagy útipoggyászának részét képezik, a 98. § (1) bekezdése szerinti adómentesség alkalmazásához szükséges az is, hogy

a) a termékértékesítés - adóval számított - összellenértéke meghaladja a 175 eurónak megfelelő pénzösszeget,

b) *  a külföldi utas érvényes úti okmányával vagy személye azonosítására szolgáló egyéb, Magyarország által elismert érvényes közokirattal (a továbbiakban együtt: úti okmány) igazolja jogállását,

c) *  a termék Közösség területéről való elhagyásának tényét a terméket a Közösség területéről kiléptető hatóság – az értékesített termék és a termékértékesítés teljesítését tanúsító számla eredeti példányának egyidejű bemutatása mellett – igazolja.

(1a) *  Az (1) bekezdés c) pontja szerinti igazolás

a) az állami adóhatóság által erre a célra rendszeresített nyomtatvány vagy más, az állami adóhatóság által engedélyezett, a (10) bekezdésben meghatározott adattartalmú nyomtatvány (a továbbiakban együtt: adó-visszaigénylő lap) záradékolásával és lebélyegzésével, vagy

b) a számla digitális bélyegzővel történő hitelesítésével (a továbbiakban: elektronikus igazolás)

történik.

(2) *  Adó-visszaigénylő lap alkalmazása esetén az adómentesség érvényesítése érdekében a termék értékesítőjének a számlakibocsátás mellett - a külföldi utas kérelmére - az adó-visszaigénylő lap kitöltéséről is gondoskodnia kell. A számlának és az adó-visszaigénylő lapnak a külföldi utas azonosítására vonatkozó adatai nem térhetnek el az úti okmányában szereplő adatoktól. A külföldi utas köteles úti okmányát a termék értékesítőjének bemutatni. Az adó-visszaigénylő lap csak 1 darab számlának a termékértékesítésre vonatkozó adatait tartalmazhatja úgy, hogy azok nem térhetnek el a számla adataitól. Az adó-visszaigénylő lapot a termék értékesítője 3 példányban állítja ki, amelyből az első 2 példányt a külföldi utasnak adja át, a harmadik példányt pedig saját nyilvántartásában őrzi meg.

(3) *  Ha az (1) bekezdés c) pontja szerinti kiléptetést a vámhatóság az (1a) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint igazolja, az adó-visszaigénylő lap záradékolt és lebélyegzett második példányát a külföldi utastól bevonja.

(4) *  Az adómentesség érvényesítésének feltétele, hogy

a) a termék értékesítője birtokolja az adó-visszaigénylő lap (1a) bekezdés a) pontja szerint záradékolt és lebélyegzett első példányát vagy rendelkezésére álljon az elektronikus igazolás, és

b) ha a termékértékesítés teljesítésekor adó felszámítása történt, a felszámított adót a termék értékesítője – az (5)–(8) bekezdések szerint – a külföldi utas részére visszatérítse.

(5) Az adó visszatéríttetését a termék értékesítőjénél személyesen a külföldi utas, illetőleg a nevében és képviseletében eljáró meghatalmazottja indítványozhatja. Abban az esetben, ha a külföldi utas

a) személyesen jár el, köteles úti okmányát bemutatni;

b) nem személyesen jár el, a nevében és képviseletében eljárónak csatolnia kell a nevére szóló írásos meghatalmazást.

(6) *  Az adó visszatéríttetése érdekében a külföldi utas, vagy meghatalmazottja a termék értékesítőjének

a) átadja az adó-visszaigénylő lap (1a) bekezdés a) pontja szerint záradékolt és lebélyegzett első példányát, továbbá bemutatja a termékértékesítés teljesítését tanúsító számla eredeti példányát, vagy

b) rendelkezésére bocsátja az elektronikus igazolást.

(7) A visszatérített adó forintban illeti meg a külföldi utast, amelyet készpénzben kell kifizetni. A termék értékesítője és a külföldi utas azonban ettől eltérő pénznemben és fizetési módban is megállapodhat.

(8) *  Adó-visszaigénylő lap alkalmazása esetén a termék értékesítője köteles egyúttal gondoskodni arról is, hogy a termékértékesítés teljesítését tanúsító számla ismételt adó-visszatéríttetésre ne jogosítson. Ennek érdekében a visszaszolgáltatást megelőzően a számla eredeti példányán az "áfa elszámolva" jelölést kötelezően fel kell tüntetni, és az így megjelölt számláról a termék értékesítőjének fotómásolatot kell készítenie, amelyet köteles nyilvántartásában megőrizni.

(9) *  Abban az esetben, ha a (4) bekezdés b) pontja szerint adó felszámítása történt, és azt a termék értékesítője korábban fizetendő adóként megállapította és bevallotta, jogosult arra, hogy legkorábban abban az adómegállapítási időszakban, amelyben a külföldi utas részére az adó visszatérítése megtörtént, csökkentse a 153/A. § (1) bekezdése szerint megállapított fizetendő adót a visszatérített adó összegével, feltéve, hogy ezt az összeget nyilvántartásában elkülönítetten mutatja ki.

(10) Az adó-visszaigénylő lap kötelező adattartalma a következő:

a) a termék értékesítőjének neve, címe és adószáma;

b) a külföldi utas neve, címe és úti okmányának száma;

c) a termékértékesítés teljesítését tanúsító számla sorszáma;

d) a termékértékesítés - adóval együtt számított - összellenértéke;

e) a terméket a Közösség területéről kiléptető hatóság záradékának és bélyegzőjének helye annak igazolására, hogy a termék a Közösség területét elhagyta.

(11) *  Az adó-visszaigénylő lap rovatait legalább magyar, angol, német, francia és orosz nyelveken kell feltüntetni, és azokat magyar, angol, német vagy francia nyelven kell kitölteni.

100. § (1) Abban az esetben, ha a beszerző közhasznú tevékenységet folytató személy, szervezet, a 98. § (1) bekezdése szerinti adómentesség alkalmazásához szükséges az is, hogy a közhasznú tevékenységet folytató személy, szervezet a részére értékesített terméket igazoltan kizárólag a Közösség területén kívül végzett humanitárius, karitatív vagy oktatási tevékenységéhez használja, egyéb módon hasznosítsa.

(2) Abban az esetben, ha a közhasznú tevékenységet folytató személy, szervezet a részére értékesített terméket maga vagy - javára - más az értékesítéssel egyidejűleg nem adja fel küldeményként vagy nem fuvarozza el a Közösség területén kívülre, a 98. § (1) bekezdése szerinti adómentesség az adó utólagos visszatéríttetése iránti jog formájában illeti meg a közhasznú tevékenységet folytató személyt, szervezetet.

(3) Az adó-visszatéríttetési jog gyakorlásához fűződő, a közhasznú tevékenységet folytató személyt, szervezetet terhelő igazolási kötelezettséget, az adó-visszatéríttetése iránti kérelem kötelező adattartalmát, valamint az adó-visszatéríttetésével kapcsolatos egyéb eljárási rendelkezéseket külön jogszabály határozza meg.

101. § (1) Mentes az adó alól az olyan terméken - ide nem értve az ingatlant - belföldön végzett munka, amely terméket ilyen célból szereztek be vagy importáltak, majd a munka befejezését követően a terméket küldeményként feladják vagy elfuvarozzák - a (2) bekezdésben meghatározott feltételek szerint - a Közösség területén kívülre, feltéve, hogy a termék küldeménykénti feladását vagy fuvarozását

a) a szolgáltatás nyújtója maga vagy - javára - más végzi;

b) a (3) bekezdésben meghatározott további feltételek szerint a szolgáltatás igénybevevője maga vagy - javára - más végzi.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásának feltétele, hogy

a) *  a termék Közösség területéről való elhagyásának tényét, amelynek a szolgáltatásnyújtás teljesítésekor, de legfeljebb a teljesítés napját követő 90 napon belül kell megtörténnie, a 98. § (2) bekezdés a) pontja szerinti hatóság igazolja, valamint

b) az a) pontban említett határidőn belül a terméket rendeltetésszerűen ne használják, egyéb módon ne hasznosítsák, ide nem értve a kipróbálást és a próbagyártást.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja abban az esetben alkalmazható, ha ezzel összefüggésben a szolgáltatás igénybevevője nem telepedett le belföldön, letelepedés hiányában pedig, ha lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön.

102. § (1) Mentes az adó alól a szolgáltatás nyújtása - a 85. § (1) bekezdése és a 86. § (1) bekezdése szerint adómentes szolgáltatásnyújtások kivételével - abban az esetben, ha az olyan termékhez kapcsolódik közvetlenül,

a) amely az 54. § alkalmazása alá tartozik;

b) *  amely kiviteli eljárás hatálya alá vonva elhagyja a Közösség területét, és a Közösség területéről való kiléptetés tényét a 98. § (2) bekezdés a) pontja szerinti hatóság igazolja;

c) amelyen a 101. § (1) bekezdése szerint adómentesen végeznek munkát.

(2) Az (1) bekezdés különösen alkalmazandó a termék fuvarozására és a termék fuvarozásához járulékosan kapcsolódó szolgáltatások nyújtására.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti mentesség alkalmazásának feltétele, hogy a szolgáltatást közvetlenül azon személy, szervezet részére nyújtsák, aki (amely) a termékkel az ott leírt tényállást megvalósítja.

Adó alóli mentesség nemzetközi közlekedéshez kapcsolódóan

103. § (1) Mentes az adó alól a vízi közlekedési eszköz üzemeltetését, fedélzeti ellátását szolgáló termék értékesítése abban az esetben, ha a vízi közlekedési eszköz

a) kizárólag vagy túlnyomó részben nyílt tengeren közlekedik, és kereskedelmi célú személyszállítási, illetőleg ipari, kereskedelmi vagy halászati tevékenységet végez;

b) segély- vagy mentőtevékenységet, illetőleg part menti halászati tevékenységet - a fedélzeti ellátás kivételével - végez;

c) *  8906 10 00 vámtarifaszám (a továbbiakban: vtsz.) alá sorolt hadihajó, feltéve, hogy a hadihajó rendeltetési kikötő- vagy horgonyzóhelye nem belföldön van.

(2) Mentes az adó alól továbbá:

a) az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett víziközlekedési eszköz - ideértve annak felszerelését és tartozékát is - értékesítése, bérbeadása, karbantartása, javítása, felújítása vagy átalakítása;

b) az a) pontban nem említett egyéb szolgáltatás nyújtása abban az esetben, ha az az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett víziközlekedési eszköz - ideértve annak rakományát is - rendeltetésszerű működéséhez, használatához közvetlenül szükséges.

104. § (1) Mentes az adó alól a kizárólag vagy túlnyomó részben a nemzetközi légikereskedelmi forgalomban részt vevő vállalkozás által használt légiközlekedési eszköz üzemeltetését, fedélzeti ellátását szolgáló termék értékesítése.

(2) Mentes az adó alól továbbá:

a) az (1) bekezdésben említett légiközlekedési eszköz - ideértve annak felszerelését és tartozékát is - értékesítése, bérbeadása, karbantartása, javítása, felújítása vagy átalakítása;

b) az a) pontban nem említett egyéb szolgáltatás nyújtása abban az esetben, ha az az (1) bekezdésben említett légiközlekedési eszköz - ideértve annak rakományát is - rendeltetésszerű működéséhez, használatához közvetlenül szükséges.

105. § Mentes az adó alól a személy szállítása abban az esetben, ha akár az indulási hely vagy az érkezési hely, akár mindkettő nem belföldön van.

106. § Mentes az adó alól a termék értékesítése abban az esetben, ha az vasúti-, vízi- vagy légiközlekedési eszközön történik, és az a Közösség területén végzett személyszállítás részeként teljesül, feltéve, hogy az értékesített termék a közlekedési eszköz fedélzetén történő helybeni fogyasztás célját szolgálja.

Adó alóli mentesség termék Közösség területén kívülre történő értékesítésével azonos megítélés alá tartozó ügyletek esetében

107. § (1) Mentes az adó alól a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása abban az esetben, ha az

a) hivatalos célra a diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet, személyes célra pedig a diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet tagja részére történik, feltéve, hogy viszonosság áll fenn;

b) *  az alábbiaknak megfelelően

ba) *  az Európai Közösség, az Európai Atomenergia-közösség, az EKB, az Európai Beruházási Bank, valamint olyan szervezet részére történik, amelyet az Európai Közösségek hozott létre, és amelyre vonatkozik az Európai Közösségek kiváltságairól és mentességeiről szóló, 1965. április 8. napján kelt jegyzőkönyv, az e jegyzőkönyvben és a végrehajtásáról vagy a szervezet székhelyegyezményéről szóló – jogszabályban kihirdetett – nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint;

bb) *  egyéb, a ba) alpont alá nem tartozó, Magyarország által nemzetközi szervezetként elismert szervezet vagy képviselete hivatalos céljára, személyes célra pedig a nemzetközi szervezet vagy képviselete tisztviselőjének részére történik a nemzetközi szervezetet létrehozó vagy a nemzetközi szervezet székhelyegyezményéről szóló – jogszabályban kihirdetett – nemzetközi szerződésben meghatározottak szerint, feltéve, hogy az előzőekben említett nemzetközi szerződés a termékek, szolgáltatások árába (díjába) rendszerint belefoglalt közvetett adók elengedéséről vagy visszatérítéséről rendelkezik;

c) *  az alábbiaknak megfelelően:

ca) az Észak-atlanti Szerződés tagállamának belföldön állomásozó fegyveres ereje – ide nem értve a Magyar Honvédséget – részére történik, feltéve, hogy az a közös védelmi erőfeszítés keretében a fegyveres erő, illetve az azt kísérő polgári állomány használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátására szolgál;

cb) a Közösség Magyarországtól eltérő tagállamának belföldön állomásozó fegyveres ereje részére történik, és az a fegyveres erő vagy az azt kísérő polgári állomány használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátására szolgál, valamint e fegyveres erők a közös biztonság- és védelempolitika keretében folytatott uniós tevékenység végrehajtása céljából végzett védelmi feladat ellátásában vesznek részt;

d) *  az alábbiaknak megfelelően:

da) belföldön kívül az Észak-atlanti Szerződés valamely más tagállamában állomásozó fegyveres erő részére történik, ideértve az ott állomásozó összes fegyveres erőt, de ide nem értve e tagállam saját fegyveres erejét, feltéve, hogy az a közös védelmi erőfeszítés keretében a fegyveres erő, illetve az azt kísérő polgári állomány használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátására szolgál;

db) a Közösség másik tagállamába irányul, a rendeltetési hely szerinti tagállamtól eltérő tagállam fegyveres ereje részére történik, és az a fegyveres erő vagy az azt kísérő polgári állomány használatára, vagy éttermük, kantinjuk ellátására szolgál, valamint e fegyveres erők a közös biztonság- és védelempolitika keretében folytatott uniós tevékenység végrehajtása céljából végzett védelmi feladat ellátásában vesznek részt;

e) az Egyesült Királyság fegyveres ereje részére történik, feltéve, hogy az a Ciprusi Köztársaság megalakulásáról, 1960. augusztus 16. napján kelt nemzetközi szerződés értelmében az Egyesült Királyság Ciprus szigetén állomásozó fegyveres erejének, illetőleg az azt kísérő polgári állomány használatára vagy éttermük, kantinjuk ellátására szolgál;

f) *  a Bizottság vagy az uniós jog alapján létrehozott ügynökség vagy szerv részére történik, ha a Bizottság vagy ezen ügynökség, illetve szerv az uniós jog által ráruházott feladatok ellátása keretében, a Covid19-világjárványra való reagálás érdekében szerzi be a terméket vagy veszi igénybe a szolgáltatást, feltéve, hogy a Bizottság vagy ezen ügynökség, illetve szerv nem értékesíti, illetve nem nyújtja tovább ellenérték fejében a beszerzett terméket, igénybe vett szolgáltatást.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adómentes termékértékesítés alkalmazásának további feltétele, hogy az értékesített terméket - az (1) bekezdésben említett beszerző nevére szóló rendeltetéssel - küldeményként belföldön feladják vagy belföldről elfuvarozzák, és a termék belföldről való elhagyásának tényét, amelynek a termékértékesítés teljesítésekor, de legfeljebb a teljesítés napját követő 90 napon belül kell megtörténnie, anélkül, hogy ezen határidőn belül az értékesített terméket rendeltetésszerűen használnák, egyéb módon hasznosítanák, ide nem értve a kipróbálást és a próbagyártást, fuvarlevél vagy az értékesített terméket kísérő egyéb okirat igazolja, kivéve:

a) az (1) bekezdés b) pontját abban az esetben, ha az ott említett nemzetközi szerződés az adómentes termékértékesítésről és annak alkalmazása feltételeiről kifejezetten másként rendelkezik;

b) az (1) bekezdés c) pontját.

(3) Az (1) bekezdés szerinti adómentesség az adó utólagos visszatéríttetése iránti jog formájában illeti meg a termék beszerzőjét, szolgáltatás igénybevevőjét

a) az (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatások igénybevétele után, kivéve:

aa) az (1) bekezdés b) pontját abban az esetben, ha az ott említett nemzetközi szerződés az adómentes szolgáltatásnyújtásról és annak alkalmazása feltételeiről kifejezetten másként rendelkezik, valamint

ab) az (1) bekezdés c) pontját;

b) abban az esetben, ha a termék a (2) bekezdés értelmében nem hagyja el belföldet.

(4) Az (1) bekezdés a) pontjában említett viszonosság kérdésében a külpolitikáért felelős miniszter állásfoglalása az irányadó.

(4a) *  Ha az (1) bekezdés f) pontja szerinti adómentességre vonatkozó feltételek a továbbiakban nem állnak fenn, akkor a fizetendő adót abban az időpontban alkalmazandó szabályoknak megfelelően kell megállapítani, amikor a mentesség feltételei már nem állnak fenn.

(5) *  Abban az esetben, ha a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napját megelőzően kötött és törvényben vagy kormányrendeletben kihirdetett nemzetközi szerződés kifejezetten a termékek, szolgáltatások árába (díjába) rendszerint belefoglalt közvetett adók alóli mentességéről vagy azok elengedéséről, visszatérítéséről rendelkezik, az előzőekben említett nemzetközi szerződésben meghatározott jogosultat megilleti az (1) bekezdés szerinti adómentesség úgy, hogy annak alkalmazásában a jogosultat

a) nemzetközi szervezet tisztviselőjének [(1) bekezdés b) pontja] kell tekinteni, ha az illető természetes személy;

b) nemzetközi szervezetnek kell tekinteni, ha az az a) pont alá nem tartozó személy, szervezet.

108. § (1) A 107. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett hivatalos cél körébe az a termékbeszerzés, szolgáltatás-igénybevétel tartozik - feltéve, hogy a 107. § (1) bekezdésének b) pontjában említett nemzetközi szerződés kifejezetten másként nem rendelkezik -, amelyet a diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet, valamint a nemzetközi szervezet a számviteli nyilvántartásában, a rendeltetésszerű működéshez szükséges pénzügyi kiadások között mutatnak ki.

(2) Vendéglátó-ipari szolgáltatás igénybevétele esetében a hivatalos cél elismeréséhez szükséges az is, hogy a diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet, valamint a nemzetközi szervezet által rendezett fogadáson - a képviselet, szervezet vezetőjének írásos nyilatkozata alapján - legalább 10 meghívott személy vegyen részt.

(3) *  A 107. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában említett személyes célra biztosított adómentesség naptári évente a viszonosságnak megfelelően, de legfeljebb 600 000 forintnak megfelelő pénzösszegű értékkeret erejéig illeti meg a diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet tagját, valamint a nemzetközi szervezet tisztviselőjét, feltéve, hogy a 107. § (1) bekezdésének b) pontjában említett nemzetközi szerződés kifejezetten másként nem rendelkezik.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott értékkeretbe:

a) beleszámít a diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet tagját, valamint a nemzetközi szervezet tisztviselőjét a Jöt. szerint megillető jövedékiadó-visszatérítés is;

b) nem számítandó be az az adómentesség, amely a diplomáciai és a hivatásos konzuli képviselet tagját, valamint a nemzetközi szervezet tisztviselőjét - értékkorlátozás nélkül - abban az esetben illeti meg, ha biztosítási szerződés alapján a termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele igazoltan azért történik, hogy az a biztosított vagyonban keletkezett kárt pótolja.

(5) A (3) bekezdésben meghatározott értékkeret családonként - a közös háztartásban élő jogosultakra vonatkozóan - összevonható.

(6) A 107. § (1) bekezdésének a) és b) pontjának alkalmazásában - feltéve, hogy a 107. § (1) bekezdésének b) pontjában említett nemzetközi szerződés kifejezetten másként nem rendelkezik -

a) diplomáciai képviselet tagja:

aa) a diplomáciai kapcsolatokról szóló, 1961. április 28. napján aláírt bécsi egyezmény 1. cikkének e) és f) pontja alá tartozó természetes személy, feltéve, hogy a fogadó állam arra jogosított hatósága ilyen minőségében elismeri, és

ab) az aa) alpontban meghatározottal közös háztartásban élő családtag, feltéve, hogy a fogadó állam arra jogosított hatósága ilyen minőségében elismeri;

b) a hivatásos konzuli képviselet tagja:

ba) a konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24. napján aláírt bécsi egyezmény 1. cikkének c)-e) pontjai alá tartozó természetes személy, feltéve, hogy a fogadó állam arra jogosított hatósága ilyen minőségében elismeri, és

bb) a ba) alpontban meghatározottal közös háztartásban élő családtag, feltéve, hogy a fogadó állam arra jogosított hatósága ilyen minőségében elismeri;

c) nemzetközi szervezet tisztviselője:

ca) az a természetes személy, akit a 107. § (1) bekezdésének b) pontjában említett nemzetközi szerződésben meghatározottak termékek, szolgáltatások árába (díjába) rendszerint belefoglalt közvetett adók alóli mentesség személyében megilleti, feltéve, hogy a fogadó állam arra jogosított hatósága ilyen minőségében elismeri, és

cb) a ca) alpontban meghatározottal közös háztartásban élő családtag, feltéve, hogy az illetőt a fogadó állam arra jogosított hatósága ilyen minőségében elismeri.

(7) A (6) bekezdéstől függetlenül nem jogosult adómentességre az a természetes személy, aki magyar állampolgár vagy állandó belföldi tartózkodásra jogosult személy.

(8) *  A 107. § szerinti adómentesség jogosulatlan igénybevétele esetében a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője köteles a rá át nem hárított adót megfizetni, vagy ha az adómentesség az adó utólagos visszatéríttetése formájában illeti meg, köteles a jogosulatlanul visszatérített adót visszafizetni.

109. § Mentes az adó alól az arany értékesítése abban az esetben, ha az bármely állam központi bankja részére történik.

Adó alóli mentesség közvetítői tevékenység esetében

110. § (1) Mentes az adó alól a más nevében és javára eljáró közvetítő közvetítői szolgáltatásának nyújtása abban az esetben, ha az általa közvetített ügylet

a) a 98-109. §-ok bármelyike szerint mentes az adó alól;

b) teljesítési helye a Közösség területén kívül van.

(2) *  Az (1) bekezdés nem alkalmazható az utas nevében és javára eljáró közvetítő közvetítői szolgáltatásának nyújtására abban az esetben, ha olyan szolgáltatást közvetít, amely a Közösség valamely más tagállamában teljesül.

Adó alóli mentesség a termék nemzetközi forgalmához kapcsolódó egyes tevékenységek esetében

111. § *  (1) Mentes az adó alól annak a terméknek az értékesítése, Közösségen belüli beszerzése, amely egyúttal

a) vám elé állítást követően átmeneti megőrzés alatt áll;

b) vámszabadterületi eljárás vagy vámszabadraktári eljárás hatálya alá vonandó, vagy

c) vámraktározási vagy aktív feldolgozási eljárás hatálya alá vonandó.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adómentesség alkalmazandó arra a további értékesítésre is, amely

a) a termék (1) bekezdés a) pontjában említett vámjogi helyzetére, vagy

b) a terméknek az (1) bekezdés b) és c) pontjában említett eljárások hatálya alatti állására

nincs befolyással.

(3) Mentes az adó alól továbbá az (1) és (2) bekezdés alkalmazása alá tartozó termékhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatás nyújtása, feltéve, hogy a szolgáltatást közvetlenül azon személy, szervezet részére nyújtják, aki (amely) a terméket értékesíti vagy beszerzi.

112. § (1) Mentes az adó alól:

a) *  a 24. § (1) bekezdése szerint importált termék értékesítése abban az esetben, ha az a termék teljes vámmentességgel járó ideiglenes behozatali vagy külső árutovábbítási eljárás, vagy

b) a 24. § (2) bekezdése szerint importált termék értékesítése abban az esetben, ha az a termék belső közösségi árutovábbítási eljárás

hatálya alatti állására nincs befolyással.

(2) *  Mentes az adó alól továbbá az (1) bekezdés alá tartozó termékhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatás nyújtása, feltéve, hogy a szolgáltatást közvetlenül azon személy, szervezet részére nyújtják, aki (amely) a terméket értékesíti vagy beszerzi.

113. § (1) Mentes az adó alól annak a terméknek az értékesítése, Közösségen belüli beszerzése, amely egyúttal adóraktározási eljárás hatálya alá vonandó.

(2) Adóraktározási eljárás hatálya alá nem vonható az a termék,

a) *  amely az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9-i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) 5. cikk 23. pontja értelmében nem minősül uniós árunak, illetve

b) amelyet közvetlenül kiskereskedelmi forgalomba helyezés céljára szánnak.

(3) Az adóraktározási eljárásra vonatkozó szabályokat a 4. számú melléklet tartalmazza.

114. § A 113. § (2) bekezdésének b) pontjától eltérően adóraktározási eljárás hatálya alá vonható a termék abban az esetben, ha annak értékesítése, Közösségen belüli beszerzése olyan adóalany részére történik, aki (amely) a terméket igazoltan abból a célból szerzi be, hogy az a Közösség területén kívüli területre történő repülés során a légi közlekedési eszköz fedélzetén tartózkodó utas ellátását szolgálja.

115. § A 113. § (1) bekezdése szerinti adómentesség alkalmazandó arra a további értékesítésre is, amely a termék adóraktározási eljárás hatálya alatti állására nincs befolyással.

116. § Mentes az adó alól az adóraktározási eljárás hatálya alá vonandó vagy vont termékhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatás nyújtása.

117. § Abban az esetben, ha

a) *  a termék a 111. § (1) bekezdésének a) pontjában említett vámjogi helyzetének megszűnésével, illetőleg

b) *  a terméknek a 111. § (1) bekezdésének b) vagy c) pontjában, a 112. § (1) bekezdésében említett eljárások hatálya alóli kikerülésével

annak importja történik az 54. § értelmében, és egyúttal annak értékesítése, illetőleg Közösségen belüli beszerzése is történik, a termék értékesítése, illetőleg Közösségen belüli beszerzése mentes az adó alól.

118. § *  E cím alkalmazásában a 111. § (3) bekezdésében, a 112. § (2) bekezdésében és a 116. §-ban említett termékhez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatás különösen a termék fuvarozása, a termék fuvarozásához járulékosan kapcsolódó szolgáltatások, valamint a terméken végzett munka vagy közvetlenül a termékre irányuló szakértői értékelés.

VII. Fejezet

ADÓ LEVONÁSA

Adólevonási jog keletkezése és terjedelme

119. § (1) *  Az adólevonási jog akkor keletkezik – ha e törvény másként nem rendelkezik –, amikor az előzetesen felszámított adónak [120. §] megfelelő fizetendő adót meg kell állapítani, ideértve azt az esetet is, amikor a fizetendő adó megállapítása a 196/B. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint történik.

(2) Abban az esetben, ha az adó áthárítására jogalapot teremtő ügyletben a termék értékesítőjére, szolgáltatás nyújtójára a 61. § alkalmazandó, az adólevonási jog - ha e törvény másként nem rendelkezik - az adó áthárítására jogalapot teremtő ügylet teljesítésekor keletkezik.

120. § Abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany - ilyen minőségében - a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet

a) termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany - ideértve az Eva. hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is - rá áthárított;

b) *  termék beszerzéséhez – ideértve a termék Közösségen belüli beszerzését is –, szolgáltatás igénybevételéhez – ideértve az előleget is, ha az adót a 140. § a) pontja szerint a szolgáltatás igénybevevője fizeti – kapcsolódóan fizetendő adóként megállapított;

c) termék importjához kapcsolódóan

ca) maga vagy közvetett vámjogi képviselője megfizetett, illetőleg

cb) maga vagy közvetett vámjogi képviselője fizetendő adóként megállapított;

d) előleg részeként megfizetett;

e) a 11. § (2) bekezdésének a) és b) pontjában említett termékértékesítéséhez kapcsolódóan fizetendő adóként megállapított

[a)-e) pontok a továbbiakban együtt: előzetesen felszámított adó].

121. § Az előzetesen felszámított adó levonásának joga megilleti az adóalanyt akkor is, ha a terméket, szolgáltatást

a) *  olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, amelynek teljesítési helye külföld, de amelyet, ha belföldön teljesítene, adólevonásra jogosító termékértékesítésének, szolgáltatásnyújtásának minősülne;

b) *  a 87/A. §, a 89. §, a 92. §, a 93. § (2) bekezdése, valamint a 98–117. § szerint adómentes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja;

c) a 86. § (1) bekezdésének a)-f) pontjai szerint adómentes szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, feltéve, hogy

ca) a szolgáltatás igénybevevője gazdasági céllal a Közösség területén kívül telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van a Közösség területén kívül; vagy

cb) az a 98. § (1) bekezdése szerint adómentesen értékesített termékhez, vagy olyan termékhez kapcsolódik közvetlenül, amelyen a 101. § (1) bekezdése szerint adómentesen végeztek munkát.

122. § (1) Annak a személynek, szervezetnek, akinek (amelynek) adóalanyisága kizárólag a 6. § (4) bekezdésén alapul, adólevonási joga az ott meghatározott feltételek teljesülésekor keletkezik.

(2) Az előzetesen felszámított adóként figyelembe vehető összeg

a) a 6. § (4) bekezdésének a) pontjában említett esetben nem haladhatja meg azt az összeget, amelyet az adóalanynak fizetendő adóként kellene megállapítania akkor, ha a termék értékesítése adóköteles lenne;

b) a 6. § (4) bekezdésének b) és c) pontjában említett esetben nem haladhatja meg azt az összeget, amelyet a termék értékesítése után fizetendő adóként megállapított.

Előzetesen felszámított adó megosztása

123. § (1) Abban az esetben, ha az adóalany egyaránt teljesít a 120. és 121. § szerint adólevonásra jogosító termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást (a továbbiakban: adólevonásra jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás) és arra nem jogosító termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, az előzetesen felszámított adó kizárólag az adólevonásra jogosító termékértékesítésének, szolgáltatásnyújtásának betudható részében vonható le.

(2) Az előzetesen felszámított adó levonható és le nem vonható részének megállapításához az adóalany köteles olyan megfelelően részletezett nyilvántartást alkalmazni, amely az adólevonási jog keletkezésétől kezdődően alkalmas annak egyértelmű, megbízható és folyamatos követésére, hogy a termék, szolgáltatás használata, egyéb módon történő hasznosítása adólevonásra jogosító termékértékesítését, szolgáltatásnyújtását vagy arra nem jogosító termékértékesítését, szolgáltatásnyújtását szolgálja (tételes elkülönítés).

(3) Abban az esetben, ha a termék, szolgáltatás természete, illetőleg a használat, egyéb módon történő hasznosítás jellege folytán az előzetesen felszámított adó megosztása a tételes elkülönítés szabályai szerint nem végezhető el, az adóalany a megosztást más, az (1) bekezdésben említett követelményt kielégítő szabályok szerint is elvégezheti. Ennek hiányában a tételes elkülönítés szabályai szerint meg nem osztható előzetesen felszámított adót az 5. számú mellékletben meghatározott számítási módszer alkalmazásával kell arányosan megosztani.

Adólevonási jog korlátozása

124. § (1) A 120. és 121. §-tól függetlenül nem vonható le:

a) *  a motorbenzint (vtsz. 2710 12 41, 27 10 12 45, 2710 12 49, 2710 12 59; 2710 20 90-ből) terhelő előzetesen felszámított adó;

b) az a) pontban nem említett egyéb üzemanyagot terhelő előzetesen felszámított adó, feltéve, hogy az személygépkocsi (vtsz. 8703) üzemeltetéséhez szükséges;

c) az a) és b) pontban nem említett egyéb terméket terhelő előzetesen felszámított adó, feltéve, hogy az személygépkocsi üzemeltetéséhez, fenntartásához szükséges;

d) *  a személygépkocsit (ide nem értve a halottszállító személygépkocsit) terhelő előzetesen felszámított adó;

e) a 125 cm3-nél nagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpárt (vtsz. 8711-ből) terhelő előzetesen felszámított adó;

f) a jachtot (vtsz. 8903) terhelő előzetesen felszámított adó;

g) az f) pontban nem említett egyéb víziközlekedési eszközt (vtsz. 8903) terhelő előzetesen felszámított adó, feltéve, hogy az sport- vagy szórakozási cél elérésére alkalmas;

h) a lakóingatlant terhelő előzetesen felszámított adó;

i) a lakóingatlan építéséhez, felújításához szükséges terméket terhelő előzetesen felszámított adó;

j) az élelmiszert terhelő előzetesen felszámított adó;

k) az italt terhelő előzetesen felszámított adó.

(2) A 120. és 121. §-tól függetlenül nem vonható le továbbá:

a) * 

b) * 

c) a lakóingatlan építéséhez, felújításához szükséges szolgáltatást,

d) *  a taxiszolgáltatást (a Központi Statisztikai Hivatal Termékek és Szolgáltatások Osztályozási Rendszere, TESZOR’15 – a továbbiakban: TESZOR’15 – 49.32.11),

e) a parkolási szolgáltatást,

f) az úthasználati szolgáltatást,

g) a vendéglátó-ipari szolgáltatást,

h) *  a szórakoztatási célú szolgáltatást (TESZOR’15 56.30, 90.01, 90.02, 93.21, 93.29)

terhelő előzetesen felszámított adó.

(3) *  A 120. és 121. §-tól függetlenül szintén nem vonható le:

a) a vezetékes telefonszolgáltatást (TESZOR’15 61.10.11, 61.10.12),

b) a vezeték nélküli telefonszolgáltatást (TESZOR’15 61.20.12, 61.20.13, 61.20.14-ből),

c) az internetprotokollt alkalmazó, beszédcélú szolgáltatást (TESZOR’15 61.10.49-ből, 61.20.49-ből, 61.90.10-ből)

terhelő előzetesen felszámított adó összegének 30 százaléka.

(4) *  A 120. és 121. §-tól függetlenül szintén nem vonható le a személygépkocsi

a) üzemeltetéséhez, fenntartásához szükséges szolgáltatást,

b) bérbevételét

terhelő előzetesen felszámított adó összegének 50 százaléka.

Adólevonási jog korlátozása alóli kivételek

125. § (1) A 124. §-tól eltérően az előzetesen felszámított adó levonható, ha

a) a 124. § (1) bekezdésének a)-g) és i)-k) pontjaiban említett esetekben a termék igazoltan továbbértékesítési célt szolgál;

b) *  a 124. § (1) bekezdésének h) pontjában említett esetben a lakóingatlan igazoltan továbbértékesítési célt szolgál, azzal, hogy ha a lakóingatlan a 86. § (1) bekezdésének j) pontja alá tartozik, az értékesítő adóalanynak előzetesen élnie kell a 88. § szerinti választási jogával;

c) a 124. § (1) bekezdésének d)-h) pontjaiban említett esetekben a terméket igazoltan a 6. § (4) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint értékesítik;

d) a 124. § (2) bekezdésében felsorolt esetekben a szolgáltatást igazoltan a 15. § szerinti szolgáltatásnyújtás teljesítése érdekében veszik igénybe;

e) a 124. § (3) bekezdésében felsorolt esetekben a szolgáltatás igénybevétele fejében járó ellenérték legalább 30 százalékára igazoltan teljesül, hogy az a 15. § szerinti szolgáltatásnyújtás adóalapjába épül be;

f) *  a 124. § (4) bekezdésében felsorolt esetben a szolgáltatás igénybevétele fejében járó ellenérték legalább 50 százalékára igazoltan teljesül, hogy az a 15. § szerinti szolgáltatásnyújtás adóalapjába épül be.

(2) *  A 124. §-tól eltérően az előzetesen felszámított adó levonható abban az esetben is, ha az adóalany a terméket, szolgáltatást vállalkozásán belül

a) a 124. § (1) bekezdésének d) pontjában említett esetben igazoltan egészben vagy túlnyomó részben taxiszolgáltatás nyújtása érdekében használja;

b) a 124. § (1) bekezdésének d)-g) pontjaiban említett esetekben igazoltan egészben vagy túlnyomó részben úgy hasznosítja, hogy azt bérbe adja;

c) *  a 124. § (1) bekezdésének c) pontjában és (4) bekezdésében említett esetekben igazoltan egészben vagy túlnyomó részben úgy használja, egyéb módon hasznosítja, hogy az közvetlen anyagjellegű ráfordításként a b) pontban említett szolgáltatásnyújtás adóalapjába épül be;

d) *  a 124. § (1) bekezdésének h) pontjában említett esetben igazoltan egészben vagy túlnyomó részben úgy hasznosítja, hogy azt bérbe adja, azzal, hogy ha a lakóingatlan a 86. § (1) bekezdés l) pontja alá tartozik, a 88. § szerinti választási jogával úgy élt, hogy a bérbeadást adókötelessé tette;

e) *  a 124. § (1) bekezdésének i) pontjában és (2) bekezdésének c) pontjában említett esetekben igazoltan egészben vagy túlnyomó részben úgy használja, egyéb módon hasznosítja, hogy az közvetlen anyagjellegű vagy értékcsökkenési leírás alapjánál figyelembe vehető ráfordításként a d) pontban említett adóköteles szolgáltatásnyújtás adóalapjába épül be;

f) *  a 124. § (1) bekezdésének i) pontjában és (2) bekezdésének c) pontjában említett esetekben igazoltan egészben vagy túlnyomó részben úgy használja, egyéb módon hasznosítja, hogy az közvetlen anyagjellegű vagy értékcsökkenési leírás alapjánál figyelembe vehető ráfordításként a lakóingatlan-értékesítés adóalapjába épül be azzal, hogy ha a lakóingatlan a 86. § (1) bekezdésének j) pontja alá tartozik, az értékesítő adóalanynak előzetesen élnie kell a 88. § szerinti választási jogával;

g) a 124. § (1) bekezdésének j) és k) pontjában említett esetekben igazoltan egészben vagy túlnyomó részben úgy használja, egyéb módon hasznosítja, hogy az közvetlen anyagjellegű ráfordításként más termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adóalapjába épül be;

h) a 124. § (2) bekezdésének e) és f) pontjában említett esetekben igazoltan az általa üzemben tartott, 3,5 tonnát meghaladó legnagyobb össztömegű szárazföldi közlekedési eszköz üzemeltetése érdekében hasznosítja;

i) *  a 124. § (1) bekezdésének a) pontjában említett esetben kísérleti fejlesztés keretében igazoltan a környezetet jobban kímélő motorokkal kapcsolatos technológiai fejlesztéshez használja fel;

j) *  a 124. § (1) bekezdés a) pontjában említett esetben igazoltan egészben vagy túlnyomó részben úgy használja, egyéb módon hasznosítja, hogy az közvetlen anyagjellegű ráfordításként más termékértékesítés adóalapjába épül be.

125/A. § *  Az adóalany dönthet úgy is, hogy a 124. § (4) bekezdés b) pontja helyett a 120. és 121. §-t alkalmazza.

126. § (1) A 125. §-ban említett igazolási kötelezettség különösen olyan elkülönített nyilvántartás alkalmazását igényli az adóalanytól, amely alkalmas az adólevonási jog korlátozása alóli mentesülés - ott meghatározott - feltételeinek egyértelmű, megbízható és folyamatos követésére.

(2) A 125. § alkalmazásában túlnyomó rész alatt az adólevonási jog korlátozása alóli mentesülés feltételeinek - egy ésszerűen megállapított időtartam átlagában - legalább 90 százalékos teljesülése értendő.

(3) A (2) bekezdésben említett követelmény teljesülésének mérése olyan számszerű formában kifejezett mutató alkalmazását igényli az adóalanytól, amely a termék, szolgáltatás természetére, illetőleg a használat, egyéb módon történő hasznosítás jellegére tekintettel a leginkább tárgyilagos eredményt adja.

Adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltételei

127. § (1) Az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon

a) a 120. § a) pontjában említett esetben a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla;

b) *  a 120. § b) pontjában említett esetek közül:

ba) termék Közösségen belüli beszerzése esetében a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla, illetőleg

bb) egyéb, a ba) alpont alá nem tartozó esetekben pedig szintén a nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító számla, illetőleg – ha a fizetendő adó megállapításakor számla nem áll az adóalany személyes rendelkezésére – mindazon okiratok, amelyek a fizetendő adó összegszerű megállapításához szükségesek;

c) *  a 120. § c) pontjában említett esetben az áru átengedéséről szóló vámhatóság általi értesítés, ha jogszabály alapján az értesítési kötelezettség fennáll, valamint

ca) a 120. § c) pont ca) alpontjában említett esetben a nevére szóló, a termék szabad forgalomba bocsátása során az adófizetési kötelezettséget megállapító határozat, valamint a nevére szóló, az adó megfizetését igazoló okirat, vagy ha az adót közvetett vámjogi képviselője fizette meg, a közvetett vámjogi képviselőnek az adóalany nevére szóló nyilatkozata az adó megfizetéséről,

cb) a 120. § c) pont cb) alpontjában említett esetben mindazon okiratok, amelyek a fizetendő adó összegszerű megállapításához szükségesek, vagy ha a fizetendő adót közvetett vámjogi képviselője állapította meg, a közvetett vámjogi képviselőnek az adóalany nevére szóló nyilatkozata az adó fizetendő adóként történt megállapításáról és bevallásáról;

d) a 120. § d) pontjában említett esetben a nevére szóló, az előleg megfizetését tanúsító számla;

e) a 120. § e) pontjában említett esetben mindazon okiratok, amelyek a fizetendő adó összegszerű megállapításához szükségesek.

(2) Abban az esetben, ha az adólevonási jog tényleges gyakorlását megelőzően az adóalany megszűnik, de van az e törvényben szabályozott jogok és kötelezettségek tekintetében jogutód adóalany, az adólevonási jog gyakorlása egyéb feltételeinek sérelme nélkül az adólevonási jogot a jogutód adóalany abban az esetben is gyakorolhatja, ha az (1) bekezdésben említett okiratok jogelődjének nevére szólnak.

(3) Az a személy, szervezet, akinek (amelynek) adóalanyisága kizárólag a 6. § (4) bekezdésén alapul, az adólevonási jogot - az adólevonási jog gyakorlása egyéb feltételeinek sérelme nélkül - olyan, az (1) bekezdésben említett okiratok tekintetében is gyakorolhatja, amelyek az adóalannyá válását megelőzően keletkeztek, de azok, mint a 6. § (4) bekezdésében említett termék igazolt tulajdonosa nevére vagy igazolt jogelődjének nevére szólnak.

(4) A levonható előzetesen felszámított adó összegében nem haladhatja meg az (1) bekezdésben említett okiratban adóként szereplő, illetőleg az abból adóként kiszámítható összeget.

(5) A (4) bekezdés sérelme nélkül a levonható előzetesen felszámított adó összegében nem haladhatja meg azt az adóösszeget sem, amelyet a termék, szolgáltatás szokásos piaci árának alapulvételével kell megállapítani abban az esetben, ha az adó alapjának megállapítására egyébként a 67. § (1) bekezdését kell alkalmazni.

(6) Abban az esetben, ha az (1) bekezdésben említett okirat nem magyar nyelvű, az adóigazgatási eljárás keretében lefolytatott ellenőrzés során az adólevonási jogot gyakorló adóalanytól megkövetelhető, hogy saját költségére gondoskodjon a hiteles magyar nyelvű fordításról, feltéve, hogy a tényállás tisztázása másként nem lehetséges.

128. § A 127. § értelemszerűen alkalmazandó abban az esetben is, ha az adólevonási jog a 121. §-on alapul.

Adólevonási jog engedményezése

129. § (1) Az importáló helyett annak közvetett vámjogi képviselője gyakorolhatja a termék importjához kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonását, ha

a) az importálót az adólevonási jog keletkezésekor és azt követően az adólevonási jog egyébként korlátozás nélkül megilleti, valamint

b) az a) pontban említett feltétel teljesüléséről az importáló nyilatkozik vámjogi képviselőjének.

(2) A közvetett vámjogi képviselő az (1) bekezdés szerint megszerzett adólevonási jogot - az adólevonási jog gyakorlásának egyéb feltételeitől függetlenül - abban az esetben gyakorolhatja, ha

a) személyes rendelkezésére áll az (1) bekezdés b) pontjában említett, nevére szóló nyilatkozat, valamint

b) belföldön nyilvántartásba vett adóalanyként nincs olyan, e törvényben szabályozott jogállása, amely adólevonási jogát egyébként korlátozza.

(3) Abban az esetben, ha a közvetett vámjogi képviselő gyakorolja az (1) bekezdés szerint megszerzett adólevonási jogot, az importálónak a termék importjához kapcsolódó adólevonási joga elenyészik.

130. § (1) A 127. § (1) bekezdésének ca) és cb) alpontjában, valamint a 129. § (1) bekezdésének b) pontjában említett nyilatkozatnak - az ott meghatározottakon túl - tartalmaznia kell még:

a) a nyilatkozat tevőjének és címzettjének nevét, címét és adószámát;

b) a termék importjának kétséget kizáró azonosításához szükséges adatokat.

(2) A nyilatkozatot írásba kell foglalni.

131–133. § * 

Tárgyi eszközre vonatkozó különös szabályok

134. § (1) A 11. § (2) bekezdésének a) pontjában említett esetben az adóalanyt megilleti a tárgyi eszköz előállításához felhasznált terméket, igénybe vett szolgáltatást terhelő előzetesen felszámított adó levonásának joga akkor is, ha az egyébként egészben vagy részben nem illetné meg.

(2) Az adólevonási jog gyakorlásának egyéb feltételeinek sérelme nélkül, az (1) bekezdés szerinti adólevonási jog legkorábban a vállalkozásán belül végzett saját beruházás eredményeként előállított tárgyi eszköz rendeltetésszerű használatbavételekor keletkezik.

135. § (1) Abban az esetben, ha az adóalany terméket tárgyi eszközként használ vállalkozásán belül, a tárgyi eszköz rendeltetésszerű használatbavételének hónapjától kezdődően

a) ingó tárgyi eszköz esetében 60 hónapig,

b) ingatlan tárgyi eszköz esetében pedig 240 hónapig

terjedő tartamban az adóalany adólevonási jogát - az adólevonási jog gyakorlása egyéb feltételeinek sérelme nélkül - az e § és a 136. § rendelkezéseinek figyelembevételével gyakorolhatja.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott időtartam figyelembevételével, annak a naptári évnek az utolsó adómegállapítási időszakában, amely naptári év teljes időtartamában a tárgyi eszköz az adóalany rendeltetésszerű használatában van, az adóalany köteles a tárgyi eszközre jutó előzetesen felszámított adó összegének

a) ingó esetében 1/5 részére,

b) ingatlan esetében pedig 1/20 részére

vonatkozóan utólagos kiigazítást elvégezni, feltéve, hogy a levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezőkben a tárgyi eszköz beszerzésének évéhez vagy a 11. § (2) bekezdés a) pontjában említett esetben a rendeltetésszerű használatba vételének időpontjához képest változás következik be, és a számítás eredményeként adódó különbözet összege abszolút értékben kifejezve eléri vagy meghaladja a 10 000 forintnak megfelelő pénzösszeget.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti különbözetre a 153/C. § (1)–(2) bekezdését kell megfelelően alkalmazni.

(4) *  Abban az esetben, ha a tárgyi eszközt a 17. § szerinti apport, jogutódlás, üzletág-átruházás vagy jogszabályban meghatározott feladat ellátásának átadása keretében naptári év közben szerzi meg az apportot fogadó, a jogutód, az üzletágat megszerző vagy a jogszabály által a feladat ellátására jogutódként kijelölt adóalany oly módon, hogy a terméket változatlanul tárgyi eszközként használja, a (2) bekezdés alkalmazásában úgy kell tekinteni, hogy a tárgyi eszközt a szerzés évében mind az apportáló, a jogelőd, az üzletágat átruházó vagy a jogszabályban meghatározott feladat ellátását átadó adóalany, mind az apportot fogadó, a jogutód, az üzletágat megszerző vagy a jogszabály által a feladat ellátására jogutódként kijelölt adóalany a naptári év teljes időtartamában használta azzal, hogy a számítást időarányosan kell elvégezni.

(5) *  Abban az esetben, ha az adóalany olyan vagyoni értékű jogot hasznosít vállalkozásán belül, amely rendeltetésszerű használatot feltételezve legalább 1 évet meghaladó időtartamban szolgálja a gazdasági tevékenység folytatását,

a) az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog esetén az ingatlan tárgyi eszközre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott időt a vagyoni értékű jog szerzésének hónapjától kezdődően kell számítani;

b) az a) pont alá nem tartozó vagyoni értékű jog esetében az ingó tárgyi eszközre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott időt a vagyoni értékű jog szerzésének hónapjától kezdődően kell számítani.

136. § (1) Abban az esetben, ha az adóalany a tárgyi eszközt vagy a 135. § szerinti vagyoni értékű jogot a 135. § (1) bekezdésében meghatározott időtartamon belül értékesíti, a teljesítés hónapjára és a hátralevő hónapokra együttesen időarányosan jutó előzetesen felszámított adó összegét * 

a) *  véglegesen levonhatja, ha a tárgyi eszköz vagy a 135. § szerinti vagyoni értékű jog értékesítése adólevonásra egyébként jogosítaná;

b) *  véglegesen nem vonhatja le, ha a tárgyi eszköz vagy a 135. § szerinti vagyoni értékű jog értékesítése adólevonásra egyébként nem jogosítaná.

(2) *  Ha az (1) bekezdés szerint az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összegéhez képest különbözet keletkezik, és annak összege abszolút értékben kifejezve eléri vagy meghaladja az 1000 forintnak megfelelő pénzösszeget, a különbözetre a 153/C. § (1)–(2) bekezdését kell megfelelően alkalmazni.

Adólevonási jog elenyészése * 

137. § *  (1) Ha az állami adó- és vámhatóság az adóalany adószámát törli, az adóalany adólevonási joga az adószám törlését elrendelő határozat véglegessé válásának napjával elenyészik.

(2) Nem áll be az (1) bekezdés szerinti joghatás, ha az adóalany kérelemére az adószámának törlését követően az állami adó- és vámhatóság az adószámot ismételten megállapítja.

(3) Ha az állami adó- és vámhatóság az adószámot a (2) bekezdés szerint ismételten megállapítja, az adóalany adólevonási jogát az Art. szerinti elévülési időre figyelemmel önellenőrzés útján érvényesítheti.

VIII. Fejezet

ADÓFIZETÉSRE KÖTELEZETT

137/A. § *  Az az adóalany, akinek (amelynek) belföldön állandó telephelye van, és úgy értékesít terméket, nyújt szolgáltatást, hogy belföldi állandó telephelye az előzőekben említett ügylet teljesülésében nem érintett, e fejezet alkalmazásában nem minősül belföldön gazdasági céllal letelepedettnek.

Adófizetésre kötelezett termék értékesítése és szolgáltatás nyújtása esetében

138. § Termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adót - ha e törvény másként nem rendelkezik - az az adóalany fizeti, aki (amely) az ügyletet saját nevében teljesíti.

139. § *  Abban az esetben, ha a termék értékesítésére a 10. § d) pont, 32., 34. és 35. §-ok bármelyikét kell alkalmazni, az adót a terméket beszerző belföldön nyilvántartásba vett adóalany fizeti, feltéve, hogy a terméket értékesítő adóalany belföldön gazdasági céllal nem telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön.

140. § *  Abban az esetben, ha a szolgáltatás nyújtása teljesítési helyének megállapítására

a) a 37. § (1) bekezdését kell alkalmazni, az adót a szolgáltatást igénybevevő – a 36. § értelmében vett – adóalany,

b) a 39. és 40. §, a 42. §, valamint a 44. és 45. § bármelyikét kell alkalmazni, az adót a szolgáltatást igénybe vevő belföldön nyilvántartásba vett adóalany

fizeti, feltéve, hogy a szolgáltatást nyújtó adóalany belföldön gazdasági céllal nem telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön.

141. § A 91. § (2) bekezdésének b) pontjában említett termékértékesítés esetében az adót a terméket beszerző belföldön nyilvántartásba vett címzett [91. § (2) bekezdésének d) pontja] fizeti, ha

a) a termék értékesítése a 91. § (2) bekezdésében említett feltételek szerint történik, valamint

b) *  a termék értékesítője nevében [91. § (2) bekezdésének a) pontja] a belföldön nyilvántartásba vett címzett nevére történő számlakibocsátás tartalmában megfelel a Közösség azon tagállama jogának - összhangban a Héa-irányelv 3. fejezet 3–5. szakaszában foglaltakkal -, amelyben a termék értékesítőjét adóalanyként nyilvántartásba vették.

142. § (1) Az adót a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője fizeti:

a) a 10. § d) pontja szerinti termékértékesítés esetében;

b) *  a szolgáltatás nyújtásának minősülő olyan építési-szerelési és egyéb szerelési munka esetében, amely ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására, az ingatlan bontással történő megszüntetésére és rendeltetésének megváltoztatására (a továbbiakban együtt: ingatlanra vonatkozó tevékenység) irányul, feltéve, hogy az ingatlanra vonatkozó tevékenység hatósági engedélyhez vagy hatósághoz történő bejelentéshez kötött, amelyről a szolgáltatás adóalany igénybevevője előzetesen és írásban köteles nyilatkozni a szolgáltatás nyújtójának, azzal, hogy ha a hatósági engedély vagy hatósághoz történő bejelentés a szolgáltatásnyújtó által végzett, ingatlanra vonatkozó tevékenységhez kapcsolódik, a nyilatkozattétel az utóbbit terheli a szolgáltatás adóalany igénybevevője felé;

c) *  munkaerő kölcsönzése, kirendelése, rendelkezésre bocsátása esetén, amely az a) pont szerinti termékértékesítéshez vagy szolgáltatásnyújtásnak minősülő olyan építési szerelési és egyéb szerelési munkához kapcsolódik, amely ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására vagy egyéb megváltoztatására – ideértve a bontással történő megszüntetését is – irányul;

d) a 6. számú mellékletben felsorolt termékek értékesítése esetében;

e) a 86. § (1) bekezdésének j) és k) pontja alá tartozó termékértékesítés esetében, ha az értékesítő adóalany élt a 88. §-ban említett választási jogával;

f) *  az adós és a hitelező, valamint az adós és a hitelező által kijelölt harmadik személy viszonylatában olyan termék értékesítése esetében, amely dologi biztosítékként lejárt követelés kielégítésének érvényesítésére irányul;

g) *  a vállalkozásban tárgyi eszközként használt termék értékesítése, valamint egyéb, a teljesítésekor a szokásos piaci árat tekintve 100 000 forintnak megfelelő pénzösszeget meghaladó termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás esetében, ha a teljesítésre kötelezett adóalany felszámolási vagy bármely más, fizetésképtelenségét jogerősen vagy véglegessé vált döntéssel megállapító eljárás hatálya alatt áll;

h) *  üvegházhatású gáz kibocsátására jogosító forgalomképes vagyoni értékű jog (kibocsátási egység) átruházása esetében; * 

i) *  a 6/A. számú mellékletben felsorolt termékek értékesítése esetében; * 

j) *  a 6/B. számú mellékletben felsorolt termék értékesítése esetén, amennyiben az nem tartozik a XVI. Fejezet szerinti különös rendelkezések hatálya alá. * 

(2) Az (1) bekezdés f) és g) pontja szerinti ingatlanértékesítésre az (1) bekezdés e) pontjában meghatározottaknak is teljesülniük kell.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazásának feltétele, hogy az ügylet teljesítésében érintett felek

a) mindegyike belföldön nyilvántartásba vett adóalany legyen, valamint

b) egyikének se legyen olyan, e törvényben szabályozott jogállása, amelynek alapján tőle adó fizetése ne lenne követelhető.

(4) A (3) bekezdés a) pontjának alkalmazásában - akár termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója vagy termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője minőségében, akár mindkét minőségben egyaránt - belföldön nyilvántartásba vett adóalany az Eva. hatálya alá tartozó személy, szervezet is.

(5) *  Az érintettség valószínűsítése mellett az ügylet teljesítésében érintett bármelyik fél kérheti

a) a többi érintett féltől, hogy nyilatkozzon,

b) az állami adóhatóságtól pedig, hogy tájékoztassa

a (3) bekezdésben említett feltételek teljesüléséről, illetőleg arról is, hogy az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben az értékesítő adóalany élt-e, és ha igen, milyen terjedelemben élt ott említett választási jogával.

(6) *  Az állami adóhatóság (5) bekezdésben említett tájékoztatási kötelezettségének köteles haladéktalanul eleget tenni. Az írásos megkeresésre adott adóhatósági választ az ellenkező bizonyításáig valósnak kell tekinteni. Az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben az adóhatóság tájékoztatási kötelezettségének a honlapján történő közzététellel tesz eleget.

(7) Az (1) bekezdés alkalmazása esetében a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója olyan számla kibocsátásáról gondoskodik, amelyben áthárított adó, illetőleg a 83. §-ban meghatározott százalékérték nem szerepel.

(8) *  Az (1) bekezdés i) pontja nem alkalmazható a XIV. Fejezetben szabályozott jogállású, mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalanynak e tevékenysége körébe tartozó termékértékesítésére és termékbeszerzésére. * 

(9) *  Az adóalany az (1) bekezdés i) és j) pontja alá tartozó termékértékesítéséről, illetve az (1) bekezdés i) és j) pontja alá tartozó termékértékesítésnek megfelelő termékbeszerzéséről a 6/C. számú melléklet szerinti nyilatkozattételre kötelezett. * 

Adófizetésre kötelezett termék Közösségen belüli beszerzése esetében

143. § (1) *  Termék Közösségen belüli beszerzése esetében az adót - a (2) bekezdésben meghatározott eltéréssel - a terméket beszerző

a) adóalany,

b) nem adóalany jogi személy

fizeti.

(2) Új közlekedési eszköz Közösségen belüli beszerzése esetében az adót az új közlekedési eszközt beszerző, az a nem-adóalany személy, szervezet is fizeti, aki (amely) nem jogi személy.

144. § * 

Adófizetésre kötelezett termék importja esetében

145. § (1) Termék importja esetében az adót az importáló fizeti. Importáló az, aki (amely) a vámjogi rendelkezések értelmében adósként - ide nem értve a közvetett vámjogi képviselőt - behozatali vámtartozás megfizetésére kötelezett, vagy kötelezett lenne abban az esetben, ha a termék importja vámköteles lenne.

(2) Abban az esetben, ha a termék importja során a vámeljárásban az importáló helyett annak közvetett vámjogi képviselője jár el, az adót a közvetett vámjogi képviselő fizeti.

(3) A 129. § megsértésével jogosulatlanul levont előzetesen felszámított adó megfizetéséért az importálóval együtt annak közvetett vámjogi képviselője egyetemlegesen felelős.

Adófizetésre kötelezett a termék nemzetközi forgalmához kapcsolódó egyes tevékenységek esetében

146. § (1) *  Abban az esetben, ha a termék

a) *  a 111. § (1) bekezdés a) pontjában említett vámjogi helyzete megszűnik, az adót az fizeti, aki (amely) azt az adóztatandó ügyletet teljesíti a 2. § értelmében, amelynek betudhatóan a termék vámjogi helyzete megszűnik,

b) *  a 111. § (1) bekezdés b) vagy c) pontjában és a 112. § (1) bekezdésében említett eljárások hatálya alól kikerül, az adót az fizeti, aki (amely) azt az adóztatandó ügyletet teljesíti a 2. § értelmében, amelynek betudhatóan a termék a felsorolt eljárások hatálya alól kikerül,

c) a 113. § (1) bekezdésben említett eljárás hatálya alól kikerül, az adót az fizeti, aki (amely) cselekményének betudhatóan a termék ezen eljárás hatálya alól kikerül.

(2) *  A 4. számú melléklet 34. pontjában meghatározott esetben az adóraktár üzemeltetője az (1) bekezdésben meghatározott adófizetésre kötelezettel együtt egyetemlegesen felelős az adó megfizetéséért.

(3) *  A 4. számú melléklet 38. pontjában meghatározott esetben az adóraktár üzemeltetője az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott adófizetésre kötelezettel együtt egyetemlegesen felelős az adó megfizetéséért, feltéve, hogy a 89/A. § szerinti meghatalmazottként jár el.

Számla kibocsátójának adófizetési kötelezettsége

147. § (1) E törvény egyéb rendelkezéseitől függetlenül adófizetésre kötelezett az, aki (amely) számlán áthárított adót, illetőleg a 83. §-ban meghatározott százalékértéket tüntet fel.

(2) Az adót a számlán a termék értékesítőjeként, szolgáltatás nyújtójaként szereplő személy, szervezet fizeti, kivéve, ha kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a számlán más tüntette fel jogosulatlanul az (1) bekezdésben említett adatokat.

Pénzügyi képviselő

148. § (1) Az az adóalany, aki (amely) adófizetésre kötelezett, de gazdasági céllal belföldön nem telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön, az e törvényben szabályozott jogainak gyakorlására, kötelezettségeinek teljesítésére pénzügyi képviselőt bízhat meg.

(2) Abban az esetben, ha az adófizetésre kötelezett adóalany gazdasági céllal harmadik államban telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van harmadik államban, pénzügyi képviselő megbízása kötelező.

(3) *  A (2) bekezdés nem vonatkozik arra az adóalanyra, akire (amelyre) a XIX/A. Fejezet 1. alfejezete és a XIX/B. Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni.

149. § (1) Az adóalany egyidejűleg csak egy pénzügyi képviselőt bízhat meg ilyen tevékenység folytatására.

(2) *  A pénzügyi képviselet e törvényben nem szabályozott kérdéseiben az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény (a továbbiakban: Air.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

Adófizetési kötelezettség egyéb esetei

150. § (1) A levonható előzetesen felszámított adó összegének erejéig az adóalany kezesként felel a rá áthárított adó megfizetéséért, ha az adó áthárítására jogalapot teremtő ügylet fejében járó ellenérték adót is tartalmazó összegét

a) maradéktalanul nem térítette meg; vagy

b) egészben vagy túlnyomó részben nem pénzzel, nem készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vagy nem pénzhelyettesítő eszközzel térítette meg.

(2) A kezesi felelősség az (1) bekezdés a) pontjában említett esetben a meg nem térített összeg adótartalmának megfizetésére terjed ki.

(3) Az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásában túlnyomó rész alatt az értendő, ha a pénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vagy pénzhelyettesítő eszközzel történt megtérítés részaránya a megtérített összeg adótartalmát sem éri el.

151. § (1) Abban az esetben, ha

a) terméket egymást követően többször értékesítenek oly módon, hogy azt közvetlenül a sorban első értékesítőtől a sorban utolsó beszerző nevére szóló rendeltetéssel adják fel küldeményként vagy fuvarozzák el, illetőleg

b) szolgáltatás nyújtásában saját néven, de más javára járnak el,

az előzőek szerint érintett adóalanyok mindegyike (e § alkalmazásában a továbbiakban: részes adóalany) egyetemlegesen felelős azon adó megfizetéséért, amely bármely más részes adóalanynál, mint általa fizetendő adó megállapítható, de az az ehhez fűződő kötelezettségét egészben vagy részben nem teljesítette.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásának feltétele, hogy a részes adóalanyok

a) belföldön nyilvántartásba vettek, vagy egyébként arra kötelezettek, és

b) együttesen kapcsolt vállalkozások

legyenek.

(3) A felelősség érvényesítésének nem akadálya, ha a részes adóalany - az e törvényben szabályozott jogállása alapján - adófizetésre egyébként nem kötelezett.

152. § *  A 150. és 151. § szerinti esetekben az adófizetésre kötelezett nem mentesül e kötelezettsége alól, ha az erről szóló hatósági határozat közlésének napját követően az adó megfizetése nélkül szűnik meg a felelősségét megalapozó ok.

IX. Fejezet

ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSA

1. alfejezet * 

Önadózás * 

153. § (1) Az adót az adófizetésre kötelezett - ha e törvény másként nem rendelkezik - maga állapítja meg (önadózás).

(2) Az önadózás e törvényben nem szabályozott kérdéseiben az Art. rendelkezéseit kell alkalmazni.

A levonási jog gyakorlásának módja * 

153/A. § *  (1) A belföldön nyilvántartásba vett adóalany az adómegállapítási időszakban megállapított fizetendő adó együttes összegét csökkentheti

a) a 120. § b) pontja, c) pont cb) alpontja szerinti, az ugyanezen adómegállapítási időszakban keletkezett levonható előzetesen felszámított adó,

b) az a) pont alá nem tartozó, az ugyanezen adómegállapítási időszakban vagy ezt megelőzően, de legfeljebb ezen adómegállapítási időszakot magában foglaló naptári évet megelőző egy naptári éven belül keletkezett levonható előzetesen felszámított adó

összegével.

(2) Ha az (1) bekezdés szerint megállapított különbözet előjele negatív, a különbözetet a belföldön nyilvántartásba vett adóalany

a) az Art. szerinti elévülési időre figyelemmel a soron következő adómegállapítási időszakban veheti figyelembe úgy, mint az akkori adómegállapítási időszakban az (1) bekezdés szerint megállapított fizetendő adó együttes összegét csökkentő tételt, vagy

b) a 186. §-ban meghatározott feltételek szerint és módon az állami adóhatóságtól visszaigényelheti.

(3) Az Art. szerint el nem évült, az (1) bekezdés szerint nem érvényesített levonható előzetesen felszámított adó összegét a belföldön nyilvántartásba vett adóalany abban az adómegállapítási időszakban jogosult figyelembe venni az előzetesen felszámított adó összegét növelő tételként, amelyben az adólevonási jog keletkezett.

(4) *  Az adóalany a belföldi nyilvántartásba vételét megelőzően keletkezett, az Art. szerint el nem évült, a XVIII. Fejezet szerint vissza nem téríttetett, levonható előzetesen felszámított adó összegét az előzetesen felszámított adó összegét növelő tételként a nyilvántartásba vétel napját magában foglaló adómegállapítási időszakban jogosult figyelembe venni.

Az adóalap és a fizetendő adó utólagos csökkenésének elszámolása * 

153/B. § *  (1) Abban az esetben, ha az adóalany által korábban megállapított és bevallott adóalap vagy az adóalany által korábban fizetendő adóként megállapított és bevallott adó csökken, az adóalany a különbözetet – ha az a fizetendő adót érinti, a 153/A. § (1) bekezdése szerint megállapított fizetendő adót csökkentő tételként – legkorábban abban az adómegállapítási időszakban jogosult figyelembe venni, amelyben

a) az eredeti számlát érvénytelenítő számla vagy az azt módosító számla a jogosult személyes rendelkezésére áll;

b) a jogosultnak az ellenértéket, az előleget vagy a betétdíjat visszatérítik az a) pont alá nem tartozó esetekben;

c) a jogosultnak a pénzt visszatérítik a 77. § (4) bekezdése szerinti esetben;

d) a termék Közösség területéről történő kiléptetésének hatóság általi igazolása az adóalany, az eredeti számlát módosító számla a jogosult személyes rendelkezésére áll a 98. § (5) bekezdés szerinti esetben;

e) *  a pénzvisszatérítést teljesíti a 77. § (4a) bekezdése szerinti esetben.

(2) E § nem alkalmazható az 55. § (2) bekezdése szerinti számla érvénytelenítésre.

A levonható adó utólagos módosulásának elszámolása * 

153/C. § *  (1) Abban az esetben, ha a levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezőkben utólag, az adólevonási jog keletkezését követően változás következik be, és ennek eredményeként az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összege csökken, az adóalany a különbözetet abban az adómegállapítási időszakban köteles a 153/A. § (1) bekezdése szerint megállapított fizetendő adó összegét növelő tételként figyelembe venni, amelyben

a) a különbözet alapjául szolgáló, a 127. § (1) bekezdésében említett okiratot módosító vagy azt érvénytelenítő okirat az adóalany személyes rendelkezésére áll, de nem később, mint a módosító vagy érvénytelenítő okirat kibocsátásának hónapját követő hónap 15. napja, feltéve, hogy az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összege közvetlenül olyan, a 127. § (1) bekezdésében említett okiraton alapul, amelyet más fél (hatóság) bocsátott ki;

b) részére a pénzt visszatérítik a 77. § (4) bekezdése szerinti esetben;

c) a változás bekövetkezik az a) és b) pontok alá nem tartozó esetekben.

(2) Ha a levonható adó összegét meghatározó tényezőkben bekövetkező utólagos változás eredményeként az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összege nő, az adóalany – az adólevonási jog gyakorlása egyéb feltételeinek sérelme nélkül – a különbözetet legkorábban abban az adómegállapítási időszakban jogosult a 153/A. § (1) bekezdése szerint megállapított levonható előzetesen felszámított adó összegét növelő tételként figyelembe venni, amelyben a különbözet alapjául szolgáló, a 127. § (1) bekezdésében említett okiratot módosító okirat a személyes rendelkezésére áll.

(3) A 120. § b) pontja, c) pont cb) alpontja vagy e) pontja alapján keletkezett, eredetileg levonható, előzetesen felszámított adó összegét érintő különbözetet – az (1)–(2) bekezdésekben foglaltaktól eltérően – az adóalany abban az adómegállapítási időszakban kötelezett figyelembe venni, amelyben a fizetendő adó összegét növelő vagy csökkentő tételt el kell számolni.

(4) Az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezők utólagos változásának minősül a pénz visszatérítése az adóalany részére a 77. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint, feltéve, hogy ezen adóalany részben vagy egészben adólevonásra jogosult, azon termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele vonatkozásában, amelyre tekintettel a pénzvisszatérítést kapja.

153/D. § *  (1) Nem minősül az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezők utólagos változásának:

a) az adó áthárítására jogalapot teremtő ügylet fejében járó ellenérték teljes vagy részleges meg nem térítése, ide nem értve a 77. § (7) bekezdése szerinti esetet;

b) a 11. § (3) bekezdésében és a 14. § (3) bekezdésében meghatározott esetek;

c) a megsemmisülés és más olyan vagyoni kár, amelyet az adóalany tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok idézett elő, és ez utóbbi ok fennállását az adóalany bizonyítja;

d) a c) pontban nem említett egyéb vagyoni kár, ha az adóalany bizonyítja, hogy a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható;

e) ha az egycélú utalvány ellenében nem teljesítenek termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást.

(2) Ha az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összege az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetre tekintettel csökken, az adóalany a különbözet elszámolásakor köteles a bevallással egyidejűleg az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az adóhatóság részére nyilatkozni ezen különbözet összegéről, valamint azon adóalany nevéről és adószámáról, aki (amely) e különbözet alapjául szolgáló, 77. § (7) bekezdése szerinti adóalap-csökkentést elszámolta.

2. alfejezet * 

Az adó megállapításának egyéb esetei * 

154. § (1) *  Arra a személyre, szervezetre, akinek (amelynek) adóalanyisága kizárólag a 6. § (4) bekezdésének b) és c) pontján alapul, valamint adófizetésre a 140. § a) pontja alapján nem kötelezett, az adót az állami adóhatóság állapítja meg.

(2) *  Új közlekedési eszköz Közösségen belüli beszerzése esetében, ha

a) az új közlekedési eszköz egyúttal a regisztrációs adóról szóló törvény hatálya alá is tartozik, és

b) annak beszerzője a 20. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott személy, szervezet vagy bármely más nem adóalany személy, szervezet, valamint

c) a beszerző egyúttal a regisztrációs adó alanya

az adót az állami adó- és vámhatóság állapítja meg.

155. § (1) *  Termék importja esetében az adót a vámhatóság állapítja meg az adófizetésre kötelezettre.

(2) *  A vámhatóság a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátása során – a Vám tv.-ben meghatározott eltéréssel – határozattal állapítja meg az adót. A vámhatóság a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátása során abban az esetben is határozattal állapítja meg az adót, ha a termék importja a 95. § szerint mentes az adó alól.

(3) *  Az (1) bekezdéstől és a 156. § (1) bekezdésétől eltérően az adót az adóbeszedésre kötelezett állapítja meg a XIX/C. Fejezetben foglalt esetben.

156. § (1) *  A 155. § (1) bekezdésétől eltérően – ide nem értve azokat az eseteket, amikor a vámtartozás a Vámkódex 79. cikkében meghatározottak alapján keletkezik – az adót önadózással állapítja meg az az adófizetésre kötelezett, akinek (amelynek) azt kérelmére a vámhatóság engedélyezi.

(2) *  Az (1) bekezdésben említett engedély megszerzéséhez a következő feltételek teljesülése szükséges:

a) a kérelmező belföldön nyilvántartásba vett adóalany, akinek (amelynek) nincs olyan, e törvényben szabályozott jogállása, amelynek alapján tőle adó fizetése ne lenne követelhető; továbbá

b) *  a kérelmező a Vámkódex 39. cikk a) és c) pontjában meghatározott feltételt teljesíti, és egyúttal teljesül, hogy a kérelem benyújtását megelőző naptári évben a 89., 98–109. és 111–112. §-ok szerint adómentes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása ellenértékeként megtérített vagy megtérítendő – éves szinten göngyölített – összeg eléri vagy meghaladja:

ba) az ugyanezen időszakban a 2. § a) pontja szerinti összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása ellenértékeként megtérített vagy megtérítendő – adó nélkül számított és éves szinten göngyölített – összeghez viszonyítottan a 67 százalékos hányadot, de legalább a 10 milliárd forintot vagy

bb) a 20 milliárd forintot; vagy

c) *  a kérelmező a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (a továbbiakban: Vámvégrehajtási-rendelet) 14a. cikk (1) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti engedélyezett gazdálkodói tanúsítvánnyal vagy a Vámkódex 38. cikk (2) bekezdés a) pontja szerinti engedélyezett gazdálkodó engedéllyel rendelkezik, vagy

d) *  a kérelmező a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 76. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti egyszerűsített eljárásra vonatkozó, szabad forgalomba bocsátáshoz kiadott engedéllyel vagy a Vámkódex 182. cikke szerinti „Bejegyzés a nyilatkozattevő nyilvántartásába” vagy a Vámkódex 185. cikke szerinti önértékelésre vonatkozó engedéllyel rendelkezik.

(3) *  Abban az esetben, ha a kérelmező csoportos adóalany [8. §], vagy ha az engedélyes jogutódlással úgy szűnik meg, hogy jogutódja csoportos adóalany, a (2) bekezdésben meghatározott feltételek közül

a) az a) pontot a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagra együttesen, mint egy adóalanyra,

b) a b) pontot

ba) *  a Vámkódex 39. cikk a) és c) pontjában meghatározott feltétel tekintetében a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagra külön-külön,

bb) egyéb, a ba) alpontban nem említett rendelkezései tekintetében a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagra összesítetten,

c) a c) és d) pontot a csoportos adóalanyiságban részt vevő valamennyi tagra külön-külön

kell vizsgálni.

(4) *  A (2) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülését az engedély iránti kérelemben kell igazolni. Abban az esetben, ha az engedély megszerzéséhez szükséges feltételek közül a kérelmező a (2) bekezdés b) pontjának teljesülését igazolja, a kérelmet legkésőbb a (2) bekezdés b) pontjában említett naptári évet követő év szeptember 30. napjáig kell benyújtani.

(5) *  A (2) bekezdés b) pontját érintően tett önellenőrzés vagy utólagos adómegállapítás – ide nem értve a kérelem benyújtásáig beadott önellenőrzést, illetőleg az addig az időpontig véglegessé vált utólagos adómegállapítást – az elbírált kérelmet nem érinti.

(6) *  Az engedélyes az adó önadózással történő megállapítására az engedélyező határozat véglegessé válásának napjától

a) számított 12 hónapig jogosult, ha jogosultságát a (2) bekezdésben meghatározott feltételek közül – az a) pont mellett – a b) pont teljesülésére alapítja;

b) határozatlan időtartamig jogosult, ha jogosultságát a (2) bekezdésben meghatározott feltételek közül – az a) pont mellett – a c) vagy d) pont teljesülésére alapítja.

(7) *  Az önadózásra való jogosultság az engedélyező határozat visszavonásával, valamint a (6) bekezdés a) pontjában említett esetben az ott meghatározott időtartam elteltével szűnik meg. Az engedélyező határozatot a vámhatóság visszavonja, ha

a) azt az engedélyes kéri;

b) a (2) bekezdésben meghatározott feltételek közül az engedély megadását követően az engedélyesre

ba) az a), c) vagy d) pontok bármelyike, illetőleg

bb) *  a b) pont tekintetében a Vámkódex 39. cikk a) vagy c) pontja a (6) bekezdés a) pontjában említett esetben az ott meghatározott időtartamon belül

nem teljesül;

c) az engedélyes jogutód nélkül megszűnik, vagy jogutódlással szűnik meg, de a jogutódra a (2) bekezdésben meghatározott feltételek nem teljesülnek.

(8) *  Az engedélyező határozat visszavonásáról rendelkező elsőfokú határozat elleni fellebbezésnek az intézkedés végrehajtására nincs halasztó hatálya.

157. § Abban az esetben, ha a 156. § szerinti engedélyes egyúttal közvetett vámjogi képviselő is, jogosult az adót önadózással megállapítani arra a termékimportra is, amelyben az importáló megbízása alapján jár el, függetlenül attól, hogy az importáló maga a 156. § szerint engedélyes-e, vagy nem.

158. § (1) *  A 147., 150. és 151. §-okban említett esetekben az adót az állami adóhatóság állapítja meg az adófizetésre kötelezettre.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően, ha a 147. §-ban említett esetben az adófizetésére kötelezett egyúttal belföldön nyilvántartásba vett adóalany is, az adót önadózással állapítja meg, feltéve, hogy e törvényben szabályozott jogállása alapján tőle adó fizetése egyébként követelhető.

X. Fejezet

SZÁMLÁZÁS

A számlakibocsátásra irányadó szabályok * 

158/A. § *  (1) A számlára vonatkozó kötelezettségekre – a (2) és (4) bekezdésben foglalt eltéréssel – annak a tagállamnak a szabályait kell alkalmazni, ahol azt a termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást, amelyre a számla vonatkozik, teljesítik.

(2) A számlára vonatkozó kötelezettségekre – a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel – annak a tagállamnak a szabályait kell alkalmazni, amelyben a terméket értékesítő vagy a szolgáltatást nyújtó gazdasági tevékenységének székhelye vagy a teljesítéssel legközvetlenebbül érintett állandó telephelye van, vagy ezek hiányában, amelyben állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van, ha

a) a terméket értékesítő vagy a szolgáltatást nyújtó nem telepedett le gazdasági céllal a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítési helye szerinti tagállamban, vagy az ezen tagállamban lévő állandó telephelye a 137/A. § szerint nem érintett a termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesülésében, és az adó fizetésére a terméket beszerző vagy a szolgáltatást igénybevevő kötelezett, vagy

b) a termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesítési helye a Közösség területén kívül van.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában foglalt esetben a számlázási kötelezettségekre a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye szerinti tagállam rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a számlát a terméket beszerző vagy szolgáltatást igénybevevő bocsátja ki.

(4) A számlára vonatkozó kötelezettségekre annak a tagállamnak a szabályait kell alkalmazni, amelyben a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezetének tartalmában megfelelő különös szabályozást alkalmazó adóalanyt nyilvántartásba vették azon termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás vonatkozásában, amely után az adófizetési kötelezettségének az adóalany ezen különös szabályozás alkalmazásával tesz eleget.

(5) A e §-ban foglalt rendelkezések nem terjednek ki a számla megőrzésére vonatkozó kötelezettségekre.

Számlakibocsátási kötelezettség

159. § (1) Az adóalany köteles - ha e törvény másként nem rendelkezik - a 2. § a) pontja szerinti termékértékesítéséről, szolgáltatásnyújtásáról a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője részére, ha az az adóalanytól eltérő más személy vagy szervezet, számla kibocsátásáról gondoskodni.

(2) Az (1) bekezdés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül az adóalany köteles számla kibocsátásáról gondoskodni abban az esetben is, ha

a) részére egy másik adóalany vagy nem adóalany jogi személy előleget fizet;

b) *  részére az a) pont alá nem tartozó személy, szervezet előleget fizet, és

ba) az előleg összege eléri vagy meghaladja a 900 000 forintnak megfelelő pénzösszeget, illetőleg

bb) egyéb, a ba) alpont alá nem tartozó esetekben pedig kéri a számla kibocsátását;

c) *  belföldön kívül, a Közösség területén teljesít termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, feltéve, hogy az adott ügylet teljesítésével legközvetlenebbül érintett gazdasági célú letelepedési helye belföldön van, gazdasági célú letelepedési hely hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön és az adófizetésre kötelezett személy a termék beszerzője vagy a szolgáltatás igénybevevője;

d) *  belföldön kívül harmadik államban teljesít termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, feltéve, hogy az adott ügylet teljesítésével legközvetlenebbül érintett gazdasági célú letelepedési helye belföldön van, gazdasági célú letelepedési hely hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön.

(3) A (2) bekezdés a) és b) pontjában említett esetben a számla annak a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának az adatait tartalmazza, amelynek teljesítése fejében járó ellenértékébe az előleg beszámítható.

(4) *  A számlakibocsátási kötelezettség nem vonatkozik a (2) bekezdés a) és b) pontjában említett esetre, feltéve, hogy az előleget a 89. § szerint adómentes termékértékesítéshez nyújtják.

160. § (1) A számlakibocsátási kötelezettségnek a kötelezett saját maga, illetőleg - megbízása alapján és képviseletében - az általa választott meghatalmazott is eleget tehet. Utóbbi esetben a kötelezettnek és meghatalmazottjának előzetesen és írásban különösen meg kell állapodnia egymással a számlakibocsátás elfogadásának feltételeiről és módjáról.

(2) A számlakibocsátáshoz fűződő, jogszabályban meghatározott kötelezettségek teljesítéséért a kötelezettel együtt a meghatalmazott egyetemlegesen felelős abban az esetben is, ha a felek az (1) bekezdésben említett megállapodásban másként rendelkeztek.

(3) Az ügylethez fűződő számlakibocsátási kötelezettségnek - feltéve, hogy annak nem a kötelezett saját maga tesz eleget - kizárólag egy meghatalmazott tehet eleget, még abban az esetben is, ha a kötelezett egyébként több személy részére is adott meghatalmazást.

161. § (1) A számla kibocsátásában meghatalmazottként akár a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője, akár harmadik személy eljárhat.

(2) A meghatalmazást írásba kell foglalni.

(3) A meghatalmazás szólhat 1 ügylethez fűződő számlakibocsátási kötelezettség teljesítésére, vagy szólhat a számlakibocsátási kötelezettség általános érvényű teljesítésére.

(4) A meghatalmazás korlátozása annyiban hatályos, amennyiben az magából a meghatalmazásból kitűnik.

162. § A megbízás és meghatalmazás 160. és 161. §-ban nem szabályozott kérdéseiben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

163. § *  (1) Az adóalany a számla kibocsátásáról legkésőbb

a) a teljesítésig,

b) előleg fizetése esetében a fizetendő adó megállapításáig,

de legfeljebb az attól számított ésszerű időn belül köteles gondoskodni.

(2) *  Az (1) bekezdésben említett ésszerű idő

a) a 89. § szerinti termékértékesítés vagy olyan szolgáltatásnyújtás esetén, amely után az adót a Héa-irányelv 196. cikkének tartalmában megfelelő tagállami szabályozás alapján a szolgáltatást igénybevevő fizeti, a teljesítés hónapját követő hónap 15. napján belüli,

b) *  az a) pont alá nem tartozó, valamint a 167. § c) pontjától eltérő olyan esetekben, ahol az ellenértéket az (1) bekezdés a) pontjában, illetve a 164. § (1) bekezdés a) pontjában említett időpontig, előleg fizetése esetén a fizetendő adó megállapításáig megtérítik, haladéktalan,

c) *  egyéb, a b) pont alá nem tartozó olyan esetben, amelyben a számla áthárított adót tartalmaz, vagy annak áthárított adót kellene tartalmaznia, 8 napon belüli

számlakibocsátási kötelezettséget jelent.

164. § *  (1) A 163. §-tól eltérően, ha az adóalany

a) a teljesítés napján egyidejűleg vagy

b) az adott naptári hónapban

ugyanannak a személynek, szervezetnek több, számlakibocsátásra jogalapot teremtő ügyletet teljesít, számlakibocsátási kötelezettségéről úgy is gondoskodhat, hogy azokról egy számlát (a továbbiakban: gyűjtőszámla) bocsát ki.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjától eltérően az adóalany a gyűjtőszámlát az egy naptári hónapot meghaladó, de a rá vonatkozó adómegállapítási időszakot meg nem haladó időszakban is kibocsáthatja ugyanannak a személynek, szervezetnek több általa teljesített ügyletről, feltéve, hogy ezen gyűjtőszámlában nem tüntet fel a 89. § szerint adómentes termékértékesítést vagy olyan szolgáltatásnyújtást, amely után az adót a Héa-irányelv 196. cikkének tartalmában megfelelő tagállami szabályozás alapján a szolgáltatást igénybevevő fizeti.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdés alkalmazásának feltétele, hogy a gyűjtőszámla alkalmazásáról a felek előzetesen megállapodjanak.

(4) Az (1) bekezdés b) pontja és a (2) bekezdés szerinti esetben a 163. §-t azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az ott említett ésszerű időt az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a naptári hónap, a (2) bekezdés szerinti esetben a gyűjtőszámla kibocsátására kötelezett adóalanyra vonatkozó adómegállapítási időszak utolsó napjától kell számítani.

(5) Eltérő rendelkezés hiányában a gyűjtőszámlára egyebekben e törvénynek a számlára vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Számlakibocsátási kötelezettség alóli mentesülés

165. § (1) Mentesül a számlakibocsátási kötelezettség alól az adóalany abban az esetben, ha

a) *  termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása a 85. § (1) bekezdés a), b), d), f)–o) pontja és a 86. § (1) bekezdés a)–i), l), m) pontja szerint mentes az adó alól, feltéve, hogy gondoskodik olyan, az ügylet teljesítését tanúsító okirat kibocsátásáról, amely a számvitelről szóló törvény (a továbbiakban: Számv. tv.) rendelkezései szerint számviteli bizonylatnak minősül;

b) *  a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője az ellenérték adót is tartalmazó összegét legkésőbb a 163. § (1) bekezdés a) pontjában, illetve a 164. § (1) bekezdés a) pontjában említett időpontig maradéktalanul megtéríti, és számla kibocsátását az adóalanytól nem kéri;

c) *  a légi személyszállítás nyújtása a 105. § szerint mentes az adó alól, feltéve, hogy gondoskodik olyan, az ügylet teljesítését tanúsító okirat kibocsátásáról, amely a Számv. tv. rendelkezései szerint számviteli bizonylatnak minősül.

(2) *  Az (1) bekezdés b) pontja nem alkalmazható a 6. § (4) bekezdésében, valamint a 89. §-ban meghatározott esetekben.

(3) *  Az (1) bekezdés b) pontja nem alkalmazható abban az esetben sem, ha a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása

a) egy másik adóalany vagy nem adóalany jogi személy részére történik;

b) az a) pont alá nem tartozó személy, szervezet részére történik, és az ellenérték adót is tartalmazó összege eléri vagy meghaladja a 900 000 forintnak megfelelő pénzösszeget.

(4) *  Az (1) bekezdés c) pontja nem alkalmazható abban az esetben, ha a légi személyszállítás igénybevevője az adóalanytól számla kibocsátását kéri.

(5) *  Az (1) bekezdés a) pontja nem alkalmazható a 85. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb oktatás nyújtása esetén.

(6) *  Az (1) bekezdés b) pontja nem alkalmazható a 29. § a) pontjában meghatározott esetben, kivéve, ha az adóalany az adófizetési kötelezettsége teljesítésére azt a tagállami szabályozást alkalmazza, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 3. szakaszában foglalt különös szabályozásnak.

165/A. § * 

Nyugtakibocsátási kötelezettség

166. § (1) *  Abban az esetben, ha az adóalany a 165. § (1) bekezdésének b) pontja szerint mentesül a számlakibocsátási kötelezettség alól, köteles a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője részére nyugta kibocsátásáról gondoskodni.

(2) Nyugta helyett az adóalany számla kibocsátásáról is gondoskodhat. Ebben az esetben mentesül a külön jogszabályban előírt gépi kiállítású nyugtakibocsátási kötelezettség alól [178. § (1) bekezdése].

Nyugtakibocsátási kötelezettség alóli mentesülés

167. § Mentesül a nyugtakibocsátási kötelezettség alól az adóalany abban az esetben, ha

a) sajtóterméket értékesít;

b) *  a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá tartozó szerencsejáték szolgáltatást nyújt;

c) *  az Art. szerinti automataberendezés használatával térítik meg részére az ellenérték adót is tartalmazó összegét.

Számla fogalma

168. § (1) Számla: minden olyan okirat, amely megfelel az e fejezetben meghatározott feltételeknek.

(2) A számlával egy tekintet alá esik minden más, az (1) bekezdéstől eltérő okirat is, amely megfelel 170. §-ban meghatározott feltételeknek és kétséget kizáróan az adott számlára hivatkozva, annak adattartalmát módosítja.

(3) *  Nem belföldön, hanem a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett adóalany esetében számla a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása teljesítését tanúsító olyan okirat is, amely a Közösség azon tagállamában, ahol adóalanyként nyilvántartásba vették, tartalmában megfelel – e tagállam joga szerint – a Héa-irányelv 226–231. és 238–240. cikkeinek.

168/A. § *  (1) A számla kibocsátásának időpontjától a számla megőrzésére vonatkozó időszak végéig biztosítani kell a számla eredetének hitelességét, adattartalma sértetlenségét és olvashatóságát.

(2) Az (1) bekezdésben említett követelménynek bármely olyan üzleti ellenőrzési eljárással eleget lehet tenni, amely a számla és a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás között megbízható ellenőrzési kapcsolatot biztosít.

Számla adattartalma

169. § *  A számla kötelező adattartalma a következő:

a) a számla kibocsátásának kelte;

b) a számla sorszáma, amely a számlát kétséget kizáróan azonosítja;

c) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának adószáma, amely alatt a termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását teljesítette;

d) a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének

da) adószáma, amely alatt mint adófizetésre kötelezettnek a termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását teljesítették, vagy

db) adószáma, amely alatt a 89. §-ban meghatározott termékértékesítést részére teljesítették, vagy

dc) *  adószámának vagy csoportos általános forgalmiadó-alanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegye, amely alatt, mint belföldön nyilvántartásba vett adóalany részére a termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást teljesítették, feltéve, hogy a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója gazdasági céllal belföldön telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön;

e) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának, valamint a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének neve és címe;

f) *  az értékesített termék megnevezése, annak jelölésére – a számlakibocsátásra kötelezett választása alapján – az e törvényben alkalmazott vtsz., továbbá mennyisége vagy a nyújtott szolgáltatás megnevezése, annak jelölésére – a számlakibocsátásra kötelezett választása alapján – az e törvényben alkalmazott TESZOR’15, továbbá mennyisége, feltéve, hogy az természetes mértékegységben kifejezhető;

g) a 163. § (1) bekezdés a) és b) pontjában említett időpont, ha az eltér a számla kibocsátásának keltétől;

h) a „pénzforgalmi elszámolás” kifejezés, a XIII/A. fejezetben meghatározott különös szabályok szerinti adózás alkalmazása esetében;

i) az adó alapja, továbbá az értékesített termék adó nélküli egységára vagy a nyújtott szolgáltatás adó nélküli egységára, ha az természetes mértékegységben kifejezhető, valamint az alkalmazott árengedmény, feltéve, hogy azt az egységár nem tartalmazza;

j) az alkalmazott adó mértéke;

k) az áthárított adó, kivéve, ha annak feltüntetését e törvény kizárja;

l) az „önszámlázás” kifejezés, ha a számlát a terméket beszerző vagy a szolgáltatást igénybevevő állítja ki;

m) adómentesség esetében jogszabályi vagy a Héa-irányelv vonatkozó rendelkezéseire történő hivatkozás vagy bármely más, de egyértelmű utalás arra, hogy a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása mentes az adó alól;

n) a „fordított adózás” kifejezés, ha adófizetésre a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője kötelezett;

o) új közlekedési eszköz 89. §-ban meghatározott értékesítése esetében az új közlekedési eszközre vonatkozó, a 259. § 25. pontjában meghatározott adatok;

p) a „különbözet szerinti szabályozás – utazási irodák” kifejezés, a XV. fejezetben meghatározott különös szabályok szerinti utazásszervezési szolgáltatás nyújtása esetében;

q) a „különbözet szerinti szabályozás – használt cikkek” vagy a „különbözet szerinti szabályozás – műalkotások”, vagy a „különbözet szerinti szabályozás – gyűjteménydarabok és régiségek” kifejezések közül a megfelelő kifejezés, a XVI. fejezetben meghatározott különös szabályok szerinti használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab vagy régiség értékesítése esetében;

r) pénzügyi képviselő alkalmazása esetében a pénzügyi képviselő neve, címe és adószáma.

Számlával egy tekintet alá eső okirat minimális adattartalma

170. § (1) A 168. § (2) bekezdésében említett okirat kötelező adattartalma a következő:

a) az okirat kibocsátásának kelte;

b) az okirat sorszáma, amely az okiratot kétséget kizáróan azonosítja;

c) hivatkozás arra a számlára, amelynek adattartalmát az okirat módosítja;

d) * 

e) a számla adatának megnevezése, amelyet a módosítás érint, valamint a módosítás természete, illetőleg annak számszerű hatása, ha ilyen van.

(2) *  A számlával egy tekintet alá eső okiratra egyebekben e törvénynek a számlára vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a 163. §-ban említett ésszerű időt a módosításra [(1) bekezdés e) pontja] jogalapot teremtő tény, egyéb körülmény bekövetkeztétől kell számítani.

Számla adattartalmára vonatkozó egyéb szabályok

171. § *  A gyűjtőszámlában az összes számlakibocsátásra jogalapot teremtő ügyletet tételesen, egymástól elkülönítve úgy kell feltüntetni, hogy az egyes ügyletek adóalapjai - a 169. § j) és m) pontja szerinti csoportosításban - összesítetten szerepeljenek.

172. § *  A 2. § a) pontja szerinti termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról kibocsátott számlán az áthárított adót [169. § k) pontja] – a 80. § szerint meghatározott árfolyam alkalmazásával – forintban kifejezve abban az esetben is fel kell tüntetni, ha az egyéb adatok külföldi pénznemben kifejezettek.

Nyugta adattartalma

173. § *  (1) A nyugta kötelező adattartalma a következő:

a) a nyugta kibocsátásának kelte;

b) a nyugta sorszáma, amely a nyugtát kétséget kizáróan azonosítja;

c) a nyugta kibocsátójának adószáma, valamint neve és címe;

d) a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának adót is tartalmazó ellenértéke.

(2) Abban az esetben, ha a nyugta egyúttal az abban megjelölt szolgáltatás igénybevételére is jogosít, akkor az (1) bekezdés a) pontjában foglalt adattartalom helyett elegendő azon feltüntetni azt az időpontot vagy időszakot, amikor a nyugtában megjelölt szolgáltatás igénybe vehető.

173/A. § *  A nyugta kibocsátásának időpontjától a nyugta megőrzésére vonatkozó időszak végéig biztosítani kell a nyugta eredetének hitelességét, adattartalma sértetlenségét és olvashatóságát.

Megjelenési forma

174. § *  A számla és a nyugta lehet elektronikus vagy papíralapú.

Elektronikus számlára vonatkozó szabályok * 

175. § (1) * 

(2) *  Az elektronikus számla 168/A. § (1) bekezdésében említett eredetének hitelességére és adattartalmának sértetlenségére vonatkozó követelményeknek történő megfelelése úgy is biztosítható, ha az elektronikus számlát

a) *  minősített elektronikus aláírással látják el; vagy

b) az elektronikus adatcsererendszerben (a továbbiakban: EDI) elektronikus adatként hozzák létre és továbbítják.

(3) *  Az elektronikus számla alkalmazásának feltétele

a) a (2) bekezdés b) pontjában említett esetben, hogy a számlakibocsátásra kötelezett és a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője előzetesen és írásban megállapodjon az EDI alkalmazásáról és használatáról;

b) egyéb esetben a számlabefogadó beleegyezése, kivéve, ha jogszabály ettől eltérően rendelkezik.

(4) * 

(5) *  Külön jogszabály a 168/A. § (1) bekezdésében említett követelménynek való megfelelés érdekében az elektronikus számlára egyéb rendelkezéseket is megállapíthat.

(6) *  Ha ugyanannak a számlabefogadónak több elektronikus számlát tartalmazó számlaköteget küldenek vagy ilyet bocsátanak a rendelkezésére, akkor a különböző számlák azonos adatait elegendő csak egyszer feltüntetni, feltéve, hogy minden számla esetében a teljes információ hozzáférhető.

Számla adattartalmára vonatkozó egyszerűsítés

176. § (1) A 169. §-tól eltérően a számla egyszerűsített adattartalommal is kibocsátható, ha

a) a számlakibocsátásra jogalapot teremtő ügylet a 159. § (2) bekezdésének a) pontja alá tartozik, feltéve, hogy a számlán szereplő adatok egyébként forintban kifejezettek;

b) a 159. § (2) bekezdésének b) pontjában és a 165. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott esetben az ott említett személy, szervezet az adóalanytól számla kibocsátását kéri, feltéve, hogy a számlán szereplő adatok egyébként forintban kifejezettek;

c) *  a számlakibocsátásra jogalapot teremtő ügylet a 159. § (2) bekezdésének c) vagy d) pontjai alá tartozik;

d) *  a számla adóval növelt végösszege nem haladja meg a 100 eurónak megfelelő pénzösszeget, feltéve, hogy a számlakibocsátásra jogalapot teremtő ügylet a 29. § vagy a 89. § szerinti termékértékesítéstől eltérő ügylet, továbbá a számlakibocsátásra a 159. § (2) bekezdés c) és d) pontjában említett esetektől eltérő esetben kerül sor.

(2) *  A számla egyszerűsített adattartalma azt jelenti, hogy

a) az (1) bekezdés a), b) és d) pontjában említett esetben a 169. §-ban felsorolt adatok közül az i) pontban megjelölt helyett az ellenérték adót is tartalmazó összege, valamint a j) pontban megjelölt helyett az alkalmazott adómértéknek megfelelő, a 83. § szerint meghatározott százalékérték feltüntetése kötelező azzal, hogy egyúttal a k) pontban megjelölt adat nem tüntethető fel;

b) *  az (1) bekezdés c) pontjában említett esetben a 169. §-ban felsorolt adatok közül csak az a)–g) és n) pontban megjelöltek kitöltése, továbbá az i) pontban megjelölt helyett az ellenérték pénzben kifejezett összegének feltüntetése kötelező.

(3) Az egyszerűsített adattartalmú számlára a számla adattartalmára vonatkozó egyéb rendelkezéseket e §-sal összhangban kell alkalmazni.

Számlázásra vonatkozó egyéb szabályok

177. § Törvény a számla adattartalmára további rendelkezéseket is megállapíthat, de a 175. § (2) bekezdésének a) pontjában említett eset kivételével a számla aláírását nem teheti kötelezővé.

178. § (1) Külön jogszabály a számla és a nyugta kiállításának módjára, ideértve a nyugta-kibocsátási kötelezettség kötelező gépi kiállítással történő megvalósítását is, valamint a számla és a nyugta adóigazgatási azonosítására egyéb rendelkezéseket is megállapíthat.

(1a) *  A nyugtaadási kötelezettség gépi kiállítással történő megvalósítása esetén az engedélyezett géppel kiállított nyugták, számlák, valamint a pénztárgép adatairól az adóalany – jogszabály szerint – rendszeresen adatszolgáltatást teljesít az állami adóhatóság részére. Jogszabály előírhatja, hogy a nyugtakibocsátási kötelezettség kötelező gépi kiállítással történő megvalósítására szolgáló pénztárgép-, gépi nyugta kiállítására szolgáló egyéb technikai megoldás működését az állami adóhatóság hírközlő eszköz és rendszer útján felügyelje. Ebben az esetben az adatszolgáltatás – jogszabály szerint – az állami adóhatóság általi közvetlen adatlekérdezéssel is megvalósítható. Az adatszolgáltatáshoz szükséges adatkapcsolatot biztosító hírközlési szolgáltató a pénztárgép adóügyi ellenőrző egységének azonosítóit, a gépi nyugta kiállítására szolgáló egyéb technikai megoldás azonosítóit nem kapcsolhatja össze a pénztárgép-, a gépi nyugta kiállítására szolgáló egyéb technikai megoldás üzemeltetőjének adataival. Az adatszolgáltatáshoz szükséges adatkapcsolatot biztosító hírközlési szolgáltató a pénztárgép-, a gépi nyugta kiállítására szolgáló egyéb technikai megoldás üzemeltetője részére biztosított szolgáltatás szüneteltetéséről, illetve megszüntetéséről adatot szolgáltat az állami adóhatóság részére. A közvetlen adatlekérdezéssel megvalósított adatszolgáltatás teljesítése alól az állami adóhatóság – az elektronikus hírközlő hálózat hiányára tekintettel – jogszabály szerint, kérelemre egyedi mentesítést adhat. Az egyedi mentesítés iránti kérelem elbírálása során a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakhatóságként működik közre az elektronikus hírközlő hálózat elérhetősége kérdésében.

(2) Számla magyar nyelven vagy élő idegen nyelven egyaránt kiállítható. E rendelkezés alkalmazásától az (1) bekezdésben említett esetben sem lehet eltérni.

(3) Idegen nyelven kiállított számla esetében az adóigazgatási eljárás keretében lefolytatott ellenőrzés során a számla kibocsátójától megkövetelhető, hogy saját költségére gondoskodjon a hiteles magyar nyelvű fordításról, feltéve, hogy a tényállás tisztázása másként nem lehetséges.

(4) Nyugta kizárólag magyar nyelven állítható ki.

XI. Fejezet

ADÓNYILVÁNTARTÁS

178/A. § *  Az állami adóhatóság által az együttműködő közösségekről, a pénzforgalmi elszámolást választó adózókról és az MNB, illetve az EKB által hivatalosan közzétett árfolyamot alkalmazó adózókról vezetett nyilvántartás – azon adat kivételével, amelyet jogszabály más nyilvántartás részeként közhitelesnek minősít – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

Okiratok megőrzése

179. § (1) *  Minden személy, szervezet, aki (amely) e törvényben szabályozott jogot gyakorol, illetőleg akire (amelyre) e törvény kötelezettséget állapít meg, köteles az adómegállapítás hiánytalan és helyes volta ellenőrizhetőségének érdekében az általa vagy nevében kibocsátott, valamint a birtokában levő vagy egyéb módon rendelkezésére álló okiratot legalább az adó megállapításához való jog elévüléséig megőrizni.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti megőrzési kötelezettség papír alapú okirat esetében a kibocsátásra kötelezett részéről a másodlati példányra, a befogadó részéről az okirat eredeti példányára, vagy – ha azt e törvény nem zárja ki – eredeti példány hiányában annak hiteles másolatára vonatkozik. A megőrzési kötelezettség teljesíthető a papír alapon kibocsátott okirat elektronikus formában történő megőrzésével is. Elektronikus okirat kizárólag elektronikus formában őrizhető meg. A kötelezettség teljesítését nem befolyásolja az elektronikus okirat formátumának a 168/A. §-ban foglalt követelményeknek megfelelő megváltoztatása. A megőrzési kötelezettség elektronikus formában történő teljesítése esetén az adóalanynak elektronikusan kell megőriznie a számla eredetének hitelességét, adattartalma sértetlenségét biztosító adatokat is.

(3) Törvény az (1) bekezdéstől eltérően az okirat megőrzésére hosszabb határidőt, illetőleg jogszabály az okirat megőrzésének feltételeire és módjára további rendelkezéseket is megállapíthat.

Adónyilvántartásra vonatkozó általános szabályok

180. § (1) A 179. § (1) bekezdésében meghatározott személy, szervezet köteles folyamatos, megfelelően részletezett és rendszerezett nyilvántartást vezetni az adóról, amely a jogalap és az összegszerűség tekintetében egyaránt alkalmas az e törvényben szabályozott jogok gyakorlásának és kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére.

(2) Az (1) bekezdésben említett kötelezettség különösen magában foglalja:

a) tételes mennyiségi nyilvántartás vezetését a 12. § (2) bekezdésének f)-h) pontjai szerint továbbított termékről;

b) *  megfelelően részletezett nyilvántartás vezetését a szolgáltatást nyújtó adóalany részéről annak érdekében, hogy kétséget kizáróan azonosítani lehessen azt a terméket, amelyet a Közösség valamely más tagállamában nyilvántartásba vett adóalany maga vagy - javára - más adott fel küldeményként ebben a tagállamban, vagy fuvarozott el ebből a tagállamból belföldre szóló rendeltetéssel azért, mert az azon végzett munka vagy közvetlenül arra irányuló szakértői értékelés tárgyául szolgál.

181. § A 180. §-t e törvénynek az adó nyilvántartására vonatkozó egyéb rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni.

Vevői készletre vonatkozó különös szabályok

182. § *  Abban az esetben, ha a belföldön nyilvántartásba vett adóalany a Közösség valamely más tagállamában vevői készletet tart fenn, köteles a vevői készlet céljára továbbított termékekről folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezetni a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló, 2011. március 15-i (EU) 282/2011 tanácsi végrehajtási rendelet által meghatározottak szerint.

183. § *  Abban az esetben, ha a Közösség valamely más tagállamában nyilvántartásba vett adóalany belföldön vevői készletet tart fenn, a 12/A. § (2) bekezdés c) pontjában és a 12/A. § (6) bekezdésében foglaltaknak belföldön megfelelő adóalany köteles a vevői készletből a részére értékesíteni szándékozott termékekről folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezetni a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló, 2011. március 15-i (EU) 282/2011 tanácsi végrehajtási rendelet által meghatározottak szerint.

Az elektronikus felületek által elősegített termékértékesítésre és szolgáltatásnyújtásra vonatkozó különös szabályok * 

183/A. § *  (1) Ha egy adóalany elektronikus felület, különösen piactér, platform, portál vagy más hasonló eszköz használata által termék vagy szolgáltatás nem adóalanyok részére történő, a Közösség területén teljesített értékesítését, illetve nyújtását segíti elő, akkor a termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást elősegítő adóalany köteles nyilvántartást vezetni ezen termékértékesítésekről, illetve szolgáltatásnyújtásokról.

(2) A nyilvántartást a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló, 2011. március 15-i (EU) 282/2011 tanácsi végrehajtási rendelet szerint meghatározott részletezettséggel kell vezetni.

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti nyilvántartást kérésre elektronikus úton az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére kell bocsátani.

(4) A nyilvántartást az ügylet teljesítése évének utolsó napjától számított tíz évig kell megőrizni.

A pénzforgalmi szolgáltatók általános kötelezettségei * 

183/B. § *  Ezen alcím alkalmazásában:

1. pénzforgalmi szolgáltató: a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Pft.) 2. § 22. pontja szerinti pénzforgalmi szolgáltató a Magyar Nemzeti Bank és a kincstár kivételével;

2. pénzforgalmi szolgáltatás: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 6. § (1) bekezdés 87. pont c)–f) alpontja szerinti pénzforgalmi szolgáltatás;

3. fizetés: a Pft. 2. § 7. pontjában meghatározott fizetési művelet, valamint a Hpt. 6. § (1) bekezdés 54. pontjában meghatározott készpénzátutalás;

4. fizető fél: a Pft. 2. § 9. pontjában meghatározott fizető fél;

5. kedvezményezett: a Pft. 2. § 12. pontjában meghatározott kedvezményezett;

6. fizetési számla: a Pft. 2. § 8. pontjában meghatározott fizetési számla;

7. IBAN: az euroátutalások és -beszedések technikai és üzleti követelményeinek megállapításáról és a 924/2009/EK rendelet módosításáról szóló 2012. március 14-i 260/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 260/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet) 2. cikk 15. pontjában meghatározott IBAN;

8. BIC: a 260/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 16. pontjában meghatározott BIC.

183/C. § *  (1) A pénzforgalmi szolgáltató nyilvántartást vezet az általa nyújtott pénzforgalmi szolgáltatás vonatkozásában a kedvezményezettekről és a fizetésekről. A nyilvántartási kötelezettség a határon átnyúló fizetésekhez kapcsolódóan nyújtott pénzforgalmi szolgáltatásokra terjed ki. Határon átnyúló fizetésnek minősül, ha a fizető fél a Közösség egyik tagállamában, a kedvezményezett pedig a Közösség másik tagállamában, harmadik államban vagy harmadik állam területével egy tekintet alá eső területen helyezkedik el.

(2) *  A pénzforgalmi szolgáltató az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásából a tárgynegyedévet követő hónap végéig adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóság részére az adott naptári negyedév adatairól, feltéve, hogy az adott naptári negyedév során teljesített pénzforgalmi szolgáltatása keretében huszonötnél több, határon átnyúló fizetést nyújtott ugyanazon kedvezményezett számára. A pénzforgalmi szolgáltató adatszolgáltatását elektronikus úton teljesíti.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott határon átnyúló fizetések számát tagállamonként, a 183/D. § (2) bekezdése szerinti azonosítók szerinti bontásban kell kiszámítani. Amennyiben a pénzforgalmi szolgáltatónak tudomása van arról, hogy a kedvezményezett több azonosítóval rendelkezik, a számítást a kedvezményezettre vonatkoztatva kell elvégezni.

(4) A (2) bekezdés szerinti kötelezettség arra a pénzforgalmi szolgáltatóra terjed ki, amely

a) belföldön székhellyel rendelkezik, vagy

b) az a) ponttól eltérő esetben, ha belföldön nyújt pénzforgalmi szolgáltatást.

(5) Az (1)–(2) bekezdés szerinti kötelezettség a kedvezményezett azon pénzforgalmi szolgáltatóit terheli, amelyek a Közösség területén helyezkednek el a pénzforgalmi szolgáltatót és elhelyezkedését egyértelműen azonosító BIC-kód vagy egyéb vállalatazonosító kód alapján. Amennyiben a kedvezményezett egyik pénzforgalmi szolgáltatója sem helyezkedik el a Közösség területén az említett kódok alapján, úgy az (1)–(2) bekezdés szerinti kötelezettség a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatóit terheli.

(6) A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatói a (2) bekezdés szerinti huszonöt, határon átnyúló fizetésre vonatkozó számítás során kötelesek figyelembe venni azokat az általuk nyújtott pénzforgalmi szolgáltatásokat is, amelyek után nem ők, hanem a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatói kötelesek az (1)–(2) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítésére.

(7) A pénzforgalmi szolgáltató az (1) bekezdés szerinti nyilvántartását köteles a fizetés időpontját magában foglaló naptári év végétől számított három naptári évig elektronikus formában megőrizni.

(8) A pénzforgalmi szolgáltató által szolgáltatott adatokat az állami adó- és vámhatóság a belföldön teljesített ügyletek után keletkező adófizetési kötelezettség ellenőrzéséhez használja fel.

183/D. § *  (1) A 183/C. § (1) bekezdése alkalmazásában a teljesítési helyre vonatkozó rendelkezések sérelme nélkül úgy kell tekinteni, hogy a fizető fél a Közösség azon tagállamában helyezkedik el, amelyre

a) a fizető fél fizetési számlájának IBAN-száma vagy bármely egyéb – a fizető felet egyértelműen azonosító és annak elhelyezkedését megadó – azonosító utal, vagy ilyen azonosító hiányában

b) a fizető fél nevében eljáró pénzforgalmi szolgáltatót egyértelműen azonosító és annak elhelyezkedését megadó BIC-kód vagy egyéb vállalatazonosító kód utal.

(2) A 183/C. § (1) bekezdése alkalmazásában úgy kell tekinteni, hogy a kedvezményezett a Közösség azon tagállamában, harmadik területen vagy harmadik országban helyezkedik el, amelyre

a) a kedvezményezett fizetési számlájának IBAN-száma vagy bármely egyéb – a kedvezményezettet egyértelműen azonosító és annak elhelyezkedését megadó – azonosító utal, vagy ilyen azonosító hiányában

b) a kedvezményezett nevében eljáró pénzforgalmi szolgáltatót egyértelműen azonosító és annak elhelyezkedését megadó BIC-kód vagy egyéb vállalatazonosító kód utal.

183/E. § *  (1) A pénzforgalmi szolgáltató által vezetett 183/C. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásnak a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) a pénzforgalmi szolgáltatót egyértelműen azonosító BIC-kód vagy egyéb vállalatazonosító kód,

b) a kedvezményezett neve vagy a kedvezményezett vállalkozás neve, ahogy az a pénzforgalmi szolgáltató nyilvántartásában szerepel,

c) a kedvezményezett bármely adószáma vagy egyéb nemzeti adóazonosítója, ha az rendelkezésre áll,

d) a kedvezményezett IBAN-száma vagy – ha az IBAN-szám nem áll rendelkezésre – bármely egyéb azonosító, amely egyértelműen azonosítja a kedvezményezettet, és megadja annak elhelyezkedését,

e) a kedvezményezett nevében eljáró pénzforgalmi szolgáltatót egyértelműen azonosító és annak elhelyezkedését megadó BIC-kód vagy egyéb vállalatazonosító kód, amennyiben a kedvezményezett úgy fogad pénzösszeget, hogy nem rendelkezik fizetési számlával,

f) a kedvezményezett címe, ha az rendelkezésre áll, ahogy az a pénzforgalmi szolgáltató nyilvántartásában szerepel,

g) a 183/C. § (1) bekezdése szerinti határon átnyúló fizetés adatai,

h) a g) pont szerinti határon átnyúló fizetésre vonatkozó visszafizetésekként azonosított fizetések adatai.

(2) Az (1) bekezdés g) és h) pontja szerinti adatoknak a következőket kell tartalmazniuk:

a) a fizetés vagy a visszafizetés dátuma és időpontja,

b) a fizetés vagy a visszafizetés összege és pénzneme,

c) a kedvezményezett által vagy a kedvezményezett nevében fogadott fizetés kezdeményezésének helye szerinti tagállam, adott esetben a visszafizetés rendeltetési helye szerinti tagállam, valamint a fizetés vagy a visszafizetés kezdeményezése vagy rendeltetése helyének meghatározásához felhasznált információ a 183/D. § szerint,

d) bármilyen hivatkozás, amely egyértelműen azonosítja a fizetést,

e) adott esetben információ arról, hogy a fizetést a kereskedő fizikai létesítményében kezdeményezték-e.

XII. Fejezet

ADÓ BEVALLÁSA, MEGFIZETÉSE ÉS VISSZAIGÉNYLÉSE

184. § *  (1) Az adót önadózással megállapító adófizetésre kötelezett a megállapított adóról az Art. szerint bevallást tesz az állami adó- és vámhatóságnak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bevallási kötelezettség az alábbi módok valamelyikén teljesíthető:

a) Az adóalany az Art. szerinti nyomtatványt nyújt be.

b) Az adóalany az állami adó- és vámhatóság által az adó megállapításához az erre a célra biztosított elektronikus felületen rendelkezésére bocsátott adatokat kiegészíti, módosítja, az adólevonási jogáról és annak gyakorlásáról nyilatkozik, és az így előállított adónyilvántartásból összeállított bevallástervezetet ugyanezen a felületen bevallásként jóváhagyja.

c) Az adóalany az állami adó- és vámhatóság által közzétett módon és adatszerkezetben gépi interfész alkalmazásával továbbítja a fizetendő adó megállapításának és az adólevonási jog gyakorlásának alapjául szolgáló bizonylat szintű adatokat és az ezen adónyilvántartásból összeállított bevallástervezetet bevallásként gépi úton jóváhagyja.

(3) A (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti bevallástervezet jóváhagyása a bevallás benyújtásának minősül.

(4) Amennyiben az adóalany a (2) bekezdés c) pontja szerinti adónyilvántartásból összeállított bevallástervezetet bevallásként nem hagyja jóvá, úgy a bevallási határidőt követő hónap utolsó napján az állami adó- és vámhatóság törli az adónyilvántartást és az abból összeállított bevallástervezetet.

(5) A (2) bekezdés c) pontja szerint jóváhagyott bevallás alapjaként elkészült adónyilvántartást az elektronikus felületen a bevallás jóváhagyását követő kilencvenedik napig töltheti le az adóalany.

(6) Ha az adóalany a bevallási kötelezettségét a (2) bekezdés a)–c) pontjai közül több módon is teljesíti, akkor az elsőként benyújtott bevallás minősül az adóalany bevallásának.

(7) Az adóalany a (2) bekezdés a) pontja szerint benyújtott bevallásában szereplő adóalapot, adót kizárólag az erre a célra rendszeresített nyomtatványon helyesbítheti önellenőrzéssel.

(8) Az adóalany a (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint benyújtott bevallásában szereplő adóalapot, adót a (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti elektronikus felületen vagy az erre a célra rendszeresített nyomtatványon helyesbítheti önellenőrzéssel. Amennyiben az adóalany a (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint benyújtott bevallásban szereplő adóalapot, adót az erre a célra rendszeresített nyomtatványon helyesbítette önellenőrzéssel, a bevallásban szereplő adóalapot, adót a továbbiakban kizárólag az erre a célra rendszeresített nyomtatványon helyesbítheti önellenőrzéssel.

(9) Az adóalany, illetve annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja a (2) bekezdés b) pontja szerinti elektronikus felületet elektronikus azonosítási szolgáltatás útján éri el.

(10) Az adóalany, illetve annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja a (2) bekezdés b) pontja szerinti elektronikus felületen megjelölhet más természetes személyt is (a továbbiakban: másodlagos felhasználó), akinek jogot ad az elektronikus felületen szereplő adatok módosítására, kiegészítésére. A másodlagos felhasználó jogosultsága nem terjed ki a bevallástervezet bevallásként való jóváhagyására.

(11) A másodlagos felhasználó (10) bekezdés szerinti jogosultsága addig az időpontig áll fenn, amíg azt az adóalany, illetve annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja a (2) bekezdés b) pontja szerinti elektronikus felületen vissza nem vonja.

(12) A (2) bekezdés c) pontja szerinti gépi interfész használatának feltétele a gépi interfész használatához szükséges adatoknak a bevallásra kötelezett adóalany állami adó- és vámhatósághoz tett bejelentésén alapuló nyilvántartásba vétele.

185. § (1) Abban az esetben, ha a 184. § szerint bevallott adó megfizetési kötelezettséget eredményez, az adófizetésre kötelezett az adót legkésőbb az Art.-ban meghatározott esedékességig fizeti meg az állami adóhatóságnak.

(2) A határozattal megállapított adót az adófizetésre kötelezett legkésőbb a határozatba foglalt esedékességig fizeti meg.

186. § (1) *  A 153/A. § (1) bekezdése szerint megállapított negatív előjelű különbözet összege legkorábban az Art.-ban meghatározott esedékességtől kezdődően igényelhető vissza, ha

a) azt a 184. § szerinti bevallás benyújtásával egyidejűleg a belföldön nyilvántartásba vett adóalany az állami adóhatóságtól kérelmezi; továbbá

b) az abszolút értékben kifejezve eléri vagy meghaladja:

ba) havi bevallásra kötelezett esetében az 1 000 000 forintot,

bb) negyedéves bevallásra kötelezett esetében a 250 000 forintot,

bc) éves bevallásra kötelezett esetében az 50 000 forintot.

(2)–(4) * 

(5) Abban az esetben, ha az (1) bekezdés b) pontja csak több, egymást követő bevallási időszakban bevallott különbözet előjelhelyes göngyölítésével teljesül, a belföldön nyilvántartásba vett adóalany legkorábban akkor kérelmezheti az (1) bekezdés a) pontja szerint az érintett bevallási időszakok között előjelhelyesen göngyölített különbözet visszaigénylését, amikor annak abszolút értékben kifejezett összege az adott bevallási időszakban eléri vagy meghaladja az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott összeget.

(6) Megszűnés esetében, ha az

a) jogutódlással történik, és a jogelőd záróbevallásában bevallott összegre nem teljesül az (1) bekezdés b) pontja, a záróbevallásban bevallott összeggel való rendelkezés joga a jogutódra, illetőleg - több jogutód esetében - a felek által kijelölt jogutódra száll át, aki (amely) azt a rá vonatkozó rendelkezések szerint gyakorolhatja;

b) jogutód nélkül történik, a belföldön nyilvántartásba vett adóalany a különbözet visszaigénylését akkor is kérelmezheti, ha a záróbevallásában bevallott összegre nem teljesül az (1) bekezdés b) pontja.

(7) *  Ha az adóalany megszűnésekor vagy annak közvetlen következményeként a jogutód belföldön nyilvántartásba nem vett adóalany, a (6) bekezdés alkalmazásában úgy kell tekinteni, hogy az adóalany jogutód nélkül szűnt meg.

MÁSODIK RÉSZ

KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK

XIII. Fejezet

ALANYI ADÓMENTESSÉG

187. § (1) Az az adóalany, aki (amely) gazdasági céllal belföldön telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön, jogosult az e fejezetben meghatározottak szerint alanyi adómentességet választani.

(2) Abban az esetben, ha az adóalany él az (1) bekezdésben említett választási jogával, az alanyi adómentesség időszakában az adóalany alanyi adómentes minőségében

a) adófizetésre nem kötelezett;

b) előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult;

c) kizárólag olyan számla kibocsátásáról gondoskodhat, amelyben áthárított adó, illetőleg a 83. §-ban meghatározott százalékérték nem szerepel.

188. § (1) Alanyi adómentesség abban az esetben választható, ha az adóalany 2. § a) pontja szerinti összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenértéknek - forintban kifejezett és éves szinten göngyölített - összege

a) sem a tárgy naptári évet megelőző naptári évben ténylegesen,

b) sem a tárgy naptári évben ésszerűen várhatóan, illetőleg ténylegesen

nem haladja meg a (2) bekezdésben meghatározott felső értékhatárt.

(2) *  Az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatár: 12 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeg.

(3) Az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba nem számítandó be:

a) az adóalany vállalkozásában

aa) tárgyi eszközként használt termék értékesítése,

ab) immateriális jószágként használt, egyéb módon hasznosított vagyoni értékű jog végleges átengedése,

b) az aa) alpont alá nem tartozó új közlekedési eszköz 89. § (1) és (2) bekezdés szerinti értékesítése,

c) *  az aa) alpont alá nem tartozó beépített ingatlan (ingatlanrész) és ehhez tartozó földrészlet értékesítése, amelynek

ca) első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy

cb) *  első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de a használatbavételi engedély véglegessé válása, a használatbavétel tudomásulvétele vagy a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év, vagy

cc) első rendeltetésszerű használatbavétele megtörtént, de mint önálló rendeltetési egység rendeltetését vagy a rendeltetési egységeinek számát megváltoztatták, és az ezt igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között még nem telt el 2 év,

d) az aa) alpont alá nem tartozó építési telek (telekrész) értékesítése,

e) a 85. § (1) bekezdése szerinti adómentes termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás,

f) a 86. § (1) bekezdésének a)-g) pontjai szerinti adómentes, kiegészítő jellegű szolgáltatásnyújtás,

g) a XIV. fejezetben szabályozott jogállású adóalanynak a mezőgazdasági tevékenysége körébe tartozó termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása,

h) *  a 49/A. § (1) bekezdése szerinti eset kivételével a 12/B. § szerinti termékértékesítés

fejében megtérített vagy megtérítendő ellenérték.

189. § Az adóalany belföldi nyilvántartásba vételével egyidejűleg is választhatja a tárgy naptári évre az alanyi adómentességet. Ilyen esetben elegendő a 188. § (1) bekezdésének b) pontjában említett feltételt időarányosan teljesíteni.

190. § Az adóalany az alanyi adómentességet a tárgy naptári év végéig választja.

191. § (1) Az alanyi adómentesség megszűnik, ha

a) az adóalany az alanyi adómentességet a tárgy naptári évet követő naptári évre nem kívánja alkalmazni;

b) az adóalany jogutódlással szűnik meg, de a jogutódra a 188. § (1) bekezdésében említett feltételek nem teljesülnek, vagy az előzőekben említett feltételek teljesülnek ugyan, de a jogutód az alanyi adómentességet nem kívánja választani;

c) a tárgy naptári évben a tényadatok alapján a 188. § (1) bekezdésének b) pontjában említett feltétel nem teljesül.

(2) Ha az alanyi adómentesség az (1) bekezdés c) pontja szerint szűnik meg, az adóalany alanyi adómentes minőségben nem járhat el az olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása esetében sem, amelynek ellenértékével meghaladja az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárt.

(3) Abban az esetben, ha az alanyi adómentesség az (1) bekezdés c) pontja szerint szűnik meg, az adóalany az alanyi adómentesség választására vonatkozó joggal a megszűnés évét követő második naptári év végéig nem élhet.

192. § (1) Az adóalany az alanyi adómentesség választásáról, illetőleg annak megszűnéséről az állami adóhatóságnak nyilatkozik.

(2) *  Az adóalany az (1) bekezdésben említett nyilatkozatot a tárgyévet megelőző év utolsó napjáig teszi meg. Ha az alanyi adómentesség a 191. § (1) bekezdés b) vagy c) pontja szerint szűnik meg, az adóalany az (1) bekezdésben említett nyilatkozatot az Adóig. vhr. változásbejelentésre vonatkozó szabályai szerint teszi meg.

193. § (1) Az adóalany az alanyi adómentesség időszakában nem járhat el alanyi adómentes minőségében

a) *  a 188. § (3) bekezdésének a)–d) és h) pontjában meghatározott esetekben;

b) a 11. és 12. § szerinti termékértékesítése esetében;

c) a 14. § szerinti szolgáltatásnyújtása esetében;

d) *  a külföldön teljesített szolgáltatásnyújtása és a Közösség belföldtől eltérő területén teljesített 12/B. § szerinti termékértékesítése esetében;

e) *  a terméknek a 19. § a) pontja szerinti Közösségen belüli beszerzése esetében, illetőleg abban az esetben sem, ha élt a 20. § (5) bekezdésében említett választási jogával, vagy ha a 20. § (7) bekezdése vonatkozik rá;

f) *  a terméknek a 19. § b) és c) pontja szerinti Közösségen belüli beszerzése esetében;

g) *  termék importja esetében.

(2) *  Az adóalany nem járhat el alanyi adómentes minőségében abban az esetben sem, ha az alanyi adómentesség időszakát megelőzően keletkezett levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezőkben utólag, az alanyi adómentesség időszakában olyan változás következik be, amelynek eredményeként az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összegét a különbözet csökkenti, és amelynek rendezésére a 153/C. § (1) bekezdése alkalmazandó.

(3) Az adóalany az alanyi adómentesség időszakában szintén nem járhat el alanyi adómentes minőségében a 139-141., 146., 147. és 150. §-okban említett esetekben.

194. § *  Az adóalany jogosult nem alanyi adómentes minőségében eljárni abban az esetben, ha az alanyi adómentesség időszakát megelőzően keletkezett levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezőkben utólag, az alanyi adómentesség időszakában olyan változás következik be, amelynek eredményeként az eredetileg levonható előzetesen felszámított adó összegét a különbözet növeli, és amelynek rendezésére a 153/C. § (2) bekezdése alkalmazandó.

195. § (1) Az alanyi adómentesség időszakában keletkezett előzetesen felszámított adó levonására az adóalany akkor sem jogosult, ha nem alanyi adómentes minőségében jár el.

(2) *  Az (1) bekezdéstől eltérően:

a) a 11. § (2) bekezdésének a) pontja,

b) a 188. § (3) bekezdésének aa) alpontja,

c) a 188. § (3) bekezdésének b)–d) pontjai,

d) a 188. § (3) bekezdésének h) pontja, és

e) a 193. § (1) bekezdésének d) pontja

szerinti termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása esetében az adóalany jogosult az alanyi adómentesség időszakában keletkezett, az a)–e) pontokhoz kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonására.

(3) *  A (2) bekezdés szerinti jog gyakorlására egyebekben az előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy

a) a (2) bekezdés c) pontjában említett esetben az adólevonási jog keletkezésére és az előzetesen felszámított adóként figyelembe vehető összeg megállapítására a 122. §-t,

b) *  a (2) bekezdés e) pontjában említett esetben az adólevonási jog terjedelmére a 121. § a) pontját

kell alkalmazni.

(4) *  Az (1) bekezdéstől eltérően az adóalany jogosult továbbá a 193. § (1) bekezdés g) pontja szerinti adó levonására, feltéve, hogy az importált termékkel a 12/B. § (2) bekezdése szerinti termékértékesítést teljesít a Közösség valamely tagállamában.

196. § Az alanyi adómentesség időszakában keletkezett előzetesen felszámított adóra - a 195. § (2) bekezdésében említett kivétellel - az adóalany a későbbiekben sem alapíthat adólevonási jogot.

XIII/A. Fejezet * 

PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS * 

196/A. § *  Pénzforgalmi elszámolás esetében e törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

196/B. § *  (1) Az az adóalany, aki (amely)

a) a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv.) rendelkezései szerint a tárgy naptári év első napján kisvállalkozás, vagy annak minősülne, ha a Kkv. hatálya alá tartozna, és

b) gazdasági céllal belföldön telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön, továbbá

c) nem áll csőd- vagy felszámolási eljárás hatálya alatt,

jogosult az e fejezetben meghatározottak szerint pénzforgalmi elszámolást választani, kivéve, ha alanyi adómentességben részesül.

(2) Abban az esetben, ha az adóalany él az (1) bekezdésben említett választási jogával,

a) az általa belföldön, a pénzforgalmi elszámolás időszakában teljesített összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása után – ide nem értve a termék 10. § a) pontja és 89. §-a szerinti értékesítését, valamint azon termékértékesítéseket, szolgáltatásnyújtásokat, amelyekre az adóalany a törvény Második részében meghatározott más különös rendelkezéseket alkalmazza – az általa fizetendő adót az adót is tartalmazó ellenérték jóváírásakor, kézhezvételekor állapítja meg;

b) termék beszerzéséhez – ide nem értve a termék 10. § a) pontja szerinti értékesítésnek megfelelő beszerzést –, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan rá áthárított adó levonásának jogát a pénzforgalmi elszámolás időszakában legkorábban abban az adómegállapítási időszakban gyakorolja, amelyben az adót is tartalmazó ellenértéket a részére terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó számára megfizeti;

c) számla érvénytelenítése vagy módosítása esetén az alábbiak szerint kell eljárni:

ca) *  olyan számla érvénytelenítése, vagy ellenérték visszatérítéssel járó módosítása esetén, amelyen a 169. § h) pontja szerint a pénzforgalmi elszámolásra utalás szerepelt, az áthárított adó csökkenését a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany fizetendő adót csökkentő tételként, a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő adóalany fizetendő adót növelő tételként abban az adómegállapítási időszakban veszi figyelembe, amelyben a kötelezett a jogosultnak az ellenértéket visszatéríti,

cb) *  ellenérték fizetési kötelezettséget keletkeztető számlamódosítás esetén, – feltéve, hogy a 169. § h) pontja szerinti pénzforgalmi elszámolásra utalás szerepelt azon a számlán, amelynek adattartalmát az okirat módosítja – a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany a módosításból eredően keletkező fizetendő adót az a) pont szerint állapítja meg, a terméket beszerző, szolgáltatást igénybevevő adóalany adólevonási joga is ekkor keletkezik,

cc) a pénzforgalmi elszámolást választó adóalany, az általa befogadott számlának a pénzforgalmi elszámolás időszakában történő érvénytelenítése vagy módosítása esetén a ca) és cb) alpontokban foglaltakat mint a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője értelemszerűen alkalmazza.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásában

a) ha az ellenérték jóváírása, kézhezvétele, megfizetése részletekben történik,

aa) a fizetendő adót a részlet jóváírásakor, kézhezvételekor, legalább a megfizetett részlet erejéig kell megállapítani,

ab) a levonási jog a megfizetett részlet erejéig gyakorolható;

b) az ellenérték jóváírásának, kézhezvételének, megfizetésének kell tekinteni azt is, ha az abból származó követelése vagy kötelezettsége engedményezés, elengedés, tartozásátvállalás miatt vagy más módon szűnik meg.

(4) *  A (2) bekezdés a) pontja nem alkalmazható arra a termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra, amely teljesítését tanúsító számlán az adóalany a 169. § h) pontja szerinti hivatkozást, utalást nem tüntette fel.

(5) A pénzforgalmi elszámolást választó adóalanynak, ha a teljesítés és a fizetendő adó – (2) bekezdés a) pontja szerinti – megállapítása között

a) az e törvényben szabályozott jogállásában olyan változás történik, amelynek eredményeként tőle adófizetés nem lenne követelhető,

b) felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alá kerül,

c) tevékenységét szünetelteti, vagy

d) b) pont szerinti eljárás nélkül jogutód nélkül megszűnik,

a fizetendő adót – a (2) bekezdés a) pontjától eltérően – az a) pontban említett esetben a jogállás-változást megelőző napon, a b) pontban említett esetben a tevékenységet lezáró adóbevallásban, a c) és d) pontokban említett esetben az Art. szerinti soron kívül benyújtandó adóbevallásban kell megállapítani.

(6) Ha a pénzforgalmi elszámolást választó adóalany

a) e törvényben szabályozott jogállásában olyan változás történik, amelynek eredményeként előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult,

b) felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alá kerül,

c) tevékenységét szünetelteti, vagy

d) b) pont szerinti eljárás nélkül jogutód nélkül megszűnik,

a termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan rá áthárított adó levonásának jogát – a (2) bekezdés b) pontjától eltérően – az a) pontban említett esetben a jogállás-változást megelőző napon, a b) pontban említett esetben a tevékenységet lezáró adóbevallásban, a c) és d) pontokban említett esetben az Art. szerinti soron kívül benyújtandó adóbevallásban gyakorolhatja.

196/C. § *  (1) A pénzforgalmi elszámolás abban az esetben választható, ha az adóalany összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenérték adó nélkül számított és éves szinten göngyölített összege

a) sem a tárgy naptári évet megelőző naptári évben ténylegesen,

b) sem a tárgy naptári évben ésszerűen várhatóan, illetve ténylegesen

nem haladja meg a 125 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeget.

(2) A pénzforgalmi elszámolás választására jogosító felső értékhatárba nem számítandó be:

a) az adóalany vállalkozásában

aa) tárgyi eszközként használt termék értékesítése,

ab) immateriális jószágként használt, egyéb módon hasznosított vagyoni értékű jog végleges átengedése,

b) a termék 89. § szerinti értékesítése,

c) a 85. § (1) bekezdése szerinti adómentes termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás,

d) a 86. § (1) bekezdés a)–g) pontjai szerinti adómentes, kiegészítő jellegű szolgáltatásnyújtás

fejében megtérített vagy megtérítendő ellenérték.

196/D. § *  Az adóalany belföldi nyilvántartásba vételével, valamint az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatár átlépésével egyidejűleg is választhatja a tárgy naptári évre a pénzforgalmi elszámolást. Ilyen esetben elegendő a 196/C. § (1) bekezdés b) pontjában említett feltételt időarányosan teljesíteni.

196/E. § *  Az adóalany a pénzforgalmi elszámolást a tárgy naptári év végéig terjedő időszakra választja.

196/F. § *  (1) A pénzforgalmi elszámolás megszűnik

a) a naptári év utolsó napjával, ha az adóalany a pénzforgalmi elszámolást a tárgy naptári évet követő naptári évre nem kívánja alkalmazni;

b) a pénzforgalmi elszámolás választására jogosító értékhatár meghaladásának napját követő nappal, ha a tárgy naptári évben a tényadatok alapján a 196/C. § (1) bekezdés b) pontjában említett feltétel nem teljesül;

c) a naptári év utolsó napjával, ha az adóalany a tárgy naptári évet követő naptári év első napján nem minősül a 196/B. § (1) bekezdés a) pontja értelmében kisvállalkozásnak;

d) az eljárás jogerős elrendelését megelőző nappal, ha az adóalany csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás hatálya alá kerül;

e) az adóalany tevékenységének szüneteltetését megelőző nappal.

(2) Ha a pénzforgalmi elszámolás az (1) bekezdés b) pontja szerint szűnik meg, az adóalany a pénzforgalmi elszámolást nem alkalmazhatja az olyan termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása esetében sem, amelynek ellenértékével meghaladja a pénzforgalmi elszámolás választására jogosító felső értékhatárt.

(3) Abban az esetben, ha a pénzforgalmi elszámolás az (1) bekezdés b) pontja szerint szűnik meg, az adóalany a pénzforgalmi elszámolás választásának jogával a megszűnés évét követő második naptári év végéig nem élhet.

(4) Az adóalany a 196/B. § (5) bekezdésére is figyelemmel a 196/B. § (2) bekezdés a) pontját a pénzforgalmi elszámolás megszűnését követően is alkalmazza.

196/G. § *  (1) Az adóalany a pénzforgalmi elszámolás választásáról, illetőleg annak megszűnéséről az állami adóhatóságnak nyilatkozik.

(2) *  Az adóalany az (1) bekezdésben említett nyilatkozatot a tárgyévet megelőző év utolsó napjáig teszi meg. Ha a pénzforgalmi elszámolás a 196/F. § (1) bekezdés b), d) vagy e) pontja szerint szűnik meg, az adóalany az (1) bekezdésben említett nyilatkozatot az Adóig. vhr. változásbejelentésre vonatkozó szabályai szerint teszi meg.

XIV. Fejezet

MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ ADÓALANYRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

Mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany jogállása

197. § (1) A mezőgazdasági tevékenységet egészben vagy meghatározó részben folytató adóalany jogállására, aki (amely) * 

a) a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény (a továbbiakban: Kkv.) rendelkezései szerint egyúttal mikro- és önálló vállalkozás is, vagy annak minősülne, ha a Kkv. hatálya alá tartozna, és

b) gazdasági céllal belföldön telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön,

ilyen minőségében e fejezet rendelkezései alkalmazandók (a továbbiakban: mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany), feltéve, hogy nem élt jogállása megváltoztatásának jogával.

(2) Abban az esetben, ha az adóalany a tárgyév július 1. napján már nem minősül az (1) bekezdés a) pontjának értelmében mikro- és önálló vállalkozásnak, jogállása - az egyéb feltételek teljesülésétől függetlenül - legkésőbb a tárgyév december 31. napjával megszűnik.

(3) Abban az esetben, ha az adóalany

a) él az (1) bekezdésben említett választási jogával, illetőleg

b) jogállása a (2) bekezdés szerint megszűnik,

a választás, illetőleg a megszűnés évét követő második naptári év végéig az adóalanyt nem illeti meg az e fejezetben szabályozott jogállás.

(4) *  Az adóalany e fejezet szerinti jogállásának megváltoztatásáról előzetesen az Adóig. vhr. változásbejelentésre vonatkozó szabályai szerint, a megszűnéséről a tárgyévet megelőző naptári év utolsó napjáig nyilatkozik az állami adó- és vámhatóságnak.

198. § (1) *  E fejezet alkalmazásában mezőgazdasági tevékenység:

a) a 7. számú melléklet I. részében felsorolt termékek termelése és feldolgozása, feltéve, hogy azt az adóalany saját vállalkozásában végzi;

b) a 7. számú melléklet II. részében felsorolt szolgáltatások nyújtása, feltéve, hogy azok teljesítéséhez az adóalany saját vállalkozásának tárgyi eszközeit, egyéb termelési eszközeit és tényezőit használja, egyéb módon hasznosítja, amelyek rendeltetésük szerint szokásosan az a) pontban említettek megvalósítását szolgálják; valamint

c) az a) és b) pont alá tartozó termékek értékesítése, szolgáltatások nyújtása után kompenzációs felár megtéríttetésére tarthat igényt.

(2) *  E fejezet alkalmazásában mezőgazdasági tevékenységet meghatározó részben folytató adóalanynak minősül az az adóalany, akinek (amelynek) a mezőgazdasági tevékenységen kívüli tevékenységéből származó – adót is tartalmazó – éves bevétele időarányosan nem haladja meg az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt, illetve az az adóalany, akinek (amelynek) a mezőgazdasági tevékenységen kívüli tevékenységéből származó – adót is tartalmazó – éves bevétele időarányosan meghaladja ugyan az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt, azonban a mezőgazdasági tevékenységből származó – kompenzációs felárat is tartalmazó – éves bevétele időarányosan több, mint az egyéb tevékenységéből származó – adót is tartalmazó – időarányos éves bevétele.

199. § (1) A mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany e tevékenysége körében:

a) adófizetésre nem kötelezett;

b) előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult.

(2) A mezőgazdasági tevékenység folytatásának időszakában keletkezett és az e tevékenységéhez kapcsolódó előzetesen felszámított adóra az adóalany jogállása megváltozását követően sem alapíthat adólevonási jogot.

Kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény

200. § (1) A kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény érvényesíthetőségének személyi feltétele, hogy a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője

a) belföldön nyilvántartásba vett adóalany legyen, aki (amely) egyúttal nem mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany; vagy

b) a Közösség valamely más tagállamában vagy harmadik államban nyilvántartásba vett adóalany legyen, aki (amely) egyúttal nem minősül ezen állam joga szerint olyan adóalanynak, akinek (amelynek) jogállása tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. címének 2. fejezetében foglaltaknak.

(2) A kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény érvényesíthetőségének tárgyi feltétele, hogy a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása a 2. § a) pontja szerint történjen.

(3) Az egyéb feltételek teljesítésének sérelme nélkül a kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény érvényesíthető abban az esetben is, ha a termék értékesítése a Közösség valamely más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személynek történik, feltéve, hogy a Közösség azon tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van, a nem adóalany jogi személynek e beszerzése után adót kell fizetnie e tagállam joga szerint. * 

Kompenzációs felár megállapítása és áthárítása

201. § (1) A kompenzációs felár alapjának megállapítása során e törvénynek az adó alapjára vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(2) A kompenzációs felár mértéke a kompenzációs felár alapjának:

a) 12 százaléka a 7. számú melléklet I. részének A. pontjában felsorolt termékek esetében;

b) 7 százaléka a 7. számú melléklet I. részének B. pontjában felsorolt termékek, valamint a 7. számú melléklet II. részében felsorolt szolgáltatások esetében.

202. § (1) A mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany a kompenzációs felárat terméke értékesítésének, szolgáltatása nyújtásának teljesítésével hárítja át.

(2) Az (1) bekezdésben említett jog gyakorlása érdekében a mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany, ha termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása

a) a 200. § (1) bekezdésének a) pontjában említett adóalany részére történik, személyesen rendelkeznie kell a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője által a nevére szólóan, magyar nyelven kibocsátott, az ügylet teljesítését tanúsító felvásárlási okirat példányával, egyúttal mentesül a számlakibocsátási kötelezettség alól;

b) az a) pont alá nem tartozó más személy, szervezet részére történik, számlakibocsátási kötelezettségének úgy tesz eleget, hogy

ba) *  a 169. § i) pontjában megjelölt adat helyett a kompenzációs felár alapját,

bb) *  a 169. § j) pontjában megjelölt adat helyett az alkalmazott kompenzációs felár mértékét [201. § (2) bekezdése],

bc) *  a 169. § k) pontjában megjelölt adat helyett az áthárított kompenzációs felárat

tünteti fel.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában említett felvásárlási okirat kötelező adattartalma a következő:

a) a felvásárlási okirat kibocsátásának kelte;

b) a felvásárlási okirat sorszáma, amely a felvásárlási okiratot kétséget kizáróan azonosítja;

c) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának, valamint a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének neve, címe és adószáma;

d) az értékesített termék megnevezése, és az annak jelölésére legalább az e törvényben alkalmazott vtsz., továbbá mennyisége, illetőleg a nyújtott szolgáltatás megnevezése, továbbá mennyisége, feltéve, hogy az természetes mértékegységben kifejezhető;

e) a teljesítés időpontja, ha az eltér a felvásárlási okirat kibocsátásának keltétől;

f) a kompenzációs felár alapja, továbbá az értékesített termék kompenzációs felár nélküli egységára, illetőleg a nyújtott szolgáltatás kompenzációs felár nélküli egységára, ha az természetes mértékegységben kifejezhető, valamint az alkalmazott árengedmény, feltéve, hogy azt az egységár nem tartalmazza;

g) az alkalmazott kompenzációs felár mértéke;

h) az áthárított kompenzációs felár;

i) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának, valamint a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének aláírása.

(4) Az okirattal kapcsolatos, a (2) és (3) bekezdésben nem szabályozott kérdésekben egyebekben e törvénynek a számlázásra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy felvásárlási okirat esetében

a) a kibocsátási kötelezettségről kizárólag a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője saját maga gondoskodhat;

b) a 159., 164., 165. és 176. §-ok nem alkalmazhatók.

Kompenzációs felár előzetesen felszámított adóként történő figyelembevétele

203. § A mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany által - a kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény érvényesítése érdekében - áthárított kompenzációs felár a 120. § a) pontja szerint, mint előzetes felszámított adó vehető figyelembe.

Előzetesen felszámított adó levonása, visszaigénylése

204. § (1) A 203. § szerint megállapított előzetesen felszámított adóra a 200. § (1) bekezdésének a) pontjában említett termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője adólevonási jogot alapíthat.

(2) Az (1) bekezdésben említett jog gyakorlására egyebekben az előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy

a) az adólevonási jog a kompenzációs felárral növelt ellenérték maradéktalan megtérítésekor keletkezik;

b) a 202. § (2) bekezdésének a) pontjában említett esetben az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele az, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon az általa kibocsátott felvásárlási okirat másodlati példánya.

XV. Fejezet

UTAZÁSSZERVEZÉSI SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

205. § Utazásszervezési szolgáltatás nyújtása esetében a törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások

206. § (1) E fejezet alkalmazásában

a) *  utazásszervezési szolgáltatás: adóalany által - saját nevében - utasnak nyújtott olyan, jellegadó tartalma alapján egészben vagy meghatározó részben turisztikai szolgáltatás, amelynek teljesítéséhez saját nevében, de az utas javára megrendelten, más adóalany vagy adóalanyok (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: más adóalany) által teljesített szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés (így különösen: személyszállítás, szálláshely-szolgáltatás, ellátás és idegenvezetés) szükséges;

b) utazásszervező: az utazásszervezési szolgáltatást nyújtó adóalany;

c) * 

d) * 

(2) * 

(3) *  Az egyéb feltételek teljesülésének sérelme nélkül szintén utazásszervezési szolgáltatás az is,

a) amelynek időtartama nem haladja meg a 24 órát, illetőleg

b) amely éjszakai szálláshelyadást nem tartalmaz.

(4) *  E fejezet rendelkezései nem alkalmazhatók az utazásközvetítő tevékenységére, aki (amely) az utazásszervező megbízásából és annak nevében köt megállapodást az utassal.

207. § Az utazásszervezési szolgáltatás egyetlenegy szolgáltatás nyújtásának tekintendő.

Teljesítés helye

208. § Utazásszervezési szolgáltatás nyújtása esetében a teljesítés helye az a hely, ahol az utazásszervező gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig az a hely, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van.

Előleg

209. § (1) Az utazásszervező által jóváírt, kézhez vett előleget úgy kell tekinteni, mint amely rendre az általa számított árrésnek megfelelő részt is arányosan tartalmazza.

(2) Fizetendő adót - ha e fejezet rendelkezéseiből más nem következik - az előlegből az az arányos rész tartalmaz, amely az utazásszervező által számított árrésnek felel meg.

Adó alapja

210. § (1) Utazásszervezési szolgáltatás nyújtása esetében az adó alapja az utazásszervező árrése.

(2) *  Az árrés az a pénzben kifejezett különbözet, amelynél a kisebbítendő tag az utas által megtérített vagy megtérítendő, pénzben kifejezett - adó nélkül számított - ellenérték, a kivonandó tag pedig az utazásszervezési szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, a 206. § (1) bekezdésének a) pontjában említett, más adóalany által teljesített szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés megtérített vagy megtérítendő, pénzben kifejezett – adóval számított – együttes ellenértéke (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban: egyedi nyilvántartáson alapuló módszer).

(3) Abban az esetben, ha a (2) bekezdés szerinti számítás eredményeként a különbözet nem pozitív előjelű, árrésként nulla érték veendő figyelembe.

Adó alóli mentesség

211. § (1) Abban az esetben, ha az utazásszervezési szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, a 206. § (1) bekezdésének a) pontjában említett más adóalany által teljesített szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés teljesítési helye a Közösség területén kívül van, az utazásszervezési szolgáltatás nyújtása a 110. § (1) bekezdésének értelmében - mint közvetítői szolgáltatás nyújtása - mentes az adó alól.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adó alóli mentesség csak arányos részben illeti meg az utazásszervezőt abban az esetben, ha az utazásszervezési szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, a 206. § (1) bekezdésének a) pontjában említett, más adóalany által teljesített szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés teljesítési helye részben a Közösség területén, részben azon kívül van.

Előzetesen felszámított adó levonása

212. § *  Az utazásszervezési szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, a 206. § (1) bekezdésének a) pontjában említett, más adóalany által teljesített szolgáltatásnyújtáshoz, termékértékesítéshez kapcsolódóan megállapított adóra – mint előzetesen felszámított adóra – az utazásszervező adólevonási jogot nem alapíthat.

212/A–212/C. § * 

XVI. Fejezet

HASZNÁLT INGÓSÁGOKRA, MŰALKOTÁSOKRA, GYŰJTEMÉNYDARABOKRA ÉS RÉGISÉGEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

1. alfejezet

Fogalommeghatározások

213. § (1) E fejezet alkalmazásában

a) használt ingóság: olyan műalkotásnak, gyűjteménydarabnak és régiségnek nem minősülő ingó termék, amely adott, illetőleg kijavítása vagy rendbehozatala utáni állapotában eredeti rendeltetésének megfelelően használható;

b) műalkotás: a 8. számú melléklet I. részében felsorolt termékek;

c) gyűjteménydarab: a 8. számú melléklet II. részében felsorolt termékek;

d) régiség: a 8. számú melléklet III. részében felsorolt termékek;

e) viszonteladó: minden olyan adóalany, aki (amely) ilyen minőségében továbbértékesítési céllal használt ingóságot, műalkotást, gyűjteménydarabot vagy régiséget szerez be, importál, vagy egyébként tart tulajdonában, illetőleg e körben - megbízás alapján - bizományosként jár el;

f) nyilvános árverés szervezője: minden olyan adóalany, aki (amely) ilyen minőségében használt ingóságot, műalkotást, gyűjteménydarabot vagy régiséget nyilvános árverésre bocsát azzal a céllal, hogy azt az árverésen a legtöbbet ajánlónak értékesítse;

g) nyilvános árverés szervezőjének megbízója: minden olyan személy, szervezet, aki (amely) megbízás alapján terméket ad át azzal a céllal, hogy azt a nyilvános árverés szervezője - ellenérték fejében - nyilvános árverésre bocsássa.

(2) Az (1) bekezdés g) pontjában említett megbízásnak rendelkeznie kell arról, hogy a terméknek nyilvános árverésre bocsátásakor és annak értékesítésekor is a nyilvános árverés szervezője a saját nevében, de megbízója javára jár el.

2. alfejezet

Viszonteladóra vonatkozó különös szabályok

214. § (1) A viszonteladó tevékenységére a törvény rendelkezéseit az ezen alfejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Ezen alfejezet rendelkezései nem alkalmazhatók abban az esetben, ha a viszonteladó új közlekedési eszközt értékesít a 89. § szerint.

215. § (1) Ezen alfejezet alkalmazásában

a) értékesítési ár: az ellenérték egésze, amely a viszonteladó termékértékesítése adóalapjául szolgálna, illetőleg abba beletartozna, ideértve magát az e törvényben szabályozott adót is, de kivéve a 71. § (1) bekezdésében meghatározott összegeket;

b) beszerzési ár: az a) pont szerint meghatározott ellenérték, amelyet a viszonteladó a részére értékesítőnek megtérít vagy megtéríteni köteles.

(2) A 220. § (1) bekezdése a) pontjának alkalmazása esetében - az (1) bekezdés b) pontjától eltérően - beszerzési ár: minden, ami a termék importjának adóalapjául szolgál, illetőleg abba beletartozik, ideértve magát az e törvényben szabályozott adót is.

216. § Használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab vagy régiség viszonteladó általi értékesítése esetében az adó alapjának megállapítására a 217. § alkalmazandó, feltéve, hogy a viszonteladó részére az előzőekben felsorolt termékeket a Közösség területéről a következők bármelyike értékesítette:

a) nem adóalany személy, szervezet;

b) olyan adóalany, akinek (amelynek) termékértékesítése a 87. § szerint mentes az adó alól;

c) alanyi adómentes adóalany vagy olyan adóalany, akire (amelyre) ilyen minőségében a Közösség nyilvántartásbavétele helye szerinti tagállamának azon joga vonatkozik, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 282-292. cikkeinek, feltéve, hogy termékértékesítésének tárgya tárgyi eszköz;

d) másik viszonteladó vagy olyan adóalany, akinek (amelynek) termékértékesítésére ilyen minőségében az érintett közösségi tagállamnak azon joga vonatkozik, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 312-325. cikkeinek.

217. § (1) Az adó alapja a viszonteladó árrése, csökkentve magával az árrésre jutó adó összegével.

(2) *  Az árrés a termék értékesítési árának (kisebbítendő tag) és beszerzési árának (kivonandó tag) a különbözetével egyezik meg (ezen alfejezet alkalmazásában a továbbiakban: egyedi nyilvántartáson alapuló módszer).

(3) Abban az esetben, ha a (2) bekezdés szerinti számítás eredményeként a különbözet nem pozitív előjelű, árrésként nulla érték veendő figyelembe.

218. § (1) *  A belföldön nyilvántartásba vett viszonteladó dönthet úgy is, hogy az egyedi nyilvántartáson alapuló módszer helyett az adómegállapítási időszakban fizetendő adó összegének megállapítása érdekében a globális nyilvántartáson alapuló módszert alkalmazza. Ezen döntését a viszonteladó a tárgyévet megelőző év utolsó napjáig jelenti be az állami adó- és vámhatóságnak.

(2) A globális nyilvántartáson alapuló módszer alkalmazása esetében a viszonteladó által fizetendő adó összesített alapja az azonos adómérték alá eső termékeknek az adó-megállapítási időszakra összesített árréstömege, csökkentve magával az erre az árréstömegre jutó adó összegével.

(3) Az árréstömeg az azonos adómérték alá eső termékeknek az adómegállapítási időszakra összesített értékesítésiár-összegének (kisebbítendő tag) és a 216. § szerinti beszerzéseknek az ugyanezen időszakra összesített beszerzésiár-összegének (kivonandó tag) a különbözete.

(4) Abban az esetben, ha a (3) bekezdés szerinti számítás eredményeként a különbözet nem pozitív előjelű, árréstömegként nulla érték veendő figyelembe.

219. § (1) A globális nyilvántartáson alapuló módszer alkalmazása esetében a viszonteladó mentesül a termék egyedi árrésének nyilvántartása, illetőleg az adó alapjának 217. § szerinti megállapítása alól.

(2) A globális nyilvántartáson alapuló módszer választása mellett sem alkalmazható ez a módszer azon termékre, amelynek beszerzési ára meghaladja az 50 000 forintnak megfelelő pénzösszeget. Ilyen esetben a viszonteladó az (1) bekezdést sem alkalmazhatja.

220. § (1) A belföldön nyilvántartásba vett viszonteladó - az állami adóhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján - dönthet úgy is, hogy a következőkben felsorolt esetekben a termék értékesítésének adóalapját a 217. § szerint állapítja meg:

a) műalkotásnak, gyűjteménydarabnak vagy régiségnek a viszonteladó általi közvetlen importja esetében;

b) műalkotás annak alkotójától vagy az alkotó jogutódjától történő közvetlen beszerzése esetében. * 

(2) A globális nyilvántartáson alapuló módszer választása mellett sem alkalmazható ez a módszer az (1) bekezdésre kiterjedően. Ilyen esetben a viszonteladó a 219. § (1) bekezdését sem alkalmazhatja.

(3) *  A viszonteladó az (1) bekezdés szerinti döntését a tárgyévet megelőző év utolsó napjáig jelenti be.

221. § Mentes az adó alól a viszonteladó termékértékesítése, ha az a 98. § (1) bekezdése, a 103. és 104. §, valamint 107. § (1) bekezdése alapján, az ott meghatározott feltételek szerint történik.

222. § (1) Az egyedi, illetőleg globális nyilvántartáson alapuló módszert alkalmazó viszonteladó ilyen minőségében

a) *  a használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab, régiség beszerzéséhez – ideértve ezek Közösségen belüli beszerzését is –, importjához kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult;

b) kizárólag olyan számla kibocsátásáról gondoskodhat, amelyben áthárított adó, illetőleg a 83. §-ban meghatározott százalékérték nem szerepel.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerint kibocsátott számla a termék beszerzőjét előzetesen felszámított adó levonására nem jogosítja.

223. § (1) Az egyedi, illetőleg globális nyilvántartáson alapuló módszert alkalmazó viszonteladó köteles a termékekről folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezetni. A mennyiségi nyilvántartásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:

a) nyitókészleten levő termékek mennyisége;

b) beszerzett (importált) termékek mennyisége adómegállapítási időszakonként;

c) értékesített termékek mennyisége adómegállapítási időszakonként;

d) zárókészleten levő termékek mennyisége.

(2) A mennyiségi nyilvántartást elkülönítetten kell vezetni abban az esetben, ha a viszonteladó a globális nyilvántartáson alapuló módszer mellett egyúttal az egyedi nyilvántartáson alapuló módszert is köteles alkalmazni.

(3) Tételes leltárral kell alátámasztani

a) a nyitókészletet a készlet létesítésének napjára,

b) a zárókészletet a készlet megszüntetésének napjára,

c) egyéb esetekben pedig a nyitó- és zárókészletet a viszonteladó üzleti éve utolsó napjára - mint mérlegfordulónapra -

vonatkozó mennyiségi felvétellel. A leltározásra a Számv. tv. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(4) Az (1) bekezdés c) pontján belül elkülönítetten kell kimutatni a 221. § szerint értékesített termékeket.

224. § (1) *  A belföldön nyilvántartásba vett viszonteladó dönthet úgy is, hogy tevékenységének egészére nem alkalmazza ezen alfejezet rendelkezéseit. Ezen döntését a viszonteladó a tárgyévet megelőző év utolsó napjáig jelenti be az állami adó- és vámhatóságnak.

(2) Az (1) bekezdésben említett áttérés kezdő napjára szóló időzítéssel a viszonteladónak a 223. § (3) bekezdésének a) pontja szerint kell eljárnia. Az így megállapított nyitókészleten levő termékekre jutó előzetesen felszámított adóra - az adólevonási jog gyakorlásának egyéb feltételeinek sérelme nélkül - a viszonteladó legkorábban az áttérés kezdő napjától kezdődően adólevonási jogot gyakorolhat.

225. § (1) Ha a belföldön nyilvántartásba vett viszonteladó élt választási jogával, attól

a) a 218. § (1) bekezdésében említett esetben a választása évét követő naptári év végéig,

b) a 220. § (1) bekezdésében említett esetben a választása évét követő második naptári év végéig,

c) a 224. § (1) bekezdésében említett esetben a választása évét követő második naptári év végéig

nem térhet el.

(2) *  Ha a viszonteladó a határnap lejártáig az állami adóhatóságnak másként nem nyilatkozik, választása a határnapot követően az (1) bekezdésben említett megfelelő időtartammal meghosszabbodik.

226. § (1) *  A 225. § (2) bekezdésében említett határnapra szóló időzítéssel a viszonteladónak a 223. § (3) bekezdésének b) pontja szerint kell eljárnia. Az így megállapított zárókészleten levő termékekre jutó előzetesen felszámított adóra - az adólevonási jog gyakorlása egyéb feltételeinek teljesülésétől függetlenül - adólevonási jogot nem alapíthat, illetőleg ha ezzel a jogával már élt, azt önellenőrzéssel helyesbíti.

(2) Az (1) bekezdésben említett önellenőrzés a határnapot követő év január 31. napjáig pótlékmentesen végezhető el.

227. § E törvény kifejezett rendelkezésének hiányában arra a viszonteladóra, aki (amely) él a 224. § (1) bekezdésében említett választási jogával, ezen alfejezet rendelkezései nem vonatkoznak.

3. alfejezet

Nyilvános árverés szervezőjére vonatkozó különös szabályok

228. § (1) A nyilvános árverés szervezőjének tevékenységére a törvény rendelkezéseit az ezen alfejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Ezen alfejezet rendelkezései nem alkalmazhatók abban az esetben, ha a nyilvános árverés szervezője új közlekedési eszközt értékesít a 89. § szerint.

229. § Használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab vagy régiség nyilvános árverés szervezője általi értékesítése esetében az adó alapjának megállapítására a 231. § alkalmazandó, feltéve, hogy a nyilvános árverés szervezőjének megbízója a következők bármelyike:

a) nem adóalany személy, szervezet;

b) olyan adóalany, akinek (amelynek) az eladási megbízással teljesülő termékértékesítése a 87. § szerint mentes az adó alól;

c) alanyi adómentes adóalany vagy olyan adóalany, akire (amelyre) ilyen minőségében a Közösség nyilvántartásbavétele helye szerinti tagállamának azon joga vonatkozik, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 282-292. cikkeinek, feltéve, hogy az eladási megbízással teljesülő termékértékesítésének tárgya tárgyi eszköz;

d) viszonteladó vagy olyan adóalany, akinek (amelynek) az eladási megbízással teljesülő termékértékesítésére ilyen minőségében az érintett közösségi tagállamnak azon joga vonatkoznak, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 312-325. cikkeinek.

230. § Az eladási megbízás alapján a nyilvános árverés szervezője részére történő termékértékesítés akkor teljesül, amikor a nyilvános árverés szervezője a terméket a nyilvános árverésen értékesíti.

231. § (1) Az adó alapja az a pénzben kifejezett különbözet, amelynél

a) a kisebbítendő tag:

aa) az árverési vételárul szolgáló ellenérték,

ab) az adók, vámok, illetékek, járulékok, hozzájárulások, lefölözések és más, kötelező jellegű befizetések, és

ac) a felmerült járulékos költségek, amelyeket a nyilvános árverés szervezője hárít át az árverési vevőnek (így különösen: a bizománnyal, egyéb közvetítéssel, csomagolással, fuvarozással és biztosítással összefüggő díjak és költségek) együttes összege;

b) a kivonandó tag:

ba) a nyilvános árverés szervezőjének megbízóját megillető, a (2) bekezdés szerint meghatározott összeg, és

bb) a nyilvános árverés szervezője által az árverési vevőre áthárított és fizetendő adó együttes összege.

(2) A nyilvános árverés szervezőjének megbízóját az a pénzben kifejezett különbözet illeti meg, amelynél a kisebbítendő tag az árverési vételárul szolgáló ellenérték, a kivonandó tag pedig az eladási megbízás teljesítéséért a nyilvános árverés szervezőjét megillető ellenérték.

(3) Az (1) bekezdés bb) alpontjában említett áthárított fizetendő adó összegének megállapításához a termékre a 83. § szerint meghatározott százalékértéket kell alkalmazni.

232. § (1) A nyilvános árverés szervezője ilyen minőségében kizárólag olyan számla kibocsátásáról gondoskodhat, amelyben

a) *  a 169. § i) pontjában megjelölt adatok helyett a 231. § (1) bekezdése a) pontjában meghatározott adatok - egymástól elkülönítetten - szerepelnek;

b) áthárított adó, illetőleg a 83. §-ban meghatározott százalékérték nem szerepel.

(2) Az (1) bekezdés szerint kibocsátott számla az árverési vevőt előzetesen felszámított adó levonására nem jogosítja.

233. § (1) A nyilvános árverés szervezője köteles a 229. §-ban felsorolt ügyletekről tételes nyilvántartást vezetni. A nyilvántartásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:

a) az árverési vevő által a nyilvános árverés szervezőjének - okirattal igazoltan - megtérített, illetőleg megtérítendő összegeket;

b) a nyilvános árverés szervezője által a megbízójának megtérített, illetőleg megtérítendő összegeket.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás alapján a nyilvános árverés szervezője elszámolást ad megbízójának, amelynek tartalmaznia kell az eladási megbízás alapján a nyilvános árverés szervezője részére teljesített termékértékesítés adóalapjának megállapításához szükséges adatokat, így különösen a 231. § (2) bekezdésében meghatározott különbözetet.

XVII. Fejezet

BEFEKTETÉSI ARANYRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK

234. § A befektetési aranyra vonatkozóan a törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

Fogalommeghatározás

235. § (1) E fejezet alkalmazásában befektetési arany:

a) legalább 995 ezrelék, vagy azt meghaladó tisztaságú, a nemesfémpiacokon elfogadott, de legalább egy grammot meghaladó súlyú, rúd vagy lemez formájú arany, függetlenül attól, hogy arról bocsátottak-e ki olyan értékpapírt, amelynek megszerzése egyúttal az abban megjelölt termék tulajdonjogának megszerzését is jelenti, vagy nem;

b) legalább 900 ezrelék vagy azt meghaladó tisztaságú, az 1800. év után vert aranyérme, amely az érmét kibocsátó államban törvényes fizetőeszköz vagy az volt, feltéve, hogy az érme értékesítésének szokásos piaci ára legfeljebb 80 százalékkal haladja meg az érme aranytartalmának nemesfémpiacokon kialakult szabadpiaci értékét.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjától függetlenül befektetési arany az az érme is, amely szerepel a Héa-irányelv 345. cikke szerint közzétett listán.

Adó alóli mentesség

236. § (1) Mentes az adó alól a befektetési arany értékesítése, Közösségen belüli beszerzése, valamint importja, ideértve

a) a befektetési aranyat képviselő okiratokat (tanúsítványokat), amelyek kiutalt vagy ki nem utalt aranyra, illetőleg aranyalapon vezetett számlán történő kereskedésre vonatkoznak;

b) az aranyban nyújtott olyan kölcsönt és csereügyletet, amely a befektetési aranyra tulajdoni vagy hitelezői jogot biztosít;

c) a befektetési aranyra vonatkozó olyan tőzsdei vagy azon kívüli határidős ügylet, amely a befektetési aranyra vonatkozó tulajdonjog elidegenítését, vagy az azon levő hitelezői jog átszállását eredményezi.

(2) Mentes az adó alól a harmadik fél közvetítői tevékenysége is, ha a befektetési aranyat értékesítő fél nevében és javára közvetít.

Adókötelessé tétel

237. § (1) A 236. § (1) bekezdésétől eltérően az a belföldön nyilvántartásba vett adóalany, aki (amely) befektetési aranyat állít elő, vagy más aranyat befektetési arannyá alakít át, az állami adóhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján dönthet úgy is, hogy a befektetési arany más adóalany részére történő értékesítését adókötelessé teszi. * 

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az adó alapjára a 82. § (1) bekezdésében említett adómérték alkalmazandó.

(3) Az az adóalany, aki (amely) élt az (1) bekezdésben említett választási jogával, attól a választása évét követő ötödik naptári év végéig nem térhet el.

238. § A 237. §-ban említett választási jog - az ott meghatározottak szerint - megilleti azt a belföldön nyilvántartásba vett adóalanyt is, aki (amely) gazdasági tevékenysége keretében aranyat általában ipari felhasználásra értékesít, arra a 235. § a) pontjában említett aranyrúd vagy aranylemez értékesítésére, amely más adóalany részére történik.

239. § (1) A 236. § (2) bekezdésétől eltérően az a belföldön nyilvántartásba vett adóalany, aki (amely) harmadik félként a befektetési aranyat értékesítő fél nevében és javára közvetít, az állami adóhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján dönthet úgy is, hogy közvetítői tevékenységét adókötelessé teszi, feltéve, hogy a befektetési aranyat értékesítő fél élt a 237. vagy 238. § szerinti választási jogával. * 

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az adó alapjára a 82. § (1) bekezdésében említett adómérték alkalmazandó.

(3) A harmadik fél (1) bekezdésben említett választásához mindaddig kötve van, ameddig a befektetési aranyat értékesítő fél a befektetési arany értékesítésére az adókötelessé tételt alkalmazza.

Előzetesen felszámított adó levonása

240. § Abban az esetben, ha az adóalany által teljesítendő befektetési arany értékesítése mentes lenne az adó alól, az adólevonási jog gyakorlása egyéb feltételeinek sérelme nélkül, az adóalany jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet

a) a befektetési arany beszerzéséhez kapcsolódóan egy olyan másik adóalany hárított át rá, aki (amely) a befektetési arany értékesítésére a 237. vagy 238. § szerint az adókötelessé tételt alkalmazza;

b) a befektetési aranytól eltérő arany belföldi vagy Közösségen belüli beszerzéséhez, illetőleg importjához kapcsolódóan egy másik adóalany rá áthárított, vagy mint adófizetésre kötelezett fizetendő adóként megállapított, illetőleg megfizetett, feltéve, hogy az aranyat utóbb saját maga vagy - nevében - más befektetési arannyá alakítja át;

c) szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany rá áthárított, vagy mint adófizetésre kötelezett fizetendő adóként megállapított, feltéve, hogy a szolgáltatás igénybevétele az arany - ideértve a befektetési aranyat is - megjelenési formájának (rúd, lemez vagy érme), súlyának vagy tisztaságának megváltozatására irányul.

241. § Abban az esetben, ha az adóalany befektetési aranyat állít elő, vagy más aranyat befektetési arannyá alakít át, jogosult - az adólevonási jog gyakorlása egyéb feltételeinek sérelme nélkül - az e tevékenységéhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonására úgy, mintha a később adó alól mentes befektetési arany értékesítése adóköteles lenne.

Számlázás

242. § Befektetési arany értékesítése esetében az adóalany mindenkor köteles számla kibocsátásáról - a 169. § szerinti adattartalommal - gondoskodni.

Nyilvántartás

243. § (1) Az adóalany köteles a befektetési aranyról folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezetni. A mennyiségi nyilvántartásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:

a) nyitókészleten levő befektetési arany mennyisége;

b) beszerzett (importált) befektetési arany mennyisége adómegállapítási időszakonként;

c) befektetési aranyként előállított vagy azzá átalakított arany mennyisége adómegállapítási időszakonként;

d) értékesített befektetési arany mennyisége adómegállapítási időszakonként;

e) zárókészleten levő befektetési arany mennyisége.

(2) A mennyiségi nyilvántartást elkülönítetten kell vezetni a befektetési arany megjelenési formája (rúd, lemez vagy érme), súlya és tisztasága szerint.

(3) Tételes leltárral kell alátámasztani

a) a nyitókészletet a készlet létesítésének napjára,

b) a zárókészletet a készlet megszüntetésének napjára,

c) egyéb esetekben pedig a nyitó- és zárókészletet az adóalany üzleti éve utolsó napjára - mint mérlegfordulónapra -

vonatkozó mennyiségi felvétellel. A leltározásra a Számv. tv. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

XVII/A. Fejezet * 

A KÖTELEZŐEN VISSZAVÁLTÁSI DÍJAS, NEM ÚJRAHASZNÁLHATÓ TERMÉKEK VISSZAVÁLTÁSI DÍJÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK * 

243/A. § *  A kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termékek visszaváltási díjával összefüggésben e törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások * 

243/B. § *  E fejezet alkalmazásában:

a) kötelező visszaváltási díjas rendszert működtető adóalany: a hulladékról szóló törvény felhatalmazása alapján kötelező visszaváltási díjas rendszert működtető adóalany;

b) forgalomba hozott termék: az a termék, amely a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet alapján a kiterjesztett gyártói felelősségi díj megfizetése szempontjából forgalomba hozottnak minősül;

c) kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termék: a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termék, amelyet így is hoztak forgalomba;

d) kötelező visszaváltási díjas rendszer: a hulladékról szóló törvény szerinti kötelező visszaváltási díjas rendszer;

e) vissza nem váltott termék: a kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termékek adott naptári évben a teljesítés napjáig forgalomba hozott mennyiségének és az adott naptári évben a teljesítés napjáig visszaváltott mennyiségének a különbözete;

f) visszaváltási díj: a kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termékek visszaváltási díja.

Adófizetési kötelezettség keletkezése, fizetendő adó megállapítása * 

243/C. § *  (1) Termék értékesítésének minősül a vissza nem váltott termék.

(2) Az (1) bekezdés szerinti termékértékesítés esetén a teljesítés és a fizetendő adó megállapításának időpontja a naptári év utolsó napja.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti teljesítést megelőzően a terméket értékesítő adóalany jogutód nélkül szűnik meg, a (2) bekezdéstől eltérően a teljesítés és a fizetendő adó megállapításának időpontja a jogutód nélküli megszűnést megelőző nap.

Adó alapja, adó mértéke * 

243/D. § *  (1) A 243/C. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítés esetében az adó alapja a teljesítés napján vissza nem váltott termékekre jutó visszaváltási díj.

(2) A vissza nem váltott termékekre jutó visszaváltási díjat úgy kell tekinteni, mint amely a fizetendő adó arányos összegét is tartalmazza.

(3) A 243/C. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítés esetében a fizetendő adót a 83. § a) pontja szerint kell megállapítani.

(4) Abban az esetben, ha a vissza nem váltott termékekre vonatkozó számítás eredményeként a különbözet nem pozitív előjelű, adóalapként nulla érték veendő figyelembe.

Adófizetésre kötelezett * 

243/E. § *  A 243/C. § (1) bekezdése szerinti termékértékesítés esetében az adót a kötelező visszaváltási díjas rendszert működtető adóalany fizeti.

XVIII. Fejezet

BELFÖLDÖN NEM LETELEPEDETT ADÓALANY ADÓ-VISSZATÉRÍTTETÉSI JOGA

244. § *  (1) Az az adóalany,

a) akinek (amelynek) gazdasági célú letelepedési helyére, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelyére vagy szokásos tartózkodási helyére a (2) és (3) bekezdésben meghatározottak teljesülnek, és

b) aki (amely) belföldön nem teljesít termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, kivéve

ba) a 93. § (2) bekezdése, a 102. §, a 111. § (3) bekezdése, a 112. § (2) bekezdése és a 116. § szerint adómentes termékfuvarozást és termékfuvarozáshoz járulékosan kapcsolódó szolgáltatásnyújtást,

bb) a 105. § szerint adómentes személyszállítást,

bc) a 139–141. §-okban felsorolt eseteket, feltéve, hogy az ott meghatározottak szerint a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője az adófizetésre kötelezett,

jogosult az adó e fejezet szerinti visszatéríttetésére.

(2) Az adóalanyt az adó-visszatéríttetési jog abban az esetben illeti meg, ha az adóvisszatérítési időszakban [251/B. § (1) bekezdése]

a) gazdasági célú letelepedési helye nem belföldön, hanem a Közösség valamely más tagállamában van, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van nem belföldön, hanem a Közösség valamely más tagállamában (a továbbiakban: a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany);

b) *  gazdasági célú letelepedési helye a 8/A. számú mellékletben felsorolt államok valamelyikében vagy olyan harmadik államban van, amely állammal Magyarország az adó kölcsönös visszatérítéséről nemzetközi megállapodást kötött (a továbbiakban együtt: elismert harmadik állam), gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van elismert harmadik államban (a továbbiakban: elismert harmadik államban letelepedett adóalany)

[e fejezet alkalmazásában – eltérő rendelkezés hiányában – a) és b) pont a továbbiakban együtt: belföldön nem letelepedett adóalany].

(3) Abban az esetben, ha az adóalanynak a Közösség valamely más tagállamán vagy az elismert harmadik államon kívül más harmadik államban is van gazdasági célú letelepedési helye, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye, adó-visszatéríttetésre az egyéb feltételek teljesülése mellett is csak annyiban jogosult, amennyiben annak a gazdasági célú letelepedési helyének betudhatóan, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig annak a lakóhelyének vagy szokásos tartózkodási helyének betudhatóan folytat adóalanyi minőségét megalapozó gazdasági tevékenységet, amely a Közösség valamely más tagállamában vagy elismert harmadik államban van.

245. § *  A 244. § (2) bekezdésének b) pontjában említett, az adó kölcsönös visszatérítéséről szóló nemzetközi megállapodás Magyarország részéről történő megkötésének feltétele, hogy az érintett harmadik állam * 

a) alkalmazzon olyan adót, amely megfelel a 258. § (2) bekezdésében meghatározottaknak, valamint

b) vállaljon kötelezettséget arra, hogy az adó kölcsönös visszatérítéséről szóló nemzetközi megállapodás tényleges hatálybalépésének időpontjától kezdődően saját jogának megfelelően és hátrányos megkülönböztetés nélkül biztosítja az adó-visszatéríttetési jogot annak az adóalanynak, akinek (amelynek) gazdasági célú letelepedési helye belföldön van, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön.

246. § *  A belföldön nem letelepedett adóalany – az egyéb feltételek teljesülésétől függetlenül – nem alapíthat adó-visszatéríttetési jogot arra az előzetesen felszámított adóra,

a) amelyet egy másik adóalany – akár a jogalap, akár az összegszerűség tekintetében – tévesen vagy egyéb okból jogszabálysértően hárított át;

b) amely olyan termék beszerzését terheli, amelynek értékesítése a 89. § vagy 98. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében mentes az adó alól, vagy az ott meghatározottak szerint mentes lenne az adó alól;

c) *  amely ingatlan beszerzését terheli, kivéve, ha az ingatlant a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany szerzi be.

247. § *  (1) Abban a mértékben, amilyen mértékben a belföldön nem letelepedett adóalany által belföldön beszerzett, importált terméket és belföldön igénybe vett szolgáltatást

a) a 121. §-ban felsorolt ügyletek érdekében használják, egyéb módon hasznosítják, illetőleg

b) olyan ügyletek érdekében használják, egyéb módon hasznosítják, amelyek esetében a 139–141. §-ok szerint a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője az adófizetésre kötelezett,

a belföldön nem letelepedett adóalany jogosult a termék beszerzését, importját és szolgáltatás igénybevételét terhelő előzetesen felszámított adó [120. § a), c) és d) pontjai] visszatéríttetésére.

(2) Az (1) bekezdéstől függetlenül a belföldön nem letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési joga kiterjed a 203. § szerint megállapított előzetesen felszámított adóra is.

(3) *  Az előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó rendelkezések közül a 119., 124–128., 153/C. és 153/D. §-okat, valamint a 204. § (2) bekezdését az adó-visszatéríttetési jogra is megfelelően alkalmazni kell.

248. § *  (1) Az adó-visszatéríttetési jog egészében abban az esetben illeti meg a belföldön nem letelepedett adóalanyt, ha abban az államban, ahol – a 244. § (2) és (3) bekezdése szerint – letelepedett, az adott naptári évben az ott érvényes jog szerint kizárólag adólevonásra jogosító termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást teljesít. * 

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően az adó-visszatéríttetési jog részlegesen illeti meg a belföldön nem letelepedett adóalanyt, ha abban az államban, ahol – a 244. § (2) és (3) bekezdése szerint – letelepedett, az adott naptári évben az ott érvényes jog szerint egyaránt teljesít adólevonásra jogosító és arra nem jogosító termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást. Ebben az esetben az adó-visszatéríttetési jog az előzetesen felszámított adónak arra az arányos részére terjed ki, amilyen arányban a belföldön nem letelepedett adóalany abban az államban, ahol – a 244. § (2) és (3) bekezdése szerint – letelepedett, az adott naptári évben az ott érvényes jog szerint jogosult az adólevonásra jogosító termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében adólevonási jogát gyakorolni (a továbbiakban: levonási arány).

(3) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó a 203. § szerint megállapított előzetesen felszámított adóra. Ebben az esetben az adó-visszatéríttetési jog egészében illeti meg a belföldön nem letelepedett adóalanyt.

249. § *  (1) *  Az adó-visszatéríttetési jog érvényesítése a belföldön nem letelepedett adóalany erre irányuló, az állami adóhatóság jogszabályban kijelölt szervéhez címzett írásos kérelmére történik (a továbbiakban: adó-visszatéríttetési kérelem). * 

(2) A Közösség más tagállamában letelepedett adóalany esetében az adó-visszatéríttetési jog érvényesítésének feltétele, hogy adó-visszatéríttetési kérelme a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112/EK irányelvben előírt hozzáadottérték-adóvisszatérítés részletes szabályainak megállapításáról szóló 2008/9/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: Héavisszatérítési-irányelv) rendelkezéseit átültető tagállami jogszabálynak megfelelően az állami adóhatóság rendelkezésére álljon. * 

(3) Az elismert harmadik államban letelepedett adóalany az adó-visszatéríttetési kérelmet közvetlenül az állami adóhatósághoz nyújtja be. * 

(4) *  Az adó-visszatérítettési kérelemben közölt információkat és az azzal egyidejűleg vagy később megteendő egyéb írásos információkat és nyilatkozatokat magyar, angol, német vagy francia nyelven lehet megadni.

(5) A Közösség más tagállamában, illetőleg az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyra vonatkozó adó-visszatéríttetési kérelem kötelező adattartalmát, formátumát és kitöltésének módját külön jogszabály állapítja meg.

250. § *  (1) Abban az esetben, ha a belföldön nem letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési joga olyan termék beszerzését, importját és szolgáltatás igénybevételét terhelő előzetesen felszámított adóra terjed ki, amelynél az ügylet adóalapja

a) üzemanyag esetében eléri vagy meghaladja a 250,

b) egyéb, az a) pont alá nem tartozó esetekben pedig eléri vagy meghaladja az 1000 eurónak megfelelő pénzösszeget, a belföldön nem letelepedett adóalany nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító, a 127. § (1) bekezdésének a), c) és d) pontjában említett okiratról készített másolatot az adó-visszatéríttetési kérelem benyújtásával egyidejűleg, annak mellékleteként csatolni kell.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítésének módjára is a 249. § (2)–(4) bekezdéseit kell megfelelően alkalmazni.

251. § *  (1) Abban az esetben, ha az adó-visszatéríttetési kérelemnek az állami adóhatósághoz történt érkeztetéséhez képest az adó-visszatéríttetési kérelemben közölt adó-visszatéríttetési jog terjedelme az évközben alkalmazott ideiglenes levonási arány és az év egészére vonatkozó végleges levonási arány mértékbeli eltérése miatt utólag változik, a belföldön nem letelepedett adóalany

a) köteles a változással arányban kiigazítani a visszatéríttetni kért vagy a már részére visszatérített előzetesen felszámított adót, ha az előzőek szerinti változás következtében az adó-visszatéríttetési jog terjedelme csökken;

b) jogosult a változással arányban kiigazítani a visszatéríttetni kért vagy a már részére visszatérített előzetesen felszámított adót, ha az előzőek szerinti változás következtében az adó-visszatéríttetési jog terjedelme nő.

(2) A kiigazítást az év egészére vonatkozó végleges levonási arány mértékének megállapítását követő első olyan adó-visszatéríttetési kérelemben kell, illetőleg lehet elvégezni, amely az (1) bekezdés szerint érkeztetett adó-visszatéríttetési kérelemben megjelölt adóvisszatérítési időszak naptári évét követi.

(3) Abban az esetben, ha a kiigazítás a (2) bekezdés szerint azért nem végezhető el, mert a belföldön nem letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelmet nem nyújt be, a kiigazítást a 251/C. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül, az állami adóhatósághoz címzett, erre irányuló írásos nyilatkozattal kell, illetőleg lehet pótolni.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott nyilatkozattételi kötelezettség teljesítésének módjára is a 249. § (2)–(4) bekezdéseit kell megfelelően alkalmazni.

251/A. § *  (1) *  Az adó-visszatérítési kérelem

a) az adó-visszatérítési időszakban kibocsátott számlában foglalt előzetesen felszámított adót tartalmazhatja, feltéve, hogy az előzetesen felszámított adó a számla kibocsátása előtt vagy a számla kibocsátásakor keletkezett, továbbá

b) az adó-visszatérítési időszakban keletkezett előzetesen felszámított adót tartalmazhatja, feltéve, hogy azon termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról, amely után az előzetesen felszámított adó keletkezett, a számlát az adófizetési kötelezettség keletkezése előtt kibocsátották, és

c) az adó-visszatérítési időszakban keletkezett, termékimportot terhelő előzetesen felszámított adót tartalmazhatja.

(2) Az (1) bekezdésen kívül az adó-visszatéríttetési kérelem azt az előzetesen felszámított adót is tartalmazhatja, amely az adóvisszatérítési időszakot megelőzően keletkezett, de amelynek érvényesítésére korábban nem nyújtottak be adó-visszatéríttetési kérelmet, ha az előzetesen felszámított adó az adott naptári évben keletkezett.

(3) Egy adóvisszatérítési időszakra több adó-visszatéríttetési kérelem is benyújtható. Az ugyanarra az adóvisszatérítési időszakra vonatkozó adó-visszatéríttetési kérelem azt az előzetesen felszámított adót tartalmazhatja, amelynek érvényesítésére korábban nem nyújtottak be adó-visszatéríttetési kérelmet.

(4) Egy naptári évre legfeljebb 5 kérelem terjeszthető elő.

251/B. § *  (1) Az adóvisszatérítési időszak nem haladhatja meg az 1 naptári évet, és nem lehet kevesebb 3 naptári hónapnál, kivéve, ha az adó-visszatéríttetési kérelem olyan időszakra vonatkozik, amely egy naptári év 3 naptári hónapnál kevesebb fennmaradó része. * 

(2) Abban az esetben, ha az adó-visszatéríttetési kérelem

a) 1 naptári évnél rövidebb, de legalább 3 naptári hónapot elérő adóvisszatérítési időszakra vonatkozik, a visszatéríttetni kért előzetesen felszámított adó összege nem lehet kevesebb 400,

b) 1 naptári évre vagy olyan időszakra vonatkozik, amely egy naptári év 3 naptári hónapnál kevesebb fennmaradó része, a visszatéríttetni kért előzetesen felszámított adó összege nem lehet kevesebb 50

eurónak megfelelő pénzösszegnél. * 

251/C. § *  (1) Az elismert harmadik államban letelepedett adóalany a tárgy naptári évre vonatkozó adó-visszatéríttetési kérelmet legkésőbb a tárgy naptári évet követő év szeptember 30. napjáig nyújthatja be úgy, hogy a kérelemnek eddig az időpontig az állami adóhatósághoz be is kell érkeznie. A határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.

(2) Az állami adóhatóság a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany tárgy naptári évre vonatkozó adó-visszatéríttetési kérelméről – egyéb elutasító ok hiányában – abban az esetben dönt érdemben, ha azt a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany igazoltan legkésőbb a tárgy naptári évet követő év szeptember 30. napjáig – a 249. § (2) bekezdése szerint – benyújtotta. A határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye. * 

(3) Az állami adóhatóság a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelmét elutasítja, ha az adó-visszatéríttetési kérelmet annak ellenére továbbították, hogy azt a Héavisszatérítési-irányelv

a) 15. cikkének (1) bekezdését átültető tagállami jogszabály értelmében nem tekinthették volna benyújtottnak, vagy

b) 18. cikkének (1) bekezdését átültető tagállami jogszabály értelmében nem továbbíthatták volna. * 

251/D. § *  (1) *  Az állami adóhatóság az adó-visszatéríttetési eljárás során az Air.-nek az elektronikus kapcsolattartására vonatkozó szabályai szerint jár el azzal, hogy külön jogszabályban meghatározott esetben a kapcsolattartásra számítógépes rendszeren keresztül – elektronikus levél útján – is van lehetőség.

(2) Az állami adóhatóság az adó-visszatéríttetési kérelem érkeztetésének tényéről és időpontjáról a Közösség más tagállamában letelepedett adóalanyt elektronikus úton, haladéktalanul értesíti.

251/E. § *  (1) Az állami adóhatóság az adó-visszatéríttetési kérelemről – ha e törvény másként nem rendelkezik – 4 hónapon belül dönt. * 

(2) Az adó-visszatéríttetési kérelemről szóló döntését az állami adóhatóság kizárólag elektronikus úton közli a Közösség más tagállamában letelepedett adóalannyal.

251/F. § *  (1) Abban az esetben, ha az állami adóhatóság a rendelkezésre álló adatok, egyéb információk alapján úgy ítéli meg, hogy az adó-visszatéríttetési kérelemről megalapozott döntés nem hozható, a 251/E. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül – írásos megkereséssel – kiegészítő adatokat, egyéb információkat kérhet

a) a belföldön nem letelepedett adóalanytól,

b) attól a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságtól, amely a belföldön nem letelepedett adóalanyt, mint abban az államban – a 244. § (2) és (3) bekezdése szerint – letelepedett adóalanyt nyilvántartásba vette, valamint

c) harmadik féltől, ha alapos okkal feltehető, hogy az adó-visszatéríttetési kérelem elbírálásához érdemben tud hozzájárulni.

(2) Az (1) bekezdés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül az állami adóhatóság további 1 alkalommal – szintén írásos megkereséssel – pótlólagos kiegészítő adatokat, egyéb információkat is kérhet.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti írásos megkeresés magában foglalhatja a belföldön nem letelepedett adóalany nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító, a 127. § (1) bekezdésének a), c) és d) pontjában említett okirat eredeti példánya vagy annak hiteles másolata benyújtásának előírását, ha alapos kétség merült fel az adó-visszatéríttetés jogalapja vagy a visszatéríttetni kért előzetesen felszámított adó összegszerűsége tekintetében. Erre az esetre a 250. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárok nem vonatkoznak.

(4) A válaszadásra nyitva álló határidő 1 hónap, amely az (1) és (2) bekezdésben említett megkeresés közlésétől számítandó.

251/G. § *  (1) Abban az esetben, ha az adó-visszatéríttetési kérelem benyújtója a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany, az állami adóhatóság a 251/F. § (1) és (2) bekezdésében említett megkeresését a 251/F. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott címzettekkel kizárólag elektronikus úton közli, és e címzettek válaszát szintén kizárólag elektronikus úton fogadja, kivéve, ha a megkeresés alapján a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító, a 127. § (1) bekezdésének a), c) és d) pontjában említett okirat eredeti példányát vagy annak hiteles másolatát kell benyújtani, és az nem elektronikus formában létrehozott okirat.

(2) Az (1) bekezdés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül, a Közösség más tagállamában letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelmének elbírálása során szintén az ott meghatározott kizárólagos elektronikus kapcsolattartás alkalmazandó abban az esetben is, ha az állami adóhatóság nyilvántartása szerint a 251/F. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott címzett rendelkezik az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges eszközökkel.

251/H. § *  (1) Abban az esetben, ha az állami adóhatóság élt a 251/F. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott jogával, az adó-visszatéríttetési kérelemről a megkeresésre adott válasz érkeztetésétől számított 2 hónapon belül, vagy ha a megkeresésre érdemben nem kapott hiánytalan választ, a 251/F. § (4) bekezdésében meghatározott határidő lejártát követő 2 hónapon belül dönt.

(2) *  Ha az állami adóhatóság az adó-visszatéríttetési kérelem elfogadásáról vagy részleges elfogadásáról dönt és az (1) bekezdés szerint számított határidő rövidebb, mint az adó-visszatéríttetési kérelem beérkezésétől számított 6 hónap, abban az esetben az állami adóhatóság számára döntésre nyitva álló határidő – az (1) bekezdéstől eltérően – az adó-visszatéríttetési kérelem beérkezésétől számított 6 hónap.

(3) *  Az (1) bekezdésben foglaltaktól függetlenül az állami adóhatóság döntésére nyitva álló határidő nem haladhatja meg

a) a 7 hónapot, ha az állami adóhatóság a 251/F. § (1) bekezdésében, illetve

b) a 8 hónapot, ha az állami adóhatóság a 251/F. § (2) bekezdésében

meghatározott jogával élt.

251/I. § *  (1) Abban az esetben, ha az állami adóhatóság az adó-visszatéríttetési kérelem elfogadásáról vagy részleges elfogadásáról dönt, az adóvisszatérítésről a döntés meghozatalával egyidejűleg, de legkésőbb az attól számított 10 munkanapon belül intézkedik.

(2) *  Az adóvisszatérítés átutalással történik, a belföldön nem letelepedett adóalany által az adó-visszatéríttetési kérelemben megjelölt fizetési számlára. Az adóvisszatérítés napjának az a nap számít, amelyen az átutalásra az állami adóhatóság megbízást adott.

(3) *  Az adóvisszatérítés átutalásának költsége a belföldön nem letelepedett adóalanyt terheli, ha az átutalás nem belföldön vezetett fizetési számlára történik. Ebben az esetben a költség a visszatérítendő adóból tartandó vissza.

(4) Abban az esetben, ha az állami adóhatóság az adóvisszatérítést késedelmesen teljesíti, a késedelem minden napjára a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot fizet. Nem terheli kamatfizetési kötelezettség az állami adóhatóságot, ha a belföldön nem letelepedett adóalany a 251/F. § (1) és (2) bekezdésében említett megkeresésre a döntésre nyitva álló határidőn belül érdemben nem adott hiánytalan választ.

251/J. § *  Az állami adóhatóság a belföldön nem letelepedett adóalany nevére szóló, az ügylet teljesítését tanúsító, a 127. § (1) bekezdésének a), c) és d) pontjában említett okiratot, amelyet eredeti példányban vagy hiteles másolatban nyújtottak be, és az nem elektronikus formában létrehozott okirat, legkésőbb az adó-visszatéríttetési kérelemről szóló döntés meghozatalával egyidejűleg visszaküldi a belföldön nem letelepedett adóalanynak.

251/K. § *  (1) A visszatérített adót a belföldön nem letelepedett adóalany köteles visszafizetni, ha a visszatérítés – akár a jogalap, akár az összegszerűség tekintetében – az adó-visszatéríttetési jog keletkezésekor fennálló vagy azt követően beálló jogszabálysértés következtében történt.

(2) Abban az esetben, ha a belföldön nem letelepedett adóalany az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségét megállapító döntésnek nem tesz eleget, az állami adóhatóság

a) a visszafizetendő adót a belföldön nem letelepedett adóalanyt megillető esedékes visszatérítendő adóból levonhatja, vagy

b) a belföldön nem letelepedett adóalany további adó-visszatéríttetési jogának érvényesítésére irányuló eljárást vagy eljárásokat felfüggesztheti mindaddig, amíg visszafizetési kötelezettségének eleget nem tesz.

251/L. § *  (1) Az állami adóhatóság a visszatérített adót érintő, a 251. § (1) bekezdésében meghatározott

a) kiigazítást a 251. § (2) bekezdése szerinti esetben az ott említett adó-visszatéríttetési kérelem elbírálása során veszi figyelembe;

b) kiigazításról a 251. § (3) bekezdése szerinti esetben az ott említett nyilatkozat elbírálása alapján dönt, és intézkedik a kiigazítással érintett különbözet visszafizetési kötelezettségének előírásáról vagy átutalásáról.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárásra egyebekben az adó-visszatéríttetési jog érvényesítésére irányuló eljárásra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

251/M. § *  (1) Az elismert harmadik államban letelepedett adóalany az adó-visszatéríttetési kérelmet, a kérelem mellékleteként csatolandó vagy később benyújtandó okiratokat és egyéb írásos nyilatkozatokat – ha e fejezet rendelkezéseiből kifejezetten más nem következik – elektronikus formában és elektronikus úton is benyújthatja az állami adóhatósághoz, feltéve, hogy adó-visszatéríttetési kérelmében elektronikus kapcsolattartásra szolgáló címet is megjelöl, egyúttal nyilatkozik arról is, hogy rendelkezik az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges eszközökkel. Ebben az esetben az állami adóhatóság az adó-visszatéríttetési eljárás során a 251/D. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint jár el.

(2) Az elismert harmadik államban letelepedett adóalany mellett az állami adóhatóság szintén az (1) bekezdésben említett, az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályok szerint jár el az elismert harmadik államban letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési kérelmének elbírálása során a 251/F. § (1) és (2) bekezdésében említett megkeresésének a 251/F. § (1) bekezdésének b) és c) pontjában meghatározott címzettekkel történő közlése során, ha azok – az állami adóhatóságnak a címzettek bejelentése, illetőleg az elismert harmadik államban letelepedett adóalany bejelentése alapján vezetett nyilvántartása szerint – rendelkeznek az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges eszközökkel.

251/N. § *  (1) Az e fejezetben szabályozott adó-visszatéríttetési jog illeti meg a 200. § (3) bekezdésében említett nem adóalany jogi személyt is azzal, hogy

a) adó-visszatéríttetési joga kizárólag a 203. § szerint megállapított előzetesen felszámított adóra terjed ki;

b) adó-visszatéríttetési jogát az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyra vonatkozó szabályok szerint érvényesítheti. * 

(2) A 200. § (3) bekezdésében említett nem adóalany jogi személyre vonatkozó adó-visszatéríttetési kérelem kötelező adattartalmát, formátumát és kitöltésének módját külön jogszabály állapítja meg.

XIX. Fejezet * 

1–3. alfejezet * 

252–253/B. § * 

XIX/A. Fejezet * 

A NEM ADÓALANYOK RÉSZÉRE TÖRTÉNŐ SZOLGÁLTATÁSNYÚJTÁSRA, TERMÉK KÖZÖSSÉGEN BELÜLI TÁVÉRTÉKESÍTÉSÉRE ÉS EGYES BELFÖLDI TERMÉKÉRTÉKESÍTÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK * 

253/C. § *  Ezen fejezet alkalmazásában

1. adóbevallás: a különös szabályozás szerint a Közösség tagállamaiban fizetendő adó összegének megállapításához szükséges adatokat tartalmazó bevallás,

2. tevékenységet lezáró bevallás: az a bevallás, amelyet a különös szabályozásból kizárt vagy kilépő adóalany a kilépése hatálydátumának megfelelő időszakkal bezárólag benyújtani köteles,

3. a Közösség területén nem letelepedett adóalany: olyan adóalany, aki (amely) nem telepedett le gazdasági céllal a Közösség területén, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig nem rendelkezik lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel a Közösség területén.

1. alfejezet * 

A Közösség területén nem letelepedett adóalany által nyújtott szolgáltatásra vonatkozó nem uniós különös szabályozás * 

253/D. § *  (1) A Közösség területén nem letelepedett adóalany választhatja, hogy a Közösség területén gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában ott lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező nem adóalany részére történő szolgáltatásnyújtása utáni adófizetési és adóbevallási kötelezettségének az állami adó- és vámhatóság útján tesz eleget.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az adóalany szolgáltatásnyújtása megkezdését megelőzően kérelmezi, hogy őt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vegye.

(3) Az állami adó- és vámhatóság a kérelmet elutasítja, ha az adóalanyt a Közösség valamely más tagállamában ilyen minőségében már nyilvántartásba vették, vagy erre irányuló kérelmét a Közösség valamely más tagállamában már benyújtotta és annak elbírálása véglegesen még nem zárult le.

(4) Ha az adóalanyt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében belföldön nyilvántartásba vette, az adóalany (1) bekezdés szerinti szolgáltatásnyújtásra vonatkozó adókötelezettségére törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel, valamint az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaira tekintettel kell alkalmazni (a továbbiakban: nem uniós különös szabályozás).

(5) Ha az adóalanyt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vette, az adóalany köteles a nem uniós különös szabályozást alkalmazni minden (1) bekezdés szerinti szolgáltatására vonatkozó adókötelezettsége teljesítésére.

253/E. § *  (1) Az adóalany a nem uniós különös szabályozás választásakor az azonosítószám megállapítása céljából az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenti:

a) a vállalkozás nevét, kereskedelmi nevét (neveit), ha eltér(nek) a vállalkozás nevétől,

b) a teljes postai címét, e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját),

c) a székhelye szerinti adóazonosító számát, ha ilyennel rendelkezik,

d) az adóalany székhelye szerinti ország megnevezését,

e) az IBAN vagy OBAN bankszámlaszámot,

f) a BIC-kódot,

g) az adóhatósággal történő kapcsolattartásra feljogosított személy (kapcsolattartó) nevét, telefonszámát,

h) nyilatkozatot arról, hogy a Közösség területén nem telepedett le,

i) a nem uniós különös szabályozás hatálya alá eső tevékenység megkezdésének időpontját,

j) azon egyedi azonosítószámokat, amelyeket a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2–4. szakaszának tartalmában megfelelő tagállami szabályozás alkalmazásához a részére az azonosítót kiadó tagállam megállapított.

(2) Az adóalany a nem uniós különös szabályozás hatálya alá eső adókötelezettségét érintő változást – elektronikus úton, az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott határidőben – bejelenti az állami adó- és vámhatóságnak. Ilyen változásnak minősül különösen valamely, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó tevékenység megszűnése, vagy ha az adóalany a továbbiakban már nem felel meg ezen különös szabályozás alkalmazásához szükséges feltételeknek.

(3) Az állami adó- és vámhatóság a bejelentés alapján az adóalanyt nyilvántartásába veszi a nem uniós különös szabályozást alkalmazó adóalanyok között, és ezen különös szabályozás alkalmazásához szükséges azonosító számmal látja el (a továbbiakban: nem uniós azonosítószám), amelyről elektronikus úton értesíti az adóalanyt.

(4) Az adóalany a nem uniós különös szabályozás alkalmazásának időpontjától valamennyi, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó adókötelezettségét elektronikus úton köteles teljesíteni az állami adó- és vámhatósághoz.

(5) Az állami adó- és vámhatóság a nem uniós különös szabályozást alkalmazó adóalanyokra vonatkozó nyilvántartásából törli azt az adóalanyt,

a) aki (amely) ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtását befejezte,

b) akinél (amelynél) feltételezhető, hogy ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtási tevékenysége befejeződött,

c) aki (amely) nem felel meg ezen különös szabályozás alkalmazására vonatkozó feltételeknek,

d) aki (amely) rendszeresen nem tartja be ezen különös szabályozás alkalmazására vonatkozó előírásokat, vagy

e) aki (amely) nem kívánja a továbbiakban ezen különös szabályozást alkalmazni.

(6) Az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásában az adóalanyra vonatkozó

a) regisztrációs (bejelentési) adatokat az adóalany adóhatósági nyilvántartásból történő törlésének,

b) bevallási adatokat azok adóalany által történő rendelkezésre bocsátásának

naptári éve végétől számított tíz évig nyilvántartja.

253/F. § *  (1) Az adóalany minden naptári negyedévre vonatkozóan, elektronikus úton adóbevallást nyújt be – függetlenül attól, hogy az adott adómegállapítási időszakban nyújtott-e a nem uniós különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatást – azon adómegállapítási időszak végét követő hónap végéig, amelyre a bevallás vonatkozik.

(2) Az adóbevallás tartalmazza:

a) a nem uniós azonosító számot, és

b) az adómegállapítási időszakban nyújtott, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatások

ba) adó nélküli teljes összegét,

bb) a vonatkozó adó – adómértékek szerint lebontott – teljes összegét,

bc) az alkalmazandó adómértéket, és

bd) a fizetendő adó teljes összegét

minden egyes olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, amelyben az adó fizetendő.

(3) Az adóbevallást forintban kell elkészíteni, az adómegállapítási időszak utolsó napján érvényes, az EKB által az adott napra vonatkozóan közzétett átváltási árfolyamon. Ha az érintett napon nem tettek közzé átváltási árfolyamot, akkor a következő közzétételi napon kiadott árfolyamot kell alkalmazni.

(4) Az adót a bevallás benyújtásával egy időben, legkésőbb a bevallás benyújtására előírt határidőig, az állami adó- és vámhatóság által közzétett bankszámlára forintban, átutalással kell megfizetni, hivatkozva a befizetés alapjául szolgáló adóbevallásra. Bármely, az adóalany önhibájából eredő, az állami adó- és vámhatóságot terhelő utalási költség, így különösen a téves, beazonosíthatatlan utalás költsége az adóalanyt terheli.

(5) A nem uniós különös szabályozás hatálya alatt, az adóbevallás – ezen különös szabályozás keretében történő – módosítására a módosítandó adókötelezettséget magában foglaló bevallás benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő három évig van lehetőség. Az adóbevallás módosítását egy következő adóbevallásban kell szerepeltetni. E későbbi bevallásban meg kell jelölni az érintett teljesítési hely szerinti tagállamot, az adómegállapítási időszakot és a módosításból származó adóösszeget (különbözetet). A tevékenységet lezáró bevallás benyújtását követően az adóbevallások – ideértve a tevékenységet lezáró bevallást is – módosítására közvetlenül a teljesítési hely szerinti tagállam illetékes hatóságához benyújtott bevallásban, a tagállam által meghatározott módon van lehetőség.

253/G. § *  (1) Az adóalany az Art. szerinti nyilvántartás-vezetési kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy a teljesítési hely szerinti tagállam adóhatósága által végzett ellenőrzést is lehetővé tegye. Az adóalany a nyilvántartást felhívásra elektronikus úton bocsátja rendelkezésre.

(2) A nyilvántartást ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatás teljesítési időpontját magában foglaló naptári év utolsó napjától számított tíz évig kell megőrizni.

2. alfejezet * 

Termék Közösségen belüli távértékesítésére, az elektronikus felület által elősegített egyes belföldi termékértékesítésre és a belföldön letelepedett adóalany által nyújtott szolgáltatásra vonatkozó uniós különös szabályozás * 

253/H. § *  (1) A Közösség területén nem letelepedett adóalany választhatja, hogy termék Közösségen belüli távértékesítése utáni adófizetési és adóbevallási kötelezettségének az állami adó- és vámhatóság útján tesz eleget, feltéve, hogy a terméket belföldről adja fel küldeményként vagy fuvarozza el.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az adóalany termék Közösségen belüli távértékesítése megkezdését megelőzően kérelmezi, hogy őt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vegye. A pénzügyi képviselőnek az erre vonatkozó megbízását nem kell igazolnia az állami adó- és vámhatóság részére. Az állami adó- és vámhatóság a pénzügyi képviselő által regisztrálandó, az adóhatósági nyilvántartásban még nem szereplő adóalanyt a pénzügyi képviselő által elektronikusan megadott adatok alapján veszi nyilvántartásba.

(3) Ha az adóalany termék Közösségen belüli távértékesítését úgy végzi, hogy a Közösség legalább két tagállamából is ad fel küldeményként vagy fuvaroz el terméket, az adóalany választhat, hogy ezek közül melyik tagállamban kéri az (1) bekezdés szerinti minőségében történő nyilvántartásba vételét.

(4) Ha az adóalanyt a (3) bekezdés szerinti választása alapján az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vette, az adóalanyt ezen döntése a választása évét követő második naptári év végéig köti.

(5) Az állami adó- és vámhatóság a kérelmet elutasítja, ha az adóalanyt a Közösség valamely más tagállamában ilyen minőségében már nyilvántartásba vették, vagy erre irányuló kérelmét a Közösség valamely más tagállamában már benyújtotta és annak elbírálása véglegesen még nem zárult le.

(6) Ha az adóalanyt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vette, az adóalany termék Közösségen belüli távértékesítésére vonatkozó adókötelezettségére törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel, valamint az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaira tekintettel kell alkalmazni (a továbbiakban: uniós különös szabályozás).

(7) Ha az adóalanyt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vette, az adóalany köteles az uniós különös szabályozást alkalmazni minden az (1) bekezdés szerinti termékértékesítésére vonatkozó adókötelezettsége teljesítésére.

(8) Ezen alfejezet alkalmazásában a Közösségen belüli távértékesítéssel esik egy tekintet alá, ha az adóalany a 12/C. § (2) bekezdése vagy azon tagállami szabályozás szerint, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 14a. cikk (2) bekezdésében foglaltaknak, minősül a termék értékesítőjének és a termék küldeménykénti feladásának, elfuvarozásának, valamint beszerző nevére szóló rendeltetésének helye ugyanazon tagállam.

253/I. § *  (1) *  Az az adóalany, aki (amely) gazdasági tevékenységének székhelye belföldön van, vagy gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség területén kívül van, azonban belföldön rendelkezik állandó telephellyel, választhatja, hogy adófizetési és adóbevallási kötelezettségének az állami adó- és vámhatóság útján tesz eleget a Közösség azon tagállamában teljesített nem adóalany részére nyújtott szolgáltatása után, ahol nem telepedett le gazdasági céllal, valamint termék Közösségen belüli távértékesítése után.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az adóalany termék Közösségen belüli távértékesítése vagy szolgáltatásnyújtása megkezdését megelőzően kérelmezi, hogy őt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vegye.

(3) Ha az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség területén kívül van, azonban a Közösség legalább két tagállamában is rendelkezik állandó telephellyel, az adóalany választhat, hogy melyik állandó telephelye szerinti tagállamban kéri az (1) bekezdés szerinti minőségében történő nyilvántartásba vételét.

(4) Ha az adóalanyt a (3) bekezdés szerinti választása alapján az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vette, az adóalanyt ezen döntése a választása évét követő második naptári év végéig köti.

(5) Az állami adó- és vámhatóság a kérelmet elutasítja, ha az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség területén kívül van és őt a Közösség valamely más tagállamában ilyen minőségében már nyilvántartásba vették, vagy erre irányuló kérelmét a Közösség más tagállamában már benyújtotta és annak elbírálása véglegesen még nem zárult le.

(6) Ha az adóalanyt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében belföldön nyilvántartásba vette, az adóalany (1) bekezdés szerinti termék Közösségen belüli távértékesítésére és szolgáltatásnyújtására vonatkozó adókötelezettségére törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel, valamint az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaira tekintettel kell alkalmazni (a továbbiakban: uniós különös szabályozás).

(7) Ha az adóalanyt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vette, az adóalany köteles az uniós különös szabályozást alkalmazni minden (1) bekezdés szerinti termékértékesítésre és szolgáltatásnyújtásra vonatkozó adókötelezettsége teljesítésére.

(8) Ezen alfejezet alkalmazásában a Közösségen belüli távértékesítéssel esik egy tekintet alá, ha az adóalany a 12/C. § (2) bekezdése vagy azon tagállami szabályozás szerint, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 14a. cikk (2) bekezdésében foglaltaknak, minősül a termék értékesítőjének és a termék küldeménykénti feladásának, elfuvarozásának, valamint beszerző nevére szóló rendeltetésének helye ugyanazon tagállam.

253/J. § *  (1) A 253/H. § (1) bekezdése szerinti adóalany az uniós különös szabályozás választásakor az azonosítószám megállapítása céljából az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenti:

a) a vállalkozás nevét, kereskedelmi nevét (neveit), ha eltér(nek) a vállalkozás nevétől,

b) a teljes postai címét, e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját),

c) a székhelye szerinti adóazonosító számát, ha ilyennel rendelkezik,

d) az adózó székhelye szerinti ország megnevezését,

e) az IBAN bankszámlaszámot,

f) a BIC-kódot,

g) az adóhatósággal történő kapcsolattartásra feljogosított személy (kapcsolattartó) nevét, telefonszámát,

h) nyilatkozatot arról, hogy a Közösség területén nem telepedett le,

i) nyilatkozatot arról, ha a 12/C. § (2) bekezdése vagy a Héa-irányelv 14a. cikk (2) bekezdésének tartalmában megfelelő tagállami szabályozás szerint jár el,

j) ezen különös szabályozás hatálya alá eső tevékenység megkezdésének időpontját,

k) azon egyedi azonosítószámokat, amelyeket a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2–4. szakaszának tartalmában megfelelő tagállami szabályozás alkalmazásához a részére az azonosítót kiadó tagállam megállapított.

(2) A 253/I. § (1) bekezdése szerinti adóalany az uniós különös szabályozás alkalmazására vonatkozó választásakor az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenti:

a) a vállalkozás nevét, kereskedelmi nevét (neveit), ha eltér(nek) a vállalkozás nevétől,

b) a teljes postai címét, e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját),

c) a Közösség másik tagállamban található állandó telephely(ek), valamint azon hely(ek) teljes postai címét, ahonnan terméket adtak fel küldeményként vagy fuvaroztak el,

d) a belföldi adóazonosító számát,

e) az adóalany székhelye szerinti ország megnevezését, ha a székhely a Közösség területén kívül található,

f) az IBAN bankszámlaszámot,

g) a BIC-kódot,

h) az adóhatósággal történő kapcsolattartásra feljogosított személy (kapcsolattartó) nevét, telefonszámát,

i) az adóalany állandó telephelye szerinti és a termék küldeménykénti feladásának, elfuvarozásának helye szerinti, a Közösség más tagállamában megállapított HÉA azonosító számot, vagy ennek hiányában adónyilvántartási számot,

j) a Közösség más olyan tagállama által az adózó részére megállapított HÉA azonosító számot, ahol az adóalany nem telepedett le gazdasági céllal,

k) nyilatkozatot arról, ha a 12/C. § (2) bekezdése vagy a Héa-irányelv 14a. cikk (2) bekezdésének tartalmában megfelelő tagállami szabályozás szerint jár el,

l) ezen különös szabályozás hatálya alá eső tevékenység megkezdésének időpontját,

m) nyilatkozatot arról, hogy a 8. § szerinti csoportos adóalanyiságban részt vevő tag-e,

n) azon egyedi azonosítószámokat, amelyeket a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2–4. szakaszának tartalmában megfelelő tagállami szabályozás alkalmazásához a részére az azonosítót kiadó tagállam megállapított.

(3) Az adóalany az uniós különös szabályozás hatálya alá eső adókötelezettségét érintő változást – elektronikus úton, az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott határidőben – bejelenti az állami adó- és vámhatóságnak. Ilyen változásnak minősül különösen valamely, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó tevékenység megszűnése, vagy ha az adóalany a továbbiakban már nem felel meg ezen különös szabályozás alkalmazásához szükséges feltételeknek.

(4) Az állami adó- és vámhatóság a bejelentés alapján az adóalanyt nyilvántartásába veszi az uniós különös szabályozást alkalmazó adóalanyok között. A 253/H. § szerinti adóalanyt ezen különös szabályozás alkalmazásához szükséges azonosító számmal (a továbbiakban: uniós azonosító szám) látja el, amelyről elektronikus úton értesíti az adóalanyt.

(5) Az adóalany az uniós különös szabályozás alkalmazásának időpontjától valamennyi, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó adókötelezettségét elektronikus úton köteles teljesíteni az állami adó- és vámhatósághoz.

(6) Az állami adó- és vámhatóság az uniós különös szabályozást alkalmazó adóalanyokra vonatkozó nyilvántartásból törli azt az adóalanyt:

a) aki (amely) ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó termék Közösségen belüli távértékesítését és szolgáltatás nyújtását befejezte,

b) akinél (amelynél) feltételezhető, hogy ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó termék Közösségen belüli távértékesítési és szolgáltatásnyújtási tevékenysége befejeződött,

c) aki (amely) nem felel meg ezen különös szabályozás alkalmazására vonatkozó feltételeknek,

d) aki (amely) rendszeresen nem tartja be ezen különös szabályozás alkalmazására vonatkozó előírásokat, vagy

e) aki (amely) nem kívánja a továbbiakban ezen különös szabályozást alkalmazni.

(7) Az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásában az adóalanyra vonatkozó

a) regisztrációs (bejelentési) adatokat az adóalany adóhatósági nyilvántartásból történő törlésének,

b) bevallási adatokat azok adóalany által történő rendelkezésre bocsátásának

naptári éve végétől számított tíz évig nyilvántartja.

(8) *  Ha az adóalany felhagy az uniós különös szabályozás alkalmazásával, vagy az állami adó- és vámhatóság ezen különös szabályozás alkalmazásából kizárja (a továbbiakban együtt: különös szabályozás alkalmazásának megszűnése), és a 49/A. § (5) bekezdése szerint gyakorolta a választási jogát, nyilatkozik az állami adó- és vámhatóság részére, hogy az uniós különös szabályozás választásakor megfelelt-e a 49/A. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek. Nem kell nyilatkoznia az adóalanynak, ha a különös szabályozás választása évét követő évtől számítva a különös szabályozás alkalmazásának megszűnéséig legalább két naptári év telt el.

253/K. § *  (1) Az adóalany minden naptári negyedévre vonatkozóan, elektronikus úton adóbevallást nyújt be – függetlenül attól, hogy az adott adómegállapítási időszakban végzett-e az uniós különös szabályozás hatálya alá tartozó termék Közösségen belüli távértékesítését és szolgáltatásnyújtást – azon adómegállapítási időszak végét követő hónap végéig, amelyre a bevallás vonatkozik.

(2) Az adóbevallás tartalmazza:

a) ezen különös szabályozás alkalmazásához szükséges azonosító számot, és

b) az adómegállapítási időszakban teljesített, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó termék Közösségen belüli távértékesítése, szolgáltatásnyújtás, valamint a 12/C. § szerinti termékértékesítés, amikor a termék küldeménykénti feladásának, elfuvarozásának és beszerző nevére szóló rendeltetésének helye egyaránt belföld

ba) adó nélküli teljes összegét,

bb) a vonatkozó adó – adómértékek szerint lebontott – teljes összegét,

bc) az alkalmazandó adómértéket, és

bd) a fizetendő adó teljes összegét

minden egyes olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, amelyben az adó fizetendő.

(3) Ha a termék küldeménykénti feladása, elfuvarozása nem belföldről, hanem a Közösség egy másik tagállamából történik, az adóbevallásnak a (2) bekezdés szerinti adatokat tartalmaznia kell minden egyes olyan tagállam szerinti bontásban, ahonnan a termék küldeménykénti feladása, elfuvarozása megtörtént az alábbiak szerint

a) termék Közösségen belüli távértékesítése, azon termékértékesítés kivételével, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 14a. cikk (2) bekezdésében foglalt tagállami szabályozásnak,

b) termék Közösségen belüli távértékesítése és azon termékértékesítés, amikor a termék küldeménykénti feladásának, elfuvarozásának és beszerző nevére szóló rendeltetésének helye egyaránt a Közösség ugyanazon tagállama, ha ezekre az ügyletekre azon tagállami szabályozás vonatkozik, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv 14a. cikk (2) bekezdésében foglaltaknak.

(4) A (3) bekezdés a) pontja szerinti termék Közösségen belüli távértékesítése tekintetében az adóbevallásnak tartalmaznia kell azon tagállam által megállapított egyedi adóazonosító számot vagy adónyilvántartási számot is, ahonnan a terméket küldeményként feladták vagy elfuvarozták, ezek hiányában az országkódot. A (3) bekezdés b) pontja szerinti ügyletek tekintetében az adóbevallásnak tartalmaznia kell azon tagállam által megállapított egyedi adóazonosító számot vagy adónyilvántartási számot, ezek hiányában országkódot is, ahonnan a terméket küldeményként feladták vagy elfuvarozták, amennyiben az rendelkezésre áll. Az adóbevallásnak ezen bekezdés szerinti adatokat teljesítési hely szerinti tagállami bontásban kell tartalmaznia.

(5) A (2) bekezdésben foglaltakon túl, ha az adóalany a Közösség másik tagállamában egy vagy több olyan állandó telephellyel rendelkezik, ahonnan ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatást nyújt, az adóbevallás tartalmazza – teljesítési hely szerinti tagállamonkénti bontásban – ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatások adó nélküli teljes összegét, a vonatkozó adó – adómértékek szerint lebontott – teljes összegét, az alkalmazandó adómértéket és a fizetendő adó teljes összegét minden olyan tagállam vonatkozásában, amelyben az adóalany állandó telephellyel rendelkezik, és az egyéni adóazonosító számát vagy ezen állandó telephely adónyilvántartási számát.

(6) Az adóbevallást forintban kell elkészíteni, az adómegállapítási időszak utolsó napján érvényes, az EKB által az adott napra vonatkozóan közzétett átváltási árfolyamon. Ha az érintett napon nem tettek közzé átváltási árfolyamot, akkor a következő közzétételi napon kiadott árfolyamot kell alkalmazni.

(7) Az adót a bevallás benyújtásával egy időben, legkésőbb a bevallás benyújtására előírt határidőig, az állami adó- és vámhatóság által közzétett bankszámlára forintban, átutalással kell megfizetni, hivatkozva a befizetés alapjául szolgáló adóbevallásra. Bármely, az adóalany önhibájából eredő, az adóhatóságot terhelő utalási költség, így különösen a téves, beazonosíthatatlan utalás költsége az adóalanyt terheli.

(8) Ezen különös szabályozás hatálya alatt az adóbevallás – különös szabályozás keretében történő – módosítására a módosítandó adókötelezettséget magában foglaló bevallás benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő három évig van lehetőség. Az adóbevallás módosítását egy következő adóbevallásban kell szerepeltetni. E későbbi bevallásban meg kell jelölni az érintett teljesítési hely szerinti tagállamot, az adómegállapítási időszakot és a módosításból származó adó összeget (különbözetet). A tevékenységet lezáró bevallás benyújtását követően az adóbevallások – ideértve a tevékenységet lezáró bevallást is – módosítására közvetlenül a teljesítési hely szerinti tagállam illetékes hatóságához benyújtott bevallásban, a tagállam által meghatározott módon van lehetőség.

253/L. § *  (1) Az adóalany az Art.-ben megállapított nyilvántartás-vezetési kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy a teljesítési hely szerinti tagállam adóhatósága által végzett ellenőrzést is lehetővé tegye. Az adóalany a nyilvántartást felhívásra elektronikus úton bocsátja rendelkezésre.

(2) A nyilvántartást ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás teljesítési időpontját magában foglaló naptári év utolsó napjától számított tíz évig kell megőrizni.

3. alfejezet * 

A nem uniós és uniós különös szabályozást alkalmazó adóalany adó-visszatéríttetési joga A különös szabályozást alkalmazó, Közösség területén nem letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési joga * 

253/M. § *  (1) A Közösség területén nem letelepedett adóalany a nem uniós, illetve uniós különös szabályozást alkalmazó adóalanyok között történő nyilvántartásba vételének időszakában keletkezett, ezen különös szabályozások hatálya alá tartozó termékértékesítéshez és szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult, megilleti azonban annak a XVIII. fejezet rendelkezései szerinti visszatéríttetése, feltéve, hogy egyéb tevékenysége tekintetében belföldön adóalanyként nem vették nyilvántartásba és egyébként belföldön adóalanyként történő nyilvántartásba vételre nem kötelezett.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogát az adóalany az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyra vonatkozó szabályok szerint érvényesítheti azzal, hogy esetében

a) a 244. § helyett a 253/D. §, illetve a 253/H. § alkalmazandó,

b) az e fejezet szerinti jogállást nem kell igazolni.

(3) Az a Közösség területén nem letelepedett adóalany, aki (amely) a belföldön teljesített szolgáltatásnyújtása, Közösségen belüli távértékesítése utáni adóbevallási és -fizetési kötelezettségét azon tagállami szabályozás alapján teljesíti, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2. és 3. szakaszában foglalt különös szabályozásnak, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó termékértékesítéshez és szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó előzetesen felszámított adót a XVIII. Fejezet rendelkezései szerint jogosult visszatéríttetni feltéve, hogy egyéb tevékenysége tekintetében belföldön adóalanyként nem vették nyilvántartásba és egyébként belföldön adóalanyként történő nyilvántartásba vételre nem kötelezett.

(4) A (3) bekezdés szerinti jogát az adóalany az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyra vonatkozó szabályok szerint érvényesítheti, azzal, hogy esetében

a) a 244. § helyett a (3) bekezdés alkalmazandó; és

b) az e fejezet szerinti jogállását nem kell igazolni.

A különös szabályozást alkalmazó, Közösség területén letelepedett, de belföldön nem letelepedett adóalany adó-visszatéríttetési joga

253/N. § *  (1) Az az adóalany,

a) akinek (amelynek) gazdasági célú letelepedési helye, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nem belföldön, hanem a Közösség valamely más tagállamában van,

b) akit (amelyet) belföldön adóalanyként nem vettek nyilvántartásba és egyébként belföldön adóalanyként történő nyilvántartásba vételre nem kötelezett, és

c) aki (amely) belföldön nem adóalany részére teljesít szolgáltatásnyújtást és termékértékesítést oly módon, hogy adófizetési kötelezettségét a gazdasági célú letelepedése, ennek hiányában lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban teljesíti azon tagállami szabályozás alapján, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 3. szakaszában foglalt különös szabályozásnak,

ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó termékértékesítéshez és szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult, megilleti azonban annak a XVIII. Fejezet rendelkezései szerinti visszatéríttetése.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogát az adóalany azzal érvényesítheti, hogy esetében a 244. § helyett az (1) bekezdés alkalmazandó.

XIX/B. Fejezet * 

HARMADIK ÁLLAMBÓL IMPORTÁLT TERMÉK TÁVÉRTÉKESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOZÁS * 

253/O. § *  (1) Ezen fejezet alkalmazásában a harmadik államból importált termék távértékesítése alatt kizárólag a 150 eurónak megfelelő pénzösszeg belső értéket meg nem haladó küldeményként importált terméket kell érteni, ide nem értve a jövedéki terméket.

(2) Ezen fejezet alkalmazásában:

a) a Közösség területén nem letelepedett adóalany: olyan adóalany, aki (amely) nem telepedett le gazdasági céllal a Közösség területén, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig nem rendelkezik lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel a Közösség területén;

b) közvetítő: olyan belföldön gazdasági céllal letelepedett személy, szervezet,

ba) aki (amely) megfelel a pénzügyi képviselővel szemben támasztott feltételeknek, és

bb) akit (amelyet) a harmadik államból importált termék távértékesítését végző adóalany adófizetési kötelezettségének, valamint az adóalany nevében és megbízásából az e különös szabályozás tekintetében e törvényben megállapított kötelezettségek teljesítésével bízott meg;

c) adóbevallás: a különös szabályozás szerint a Közösség tagállamaiban fizetendő adó összegének megállapításához szükséges adatokat tartalmazó bevallás;

d) tevékenységet lezáró bevallás: az a bevallás, amelyet a különös szabályozásból kizárt vagy kilépő adóalany a kilépése hatálydátumának megfelelő időszakkal bezárólag benyújtani köteles.

(3) Az adóalany egyidejűleg csak egy közvetítőt bízhat meg ilyen tevékenység folytatására.

(4) A közvetítő az őt megbízó adóalannyal együtt egyetemlegesen felelős ezen különös szabályozás szerint fizetendő adó megfizetéséért.

(5) A harmadik államból importált termék távértékesítése esetén a teljesítés és a fizetendő adó megállapításának időpontja – feltéve, hogy az adó bevallása e különös szabályozás alapján történik – az értékesítés időpontja. E fejezet alkalmazásában a terméket a fizetés elfogadásakor kell értékesítettnek tekinteni.

253/P. § *  (1) A Közösség területén nem letelepedett adóalany választhatja, hogy a harmadik államból importált termék távértékesítése utáni adófizetési és bevallási kötelezettségének az állami adó- és vámhatóság útján tesz eleget.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adóalany a harmadik államból importált termék távértékesítése Közösség területén történő megkezdését megelőzően kérelmezheti, hogy őt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vegye, feltéve, hogy

a) 253/R. § szerinti közvetítőt bízott meg, vagy

b) olyan harmadik országban telepedett le gazdasági céllal, amely harmadik ország az adókból, vámokból, illetékekből és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló 2010/24/EU tanácsi irányelvhez és a hozzáadottérték-adó területén történő közigazgatási együttműködésről és csalás elleni küzdelemről szóló 904/2010/EU tanácsi rendelethez hasonló hatályú kölcsönös együttműködési megállapodást kötött az Európai Unióval.

(3) Az az adóalany, akinek (amelynek) gazdasági tevékenységének székhelye nem belföldön, de a Közösség területén van, választhatja, hogy harmadik államból importált termék távértékesítése utáni adófizetési és bevallási kötelezettségének az állami adó- és vámhatóság útján tesz eleget, feltéve, hogy 253/R. § szerinti közvetítőt bízott meg.

(4) A (3) bekezdés szerinti adóalany a harmadik államból importált termék távértékesítése Közösség területén történő megkezdését megelőzően kérelmezheti, hogy őt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vegye.

(5) Az állami adó- és vámhatóság a kérelmet elutasítja, ha az adóalanyt a Közösség valamely más tagállamában ilyen minőségében már nyilvántartásba vették, vagy erre irányuló kérelmét a Közösség valamely más tagállamában már benyújtotta és annak elbírálása véglegesen még nem zárult le.

253/Q. § *  (1) Az az adóalany, akinek (amelynek) gazdasági tevékenységének székhelye belföldön van, vagy gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség területén kívül van, azonban belföldön rendelkezik állandó telephellyel, választhatja, hogy harmadik államból importált termék távértékesítése utáni adófizetési és -bevallási kötelezettségének az állami adó- és vámhatóság útján tesz eleget.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adóalany a harmadik államból importált termék távértékesítését megelőzően kérelmezi, hogy őt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vegye.

(3) Ha az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség területén kívül van, azonban a Közösség legalább két tagállamában is rendelkezik állandó telephellyel, az adóalany választhat, hogy melyik állandó telephelye szerinti tagállamban kéri az (1) bekezdés szerinti minőségében történő nyilvántartásba vételét.

(4) Abban az esetben, ha az adóalanyt a (3) bekezdés szerinti választása alapján az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vette, az adóalanyt ezen döntése a választása évét követő második naptári év végéig köti.

(5) Az állami adó- és vámhatóság a kérelmet elutasítja, ha az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség területén kívül van és őt a Közösség valamely más tagállamában ilyen minőségében már nyilvántartásba vették, vagy erre irányuló kérelmét a Közösség más tagállamában már benyújtotta és annak elbírálása véglegesen még nem zárult le.

(6) Az (1) bekezdés szerinti adóalany közvetítővel is eljárhat az (1) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítése során.

253/R. § *  (1) A közvetítő kérelmezheti, hogy őt az állami adó- és vámhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vegye, feltéve, hogy gazdasági tevékenységének székhelye belföldön van, vagy gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség területén kívül van, azonban belföldön rendelkezik állandó telephellyel.

(2) Ha a közvetítő gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség területén kívül van, azonban a Közösség legalább két tagállamában is rendelkezik állandó telephellyel, a közvetítő választhat, hogy melyik állandó telephelye szerinti tagállamban kéri az (1) bekezdés szerinti minőségében történő nyilvántartásba vételét.

(3) Ha a közvetítőt a (2) bekezdés szerinti választása alapján az állami adóhatóság ilyen minőségében nyilvántartásba vette, az adóalanyt ezen döntése a választása évét követő második naptári év végéig köti.

(4) Az állami adó- és vámhatóság a kérelmet elutasítja, ha a közvetítő gazdasági tevékenységének székhelye a Közösség területén kívül van és őt a Közösség valamely más tagállamában ilyen minőségében már nyilvántartásba vették, vagy erre irányuló kérelmét a Közösség más tagállamában már benyújtotta és annak elbírálása véglegesen még nem zárult le.

253/S. § *  (1) Ha az adóalanyt az állami adóhatóság 253/P. § vagy 253/Q. § szerinti minőségében nyilvántartásba vette, az adóalany harmadik államból importált termék távértékesítésére vonatkozó adókötelezettségére törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel, valamint az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaira tekintettel kell alkalmazni (a továbbiakban: import különös szabályozás).

(2) Ha az adóalanyt az állami adó- és vámhatóság 253/P. § vagy 253/Q. § szerinti minőségében nyilvántartásba vette, az adóalany köteles az import különös szabályozást alkalmazni minden harmadik államból importált termék távértékesítésére vonatkozó adókötelezettség teljesítésére.

253/T. § *  (1) A közvetítő nélkül eljáró, belföldön gazdasági céllal letelepedett adóalany az import különös szabályozás alkalmazásához szükséges azonosítószám megállapítása céljából az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenti:

a) a vállalkozás nevét, kereskedelmi nevét (neveit), ha eltér(nek) a vállalkozás nevétől,

b) a teljes postai címét, e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját),

c) a belföldi adóazonosító számát,

d) az adóalany székhelye szerinti ország megnevezését, ha a székhely nem Magyarországon található,

e) az adóhatósággal történő kapcsolattartásra feljogosított személy (kapcsolattartó) nevét, telefonszámát,

f) az IBAN bankszámlaszámot,

g) a BIC-kódot,

h) az adóalany állandó telephelye szerinti a Közösség más tagállamában megállapított adóazonosító számot, vagy ennek hiányában adónyilvántartási számot, valamint az állandó telephely teljes postai címét és kereskedelmi nevét,

i) a Közösség más olyan tagállama által az adóalany részére megállapított adóazonosító számot, ahol az adóalany nem telepedett le gazdasági céllal,

j) az import különös szabályozás hatálya alá eső tevékenység megkezdésének időpontját,

k) azon egyedi azonosítószámokat, amelyeket a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2–4. szakaszának tartalmában megfelelő tagállami szabályozás alkalmazásához a részére az azonosítót kiadó tagállam megállapított.

(2) A közvetítő nélkül eljáró, a Közösség területén nem letelepedett adóalany az import különös szabályozás alkalmazásához szükséges azonosítószám megállapítása céljából az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenti

a) a vállalkozás nevét, kereskedelmi nevét (neveit), ha eltér(nek) a vállalkozás nevétől,

b) a teljes postai címét, e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját),

c) az adóalany székhelye szerinti ország megnevezését,

d) az adóhatósággal történő kapcsolattartásra feljogosított személy (kapcsolattartó) nevét, telefonszámát,

e) az IBAN bankszámlaszámot,

f) a BIC-kódot,

g) az adóalany adónyilvántartási számát,

h) a Közösség más olyan tagállama által az adózó részére megállapított adó azonosító számot, ahol az adóalany nem telepedett le gazdasági céllal,

i) az import különös szabályozás hatálya alá eső tevékenysége megkezdésének időpontját, és

j) azon egyedi azonosítószámokat, amelyeket a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2–4. szakaszának tartalmában megfelelő tagállami szabályozás alkalmazásához a részére az azonosítót kiadó tagállam megállapított.

(3) A közvetítő azt megelőzően, hogy az általa képviselt adóalany az import különös szabályozás alkalmazását megkezdi, az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenti:

a) a vállalkozás nevét, kereskedelmi nevét (neveit), ha eltér(nek) a vállalkozás nevétől,

b) a teljes postai címét, e-mail-címét, a cég elektronikus elérhetőségét (honlapját),

c) a belföldi adóazonosító számát,

d) az adóhatósággal történő kapcsolattartásra feljogosított személy (kapcsolattartó) nevét, telefonszámát,

e) az IBAN bankszámlaszámot,

f) a BIC-kódot,

g) az állandó telephelye szerinti, az Európai Unió más tagállamában megállapított adóazonosító számot, vagy ennek hiányában adónyilvántartási számot, valamint az állandó telephely teljes postai címét és kereskedelmi nevét, és

h) a részére korábban megállapított közvetítői azonosító számot.

(4) A közvetítő az általa képviselt minden egyes adóalany tekintetében az import különös szabályozás alkalmazásának megkezdését megelőzően az állami adó- és vámhatósághoz elektronikus úton bejelenti:

a) az adóalany nevét, kereskedelmi nevét (neveit), ha eltér(nek) az adóalany nevétől,

b) az adóalany teljes postai címét, e-mail-címét, az adóalany elektronikus elérhetőségét (honlapját),

c) az adóalany belföldi adóazonosító számát, a Közösség más tagállamában megállapított adóazonosító számát, vagy ennek hiányában adónyilvántartási számát,

d) a közvetítő részére az (7) bekezdés b) pontja alapján megállapított közvetítői azonosító számot,

e) az adóhatósággal történő kapcsolattartásra feljogosított személy (kapcsolattartó) nevét, telefonszámát,

f) az IBAN bankszámlaszámot,

g) a BIC-kódot,

h) az adóalany állandó telephelye szerinti a Közösség más tagállamában megállapított adóazonosító számot, vagy ennek hiányában adónyilvántartási számot, valamint az állandó telephely teljes postai címét és kereskedelmi nevét,

i) a Közösség más olyan tagállama által az adóalany részére megállapított adóazonosító számot, ahol az adóalany nem telepedett le gazdasági céllal,

j) az import különös szabályozás hatálya alá eső tevékenység megkezdésének időpontját, és

k) azon egyedi azonosítószámokat, amelyeket a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2–4. szakaszának tartalmában megfelelő tagállami szabályozás alkalmazásához az adóalany részére az azonosítót kiadó tagállam megállapított.

(5) A közvetítőnek az erre vonatkozó megbízását nem kell igazolnia az állami adó- és vámhatóság részére. Az állami adó- és vámhatóság a közvetítő által regisztrált, az adóhatósági nyilvántartásban még nem szereplő adóalanyt a közvetítő által, az erre a célra biztosított elektronikus felületen megadott adatok alapján veszi nyilvántartásba.

(6) Az adóalany, vagy – amennyiben az adóalany közvetítővel jár el – az adóalany megbízásából eljáró közvetítő az import különös szabályozás hatálya alá eső adókötelezettségét érintő változást – elektronikus úton, az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott határidőben – bejelenti az állami adó- és vámhatóságnak. Ilyen változásnak minősül különösen valamely, az ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó tevékenység megszüntetése, vagy ha az adóalany a továbbiakban már nem felel meg ezen különös szabályozás alkalmazásához szükséges feltételeknek.

(7) Az állami adó- és vámhatóság a bejelentés alapján

a) az adóalanyt az import különös szabályozás hatálya alatt álló adóalanyokra vonatkozó nyilvántartásába felveszi, és ezen különös szabályozás alkalmazásához import azonosítószámot állapít meg, amelyről elektronikus úton értesíti az adóalanyt;

b) a közvetítő számára közvetítői azonosító számot állapít meg, amelyről elektronikus úton értesíti a közvetítőt;

c) a közvetítő számára ezen különös szabályozás alkalmazásához szükséges import azonosítószámot állapít meg valamennyi ezen közvetítőt megbízó adóalany vonatkozásában, amelyről elektronikusan értesíti a közvetítőt.

(8) A (7) bekezdés alapján megállapított import azonosító szám kizárólag ezen különös szabályozás céljára alkalmazható.

(9) Az adóalany, valamint a közvetítő az import különös szabályozás alkalmazásának időpontjától valamennyi, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó adókötelezettséget elektronikus azonosítását követően elektronikus úton köteles teljesíteni az állami adó- és vámhatósághoz.

(10) Az állami adó- és vámhatóság törli az import különös szabályozás hatálya alatt álló adóalanyokra vonatkozó nyilvántartásából a közvetítő nélkül eljáró adóalanyt,

a) aki (amely) ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó harmadik államból importált termék távértékesítését befejezte,

b) akinél (amelynél) feltételezhető, hogy ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó harmadik államból importált termék távértékesítési tevékenysége befejeződött,

c) aki (amely) nem felel meg ezen különös szabályozás alkalmazására vonatkozó feltételeknek,

d) aki (amely) rendszeresen nem tartja be ezen különös szabályozás alkalmazására vonatkozó előírásokat, vagy

e) aki (amely) nem kívánja a továbbiakban e különös szabályozást alkalmazni.

(11) Az állami adó- és vámhatóság törli azon közvetítő részére megállapított közvetítői azonosító számot,

a) aki (amely) két egymást követő naptári negyedévben nem járt el közvetítőként az import különös szabályozást alkalmazó valamely adóalany megbízásából;

b) aki (amely) nem felel meg a közvetítőként történő eljáráshoz szükséges feltételeknek;

c) aki (amely) rendszeresen nem tartja be ezen különös szabályozás alkalmazására vonatkozó előírásokat; vagy

d) aki (amely) a továbbiakban nem kíván közvetítőként eljárni.

(12) Az állami adó- és vámhatóság törli az import különös szabályozás hatálya alatt álló adóalanyokra vonatkozó nyilvántartásából a közvetítő által képviselt adóalanyt,

a) ha a közvetítő arról tájékoztatja az állami adó- és vámhatóságot, hogy az őt megbízó adóalany befejezte ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó harmadik államból importált termékek távértékesítését,

b) akinél (amelynél) feltételezhető, hogy ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó harmadik államból importált termék távértékesítési tevékenysége befejeződött,

c) aki (amely) nem felel meg ezen különös szabályozás alkalmazására vonatkozó feltételeknek,

d) aki (amely) rendszeresen nem tartja be ezen különös szabályozás alkalmazására vonatkozó előírásokat,

e) ha a közvetítő arról tájékoztatja az állami adó- és vámhatóságot, hogy nem képviseli a továbbiakban az adóalanyt, vagy

f) ha az állami adó- és vámhatóság törölte a közvetítő részére megállapított közvetítői azonosító számot.

(13) Az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásában az adóalanyra vonatkozó

a) regisztrációs (bejelentési) adatokat az adóalany adóhatósági nyilvántartásból történő törlésének,

b) bevallási adatokat azok adóalany által történő rendelkezésére bocsátásának

naptári éve végétől számított tíz évig nyilvántartja.

253/U. § *  (1) Az adóalany, vagy amennyiben az adóalany közvetítővel jár el, a közvetítő minden egyes naptári hónapra vonatkozóan, elektronikus úton adóbevallást nyújt be – függetlenül attól, hogy az adott adómegállapítási időszakban végzett-e az import különös szabályozás hatálya alá tartozó, harmadik államból importált termék távértékesítését, – azon adómegállapítási időszak végét követő hónap végéig, amelyre a bevallás vonatkozik.

(2) Az adóbevallás tartalmazza:

a) a 253/T. § (7) bekezdése szerinti import azonosítószámot, és

b) az adómegállapítási időszakban teljesített, az import különös szabályozás hatálya alá tartozó, harmadik államból importált termék távértékesítése

ba) adó nélküli teljes összegét,

bb) a vonatkozó adó–adómértékek szerint lebontott–teljes összegét,

bc) az alkalmazandó adómértéket, és

bd) a fizetendő adó teljes összegét

minden egyes olyan teljesítési hely szerinti tagállam tekintetében, amelyben az adó fizetendő.

(3) Az adóbevallást forintban kell elkészíteni, az adómegállapítási időszak utolsó napján érvényes, az EKB által az adott napra vonatkozóan közzétett átváltási árfolyamon. Ha az érintett napon nem tettek közzé átváltási árfolyamot, akkor a következő közzétételi napon kiadott árfolyamot kell alkalmazni.

(4) Az adót a bevallás benyújtásával egy időben, legkésőbb a bevallás benyújtására előírt határidőig, az állami adó- és vámhatóság által közzétett számlára forintban, átutalással kell megfizetni, hivatkozva a befizetés alapjául szolgáló adóbevallásra. Bármely, az adóalany önhibájából eredő, az adóhatóságot terhelő utalási költség, így különösen a téves, beazonosíthatatlan utalás költsége az adóalanyt terheli.

(5) Az import különös szabályozás hatálya alatti bevallás – különös szabályozás keretében történő – módosítására a módosítandó adókötelezettséget magában foglaló bevallás benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő három évig van lehetőség. Az adóbevallás módosítását egy következő adóbevallásban kell szerepeltetni. E későbbi bevallásban meg kell jelölni az érintett teljesítési hely szerinti tagállamot, az adómegállapítási időszakot és a módosításból származó adó összegét (különbözetet). A tevékenységet lezáró bevallás benyújtását követően az adóbevallások – ideértve a tevékenységet lezáró bevallást is – módosítására közvetlenül a teljesítési hely szerinti tagállam illetékes hatóságához benyújtott bevallásban, a tagállam által meghatározott módon van lehetőség.

253/V. § *  (1) Az adóalany, vagy amennyiben az adóalany közvetítővel jár el, a közvetítő az Art. szerinti nyilvántartás-vezetési kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy a teljesítési hely szerinti tagállam adóhatósága által végzett ellenőrzést is lehetővé tegye. Az adóalany a nyilvántartást felhívásra elektronikus úton rendelkezésre bocsátja.

(2) A közvetítőnek az általa képviselt valamennyi adóalany tekintetében nyilvántartást kell vezetnie.

(3) A nyilvántartást az import különös szabályozás hatálya alá tartozó harmadik államból importált termék távértékesítés teljesítési időpontját magában foglaló naptári év utolsó napjától számított tíz évig kell megőrizni.

253/W. § *  (1) Az adóalany 253/P. § szerinti minőségében történő belföldi nyilvántartásba vételének időszakában keletkezett, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó termékértékesítéshez kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult, megilleti azonban annak a XVIII. Fejezet rendelkezései szerinti visszatéríttetése, feltéve, hogy egyéb tevékenysége tekintetében belföldön adóalanyként nem vették nyilvántartásba és egyébként belföldön adóalanyként történő nyilvántartásba vételre nem kötelezett.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogát a Közösség területén nem letelepedett adóalany az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyra vonatkozó szabályok szerint érvényesítheti azzal, hogy esetében

a) a 244. § helyett a 253/P. § alkalmazandó és

b) az e fejezet szerinti jogállást nem kell igazolni.

(3) Az az adóalany, aki (amely) a harmadik államból importált termék távértékesítése utáni adóbevallási és -fizetési kötelezettségét azon tagállami szabályozás alapján teljesíti, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 4. szakaszában foglalt különös szabályozásnak, ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó termékértékesítéshez kapcsolódó előzetesen felszámított adót a XVIII. Fejezet rendelkezései szerint jogosult visszatéríttetni, feltéve, hogy egyéb tevékenysége tekintetében belföldön adóalanyként nem vették nyilvántartásba és egyébként belföldön adóalanyként történő nyilvántartásba vételre nem kötelezett.

(4) A (3) bekezdés szerinti jogát a Közösség területén nem letelepedett adóalany az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyra vonatkozó szabályok szerint érvényesítheti, azzal, hogy esetében

a) a 244. § helyett a (3) bekezdés alkalmazandó és

b) az e fejezet szerinti jogállását nem kell igazolni.

(5) Az az adóalany,

a) akinek (amelynek) gazdasági célú letelepedési helye, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nem belföldön, hanem a Közösség valamely más tagállamában van,

b) akit (amelyet) belföldön adóalanyként nem vettek nyilvántartásba és egyébként belföldön adóalanyként történő nyilvántartásba vételre nem kötelezett, és

c) aki (amely) belföldön importált termék távértékesítését teljesít oly módon, hogy adófizetési kötelezettségét a gazdasági célú letelepedése, ennek hiányában lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban teljesíti azon tagállami szabályozás alapján, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 4. szakaszában foglalt különös szabályozásnak,

ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó termékértékesítéshez kapcsolódó előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult, megilleti azonban annak a XVIII. Fejezet rendelkezései szerinti visszatéríttetése.

(6) Az (5) bekezdés szerinti jogát az adóalany azzal érvényesítheti, hogy esetében a 244. § helyett az (5) bekezdés alkalmazandó.

XIX/C. Fejezet * 

A TERMÉKIMPORT UTÁNI ADÓ BEVALLÁSÁRA ÉS MEGFIZETÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK * 

253/X. § *  (1) Ha a 150 eurónak megfelelő pénzösszeg belső értéket meg nem haladó, harmadik államból importált termék – ide nem értve a jövedéki terméket – távértékesítése utáni adófizetési kötelezettség teljesítésére nem alkalmazzák XIX/B. Fejezet rendelkezéseit vagy azon tagállami szabályozást, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 4. szakaszában foglaltaknak, a termék címzett megbízásából belföldön történő szabad forgalomba bocsátását kezdeményező személy az állami adó- és vámhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján dönthet úgy, hogy az ezen fejezet szerinti különös szabályozást alkalmazza azon termék importálását terhelő adó bevallására és megfizetésére, amely küldeménykénti feladása vagy fuvarozása belföldön ér véget.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásának feltétele, hogy a termék szabad forgalomba bocsátását kezdeményező személy

a) vámjogi szabályok szerinti halasztott vámfizetési engedéllyel rendelkezzen, és

b) belföldön nyilvántartásba vett adóalany legyen.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentést úgy kell tekinteni, hogy a termék szabad forgalomba bocsátását kezdeményező személy ezen fejezet alkalmazásában a címzett megbízásából jár el, kivéve, ha a címzett a vám-árunyilatkozat benyújtásáig ettől eltérő tartalmú nyilatkozatot tesz.

(4) Az (1) bekezdés szerinti döntési joggal élő személy az állami adó- és vámhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján ezen fejezet szerinti különös szabályozás alkalmazását megszüntetheti. Ezen fejezet szerinti különös szabályozás alkalmazása a bejelentést követő naptári hónap első napjától szűnik meg.

(5) Törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

253/Y. § *  (1) A 253/X. § (1) bekezdése szerinti termékimport után az adófizetésre kötelezett a termék címzettje.

(2) A termék belföldön történő szabad forgalomba bocsátását kezdeményező személy köteles az adót a címzettől beszedni és a befizetést az állami adó- és vámhatósághoz teljesíteni (a továbbiakban: adóbeszedésre kötelezett).

(3) Az adóbeszedésre kötelezett fizeti meg a beszedni elmulasztott adót is. E fejezet alkalmazásában nem minősül az adóbeszedés elmulasztásának az, ha az adóbeszedésre kötelezett nem bocsátja a címzett rendelkezésére a terméket.

(4) Az (1) bekezdéstől eltérően az adóbeszedésre kötelezett az adófizetésre kötelezett, ha a termék a címzett részére történő rendelkezésre bocsátását megelőzően megsemmisült, ellopták vagy elveszett. Az adóbeszedésre kötelezett mentesül az adófizetési kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy

a) a megsemmisülést a tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő, vagy

b) az a) pontban nem említett vagyoni kár elhárítása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

(5) Az adóbeszedésre kötelezett a címzettől beszedendő adó összegének kiszámításához a terméknek a vám-árunyilatkozaton feltüntetendő ellenértékét veszi alapul a 74–76. §-ban foglaltak sérelme nélkül.

253/Z. § *  A termékimportra a 82. § (1) bekezdése szerinti adómértéket kell alkalmazni.

253/ZA. § *  (1) A címzettől beszedett adót, valamint az adóbeszedésre kötelezettet a 253/Y. § (3)–(4) bekezdése szerint terhelő adó összegét az adóbeszedésre kötelezett elektronikus úton, havi gyakorisággal az állami adó- és vámhatóság által erre a célra rendszeresített nyomtatványon vallja be a (2) bekezdésben meghatározott határidőig. A bevallás tartalmazza a vámjogi szabad forgalomba bocsátott termékek adóalapját és ezen termékek után fizetendő adóból a beszedett adó, valamint az adóbeszedésre kötelezettet a 253/Y. § (3)–(4) bekezdése szerint terhelő adó összegét. A termék adóalapját és a beszedett adót azon naptári hónapról benyújtandó bevallásban kell feltüntetni, amelyikben a vámjogi szabadforgalomba bocsátott termékre jutó adó beszedése megtörtént. Ha az adóbeszedésre kötelezettet a 253/Y. § (3) bekezdése szerint adófizetési kötelezettség terheli, a termék adóalapját és az adót azon naptári hónapról benyújtandó bevallásban kell feltüntetni, amikor az adott terméket a címzett rendelkezésére bocsátotta. Ha a termék megsemmisült, ellopták vagy elveszett, a termék adóalapját, valamint – ha az adóbeszedésre kötelezettet a 253/Y. § (4) bekezdése szerint adófizetési kötelezettség terheli – az adót azon naptári hónapról benyújtandó bevallásban kell feltüntetni, amikor megállapították, hogy a termék megsemmisült, ellopták vagy elveszett, de legkésőbb a megsemmisült, ellopott vagy elveszett termék szabadforgalomba bocsátása időpontját követő harmadik hónapról benyújtott bevallásban.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adót havonta, az import vám megfizetésére vonatkozó határidőre vonatkozó szabályok szerint kell megfizetni.

(3) Az adóbeszedésre kötelezettnek ezen különös szabályozás hatálya alá tartozó ügyletekről nyilvántartást kell vezetnie, amelyet az adófizetési kötelezettség keletkezésének évét követő öt naptári évig meg kell őriznie. A nyilvántartás tartalmazza

a) az ezen fejezet szerinti adófizetési kötelezettség alapjául szolgáló, vám-árunyilatkozaton szereplő adatokat,

b) a címzett nevét, elérhetőségét,

c) a címzett által átvett küldemény azonosítására vonatkozó adatokat,

d) a címzett által át nem vett, a Közösség területén kívülre igazoltan visszaküldött küldemény azonosítására vonatkozó adatokat,

e) a címzett által át nem vett, a d) pont alá nem tartozó küldemény azonosítására vonatkozó adatokat, és

f) a címzett részére történő kézbesítést megelőzően megsemmisült, elveszett vagy ellopott küldemény azonosítására vonatkozó adatokat.

(4) A nyilvántartást kérésre elektronikus úton az állami adó- és vámhatóság rendelkezésére kell bocsátani.”

HARMADIK RÉSZ

VEGYES, ÉRTELMEZŐ ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XX. Fejezet

VEGYES RENDELKEZÉSEK

Gazdasági célú letelepedés

254. § (1) Az adóalany ott telepedik le gazdasági céllal, ahol gazdasági tevékenységének székhelye vagy állandó telephelye van.

(2) Abban az esetben, ha e törvény a gazdasági célú letelepedés helyéhez joghatást fűz, és az adóalanynak az (1) bekezdésben említett székhelye mellett egy vagy több állandó telephelye is van, a joghatást a székhelynek vagy annak az állandó telephelynek kell betudni, amely az adott ügylet teljesítésével a legközvetlenebbül érintett.

(3) A (2) bekezdést kell megfelelően alkalmazni az adóalany lakóhelyére vagy szokásos tartózkodási helyére abban az esetben, ha nincs gazdasági célú letelepedési helye.

Szokásos piaci ár

255. § (1) Szokásos piaci ár az a teljes pénzösszeg, amelyet tisztességes versenyfeltételek mellett az adott termékértékesítéssel vagy szolgáltatásnyújtással összehasonlítható körülmények között a teljesítés helye szerinti államban és a teljesítés időpontjában a beszerzőnek vagy az igénybevevőnek fizetnie kellene egy tőle független értékesítőnek vagy nyújtónak.

(2) Összehasonlítható körülmények hiányában - az (1) bekezdéstől eltérően - a szokásos piaci ár:

a) termék értékesítése esetében nem lehet alacsonyabb a termék vagy az ahhoz hasonló termék beszerzési áránál, ilyen ár hiányában pedig a teljesítés időpontjában megállapított előállítási értékénél;

b) szolgáltatás nyújtása esetében nem lehet alacsonyabb annál a pénzben kifejezett összegnél, amely a nyújtónál a teljesítés érdekében kiadásként felmerül.

Átváltási árfolyam

256. § (1) *  Ahol e törvény euróban meghatározott pénzösszeget említ, ott az annak megfelelő forintösszeg megállapításához a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján érvényes, az MNB által közzétett hivatalos forint/euró devizaárfolyamot (252,19 forint/euró) kell alkalmazni azzal, hogy az átváltás eredményeként kapott pénzösszeget - a matematikai kerekítési szabályok alkalmazásával - 100 000 forintra, illetőleg ha az átváltás eredményeként kapott összeg nem haladja meg a 100 000 forintot, 1000 forintra kell kerekíteni.

(2) *  Az (1) bekezdés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül a 12/C. § (1) bekezdésében, a 99. § (1) bekezdés a) pontjában, a 253/O. § (1) bekezdésében és a 253/X. §-ban említett esetben a tárgy naptári év egészére alkalmazandó forintösszeg megállapításához a tárgy naptári évet megelőző év október hónapjának első munkanapján érvényes árfolyamot kell alkalmazni. * 

(3) *  Az (1) bekezdés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül a 49/A. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott összeg forintban történő megállapításához az Európai Központi Bank által a 2017/2455/EU tanácsi irányelv elfogadásának (2017. december 5.) napján közzétett forint/euró árfolyamot (313,96 forint/euró) kell alkalmazni.

(4) *  A (2) bekezdés szerinti éves kiigazítás időpontjában hatályban lévő árfolyam továbbra is alkalmazható a 12/C. § (1) bekezdése, a 253/O. § (1) bekezdése és a 253/X. § szerinti értékhatár forintban történő megállapításához, ha az euróban megadott összeg átszámítása a kerekítés előtt a forintban kifejezett összeg 5%-nál kisebb változásához vagy az összeg csökkenéséhez vezet.

Egyes adókötelezettségek alóli mentesülés

257. § (1) *  Az adót önadózással megállapító, a (2) bekezdésben meghatározott adófizetésre kötelezett, akinek (amelynek) az adott adómegállapítási időszakban nincs olyan önadózással megállapítandó fizetendő adója, amelyről ellenkező esetben az állami adóhatóságnak bevallást kell tennie, illetve nincs a 4/A. számú melléklet I. pont szerinti összesítő nyilatkozat benyújtási kötelezettséget keletkeztető ügylete, és adólevonásra nem jogosult vagy adólevonásra jogosult ugyan, de ugyanezen adómegállapítási időszakban adólevonási jogot nem gyakorol, mentesül az adott adómegállapítási időszakra vonatkozóan az Art. szerinti bevallástételi kötelezettség alól.

(2) A bevallástételi kötelezettség alól a következők mentesülnek:

a) az az adóalany, aki (amely) kizárólag a 85. § (1) bekezdése, 86. § (1) bekezdése vagy 87. §-a szerint adómentes termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást végez;

b) az az adóalany, aki (amely) ilyen minőségében

ba) alanyi adómentességben részesül;

bb) mezőgazdasági tevékenységet folytatóként jár el.

(3) *  Mentesül az Art. szerinti bejelentkezési kötelezettség alól az a belföldön gazdasági céllal nem letelepedett, belföldön lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkező adóalany, aki (amely) belföldön

a) kizárólag a 95. § szerinti adómentes termékimportot megalapozó 89. § szerinti termékértékesítést teljesít és az adómentesség érvényesítéséhez közvetett vámjogi képviselőt hatalmaz meg,

b) kizárólag adóraktározási eljárás hatálya alatt álló terméket értékesít, feltéve, hogy a termék az értékesítés közvetlen következményeként nem kerül ki ezen eljárás hatálya alól, vagy a terméket az állami adó- és vámhatóság a Közösség területén kívülre kilépteti, vagy

c) kizárólag adóraktározási eljárás hatálya alatt álló terméket értékesít a 89. § szerint a Közösség másik tagállamába, és az adómentesség érvényesítéséhez az adóraktár üzemeltetőjét hatalmazza meg, feltéve, hogy a Közösség másik tagállamában gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában ott lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.

(4) *  Mentesül az Art. szerinti bejelentkezési kötelezettség alól a belföldön gazdasági céllal nem letelepedett, belföldön lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkező adóalany harmadik államból importált termék távértékesítése, termék Közösségen belüli távértékesítése, ideértve azt az az esetet is, ha a 12/C. § (2) bekezdése szerint jár el, valamint nem adóalany részére nyújtott szolgáltatása tekintetében, feltéve, hogy adófizetési kötelezettségét a Közösség másik tagállamában teljesíti azon tagállami szabályozás alapján, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 2–4. szakaszában foglaltaknak.

(5) *  Mentesül az Art. szerinti bejelentkezési kötelezettség alól az az egyéni vállalkozónak nem minősülő természetes személy adóalany, aki kizárólag a 86. § (1) bekezdés l) pontja szerinti adómentes szolgáltatást nyújt, feltéve, hogy nem él a 88. § (1) bekezdés b) pont szerinti választási jogával és a 257/B. § szerint közösségi adószám kiváltására nem kötelezett.

Adóvisszatérítés kérelemre * 

257/A. § *  (1) Külföldi illetőségű adományozótól származó pénzbeni adomány, segély (a továbbiakban együtt: adomány) esetében, ha annak kedvezményezettje igazoltan a 85. § (4) bekezdés b)–f) pontjában felsorolt személyek, szervezetek valamelyike, az állami adóhatóság – a kedvezményezett írásos kérelmére – visszatéríti a termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan rá áthárított és az ellenérték részeként megtérített, illetőleg az általa fizetendő adóként is megállapított előzetesen felszámított adót, feltéve, hogy

a) *  a termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele a kedvezményezett alapszabályában (alapító okiratában) megjelölt olyan tevékenységnek ellátását szolgálja, amely az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény alapján közhasznú tevékenység, egyházi jogi személynek minősülő kedvezményezett esetében pedig a külön törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő tevékenység,

b) az adományozó az adomány összegét – az adóügyi illetősége szerinti állam joga szerint – a vonatkozó adózási rendelkezésekkel összhangban számolta el,

c) az adományozó az adomány felhasználását kifejezetten ahhoz a feltételhez köti, hogy a kedvezményezettet mentesíteni kell a termékek, szolgáltatások árába (díjába) belefoglalt adó viselése alól, és

d) a kedvezményezettet az adólevonási jog egészben vagy részben nem illeti meg.

(2) Az adó-visszatéríttetési jog legfeljebb olyan hányadban illeti meg a kedvezményezettet, amilyen hányadban az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenység, feladat ellátását szolgáló kiadásokból az adomány összege részesedik.

Közösségi adószám * 

257/B. § *  (1) Az adóalany

a) 19. §, 21. § és 22. § (1) bekezdése szerinti Közösségen belüli termékbeszerzést,

b) 89. § szerinti termékértékesítést,

c) a Közösség valamely másik tagállamában gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában ott lakóhellyel, vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező adóalany részére 37. § szerinti szolgáltatásnyújtást, vagy

d) a Közösség valamely másik tagállamában gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában ott lakóhellyel, vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező adóalanytól 37. § szerinti szolgáltatás igénybevételt

közösségi adószám birtokában végezhet.

(2) A 20. § szerinti Közösségen belüli termékbeszerzést, feltéve, hogy az belföldön adófizetési kötelezettséget keletkeztet, az adóalany és a nem adóalany jogi személy közösségi adószám birtokában végezhet.

(3) Az adóalany, nem adóalany jogi személy közösségi adószámának megállapítása érdekében az állami adó- és vámhatóságnál előzetesen bejelenti, hogy az (1)–(2) bekezdésben meghatározott ügyletet kíván végezni.

(4) Amennyiben az adóalany, nem adóalany jogi személy él a 20. § (5) bekezdésében meghatározott választási jogával, választását a tárgyévet megelőző adóév utolsó napjáig jelenti be az állami adó- és vámhatóságnak. Amennyiben a tárgyévet megelőző évben nem volt Közösségen belüli termékbeszerzése, e választását a tárgyévre a tárgyévi első Közösségen belüli termékbeszerzését megelőzően jelenti be.

(5) Ha az adóalany, nem adóalany jogi személy a 20. § (7) bekezdésében foglaltak szerint járt el, e tényt az e rendelkezéssel érintett első Közösségen belüli termékbeszerzés teljesítésének napját követő hónap 20. napjáig jelenti be az állami adó- és vámhatósághoz.

Távértékesítésre vonatkozó bejelentési szabályok * 

257/C. § *  Az az adóalany, aki (amely) belföldön gazdasági célú letelepedési hellyel, gazdasági célú letelepedés hiányában lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkezik, belföldön termék Közösségen belüli távértékesítését teljesíti, és az adófizetési kötelezettségét nem azon tagállami szabályozás alapján teljesíti, amely tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. cím 6. fejezet 3. szakaszában foglaltaknak, az erre a célra rendszeresített nyomtatványon köteles bejelentkezni az állami adó- és vámhatósághoz.

A végzett tevékenységre vonatkozó nyilatkozatok módosítása * 

257/D. § *  Ha kizárólag a 85. §, 86. § vagy 87. § szerinti adómentes tevékenységet végző adóalany tevékenysége oly módon változik, hogy a továbbiakban nem vagy nem kizárólag a 85. §, 86. § vagy 87. § szerinti adómentes tevékenységet végez, köteles a kizárólag adómentes tevékenység végzéséről adott nyilatkozatát az Art. változásbejelentésre vonatkozó szabályai szerint megváltoztatni.

257/E. § *  Amennyiben az adóalany az e törvény szerinti bejelentését az e törvényben előírt feltételek hiánya miatt nem tehette volna meg, bejelentését az előző naptári évről vagy annak utolsó hónapjáról, negyedévéről adott bevallásával egyidejűleg, a naptári év első napjára visszamenően módosíthatja.

257/F. § *  Az adóalany az állami adó- és vámhatósághoz benyújtott kijavítási kérelem útján a bevallások utólagos adóellenőrzésének megkezdését megelőzően, az adó megállapításához való jog elévülési idején belül kezdeményezheti a 20. § (5) bekezdése, 49/A. § (3) bekezdése, 80. § (2) bekezdés b) pontja, 80/A. § (1) bekezdése, 88. § (1) bekezdése, 192. § (1) bekezdése, 196/G. § (1) bekezdése, 197. § (1) bekezdése, 212/A. § (1) bekezdése, 218. § (1) bekezdése, 220. § (1) bekezdése, 224. § (1) bekezdése szerinti választásának vagy választása hiányának módosítását, feltéve, hogy a módosítás nem érinti az általa megállapított és bevallott adóalap, fizetendő adó és az előzetesen felszámított, levonható adó összegét.

Adatszolgáltatás * 

257/G. § *  (1) Az adóalany – a 178. § (1a) bekezdésben meghatározott eltéréssel – a 4/A. számú mellékletben, valamint a 10. számú mellékletben meghatározottak szerint adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatóság részére.

(2) *  A 10. számú melléklet és a 178. § (1a) bekezdés szerinti adatokat az állami adó- és vámhatóság az Air. szerinti adózók ellenőrzéséhez, ellenőrzésre történő kiválasztásához és jogszabályban meghatározott egyéb feladata ellátásához használhatja fel az adó megállapításához való jog elévülési idején belül.

Ingatlan értékesítésére vonatkozó bejelentési szabály * 

257/H. § *  A 6. § (4) bekezdés b)–c) pontja alapján adóalanynak minősülő személy, szervezet a termékértékesítésről az e célra rendszeresített nyomtatványon az állami adó- és vámhatóságnak bejelentést tesz:

a) a 2018. naptári évben teljesített termékértékesítés esetén 2019. január 31-ig,

b) a 2018. december 31-ét követően teljesített termékértékesítés esetében a teljesítés időpontját követő 30 napon belül.

Állapotrögzítő * 

257/I. § *  A hivatkozással meghatározott termékek és szolgáltatások vonatkozásában a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletének módosításáról szóló, 2017. október 12-i (EU) 2017/1925 bizottsági végrehajtási rendelet 2018. január 1-jei állapota szerinti áruazonosító számot (vámtarifaszám) és a TESZOR’15 2018. év január 1. napján érvényes besorolási rendjét kell irányadónak tekinteni. A vámtarifaszám és besorolási rend ezt követő (időközi) változása az adókötelezettséget nem változtatja meg.

Különös adóvisszatérítés * 

257/J. § *  (1) Az adóalany kérelmezheti az őt terhelő előzetesen felszámított adó összegének visszatérítését, ha az neki fel nem róható okból, az adósemlegesség elvébe ütközően, más módon nem térült vagy térül meg.

(2) *  Az adóalany a kérelmet az állami adóhatósághoz írásban terjeszti elő – a (2a) bekezdésben meghatározott kivétellel – legkésőbb 6 hónappal az adómegállapításhoz való jog elévülését megelőzően. Az adóalany e kérelem előterjesztésére a folyamatban lévő adóhatósági ellenőrzés során is jogosult. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

(2a) *  Ha a kérelem benyújtását megalapozó ok bekövetkezésének időpontja az adómegállapításhoz való jog elévülését megelőző 6 hónapon belüli, vagy az adómegállapításhoz való jog elévülését követi, akkor az adóalany a kérelmet az ok bekövetkezésének időpontjától számított egy éven belül terjesztheti elő. Ha a kérelem benyújtását megalapozó ok bekövetkezésének időpontja az adómegállapításhoz való jog elévülését követi, az adóalany az őt terhelő előzetesen felszámított adó összegének visszatérítését csak kivételesen méltányolható esetben kérelmezheti. Kivételesen méltányolhatónak e tekintetben az olyan eset minősül, amikor a kérelem benyújtását megalapozó ok az adóalany által folytatott gazdasági tevékenység sajátosságából fakadóan következik be az adómegállapításhoz való jog elévülését követően. Az adóalany a kérelemben bemutatja a kérelem benyújtását megalapozó okot és az ok bekövetkeztének időpontját. Az adóalany e kérelem előterjesztésére a folyamatban levő adóhatósági ellenőrzés során is jogosult. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

(3) A kérelemben az adóalany igazolja az (1) bekezdés szerinti feltételeknek való megfelelést.

(4) A kérelemről az állami adóhatóság a kérelem beérkezésétől számított 6 hónapon belül dönt. Az állami adóhatóság az adó visszatérítését akkor engedélyezi, ha a visszatérítés alapjául szolgáló adó a költségvetés felé megfizetésre került.

257/K. § *  (1) Az adóalany az adósemlegesség elvére tekintettel kérelmezheti az általa megállapított fizetendő adó összegének visszatérítését a következő feltételek együttes teljesülése esetén:

a) a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adót is tartalmazó ellenértékének a megszerzése neki fel nem róható okból, részben vagy egészben ellehetetlenült,

b) az ellenérték meg nem szerzett része más módon nem térült vagy térül meg,

c) a fizetendő adó utólag nem csökkenthető az ellenérték meg nem szerzett részére tekintettel,

d) a visszatérítés alapjául szolgáló adót a költségvetés felé megfizették,

e) a visszatérítés alapjául szolgáló adó tekintetében a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő adóalanyt adólevonási jog illette volna meg (ideértve a XVIII. Fejezet szerinti adó-visszatéríttetési jogot is), azonban azt nem érvényesítette, és az adólevonási jog érvényesítésének lehetősége ellehetetlenült.

(2) *  Az adóalany a kérelmet az állami adóhatósághoz írásban terjeszti elő – a (2a) bekezdésben meghatározott kivétellel – legkésőbb 6 hónappal az adómegállapításhoz való jog elévülését megelőzően. Az adóalany e kérelem előterjesztésére a folyamatban lévő adóhatósági ellenőrzés során is jogosult. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

(2a) *  Ha a kérelem benyújtását megalapozó ok bekövetkezésének időpontja az adómegállapításhoz való jog elévülését megelőző 6 hónapon belüli, vagy az adómegállapításhoz való jog elévülését követi, akkor az adóalany a kérelmet az ok bekövetkezésének időpontjától számított egy éven belül terjesztheti elő. Ha a kérelem benyújtását megalapozó ok bekövetkezésének időpontja az adómegállapításhoz való jog elévülését követi, az adóalany az általa megállapított fizetendő adó összegének visszatérítését csak kivételesen méltányolható esetben kérelmezheti. Kivételesen méltányolhatónak e tekintetben az olyan eset minősül, amikor a kérelem benyújtását megalapozó ok az adóalany által folytatott gazdasági tevékenység sajátosságából fakadóan következik be az adómegállapításhoz való jog elévülését követően. Az adóalany a kérelemben bemutatja a kérelem benyújtását megalapozó okot és az ok bekövetkeztének időpontját. Az adóalany e kérelem előterjesztésére a folyamatban levő adóhatósági ellenőrzés során is jogosult. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

(3) A kérelemben az adóalany bemutatja az (1) bekezdés szerinti feltételeknek való megfelelést.

(4) A kérelemről az állami adóhatóság a kérelem beérkezésétől számított 6 hónapon belül dönt.

257/L. § *  (1) A 257/K. §-tól eltérően, ha a behajthatatlan követelésként történő elszámolásra alapot adó ok bekövetkezésének időpontjában a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás után keletkező adó megállapításához való jog elévült, az adóalany kérelmezheti a behajthatatlan követelésként elszámolt ellenérték egészének vagy részének adót nem tartalmazó összegével megegyező összegre jutó, a költségvetés felé megfizetett adó visszatérítését a következő feltételek együttes teljesülése esetén:

a) az adó alapjának csökkentésére a 77. § (7) bekezdés a), c), h) és i) pontjában, valamint (9) és (11) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülnek, azzal, hogy az adóalany a 77. § (9) bekezdésében foglaltakról a kérelemben nyilatkozik,

b) a kérelem benyújtásakor a behajthatatlan követelésként történő elszámolásra alapot adó ok bekövetkezésének időpontjától kezdődően legfeljebb egy év telt el.

(2) Az adóalany az (1) bekezdés szerinti kérelmet az állami adóhatósághoz írásban terjeszti elő a behajthatatlan követelésként történő elszámolásra alapot adó ok időpontjától számított egy éven belül. A határidő jogvesztő, elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. Az adóalany e kérelem előterjesztésére a folyamatban levő adóhatósági ellenőrzés során is jogosult.

(3) A kérelemben az adóalany bemutatja az (1) bekezdésben foglaltaknak való megfelelést.

(4) A kérelemről az állami adóhatóság a kérelem beérkezésétől számított 6 hónapon belül dönt.

(5) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján történő adó-visszatérítést követően a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója részére a behajthatatlan követelésként elszámolt ellenérték egészét vagy annak egy részét megtérítik, az adóalany köteles a megtérítés időpontját magában foglaló adómegállapítási időszakra benyújtott bevallásában fizetendő adót növelő tételként szerepeltetni a megtérített ellenérték vagy részellenérték adót nem tartalmazó összegével megegyező összegre jutó adó összegét.

XXI. Fejezet

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

258. § (1) A Közösség tagállamaiban az e törvényben használt "adó" kifejezés jelentését a 9. számú melléklet tartalmazza.

(2) E törvény alkalmazásában az "adó" kifejezés harmadik állam esetében olyan adót vagy adójellegű befizetést jelent, amely lényeges szabályozási tartalmában alapvetően a következő elvek érvényesülésének tesz együttesen eleget

a) típusa szerint: közvetett;

b) a költségvetési bevétel valós realizálási helye szerint: végső fogyasztást terhelő;

c) a termékek, szolgáltatások forgalmához való fizetési kötelezettség kapcsolódása szerint: minden forgalmi szakaszra kiterjedő;

d) beszedésének módja szerint: adóhalmozódást kiküszöbölő.

(3) E törvény alkalmazásában az "adószám" kifejezés

a) *  Magyarország esetében a belföldön adófizetésre kötelezettként nyilvántartásba vett egyedi azonosítására szolgáló, az Art.-ben meghatározott adószámot (közösségi adószámot), csoportazonosító számot jelenti;

b) a Közösség más tagállamai esetében a tagállamban az (1) bekezdés szerint meghatározott adó fizetésére kötelezettként hatósági nyilvántartásba vett egyedi azonosítására szolgáló olyan betűből és/vagy számból álló jelet jelenti, amely a tagállam joga szerint tartalmában megfelel a Héa-irányelv 215. cikkének;

c) harmadik állam esetében az adott államban a (2) bekezdésnek megfelelő adó fizetésére kötelezettként hatósági nyilvántartásba vett egyedi azonosítására szolgáló jelet jelenti.

(4) E törvény alkalmazásában a "jövedéki termék" és a "jövedéki adó" kifejezés

a) *  Magyarország esetében a Jöt. hatálya alá tartozó terméket és a Jöt. alapján fizetett vagy fizetendő adót jelenti;

b) a Közösség más tagállamai esetében azt a terméket és azt az adót jelenti, amely termékre és adóra a tagállamnak az a joga vonatkozik, amely tartalmában megfelel a Jövedékiadó-irányelv rendelkezéseinek, figyelemmel az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló 2003/96/EK tanácsi irányelv 3. cikkére is, kivéve a földgázcsővezeték-hálózaton keresztül szállított gázt és a villamos energiát, valamint az e termékek után - az előzőek szerint meghatározott - fizetett vagy fizetendő adót.

259. § E törvény alkalmazásában

1. adóbiztosíték: az adó megfizetésének biztosítására szolgáló összeg, amelyet a Vám tv.-nek a vámbiztosíték nyújtására vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával nyújtanak, és amely összegében

a) a 95. § szerinti adómentesség esetében megfelel a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátására irányuló eljárásban megállapított adónak;

b) az adóraktározási eljárás során kiraktározandó/kiraktározott termék esetében megfelel a termék szokásos piaci árának figyelembevételével megállapított fizetendő adónak;

1/A. *  adattartalom sértetlensége: a számlának a törvényben előírt adattartalmát nem változtatták meg;

2. *  állandó telephely: a székhelyen kívül a gazdasági tevékenység helyhez kötött folytatására huzamosabb időtartamra létesített vagy arra szánt földrajzilag körülhatárolt hely, amelyen a gazdasági tevékenység – székhelyhez képesti – önálló folytatásához szükséges egyéb feltételek is ténylegesen rendelkezésre állnak, ideértve az adóalany kereskedelmi képviseletét is, de csak annyiban, amennyiben a 37. § (1) bekezdésének alkalmazásában az adóalany kereskedelmi képviselete a legközvetlenebbül érintett, kivéve, ha az Európai Unió kötelező jogi aktusa ettől eltérően rendelkezik;

3. áruminta: a képviselt terméknek kisebb és jellemző része vagy mennyisége, amelyet kizárólag a képviselt termék bemutatásának céljára adnak, és amely fizikai állapotánál, vagyoni értékénél fogva más cél elérésére nem is alkalmas;

3/A. *  behajthatatlan követelés: termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás alapján keletkezett, követelésként fennálló ellenérték vagy részellenérték adót is tartalmazó összege, amelyet a termék értékesítője, szolgáltatás nyújtója ekként számol el nyilvántartásában az alábbi okok valamelyike alapján:

a) a követelésre az adós ellen vezetett végrehajtás során nincs fedezet vagy a talált fedezet azt csak részben fedezi,

b) a követelést a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedte,

c) a követelésre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet, feltéve, hogy a felszámolás kezdő időpontja óta legalább 2 év telt el,

d) a követelésre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,

e) *  a természetes személyek adósságrendezési eljárása során a bíróság az adóst a fennmaradó adósságai megfizetése alól mentesítő döntést hoz;

4. bérbeadás, -vétel: a bérleti szerződésen alapuló jogviszony mellett minden olyan egyéb jogviszony is, amelynek tartama alatt a jogosult az ellenérték egészét vagy túlnyomó részét a termék időleges használatáért téríti vagy téríteni köteles a kötelezettnek;

5. *  elektronikus számla: az e törvényben előírt adatokat tartalmazó számla, amelyet elektronikus formában bocsátottak ki és fogadtak be;

6. ellenérték: bármilyen vagyoni előny, ideértve a meglévő követelés mérséklésére elismert vagyoni értéket is, de ide nem értve a kártérítést;

6/A. *  eredet hitelessége: a terméket értékesítő, a szolgáltatást nyújtó vagy a számlát kibocsátó azonosságának biztosítása;

6/B. *  e-nyugta: e-pénztárgéppel kiállított nyugta;

6/C. *  e-pénztárgép: elektronikus nyugta és egyszerűsített adattartalmú számla kibocsátására alkalmas, pénztárgéptől eltérő, engedélyezett műszaki megoldás;

7. *  építési telek: az olyan

a) telek, amely beépítésre szánt területen fekszik, az építési szabályoknak megfelelően kialakított, a közterületnek gépjármű-közlekedésre alkalmas részéről az adott közterületre vonatkozó jogszabályi előírások szerint, vagy önálló helyrajzi számon útként nyilvántartott magánútról gépjárművel közvetlenül, zöldfelület, illetve termőföld sérelme nélkül megközelíthető, és amelynek a közterülettel vagy magánúttal közös határvonala legalább 3,00 m, továbbá amely egyúttal nem minősül beépített ingatlannak,

b) telek vagy telkek csoportja, amely a nyomvonal jellegű építmények elhelyezésére szolgál (építési terület) és amely egyúttal nem minősül beépített ingatlannak;

7/A. *  halottszállító személygépkocsi: az olyan személygépkocsi, amelyet a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendelet szerinti halottszállító kocsiként tüntetnek fel a járműnyilvántartásban;

7/B. *  internet-hozzáférési szolgáltatás: csomagkapcsolt módon felépülő, a nyílt internet-hozzáférés megteremtéséhez szükséges intézkedések meghozataláról, továbbá az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv és az Unión belüli nyilvános mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról (roaming) szóló 531/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2015/2120/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 2. pontja szerinti internet-hozzáférési szolgáltatás. Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény szerinti hálózati szolgáltatás nem minősül e törvény alkalmazásában internet-hozzáférési szolgáltatásnak;

8. készpénz-helyettesítő fizetési eszköz: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben meghatározott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz;

8/A. *  kísérleti fejlesztés: a meglévő tudományos, technológiai, üzleti és egyéb, vonatkozó ismeretek és szakértelem megszerzése, összesítése, megosztása és felhasználása új, módosított vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások terveinek és szabályainak létrehozása vagy megtervezése céljából;

9. kis érték: a juttatott vagyoni előny értéke nem haladja meg az 5000 forintnak megfelelő pénzösszeget, amelyet a termék átengedéskori - adót is tartalmazó - szokásos piaci árának alapulvételével kell megállapítani;

9/A. *  közcélú adomány: a közhasznú szervezet részére törvényben meghatározott közhasznú tevékenysége támogatására, az oktatási intézmény részére az alapító okiratában meghatározott tevékenysége támogatására, valamint az egyházi jogi személy részére törvényben meghatározott tevékenysége támogatására fordított termék, szolgáltatás, feltéve hogy

a) az ügyletre vonatkozó okirat, egyéb körülmény valós tartalma alapján nem állapítható meg, hogy az nem vagy csak látszólag szolgálja a közhasznú, a közérdekű, az oktatási intézmény esetében az alapító okiratában meghatározott, továbbá az egyházi jogi személy esetében törvényben meghatározott tevékenységét,

b) az nem jelent vagyoni előnyt az adományozónak, az adományozó tagjának vagy részvényesének, vezető tisztségviselőjének, felügyelőbizottsága vagy igazgatósága tagjának, könyvvizsgálójának, illetve ezen személyek vagy a természetes személy tag vagy részvényes közeli hozzátartozójának azzal, hogy nem minősül vagyoni előnynek az adományozó nevére, tevékenységére történő utalás, és

c) az adományozó rendelkezik a közhasznú szervezet, az oktatási intézmény, illetve az egyházi jogi személy által kiállított olyan igazolással, amely tartalmazza az adományozó és az adományozott nevét, székhelyét vagy állandó lakóhelyét, adószámát, adószám hiányában egyedi azonosítására szolgáló jelét és a támogatott célt;

10. külföldi utas: az a természetes személy, aki Közösség egyetlen tagállamának sem állampolgára, és nem jogosult a Közösség egyetlen tagállamában sem állandó tartózkodásra, továbbá az, aki a Közösség valamely tagállamának állampolgára ugyan, de lakóhelye a Közösség területén kívül van;

11. *  lakóhely: tartós ottlakásra szolgáló hely, amellyel a természetes személy személyes és gazdasági kapcsolatai a legszorosabbak (létérdekek központja), kivéve, ha az Európai Unió kötelező jogi aktusa ettől eltérően rendelkezik;

12. lakóingatlan: lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan. Nem minősül lakóingatlannak a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült, így különösen: a garázs, a műhely, az üzlet, a gazdasági épület;

13. nem független felek: olyan, jogilag egyébként egymástól független felek, akik (amelyek)

a) egymás viszonylatában kapcsolt vállalkozások;

b) között névre szóló tulajdonosi (tagsági) jogviszony áll fenn;

c) között az egyik fél a másik félnek vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsági tagja;

d) között a 6. § (5) bekezdése szerinti viszony áll fenn;

e) egymás közeli hozzátartozói, vagy az a)-d) alpontokban meghatározottak közeli hozzátartozója;

13/A. *  összes hasznos alapterület: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének 2016. január 1-jén hatályos 34., 46., 46a. és 88. pontjai által meghatározott alapterület;

13/B. *  nyugtatár: az e-pénztárgéppel kiállított nyugtának, nyugtával egy tekintet alá eső okiratnak, számlának, számlával egy tekintet alá eső okiratnak a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő részére történő rendelkezésre bocsátására, megőrzésére szolgáló rendszer;

13/C. *  nyugtatár-szolgáltató: a nyugtatárat üzemeltető szerv;

14. pénz: a névértéken elfogadott pénz;

15. *  pénzhelyettesítő eszköz: fizetési megbízás vagy ígérvény - ide nem értve a pénzt és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközt -, ha azzal a kötelezett pénztartozást térít meg, feltéve, hogy annak jogosult általi elfogadásával a jogosult eredeti pénzkövetelése a kötelezettel szemben megszűnik;

16. pénzügyi eszköz: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvényben meghatározott pénzügyi eszköz, kivéve azt a pénzügyi eszközt, amelynek megszerzése egyúttal az abban megjelölt termék tulajdonjogának megszerzését is jelenti;

17. *  pénztárgép: papír alapú gépi nyugta és papíralapú egyszerűsített adattartalmú számla kibocsátására alkalmas, engedélyezett műszaki megoldás;

18. *  sorozat jelleg: ha 2 naptári éven belül negyedik vagy további építési telket (telekrészt) és/vagy beépítés alatt álló vagy beépített új ingatlant értékesítenek, valamint a rá következő 3 naptári éven belül további építési telket (telekrészt) és/vagy beépítés alatt álló vagy beépített új ingatlant értékesítenek azzal, hogy ha olyan építési telket (telekrészt) és/vagy beépítés alatt álló vagy beépített új ingatlant értékesítenek,

a) amely tulajdon kisajátításának tárgyát képezi, vagy

b) amelynek szerzése az értékesítőnél – az illetékekről szóló törvény alapján – öröklési illeték tárgyát képezte,

az az előzőekben említett darabszámba beleszámít ugyan, de önmagában nem minősül sorozat jellegűnek, továbbá azon – lakóterület besorolású – építési telkek (telekrészek), amelyeket telekmegosztással egyazon építési telekből (telekrészből) alakítottak ki – darabszámtól függetlenül – az előzőekben említett darabszámba egy építési telekként (telekrészként) számítanak be;

19. *  székhely: a gazdasági tevékenység folytatásának az a helye, ahol a központi ügyvezetés helye van, kivéve, ha az Európai Unió kötelező jogi aktusa ettől eltérően rendelkezik;

20. *  szokásos tartózkodási hely: adott naptári évben az adott állam területén a természetes személy tartózkodásának időtartama összességében - a ki- és beutazás napját is egész naptári napnak számítva - eléri, vagy meghaladja a 183 napot, kivéve, ha az Európai Unió kötelező jogi aktusa ettől eltérően rendelkezik;

21. tárgyi eszköz: az ingatlan, valamint az olyan ingó termék, amely vállalkozáson belüli rendeltetésszerű használatot feltételezve, legalább 1 évet meghaladó időtartamban szolgálja a gazdasági tevékenység folytatását;

22. továbbértékesítési cél: a mástól szerzett termék saját használat vagy egyéb módon történő hasznosítás nélküli értékesítése, amely értékesítéskori használati értékében legfeljebb csak a kereskedelemben szokásos értékváltozás miatt tér el a szerzéskori használati értékétől;

23. telekommunikációs szolgáltatások: jel, írás, kép, hang vagy bármely természetű egyéb értelmezhető információ továbbítása, kibocsátása és vétele rádiós, optikai vagy egyéb elektromágneses rendszeren keresztül, ideértve az ezek továbbítására, kibocsátására és vételére szolgáló rendszerek használatára vonatkozó jogok időleges vagy végleges átengedését, valamint a globális információs hálózatokhoz való hozzáférés biztosítását is;

24. termék fuvarozása: az is, ha az értékesített termék közlekedési eszköz, és annak fuvarozása oly módon történik, hogy a fuvarozás megkezdésének és befejezésének helye közötti távolságot a közlekedésben maga az értékesített közlekedési eszköz teszi meg;

24/A. *  a) utalvány: olyan eszköz, amelyet termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás ellenértékeként, illetve részellenértékeként kell elfogadni, és amely esetében magán az eszközön vagy a kapcsolódó dokumentációban – ideértve az eszköz általános szerződési feltételeit is – fel van tüntetve a beszerezhető termékeknek, igénybe vehető szolgáltatásoknak vagy azok lehetséges értékesítőinek, szolgáltatóinak a megnevezése;

b) egycélú utalvány: olyan utalvány, amelynek kibocsátásakor ismert az utalvány tárgyát képező termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának teljesítési helye, valamint az adott termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás után fizetendő adó összege;

c) többcélú utalvány: az egycélú utalványtól eltérő utalvány;

d) utalvány beváltása: utalvány termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékeként, illetve részellenértékeként történő elfogadása;

e) utalvány beváltója: aki az utalványt termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékeként, illetve részellenértékeként saját név alatt elfogadja;

25. új közlekedési eszköz:

a) szárazföldi közlekedési eszköz esetében azt a gépjárművet jelenti, amelynek beépített erőgépének hengerűrtartalma meghaladja a 48 cm3-t, vagy teljesítménye meghaladja a 7,2 kilowattot, feltéve, hogy az értékesítés teljesítésekor az első forgalomba helyezéstől számítva legfeljebb 6 hónap telt el, vagy az általa megtett távolságból legfeljebb 6000 kilométert tett meg;

b) víziközlekedési eszköz esetében azt a járművet jelenti, amelynek hosszúsága meghaladja a 7,5 métert - kivéve: a nyílt tengeri forgalomban használt olyan járművet, amelyet kereskedelmi személyszállításra, egyéb kereskedelmi, ipari és halászati tevékenységre, valamint tengeri mentésre vagy segítségnyújtásra használnak, továbbá a partmenti halászati tevékenységre használt járművet is -, feltéve, hogy az értékesítés teljesítésekor az első forgalomba helyezéstől számítva legfeljebb 3 hónap telt el, vagy az általa hajózott órákból legfeljebb 100 órát hajózott;

c) légiközlekedési eszköz esetében azt a járművet jelenti, amelynek teljes felszállási tömege meghaladja az 1550 kilogrammot - kivéve: azt a járművet, amelyet kizárólag vagy túlnyomó részben nemzetközi légikereskedelmi forgalomban részt vevő vállalkozás használ - feltéve, hogy az értékesítés teljesítésekor az első forgalomba helyezéstől számítva legfeljebb 3 hónap telt el, vagy az általa repült órákból legfeljebb 40 órát repült;

25/A. *  üzletág: a vállalkozásnak olyan működő egysége, amely szervezeti szempontból függetlenül, a hozzá tartozó vagyonnal alkalmas az önálló gazdasági tevékenység tartós folytatására;

26. *  vevői alkalmazás: olyan engedélyezett műszaki megoldás, amelynek kizárólagos célja, hogy a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő számára olvashatóan elérhetővé tegye az e-pénztárgéppel kibocsátott nyugtát és számlát, és számára biztosítsa az adatok megismerésének és feldolgozásának a lehetőségét.

XXII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Felhatalmazás

260. § (1) *  Az adópolitikáért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben állapítsa meg

a) *  az adó-visszatéríttetési jog gyakorlásához fűződő, a közhasznú tevékenységet folytató személyt, szervezetet [100. § (2) bekezdése], továbbá a külföldi illetőségű adományozót és a tőle származó pénzbeni adomány kedvezményezettjét [257/A. §] terhelő igazolási kötelezettségeket, valamint az adó-visszatéríttetési kérelmek kötelező adattartalmát és az utólagos adóvisszatérítés egyes eljárási szabályait; * 

b) a Közösség más tagállamában [244. § (2) bekezdésének a) pontja] és az elismert harmadik államban [244. § (2) bekezdésének b) pontja] letelepedett adóalanyra, valamint a 200. § (3) bekezdésében említett nem adóalany jogi személyre vonatkozó adó-visszatéríttetési kérelem kötelező adattartalmát, formátumát és kitöltésének módját, továbbá az elismert harmadik államban letelepedett adóalanyt és a 200. § (3) bekezdésében említett nem adóalany jogi személyt terhelő igazolási kötelezettségeket; * 

c) *  a számla és a nyugta kiállításának módjára vonatkozó szabályokat, ideértve a nyugtakibocsátási kötelezettség kötelező gépi kiállítással történő megállapítását is; * 

d) *  a számla és a nyugta adóigazgatási azonosítására vonatkozó szabályokat; * 

e) *  a pénztárgéppel rögzített adatok állami adó- és vámhatóság felé történő adatszolgáltatásának és az állami adó- és vámhatóság által a pénztárgépek működése felett gyakorolt felügyeletnek a szabályait, a közvetlen adatlekérdezéssel megvalósított adatszolgáltatás teljesítése alóli egyedi mentesítés szabályait;

f) *  a pénztárgép, taxaméter forgalmazása engedélyezésének szabályait – ideértve az engedélyezésre hatáskörrel rendelkező szerv kijelölését is –, a forgalmazási engedély kiadásának műszaki és személyi követelményeit, a forgalmazási engedély kiadásáért, módosításáért, kiterjesztéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával és visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat;

g) *  a pénztárgép, taxaméter forgalmazásának, szervizelésének és üzemeltetésének szabályait, a szervizek nyilvántartására és a nyilvántartásba vételére, nyilvántartásból való törlésére, a műszerészi igazolványra, annak kiadására, érvényességére és visszavonására vonatkozó szabályokat;

h) *  a pénztárgép forgalmazásával, üzemeltetésével, szervizelésével kapcsolatos kötelezettségek ellenőrzésére vonatkozó szabályokat;

i) *  a számlázási funkcióval rendelkező programokkal szembeni követelményeket, valamint ezen programokkal kiállított számlák adatainak állami adóhatóság felé történő adatszolgáltatásának szabályait, és a számlázási funkcióval rendelkező programok értékesítésére és használatára vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó szabályokat;

j) *  a számla, egyszerűsített adattartalmú számla, nyugta nyomtatványok forgalmazásának, nyilvántartásának szabályait, valamint ezek előállításának, adóigazgatási azonosításra alkalmasságának feltételeit;

k) *  a nyugtatár működésére vonatkozó szabályokat;

l) *  a vevői alkalmazás követelményeire, engedélyezésére vonatkozó szabályokat;

m) *  az e-nyugta, számla e-pénztárgéppel rögzített adatainak állami adó- és vámhatóság részére történő továbbítására vonatkozó részletszabályokat.

(2) *  Az adópolitikáért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy - a külpolitikáért és a honvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben - rendeletben állapítsa meg a 107. § és 108. § szerinti adómentességhez, illetőleg adó-visszatéríttetési jog gyakorlásához fűződő igazolási kötelezettséget, az adó-visszatéríttetési kérelem kötelező adattartalmát, valamint az utólagos adó-visszatéríttetés eljárási szabályait. * 

(3) *  Az adópolitikáért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy - az e-közigazgatásért felelős miniszterrel és az informatikáért felelős miniszterrel egyetértésben - rendeletben állapítsa meg az elektronikus úton kibocsátott számla és az abban foglalt adattartalom sértetlensége és eredetiségének hitelessége biztosítására vonatkozó szabályokat. * 

Hatályba léptető rendelkezések

261. § (1) Ez a törvény - a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel - 2008. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit - a (4)-(8) bekezdésekben meghatározott eltérésekkel és a 269. §-ban foglaltak figyelembevételével - ettől az időponttól kezdődően kell alkalmazni.

(2) A 8. §, valamint az Art. - e törvénnyel megállapított - 22/A. §-a és 33. §-ának (9) bekezdése, továbbá az Art. - e törvénnyel módosított - 178. §-ának 1. pontja e törvény kihirdetése napján lép hatályba azzal, hogy a csoportos adóalanyiságot engedélyező, 2008. január 1. napját megelőzően jogerőre emelkedett határozatok esetében a határozat jogerőre emelkedéséhez fűződő jogkövetkezményeket 2008. január 1. napjától kell alkalmazni.

(3) A 20. § (5) bekezdésében, a 30. § (4) bekezdésében, a 80. § (2) bekezdésének b) pontjában, a 88. § (1) bekezdésében, a 218. § (1) bekezdésében, a 220. § (1) bekezdésében, a 224. § (1) bekezdésében, a 237. § (1) bekezdésében és a 239. § (1) bekezdésében meghatározott választási jog gyakorlására vonatkozó előzetes bejelentési kötelezettséggel összefüggő rendelkezések e törvény kihirdetésének napján lépnek hatályba azzal, hogy azokat ettől az időponttól kezdődően lehet az állami adóhatóság felé teljesíteni úgy, hogy az azokhoz fűződő jogkövetkezményeket 2008. január 1. napjától kell alkalmazni, feltéve, hogy e törvény rendelkezéseiből más nem következik.

(4) Ha a tulajdon kisajátítása egyúttal termék értékesítését is eredményezi, e törvény rendelkezéseit azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a tulajdon kisajátítására irányuló eljárás 2008. január 1. napján vagy azt követően indul.

(5) Adóvisszaigénylési, illetőleg -visszatéríttetési ügyekben a 99., 100., 107. és 108. §-okat, valamint a XVIII. fejezet rendelkezéseit azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben az adóvisszaigénylési, illetőleg - visszatéríttetési jog 2008. január 1. napján vagy azt követően keletkezik.

(6) Azokban az esetekben, amelyekben az adóalany a 2007. évet érintően a rá vonatkozó utolsó bevallási időszakban az Áfa tv. [262. §] rendelkezései szerint negatív előjelű elszámolandó adót állapít meg, és e törvény hatálybalépését követően annak visszaigénylését kérelmezi az állami adóhatóságtól, adó-visszaigénylési kérelmének benyújtására és annak elbírálására - az adóalany előzetes bejelentése alapján - a 186. §-t kell alkalmazni.

(7) A 259. § 18. pontjában említett 2 naptári év első éve a 2008. év.

(8) A 156. és 157. §-t először 2008. július 1. napjától kezdődően kell alkalmazni azzal, hogy a 156. § (3) bekezdésében említett kérelmet legkésőbb 2008. március 31. napjáig kell a vámhatósághoz benyújtani.

Hatályát vesztő rendelkezések

262. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg:

a) az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.),

b) az Áfa tv. módosításáról szóló 1993. évi LXX. törvény,

c) a Magyar Köztársaság 1994. évi pótköltségvetéséről szóló 1994. évi LXV. törvény 39. §-ának (5) bekezdése és 40. §-a,

d) a mezőgazdasági termelők adózási feltételeit meghatározó egyes törvények módosításáról szóló 1997. évi XVII. törvény 7. §-ának (15) bekezdése,

e) az Áfa tv. módosításáról szóló 1998. évi LXIV. törvény,

f) az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi XCIX. törvény 200. §-a,

g) az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2000. évi CXIII. törvény 270. §-a,

h) az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény 305. §-a,

i) az egyes adótörvények módosításáról szóló 2003. évi XVIII. törvény 12. §-ának (2) bekezdéséből "e törvénnyel megállapított 305. §-ának (12) bekezdését, valamint" szövegrész és 13. § (2) bekezdése,

j) az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI. törvény 211-213. §-ai,

k) az Áfa tv. módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény 67-71. §-ai,

l) az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2004. évi CI. törvény 303. és 304. §-a,

m) az adókról és járulékokról szóló törvények módosításáról szóló 2005. évi XXVI. törvény 57-59. §-ai és 62. §-a,

n) az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2005. évi LXXXII. törvény 45. §-a,

o) az Áfa tv. módosításáról szóló 2005. évi XCVII. törvény,

p) az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIX. törvény 182. §-a,

q) az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény 228-230. §-ai,

r) az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXXI. törvény 132. §-a, 196-199. §-ai és 217. §-a,

s) az Áfa tv. módosításáról szóló 2007. évi LXII. törvény

hatályukat vesztik azzal, hogy rendelkezéseit - a (4) és (5) bekezdésben meghatározott eltérésekkel és a 269. §-ban foglaltak figyelembevételével - azokban az esetekben még alkalmazni kell, amelyekben az Áfa tv. szerinti adófizetési kötelezettség, illetőleg adólevonási jogosultság 2007. december 31. napjáig bezárólag keletkezett.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg továbbá:

a) a kiskereskedelmi, a vendéglátó-ipari és fogyasztási szolgáltató tevékenységet végző állami vállalatok vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről, hasznosításáról) szóló 1990. évi LXXIV. törvény 15. §-ának (4) bekezdése,

b) a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 56. §-ának (4) bekezdéséből az "- és általános forgalmi adó" szövegrész,

c) a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 56. §-ának (4) bekezdése,

d) a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény 30. §-ának (2) bekezdéséből az "- és általános forgalmi adó" szövegrész,

e) az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény 9. §-ának (1) bekezdéséből a ", valamint az általános forgalmi adó" szövegrész,

f) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XCI. törvény 14. §-ának (2) bekezdéséből az "általános forgalmi adó- és" szövegrész,

g) a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 88. § (1) bekezdésének harmadik mondatából "az általános forgalmi adó és" szövegrész, valamint (2) bekezdésének második mondatából "az általános forgalmi adó és" szövegrész

hatályukat vesztik azzal, hogy rendelkezéseit - a 269. §-ban foglaltak figyelembevételével - azokban az esetekben még alkalmazni kell, amelyekben az Áfa tv. szerinti adófizetési kötelezettség, illetőleg adólevonási jogosultság 2007. december 31. napjáig bezárólag keletkezett.

(3) * 

(4) Az Áfa tv. 7. § (3) bekezdésének e) pontját és 9. § (3) bekezdésének a) pontját e törvény hatálybalépését követően is alkalmazni kell abban az esetben, ha a terméknek más tulajdonába történő ellenérték nélküli átadása, illetőleg ha a szolgáltatásnak ellenérték nélkül történő nyújtása érdekében igazoltan szükséges termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele e törvény kihirdetése napját megelőzően történt.

(5) * 

Módosuló jogszabályok

263-266. § * 

267. § Ahol más jogszabály az Áfa tv.-t említi, azon e törvény hatálybalépésétől kezdődően - ha e törvény másként nem rendelkezik - e törvény rendelkezéseit kell érteni.

Jogharmonizációs záradék

268. § Ez a törvény - az Art.-vel együtt - a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 72/230/EGK második irányelve (1972. június 12.) a nemzetközi utazás során alkalmazandó forgalmi és jövedéki adóra vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedés által megállapított rendelkezések összehangolásáról;

b) a Tanács 78/1032/EGK harmadik irányelve (1978. június 12.) a nemzetközi utazás során alkalmazandó forgalmi és jövedéki adóra vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedés által megállapított rendelkezések összehangolásáról;

c) * 

d) a Tanács 83/181/EGK irányelve (1983. március 28.) a 77/388/EGK irányelv 14. cikk (1) bekezdése d) pontja hatályának bizonyos termékek végleges behozatalára kivetett hozzáadottérték-adó alóli mentességek tekintetében történő meghatározásáról, valamint annak a következő irányelvekkel történt módosításai:

da) a Tanács 85/346/EGK irányelve (1985. július 8.) a 77/388/EGK irányelv 14. cikkének (1) bekezdése d) pontja hatályának bizonyos termékek végleges behozatalára kivetett hozzáadottérték-adó alóli mentességek tekintetében történő meghatározásáról szóló 83/181/EGK irányelv módosításáról;

db) a Tanács 88/331/EGK irányelve (1988. június 13.) a 77/388/EGK irányelv 14. cikke (1) bekezdése d) pontja hatályának bizonyos termékek végleges behozatalára kivetett hozzáadottérték-adó alóli mentességek tekintetében történő meghatározásáról szóló 83/181/EGK irányelv módosításáról;

dc) a Tanács 89/219/EGK irányelve (1989. március 7.) a 77/388/EGK irányelv 14. cikk (1) bekezdése d) pontja hatályának bizonyos termékek végleges behozatalára kivetett hozzáadottérték-adó alóli mentességek tekintetében történő meghatározásáról szóló 83/181/EGK irányelvnek a Kombinált Nómenklatúra bevezetése figyelembevételével történő módosításáról;

e) a Tanács 86/560/EGK tizenharmadik irányelve (1986. november 17.) a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról - a hozzáadottérték-adónak az ország területén nem honos adóalanyok részére történő visszatérítésének szabályairól;

f) a Tanács 2006/79/EK irányelve (2006. október 5.) a harmadik országokból származó nem kereskedelmi jellegű kisebb küldemények behozatalának adómentességéről;

g) *  a Tanács 2006/112/EK irányelve (2006. november 28.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről, valamint annak a következő irányelvekkel történt módosításai:

ga) a Tanács 2006/138/EK irányelve (2006. december 19.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a rádióműsor- és televízióműsor-terjesztési szolgáltatásokra és egyes elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra alkalmazandó hozzáadottérték-adóra vonatkozó rendelkezések alkalmazási időszaka tekintetében történő módosításáról;

gb) a Tanács 2007/75/EK irányelve (2007. december 20.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a hozzáadottértékadó-mértékekre vonatkozó egyes átmeneti rendelkezések tekintetében történő módosításáról;

gc) a Tanács 2008/8/EK irányelve (2008. február 12.) a 2006/112/EK irányelvnek a szolgáltatásnyújtás teljesítési helye tekintetében történő módosításáról;

gd) a Tanács 2008/117/EK irányelve (2008. december 16.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a Közösségen belüli ügyletekkel kapcsolatos adócsalás elleni küzdelem érdekében történő módosításáról;

ge) a Tanács 2009/47/EK irányelve (2009. május 5.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a hozzáadottérték-adó kedvezményes mértéke tekintetében történő módosításáról;

gf) *  a Tanács 2009/69/EK irányelve (2009. június 25.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek az importtal kapcsolatos adócsalás tekintetében történő módosításáról;

gg) *  a Tanács 2009/162/EU irányelve (2009. december 22.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv különböző rendelkezéseinek módosításáról;

gh) *  a Tanács 2010/23/EU irányelve (2010. március 16.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a fordított adózási mechanizmus bizonyos csalásra alkalmas szolgáltatásokra vonatkozó választható és ideiglenes alkalmazása tekintetében történő módosításáról;

gi) *  a Tanács 2010/45/EU irányelve (2010. június 13.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a számlázás szabályai tekintetében történő módosításáról;

gj) *  a Tanács 2013/43/EU irányelve (2013. július 22.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a fordított adózás bizonyos, csalásra alkalmas termékek és szolgáltatások értékesítésére vonatkozó fakultatív és ideiglenes alkalmazása tekintetében történő módosításáról;

gk) *  a Tanács 2016/856/EU irányelve (2016. május 25.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a minimális általános adómérték tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség időtartama tekintetében történő módosításáról;

gl) *  a Tanács 2016/1065/EU irányelve (2016. június 27.) a 2006/112/EK irányelvnek az utalványok megítélése tekintetében történő módosításáról;

gm) *  a Tanács (EU) 2017/2455 irányelve (2017. december 5.) a 2006/112/EK irányelvnek és a 2009/132/EK irányelvnek a szolgáltatásnyújtásra és a termékek távértékesítésére vonatkozó bizonyos hozzáadottértékadó-kötelezettségek tekintetében történő módosításáról;

gn) *  a Tanács (EU) 2018/912 irányelve (2018. június 22.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a minimális általános adómérték tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség tekintetében történő módosításáról;

go) *  a Tanács (EU) 2018/1695 irányelve (2018. november 6.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek a bizonyos csalásra alkalmas termékek értékesítése és szolgáltatások nyújtása esetén alkalmazott választható fordított adózás, valamint a héacsalás elleni gyorsreagálási mechanizmus alkalmazási időszaka tekintetében történő módosításáról;

gp) *  a Tanács (EU) 2018/1910 irányelve (2018. december 4.) a 2006/112/EK irányelvnek a hozzáadottértékadó-rendszer egyes, a tagállamok közötti kereskedelem adóztatására vonatkozó szabályainak harmonizálása és egyszerűsítése tekintetében történő módosításáról;

gq) *  a Tanács (EU) 2019/1995 irányelve (2019. november 21.) a 2006/112/EK irányelvnek a termékek távértékesítésére és bizonyos belföldi termékértékesítésekre vonatkozó rendelkezések tekintetében történő módosításáról;

gr) *  A Tanács (EU) 2020/1756 irányelve (2020. november 20.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek az észak-írországi adóalanyok azonosítása tekintetében történő módosításáról;

gs) *  a Tanács (EU) 2020/284 irányelve (2020. február 18.) a 2006/112/EK irányelvnek a pénzforgalmi szolgáltatók számára egyes kötelezettségek bevezetése tekintetében történő módosításáról;

gt) *  a Tanács (EU) 2021/1159 irányelve (2021. július 13.) a 2006/112/EK irányelvnek az importra, valamint bizonyos termékértékesítésekre és szolgáltatásnyújtásokra vonatkozó, a Covid19-világjárványra válaszul bevezetett ideiglenes mentességek tekintetében történő módosításáról;

gu) *  a Tanács (EU) 2022/890 irányelve (2022. június 3.) a 2006/112/EK irányelvnek a bizonyos csalásra alkalmas termékek értékesítése és szolgáltatások nyújtása esetén alkalmazott választható fordított adózási mechanizmus, valamint a héacsalás elleni gyorsreagálási mechanizmus alkalmazási időszakának meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról;

h) *  a Tanács 2008/9/EK irányelve (2008. február 12.) a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112/EK irányelvben előírt hozzáadottértékadó-visszatérítés részletes szabályainak megállapításáról, valamint annak a következő irányelvvel történt módosítása:

ha) a Tanács 2010/66/EU irányelve (2010. október 14.) a nem a visszatérítés helye szerinti tagállamban, hanem egy másik tagállamban letelepedett adóalanyok részére a 2006/112/EK irányelvben előírt hozzáadottértékadó-visszatérítés részletes szabályainak megállapításáról szóló 2008/9/EK irányelv módosításáról;

i) *  a Tanács 2013/61/EU irányelve (2013. december 17.) a 2006/112/EK és a 2008/118/EK irányelvnek a francia legkülső régiók és különösen Mayotte vonatkozásában történő módosításáról;

j) *  a Tanács (EU) 2019/475 irányelve (2019. február 18.) a 2006/112/EK és a 2008/118/EK irányelvnek az olasz Campione d’Italia településnek és a Luganói-tó olaszországi vizeinek az Unió vámterületébe, valamint a 2008/118/EK irányelv területi hatálya alá történő bevonása érdekében történő módosításáról;

k) *  a Tanács (EU) 2020/1109 határozata (2020. július 20.) az (EU) 2017/2455 és az (EU) 2019/1995 irányelvnek a Covid19-világjárvány miatt szükségessé vált, az átültetési határidő és az alkalmazás kezdőnapja tekintetében történő módosításáról.

l) *  a Tanács (EU) 2019/2235 irányelve (2019. december 16.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvnek és a jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezésekről szóló 2008/118/EK irányelvnek az uniós keretben végzett védelmi feladatok tekintetében történő módosításáról.

Átmeneti rendelkezések

269. § (1) Abban az esetben, ha e törvény és az Áfa tv. ugyanazon érintett félre vagy felekre nézve ugyanazon tényállásbeli elemeken nyugvó adóztatandó ügyletből származó, önadózással gyakorlandó jogokról és kötelezettségekről egyaránt rendelkezik, az önadózással gyakorlandó jogokat és kötelezettségeket e törvény hatálybalépésétől kezdődően is kizárólagosan az Áfa tv. rendelkezései alapján kell megállapítani és alkalmazni, kivéve, ha e törvény az Áfa tv.-hez képest valamennyi érintett félre együttesen és összességében a kötelezettségek hiányát állapítja meg, vagy kevésbé terhes kötelezettségeket állapít meg, illetőleg új jogokat vagy többletjogokat állapít meg. Utóbbi esetben a jogokat és kötelezettségeket - valamennyi érintett fél együttes döntése alapján - e törvény rendelkezései alapján lehet megállapítani és alkalmazni még akkor is, ha azok e törvény hatálybalépését megelőzően - az elévülési időn belül - keletkeztek, feltéve, hogy erről a döntésről valamennyi érintett fél közös elhatározással, előzetesen és írásban nyilatkozik az állami adóhatóságnak, amelynek legkésőbb 2008. február 15. napjáig az állami adóhatóság illetékes szervéhez be kell érkeznie. A határidő elmulasztása esetében igazolási kérelem benyújtásának nincs helye. Ilyen esetben az önellenőrzés pótlékmentesen végezhető el.

(2) A 262. § (2) bekezdésének g) pontjában megjelölt jogszabályhelyen meghatározott átadásokhoz kapcsolódó, e törvény hatálybalépését megelőzően teljesített beszerzések tekintetében az adólevonási jog - e törvény rendelkezéseitől függetlenül - továbbra is gyakorolható.

(3) E törvény hatálybalépését követően továbbra is nulla százalékos adómérték alkalmazandó az ISPA előcsatlakozási eszközből támogatott projekt keretében közvetlenül a kedvezményezett részére történő termékértékesítésnek és szolgáltatásnyújtásnak azon részére, amelyet Kohéziós Alapból finanszíroznak. E rendelkezést azon termékértékesítések, szolgáltatásnyújtások esetén lehet először alkalmazni, amelyek után az adófizetési kötelezettség 2004. május 1-jét követően keletkezik.

(4) Az Áfa tv. alapján választott csoportos adóalanyiság 2007. december 31. napjával megszűnik, és a bevallással le nem fedett időszakról a csoport valamennyi tagja bevallást tesz valamennyi adójáról az Art. soron kívüli bevallásra vonatkozó szabályai szerint.

(5) Az a személy, szervezet, akinél (amelynél) külön törvény rendelkezései alapján köthető koncessziós szerződés keretében átengedhető vagyont, vagyoni értékű jogot, tevékenység gyakorlásának lehetőségét olyan beruházás hozza létre, amelyhez kapcsolódó - 2004. január 1. és 2007. december 31. közötti időszakban teljesített - beszerzésekre jutó előzetesen felszámított adó tekintetében az Áfa tv. előírásai alapján adólevonási jog nem állt fenn, az így le nem vont előzetesen felszámított adó tekintetében utólag - e törvénynek az adó levonására vonatkozó előírásainak figyelembevételével - adólevonási joggal élhet, feltéve, hogy a beruházással létrejövő vagyon, vagyoni értékű jog, tevékenység gyakorlásának átengedése, hasznosítása e törvény rendelkezései szerint adófizetési kötelezettséget keletkeztet. Az adólevonási jog akkor keletkezik, amikor a beruházással létrejövő vagyon, vagyoni értékű jog, tevékenység gyakorlásának átengedése után a fizetendő adót - e törvény rendelkezései szerint - meg kell állapítani. Az adólevonási jog kizárólag úgy gyakorolható, hogy az utólag levonható előzetesen felszámított adóként figyelembe vehető összeg adott adómegállapítási időszakban nem haladhatja meg az ugyanezen adómegállapítási időszakban - a beruházással létrejövő vagyon, vagyoni értékű jog, tevékenység gyakorlásának átengedése után - megállapított fizetendő adó összegét.

(6) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Áfa tv. előírásai szerinti önálló pozíciószámonként számított árrést alkalmazó adóalany az adott pozíciószám alá eső utak árrés számítását 2007. december 31. napján köteles lezárni, és az így megállapított adót bevallásába beállítani. Az előbbiek szerint megfizetett adó az e törvény hatálybalépését követően beérkezett szolgáltatói számlák figyelembevételével korrigálható.

270. § *  (1) Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvénnyel (a továbbiakban: Mód1. törvény) módosított 206. § (1) bekezdés c) pontját és a Mód1. törvénnyel megállapított 206. § (2) bekezdését azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben az utazásszervezőnek fizetett előleg jóváírása, kézhezvétele, előlegfizetés hiányában pedig az utazásszervezési szolgáltatás teljesítése 2011. január 1-jére vagy azt követő napra esik.

(2) A Mód1. törvénnyel megállapított 257/A. §-t azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a pénzbeni adomány, segély felhasználása 2011. január 1-jén vagy azt követően beszerzett termék, igénybe vett szolgáltatás érdekében történik.

(3) A 3. számú melléklet I. részének a Mód1. törvénnyel megállapított 18. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2011. január 1-jére vagy azt követő napra esik.

271. § *  A 3. számú melléklet II. rész az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2011. évi XXXV. törvénnyel megállapított 2. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2011. évi XXXV. törvény hatálybalépésének napjára vagy azt követő időszakra esik.

272. § *  A 7. §-nak az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2011. évi LVII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított (4)–(5) bekezdéseit azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont a Módtv. hatálybalépésének napjára vagy azt követő időszakra esik.

273. § *  (1) A törvény az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvénnyel megállapított 17. § (3) bekezdés d) pontjának és 18. § (2) bekezdésének rendelkezései azokban az esetekben is alkalmazhatók, amelyekben az egyéni vállalkozói tevékenység folytatására való jogosultság egyéni cég alapítása miatti megszűnése 2010. január 1-je vagy azt követő időpont.

(2) Abban az esetben, ha az (1) bekezdés alkalmazása egyúttal önellenőrzést is igényel, az önellenőrzés pótlékmentesen végezhető el.

274. § *  (1) *  A törvény az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvénnyel megállapított 17. § (3) bekezdés g) pontjának és 18. § (2) bekezdésének rendelkezései azokban az esetekben is alkalmazhatók, amelyekben a mezőgazdasági tevékenységét megszüntető, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatásban részesülő természetes személy adóalany a gazdaságát a mezőgazdasági tevékenységet tovább folytató, a Ptk. szerinti közeli hozzátartozónak minősülő természetes személy részére 2010. január 1-jén vagy azt követő időpontban adja át.

(2) Abban az esetben, ha az (1) bekezdés alkalmazása egyúttal önellenőrzést is igényel, az önellenőrzés pótlékmentesen végezhető el.

275. § *  (1) A törvény egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 59. § (3) bekezdését abban az esetben kell először alkalmazni, amikor az előlegnek a törvény 59. § (1) bekezdése szerinti jóváírása, kézhezvétele 2012. január 1. napjára esik, vagy azt követi.

(2) A törvénynek az alkalmazandó általános forgalmiadó-mértékre vonatkozó, egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított rendelkezéseit – a (3)–(4) bekezdésbe foglalt eltéréssel – azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a törvény 84. §-a szerint megállapított időpont 2012. január 1. napjára esik vagy azt követi.

(3) A törvénynek az alkalmazandó általános forgalmiadó-mértékre vonatkozó, 2011. december 31. napján hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni arra a termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra, amelynél a teljesítést a törvény 58. §-a szerint kell megállapítani, és az az időszak, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik, még 2012. január 1. napja előtt befejeződik, de az ellenérték megtérítése 2012. január 1. napján vagy azt követően válik esedékessé.

(4) Azt az általános forgalmiadó-mértékváltozással érintett termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, amelynél a teljesítést a törvény 58. §-a szerint kell megállapítani, és az az időszak, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik, még 2012. január 1. napja előtt megkezdődik, de 2012. január. 1. napján vagy azt követően fejeződik be, azon naptári napok száma szerint, amelyek

a) 2012. január 1. napját megelőző időszakra, illetőleg

b) 2012. január 1. napjára vagy azt követő időszakra

esnek, az alkalmazandó általános forgalmi adó mértéke szempontjából úgy kell tekinteni, mint amelynél az a) és b) pont szerint külön-külön, időarányos részteljesítés történik. Az a) pont szerinti időarányos részteljesítésre a törvény 2011. december 31. napján hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni, ha az ellenérték megtérítése 2012. január 1. napján vagy azt követően válik esedékessé.

(5) Az általános forgalmiadó-mértékváltozás miatt a gépi nyugta- és/vagy számlaadásra szolgáló pénztárgépet és taxamétert legkésőbb 2012. február 29. napjáig az arra jogosított szervizzel át kell állíttatni.

(6) A (5) bekezdésben említett átállításig

a) a gépi nyugtaadásra szolgáló taxamétert és

b) az általános forgalmi adó nyugtán való feltüntetésére vagy számlakiállításra is alkalmas pénztárgépet

használó, nyugta-, illetőleg számlakibocsátási kötelezettségének kézi kibocsátású nyugtával, számlával tesz eleget.

(7) A törvény 124. § (2) bekezdés a) pontja 2011. december 31-én hatályos szabályát továbbra is alkalmazni kell azokra az elszámolási időszakokra, amelyeknek a kezdő napja 2012. január 1. napját megelőző napra esik.

(8) A törvény egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 131. § (2) bekezdését először arra az adómegállapítási időszakra kell alkalmazni, amely 2012. január 1. napján kezdődik.

(9) A törvény egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 135. § (2) bekezdését abban az esetben kell először alkalmazni, amikor a tárgyi eszköz rendeltetésszerű használatbavétele 2011. december 31. napját követően történt meg.

(10) Az adóalany dönthet úgy is, hogy a 2011. december 31. napján vagy azt megelőzően rendeltetésszerű használatba vett tárgyi eszközökre is a törvény egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 135. § (2) bekezdését alkalmazza. Az adóalany köteles ezen döntését adónyilvántartásában megfelelően rögzíteni. Ilyen esetben az önellenőrzés pótlékmentesen végezhető el.

(11) A törvény egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított 5. számú melléklet 3/A. pontját azokban az esetekben kell először alkalmazni, amelyekben az arányszámot 2012. évre állapítják meg.

276. § *  (1) A fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XLIX. törvénnyel (a továbbiakban: Mód2 törvény) megállapított 142. § (1) bekezdés i) pontját – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel – azon ügyletek esetén kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2012. július 1. napjára esik, vagy azt követi.

(2) A Mód2 törvénnyel megállapított 6/A. számú mellékletben felsorolt termékek értékesítése esetén, ha a teljesítés időpontja 2012. július 1. napjára esik, vagy azt követi, de a terméket beszerző adóalanynak a 60. § (1)–(3) bekezdése szerint a fizetendő adót 2012. július 1. napját megelőzően kellene megállapítani, a Mód2 törvénnyel megállapított 142. § (1) bekezdés i) pontja nem alkalmazandó.

(3) Amennyiben a Mód2 törvénnyel megállapított 142. § (1) bekezdés i) pontja hatálya alá tartozó termékértékesítéshez fizetett előleg jóváírásának, kézhezvételének időpontja 2012. július 1. napját megelőző napra esik, az előleg jóváírására, kézhezvételére tekintettel fizetendő adót az ügyletet saját nevében teljesítő adóalany fizeti az 59. § (1) és (2) bekezdésének megfelelően, a termék beszerzőjének adófizetési kötelezettsége – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az adóalapnak az előleg adót nem tartalmazó összegével csökkentett része után keletkezik.

277. § * 

278. § *  A 3/A. számú melléklet II. rész az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXIX. törvénnyel megállapított 2. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont az adózást érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi LXIX. törvény kihirdetését követő 31. napra vagy azt követő időszakra esik.

279. § *  (1) Az adóalany – az egyéb törvényi feltételek fennállása esetén – az alanyi adómentességet 2013. naptári évre abban az esetben választhatja, ha az adóalany 2. § a) pontja szerinti összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenértéknek – forintban kifejezett és éves szinten göngyölített – összege

a) sem a 2012. naptári évben ténylegesen,

b) sem a 2013. naptári évben ésszerűen várhatóan, illetve ténylegesen

nem haladja meg a 6 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeget.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén az adóalany az alanyi adómentességet 2013. naptári évre abban az esetben is választhatja, ha a 191. § (3) bekezdésében rögzített időtartam még nem telt el.

280. § *  Az adóalany – az egyéb törvényi feltételek fennállása esetén – a XIII/A. Fejezet szerinti pénzforgalmi elszámolást első alkalommal 2013. január 1. napjától kezdődő adómegállapítási időszakra alkalmazhatja.

281. § *  (1) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Mód3 törvény) megállapított, 2013. január 1. napján hatályba lépő rendelkezéseit – a (2)–(7) bekezdésben meghatározott eltéréssel – azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben az adófizetési kötelezettség 2013. január 1. napján vagy azt követően keletkezik.

(2) E törvénynek a Mód3 törvénnyel megállapított 44. § (2)–(3) bekezdését először arra az esetre kell alkalmazni, amelyben az elszámolási időszak 2013. január 1. napján vagy azt követően kezdődik, és az adott elszámolási időszakra vonatkozóan az ellenérték megtérítésének esedékessége 2012. december 31. napját követi, feltéve hogy az adófizetési kötelezettség keletkezésének megállapítására belföldi teljesítés esetén e törvény 58. §-a lenne az irányadó.

(3) E törvénynek a Mód3 törvénnyel megállapított 80/A. §-ában foglaltaknak megfelelő döntéséről az adóalany a Mód3 törvény hatálybalépésének időpontjától kezdődően tehet az állami adóhatóság felé bejelentést, azzal együtt, hogy az ahhoz fűződő jogkövetkezményeket 2013. január 1. napjától kell alkalmazni.

(4) E törvénynek a Mód3 törvénnyel megállapított 164. §-át először arra a számlára kell alkalmazni, amelyet olyan időszakról állítanak ki, amelynek kezdő időpontja 2013. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

(5) Az adólevonási jog gyakorlására vonatkozó tárgyi feltételt – az egyéb, e törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén – teljesíti az olyan 2012. évben, de 2013. évi teljesítési időponttal kiállított számla is, amely nem tartalmazza az e törvénynek a Mód3 törvénnyel megállapított 169. §-a d) pont dc) alpontja szerinti adatot.

(6) E törvénynek a Mód3 törvénnyel megállapított 249. § (4) bekezdése a belföldön nem letelepedett adóalanyok 2012. december 31-ét követően benyújtott adó-visszatéríttetési kérelmeire alkalmazandó először.

(7) E törvénynek a Mód3 törvénnyel megállapított 251/A. §-a a belföldön nem letelepedett adóalanyok 2013. évi adóvisszatérítési időszakaira vonatkozó adó-visszatéríttetési kérelmeire alkalmazandó először.

282. § *  (1) E § alkalmazásában

a) Közösség: a Horvát Köztársaság csatlakozása előtti Közösség területe;

b) kibővült Közösség: a Horvát Köztársaság csatlakozása utáni Közösség területe;

c) csatlakozás: a Horvát Köztársaság csatlakozása az Európai Unióhoz.

(2) A terméknek teljes vámmentességgel járó ideiglenes behozatali eljárás hatálya alá vagy a 111. § (1) bekezdésében meghatározott eljárások egyikének hatálya alá helyezése időpontjában hatályos rendelkezéseket a Horvát Köztársaság csatlakozását követően továbbra is alkalmazni kell ezen termékeknek az említett eljárások hatálya alóli kikerüléséig, feltéve, hogy a következő feltételek együttesen teljesülnek:

a) a terméket a Közösségbe vagy a Horvát Köztársaságba a csatlakozást megelőzően importálták;

b) a termék a Közösségbe vagy a Horvát Köztársaságba történő importja óta ezen eljárás hatálya alatt áll;

c) a termék a csatlakozást megelőzően nem került ki ezen eljárás hatálya alól.

(3) A terméknek árutovábbítási eljárás hatálya alá történő helyezésekor hatályos rendelkezéseket a Horvát Köztársaság csatlakozását követően továbbra is alkalmazni kell ezen terméknek az említett eljárás hatálya alóli kikerüléséig, feltéve, hogy a következő feltételek együttesen teljesülnek:

a) a termék a csatlakozást megelőzően került az árutovábbítási eljárás hatálya alá;

b) a termék a csatlakozást megelőzően nem került ki ezen eljárás hatálya alól.

(4) Termékimportnak minősül a Horvát Köztársaságban vagy a Közösségben bizonyíthatóan szabad forgalomban lévő terméknek

a) az ideiglenes behozatalra vonatkozó szabályozás vagy a 111. § (1) bekezdésében meghatározott eljárások egyike alóli vagy ezen eljárások egyikének megfelelő olyan eljárás hatálya alóli kikerülése, amelynek hatálya alá a csatlakozást megelőzően került a (2) bekezdésben meghatározott feltételek szerint;

b) az árutovábbítási eljárás hatálya alóli kikerülése, ha ezen eljárás alá a termék a Horvát Köztársaság területén a csatlakozást megelőzően került abból a célból, hogy azt az adóalanykényt eljáró személy ezen időpontot megelőzően ellenérték fejében értékesítse.

(5) Termékimportnak minősül az is, ha a csatlakozást követően az adóalany vagy nem adóalany olyan terméket használ a tagállam területén, amelyet a csatlakozást megelőzően értékesítettek számára a Közösség vagy a Horvát Köztársaság területén, feltéve, hogy a következő feltételek együttesen teljesülnek:

a) ezen termék értékesítésére adómentesség vonatkozik a 98. § értelmében vagy a Horvát Köztársaságban érvényben lévő egyenértékű rendelkezés értelmében;

b) a csatlakozást megelőzően nem történt meg ezen termék importja a Horvát Köztársaság vagy a Közösség területére.

(6) A (4) bekezdésében meghatározott esetekben az importot abban a tagállamban kell teljesítettnek tekinteni, amelynek területén a termék kikerül azon eljárás alól, amelynek hatálya alá a csatlakozást megelőzően került.

(7) Nem keletkezik adófizetési kötelezettség a (4) és (5) bekezdésben meghatározott termékimportnak minősülő esetekben, feltéve, hogy a következő feltételek valamelyike teljesül:

a) az importált terméket a kibővült Közösségen kívülre adják fel vagy fuvarozzák el;

b) az ideiglenes behozatal következtében a (4) bekezdés a) pontja értelmében importált termék nem közlekedési eszköz és abba a tagállamba adják fel vagy fuvarozzák el, ahonnan azt exportálták azon személy részére, aki (amely) azt exportálta;

c) az ideiglenes behozatal következtében a (4) bekezdés a) pontja értelmében importált termék olyan közlekedési eszköz, amelyet a csatlakozást megelőzően szereztek be vagy importáltak a Horvát Köztársaságba vagy a Közösség valamelyik tagállamába a hazai piacára vonatkozó adózási rendet szabályozó általános szabályok alapján, vagy amely nem részesült export címén Héa-mentességben vagy -visszatérítésben.

(8) Az (7) bekezdés c) pontjában említett feltétel teljesítettnek minősül a következő esetekben:

a) a közlekedési eszköz első forgalomba helyezésének időpontja és az Európai Unióhoz történő csatlakozás időpontja között több, mint nyolc év telt el;

b) ha az import címén fizetendő adó összege elhanyagolható.

283. § *  (1) E törvénynek a Mód3 törvénnyel megállapított 9. számú melléklet 11/A. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben az adófizetési kötelezettség 2013. július 1. napján vagy azt követően keletkezik.

(2) A Horvát Köztársaságban gazdasági céllal letelepedett adóalanyokat az Áfa tv. XVIII. Fejezetében szabályozott adó-visszatéríttetési jog az ott meghatározott feltételek fennállása mellett a Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozása napján vagy azt követően belföldön teljesített ügyletek tekintetében illeti meg. A Horvát Köztársaságban letelepedett adóalanyok esetében a 2013. évi adóvisszatérítési időszakra vonatkozóan benyújtott adó-visszatéríttetési kérelmekre a 251/B. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt összeget időarányosan kell figyelembe venni.

284. § *  E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények módosításáról szóló 2014. évi XXV. törvénnyel megállapított 58. § (1) bekezdését az olyan 2014. június 30-át követő elszámolási időszakokra kell alkalmazni, amely tekintetében a fizetés esedékessége 2014. június 30-át követő időpont.

285. § *  (1) E törvénynek a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvénnyel módosított 85. § (2) bekezdés b) pontját azokban az esetekben kell először alkalmazni, amelyekben a felnőttképzést folytató intézmények által indított képzések indításának időpontja 2013. szeptember 1. napjára esik vagy azt követi.

(2) A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 30. § (2) bekezdése szerinti képzési programok tekintetében e törvény 85. § (2) bekezdés b) pontjának 2013. augusztus 31. napján hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

286. § *  (1) E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvénnyel megállapított 135. § (5) bekezdését abban az esetben kell először alkalmazni, amikor a vagyoni értékű jog adóalany általi szerzése 2014. január 1. napján vagy azt követően történt meg.

(2) Az adóalany dönthet úgy is, hogy a 2014. január 1. napját megelőzően szerzett vagyoni értékű jogra is az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvénnyel megállapított 135. § (5) bekezdését alkalmazza. Az adóalany köteles ezen döntését adónyilvántartásában megfelelően rögzíteni. Ilyen esetben az önellenőrzés pótlékmentesen végezhető el.

287. § *  A 3. számú melléklet I. részének az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvénnyel megállapított 19–24. pontjait azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2014. január 1-jére vagy azt követő napra esik.

288. § *  (1) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XXXIII. törvénnyel (a továbbiakban: Mód4 törvény) megállapított 45/A. §-t azon ügyletek esetén kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2015. január 1. napjára esik vagy azt követi.

(2) Amennyiben a Mód4 törvénnyel megállapított 45/A. § hatálya alá tartozó szolgáltatások nyújtásához fizetett előleg jóváírásának, kézhezvételének időpontja 2015. január 1. napját megelőző napra esik, az előleg jóváírására, kézhezvételére tekintettel fizetendő adót a 2015. január 1. napját megelőzően hatályos szolgáltatás teljesítési helyére vonatkozó szabályok alapján kell megállapítani.

(3) A Mód4 törvénnyel megállapított 45/A. § hatálya alá tartozó olyan szolgáltatás nyújtása esetén, amelynek teljesítési időpontja 2015. január 1. napjára esik vagy azt követi, és amelyre tekintettel a (2) bekezdés szerint előleg fizetésére került sor, az ügylet teljesítési időpontjában a szolgáltatásnyújtó adófizetési kötelezettsége az adóalapnak az előleg adót nem tartalmazó összegével csökkentett része után keletkezik.

289. § *  (1) A Mód4 törvénnyel megállapított 142. § (1) bekezdés j) pontját – a (2)–(3) bekezdésben meghatározott eltéréssel – azon ügyletek esetén kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2015. január 1. napjára esik vagy azt követi.

(2) A Mód4 törvénnyel megállapított 6/B. mellékletben felsorolt termékek értékesítése esetén, ha a teljesítés időpontja 2015. január 1. napjára esik vagy azt követi, de a terméket beszerző adóalanynak a 60. § (1)–(3) bekezdése szerint a fizetendő adót 2015. január 1. napját megelőzően kellene megállapítani, a Mód4 törvénnyel megállapított 142. § (1) bekezdés j) pontja nem alkalmazandó.

(3) Amennyiben a Mód4 törvénnyel megállapított 142. § (1) bekezdés j) pontja hatálya alá tartozó termékértékesítéshez fizetett előleg jóváírásának, kézhezvételének időpontja 2015. január 1. napját megelőző napra esik, az előleg jóváírására, kézhezvételére tekintettel fizetendő adót az ügyletet saját nevében teljesítő adóalany fizeti az 59. § (1) és (2) bekezdésének megfelelően, a termék beszerzőjének adófizetési kötelezettsége – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az adóalapnak az előleg adót nem tartalmazó összegével csökkentett része után keletkezik.

290. § *  Ha a belföldön nyilvántartásba vett adóalany az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2014. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Mód5 törvény) kihirdetését követő napig az állami adóhatóságnak nyilatkozott arról, hogy a 86. § (1) bekezdés j) és k) pontjában említett valamennyi termékértékesítését adókötelessé teszi, nyilatkozatát 2015. február 28-ig a lakóingatlan értékesítésére vonatkozóan – a 88. § (4) bekezdésére tekintettel – megváltoztathatja. A lakóingatlan-értékesítés adó alóli mentességére vonatkozó nyilatkozat 2015. január 1-jétől kezdődően alkalmazandó.

291. § *  E törvénynek a Mód5 törvénnyel megállapított 125. § (2) bekezdés j) pontját azokban az esetekben is alkalmazni lehet, amelyekben az adólevonási jog keletkezésének időpontja az e törvénynek a Mód5 törvénnyel megállapított 125. § (2) bekezdés j) pontja hatálybalépésének időpontját megelőzi.

292. § *  E törvénynek a Mód5 törvénnyel megállapított 86. § (3) bekezdését a 2014. december 31-ét követően kezdődő időszakokra kell először alkalmazni, feltéve, hogy az ügyletre e törvény 58. §-a vonatkozik.

293. § *  Az adólevonási jog gyakorlására vonatkozó tárgyi feltételt – az egyéb, e törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén – teljesíti az olyan 2014. évben, de 2015. évi teljesítési időponttal kiállított, 2 000 000 forintot el nem érő áthárított adót tartalmazó számla is, amely nem tartalmazza az e törvénynek a Mód5 törvénnyel módosított 169. § d) pont dc) alpontja szerinti adatot.

294. § *  (1) E törvénynek a Mód5 törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés c) pontját – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel – azon ügyletek esetében kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2015. január 1. napjára vagy azt követő időpontra esik.

(2) E törvénynek a Mód5 törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés c) pontja szerinti, építési hatósági engedélyhez vagy építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz nem kötött szolgáltatás nyújtása esetén, ha a teljesítés időpontja 2015. január 1. napjára esik vagy azt követi, de a szolgáltatást igénybevevő adóalanynak a 60. § (1)–(3) bekezdése szerint a fizetendő adót 2015. január 1. napját megelőzően kellene megállapítani, a Mód5 törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés c) pontját nem kell alkalmazni.

(3) Amennyiben a Mód5 törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés c) pontja hatálya alá tartozó, építési hatósági engedélyhez vagy építési hatósági tudomásulvételi eljáráshoz nem kötött szolgáltatásnyújtáshoz fizetett előleg jóváírásának, kézhezvételének időpontja 2015. január 1. napját megelőző napra esik, az előleg jóváírására, kézhezvételére tekintettel fizetendő adót az ügyletet saját nevében teljesítő adóalany fizeti az 59. § (1) és (2) bekezdésének megfelelően, a szolgáltatás igénybevevőjének adófizetési kötelezettsége – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az adóalapnak az előleg adót nem tartalmazó összegével csökkentett része után keletkezik.

295. § *  A 3. számú melléklet I. részének a Mód5 törvénnyel megállapított 25–48. pontjait azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2015. január 1-jére vagy azt követő napra esik.

296. § * 

297. § *  E törvénynek a Mód5 törvénnyel megállapított 58. § (1) és (1a) bekezdését az olyan 2015. december 31-ét követően kezdődő elszámolással vagy fizetéssel érintett időszakokra kell először alkalmazni, amelyek tekintetében a fizetés esedékessége, valamint a számla vagy a nyugta kibocsátásának időpontja 2015. december 31-ét követő időpont.

298. § *  A 3. számú melléklet I. részének az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi LXXXI. törvénnyel megállapított 49. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2016. január 1-jére vagy azt követő napra esik.

299. § *  (1) E törvénynek az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXXVII. törvénnyel megállapított 165. § (1) bekezdés c) pontját és (4) bekezdését, valamint 165/A. §-át és 166. § (1) bekezdését azon ügyletek esetén kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2016. január 1. napjára esik vagy azt követi.

(2) E törvénynek az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXXVII. törvénnyel megállapított 153/A. §-át azon ügyletek esetén kell először alkalmazni, amikor a levonási jog 2016. január 1. napján vagy azt követően keletkezik.

300. § *  A 3. számú melléklet I. részében foglalt táblázatnak az egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról szóló 2015. évi CCXII. törvénnyel megállapított 50. és 51. sorát azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2016. január 1-jére vagy azt követő napra esik.

301. § *  (1) E törvénynek az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvénnyel módosított 156. §-át a 2016. április 30-át követően benyújtott kérelmek esetén kell alkalmazni.

(2) A 2016. május 1-jét megelőzően hatályos 156. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételek teljesítése alapján meghozott jogerős határozatok 156. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott érvényességi idejét a 156. § 2016. május 1-jén hatályba lépő módosítása nem érinti.

302. § *  E törvénynek az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvénnyel megállapított 4. számú melléklet 2. pont a) alpontját a 2016. április 30-át követően benyújtott kérelmek esetén kell alkalmazni.

303. § *  E törvénynek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvénnyel (a továbbiakban: Mód6 törvény) megállapított 8/A. számú melléklet 3. pontja szerinti államban letelepedett adóalanyok tekintetében a XVIII. Fejezet szerinti adó-visszatérítést azon ügyletek esetén kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2014. január 1. napjára esik vagy azt követi. E törvénynek a Mód6 törvénnyel megállapított 8/A. számú melléklet 3. pontja szerinti államban letelepedett adóalanyok a 2014. évre vonatkozó adó-visszatéríttetési kérelmeiket e törvény 251/C. § (1) bekezdésétől eltérően 2016. szeptember 30. napjáig nyújthatják be az állami adóhatósághoz.

304. § *  (1) A 3. számú melléklet I. részének a Mód6 törvénnyel megállapított 52–54. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

(2) A 3/A. számú melléklet I. részének Mód6 törvénnyel módosított 1. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

305. § *  (1) A 3/A. számú melléklet II. részének a Mód6 törvénnyel megállapított 3. pontját

a) az olyan 2016. december 31-ét követően kezdődő elszámolással vagy fizetéssel érintett időszakokra kell először alkalmazni, amelyek tekintetében a fizetés esedékessége, valamint a számla vagy a nyugta kibocsátásának időpontja 2016. december 31-ét követő időpont, ha a teljesítés időpontját az 58. § szerint kell megállapítani,

b) az a) pont alá nem tartozó esetekben akkor kell először alkalmazni, amikor a 84. § szerint megállapított időpont 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

(2) A 3/A. számú melléklet II. részének a Mód6 törvénnyel megállapított 4. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

306. § *  (1) A 6. számú melléklet Mód6 törvénnyel megállapított 30. és 31. pontját – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel – azon ügyletek esetén kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

(2) A 6. számú melléklet Mód6 törvénnyel megállapított 30. és 31. pontjában meghatározott termékek értékesítése esetén a 142. § (1) bekezdés d) pontja nem alkalmazandó, ha a teljesítés időpontja 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik, de a terméket beszerző adóalanynak a 60. § (1)–(3) bekezdése szerint a fizetendő adót 2017. január 1-jét megelőzően kellene megállapítani.

(3) Ha a 6. számú melléklet Mód6 törvénnyel megállapított 30. és 31. pontjában meghatározott termékek értékesítéséhez fizetett előleg jóváírásának, kézhezvételének, megszerzésének időpontja 2017. január 1-jét megelőző napra esik, az előleg jóváírására, kézhezvételére, megszerzésére tekintettel fizetendő adót az ügyletet saját nevében teljesítő adóalany fizeti az 59. § (1) és (2) bekezdésének megfelelően, a termék beszerzőjének adófizetési kötelezettsége – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az adóalapnak az előleg adót nem tartalmazó összegével csökkentett része után keletkezik.

307. § *  Az adólevonási jog gyakorlására vonatkozó tárgyi feltételt – az egyéb, e törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén – teljesíti az olyan 2016. évben, de 2017. évi teljesítési időponttal kiállított, 1 000 000 forintot el nem érő áthárított adót tartalmazó számla is, amely nem tartalmazza a Mód6 törvénnyel módosított 169. § d) pont dc) alpontja szerinti adatot.

308. § *  A 3. számú melléklet II. részének a Mód6 törvénnyel megállapított 3. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2018. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

309. § * 

310. § *  (1) Az adóalany – az egyéb törvényi feltételek fennállása esetén – az alanyi adómentességet 2017. naptári évre abban az esetben választhatja, ha az adóalany 2. § a) pontja szerinti összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenértéknek – forintban kifejezett és éves szinten göngyölített – összege

a) sem a 2016. naptári évben ténylegesen,

b) sem a 2017. naptári évben észszerűen várhatóan, illetve ténylegesen

nem haladja meg a 8 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeget.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén az adóalany az alanyi adómentességet 2017. naptári évre abban az esetben is választhatja, ha a 191. § (3) bekezdésében rögzített időtartam még nem telt el.

311. § *  A 3. számú melléklet I. részének az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvénnyel (a továbbiakban: Mód7 törvény) megállapított 55–58. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2018. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

312. § *  A 3. számú melléklet II. részének a Mód7 törvénnyel megállapított 4. pontját

a) az olyan 2017. december 31-ét követően kezdődő elszámolással vagy fizetéssel érintett időszakokra kell először alkalmazni, amelyek tekintetében a fizetés esedékessége, valamint a számla vagy a nyugta kibocsátásának időpontja 2017. december 31-ét követő időpont, ha a teljesítés időpontját az 58. § szerint kell megállapítani,

b) az a) pont alá nem tartozó esetekben akkor kell először alkalmazni, amikor a 84. § szerint megállapított időpont 2018. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

313. § *  E törvénynek a Mód7 törvénnyel módosított 6. § (4) bekezdés b) pont bb) alpontja, 8. § (3) bekezdés második mondata, (5), (9), (10) és (12) bekezdése, 57. § (2) bekezdése, 85. § (5) bekezdés a)–c) pontjai és (6) bekezdése, 86. § (1) bekezdés j) pont jb) alpontja, 142. § (1) bekezdés g) pontja, 156. § (5) és (6) bekezdései, 188. § (3) bekezdés c) pont cb) alpontja vonatkozásában véglegessé vált döntés alatt a 2018. január 1-jét megelőzően jogerőre emelkedett határozatot, valamint véglegessé válás alatt a 2018. január 1-jét megelőzően történt jogerőre emelkedést is érteni kell.

314. § *  (1) E törvénynek az egyes törvényeknek a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásával összefüggő módosításáról szóló 2017. évi LXXXIX. törvénnyel (a továbbiakban: Mód8 törvény) módosított 142. § (1) bekezdés c) pontját – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel – azon ügyletek esetében kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2018. január 1. napjára vagy azt követő időpontra esik.

(2) E törvénynek a Mód8 törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közérdekű nyugdíjas szövetkezet által nyújtott szolgáltatás esetén, ha a teljesítés időpontja 2018. január 1. napjára vagy azt követő időpontra esik, de a szolgáltatást igénybevevő adóalanynak a 60. § (1)–(3) bekezdése szerint a fizetendő adót 2018. január 1. napját megelőzően kellene megállapítani, a Mód8 törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés c) pontját nem kell alkalmazni.

(3) Amennyiben e törvénynek a Mód8 törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés c) pontja hatálya alá tartozó, közérdekű nyugdíjas szövetkezet által nyújtott szolgáltatáshoz fizetett előleg jóváírásának, kézhezvételének időpontja 2018. január 1. napját megelőző napra esik, az előleg jóváírására, kézhezvételére tekintettel fizetendő adót az ügyletet saját nevében teljesítő adóalany fizeti az 59. § (1) és (2) bekezdésének megfelelően, a szolgáltatás igénybevevőjének adófizetési kötelezettsége – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az adóalapnak az előleg adót nem tartalmazó összegével csökkentett része után keletkezik.

315. § *  A 3. számú melléklet I. részének az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról szóló 2017. évi CXXXIII. törvénnyel módosított 11. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2018. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

316. § *  A 2017. december 31-ét követően adószám-felfüggesztés hatálya alatt álló adóalanyra a 137. § 2017. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

317. § *  (1) E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló 2017. évi CLIX. törvénnyel megállapított 2018. július 1-jétől hatályos 10. számú melléklete 5–8. pontjait a 2018. június 30-át követően nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával kibocsátott vagy számlázási funkcióval rendelkező programmal kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat tekintetében kell először alkalmazni. Azon kibocsátott vagy kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat tekintetében, amelyről a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalanynak mind a 2018. június 30-ig hatályos, mind a 2018. július 1-jétől hatályos szabályok alapján adatot kell szolgáltatni, az adóalany dönthet úgy is, hogy csak a 2018. július 1-jétől hatályos szabályok szerint szolgáltat adatot.

(2) Azon, 2018. július 1-jét megelőzően nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával kibocsátott vagy számlázási funkcióval rendelkező programmal kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat tekintetében, amelyben feltüntetett adót 2018. június 30-át követően kezdődő vagy 2018. július 1-jét magában foglaló adómegállapítási időszakban kell megállapítani és bevallani, a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany a 10. számú melléklet 2018. június 30-án hatályos szabályait köteles alkalmazni.

(3) A 2018. július 1-jén vagy azt követően kezdődő adómegállapítási időszakokról teljesítendő bevallás tekintetében e törvénynek a bevallás benyújtására előírt határidő napján hatályos 10. számú melléklet 1–4. pontjait kell alkalmazni. Éves bevallásra kötelezett adóalany a 10. számú melléklet 2018. június 30-án hatályos szabályait köteles alkalmazni azon számlák tekintetében, amelyek alapján 2018. évben gyakorol levonási jogot.

318. § *  E törvénynek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló 2018. évi XLI. törvénnyel (a továbbiakban: Mód9 törvény) megállapított 18/A–18/B. §-át, 66/A. §-át, 153/D. § e) pontját, 259. § 24/A. pontját, valamint a Mód9 törvénnyel módosított 66. § (1) bekezdését és 259. § 15. pontját a 2018. december 31-ét követően kibocsátott utalványok esetében kell először alkalmazni.

319. § *  A 3. számú melléklet I. részének a Mód9 törvénnyel módosított 54. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2019. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

320. § *  E törvény 142. § (9) bekezdését utoljára a 2022. június 30. napját magában foglaló adómegállapítási időszak tekintetében kell alkalmazni.

321. § * 

322. § * 

323. § *  E törvénynek a Mód9 törvénnyel megállapított 45/A. § (3)–(4) bekezdését azokban az esetekben kell először alkalmazni, amelyekben a teljesítés időpontja 2018. december 31-ét követi.

324. § *  (1) Az adóalany – az egyéb törvényi feltételek fennállása esetén – az alanyi adómentességet 2019. naptári évre abban az esetben választhatja, ha az adóalany 2. § a) pontja szerinti összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenértéknek – forintban kifejezett és éves szinten göngyölített – összege

a) sem a 2018. naptári évben ténylegesen,

b) sem a 2019. naptári évben észszerűen várhatóan, illetve ténylegesen

nem haladja meg a 12 000 000 forintnak megfelelő pénzösszeget.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén az adóalany az alanyi adómentességet 2019. naptári évre abban az esetben is választhatja, ha a 191. § (3) bekezdésében rögzített időtartam még nem telt el.

325. § *  E törvénynek az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról szóló 2018. évi LXXXII. törvénnyel megállapított 124. § (4) bekezdés b) pontját arra az esetre kell először alkalmazni, amikor az elszámolási időszak 2018. december 31-ét követően kezdődik és a levonási jog 2018. december 31-ét követően keletkezik.

326. § *  Ha az utazásszervező 2019. év vonatkozásában él e törvény 212/A. § (1) bekezdése szerinti választási jogával, köteles e törvény 206. § (1) bekezdés d) pontja szerinti önálló pozíciószámot legkésőbb a 2019. december 31-ét magában foglaló adó-megállapítási időszakban lezárni.

327. § * 

328. § *  (1) A 2020. január 1-jét megelőzően, belföldön fenntartott vevői készlet céljára továbbított termékekre a 2019. december 31-én hatályos 22. § (3)–(5) bekezdés, 144. §, 183. §, 259. § 26. a) pontját kell alkalmazni, azzal, hogy az ilyen, 2020. december 31-én még a vevői készletben lévő termékre 2020. december 31-én beáll a 22. § (1) bekezdése szerinti joghatás.

(2) Abban az esetben, ha a belföldön nyilvántartásba vett adóalany 2020. január 1-jét megelőzően továbbított terméket a Közösség valamely más tagállamában fenntartott vevői készletébe, úgy a 12. § (1) bekezdése szerinti joghatás akkor áll be, amikor a vevői készlet helye szerinti tagállam szabályozása értelmében ezen termék után Közösségen belüli termékbeszerzés jogcímén adófizetési kötelezettség keletkezik. Az adóalany az ily módon továbbított termékekről a 2019. december 31-én hatályos 182. § szerint vezet folyamatos mennyiségi nyilvántartást.

329. § *  E törvénynek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények uniós jogharmonizációs kötelezettségek miatt szükséges módosításáról szóló 2019. évi LXXII. törvénnyel (a továbbiakban: Mód10 törvény) módosított 98. § (2) bekezdés a) pontja, 98. § (5) bekezdése, 101. § (2) bekezdés a) pontja, 102. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazható ezen módosítások hatálybalépését megelőzően teljesített ügyletekre is.

330. § *  E törvénynek a Mód10 törvénnyel módosított 165. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazható a 2018. december 31-ét követően teljesített ügyletek esetében is.

331. § *  (1) E törvénynek a Mód10 törvénnyel megállapított 12/A. §-át és 182. §-át abban az esetben kell először alkalmazni, amikor az adóalany 2019. december 31-ét követően továbbít belföldről terméket egy másik tagállamba. E törvénynek a Mód10 törvénnyel megállapított 22. § (3)–(6) bekezdését és 183. §-át abban az esetben kell először alkalmazni, amikor az adóalany 2019. december 31-ét követően továbbít másik tagállamból terméket belföldre.

(2) E törvénynek a Mód10 törvénnyel megállapított 27. § (2) bekezdését abban az esetben kell először alkalmazni, amikor a sorban első értékesítő által teljesített termékértékesítés 2019. december 31-ét követi.

(3) E törvénynek a Mód10 törvénnyel megállapított 89. § (1a) bekezdését arra a termékértékesítésre kell először alkalmazni, amelynek teljesítési időpontja 2019. december 31-ét követi.

332. § *  E törvénynek a Mód10 törvénnyel megállapított 77. § (7)–(10) bekezdése, 259. § 3/A. pontja, valamint a Mód10 törvénnyel módosított 153/D. §-a azokban az esetekben is alkalmazható, amikor a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítésének időpontja 2020. január 1. napját megelőzi, de 2015. december 31. napját követő időpontra esik.

333. § *  E törvény 2020. december 31-én hatályos 206. § (1) bekezdés c) pontját és 206. § (2) bekezdését kell alkalmazni, ha az utazásszervezőnek fizetett előleg jóváírása, kézhezvétele, előlegfizetés hiányában pedig az utazásszervezési szolgáltatás teljesítése 2021. január 1-jét megelőző időpontra esik.

334. § *  A 3. számú melléklet II. részének az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2019. évi LXXIII. törvénnyel megállapított 5. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2020. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

335. § *  A felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvénynek a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő módosító és hatályon kívül helyező rendelkezésekről szóló 2019. évi CXII. törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó mentességre e törvény 85. § (2) bekezdés a) és b) pontjának 2019. augusztus 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

336. § *  (1) Az egyszerűsített vállalkozói adó alanya – az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény 2020. január 1. napjával történő hatályon kívül helyezése következtében keletkező adóalanyiságához kapcsolódóan – 2020. január 15. napjáig teljesíti az Art. 16. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozattételi kötelezettséget. A határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.

(2) Nyilatkozattétel hiányában úgy kell tekinteni, hogy az adóalany 2020. január 1. napjától e törvénynek a választás hiányában rá irányadó szabályait alkalmazza.

337. § *  Az adólevonási jog gyakorlására vonatkozó tárgyi feltételt – az egyéb, e törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén – teljesíti az olyan 2020. július 1-jét megelőzően, de 2020. június 30-át követő teljesítési időponttal kibocsátott, kiállított, 100 000 forintot el nem érő áthárított adót tartalmazó számla is, amely nem tartalmazza a Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósítását szolgáló törvények módosításáról szóló 2019. évi C. törvénnyel módosított 169. § d) pont dc) alpontja szerinti adatot.

338. § *  (1) E törvény 10. számú melléklete 2020. június 30. napján hatályos 1–4., 12–13. pontjait kell alkalmazni azon számla, számlával egy tekintet alá eső okirat esetén, amely alapján az adóalany 2020. június 30. napját magában foglaló adómegállapítási időszakban gyakorol levonási jogot, veszi figyelembe a módosítás vagy érvénytelenítés hatását.

(2) E törvény 10. számú melléklete 2020. június 30. napján hatályos 5. és 7–8. pontját kell alkalmazni a 2020. július 1. napja előtt kibocsátott számla, számlával egy tekintet alá eső okirat esetén. E törvény 10. számú melléklete 2020. június 30. napján hatályos 6. pontját kell alkalmazni a 2020. július 1. napja előtt kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat esetén.

339. § *  E törvény 10. számú melléklete 2021. január 3. napján hatályos 1. és 2. pontját kell alkalmazni a 2020. június 30-át követően, de 2021. január 4. napja előtt kibocsátott vagy kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat esetén.

340. § *  A 3. számú melléklet I. részében foglalt táblázatnak a rozsdaövezeti akcióterületek létrehozásához szükséges intézkedésekről szóló 2020. évi LXXVII. törvénnyel megállapított 59. sorát azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont a rozsdaövezeti akcióterületek létrehozásához szükséges intézkedésekről szóló 2020. évi LXXVII. törvény hatálybalépésének napjára vagy azt követő időpontra esik.

341. § *  (1) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Mód11 törvény) megállapított 137. § (2)–(3) bekezdését alkalmazni kell abban az esetben is, ha az adószámot az állami adó- és vámhatóság a Mód11 törvény hatálybelépését megelőzően, az adó megállapításához való jog elévülési idején belül állapította meg ismételten.

(2) Az egyéb feltételek fennállása esetén a belföldön nyilvántartásba vett, személygépkocsi értékesítésével foglalkozó viszonteladó a 2021. január 1. napjával kezdődő időszakra vonatkozóan abban az esetben is dönthet úgy, hogy tevékenységének egészére e törvény XVI. Fejezet 2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazza, ha a 225. § (1) bekezdés c) pontjában rögzített időtartam még nem telt el, feltéve, hogy e döntéséről az állami adó- és vámhatóságnak 2020. december 31-ig nyilatkozik.

(3) *  E törvénynek a Mód11 törvénnyel módosított 87. § c) pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2021. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

342. § *  E törvénynek a Mód11 törvénnyel megállapított 77. § (11) bekezdése, valamint a Mód11 törvénnyel módosított 77. § (7) bekezdése és 259. § 3/A. pontja azokban az esetekben is alkalmazható, amikor a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítésének időpontja 2021. január 1. napját megelőzi, de 2015. december 31. napját követő időpontra esik.

343. § *  (1) Azon adóalanynak, aki (amely) 2021. április 1-jei hatállyal szerepel az állami adó- és vámhatóságnak Art. szerinti távolról is nyújtható szolgáltatásokat nyújtó adózókra vonatkozó különös szabályokat alkalmazó, Európai Unióban nem letelepedett adózókra vonatkozó nyilvántartásában, e törvény XIX/A. Fejezet 1. alfejezete szerinti különös szabályok alkalmazásához nem kell ismételten bejelentkeznie az állami adó- és vámhatósághoz, feltéve, hogy nem merül fel olyan ok, amely alapján az adóalanyt az állami adó- és vámhatóságnak ezen különös szabályozást alkalmazó adóalanyokra vonatkozó nyilvántartásából törölnie kellett volna. Ezen adóalany 2021. június 15-ig elektronikus úton köteles bejelenteni az állami adó- és vámhatóságnak a 253/E. § (1) bekezdés i) és j) pontja szerinti adatokat. A bejelentés elmulasztását úgy kell tekinteni, hogy az adóalany nem kívánja a továbbiakban a nem uniós különös szabályozást alkalmazni.

(2) Azon adóalanynak, aki (amely) 2021. április 1-jei hatállyal szerepel az állami adó- és vámhatóságnak az Art. szerinti távolról is nyújtható szolgáltatásokat nyújtó adózókra vonatkozó, különös szabályozás hatálya alatt álló adózókra vonatkozó nyilvántartásában, az e törvény XIX/A. Fejezet 2. alfejezete szerinti különös szabályok alkalmazásához nem kell ismételten bejelentkeznie az állami adó- és vámhatósághoz, feltéve, hogy nem merül fel olyan ok, amely alapján az adóalanyt az állami adó- és vámhatóságnak ezen különös szabályozást alkalmazó adóalanyokra vonatkozó nyilvántartásából törölnie kellett volna. Ezen adóalany 2021. június 15-ig elektronikus úton köteles bejelenteni az állami adó- és vámhatóságnak a 253/J. § (2) bekezdés c), i) és k)–n) pontja szerinti adatokat. A bejelentés elmulasztását úgy kell tekinteni, hogy az adóalany nem kívánja a továbbiakban az uniós különös szabályozást alkalmazni.

344. § *  A 253/O. § (5) bekezdése alkalmazásában teljesítésnek és a fizetendő adó megállapítása időpontjának a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátásának időpontját kell tekinteni, abban az esetben, ha a fizetés elfogadása 2021. július 1. napját megelőzi, míg a termék vámjogi szabad forgalomba bocsátása 2021. június 30. napját követi.

345. § *  E törvénynek a Mód11 törvénnyel megállapított 12/B. §, 12/C. §, 253/E. § (4)–(5) bekezdését, 253/F–253/G. §-át, 253/J. § (5)–(7) bekezdését, 253/K–253/O. §-át, 253/S. §-át, 253/T. § (9)–(13) bekezdését, 253/U–253/Z. §-át és az egyes adótörvények módosításáról szóló 2021. évi LXIX. törvénnyel megállapított 253/ZA. §-át 2021. július 1-jétől kell alkalmazni azzal, hogy az adóalany a 253/X. § szerinti döntéséről ezen rendelkezés hatálybalépésének időpontjától kezdődően tehet az állami adó- és vámhatóság felé bejelentést.

346. § * 

347. § *  A 3. számú melléklet I. részében foglalt táblázatnak az egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról szóló 2020. évi CXXXIII. törvénnyel megállapított 50. és 51. sorát azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2021. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

348. § * 

349. § *  E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2021. évi LXIX. törvénnyel módosított 77. § (7) bekezdése azokban az esetekben is alkalmazható, amikor a behajthatatlan követelésként történő elszámolás alapjául szolgáló termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás teljesítésének időpontja az egyes adótörvények módosításáról szóló 2021. évi LXIX. törvény hatálybalépésének napját megelőzi, de 2015. december 31. napját követő időpontra esik.

350. § *  (1) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2021. évi LXIX. törvénnyel megállapított 257/J. § (2a) bekezdése és 257/K. § (2a) bekezdése olyan kérelmek esetében alkalmazható, amelyek vonatkozásában a kérelem benyújtását megalapozó ok a 257/J. § (2a) bekezdése és 257/K. § (2a) bekezdése hatálybalépésének napján vagy azt követően következett be.

(2) Az adóalany az egyes adótörvények módosításáról szóló 2021. évi LXIX. törvénnyel megállapított 257/J. § (2a) bekezdés és 257/K. § (2a) bekezdés hatálybalépésének időpontjában folyamatban levő adóhatósági ellenőrzés során is jogosult a kérelem benyújtására az (1) bekezdéssel összhangban.

351. § *  (1) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2021. évi LXIX. törvénnyel megállapított 257/L. §-a olyan kérelmek esetében alkalmazható, amelyek vonatkozásában a 257/L. § szerinti, behajthatatlan követelésként történő elszámolásra alapot adó ok

a) a 257/L. § hatálybalépésének napján vagy azt követően következett be, vagy

b) a 257/L. § hatálybalépését megelőzően következett be, de a hatálybalépés időpontjában a 257/L. § (1) bekezdésben hivatkozott jogvesztő határidő még nem telt el, feltéve, hogy ebben az esetben a kérelmet a hatálybalépéstől számított 180 napos jogvesztő határidőn belül benyújtja az adóalany.

(2) Az adóalany az egyes adótörvények módosításáról szóló 2021. évi LXIX. törvénnyel megállapított 257/L. § hatálybalépésének időpontjában folyamatban levő adóhatósági ellenőrzés során is jogosult a kérelem benyújtására az (1) bekezdéssel összhangban.

352. § *  A 8/A. számú melléklet 6. pontja szerinti államban letelepedett adóalanyok tekintetében a XVIII. Fejezet szerinti adó-visszatérítést azon ügyletek esetén kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2021. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

353. § * 

354. § *  E törvénynek a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvénnyel megállapított 93. § (1) bekezdés g) pont gd) alpontját és (1a) bekezdését, 107. § (1) bekezdés f) pontját és 107. § (4a) bekezdését a 2020. december 31-ét követően teljesített ügyletekre kell alkalmazni.

355. § *  (1) E törvénynek a Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvénnyel megállapított, illetve módosított 77. § (4a), (4b), (5) és (6) bekezdése, 78. § (5) bekezdése, 153/B. § (1) bekezdés e) pontja azokban az esetekben alkalmazható, amikor a pénzvisszatérítést az adóalany ezen rendelkezések hatálybalépésének napján vagy azt követő időpontban teljesíti.

(2) E törvénynek a Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvénnyel megállapított, illetve módosított 77. § (4a), (4b), (5) és (6) bekezdése, 78. § (5) bekezdése, 153/B. § (1) bekezdés e) pontja ezen rendelkezések hatálybalépésének időpontját megelőzően, de 2021. december 31-ét követően teljesített pénzvisszatérítések esetében is alkalmazható feltéve, hogy az adóalany a pénzvisszatérítésből fakadó adóalap-csökkentési igényét más módon nem érvényesítette.

356. § *  E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvénnyel megállapított, illetve módosított 188. § (3) bekezdés h) pontja, 193. § (1) bekezdés a) és d) pontja, 195. § (2) bekezdése, (3) bekezdés b) pontja és (4) bekezdése a 2022. január 1-jén vagy azt követően teljesített ügyletekre alkalmazandó.

357. § *  (1) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés b) pontját – a (2) és (3) bekezdésben meghatározott eltéréssel – azon szolgáltatások esetében kell először alkalmazni, amelyek teljesítési időpontja 2023. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

(2) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés b) pontja szerinti szolgáltatás nyújtása esetén továbbra is a 2022. december 31-én hatályos szabályok szerint kell eljárni, ha a teljesítés időpontja 2023. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik, de a szolgáltatást igénybe vevő adóalanynak a 60. § (1)–(3) bekezdése szerint a fizetendő adót 2023. január 1-jét megelőzően kellene megállapítani.

(3) Amennyiben az előleg jóváírásának, kézhezvételének időpontja 2023. január 1-jét megelőző napra esik azon e törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2022. évi XLV. törvénnyel módosított 142. § (1) bekezdés b) pontja szerinti szolgáltatások esetén, amelyek 2022. december 31-én még nem tartoztak a 142. § (1) bekezdés b) pontja hatálya alá, az előleg jóváírására, kézhezvételére, megszerzésére tekintettel fizetendő adót az ügyletet saját nevében teljesítő adóalany fizeti az 59. § (1) és (2) bekezdésének megfelelően, a szolgáltatás igénybe vevőjének adófizetési kötelezettsége – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az adóalapnak az előleg adót nem tartalmazó összegével csökkentett része után keletkezik.

358. § * 

359. § *  E törvénynek a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvénnyel módosított 246. § c) pontja azon előzetesen felszámított adó összegére alkalmazandó először, amelyet fizetendő adóként 2021. december 31-ét követően kellett megállapítani, azzal, hogy azon előzetesen felszámított adó összegének a XVIII. fejezet szerinti visszatéríttetésére az adóalany nem jogosult, amelyet levonható adóként a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvény kihirdetését követő napot megelőzően már érvényesített.

360. § *  A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvénnyel megállapított 3/B. számú mellékletben foglalt táblázat 1. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2024. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

361. § *  Az az adóalany, aki (amely) gazdasági tevékenységének székhelye, ennek hiányában pedig lakóhelye a Közösség területén kívül van, de belföldön rendelkezik állandó telephellyel, szokásos tartózkodási hellyel, 2025. évre vonatkozóan nem élhet a 187. § (1) bekezdés szerinti alanyi adómentesség választásának jogával.

362. § *  (1) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvénnyel módosított 184. §-t a 2024. január 1-jét magában foglaló adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallási kötelezettségre kell először alkalmazni.

(2) Jogutódlás esetén – ide nem értve a 17. § (3) bekezdés g) és k) pontjai szerinti jogutódlást – az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvénnyel megállapított 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti elektronikus felületen a jogutód a jogelődnek 2025. január 1-jét magában foglaló adómegállapítási időszakára vonatkozóan fér először hozzá az állami adó- és vámhatóság által rendelkezésre bocsátott adatokhoz, valamint a jogutód a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti elektronikus felületen a jogelőd által kizárólag ezen az elektronikus felületen a 2025. január 1-jét megelőző nappal végződő adómegállapítási időszakra vonatkozóan benyújtott bevallását 2025. január 1-jét követően helyesbítheti önellenőrzéssel.

(3) Az adóalany az Art. 52. §-a szerinti bevallási kötelezettségét először a 2025. január 1-jét magában foglaló adómegállapítási időszakára vonatkozóan teljesítheti a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint.

(4) A felszámolás, végelszámolás vagy kényszertörlés alatt álló adóalany az Art. 53. §-a szerinti bevallási kötelezettségét először a 2025. január 1-jét magában foglaló adómegállapítási időszakára vonatkozóan teljesítheti a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint.

(5) Az adóalany a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint benyújtott bevallását az elektronikus felületen 2024. július 1-jétől helyesbítheti önellenőrzéssel.

363. § *  Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvénnyel módosított 108. § (3) bekezdés a 2024. naptári évre alkalmazható először.

364. § *  (1) Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvénnyel megállapított 82. § (5) bekezdést azokban az esetekben kell alkalmazni, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2024. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

(2) A 3/A. számú melléklet I. részében foglalt táblázatnak az egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIII. törvénnyel megállapított 5. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2024. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.

365.§ *  (1) Amennyiben az az adóalany, akinek (amelynek) gazdasági tevékenységének székhelye, ennek hiányában lakóhelye a Közösség másik tagállamában van, 2024. évre vonatkozóan vagy 2024. évben a 189. § szerint időarányosan élt a 187. § (1) bekezdésben említett választási jogával és 2025. évre vonatkozóan e törvény 2025. január 1-jétől hatályos XIII. Fejezetének 3. alcíme szerinti alanyi adómentességgel kíván élni,

a) 2024. december 31-ig e szándékáról nyilatkozik, és

b) 2025. január 15-ig adatot szolgáltat a 195/G. § (2) bekezdés a) pontja szerinti, 2024. évre vonatkozó göngyölített uniós árbevételéről

az állami adó- és vámhatóság részére.

(2) Az (1) bekezdésben és a 2025. január 1-jétől hatályos 195/G. §-ban meghatározott feltételeket teljesítő adóalany a 2025. január 1-jétől hatályos XIII. Fejezet 3. alcímében foglalt egyéb feltételek teljesítésétől függetlenül jogosult arra, hogy 2025. január 1. napjával kezdődő és a Héa-irányelv 2025. január 1-jétől alkalmazandó 284. cikk (3) bekezdés harmadik albekezdésében foglaltaknak tartalmában megfelelő egyedi azonosítószám közléséig vagy Magyarország tekintetében történő megerősítéséig tartó időszakban, de legfeljebb 2025. április 30. napjáig belföldön alanyi adómentességet alkalmazzon.

366. § * 

367. § *  (1) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel módosított 77. § (4a) bekezdése azokban az esetekben alkalmazható, amikor a pénzvisszatérítést az adóalany ezen rendelkezések hatálybalépésének napján vagy azt követő időpontban teljesíti.

(2) E törvénynek az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvénnyel módosított 77. § (4a) bekezdése ezen rendelkezések hatálybalépésének időpontját megelőzően, de a 2023. december 31-ét követően teljesített pénzvisszatérítések esetében is alkalmazható feltéve, hogy az adóalany a pénzvisszatérítésből fakadó adóalap-csökkentési igényét más módon nem érvényesítette.

1. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

A Közösség területe és tagállamai

1. A Közösség területe - a 2-4. pontokban említett eltérésekkel - a Szerződés 299. cikkében felsorolt tagállamokat és azok államterületét (a továbbiakban: tagállam területe) - az ott meghatározott eltérések figyelembevételével - jelenti.

2. A Közösség területe, ezzel együtt a tagállam területe nem foglalja magában a következő tagállamok alábbiak szerint meghatározott részét, amelyek a Közösség, ezzel együtt a tagállam vámterületének részét képezik:

a) Egyesült Királyság:

- Csatorna-szigetek;

b) Finn Köztársaság:

- Aland szigetek;

c) *  Francia Köztársaság:

– az Európai Unió működéséről szóló szerződés 349. cikkében, valamint 355. cikkének (1) bekezdésében említett francia területek;

d) Görög Köztársaság:

- Athosz-hegy;

e) Spanyol Királyság:

- Kanári-szigetek;

f) *  Olasz Köztársaság:

– Campione d’Italia,

– a Luganói-tó olaszországi vizei.

3. A Közösség területe, ezzel együtt a tagállam területe nem foglalja magában a következő tagállamok alábbiak szerint meghatározott részét, amely részek nem tartoznak a Közösség vámterületéhez:

a) Egyesült Királyság:

- Gibraltár;

b) Németországi Szövetségi Köztársaság:

- Büsingen területe,

- Helgoland szigete;

c) *  Olasz Köztársaság:

– Livigno;

d) Spanyol Királyság:

- Ceuta,

- Melilla.

4. E törvény alkalmazásában nem minősül harmadik államnak:

a) Man-sziget,

b) Monacói Hercegség,

c) az Egyesült Királyság ciprusi felségterületei (Akrotiri és Dhekelia).

5. E törvény alkalmazásában azokat az ügyleteket, amelyek

a) a Man-sziget területéről kiindulóan, vagy oda irányulóan teljesülnek, úgy kell tekinteni, mintha azok az Egyesült Királyság területéről kiindulóan, vagy oda irányulóan teljesülnének;

b) a Monacói Hercegség területéről kiindulóan, vagy oda irányulóan teljesülnek, úgy kell tekinteni, mintha azok a Francia Köztársaság területéről kiindulóan, vagy oda irányulóan teljesülnének;

c) az Egyesült Királyság ciprusi felségterületeiről (Akrotiri és Dhekelia) kiindulóan, vagy oda irányulóan teljesülnek, úgy kell tekinteni, mintha azok a Ciprus területéről kiindulóan, vagy oda irányulóan teljesülnének.

2. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

Közhatalmi tevékenységnek nem minősülő tevékenységek

1. Telekommunikációs szolgáltatások nyújtása

2. Víz-, gáz-, villamos energia- és hőellátás

3. Termék fuvarozása

4. Vízi és légi kikötői szolgáltatások nyújtása

5. Személy szállítása

6. Értékesítési célra előállított új termék értékesítése

7. Mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos olyan intervenciós tevékenység, amelyet az e termékek közös piaci szabályozásáról szóló rendeletek alapján végeznek

8. Kereskedelmi jellegű kiállítások, vásárok és bemutatók szervezése és rendezése

9. Raktározási szolgáltatások nyújtása

10. Kereskedelmi jellegű hirdetési- és reklámszolgáltatások nyújtása

11. Utazás szervezése

12. Munkahelyi és egyéb vendéglátás

13. *  Rádiós és audiovizuális médiaszolgáltatások keretében végzett kereskedelmi jellegű tevékenység

3. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

A 82. § (2) bekezdésének alkalmazása alá tartozó termékek, szolgáltatások * 

I. *  rész: termékek * 

Sor-
szám
Megnevezés vtsz.
1. Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló törvény hatálya alá tartozó olyan humán gyógyszerek, amelyeket külön jogszabályban meghatározott hatóság forgalomba hozatalra engedélyezett, valamint a nem kereskedelmi jellegű áruforgalomban az erre jogosult hatóság engedélyével importált gyógyszerek;
Humán gyógyászati célú magisztrális készítmények.
2. Hagyományos gyógynövény drogok közvetlen lakossági fogyasztásra, kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 1211 90 86; 1211 50 00-ból
1302-ből
3. Az arra feljogosított hatóság által engedélyezett humán célra felhasználásra kerülő diagnosztikai reagensek 3002 11-ből;
3002 12-ből;
3002 13-ból;
3002 14-ből;
3002 15-ből
3002 19-ből
3002 90-ből
3006 20-ból
3006 30-ból
3821-ből
3822-ből
4. Orvosi radioaktív izotópok 2844 40 20 00-ból
5. *  Külön jogszabályban meghatározott speciális gyógyászati célra szánt tápszerek (élelmiszerek), valamint anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerek (élelmiszerek) 1901 10 00-ból
2106 90 92-ből
2106 90 98-ból
2202 99-ből
3004 50 00-ból
6. Egészségügyi oxigén (max. 10, ill. 20 liter űrtartalmú, 150, ill. 200 bar nyomású palackban kiszerelve vagy cseppfolyós formában, kizárólag gyógyszerkönyvi minőségű termék) 2804 40-ből
7. Braille-tábla műanyagból 3926 90-ből
8. Fehér bot vakoknak 6602-ből
9. Pontozó vakoknak 8205 59 80-ből
10. Braille-tábla fémből 8310-ből
11. Braille-írógép, Braille-nyomtató, Braille-kijelző vakoknak 8472 90 90-ből
8443-ból
8543-ból
12. Információátalakító egység vakok és hallássérültek részére (a szövetség által a tagok felé beszerzési ár alatt forgalmazott termék) 8471-ből
13. Telefonkezelő adapter vakok számára 8517 69 90-ből
14. Braille-óra vakoknak 9102-ből
15. Könyv 4901-ből
4903
16. *  Folyóirat, más újság (évente legalább egyszer megjelenő kiadvány) 4902-ből
17. Kotta 4904
18. A 15. és 17. pontban meghatározott termékek bármely más fizikai adathordozón reprodukált formája
19. Fajtiszta tenyészsertés 0103 1000
20. Háziasított sertés, 50 kg-nál kisebb tömegű 0103 9110
21. Élő, háziasított koca, legalább egyszer ellett, legalább 160 kg tömegű 0103 9211
22. Élő, háziasított sertés, legalább 50 kg tömegű 0103 9219
23. Házi sertés egészben vagy félben, frissen vagy hűtve 0203 1110
24. Házi sertés egészben vagy félben, fagyasztva 0203 2110
25. Fajtatiszta tenyész szarvasmarha 0102 21 10
0102 21 30
0102 21 90
26. *  Más, élő háziasított szarvasmarha 0102 29 05-ből
0102 29 10-ből
0102 29 21-ből
0102 29 29-ből
0102 29 41-ből
0102 29 49-ből
0102 29 51-ből
0102 29 59-ből
0102 29 61-ből
0102 29 69-ből
0102 29 91-ből
0102 29 99-ből
27. Fajtatiszta tenyészjuh 0104 10 10
28. Más, élő háziasított juh 0104 10 30-ból
0104 10 80-ból
29. Fajtatiszta tenyészkecske 0104 20 10
30. Más, élő háziasított kecske 0104 20 90-ből
31. Háziasított szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve, egész vagy fél 0201 10 00-ból
32. Háziasított szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve, másképpen darabolt, csonttal, „kompenzált” negyedek 0201 20 20-ból
33. Háziasított szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve, másképpen darabolt, csonttal, bontatlan vagy bontott elülső testnegyed 0201 20 30-ból
34. Háziasított szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve, másképpen darabolt, csonttal, bontatlan vagy bontott hátulsó testnegyed 0201 20 50-ből
35. Háziasított szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, egész vagy fél 0202 10 00-ból
36. Háziasított szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, másképpen darabolt, csonttal, „kompenzált” negyedek 0202 20 10-ből
37. Háziasított szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, másképpen darabolt, csonttal, elülső negyedek egyben vagy darabolva 0202 20 30-ból
38. Háziasított szarvasmarhafélék húsa fagyasztva, másképpen darabolt, csonttal, hátulsó negyedek egyben vagy darabolva 0202 20 50-ből
39. Egész vagy fél háziasított bárány, frissen vagy hűtve 0204 10 00-ból
40. Más háziasított juhhús frissen vagy hűtve, egész vagy fél 0204 21 00-ból
41. Más háziasított juhhús frissen vagy hűtve, másképpen darabolt, csonttal, rövid elülső negyed 0204 22 10-ből
42. Egész vagy fél háziasított bárány fagyasztva 0204 30 00-ból
43. Más háziasított juhhús fagyasztva, egész vagy fél 0204 41 00-ból
44. Más háziasított juhhús fagyasztva, másképpen darabolt, csonttal, rövid elülső negyed 0204 42 10-ből
45. Háziasított kecskehús, frissen vagy hűtve, egész vagy fél 0204 50 11-ből
46. Háziasított kecskehús, frissen vagy hűtve, rövid elülső negyed 0204 50 13-ból
47. Háziasított kecskehús, fagyasztva, egész vagy fél 0204 50 51-ből
48. Háziasított kecskehús, fagyasztva, rövid elülső negyed 0204 50 53-ból
49. Házi sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva 0203-ból
(kivéve: 0203 1110,
0203 2110)
50. *  A 86. § (1) bekezdés j) pont ja), jb) vagy jc) alpontja alá tartozó olyan, többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított lakás, amelynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg
a 150 négyzetmétert (kivéve az 59. pont szerinti lakást)
51. *  A 86. § (1) bekezdés j) pont ja), jb) vagy jc) alpontja alá tartozó olyan egylakásos lakóingatlan, amelynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 300 négyzetmétert
52. A 0105 vtsz. alá tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva 0207
53. Madártojás héjában, frissen 0407-ből
54. Tej (kivéve az anyatejet) 040110-ből
0401 20-ból
55. Emberi fogyasztásra alkalmas élő hal, a díszhal kivételével 0301-ből
56. Emberi fogyasztásra alkalmas hal (ideértve a halbőrt, ikrát, haltejet, halmájat és más belsőségeket is) frissen, hűtve vagy fagyasztva, a cápa kivételével 0302-ből
0303-ból
57. Emberi fogyasztásra alkalmas halfilé és más halhús (aprított is) frissen, hűtve vagy fagyasztva, a cápahús kivételével 0304-ből
58. Házi sertés élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva 0206 30-ból 0206 41-ből
0206 49-ből
59. *  Jogszabályban meghatározott rozsdaövezeti akcióterületen található földrészleten létesített többlakásos lakóingatlanban kialakítandó vagy kialakított, 150 négyzetmétert meg nem haladó összes hasznos alapterülettel rendelkező, a 86. § (1) bekezdés j) pont ja, jb) vagy jc) alpontja alá tartozó lakás értékesítése

I/A. *  rész: termékek a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet 2012. január 1. napján hatályos 10. számú mellékletében meghatározott gyógyászati segédeszközök közül

Sor-
szám
Megnevezés ISO-kód
1. Lábortézisek dongalábra 06 12 03 03
2. Lábortézisek a láb izomzatának bénulására 06 12 03 15
3. Peroneus-emelők 06 12 06 06 03
4. Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített boka-láb ortézisek 06 12 06 09
5 Egyedi méretvétel alapján egyedileg készített csípőortézisek 06 12 15 09
6. Négykörsínes térd-boka-láb ortézisek 06 12 18 03
7. Tartozékok alsóvégtag-ortézisekhez 06 12 30
8. Felső végtagok protézis-rendszerei 06 18
9. Alsó végtagok protézis-rendszerei 06 24
10. Epithesisek 06 30 21 03
11. C–3 Ortopéd cipő csonkolt vagy rövidült végtagra 06 33 06 06 09
12. C–4 Ortopéd cipő erősen deformált és rövidült végtagra 06 33 06 06 12
13. Csonkharisnyák 09 06 18 03
14. Tracheostomiás segédeszközök 09 15
15. Sztómaterápiás segédeszközök a 09 18 14 06 ISO-kód alá tartozó sztómavédők kivételével 09 18
16. Elektromos motorral meghajtott kerekesszékek, rásegített kormányzással 12 21 27
17. Tápszondák 15 09 30
18. Távcsőszemüvegek 21 03 21
19. Hanggenerátorok 21 42 12

II. *  rész: szolgáltatások

Sorszám Megnevezés
1. Távhőszolgáltatás, ideértve a villamos energiáról szóló törvény alapján megújuló energiaforrásnak minősülő energiaforráson alapuló hőszolgáltatást
2. *  Előadóművész személyes közreműködésével
a) vendéglátás keretében, üzletben,
b) nem nyilvánosan meghirdetett családi esemény, baráti rendezvény keretében, zárt körben, vagy
c) belépődíj nélkül tartott, a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó, közösségi rendezvényeken nyújtott hangszeres élőzenei szolgáltatás.
3. *  Étkezőhelyi vendéglátásban az étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom
(TESZOR’15 56.10-ből)
4. *  Internet-hozzáférési szolgáltatás
5. *  Kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás
6. *  A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló törvény végrehajtásáról szóló 235/2019. (X. 15.) Korm. rendelet – 2023. május 8-án hatályos – 3. melléklet IV. pont b) alpontja szerinti buszos személyszállítási szolgáltatás, feltéve, hogy a szolgáltatás igénybevevője számára folyamatos rendelkezésre állással kizárólag elektronikus fizetési lehetőség biztosított.

3/A. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

A 82. § (3) bekezdésének alkalmazása alá tartozó termékek, szolgáltatások

I. *  rész: termékek

Sor-
szám
Megnevezés vtsz.
1. Tej és tejtermékek (kivéve az anyatejet, továbbá a 3. számú melléklet I. rész 54. pontja szerinti termékeket) 0401-ből
0402
0403
0404 10
0405-től
0406-ig
2. Tejtermékek (kivéve az italként közvetlen fogyasztásra alkalmas, tej pótlására szolgáló olyan imitátumokat, amelyek általában tej és permeátum – esetenként savó és/vagy tejszín – különböző arányú keverékéből állnak, és amelyek minősége, mennyiségi összetétele különbözik a természetes tejétől, tejfehérje tartalma lényegesen alacsonyabb a természetes tejénél) 0404 90-ből
3. Ízesített tej
2202 99 91-ből
2202 99 95-ből
2202 99 99-ből
4. Gabona, liszt, keményítő vagy tej felhasználásával készült termék
(kivéve a 3. számú melléklet I. rész 5. pontja szerinti termékeket)
1901-ből


1903
1904
1905 10
1905 40
1905 90
5. *  Desszert jellegű sajtkészítmény 1806-ból
2106-ból

II. *  rész: szolgáltatások

Sorszám Megnevezés
1. * 
2. *  a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet 2012. január 1. napján hatályos állapota szerint meghatározott alkalmi szabadtéri rendezvényre történő, kizárólag belépést biztosító szolgáltatás.
3. * 
4. * 

3/B. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

A 82. § (4) bekezdésének alkalmazása alá tartozó termékek

Sor–
szám
Megnevezés vtsz.
1. Napilap (hetenként legalább négyszer megjelenő kiadvány) 4902-ből

4. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

Adóraktározási eljárás

1. Az adóraktározási eljárás a termék adóraktárba történő beraktározását, ott tárolását, valamint onnan történő kiraktározását foglalja magában.

2. Adóraktár:

a) *  a jövedéki termékek kivételével az a vámhatóság által adóraktározási eljárás céljára engedélyezett raktár, amelynek engedélyezési és működtetési feltételei – a biztosítéknyújtástól eltekintve – megegyeznek a vámjogszabályokban meghatározott, I. típusú közvámraktár engedélyezési és működtetési feltételeivel,

b) a jövedéki termékek esetében a Jöt.-ben meghatározott adóraktár, feltéve, hogy azt - az adóraktár üzemeltetőjének, engedélyesének (a továbbiakban együtt: adóraktár üzemeltetője) kérelmére - a vámhatóság adóraktározási eljárás céljára is engedélyezte. Az engedély megszerzéséhez az szükséges, hogy az adóraktár maga és az adóraktár üzemeltetőjének nyilvántartása egyaránt alkalmas legyen az adóraktározási eljárás hatálya alá vonható jövedéki termékek és az ezen eljárás hatálya alá nem vonható jövedéki termékek egyértelmű, megbízható és maradéktalan elkülönítésére.

3. Beraktározás: érvényes jogcím meglétének feltételével a termék fizikai betárolása az adóraktárba.

4. Kiraktározás: érvényes jogcím meglétének feltételével a termék fizikai kitárolása az adóraktárból.

5. Adóraktár üzemeltetője - az egyéb jogszabályi rendelkezések sérelme nélkül - kizárólag olyan belföldön nyilvántartásba vett adóalany lehet, akinek (amelynek) nincs olyan jogállása, amely természeténél fogva az e törvényben szabályozott kötelezettségek teljesítésével összeegyeztethetetlen lenne, vagy annak csorbítására lenne alkalmas.

6. Az adóraktár a vámhatóság felügyelete alatt áll, amely közvetlen vagy közvetett egyaránt lehet.

7. Beraktározó kizárólag a termék

a) értékesítője lehet; vagy

b) Közösségen belüli beszerzője lehet.

8. A beraktározást maga a beraktározó, illetőleg a nevében és képviseletében eljáró meghatalmazottja indítványozhatja.

9. A beraktározás az adóraktár felügyeletét ellátó vámszervnél indítványozható az erre a célra rendszeresített okmány (a továbbiakban: beraktározási okmány) benyújtásával.

10. A beraktározási okmány kötelező adattartalma a következő:

a) a beraktározó adószáma, valamint neve és címe;

b) a beraktározás jogcíméül szolgáló ügylet [7. pont] teljesülését tanúsító okirat sorszáma vagy egyéb olyan jel, amely az okiratot kétséget kizáró módon azonosítja;

c) a beraktározandó termék megnevezése és mennyisége;

d) az adóraktár üzemeltetőjének neve, címe és adószáma;

e) az adóraktár nyilvántartási száma és címe.

11. A beraktározási okmányt 3 példányban kell benyújtani.

12. A beraktározási okmány benyújtásával egyidejűleg a vámhatóságnak be kell mutatni a beraktározás jogcíméül szolgáló ügylet teljesülését tanúsító okirat eredeti példányát vagy annak hiteles másolatát, továbbá csatolni kell az erről készített másolatot 2 példányban.

13. Abban az esetben, ha a beraktározást nem maga a beraktározó indítványozza, a nevében és képviseletében eljárónak a beraktározási okmányhoz csatolnia kell nevére szóló írásos meghatalmazást is.

14. *  A beraktározás indítványozásával egyidejűleg a vámhatóság áruvizsgálatot tart, amely teljes, részleges vagy az okmányokra irányuló egyaránt lehet.

15. Az áruvizsgálat eredményét, valamint a beraktározás tényét és időpontját a vámhatóság a beraktározási okmány záradékolásával közli.

16. A záradékolt beraktározási okmány 1 példányát a beraktározó, 1 példányát az adóraktár üzemeltetője, 1 példányát pedig a vámhatóság köteles megőrizni. A 12. pontban említett csatolt másolat egyik példányát az adóraktár üzemeltetője, másik példányát pedig a vámhatóság szintén köteles megőrizni.

17. Abban az esetben, ha az adóraktárban tárolt terméket a 113. § szerint értékesítették, az értékesítő köteles - a 24. pontban említett eset kivételével - megküldeni az értékesítéséről szóló számla hiteles másolatából 1 példányt az adóraktár üzemeltetőjének, 1 példányt pedig az adóraktár felügyeletét ellátó vámszervnek, akik (amelyek) azt kötelesek megőrizni.

18. *  Kiraktározó kizárólag a termék

a) 7/b. alpontban említett beraktározója lehet; vagy

b) igazolt utolsó értékesítője lehet, aki (amely) azt a 113. § szerint értékesítette; vagy

c) azon utolsó beszerzője lehet, aki (amely) részére a terméket a b) pont szerinti igazolt utolsó értékesítő értékesítette.

19. *  A kiraktározás indítványozásának feltétele, hogy a kiraktározó a kiraktározandó termék után adóbiztosítékot nyújtson. Abban az esetben, ha a kiraktározó képviseletére pénzügyi képviselőt bíz meg, a kiraktározó helyett a pénzügyi képviselő is nyújthatja saját nevében az adóbiztosítékot. Abban az esetben, ha a kiraktározó az adóraktár üzemeltetőjét hatalmazza meg a 89/A. § szerint, a kiraktározó helyett az adóraktár üzemeltetője nyújtja a saját nevében az adóbiztosítékot. Mentesül az adóbiztosíték nyújtása alól az a kiraktározó, illetve az a pénzügyi képviselő, aki (amely) az Art. rendelkezései szerint egyúttal megbízható adózó is.

20. A kiraktározást maga a kiraktározó, illetőleg a nevében és képviseletében eljáró meghatalmazottja indítványozhatja.

21. A kiraktározás az adóraktár felügyeletét ellátó vámszervnél indítványozható az erre a célra rendszeresített okmány (a továbbiakban: kiraktározási okmány) benyújtásával.

22. A kiraktározási okmány kötelező adattartalma a következő:

a) a kiraktározó adószáma, valamint neve és címe;

b) hivatkozás a kiraktározó jogosultságának jogcímére [18. pont];

c) a kiraktározandó termék megnevezése és mennyisége;

d) az adóraktár üzemeltetőjének neve, címe és adószáma;

e) az adóraktár nyilvántartási száma és címe.

22/A. *  Amennyiben a kiraktározó helyett az adóraktár üzemeltetője jár el a 89. § (1) bekezdése szerinti adómentesség érvényesítése érdekében a kiraktározási okmányon a kiraktározó adószáma alatt a 258. § (3) bekezdés b) pontja szerinti adószámot kell érteni, valamint ezt a tényt a kiraktározási okmányon fel kell tüntetni.

23. A kiraktározási okmányt 3 példányban kell benyújtani.

24. A kiraktározási okmányhoz csatolni kell a kiraktározó által a kiraktározandó termékre nyújtott adóbiztosítékról [19. pont] szóló igazolást is.

25. *  A 18/b. alpont szerinti esetben a kiraktározási okmány benyújtásával egyidejűleg a vámhatóságnak be kell mutatni a termék értékesítéséről kibocsátott eredeti számlát vagy annak hiteles másolatát, és csatolni kell az erről készített másolatot 2 példányban. Ha azonban a kiraktározás indítványozásakor a termék értékesítésének teljesítése még nem fejeződött be, vagy befejeződött ugyan, de a számla kibocsátása később történik, a kiraktározási okmány benyújtásával egyidejűleg

a) jövedéki termék esetében, ha a kiraktározás egyúttal megvalósít olyan tényállást, amelyhez a Jöt. haladéktalan okiratkibocsátási kötelezettséget fűz, akkor ennek az okiratnak,

b) egyéb, az a) pont alá nem tartozó esetekben pedig a Számv. tv. rendelkezései szerint szigorú számadás alá vont számviteli bizonylatként kezelt szállítólevélnek

eredeti példányát vagy annak hiteles másolatát kell a vámhatóságnak bemutatni, és csatolni kell az erről készített másolatot 2 példányban, kivéve, ha az a) pont szerinti okirat – a Jöt. rendelkezései alapján – egyébként is a vámhatóság rendelkezésére áll. Az első mondatban foglalt kötelezettséget azonban – az előzőektől függetlenül – legkésőbb a termék adójogi helyzete rendezésének igazolására megállapított határidőn [38. pont] belül pótolni kell.

26. A 18. b) alpont alkalmazásában a kiraktározó abban az esetben igazolt utolsó értékesítő, ha a 17. pont szerint rendelkezésre álló számlák meg nem szakított láncolatában az utolsó számlán a termék beszerzőjeként szereplő személye megegyezik a 25. pont szerint bemutatott számla kibocsátójának személyével.

27. Abban az esetben, ha a kiraktározást nem maga a kiraktározó indítványozza, a nevében és képviseletében eljárónak a kiraktározási okmányhoz csatolnia kell a nevére szóló írásos meghatalmazást is.

28. *  A kiraktározás indítványozásával egyidejűleg a vámhatóság áruvizsgálatot tart, amely teljes, részleges vagy az okmányokra irányuló egyaránt lehet.

29. Az áruvizsgálat eredményét, valamint a kiraktározás tényét és időpontját a vámhatóság a kiraktározási okmány záradékolásával közli.

30. *  A záradékolt kiraktározási okmány 1 példányát a kiraktározó, 1 példányát az adóraktár üzemeltetője, 1 példányát pedig vámhatóság köteles megőrizni. A 25. pontban említett csatolt másolat egyik példányát az adóraktár üzemeltetője, másik példányát pedig a vámhatóság szintén köteles megőrizni.

31. Az adóraktár üzemeltetője köteles az adóraktározási eljárás hatálya alá tartozó termékekről folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezetni. A mennyiségi nyilvántartásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:

a) a nyitó adóraktári készleten levő termékek megnevezése és mennyisége;

b) az adóraktárba igazoltan beraktározott termékek megnevezése és mennyisége;

c) az adóraktárból igazoltan kiraktározott termékek megnevezése és mennyisége;

d) a záró adóraktári készleten levő termékek megnevezése és mennyisége.

32. A 31. pont szerinti nyilvántartást adóraktáranként elkülönítetten úgy kell vezetni, hogy a beraktározó [7. pont], a 17. pont szerint rendelkezésre álló számlák meg nem szakított láncolatában az utolsó számlán a termék beszerzőjének, valamint a kiraktározó [18. pont] személye egyértelműen és kétséget kizáróan megállapítható legyen.

33. Az adóraktár üzemeltetője köteles tételes leltárral alátámasztani

a) a nyitó adóraktári készletet az adóraktár létesülésének napjára,

b) a záró adóraktári készletet az adóraktár megszűnésének napjára,

c) egyéb esetekben pedig a nyitó- és záró adóraktári készletet naptári negyedévente, a naptári negyedév végének utolsó napjára vonatkozó mennyiségi felvétellel. A leltározásra a Számv. tv. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

34. Abban az esetben, ha a leltározás a nyilvántartáshoz képest mennyiségi eltérést mutat, a mennyiségi eltérés körébe tartozó terméket úgy kell tekinteni, mint

a) amely a mennyiségi eltérés feltárásakor a 2. § a) pontja szerint adóztatandó értékesítés tárgya, és

b) amelyet a mennyiségi eltérés feltárásakor kiraktároztak.

35. *  A 34. pontban említett esetben a kiraktározó megegyezik a nyilvántartásban szereplő személlyel [32. pont].

36. *  Abban az esetben, ha a 35. pont szerint a termék kiraktározójának személye nem állapítható meg, az adóraktár üzemeltetője minősül a termék kiraktározójának.

37. *  A 34. pontban említett esetben a kiraktározónak a termékre adóbiztosítékot kell nyújtani, amelyre a 19. pontban meghatározott mentesség nem vonatkozik.

38. *  A vámhatóság a 19., illetve a 37. pont szerint nyújtott adóbiztosítékot felszabadítja, ha a kiraktározó, vagy – ha az adóbiztosítékot az adóraktár üzemeltetője nyújtotta – az adóraktár üzemeltetője a kiraktározott termék adójogi helyzetének rendezését a kiraktározástól számított 90 napon belül igazolja. Ellenkező esetben a vámhatóság az esedékessé vált adót kiszabja és beszedi, megfizetés hiányában a kiraktározáshoz nyújtott adóbiztosíték terhére érvényesíti.

39. A 38. pont alkalmazásában a kiraktározott termék adójogi helyzete rendezésének igazolása jelenti:

a) a termék értékesítése után megállapított fizetendő adó bevallását igazoló, illetőleg abban az esetben, ha a termék értékesítése - e törvény értelmében - mentes az adó alól, az annak teljesülését igazoló okirat bemutatását a vámhatóságnak;

b) a termék Közösségen belüli beszerzése után megállapított fizetendő adó bevallását igazoló okirat bemutatását a vámhatóságnak abban az esetben, ha a kiraktározó a termék Közösségen belüli beszerzője [7. b) alpont].

40. Mentesül a 39. a) alpontban meghatározott okiratbemutatási kötelezettség alól a kiraktározó abban az esetben, ha a termék Közösség területéről való kiléptetésének tényéről a vámhatóság - az elektronikus kiviteli eljárás részeként, a kiviteli adatok vámhatóságok közötti informatikai adatcsere keretében - elektronikus üzenet formájában igazolást kapott.

41. *  Az üzemeltető kérelmére a vámhatóság a raktár adóraktározási eljárás céljára történő engedélyezése során vagy azt követően engedélyezheti az adóraktározási eljárás egyszerűsített végrehajtását is (a továbbiakban: egyszerűsített adóraktározási eljárás), amelynek engedélyezési és működtetési feltételei megegyeznek a vámjogszabályok által, a vámraktározásra meghatározott, a nyilatkozattevő nyilvántartásába való bejegyzés engedélyezésére megállapított feltételeknek.

42. *  Egyszerűsített adóraktározási eljárás alkalmazásának esetében e melléklet hivatkozott rendelkezéseit a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a 9. pont egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül a beraktározás az adóraktár üzemeltetőjénél indítványozható;

b) a 11. ponttól eltérően a beraktározási okmányt 2 példányban kell benyújtani;

c) a 12. pontban meghatározott okirat-bemutatási kötelezettséget az adóraktár üzemeltetője felé kell teljesíteni, továbbá az erről készített másolatot 1 példányban az adóraktár üzemeltetőjének kell csatolni, aki (amely) köteles azt megőrizni;

d) a 13. pontban meghatározott kötelezettséget az adóraktár üzemeltetője felé kell teljesíteni;

e) a 14. és 28. pont egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül a vámhatóság áruvizsgálatot az egyszerűsített adóraktározási eljárás hatálya alá vont termék tekintetében tart;

f) a 15. és 16. pont nem alkalmazandó;

g) a 17. pont egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül az értékesítőnek az értékesítéséről szóló számla hiteles másolatát az adóraktár felügyeletét ellátó vámszervnek nem kell megküldeni;

h) a 21. pont egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül a kiraktározás az adóraktár üzemeltetőjénél indítványozható;

i) a 23. ponttól eltérően a kiraktározási okmányt 2 példányban kell benyújtani;

j) a 24. pontban meghatározott kötelezettséget az adóraktár üzemeltetője felé kell teljesíteni;

k) a 25. pontban meghatározott, a kiraktározás feltételeként szabott okirat-bemutatási kötelezettséget az adóraktár üzemeltetője felé kell teljesíteni, továbbá az erről készített másolatot 1 példányban az adóraktár üzemeltetőjének kell csatolni, aki (amely) köteles azt megőrizni;

l) a 27. pontban meghatározott kötelezettséget az adóraktár üzemeltetője felé kell teljesíteni;

m) a 29. és 30. pont nem alkalmazandó;

n) a 31–33. pontokban foglalt rendelkezések mellett az adóraktár üzemeltetője nyilvántartásának tartalmaznia kell a b)–d), g) és i)–k) pontok szerint rendelkezésére bocsátott adatokat is.

43. *  A 42. pontban foglaltakon túl, egyszerűsített adóraktározási eljárás alkalmazásának esetében

a) a beraktározás az adóraktár üzemeltetője nyilvántartásában való bejegyzéssel – mint beraktározás – történik, ennek tényét az időpont megjelölésével együtt az adóraktár üzemeltetője a beraktározási okmányon is feltünteti, amelynek egyik példányát a beraktározó, másik példányát az adóraktár üzemeltetője köteles megőrizni;

b) a kiraktározás az adóraktár üzemeltetője nyilvántartásában való bejegyzéssel – mint kiraktározás – történik, ennek tényét az időpont megjelölésével együtt az adóraktár üzemeltetője a kiraktározási okmányon is feltünteti, amelynek egyik példányát a kiraktározó, másik példányát az adóraktár üzemeltetője köteles megőrizni;

c) az adóraktár üzemeltetője köteles a beraktározás [a) pont], illetőleg a kiraktározás [b) pont] tényével egyidejűleg az adóraktár felügyeletét ellátó vámszervet értesíteni;

d) az adóraktár üzemeltetője köteles az értékesítésről szóló számla hiteles másolatának kézhezvételével egyidejűleg az adóraktár felügyeletét ellátó vámszervet értesíteni, ha az adóraktárban tárolt terméket értékesítették [17. pont];

e) *  a vámhatóság engedélye alapján a Vámvégrehajtási-rendelet 14a. cikk (1) bekezdés a) vagy c) pontja szerinti engedélyezett gazdálkodói tanúsítvánnyal vagy a Vámkódex 38. cikk (2) bekezdés a) pontja szerinti engedélyezett gazdálkodó engedéllyel rendelkező beraktározó, illetve kiraktározó a 18/b alpont szerinti esetben okirat-bemutatási kötelezettségének legkésőbb a termék adójogi helyzete rendezésének igazolására megállapított határidőn (38. pont) belül, pótlólag is eleget tehet, feltéve, hogy a beraktározási okmány a beraktározás jogcíméül szolgáló ügylet teljesülését tanúsító okirat sorszáma helyett az ügylet beazonosítását szolgáló adatokat tartalmazza. A pótlásra rendelkezésre álló határidőt az egyszerűsített adóraktározási eljárás engedélyében rögzíteni kell.

4/A. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

I. Összesítő nyilatkozat

1. Az adóalany nyilatkozik:

a) az állami adó- és vámhatóság által megállapított közösségi adószámáról, valamint a 89. § (4) bekezdése szerinti termékértékesítés teljesítése esetén az adóalanynak azon, a Közösség más tagállamának hatósága által megállapított adószámáról, ahol ezen ügylet tekintetében adófizetésre kötelezett,

b) a terméket beszerző és a terméket értékesítő, valamint a szolgáltatást nyújtó és szolgáltatást igénybe vevő adószámáról,

c) a Közösség más tagállamában adószámmal rendelkező terméket beszerző részére teljesített, a 89. § (1), (3) és (4) bekezdései hatálya alá tartozó termékértékesítésről (ideértve azt az esetet is, amikor a közvetett vámjogi képviselő az importáló helyett vagy az adóraktár üzemeltetője az adófizetésre kötelezett helyett, tesz bevallást az importáló vagy az adófizetésre kötelezett által teljesített termékértékesítésről),

d) a Közösség más tagállamában adószámmal rendelkező terméket beszerző részére teljesített azon termékértékesítésről, amelyet részére az 52. §-nak megfelelő Közösségen belüli beszerzésként értékesítettek, valamint a Közösség más tagállamában adószámmal rendelkező értékesítőtől megvalósított azon termékbeszerzéséről, amelyet részére az 52. §-nak megfelelően teljesítettek,

e) a Közösség más tagállamában adószámmal rendelkező adóalany vagy adószámmal rendelkező adóalanynak nem minősülő jogi személy részére teljesített, a 37. § hatálya alá eső azon szolgáltatásnyújtásról, amely adóköteles a teljesítési hely szerinti tagállamban, és amely után az igénybevevő az adófizetésre kötelezett,

f) a Közösség más tagállamában adószámmal rendelkező adóalanytól megvalósított 19. §, 21. § és 22. § (1) bekezdés szerinti Közösségen belüli termékbeszerzéséről, illetve a 37. § hatálya alá eső azon szolgáltatás igénybevételéről, amely után beszerzőként, igénybevevőként adófizetésre kötelezett,

g) a c)–f) pontokban meghatározott ügyletek adó nélkül számított összesített ellenértékéről beszerzőnkénti, igénybevevőnkénti (értékesítőnkénti, nyújtónkénti) részletezésben, illetve a 89. § (4) bekezdése hatálya alá tartozó ügyletek összesített ellenértékéről,

h) a 77. § szerinti utólagos adóalap csökkentés esetén a korrekció összegéről (összesítő nyilatkozat).

1/A. *  Az 1. pontban említetteken túl az adóalany nyilatkozik azon adóalany adószámáról, akinek (amelynek) a 12/A. § szerint terméket adtak fel vagy fuvaroztak el, valamint az ezekben az adatokban a benyújtást követően bekövetkezett változásokról – ideértve a terméknek a belföldre történő továbbítását is.

Az 1. pontban említetteken túl az adóalany nyilatkozik azon adóalany adószámáról, aki (amely) a részére úgy továbbított terméket, hogy az tartalmában megfelel a Közösség azon tagállama jogának – összhangban a Héa-irányelv 17a. cikkben foglaltakkal –, amely tagállamból a terméket továbbította.

2. Az összesítő nyilatkozatot a havi bevallásra kötelezett adóalany havonta, a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig, a negyedéves bevallásra kötelezett adóalany negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig nyújtja be az állami adó- és vámhatósághoz.

3. A rá irányadó bevallási gyakoriságtól függetlenül, az adóalanynak a negyedéves gyakoriságú összesítő nyilatkozatról havi gyakoriságú összesítő nyilatkozatra kell áttérnie, ha

a) a 89. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott termékértékesítés, valamint a 91. § (2) bekezdése szerinti termékbeszerzésnek megfelelő termékértékesítés vagy

b) a 19. §, 21. § és 22. § (1) bekezdésében meghatározott Közösségen belüli termékbeszerzés tárgynegyedévre vonatkozó, adó nélkül számított összesített ellenértéke meghaladja az 50 000 eurónak megfelelő pénzösszeget. Ebben az esetben az áttéréssel érintett időszakra vonatkozó összesítő nyilatkozatot a tárgynegyedév első napjától az értékhatár meghaladásának hónapja utolsó napjáig tartó időszakról, ezen időszakot követő hónap 20. napjáig kell benyújtani.

4. Ha a 3. pont szerinti áttérést követő négy naptári negyedévben az adóalany nem haladja meg az ott meghatározott értékhatárt, és a negyedik naptári negyedévet követő adómegállapítási időszakra nem havi bevallásra kötelezett, a negyedik naptári negyedévet követő adómegállapítási időszakra negyedéves gyakoriságú összesítő nyilatkozatot nyújt be.

5. *  A közösségi adószámmal rendelkező, adóalanynak nem minősülő jogi személy, a 257. § szerint bevallástételi kötelezettség alól mentesülő adóalany az összesítő nyilatkozatot havonta, az ügylet teljesítését követő hó 20. napjáig az 1. és 6. pontban foglaltak szerint nyújtja be.

6. Az 1. pontban meghatározott ügyletekről (összegekről) arra az időszakra vonatkozóan kell összesítő nyilatkozatot tenni, amelynek során az adófizetési kötelezettség keletkezett. Az 1. pont h) pontjában meghatározott összeget arra az időszakra vonatkozó összesítő nyilatkozatban kell szerepeltetni, amelyben a terméket beszerző, illetve szolgáltatást igénybe vevő a 77. § szerinti utólagos adóalap-csökkenés esetén a korrekció összegéről értesítést kapott. Az 1. pont e) pontjában meghatározott szolgáltatás ellenértékének utólagos módosítása esetén a korrekció összegét arra az időszakra vonatkozó összesítő nyilatkozatban kell szerepeltetni, amelyben a szolgáltatást igénybevevő a korrekció összegéről értesítést kapott.

7. Ha az adóalany évesről negyedéves vagy havi, illetve negyedévesről havi bevallásra tér át, és az 1. pontban meghatározott ügylet teljesítési időpontja az áttéréssel érintett bevallással le nem fedett időszakra esik, az összesítő nyilatkozatot az adóalany a bevallással egyidejűleg nyújtja be.

8. Nem kell összesítő nyilatkozatot tenni arra az időszakra, amelyben az adóalany az 1. pontban meghatározott termékértékesítést, Közösségen belüli termékbeszerzést, szolgáltatásnyújtást nem teljesített, és a részére ilyen szolgáltatást nem nyújtottak.

9. Az összesítő nyilatkozat a jogkövetkezmények szempontjából bevallásnak minősül.

10. Az összesítő nyilatkozatot az adóalany az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapon, elektronikus úton terjeszti elő az állami adó- és vámhatósághoz.

II. Adatszolgáltatás személygépkocsi Közösségen belüli beszerzéséről, importjáról * 

Az adóalany az adómegállapítási időszakról benyújtott bevallásában nyilatkozik azon személygépkocsik alvázszámáról, amelyek vonatkozásában termékimport vagy Közösségen belüli termékbeszerzés jogcímén az adott adómegállapítási időszakban adófizetési kötelezettsége keletkezett.

III. Adatszolgáltatás új közlekedési eszköz értékesítéséről

1. Az adóalany az erre a célra rendszeresített nyomtatványon adatot szolgáltat az állami adó- és vámhatósághoz a 89. § (2) bekezdése szerinti termékértékesítésről, annak teljesítési időpontját magában foglaló adómegállapítási időszakot követő hónap 20. napjáig.

2. Az 1. pont szerinti adatszolgáltatás az alábbiakat tartalmazza:

a) a Közösség másik tagállamában letelepedett, letelepedés hiányában ott állandó lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel bíró, közösségi adószámmal nem rendelkező vevő neve, címe,

b) az új közlekedési eszköz azonosító adatai és adó nélkül számított ellenértéke,

c) a számla kiállításának időpontja, illetve az első forgalomba helyezés időpontja, ha az megelőzi a számlakiállítás időpontját.

5. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

Az előzetesen felszámított adó arányos megosztásának 123. § (3) bekezdésében említett számítási módszere

1. Az előzetesen felszámított adó arányos megosztásának 123. § (3) bekezdésében említett számítása a következő képlet alkalmazásával történik:

L = A x L(H);

ahol

L: az arányosítással megosztandó előzetesen felszámított adóból a levonható rész összege;

A: az arányosítással megosztandó előzetesen felszámított adó éves szinten összesített összege;

L(H): a levonási hányados, amelynek

- számlálójában az adólevonásra jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékének - ideértve az ezekhez kapcsolódó előleget is - adó nélkül számított, forintban megállapított és éves szinten összesített összege szerepel,

- nevezőjében pedig egyrészt a számlálóban szereplő összeg, másrészt az adólevonásra nem jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékének - ideértve az ezekhez kapcsolódó előleget is - adó nélkül számított, forintban megállapított és éves szinten összesített összege szerepel együttesen.

2. Abban az esetben, ha az adóalany közvetlenül olyan pénzbeni támogatásban részesül, amely a 65. § szerint a termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának árát (díját) közvetlenül nem befolyásolja, a támogatás forintban megállapított és éves szinten összesített összege az 1. pont szerinti levonási hányados nevezőjének értékét növeli.

3. Az 1. pont szerinti levonási hányadosnak sem a számlálójában, sem a nevezőjében nem szerepelhet:

a) a tárgyi eszköz értékesítésének ellenértéke, amelyet az adóalany az értékesítést megelőzően saját vállalkozásában használt;

b) az ingatlan értékesítésének, illetőleg az ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatás nyújtásának ellenértéke, ha a tevékenységet az adóalany eseti jelleggel végzi;

c) a 86. § (1) bekezdésének a)-g) pontjaiban felsorolt szolgáltatások nyújtásának ellenértéke, ha a tevékenységet az adóalany eseti jelleggel végzi.

3/A. *  Az 1. pont szerinti levonási hányados számításakor az ellenérték helyett a szokásos piaci árat kell figyelembe venni, ha az adó alapjának megállapítására egyébként a 67. § (1) bekezdés a) vagy c) pontját kell alkalmazni.

4. A 3. b) és 3. c) alpont alkalmazásában nem tekinthető eseti jellegűnek, ha az adóalany a tevékenységet - az arra irányadó külön jogszabályi rendelkezések alapján - engedéllyel végzi, vagy kizárólag engedéllyel végezhetné, illetőleg ha a 3. b) és 3. c) alpontban említett tevékenységekből származó ellenérték adó nélkül számított, forintban megállapított és éves szinten összesített összegének részaránya meghaladja az 1. pont szerinti levonási hányados nevezője értékének a 10 százalékát.

5. Az 1. pont szerinti levonási hányadost felfelé kerekítve, 2 tizedesjegy pontossággal kell megállapítani.

6. Az előzetesen felszámított adó arányos megosztását véglegesen a tárgyévre vonatkozó adatokkal a tárgyév utolsó adómegállapítási időszakáról szóló bevallás elkészítésének keretében kell elvégezni.

7. Az előzetesen felszámított adó arányos megosztását ideiglenesen, a tárgyévre vonatkozó évközi adatokkal - a tárgyév utolsó adómegállapítási időszakát megelőzően - a tárgyévi adómegállapítási időszakokról szóló bevallások elkészítésének keretében is el kell végezni.

8. A 7. pont szerinti megosztás alkalmazása során az évközi adatokat az adómegállapítási időszakok között göngyölíteni kell, és azt a levonható előzetesen felszámított adó összeget kell előjelhelyesen megállapítani, amely a tárgyidőszaki és azt megelőző utolsó adómegállapítási időszak eredményének különbözeteként adódik.

9. A 7. pontban említett megosztáshoz az adóalany:

a) választhatja a tárgyévet megelőző évre vonatkozó végleges levonási hányadost, feltéve, hogy ilyen hányadossal rendelkezik; vagy egyebekben

b) azt a levonási hányadost alkalmazhatja, amely a tárgyévre vonatkozó évközi és az adómegállapítási időszakok között göngyölített adatok eredménye.

10. Ha az adóalany élt a 9. a) alpontban említett választási jogával, attól a 7. pont szerinti megosztás egész időszakában nem térhet el. Az adóalany ez esetben a 7. pont szerinti megosztással érintett adómegállapítási időszakaiban az arányosítással megosztandó előzetesen felszámított adó összegét - a 8. ponttól eltérően - a 9. a) alpont szerinti levonási hányados alkalmazásával köteles megosztani.

11. Abban az esetben, ha az adóalanyra a 7. pont szerinti megosztás is vonatkozik, a 6. pont szerinti megosztás során a 8. pontban említett számítási módszert kell megfelelően alkalmazni.

12. Abban az esetben, ha a 6. pontban említett bevallás benyújtását követően a véglegesen levonható előzetesen felszámított adó összegét meghatározó tényezőkben változás következik be, és a számítás eredményeként adódó új összeg a 6. pontban említett bevallásban közölt összeghez képest abszolút értékben legalább 10 000 forintnak megfelelő pénzösszeggel tér el, az adóalany köteles előzetesen felszámított adó arányos megosztását utólag kiigazítani.

6. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

A 142. § (1) bekezdése d) pontjának alkalmazása alá tartozó termékek

Sorszám Megnevezés vtsz.
1. Vas- és acélhulladék és -törmelék 7204
kivéve: 7204 50
2. Rézhulladék és -törmelék 7404
3. Nikkelhulladék és -törmelék 7503
4. Alumíniumhulladék és -törmelék 7602
5. Ólomhulladék és -törmelék 7802
6. Cinkhulladék és -törmelék 7902
7. Ónhulladék és -törmelék 8002
8. Volfrám- (tungsten) hulladék és törmelék 8101 97
9. Molibdénhulladék és -törmelék 8102 97
10. Tantálhulladék és -törmelék 8103 30
11. Magnéziumhulladék és -törmelék 8104 20
12. Kobalthulladék és -törmelék 8105 30
13. Bizmuthulladék és -törmelék 8106 00 10-ből
14. Kadmiumhulladék és -törmelék 8107 30
15. Titánhulladék és -törmelék 8108 30
16. Cirkóniumhulladék és -törmelék 8109 30
17. Antimonhulladék és -törmelék 8110 20
18. Mangánhulladék és -törmelék 8111 00 19
19. A vas- vagy acélgyártásnál keletkező szemcsézett salak (salakhomok) 2618
20. Salak, kohósalak (a szemcsézett salak kivételével), reve és, a vas- vagy az acélgyártásnál keletkező más hulladék 2619
21. Fémeket, arzént vagy ezek vegyületeit tartalmazó hamu és maradvány (a vas- vagy acélgyártásnál keletkező hamu és üledék kivételével) 2620-ból
22. Visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton 4707
23. Üvegcserép és más üveghulladék 7001 00 10
24. Műanyag hulladék és -forgács 3915
25. Lágygumihulladék, -törmelék és -forgács, és az ezekből nyert por és granulátum 4004
26. Nemesfém- vagy nemesfémmel platírozott fémtörmeléke és hulladéka és -törmelék; más nemesfémet vagy nemesfémvegyületet tartalmazó törmelék és hulladék, elsősorban nemesfém visszanyeréséhez 7112
27. Szemcse és por nyersvasból, tükörvasból, vasból vagy acélból 7205
28. Használt vagy új rongy, zsineg-, kötél-, hajókötél- és használt áruk textilanyagból készült zsinegből, kötélből vagy hajókötélből 6310-ből
29. Primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátor 8548 10-ből
30. Krómhulladék és -törmelék 8112 22
31. Vanádiumhulladék és -törmelék 8112 92 21-ből

6/A. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

A 142. § (1) bekezdés i) pontjának alkalmazása alá tartozó termékek

Sorszám Megnevezés vtsz.
1. Kukorica 1005
2. Búza és kétszeres 1001
3. Árpa 1003
4. Rozs 1002
5. Zab 1004
6. Triticale 1008 60 10
7. Napraforgó-mag, törve is 1206
8. Repce- vagy olajrepcemag, törve is 1205
9. Szójabab, törve is 1201

6/B. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

A 142. § (1) bekezdés j) pontjának alkalmazása alá tartozó termékek

Sorszám Megnevezés vtsz.
1. Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül 7208
2. Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, hidegen hengerelve (hidegen tömörítve), plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül 7209
3. Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozva, lemezelve vagy bevonva 7210
4. Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül 7211
5. Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozva, lemezelve vagy bevonva 7212
6. Melegen hengerelt rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben 7213
7. Más rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, kovácsolva, melegen hengerelve, melegen húzva vagy -extrudálva, hengerlés után csavarva is, de tovább nem megmunkálva 7214
8. Más rúd vasból vagy ötvözetlen acélból 7215
9. Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy ötvözetlen acélból 7216
10. Huzal vasból vagy ötvözetlen acélból 7217
11. Varrat nélküli cső és üreges profil vasból vagy nem ötvözött acélból (az öntöttvas cső kivételével) 7304-ből
12. Más cső és üreges profil vasból vagy nem ötvözött acélból (pl. nyitva vagy hegesztve, szegecselve vagy hasonlóan zárva) 7306-ból
13 Rács, sodronyfonat, és kerítésfonat a keresztezéseknél hegesztve, legalább 3 mm keresztmetszetű huzalból, és lyukmérete legalább 100 cm2 7314 20

6/C. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

Nyilatkozat a fordított adózás alá tartozó ügyletekről

1. Az adóalany bevallásában nyilatkozik az adómegállapítási időszakban teljesített, a 142. § (1) bekezdés i) és j) pontja alá tartozó termékértékesítése tekintetében a termék beszerzőjének adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének időpontjáról, valamint – a 6/A. és 6/B. számú mellékletben meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban – az értékesített termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és kilogrammban meghatározott mennyiségéről.

2. Az adóalany bevallásában azon, a 142. § (1) bekezdés i) és j) pontja alá tartozó termékértékesítésnek megfelelő termékbeszerzései tekintetében, amelyek után termékbeszerzőként az adott adómegállapítási időszakban adófizetési kötelezettsége keletkezett, nyilatkozik a termékértékesítő adószámáról, a termékértékesítés teljesítésének időpontjáról, valamint – a 6/A. és 6/B. számú mellékletben meghatározott vámtarifaszám szerinti bontásban – a beszerzett termék ezer forintra kerekített összegben meghatározott adóalapjáról és kilogrammban meghatározott mennyiségéről.

3. Az 1. és 2. pont alkalmazásában nem kell nyilatkozni a kilogrammban meghatározott mennyiségről, ha a termék külön jogszabály szerint hibrid vetőmagnak minősül és erről a tényről a terméket értékesítő nyilatkozik.

7. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

A mezőgazdasági tevékenység körébe tartozó termékek és szolgáltatások

I. *  RÉSZ: TERMÉKEK

A. pont

Sorszám Megnevezés vtsz.
1. Élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány, oltvány stb.

Zöldségpalánta
0602 10
0602 20,
0602 90 30-ból
2. Burgonya frissen vagy hűtve 0701
3. Élelmezési célra alkalmas zöldségfélék, és egyes gyökerek és gumók
(kivéve: hántolt és feles)

szaporítóanyag zöldségfélékhez
0702-től
0709-ig,
0713-ból,
1209 91
4. Szőlő frissen 0806 10
5. Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió és dinnyefélék héja 0802 11-től
0802 52-ig,
0807 11,
0807 19, 0808,
0809,
0810 10-től
0 810 40-ig,
0810 90-ből
6. Hazai termesztésű fűszernövények 0904 21-ből
0904 22-ből, 0909-ből,
0910-ből
7. Gabonafélék, muhar, csumiz 1001-től
1007-ig,
1008 10,
1008 21
1008 29,
1008 30,
1008 40 .
1008 50.
1008 90ből
8. Különféle magvak, ipari és gyógynövények
Szaporítóanyag ipari növényekhez
1201, 1202
1204-től 1207-ig,
1209-ből,
1210-ből,
1211 90-ből,
1212 91,
1212 99 80-ból,
1213,
1401 90-ből,
1403 00,
2401 10,
2401 20,
5301 10,
5302 10
9. Mákgubó 1211 90 86-ból
10. Takarmánynövények (kivéve az őrlemény és a pellet) Szaporítóanyag takarmánynövényekhez 1214-ből
2308 40-ból,
1209-ből
11. Feldolgozott, tartósított saját előállítású zöldség, gyümölcs, savanyúság, citrusfélék és dinnyefélék héja
paradicsomlé
0711, 0712,
0811-től 0813-ig,
0814-ből,
2001,
2003-től 2009-ig,
2002-ből
12. Must és bor 2204-ből
13. Borseprő, borkő 2307-ből
14. Szőlőtörköly 2308 00 11
2308 0019

B. pont

Sorszám Megnevezés vtsz.
1. Ló, szarvasmarha, sertés, juh, kecske, baromfi és más élő állat (a sportló, versenyló, kutya, macska, díszállat, laboratóriumi és állatkerti állat kivételével) 0101-től 0105-ig,
0106-ból
2. Halak (csak az édesvízi halak, halikra), rákok, puhatestű és más gerinctelen víziállatok 0301-ből, 0302-ből,
0306 19 10,
0307-ből, 0307 60,
0307 91-ből
3. Nyers tej 0401-ből
4. Friss tojás 0407-ből
5. Természetes méz 0409
6. Máshol nem említett állati eredetű termékek (szőr, háziállatok spermája, propolisz, méhpempő, virágpor, méhviasz, méhpempővel dúsított méz) 0502, 0503, 0505,
0511-ből,
1301 90ből,
0410-ből,
1212 99-ből,
1521 90-ből,
2106 90 98-ból
7. Állati vagy növényi trágya 3101
8. Nyers szőrme 4301-ből
9. Legombolyításra alkalmas selyemhernyógubó 5001
10. Nyers gyapjú 5101-ből
11. Erdei fák és cserjék csemetéje, oltványa 0602-ből
12. Erdei fák és cserjék magja 1209 99-ből
13. Feldolgozott tej és tejtermékek 0401-ből,
0402-től 0406-ig

II. RÉSZ: SZOLGÁLTATÁSOK

Sor-
szám
Megnevezés
1. Talajművelés, aratás, cséplés, préselés, szüretelés, betakarítás, vetés és ültetés
2. Mezőgazdasági termékek csomagolása és piacra történő előkészítése, mint például mezőgazdasági termékek szárítása, tisztítása, aprítása, fertőtlenítése és silózása
3. Mezőgazdasági termékek tárolása
4. Ló, szarvasmarha, sertés, juh, kecske, baromfi és más élő állat (a sportló, versenyló, kutya, macska, díszállat, laboratóriumi és állatkerti állat kivételével) gondozása, tenyésztése és hízlalása
5. Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási vagy halgazdasági vállalkozásokban alkalmazott eszközök mezőgazdasági célokra történő bérbeadása
6. Műszaki segítségnyújtás
7. Gyomirtás és mezőgazdasági kártevők irtása, növények és földek permetezése
8. Mezőgazdasági, erdőgazdálkodási öntöző berendezések üzemeltetése
9. Vízlecsapoló berendezések üzemeltetése
10. Fák nyesése és kivágása, valamint egyéb mező- és erdőgazdálkodási szolgáltatások

8. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

Műalkotások, gyűjteménydarabok és régiségek

I. rész: műalkotások

1. művész által saját kezűleg készített festmény, rajz, pasztellkép, részekből összeállított kép (kollázs) és dekoratív tábla (vtsz. 9701-ből);

2. művész által saját kezűleg készített és korlátozott számban előállított metszet, nyomat és litográfia (vtsz. 9702-ból);

3. művész által saját kezűleg készített szobrászművészeti alkotás bármilyen anyagból (vtsz. 9703-ból), valamint az erről legfeljebb 8 példányban készített öntvénymásolat, amelynek sokszorozását a művész vagy jogutódjának személyes felügyelete alatt végezték;

4. művész saját eredeti terve alapján legfeljebb 8 példányban készített kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit (vtsz. 5805-ból) és fali drapéria (vtsz. 6304-ból);

5. művész által saját kezűleg készített és szignált egyedi kerámia;

6. művész által saját kezűleg, legfeljebb 8 számozott példányban készített, és a művész vagy a művészeti műhely által szignált réz alapú tűzzománc, kivéve az ötvös- és ékszertermékeket;

7. művész által saját kezűleg készített, és általa vagy felügyelete alatt legfeljebb 30 számozott példányban – minden méretet és hordozót ideértve – sokszorozott, és a művész által szignált fénykép.

II. rész: gyűjteménydarabok

1. posta- és illetékbélyeg, lebélyegzett postabélyeg, első napi bélyegzéssel ellátott boríték, postai papíráru (bélyeges papír) és más hasonló, érvénytelenítve vagy postatiszta, a 4907 vtsz. alá tartozó kivételével, feltéve, hogy ezek nincsenek forgalomban, illetőleg nem is szánják forgalomra (vtsz. 9704);

2. állattani, növénytani, ásványtani, anatómiai, történelmi értékű, archeológiai, paleontológiai, etnográfiai vagy numizmatikai gyűjtemény és gyűjteménydarab (vtsz. 9705).

III. rész: régiségek

– a vtsz. 9701–9705 alá nem tartozó, 100 évnél idősebb régiség (vtsz. 9706).

8/A. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

A 244. § (2) bekezdése b) pontjának alkalmazása alá tartozó államok

1. Liechtensteini Hercegség

2. Svájci Államszövetség

3. *  Norvég Királyság

4. *  Szerbia Köztársaság

5. *  Török Köztársaság

A Török Köztársaságban gazdasági céllal letelepedett adóalanyt az adó-visszatéríttetési jog a XVIII. Fejezet egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül az alábbi termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás tekintetében illeti meg:

a) termékfuvarozási vagy személyszállítási szolgáltatás nyújtása érdekében beszerzett üzemanyag, igénybevett úthasználati szolgáltatás, a gépjármű működtetéséhez, üzemben tartásához beszerzett termék vagy igénybevett szolgáltatás;

b) kiállításon, vásáron kiállítóként való megjelenés érdekében beszerzett termék, igénybevett szolgáltatás.

6. *  Egyesült Királyság, a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia-közösségből történő kilépéséről szóló Megállapodás Írországról/Észak-Írországról szóló Jegyzőkönyvben foglaltak figyelembevételével.

9. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez

Az "adó" kifejezés jelentése a Közösség egyes tagállamaiban

1. A Belga Királyság esetében: Belasting over de toegevoegde waarde (BTW), illetőleg Taxe sur la valeur ajoutée (TVA);

2. a Bolgár Köztársaság esetében: Danak varhu doba-vena stojnost;

3. Ciprus esetében: Foros Prostithemenis Aksias (FPA);

4. a Cseh Köztársaság esetében: Daň z přidané hodnoty (DPH);

5. a Dán Királyság esetében: Merværdiafgift (Moms);

6. az Egyesült Királyság esetében: Value Added Tax (VAT);

7. az Észt Köztársaság esetében: Käibemaksu;

8. a Finn Köztársaság esetében: Arvonlisävero (ALV);

9. a Francia Köztársaság esetében: Taxe sur la valeur ajoutée (TVA);

10. a Görög Köztársaság esetében: Foros Prostithemenis Aksias (FPA);

11. a Holland Királyság esetében: Belasting over de toegevoegde waarde (BTW);

11/A. *  a Horvát Köztársaság esetében: Porez na dodanu vrijednost (PDV);

12. Írország esetében: Cáin Bhreisluacha, illetőleg Value Added Tax (VAT);

13. a Lengyel Köztársaság esetében: Podatek od towarow i usług;

14. a Lett Köztársaság esetében: Pievienotās vērtības nodoklis (PVN);

15. a Litván Köztársaság esetében: Pridetines vertes mokestis (PVM)

16. a Luxemburgi Nagyhercegség esetében: Taxe sur la valeur ajoutée (TVA);

17. a Máltai Köztársaság esetében: It-Taxxa Fuq Il-Valur Mizjud;

18. *  Magyarország esetében: Általános forgalmi adó (ÁFA);

19. a Németországi Szövetségi Köztársaság esetében: Umsatzsteuer (USt);

20. az Olasz Köztársaság esetében: Imposta sul valore aggiunto (IVA);

21. az Osztrák Köztársaság esetében: Umsatzsteuer (USt);

22. a Portugál Köztársaság esetében: Imposto sobre o Valor Acrescentado (IVA);

23. Románia esetében: Taxa pe valoarea ădaugată (TVA);

24. a Spanyol Királyság esetében: Impuesto sobre el Valor Añdido;

25. a Svéd Királyság esetében: Mervärdesskatt (Moms);

26. a Szlovák Köztársaság esetében: Daň z pridanej hodnoty (DPH);

27. a Szlovén Köztársaság esetében: Davek na dodano vrednost.

10. számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez * 

Összesítő jelentés

Számla kiállítása, -kibocsátása

1. *  Az adóalany köteles adatot szolgáltatni az adó- és vámhatóság részére azon általa teljesített termékértékesítésekről, szolgáltatásnyújtásokról kibocsátott vagy kiállított számláról, számlával egy tekintet alá eső okiratról, amelyre e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a 158/A. § értelmében, kivéve azon termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról, melynek teljesítési helye a Közösség másik tagállama és amely tekintetében az adóalany adófizetési kötelezettségének a XIX/A., illetve a XIX/B. Fejezet szerinti különös szabályok szerint tesz eleget.

2. *  Az adóalany a nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával kibocsátott számla, számlával egy tekintet alá eső okirat e törvény szerinti adattartalmáról, továbbá, az adó alapjának meghatározásakor használt pénznemről, külföldi pénznem esetén annak forintra történő átszámításához alkalmazott, 80. § és 80/A. § szerinti árfolyamról köteles adatot szolgáltatni. Nem adóalany természetes személy részére kibocsátott számla, számlával egy tekintet alá eső okirat esetében az adatszolgáltatás nem terjed ki a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének nevére és címére.

3. Amennyiben a nyomdai úton előállított nyomtatvány használatával kibocsátott számlában vagy számlával egy tekintet alá eső okiratban az áthárított adó összege az 500 000 forintot eléri vagy meghaladja, az adóalany a számla kibocsátását követő naptári napon belül, egyéb esetben a kibocsátást követő négy naptári napon belül köteles adatot szolgáltatni.

4. *  A számlázási funkcióval rendelkező programmal kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat esetében az adóalany külön jogszabályban meghatározott elektronikus módon teljesít adatszolgáltatást a számla, számlával egy tekintet alá eső okirat e törvény szerinti adattartalmáról, továbbá az adó alapjának meghatározásakor használt pénznemről, külföldi pénznem esetén a forintra átszámított adatokról és a forintra történő átszámításhoz alkalmazott, 80. § és 80/A. § szerinti árfolyamról. Nem adóalany természetes személy részére kibocsátott számla, számlával egy tekintet alá eső okirat esetében az adatszolgáltatás nem terjed ki a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének nevére és címére.

4/A. *  Amennyiben az adóalany a 11. § szerinti termékértékesítést, a 14. § szerinti szolgáltatásnyújtást teljesít tőle eltérő személy, szervezet részére, köteles adatot szolgáltatni az ügylet 11. §, illetve 14. § hatálya alá tartozásáról, valamint arról, hogy a számlában feltüntetett áfát a termékbeszerző, szolgáltatást igénybe vevő köteles-e számára megtéríteni.

5. *  Amennyiben az adóalany az általa teljesített termékértékesítéshez, szolgáltatáshoz 59. § szerinti előleget kapott, a teljesítésről kibocsátott, kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat vonatkozásában az előleg figyelembevételével adódó különbözetről is szolgáltat adatot.

5/A. *  Amennyiben az adóalany belföldön kívül teljesített termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, köteles adatot szolgáltatni arról, hogy az ügylet e törvény területi hatályán kívül esik.

6. *  Az 1–5/A. pont szerinti adatszolgáltatást az állami adó- és vámhatóság által erre a célra biztosított elektronikus felületen kell teljesíteni. Az elektronikus felület az adóalany egyedi azonosítására szolgáló adatok igénylését követően használható. Az azonosító adatokat az adóalany vagy annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja igényli.

7. *  Az 1–5/A. pont szerinti adatszolgáltatást az adóalany nevében az a személy is teljesítheti, akit az adóalany vagy annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja a 6. pont szerinti elektronikus felületen megjelöl. Az adóalany vagy annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja által megjelölt személy által teljesített valamennyi adatszolgáltatás az adóalany nevében tett jognyilatkozatnak minősül.

8. Az adóalany vagy annak Air. szerinti állandó meghatalmazottja a 6. pont szerinti elektronikus felületen megjelöli azon személyt, akinek az elektronikus felületen szolgáltatott adatokhoz hozzáférési lehetőséget ad.

Számla befogadása

9. Az adóalany termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele esetén arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban, amelyben az ügylet teljesítését vagy az előleg megfizetését tanúsító számla alapján adólevonási jogot gyakorol, számlánként nyilatkozni köteles:

a) a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany – ideértve az Eva. hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is – adószámának, csoportos adóalanyiság esetén csoportazonosító számának első nyolc számjegyéről,

b) a nevére szóló számlában feltüntetett adóalapról és áthárított adó összegről, a számla sorszámáról, valamint

c) a számlában a 169. § g) pontja szerint feltüntetett időpontról, ennek hiányában a számla kibocsátásának keltéről.

10. A 9. pont szerinti számla módosítása vagy érvénytelenítése esetén a számlával egy tekintet alá eső okiratot befogadó adóalany abban a bevallásban, amelyben a módosítás, érvénytelenítés hatását figyelembe veszi, köteles a módosított, érvénytelenített számlát érintően a 9. pont szerint nyilatkozni. Ebben az esetben az adóalany nyilatkozik annak a számlának a 9. pontban meghatározott adatairól, amelyet a módosítás, érvénytelenítés érint, a módosítás számszaki hatásáról az adóalap és áthárított adó tekintetében, valamint a számlát módosító, érvénytelenítő okirat sorszámáról.

11. *  Amennyiben az adóalany 59. § szerinti előleget fizetett, a teljesítésről kibocsátott, kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat vonatkozásában az előleg figyelembevételével adódó különbözetről is szolgáltat adatot.

12. A 9–10. pont szerinti nyilatkozatra a bevallásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

13. A XIII/A. Fejezet szerinti adózási módot választó adóalany által kibocsátott számla esetében a 9–10. pont szerinti nyilatkozatot csak egyszer, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban kell megtenni, amelyben ezen számla alapján az adóalany első alkalommal adólevonási jogot érvényesít.

14. A XIII/A. Fejezet szerinti adózási módot választó adóalany termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele esetén a 9–10. pont szerinti nyilatkozatot ugyanazon számláról csak egyszer, arról az adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásban teljesíti, amelyben ezen számla alapján első alkalommal adólevonási jogot érvényesít.

15. *  Mentesül a 9–10. pontban meghatározott nyilatkozattételi kötelezettség alól az az adóalany, aki (amely) bevallási kötelezettségét a 184. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint teljesíti.