A Fővárosi Bíróság 2006. január 23-án kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2004. júliusában hozott határozatát, egyben a felperesek keresetét elutasította.
Címke: versenyjog
A német szövetségi kormány lazább európai hírközlési szabályokat szeretne
A német kormány állítólag a hírközlési szabályanyag csökkentésére biztatja az Európai Bizottságot, legalábbis erről árulkodik az a német Gazdasági Minisztérium által készített írásbeli állásfoglalás, melynek tartalmáról a Die Welt című napilap számolt be.
Megtévesztő reklám miatt a GVH ismét megbüntette a Cora-t
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2006. január 5-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Cora áruházláncot üzemeltető Magyar Hipermarket Kft. (a továbbiakban: Cora) által közzétett reklámkatalógusban szereplő, a Dimarson klímaberendezést hirdető reklám alkalmas volt a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására. A Versenytanács a jogsértő magatartásért 5 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Cora-t.
A Gazdasági Versenyhivatal 2005. évi munkája a számok tükrében
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) sikeresnek értékeli a 2005. évi munkáját, mely nagyszámú versenyhivatali eljárásban és a versenypártoló munka erősítésében jelent meg.
Egyesült Államok: árkartell az online zenepiacon?
New York állam főügyésze eljárást indított e legnagyobb zenekiadók ellen annak megállapítása céljából, hogy vajon az e vállalatok által online letöltésre kínált zeneművek árának tekintetében nem sérülnek-e egyes ármeghatározásra vonatkozó versenyjogi szabályok.
Piacfelosztó kartellben résztvevő vállalkozásokra összesen 702 millió Ft bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2005. december 22-én megtartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a gázszigetelésű nagyfeszültségű elektromos kapcsolóberendezések piacán az Alstom, a Siemens, a VA Tech és az Areva cégcsoportok eljárás alá vont vállalkozásai piacfelosztó kartellt alakítottak, súlyosan megsértve ezzel a versenytörvényt. A Versenytanács összesen 702 millió Ft versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a jogsértő vállalkozásokra.
A GVH nyilvános vitára bocsátja a villamosenergia szektorban folytatott ágazati vizsgálatának jelentés-tervezetét
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a mai napon honlapján nyilvános vitára bocsátotta a villamosenergia szektorban folytatott ágazati vizsgálatáról készített jelentésének tervezetét, amely 2003. és 2004. évekre vonatkozik, és egyben felhívja az érdekelteket, hogy észrevételeiket tegyék meg írásban a GVH felé.
EU: Napi 2 millió eurós büntetéssel fenyegeti a Microsoftot
Napi 2 millió eurós büntetéssel fenyegeti a Microsoftot az Európai Unió. Az Európai Bizottság versenyügyi biztosa közölte: az amerikai szoftvergyártó cég nem hajtotta végre az unió 2004 évi trösztellenes döntésében foglaltakat.
GVH közlemény az E.on Ruhrgas AG MOL Rt. gázüzletága feletti irányításszerzéséről
Az E.on Ruhrgas AG irányításszerzését a MOL Földgázellátó Rt., a MOL Földgáztároló Rt. felett Európai Unió Bizottsága feltételekkel jóváhagyta. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) üdvözli az EU Bizottság döntését az ügyben. A GVH sokat dolgozott azon, hogy a magyarországi földgázpiacon megmaradjanak, illetve megteremtődjenek azok a körülmények, amelyek hosszú távon is lehetővé teszik a verseny kialakulását, megerősödését és fejlődését. A Bizottság teljes mértékben elfogadta azokat, a GVH által tett észrevételeket és javaslatokat, amelyeket az ügy kapcsán a verseny kialakulása érdekében tett.
15 millió forintra bírságolta az NHH Tanácsa a T-Mobile Magyarország Rt.-t
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 15 millió forintos bírságot vetett ki a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt.-re, mert a társaság nem teljesítette a piacelemzési eljáráshoz kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettségét, és ezzel hátráltatta a Tanács munkáját. A Tanács egyben kötelezte a T-Mobile-t, hogy 2006. január 5-ig teljesítse az adatszolgáltatást.