Az eddigi joggyakorlattól eltérő jogegységi határozatot hozott a Kúria!
Címke: versenyjog
Többletkötelezettségek a legnépszerűbb digitális szolgáltatóknak – a Bizottság kijelölte az első hat kapuőrt!
Uniós védelem alá került a szolgáltatások közötti verseny és a felhasználók választási szabadsága.
Kik azok a deinfluenszerek?
A túlfogyasztás káros hatásainak és az influencer-marketing ellentmondásainak is vannak már szószólói az interneten. - A tevékenység versenyjogi és fogyasztóvédelmi szabályai és kockázatai - Szakértői összefoglaló!
Az influencerek versenyjogi és médiaetikai megítélése
A közösségi médiában lassan már nem telik el úgy hét, hogy ne kerülne terítékre egy-egy influencer aki jogi, etikai, erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető szponzorációkban működik közre (pl.: kaszinó/gambling szponzorációk, megtévesztő üdítő- energiaital reklámok). A jelenség mindennapossá válása miatt indokolt megvizsgálni, hogy a hazai és a külföldi hatóságok, valamint a hatályos jogszabályi környezet milyen módon és milyen eszközökkel reagál a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató influencerekre. A tanulmány ismerteti az online tartalomkészítés során leggyakrabban megvalósított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, valamint az ezen jogsértésekkel kapcsolatosan hozott hazai hatósági és bírósági döntéseket. A Szerző elsődlegesen reklámjogi szempontból közelíti meg a témakört, amelynek ugyan nem nagy, de...
Figyelem! Visszavonhatja a bírságcsökkentést a GVH!
Folyamatos együttműködést vár el a versenhatóság, a magukat meggondoló cégek ráfizethetnek.
Több milliárdos tartozást halmozott fel erőfölényével visszaélve a Booking.com!
Gyorsított ágazati vizsgálatot indít a versenyhivatal a multicéggel szemben.
432 millió eurós rekord bírság egy eredetileg nem engedélyköteles összefonódás végrehajtása miatt
Az Illumina/Grail ügy legújabb fejleményei!
Versenyjogi aktualitások
Megjelent a Versenytükör 2023. évi első száma és különszáma – ITT letölthetők!
Jogsértő a gyártói hulladékkezelési díjak összehangolt továbbhárítása a vevőkre
Mint versenykorlátozó megállapodás súlyos jogi következményekkel járhat. - GVH javaslatok az áremelés helyett!
Felértékelődnek a zöld ügyek a versenyhatóságoknál!
Nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten a fenntarthatósági szempontok versenyjogi figyelembevételéről.