Több mint félszáz párt megszüntetését kezdeményezi a Legfőbb Ügyészség, köztük van a Köztársaság Párt, a Magyar Piac Párt, az Új Szövetség Magyarországért, az Agrárszövetség – Nemzeti Agrár Párt és az APÜSZ Párt. A politikai szervezetek közül azok pártként való felszámolását kezdeményezhetik hivatalból az ügyészek, amelyek két cikluson át nem indítottak választási jelölteket. A tetszhalott pártok között hét kisgazda szervezet is volt.
Címke: ügyészség
A legfőbb ügyész soron kívüli vizsgálatot rendelt el a jászladányi iskolaügyben
A legfőbb ügyész elrendelte, hogy soron kívül vizsgálják meg a jászladányi Zana Sándor Imre Nevelési, Oktatási Közhasznú Alapítvány működésének törvényességét.
A katonai ügyészség mulasztás miatt vádat emelt két ercsi rendőr ellen
Vádat emelt két ercsi rendőr ellen jelentési kötelezettség megszegésének, illetve elöljárói intézkedés elmulasztásának vétsége miatt a Budapesti Katonai Ügyészség – közölte Váczi Pál alezredes, csoportvezető ügyész kedden az MTI érdeklődésére.
Polt Péter előtt a jászladányi iskola ügye
Az Oktatási Minisztérium arra kéri a legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja ki a jászladányi alapítványi iskolát működtető alapítvány működésének törvényességét. A tárca azt követően fordult a legfőbb ügyészhez, hogy a megyei főügyész óvást adott be a helyi közigazgatási hivatalhoz az iskola működési engedélyének megsemmisítése miatt.
Az ügyészség harmadszor is bíróság elé idézné Boldvait és Budait
A Legfőbb Ügyészség a Tocsik-perben az elsőfokú ítélet ismételt hatályon kívül helyezését és a büntetőper harmadszori lefolytatását indítványozza két vádlott, Boldvai László szocialista országgyűlési képviselő, volt pártpénztárnok és Budai György, a szabad demokratákhoz közelálló üzletember vonatkozásában.
Főügyészi vizsgálat a jászladányi iskolaügyben
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség megállapítása szerint Jászladány jegyzője jogszerűen adta ki a helyi alapítványi általános iskola működési engedélyét, ugyanakkor a törvénysértőnek minősítette a megyei közigazgatási hivatal e tárgyban hozott megsemmisítő határozatát.
Az ombudsman az ügyészséghez fordul a jászladányi ügy miatt
Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa továbbra is úgy ítéli meg, hogy az alapítványi iskola támogatásáról hozott jászladányi önkormányzati döntések jogsértőek voltak. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében megállapítja: ezért minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a törvényes állapot helyreállítása érdekében.
Rendőr-roma összecsapás Gyöngyösön: feljelentés az ügyészségen
Feljelentették a Heves Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál azokat a rendőröket, akik november elsején, intézkedés közben összetűzésbe kerültek egy gyászoló roma család tagjaival Gyöngyösön.
Országjelentés: jeles az ügyészségnek
Az ügyészi szervezet felkészült Magyarország európai uniós csatlakozására – mondja Polt Péter legfőbb ügyész, aki a Népszabadságnak nyilatkozva az országjelentés megállapításaira és az uniós országok legfőbb ügyészeinek a közelmúltban, Svédországban megrendezett szakmai konferenciáján tapasztaltakra utalva úgy fogalmazott: a magyar ügyészség már bevezette azokat a szervezeti változtatásokat, és alkalmazza azokat a munkamódszereket, amelyek meghonosítását az unió legtöbb országában még csak most tervezik.
A csatlakozással a statisztikai rendszer is módosul
Átalakulás, bővítés: az Európai Unió előtt álló feladatok a statisztikai rendszer megváltoztatását is szükségessé teszik.