Az Igazságügyi Minisztérium az új büntetőeljárási törvénnyel kapcsolatos háttéranyagokat tett elérhetővé honlapján.
Címke: törvényhozás
Bárándy Péter a büntetőeljárási törvényről
Az 1998-ban elfogadott büntetőeljárási törvény egyensúlyát kívánja megteremteni a jogszabály kedden életbe lépő módosítása, amennyiben az eljárás szereplőit illető garanciákkal ellensúlyozza azokat az elmúlt években hatályba lépett részletszabályokat, amelyek a hatóságok jogkörét bővítették – mondta Bárándy Péter hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Nemzetközi viszonylatban is szigorú az új pénzmosás elleni törvény
László Csaba pénzügyminiszter pénzmosás elleni rendelkezései a szakemberek szerint nemcsak azt eredményezték, hogy lekerültünk a FATF “nem együttműködő országok” listájáról, hanem garántálják azt is, hogy többé ne is kerüljünk vissza oda. Ehhez persze az irányelvek korrekt végrehajtása és a törvény hatálya alá eső magánszemélyek és vállalkozások együttműködése is szükséges.
Az új büntetőeljárási törvény a gazdasági bűnözőknek kedvezhet
Július 1-jén életbe lép az új büntetőeljárási törvény, ami szerint a gyanúsítástól kezdve két évben maximálják a nyomozásra fordítható időt. Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint a súlyos, de a nyomozás szempontjából egyszerűbb bűncselekmények két év alatt mindenképpen lezárhatók. Egyedül a gazdasági bűncselekmények esetében okozhat gondot szerinte a szűkebbre szabott határidő. A nagy ügyekben sikerült határidőig lezárni a nyomozást, többsége ugyanakkor gazdasági ügy.
Több törvény az önfoglalkoztatásról?
Bár még csak a társadalmi vitánál tart az önfoglalkoztatói törvény előkészülete, már most úgy tűnik, hogy egy jogszabály keretei között nem rendezhető minden vitás kérdés. Meglehet, hogy minden egyes érintett szakma külön törvényt kap, bár még kérdéses, melyek egyáltalán ezek a szakmák.
Július 1-jén lép hatályba a kórháztörvény
Az egészségügyi szakmai befektetők számára is lehetőséget ad a részvételre az intézmények gazdasági átalakításában az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvény, amely július 1-jén lép hatályba.
Botrányos előzmények után újra megszavazták a kórháztörvényt
Az államfő jobbító szándékú észrevételeket tett, és jobb jogszabályt remélve küldte vissza a képviselőknek a jogszabályt
Az Országgyűlés elfogadta a földgáztörvényt
Párhuzamosan kezeli a fokozatosan megnyíló versenypiacot és a közüzemi szolgáltatást a gázágazat területén a földgázellátásról szóló, az Országgyűlés által hétfőn elfogadott törvény.
A kormány megtárgyalta a fegyvertartásról szóló törvény koncepcióját
A kormány megtárgyalta a polgári rendeltetésű lőfegyverekre és lőszerekre vonatkozó törvény koncepcióját, amely a későbbi szabályozás fő irányát és szintjeit jelöli ki – közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
Új hitelezővédelmi törvényt kell alkotni a csatlakozásig
A vállalkozókat és a hitelezőket komoly hátrány érheti, ha az EU-csatlakozás időpontjára a ma hatályos csődtörvényt nem tudja felváltani az új fizetésképtelenségről szóló törvény.