“Csak tiszta forrásból – az újságcikket a törvény védi” szlogennel indított felvilágosító kampányt hat lapkiadó vállalat az illegális sajtótermék-felhasználás ellen. A publikált cikkeket engedély nélkül felhasználó intézmények és sajtófigyelő cégek ugyanis jelentős károkat okoznak a lappiacon.
Címke: szerzői jog
Együttműködési megállapodás a jogvédő szervezetek és az APEH között
Együttműködési megállapodást írt alá az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) és a Szövetség a Szerzői Jogokért (ProArt) jogvédő szervezet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH), abból a célból, hogy a jövőben együttesen vegyék fel a harcot a szerzői jogsértő tevékenységek ellen.
Jogvédő szervezetek együttműködése az ORFK-val
2005. október 25-én együttműködési szerződést írt alá az ASVA, a BSA és a PROART az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságával, hogy a jövőben együttesen vegyék fel a harcot a szerzői jogsértő tevékenységek ellen.
A Bizottság ajánlása az egész Európában érvényes zenei licenciákról
Az Európai Bizottság a zenei művek online felhasználásával kapcsolatos ajánlást fogadott el, amely a jogalkotó szándékai szerint az Európai Unió területén általánosságban átláthatóbbá és hatékonyabbá teszi a szerzői jogvédett zeneművek felhasználására vonatkozó szabályanyagot.
Nem hozott megnyugtató eredményt a fájlcserélőkkel kapcsolatos svéd per
E hét keddjén lezárult Svédország első peer-2-peer alkalmazásokkal (fájlcserélőkel) kapcsolatos perének tárgyalási szakasza és ezzel szakértők szerint több új kérdés vetődött fel, mint ahány válasz végül megszületett. Az ítélethozatalt leginkább két tényező nehezíti meg: az ügyet a júliusban hatályát vesztett szerzői jogi törvény szerint kell elbírálni, illetve a vádlott visszavonta korábbi beismerő vallomását.
A Google projektje a szerzői jogok számára a digitális kor kihívását jelenti
Print néven zajlik a Google szoftveripari óriáscég projektje, amelynek során a cég több amerikai egyetem könyvtári állományát digitalizálva hatalmas mennyiségű szerzői jogvédett alkotást tesz korlátozottan hozzáférhetővé az interneten. A Siliconvalley.com szaklap a héten egy összeállítást jelentetett meg, amelyben az érintett szereplők fejtették ki a kezdeményezéssel kapcsolatos véleményüket.
Változik az amerikai szerzői jog?
Szeptember 13-án tartotta legutóbbi ülését a Zenei Szabályozás Jövője címet viselő csúcsértekezlet, amelyen az amerikai zeneipar legfontosabb szereplői vettek részt. Az üléseken felszólaló politikusok a zenei művek szerzői jogvédelmére vonatkozó szabályozás újragondolását sürgették.
A KKV-k a fő tolvajok?
Magyarországon 2%-kal, 44%-ra nőtt az illegális szoftverhasználat, mely a kelet-közép európai régióban a szoftverillegalitás arány legnagyobb mértékű romlását jelenti.
Az amerikai szerzői jogvédők előnyben részesítik az Internet Explorert
Szakértők kritizálják azt az Egyesült Államok kormánya által megrendelt programot, amely a művészeket az Internet Explorer használatára kötelezi a művére igényelt szerzői jogvédelem internetes regisztrációja során. Egyes vélemények szerint ezzel akár a potenciális ügyfelek 20-30 százaléka számára hozzáférhetetlenné válik a regisztrációs program használata.
Az Európai Unió egyszerűsítené az online zenefelhasználást
Az Európai Bizottság múlt szerdán üdvözölte a holland és belga jogdíjkezelő társaságok bejelentését, miszerint ez utóbbiak véget vetnek a fogyasztók választási szabadságát korlátozó eddigi gyakorlatuknak, amely csak megszorításokkal tette lehetővé az online zenék kereskedelmi célú felhasználását