Az International Federation of the Phonographic Industries (IFPI) nemzetközi szerzői jogvédő szervezet frissen kiadott jelentése szerint a fájlcserélők ellen világszerte megindított peres eljárások eddig nem segítettek az illegális letöltések megfékezésében.
Címke: szerzői jog
A Bizottság bírálja az adatbázisok jogi védelmére vonatkozó európai irányelvet
Az Európai Bizottság módszeresen kiértékelte azt a jogszabályt, amely egy világon egyedülálló szellemi tulajdonjogi jogosultságot hozott létre az adatbázisok jogi védelme érdekében. Az intézmény falai közül kiszivárgott értesülések szerint ez a szokatlan kezdeményezés a kontinens világszintű versenyképességének javítására kidolgozandó közösségi szellemi tulajdonjogi szabályok átfogó fejlesztésének előfutára lehet.
66 milliós játékhamisítás – Eljárás a „tankokról” szóló játékszoftver hamisítói ellen
A rendőrség öt személy ellen indított eljárást, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a „tankokról” szóló játékszoftvert feltörték, és illegálisan másolták. A szakértő szerint ezzel 66,5 millió forintos kárt okoztak a szoftver jogtulajdonosának.
Az IFPI üdvözli Mandelson „nulla tolerancia” megközelítését a kalózkodással szemben
A zeneipar üdvözölte Peter Mandelson, az Európai Unió kereskedelmi biztosának közleményét, amely szerint az EU az Egyesült Államokkal együttműködve „nulla tolerancia” megközelítést tanúsít a kalózkodással és illegális másolással szemben. Mandelson az első informális EU-USA közös gazdasági miniszteri találkozóján beszélt Brüsszelben, 2005. november 30-án..
Minden idõk legnagyobb kalózkodás elleni rendõrségi akciója Spanyolországban
A spanyol rendőrség egy havonta egymillió darabnál is több kalóz zenei és filmipari terméket piacra dobó hálózatot hatástalanított október 28-án. Ezzel egy teljes zene- és filmkalózhálózatot számoltak fel.
A szerzői jogról közérthetően – ingyenesen letölthető szerzői jogi kézikönyv az ASVÁtól
Bár az utóbbi időben több szerzői jogi tárgyú könyv is megjelent a piacon, hiányzott az olyan útmutató, amely nem szakjogászoknak és nem is kezdő egyetemistáknak szólt, hanem a szerzői joggal gyakorlatban találkozó szakembereknek.
A szórakoztatóipar az internetkalózokra is kiterjesztené az adatőrzési szabályokat
A zenei- és szórakoztatóipar szeretné, ha az EP a terrorizmus elleni, adatőrzésről szóló szabályozásokat kiterjesztené az internetkalózokra is.
Csoportkeresetek indultak a Sony BMG másolásvédő szoftverei miatt
Az Electronic Frontier Foundation (EFF) két csoportkeresetekre specializálódott amerikai ügyvédi irodával karöltve pert indított a Sony BMG ellen. A keresetben kártérítést követelnek a nagyvállalat másolásvédő szoftverei által a fogyasztóknak okozott károkért.
Az európai fogyasztók szervezetének kampánya digitális jogok törvénybe foglalását sürgeti
A fogyasztóvédelmi civil szervezetek európai szövetsége (BEUC) által kidolgozott ún. „Digitális Fogyasztói Jogok Kiáltványa” a fogyasztók által az interneten élvezett jogokat szeretné a törvények által is biztosíttatni.
Perekkel támadják a Sony másolásvédett CD-technológiáját
Több szervezet és szakértő is aggályosnak tartja és jogi lépéseket szándékoznak tenni amiatt, hogy a Sony BMG által alkalmazott új másolásvédő szoftver a számítógépes vírusok készítésekor alkalmazott technológiára épül.