A magáncélú letöltésnél, másolásnál a jelenlegi szabályozás maradna hatályban a szerzői jogi törvényben – ezt javasolja Varga László és Hajdu Attila, az MSZP két országgyűlési képviselője, akik csütörtökön Budapesten tartottak sajtótájékoztatót. Pettkó András (MDF) közölte: mivel ő már korábban benyújtott hasonló módosító javaslatokat, ezért pártja támogatni tudja a szocialista indítványt is.
Címke: szerzői jog
Országgyűlés – Szerzői jogok, plafontörvény, Nemzeti Tehetség Program, környezetvédelem
Az Országgyűlés lefolytatta a szerzői jogokról szóló törvény módosításának részletes vitáját hétfőn a parlamentben; több törvényjavaslat részletes vitáját is felszólalás nélkül zárta le a Ház.
Áttörés az online elérhető jogvédett művek közzétételében
Világméretű hatása lehet a Google és az amerikai szerzők és kiadóvállalatok képviselői között létrejött peren kívüli egyezségnek.
A szerzői jog védelme
A jövőben díj illeti meg a irodalmi és zeneművek szerzőit a nyilvános könyvtári kölcsönzések után – mondta expozéjában Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben.
Magyar ügyek az Európai Bíróság előtt
Három új magyar vonatkozású ügy érkezett az Elsőfokú Bíróság elé. A témák: hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodások, szerzői jogvédelem, védjegyjog.
Nincs nyertes
Több tízezer perrel a hátuk mögött is döntetlenre áll a lemezipar és a felhasználók évek óta zajló küzdelme az internetes zeneletöltés frontján.
Elkezdte munkáját az ARTISJUS Szerzői Ügyfélszolgálata
Az ARTISJUS tovább kívánja javítani a szerzői kapcsolatait a mindennapi ügyintézésekben és a panaszos ügykezeléseknél. Ezért 2008. október 1-től a korábbi Belföldi Jogosulti Kapcsolatok Osztálya csak a szerzői kapcsolatokra koncentrálva – információforrásait megerősítve – Szerzői Ügyfélszolgálat néven folytatja tevékenységét.
A bábfilm-szerződésekről bizonyos adatokat ki kell adnia a Magyar Televíziónak
Bizonyos adatokat ki kell adnia a Magyar Televíziónak (MTV) a hetvenes-nyolcvanas években készült bábfilm-sorozatainak hasznosításáról – döntött kedden kihirdetett, első fokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.
Szerzői jogok az online zeneszolgáltatásoknál: a Bizottságot bírálja az EP
Bírálja az Európai Bizottság versenyjogászait az EP. A képviselők szerint ugyanis hiba volt megállapodás elfogadása helyett eljárást indítani az európai szerzőijog-kezelők szervezete ellen. A parlament sérelmezi, hogy a Bizottság nem fogadta meg a Lévai Katalin által készített jelentésben írtakat.
Félreértés miatt nincs német válasz a Jud Süss budapesti vetítéseinek ügyében
Félreértés miatt nem válaszolt a Jud Süss című náci propagandafilm jogait birtokló wiesbadeni Friedrich Wilhelm Murnau Alapítvány a Budapesti Rendőr-főkapitányság megkeresésére – közölte a hétfői Népszava.