Bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés - Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéséről
Címke: személyiségi jogok
Személyiségi jogok – a jóhírnévhez és a becsülethez való jog
Az ELTE-ÁJK hallgatójaként írta a szerző ezt az évfolyamdolgozatot, ami a személyiségi jogok, azon belül is a becsülethez és a jóhírnévhez való joggal, illetve ezek megsértésével foglalkozik. A történeti áttekintésben a kialakulásukról, fejlődésükről és általános szabályozásukról számolt be. Ezt követően ismertette a személyiségi jogokat, a polgári- alkotmányjogi- és büntetőjogi védelmüket. A becsülethez és a jóhírnévhez való jogot kiemelte a szerző, összehasonlította a régi és az új Ptk.-ban való szabályozásukat. Napjaink problémáival jogeseteken, bírósági határozatokon keresztül foglalkozott. A Szerző joghallgató. Letöltés
Személyiségi jogot sértett a deportálásról szónokoló képviselő
Százezer forintos sérelemdíjat is fizethet az új Ptk. alapján
Felelőssé tehető-e a weboldal üzemeltetője kommentek miatt?
Öncenzúra jóindulattal - Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletéről
Felelőssé tehető egy hírportál gyalázkodó kommentek miatt
Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletet hozott
Megfigyelt munkavállalók
Adatvédelmi bírsággal is járhat a munkaadó ellenőrzése
Új pertípus a képmáshoz fűződő jogok védelmében
A polgári perrendtartás április 2-dikától hatályos rendelkezéseiről
A személyiségi jogok védelme a régi és az új Ptk. alapján
A Szerző a személyiségi jogok kialakulásának rövid történetét, valamint az új Ptk. és a régi Ptk. hasonlóságait és különbségeit mutatja be, dióhéjban. Kitér az ókor, középkor, a polgári korszak személyiségi jogára, majd kifejezetten a magyar jogfejlődésre. A dolgozat második fele az új Ptk. elemzéséről szól. Elsőként magáról a kodifikációs folyamatról, majd az egyes személyiségi jogi intézmények alaposabb vizsgálatáról. Az írás röviden, a lényegre koncentrálva, egy-két érdekességgel fűszerezve informatív és összegző. A Szerző joghallgató. Letöltés
A sajtó-helyreigazításszerű eljárás védené a képmáshoz fűződő jogokat
Rövid határidők, korlátozott bizonyítás jellemzi az újfajta pereket