Mintegy harminc évvel az első kezdeményezés után az EU-tagállamok megegyeztek a közösségi szabadalomról, amely javíthat az Európai Unió versenyképességén. Magyarország az egy főre jutó szabadalmak számát tekintve az első 10 között van a világon – írja a Bruxinfo.
Címke: szabadalom
Egyelőre nem lesz egységes európai szabadalom
Megrekedtek a két éve folyó tárgyalások a közös európai szabadalmi törvényről. A nemzeti érdekek túl erősek.
Az EU nem szabadalmaztatná a kattintást
Az Európai Bizottság által javasolt szabadalmi törvény korlátozná a szoftverek szabadalmaztathatóságát, így Európában például hiába kérne oltalmat egyklikkes vásárlási metódusára az Amazon.
Kié a linkelés szabadalma?
A British Telecom két éve fedezte fel, hogy egy 1976-ban bejegyzett szabadalma a “rejtett oldalakról” alkalmazható a linkelésre. Ezért előbb jogdíjakat követelt az internetszolgáltatóktól, majd pert indított egyikük, a Prodigy ellen. A hétfői előzetes meghallgatáson a bíró kijelentette, a cégnek nehéz lesz bizonyítania, hogy munkatársai fejlesztették ki és szabadalmaztatták először a linkelést.
Hacker szabadalmi harca a Microsoft ellen
Törvényes harcba kezdett egy fehérkalapos hacker a Microsoft ellen: le szeretné védetni azt az eljárást, mellyel az óriáscég meggátolhatná a szoftverek illegális használatát. A Microsoft szerint még nincs minden veszve, de a hacker úgy gondolja, a cég semmiképpen sem veszi fel a kesztyűt: akkor ugyanis odalenne a jó hírneve.
Az Intel elvesztette a Broadcom elleni 82 milliós szabadalmi perét
Mivel a bíróság a Broadcomnak adott igazat, az Intel nem kapja meg azt a 82 millió dollárt, mely kártérítésül szolgált volna két szabadalma jogtalan felhasználása miatt.
Kitűzték a BT kontra Prodigy hiperlink szabadalmi per időpontját
Hétfőn kitűzte a bíróság British Telecom által az amerikai intenetszolgáltató Prodigy ellen indított szabadalombitorlási perének tárgyalását.
Egy német tanulmány ellenzi a szoftverek szabadalmaztatását Európában
A német ipari és technológiai minisztérium által megrendelt tanulmány szerint az USA-val ellentétben nem szabad megengedni, hogy Európában szabadalmaztatni lehessen a szoftvereket, mert ez ellene hatna az innovációnak, az együttműködésnek és a nyilvános forráskódú modellek kifejlesztésének.
Mobiltelefonok szoftverének módosítása, és ennek jogi következményei
szakdolgozat Letöltés
Az Intel újabb szabadalomsértésekkel vádolja a Viát
Az adok-kapok küzdelem újabb fordulata, hogy az Intel négy újabb pert akasztott a P4-es processzoraihoz az Intel szerint jogosulatlanul — alaplapi vezérlőt kifejlesztő tajvani lapkagyártó nyakába. A négy ország bíróságaihoz beadott újabb inteles vádak szerint a Via C3-as processzora és a P4X266-os chipkészlet összesen nem kevesebb, mint nyolc inteles szabadalmat sért meg. A Via szerint a lépés ugyan nem váratlan, viszont “szóra sem érdemes”, ugyanis a Via is minden eszközzel saját szellemi javainak védelmére koncentrál.