Címke: sajtószabadság

Alkotmánysértő regisztrációs szabály a sajtótörvényben

Alkotmánysértő regisztrációs szabály a sajtótörvényben

Az Alkotmánybíróság (Ab) március 23-án hozott határozatában megállapította, hogy a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 14. § (1) bekezdésének „tartalma a 3. § (1) bekezdésében foglalt tilalmakba ütközik, ” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisítette.

Bíróságok: hatályon kívül helyezett nyilvánosság

Bíróságok: hatályon kívül helyezett nyilvánosság

A kormány július 1-jével hatályon kívül helyezte a 10/1986. (IX. 1.) IM-BM együttes rendeletet a bűnügyi és az igazságügyi tájékoztatásról. Ez a szabályozási szint a szakértők szerint alkotmányellenes volt, azonban nincs még tervezet az új jogszabályt illetően.

Tanácskozás a média önszabályozásáról

A politikainál nagyobb veszélyt jelent a hazai sajtóra a gazdasági nyomásgyakorlás – vélekedett Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője a Független Médiaközpont által kidolgozott önszabályozó etikai kódex tervezetéről Budapesten rendezett konferencián kedden (október 30.).

Internet és szólásszabadság 2006-ban

Internet és szólásszabadság 2006-ban

A Reporters Without Borders (RWB) elnevezésű emberi jogvédő szervezet ismét összeállította az internetes cenzúra eszközeivel leginkább élő országok listáját.

Alkotmányossági aggályok az új titkotörvény-javaslat körül

A Sajtószabadság Központ, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Védegylet felszólítja a Kormányt, hogy vonja vissza a T/18708. számon az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatot a minősített adatok védelméről és széles körű társadalmi egyeztetéssel készítsen új, a jogállami elvárásoknak megfelelő törvényjavaslatot. Elfogadása esetén a törvényjavaslat komoly alkotmányossági aggályokat vethet fel.

Újságírót juttatott börtönbe a Yahoo!

A Yahoo! internetes keresőt működtető cég információi alapján börtönöztek be egy hongkongi újságírót a kínai hatóságok – állítja a francia székhelyű Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet.