Az országos rendőrfőkapitány alapvetően elégedett a rendőrség munkájával, a gazdálkodási nehézségek azonban behatárolják a szervezet lehetőségeit – közölte Salgó László az Országgyűlés rendészeti bizottsága előtt kedden. Az elmúlt egy évben kevesebb bűncselekmény követtek el, szomorú tény azonban, hogy nőtt a kábítószerrel való visszaélések száma.
Címke: rendőrség
Kialakulóban a kínai alvilág Magyarországon?
Rövidesen kínai nyomozók érkeznek Budapestre, hogy tapasztalataikkal segítsék a fővárosi kollégák munkáját az itt letelepedett kínai bűnözők felderítésében. Bár a rendőrség szerint még nincs hazánkban kínai maffia, külföldi kollégáik ennek kialakulására figyelmeztették a budapestieket – írja a Magyar Hírlap.
Elfogták a móri mészárosok sofőrjét?
Õrizetbe vettek egy fiatalembert, akiről azt feltételezik, hogy a gyilkosok sofőrje volt a móri rablógyilkosságban. A nyomozást várhatóan október fejezik be a nyolc áldozatot követelő tavaly májusi bankrablás ügyében – írja a Magyar Hírlap.
Vádalkut is kötne a rendőrség a Szász Károly megverésével kapcsolatos nyomozásban
A rendőrség akár a vádalku lehetőségét is kilátásba helyezi, ha valaki érdemi információval segíti a nyomozást Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének június 16-i megverésével kapcsolatban – közölte a rendőrség csütörtökön.
Ingyenes levelezőrendszereket akar figyeltetni a rendőrség
Az ausztrál szövetségi rendőrség három vezető ingyenes levelezőoldal működtetőivel folytat egyeztetéseket annak reményében, hogy a jövőben egyszerűbbé válik majd a többek között csalással és pedofíliával vádolt gyanúsítottak nyomára bukannia.
Rendőrségi őrszobán végződhetnek a vízi túrák
Több tízezer forintos szabálysértési bírságot kockáztatnak azok, akik engedély nélkül vízi túráznak valamelyik határvízen. A Dráva és a Mura folyó egyre népszerűbb túrázó hely, viszont a nem alaposan előkészített kirándulás akár egy rendőrségi őrszobában is végződhet.
Közös európai rendőri akció az emberkereskedelem ellen
Harmincnyolc emberkereskedő őrizetbe vételét eredményezte az a most befejeződött, közös európai rendőri művelet, amelyet az Európai Unió indított a görög elnökség alatt, annak kezdeményezésére, és amelyben számos más ország mellett Magyarország is részt vett.
Fegyveres szervezetek vezetőinek találkozója: “a rendőrségre a megtelt táblát lehet kitenni”
Lehetővé kell tenni, hogy a fegyveres szervezetek szolgálati területei átjárhatóvá váljanak, így ha valamelyik szervezetnél létszámleépítés van, a másik foglalkoztassa a távozni kényszerülők egy részét – mondta Salgó László vezérőrnagy szerdán Budapesten.
Jogszerűtlennek tartja a Társaság a Szabadságjogokért a rendőrség igazoltatási gyakorlatát
Jogszerűtlennek tartja a Társaság a Szabadságjogokért, hogy az utóbbi időben elsősorban Budapesten megszaporodtak a “motozásos” igazoltatások, amikor az intézkedő rendőrök kábítószer után kutatva az igazoltatott fiatalokat zsebeik kiürítésére szólítják föl – tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
Új alakulatot hoz létre a rendőrség a lakásmaffia felszámolására
Valószínű, hogy az ORFK-n belül országos hatáskörű szervezetet hoznak létre az ingatlancsalások felderítésére a fővárosban működő Kaptár csoporthoz hasonlóan