Megsértette a Magyar Nemzeti Front (MNF) jó hírnévhez fűződő jogát az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), ezért 150 ezer forint kártérítést kell megfizetni a Fővárosi Bíróság csütörtökön kihirdetett, nem jogerős ítélete szerint.
Címke: rendőrség
A rendőrség megtiltotta a melegfelvonulást
Megtiltotta a július 5-re tervezett melegfelvonulást a budapesti rendőrfőkapitány – közölték a rendezvényt szervező civil szervezetek még szerdán éjszaka.
Az ombudsman szerint helytelen, hogy a rendőrség felvételt készít az igazoltatottakról
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa “helyteleníti” a rendőrség eljárását, hogy főként a demonstrációkon igazoltatottakról videófelvétel készül és arra kötelezik őket, hogy nézzenek a kamerába – ezt az ombudsmani hivatal tudatta hétfőn.
Rendőri vezetői intézkedés a megváltozott gyülekezési törvény miatt
Vezetői intézkedést ír alá pénteken Bencze József országos rendőrfőkapitány, hogy az állomány egységesen értelmezze és alkalmazza a megváltozott gyülekezési törvényt – erről a rendőrség vezetője pénteken beszélt újságíróknak.
NJA: jogszabály-módosításra van szükség a tüntetések kezelésére
A rendőrségnek a tüntetések kezelési gyakorlatához jogszabály-módosításra, a gyülekezési törvény módosításába pedig a “spontán tüntetés” fogalmának beemelésére van szükség – mondta Grespik László, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA) kuratóriumi tagja szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
NJA:rendőri jogsértés miatt a BRFK-t ismét kártérítésre kötelezte
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Kocsis Imre, a Lelkiismeret ’88 Csoport elnöke újból sikert ért el Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen, ezúttal a 2004. december 10-én a Margit hídon történt jogtalan előállítás és azt követő fogva tartás miatti kártérítési perben kötelezték a rendőri szervet kártérítésre.
Alkotmánybírósági határozat a gyülekezési jogról szóló törvény alkotmányosságáról
Az Alkotmánybíróság május 27-én határozatot hozott a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény alkotmányosságáról. Az elbírált indítványok egy része a törvény egészével szemben fogalmazott meg alkotmányossági kifogásokat, másik része a bejelentési kötelezettségre, illetve a rendezvények feloszlatására vonatkozó szabályokat kifogásolta. A határozat előadói dr. Kukorelli István és dr. Paczolay Péter alkotmánybírók voltak.
OBH közlemény a gyülekezési jogról
Nem sérült a békés gyülekezés joga a 2008. március 7-16. közötti demonstrációkon. A budapesti Hollán Ernő utcában április 11-én tartott rendezvényeket követő demonstrációkon azonban a biztos visszásságokat tapasztalt a véleménynyilvánítás szabadságához, a gyülekezéshez, a személyes szabadsághoz fűződő, valamint a tisztességes eljáráshoz való joggal és a jogbiztonság elvével kapcsolatban.
ORFK-BÁH együttműködés a hatékonyabb idegenrendészet jegyében
2008. május 21-én, az ORFK Teve utcai épületében, aláírásra került a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatójának és az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének a külföldiekkel kapcsolatos egyes eljárási feladatok közös végrehajtásáról szóló együttes intézkedése.
Országos Rendőr-főkapitányság – Legfőbb Ügyészség együttműködési megállapodás
A Legfőbb Ügyészség és az Országos Rendőr-főkapitányság között 2008. május 7-én aláírandó együttműködési megállapodás a Rendőrség által kifejlesztett és működtetett Robotzsaru 2000 integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer (a továbbiakban: Robotzsaru) ügyészségi használatára vonatkozik.