Címke: Ptk

Az állatok joga és jogalanyisága

A tanulmány röviden ismereti az állatok jogalanyiságáról szóló filozófiai vita történetét és fõbb szempontjait, majd ismerteti az állatok jogairól és jogállásáról szóló fontosabb deklarációkat.Végül a szerzõ szabályozási javaslatot kíván nyújtani arra, hogy az állatok jogállását milyen szempontok figyelembe vétele mellett tartja célszerûnek szabályozni az új Ptk.-ban . Letöltés

Elfogadják a faxon kötött szerződést is

Elfogadják a faxon kötött szerződést is

A parlamenti frakciók támogatták hétfőn az Országgyűlésben azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely írásban létrejött szerződésként ismerné el a telefax útján megkötött dokumentumokat is.

Családjogi szabályozás az új Ptk. tervezetében

Az Igazságügyi Minisztérium az élettársi jogok bővítésére törekszik, míg az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal és több meleg szervezet a regisztrált párkapcsolat intézményének bevezetését tartaná szükségesnek – erről az említett intézmények és tömörülések képviselői szerdán nyilatkoztak az MTI-nek.

Jogi személyek névviselésének védelme

“Dolgozatomban szeretném bemutatni a jogi személyek névvédelmének hatályos szabályozását és a gyakorlatban jelentkezõ problémákat. Figyelemmel arra, hogy a névviseléshez való jog az egyik legjelentõsebb személyiségi jog, a dolgozatom elején általánosságban a személyiségi jogokkal foglalkozom. Témánkkal kapcsolatban elõre kell bocsátanom, hogy a névviseléshez való jog, és az ahhoz tapadó védelem a természetes személyeket szintúgy megilleti, de annak tárgyalása nem képezi részét a dolgozatomnak. …” Letöltés

Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója

A Kormány elfogadta az új Polgári Törvénykönyv koncepcióját, és elrendelte a Magyar Közlönyben való közzétételét annak érdekében, hogy minél szélesebb körû szakmai vita alakulhasson ki. Az észrevételek alapján átdolgozott koncepció 2002. II. félévében ismét a Kormány elé kerül annak érdekében, hogy azt a Kormány mint a kodifikáció alapját, elfogadja. A koncepcióval kapcsolatban az Igazságügyi Minisztérium az alábbi felhívást is közzétette: “Kérjük, hogy módosító és kiegészítõ javaslataival Ön is járuljon hozzá az új Polgári Törvénykönyv megalkotásának sikeréhez! A szakmai észrevételeket az Igazságügyi Minisztérium Polgári Jogi Kodifikációs Titkárságához; (ptk@im.hu, fax: 441-3742; 1055 Bp., Kossuth tér 4.) kérjük megküldeni.” Letöltés

Dr. Kecskés László

2002. január 31-én a Magyar Közlöny 15/2. számában megjelent az új magyar Polgári Törvénykönyvnek elsõ – a széles nyilvánosság számára is megismerhetõvé tett – “õstervezete”. A 210 oldalas koncepción közel 100 elméleti jogász munkálkodott, 1998 óta amikor is a Horn-kormány határozatot hozott egy új PTK kidolgozásáról. Dr. Vékás Lajos, a kodifikációs munka koordinátora szerint a kódex várhatóan 2006-ra kerülhet törvényjavaslati formába. A új törvény méreteiben jócskán meghaladni készül 1959-ben született elõdjét, melynek 687 szakaszával szemben megközelítõleg kétezer szakasza lesz. Erre magyarázatot adhat, hogy az új magánjogi kódex monista szemlélettel készült: a kereskedelmi jogi és a családjogi rendelkezéseket is magában foglalja...

Ptk. a következő ciklusban

Számos új jogelemet és kiegészítést szándékozik az új polgári törvénykönyvbe (Ptk.) építeni az Igazságügyi Minisztérium (IM), amelynek elfogadása a következő kormányzati ciklusban történhet meg.