Címke: polgári jog

A fogyatékkal élőket segítő jogintézmények az új Ptk.-ban

A hátrányos helyzetben élők gondjaira, nehézségeire hívja fel a figyelmet a fogyatékkal élők világnapja. A Kormány elkötelezett a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő emberek megsegítése mellett, amit jól tükröznek az új Polgári Törvénykönyvben (Ptk) megjelenő változtatások is. Az új Ptk-ban védendő érték az egyén autonómiája, a kiszolgáltatott helyzetben lévők kedvezőbb jogi pozíciójának biztosítása.

Új Ptk. – Pro és kontra

Új Ptk. – Pro és kontra

A 2008 őszén az Országgyűlés elé került új Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslat vitákat váltott ki mind az országgyűlési képviselők, mind a jogászok köreiben. Ennek kapcsán bemutatjuk a tervezet fogadtatását.

Új Ptk. – az általános vita folytatása

Az MSZP továbbra sem támogatja, hogy kikerüljön az új polgári törvénykönyvből (Ptk.) a bejegyzett élettársi kapcsolatokra vonatkozó szabályozás, a Fidesz viszont változatlanul aggályosnak tartja ennek szerepeltetését a kódexben. Erről az előterjesztés általános vitájának keddi folytatásában esett szó az Országgyűlésben.

Konferencia az új Polgári Törvénykönyvről

Konferencia az új Polgári Törvénykönyvről

A 2008. szeptember 25-26-án megrendezett kétnapos Jogi Fórum konferencia az új Polgári Törvénykönyvről szinte „lehetetlen feladatra” vállalkozott: áttekintést igyekezett biztosítani az Országgyűlés elé terjesztett új Ptk. rendelkezéseire, nóvumaira vonatkozóan.

Nyilvántartásba veszik a végrendeleteket

Országos nyilvántartást állítanak fel jövőre az ügyvédek és a közjegyzők által készített, vagy náluk letétbe helyezett végrendeletekről az igazságügyi és rendvédelmi tárca rendelettervezete szerint – írja keddi számában a Népszabadság.

Az új Ptk.  általános vitája

Az új Ptk. általános vitája

Az új polgári törvénykönyv általános vitája kedden kezdődik a Parlamentben. A kormány jogalkotási programjának megfelelően jövő év elejéig szavazza meg az országgyűlési többség és 2010. január 1-jén életbe léphet az új magánjogi kódex.