Nem egységes a társasházak bejegyzésével és az alapító okiratok módosításával kapcsolatos jogalkalmazói gyakorlat, ami a jogszabályi rendelkezések ellentmondásaira vezethető vissza. A bizonytalan szabályozás több millió állampolgár esetében veszélyezteti a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való jogot – áll az az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közleményében.
Címke: polgári jog
OGY – Napirenden a fogyasztóvédelem és az új Ptk.
A fogyasztóvédelmi eseti bizottság jelentését vitatja meg ma az Országgyűlés, amely megkezdi az új polgári törvénykönyv (Ptk.) részletes vitáját is.
OGY – Hátrányosan módosított szerződések felmondása
A pénzügyi intézmények által egyoldalúan, az ügyfél számára hátrányosan módosított szerződések ingyenes felmondását teszi lehetővé az a törvényjavaslat, amit ma kezd tárgyalni az Országgyűlés.
Toller László jogerősen is cselekvőképtelen
Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá kerül Toller László, fellebbezés hiányában ugyanis csütörtökön jogerőssé vált a Szigetvári Városi Bíróság erre irányuló korábbi, elsőfokú határozata – közölte a Baranya Megyei Bíróság szóvivője.
A cselekvőképesség szabályozása külföldi jogrendszerekben
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján az új Polgári Törvénykönyv családjogi tárgyú rendelkezéseivel kapcsolatosan közzétette a Mentális Sérültekért Alapítvány által készített ‘A cselekvőképesség szabályozása néhány külföldi jogrendszerben’, valamint a ‘”Gondnokság” intézménye a világban’ című dokumentumokat.
IRM – Az új Polgári Törvénykönyvről
Az Országgyűlés 2008. december 9-én lezárta a Polgári Törvénykönyvről szóló T/5949. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) általános vitáját azzal, hogy 2009. február 2-ig lehet még módosító javaslatokat benyújtani a Javaslathoz. Ezt megelőzően 2008. december végéig számos módosító javaslat érkezett az MSzP, illetve a FIDESZ-KDNP képviselőitől.
Ab-határozat a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényről
Hétfőn hirdeti ki az Alkotmánybíróság (Ab) a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságáról szóló határozatát.
Országgyűlés – Az új Polgári Törvénykönyv
Az állam pénzügyi, gazdasági kapcsolatainak átláthatóságával indokolta a Polgári Törvénykönyv hatályba lépéséről szóló törvény módosítását expozéjában Avarkeszi Dezső, az igazságügyi tárca államtitkára kedden az Országgyűlésben.
Országgyűlés – A kötelmi jog a nemzetközi magánjogban
Egységes szabályok biztosítják, hogy az Európai Unió tagállamai eldöntsék, egy polgári pernél melyik állam joga legyen az irányadó – mondta Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben.
Változó kollíziós szabályok
Ma szavazhat a Ház a nemzetközi magánjogról szóló törvényerejű rendeletnek a szerződésből eredő és szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyokat érintő, valamint a természetes személyek névviselésére vonatkozó szabályozása felülvizsgálatáról.