Polgári perben százmillió forint nem vagyoni kár megfizetésére pereli a helyi önkormányzat Kecskemét egyik lakosát, aki a piac melletti telkén kifeszített molinón korrupcióval vádolta a várost. Az ügy első tárgyalását csütörtökön tartották Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
Címke: polgári jog
Római jogi alapok és a másért való felelősség kérdése Louisiana jogrendszerében
Louisiana – ahogy azt több, a témával foglalkozó szerző megállapítja – egy civil law sziget az amerikai common law tengerében. Sajátos, az Amerikai Egyesült Államok többi tagállamától eltérő vonásainak megértése szempontjából érdemes megismerni ennek történeti hátterét, s (részben) azon keresztül a louisianai jogrendszert ért idegen hatásokat. A francia és spanyol (szintén római jogi alapokkal rendelkező) jog, s ezek közvetítésével a római jog meghatározó befolyást gyakorolt a louisianai polgári jog fejlődésére. Némedi István szakdolgozatában vizsgálat tárgyává teszi a három 19. századi (1808-as, 1825-ös és 1870-es) louisianai Polgári Törvénykönyv (Civil Code) forrásait, szerkezetét, tartalmilag is bemutatva azoknak a római jogi szabályozáshoz hasonló...
Az új Polgári Törvénykönyv – A zárószavazás előtti javaslat
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2009. április 30. napjával honlapján közzétette a ‘Ptk-zárószavazás előtti javaslat’ elnevezésű dokumentumot.
Európai Bíróság – Fogyasztói jogok a szállító nem teljesítése esetén
Az Európai Bíróság ítélete szerint a szállító nem teljesítése esetén a fogyasztónak joga van a hitelszerződés felbontására és a hitelezőnek már befizetett összeg visszatéríttetésére.
Csúszik az új Polgári Törvénykönyv parlamenti zárószavazása
A polgári törvénykönyv (Ptk.) parlamenti zárószavazásának júniusra halasztását kezdeményezi az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) azért, hogy a szakemberek még egyszer áttekintsék a javaslatot – közölte a tárca.
Százmillió forint kártérítést kell fizetnie az E.ON-nak egy pécsi trafóállomás miatt
Kamatokkal együtt összesen 103 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Baranya Megyei Bíróság az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.-t egy pécsi transzformátor-állomás felépítése miatt szerdán hozott nem jogerős ítéletében.
Egyszerűbb, gyorsabb eljárások Európában
A nemzetközi örökösödési jog új távlatairól és az európai közokiratok szerepéről, jövőjéről. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara április 2-án rendezte meg negyedik műhelykonferenciáját.
Milliókat érintő bizonytalanságok a társasházi törvényben
Nem egységes a társasházak bejegyzésével és az alapító okiratok módosításával kapcsolatos jogalkalmazói gyakorlat, ami a jogszabályi rendelkezések ellentmondásaira vezethető vissza. A bizonytalan szabályozás több millió állampolgár esetében veszélyezteti a jogbiztonsághoz és a tulajdonhoz való jogot – áll az az állampolgári jogok országgyűlési biztosának közleményében.
OGY – Napirenden a fogyasztóvédelem és az új Ptk.
A fogyasztóvédelmi eseti bizottság jelentését vitatja meg ma az Országgyűlés, amely megkezdi az új polgári törvénykönyv (Ptk.) részletes vitáját is.
OGY – Hátrányosan módosított szerződések felmondása
A pénzügyi intézmények által egyoldalúan, az ügyfél számára hátrányosan módosított szerződések ingyenes felmondását teszi lehetővé az a törvényjavaslat, amit ma kezd tárgyalni az Országgyűlés.