A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) egyik újítása a régi Ptk.-hoz képest, hogy új alapokra helyezte a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére vonatkozó szabályokat, melynek egyik lényeges eleme a Ptk. 6:143. § (2) bekezdésében szabályozott előreláthatósági korlát a kártérítés mértéke körében. Jelen tanulmány ezen szabályozás hátterének, az ismert jogirodalmi álláspontoknak és a bírói gyakorlatnak ismertetésével mutatja be a szabályt. A Szerző bírósági titkár. Letöltés
Címke: polgári jog
Szerződést megerősítő jogintézmények
Hogyan biztosítható, hogy a kötelezett a szerződés lejáratakor teljesítsen? Mit takarnak jogi szempontból a köznyelvben is előszeretettel használt foglaló és kötbér kifejezések? Mi jelent a jogvesztés kikötése? - Amit tudni érdemes!
Kártérítési felelősség megállapíthatósága szempontjából van-e jelentőssége a jogelőd eljárásának?
Az Ab kúriai döntést semmisített meg!
Kártérítési felelősség a kivitelezési szerződés hibás teljesítése miatt
A tanulmány jogesetek bemutatásán keresztül ismerteti a kivitelezési szerződés teljesítése során bekövetkezett szerződésszegést, azon belül is a hibás teljesítést, valamint az abból eredő kártérítési felelősséget. Az elején – kivitelezési szerződés fogalmának jobb megértése érdekében – röviden bemutatja, hogy a XX. században miként vélekedtek a jogtudósok a vállalkozási szerződésről. Ezt követően kitér a kivitelezési szerződés új Ptk. szerinti meghatározására, valamint a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősségre, a hibás teljesítés általános és speciális szabályaira és a kártérítési igényre. Végül áttekinti, hogy a koronavírus-járvány milyen hatással volt, az orosz-ukrán háború és a robotjog pedig várhatóan milyen hatással lesz a kivitelezési szerződés hibás teljesítése...
Külföldiek tulajdonszerzése magyar társaságban - Januárban ismét módosult a szabályozás!
Az FDI-engedélyeztetés nem vész el csak mindig átalakul. - Szakértői összefoglaló!
Mentesülés a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség alól
Megváltozott szabályok a bírói gyakorlat tükrében.
A szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség alóli mentesülés általános szabályai a bírói gyakorlatra figyelemmel
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) hatálybalépésével a kártérítési felelősségi rendszer gyökeresen megváltozott, tekintettel arra, hogy a korábbi egységes szabályozás helyett a szerződésszegéssel okozott károkért fennálló felelősség (kontraktuális) és a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősség (deliktuális) különvált egymástól. A Ptk. ennek eredményeképpen már különböző szabályokat állapít meg e két felelősségi alakzatra vonatkozóan. Az eltérés egyik leghangsúlyosabb pontja a felelősség alóli kimentés körében mutatkozik meg, ugyanis a kontraktuális felelősség esetén szigorúbb, objektív alapú feltételek kerültek meghatározása, míg a korábbi szubjektív, felróhatóságon alapuló mentesülés a deliktuális felelősség tekintetében továbbra is megmaradt. A bíróságoknak ezen megváltozott jogszabályi környezetben kell...
Egyértelműbbé vált az írásbeliség fogalma az elektronikus aláírások tekintetében
Január 1-el új jogszabályi környezet lépett hatályba.
Mi férhet bele egy helyiségbérleti szerződésbe?
A felek szerződési szabadságának határai.
A keretszerződés specifikuma
Szerződés-e egyáltalán és milyen kötelezettségeket keletkeztet?