A tanulmány először a termékfelelősség jogintézményének bevezetését közvetlen megelőző időszak bírói gyakorlatát mutatja be, majd, hogy pedig azt, hogy ez a gyakorlat hogyan változott azt követően, hogy az Európai Közösségek Tanácsa 1985. július 25-i 85/374 EGK Irányelvének hatására a magyar tételes jogi szabályozásban is megjelent ezen jogintézmény. A Szerző a hazai bírói döntések mellett az Európai Bíróság több eseti döntését is ismerteti, amelyek a jogviszony szereplői, a kár és termék témakörével is foglalkoztak. A Szerző bíró. Letöltés
Címke: polgári jog
A tag kizárása a korlátolt felelősségű társaságból – anyagi jogi szabályok
A tanulmány a tagkizárásra vonatkozó anyagi jogi szabályokat mutatja be – a bírói gyakorlat tükrében. Vizsgálatának tárgya a 2013. évi Ptk.-val bevezetett diszpozitivitás, a kizárási klauzula általános elemzése és a közzétett bírósági gyakorlatban gyakran előforduló (aktív és passzív) magatartások kategorizálása. A tanulmány végén a Szerző külön kitér a bírói gyakorlatban kijegecesedett érdekmúlásra, továbbá a tag ügyvezetői státuszának a kizárásra szempontjából vett hatására. A mű a PPKE Deák Ferenc Jogtudományi Intézet Társasági és Cégjogi szakjogász képzés keretében készített szakdolgozat törzsszövegének első fele. A tanulmány második fele: A tag kizárása a korlátolt felelősségű társaságból – eljárási szabályok A Szerző bírósági titkár. Letöltés
Kizárhatja-e megbízás, hogy maga értékesítse ingatlanát a tulajdonos?
Tisztességtelen ingatlanközvetítés - Az ügyészség ismét sikeresen perelt!
Mi a különbség foglaló és előleg között?
Milliók múlhatnak rajta, mégis kevesen tudják...
Bonyolultabbá válhat a társasházi lakásfelújítás
Fontos változásokat hoz egy friss törvénymódosítás
Már 5 évig izgulhatnak az cégvezetők, ha anyagi felelősségvállalásuk a tét
Egy jelentős változás a cégtörvényben!
Azonosan kell-e értelmezni a jogi és a természetes személyek személyiség védelmét?
Az Ab kúriai ítéletet semmisített meg
Milyen eljárás indítható "indokolatlan" kutyaugatás esetén?
Megoldás: Egy kósza szomszédjogi szabály egy állatvédelmi jogszabályban
Állatvédelmi vagy szomszédjogi szabály a 41/2010. (II. 26.) Korm. rend. 14. § (2) bekezdése?
Az “indokolatlan” kutyaugatás vezető probléma az állatvédelmi hatósági és jegyzői birtokvédelmi eljárások megindításánál. Látszólag van a kezelésére egy remek szakasz a kedvtelésből tartott állatok tartásáról szóló kormányrendeletben, amivel csak az az egy bökkenő, hogy egy kósza szomszédjogi szabály egy állatvédelmi jogszabályban. Hogyan lehet mégis megoldást találni a problémára? A Szerző az elmélet áttekintésén túl saját és bírósági jogesetekkel segíti a hatósági jogalkalmazókat. A Szerző a környezet- és állatvédelemnel kapcsolatos jog szakértője, a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat Egyesület titkára. Letöltés