Az Alkotmánybíróság döntésében alkotmányos követelményt is megfogalmazott.
Címke: polgári jog
Mit tehetünk podcast által okozott jogsérelem esetén?
Sajtóterméknek minősül-e a bárki számára elérhető hanganyag?
A bérleti szerződések 80 százaléka házilag készül - De mik ennek a buktatói?
A jogszerűtlenül kitöltött szerződésminta nem nyújt valódi védelmet, amikor szükség lenne rá. - Mit javasol a szakértő?
Perbeszéd helyett párbeszéd! - Miért érdemes élni a bírósági közvetítés lehetőségével?
Miként kerülhető el az időben elhúzódó, költséges perlekedést? Hogyan kímélhető meg egy germek a szülei válópere hosszantartó kínjaitól? Kihez fordulhatnak az ellenérdekű felek, ha jogvitájukat békés úton kívánják rendezni? Megoldás: a bírósági közvetítés – azaz a peren kívüli vitarendezés.
Végrehajtás a birtokvédelemben
Régi igénye a jegyzői birtokvédelmi eljárásokkal dolgozóknak, hogy a végrehajtással foglalkozzunk – nemrég egy szakmai nap keretében erre is sor került. A szakmai nap előadásának törzsanyagát tartalmazza a tanulmány azzal, hogy a Szerző a jogszabály-helyek citálása helyett inkább a szakirodalmi véleményeket, illetve bírósági (nemzeti és nemzetközi jogeseteket is), valamit jegyzői döntéseket tekinteti át benne, annak érdekében, hogy érdemi segítséget adjon a mindennapokban a jogalkalmazóknak. A Szerző a környezet- és állatvédelemnel kapcsolatos jog szakértője, a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat Egyesület titkára. Letöltés
Öt tévhit a bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatban
A szakértő cáfol és tisztáz!
Elévülhet-e a tisztességtelen szerződési feltétellel szembeni fellépés lehetősége?
Az Európai Bíróság ítéletet hozott
Termékfelelősség a bírói döntések tükrében
A jogintézménnyel kapcsolatos hazai és európai bírósági gyakorlat
Elegendő-e az alapító okiratban kikötni az elővásárlási jogosultságot?
Friss kúriai döntés egy társasházzal kapcsolatos ügyben