Elfogadták a polgári perrendtartásról, a bírósági végrehajtásról és a közjegyzői nemperes eljárásokról szóló törvényjavaslatokhoz benyújtott, a kormány által támogatott módosító javaslatokat a parlament hétfői szavazásán.
Címke: polgári eljárásjog
Gondolatok a közérdekű keresetről – Magyarország és Nyugat-Európa viszonylatában
Napjainkban a közérdekű keresetek problematikája mindinkább felszínre kerül, elsősorban a polgári jog területén. Ennek legfőbb oka, hogy egyre több kérdés merül föl a tekintetben, hogy hatékony-e a mai polgári jogi védelem; az egyéni érdekérvényesítési lehetőség felkínálása alkalmas-e a tág körben nyilvánosságra jutó jogsértés reparálására, illetve egyáltalán tudnak-e élni ezzel a lehetőséggel az emberek. Ha pedig tudnak, akkor vajon ez az egyéni kártérítés a közösség egésze számára is megfelelő reparációt jelent-e? Beleilleszthető-e a magyar eljárásjogi rendszerbe? Milyen szerepe van a politikának az egyes szabályozási kérdésekben? Kovács Mária Mónika tanulmányában elméleti és gyakorlati megalapozottsággal ezekre a kérdésekre keres válaszokat. A szerző a...
A Magyar Gárda második tárgyalási napja
A Fővárosi Bíróság a mai napon a Fővárosi Főügyészség által a Magyar Gárda Egyesület ellen társadalmi szervezet feloszlatása iránt indított polgári perében a tárgyalást 2008. június 30-án 10.00 órára elhalasztotta.
Törvényt kell alkotni a hagyatéki eljárás rendjéről
Az Alkotmánybíróság (Ab) február 19- én hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés a jogbiztonságot, valamint az alapvető jogok és kötelességek törvényi szabályozásának követelményét sért mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett el azáltal, hogy nem alkotott törvényt a hagyatéki eljárás rendjéről. Az Ab ezért felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2008. december 31-ig tegyen eleget.
Átfogó Pp-módosítás készül
Elkészítette az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a a polgári peres és nemperes eljárások gyorsításáról szóló törvényjavaslatot, amely február 6. napja óta olvasható a minisztérium honlapján. Az alábbiakban a Polgári perrendtartás tervezett fontosabb módosításaira hívjuk fel a figyelmet, így különösen a gyorsított perek fogalmának bevezetésére, valamint a bizonyítás, a fizetési meghagyás és a közigazgatási perek szabályainak várható változásaira. A tervezet szerint a módosítások főszabályként 2008. július 1-től lépnének hatályba.
A tanú személyes adatainak védelme a polgári eljárásban
Az Alkotmánybíróság november 20-án hozott határozatában megállapította: az Országgyűlés az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát sértő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett el azáltal, hogy a polgári eljárásban nem teremtett lehetőséget a tanú személyi adatainak zártan kezelésére.
Ingyenes jogsegély szolgálat már perbeli képviseletnél is
Bővül az ingyenes jogsegélyszolgálatban részt vevők köre január 1-jével, s a rászorulók perbeli képviselete is lehetővé válik. Az igazságügyi hivatalokban a törvényi változtatások következtében elérhető új szolgáltatásokról Bárándy Gegely és Halmai Gáborné szocialista országgyűlési képviselők tartottak sajtótájékoztatót kedden (november 20.) Budapesten.
Útban a tömegkeresetek felé
Az elmúlt hetek élelmiszerbotrányai révén a magyar közbeszédben is fontos szerep jutott a fogyasztóvédelem kérdéseinek. Az európai uniós szervek és a nemzetközi jogi piac szereplői azt reméleik, hogy az amerikai típusú “class action”-gyakorlat átültetésével pár éven belül egy újabb jogintézmény segítheti a fogyasztói jogok érvényesülését az EU-ban, így akár hazánkban is.
A jogellenes állami támogatás res judicata esetén is visszajár
Ellentétes A közösségi joggal a res judicata elvének alkalmazása, amennyiben akadályozza a közösségi jog megsértésével adott állami támogatás visszatéríttetését. A nemzeti bíróságoknak biztosítaniuk kell a közösségi jogszabályok teljes érvényesülését.
Az európai polgári eljárásjog a magyar jog tükrében
„Az egységesülés egyik eleme egy összehangolt jogrendszer létrehozása, az egyes államok különbözõ jogrendjének egymáshoz való közelítése, valamennyi jogág tekintetében, mind anyagi, mind eljárásjogi értelemben. A következõkben azokat a polgári eljárásjog területén, illetve ezzel összefüggésben létrejött, olyan jogforrásokat tekinteném át — az elsõdleges, illetve a másodlagos jog területén egyaránt —, melyek ezt a jogharmonizációt, akár csak részben is szolgálják. Majd ezek után szeretném levonni a konklúziót, hogy ezen szabályok beépülése nemzeti jogrendszerünkbe milyen hatásokkal is jár, milyen elõnyöket jelent, továbbá milyen problémákat vet fel. ” A tanulmány a 2007. évi Országos Tudományos Diákköri Konferencián 3. helyezést ért el polgári eljárásjogi szekcióban....