A munkájukat elvesztők lakáscélú hitelére vonatkozó állami készfizető kezességről dönt hétfőn, e heti kétnapos ülésének első napján az Országgyűlés.
Címke: pénzügyi jog
Európai bankfelügyeletet javasol a Larosière-csoport
A francia Jacques de Larosière által vezetett bizottság szerdán (2009. február 25.) ismertette az EU pénzügyi rendszerének reformjára vonatkozó javaslatait. A gazdasági és politikai szakértőkből álló csoport új intézmények létrehozásával és a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerének kiépítésével előzné meg a mostanihoz hasonló válságok kialakulását.
Két magyar támogatási programra bólintott rá a Bizottság
A gazdasági válság enyhítésére tervezett két magyar kormányzati intézkedést hagyott jóvá versenyjogi szempontból február 25-én az Európai Bizottság.
Szigorúbb szabályozást sürgetnek a G20 európai tagjai
Vasárnap (2009. február 22.) Berlinben találkoztak a G20 európai tagjai, hogy közös uniós álláspontot alakítsanak ki a csoport londoni csúcstalálkozójára, melyet április 2-án rendeznek.
OGY – Hátrányosan módosított szerződések felmondása
A pénzügyi intézmények által egyoldalúan, az ügyfél számára hátrányosan módosított szerződések ingyenes felmondását teszi lehetővé az a törvényjavaslat, amit ma kezd tárgyalni az Országgyűlés.
A válságkezelés jogi eszközei
A gazdasági- és pénzügyi válság okán az egyes államok különféle válságkezelési csomagokat állítottak össze. A válságkezelési mechanizmusokban nagy szerepet játszó jogi megoldások előrevetíthetik a válság szabályozási úton történő megoldásának lehetőségét.
A Bizottság jóváhagyja a magyar banktámogatási csomagot
Az Európai Bizottság az EK-Szerződés állami támogatási szabályai értelmében jóváhagyta azt a magyar támogatási csomagot, amelynek célja – a pénzügyi világválságra adott válaszként – a piacok stabilizálása. A támogatási csomag keretében a jogosult hitelintézetek szigorú feltételek mellett juthatnak tőkéhez, valamint újonnan nyújtott rövid- és középtávú hitelek tekintetében garanciához.
Két év készfizető kezességet vállal az állam a lakáshiteleseknek
Maximum két évre a lakáshitelek törlesztésének egy részét átvállalja az állam azoktól, akik önhibájukon kívül elvesztették állásukat – mondta a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón.
Ötezer forintra csökken a lakáshitelek átütemezésének közjegyzői díja
Ötezer forintra csökken a lakáshitelek átütemezéséhez szükséges okiratok közjegyzői díja a jövő héttől, a szakmai kamarával történt megállapodás alapján – jelentette be a kormányfő.
GVH – Jelentés a bankváltással kapcsolatos ágazati vizsgálatról
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nemrégiben zárta le a bankváltással kapcsolatos ágazati vizsgálatát. A vizsgálat legfontosabb megállapítása, hogy a hosszútávú üzleti kapcsolatokban jelentősen megnő a szerződéses aszimmetria esélye a pénzügyi szolgáltatók javára, ami káros a versenyre.