Címke: Országház

Ab: a kilakoltatás nem sért szociális jogokat

A tulajdonjog védelme fontosabb a szociális biztonsághoz való jognál – derül ki az Alkotmánybíróság (Ab) önkényes lakásfoglalókkal kapcsolatos állásfoglalásából. Eszerint alkotmányos az a rendelkezés, mely szerint a jegyző intézkedhet az önkényesen elfoglalt lakás kiürítéséről. Az állam csak akkor köteles fedelet adni a kilakoltatottak feje felé, ha közvetlen életveszély fenyegeti őket – mondta ki az Ab.

Nem módosul a választási eljárásról szóló törvény

Az Országgyűlés kedden 214 igen szavazat, 125 ellenvoks és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el a választási eljárásról szóló törvény – kétharmados többséget igénylő – módosítását, ami lehetővé tette volna, hogy a közigazgatási szerveknél nem közszolgálati jogviszonyban dolgozók is segíthessék a választások lebonyolítását.

Egyfordulós lehet majd a parlamenti választás

A jövőben várhatóan egyfordulós lesz a parlamenti választás, nem lesznek kopogtatócédulák és a külföldön tartozkodók is szavazhatnának – írja a Magyar Hírlap az Országos Választási Bizottság szakértői munkacsoportjának elképzeléseire hivatkozva. A változtatások többségével Lamperth Mónika belügyminiszter is egyetért. A Fidesz szerint azonban nincs oka a változásokra.

Egyfordulós választással a kétkamarás parlamentbe?

Jelentős változásokon eshetne át a magyar választási rendszer, amennyiben az Országos Választási Bizottság szakértői munkacsoportjának tervei valóra válnak – írja a szombati Magyar Hírlap. Egyebek mellett a választások egyfordulósak lehetnek, az ajánlási szelvényeket a parlamenti pártoknak nem kellene összegyűjteni, a kampánycsendet újraértelmeznék.

Állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság: az adatvédelmi biztos ajánlása

Az adatvédelmi biztos azt kéri a parlament vizsgálóbizottságaitól, hogy tevékenységük során az alkotmány egészét tekintsék mércének, úgy, hogy az alaptörvényben biztosított alapvető jogok ne szenvedjenek sérelmet a testületek működésének alapjául szolgáló alkotmányos szabályok érvényesülése folytán.

A választási eljárási törvény parlamenti vitája

A választási eljárásról szóló törvényt három ponton módosítaná az alkotmányügyi bizottság javaslata, amelynek legfontosabb pontja, hogy a pártok által a képviselőjelöltekre fordítható, jelenleg egymillió forintos kampánykeretet megduplázná a parlament.

Szinte biztos: nem lesz biztos

Kedd délután határoz az Országgyűlés az adatvédelmi biztosi poszt betöltéséről. A képviselők titkos szavazáson döntik el, hogy támogatják-e a köztársasági elnök jelöltjét, Berki Ádámot. Majtényi László mandátuma június végén járt le, azóta Mádl Ferenc már két jelöltet nevezett meg.