Az Európai Bizottság internetes feketelista közzétételét fontolgatja, amely azon légitársaságok és repülőgépek nevét és adatait közölné, amelyek nem, vagy csak korlátozásokkal repülhetnek az EU-ban – jelentette be Jacques Barrot, közlekedésért felelős biztos.
Címke: közlekedés
Olcsó casco, egyelőre gyerekcipőben
Olcsósága miatt lehet vonzó az egyelőre gyerekcipőben járó újítás, amely finanszírozott gépjárművek esetén a teljes árú cascót váltja ki a csak a hitelrészre vonatkozó biztosítással.
Jelzálog és autólefoglalás
Az inkasszó mellett az is előfordult, hogy lakásra jegyeztek be jelzálogjogot, illetve autót foglaltak le, de ezután az érintettek rendezték tartozásukat.
A rendőrök szigorítanák az ittas vezetők elleni szankciókat
A rendőrökön kívül az orvosok sem értenek egyet azzal, hogy egy pohár bor vagy sör után lehessen vezetni. A szakemberek szerint ennek beláthatatlan következményi lennének. A kormány SMS kampányának második része erről szól.
Bilincs 15 ezerért
Július 1-jétől lépett életbe a 12 éves parkolási rendeletet felváltó új szabályozás, amelytől a városvezetés átláthatóbb és jobb parkolási rendszert, továbbá tisztább és rendezettebb Budapestet remél.
Az adatvédelmi biztos hivatala aggódik a rendszám szerinti felvilágosítás miatt
A rendszám ismeretében bármelyik autó tulajdonosáról kideríthető, van-e, volt-e a parkolás miatt pótdíjhátraléka. A szakértők szerint aggályos, ha a parkolási társaságok túl sokat “fecsegnek”.
A Centrum Parkoló Kft. tagad és perel
A Centrum Parkoló Kft. cáfolja a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatójának állítását, hogy törvénytelen kerékbilincselési gyakorlatot folytatna a parkolási társaság, ezért rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentik Varsányi Pétert – tudatta a társaság kedden az MTI-vel.
A Var-Hir szerint jogsértõ a reklámcélú utánfutók elszállítása
November 13-án szombaton több médium is beszámolt arról, hogy a Fõvárosi Önkormányzat ezen a héten pénteken a közterületen parkoló reklám célú utánfutókat elszállítatja.
Jogtalan kerékbilincsek a VII. kerületben
Jogtalanul büntet kerékbilinccsel hónapok óta a Centrum Kft. A parkolási társaság október 29-én több mint 70 kerékbilincset rakott fel a VII. kerületben, főként fővárosi tulajdonú utakon.
Péterfalvi a BKV-t vizsgálja
Vizsgálatot indított az adatvédelmi biztos a BKV adatkezelési gyakorlata kapcsán.