Sztrájkot hirdettek a hazai mozdonyvezetők: július 23-án reggel 6 és nyolc óra között munkabeszüöntetéssel kívánják kikényszeríteni a vasúti üzembiztonság javítását.
Címke: közlekedés
Mától változnak a gépjármű-felelősség-biztosítás szabályai itthon és az unióban
Július 1-jétől változtak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szabályai. A kárelőzményi (bónusz-malus) igazolásokat az új biztosító kéri meg – harminc napon belül – az ügyfél korábbi biztosítójától. Ha az ügyfél nem adja meg a régi biztosítója nevét és kötvénye számát, akkor automatikusan a malus négyesbe, tehát a legkedvezőtlenebb besorolásba kerül.
Szombati műszaki vizsganap
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2007. június 23-án, 30-án és július 7-én országos kampány keretében, saját vizsgálóállomásain plusz műszakot tartva szombaton is fogadja műszaki vizsgára azokat a gépjárműveket, amelyek jogszabályi előírás alapján csak a hatósági vizsgasorokon vizsgázhatnak (pl. nemzetközi forgalomban résztvevő tehergépjárművek és autóbuszok, motorkerékpárok, taxik, egyedi forgalomba helyezésű személygépkocsik).
Országos légiközlekedési ellenőrzések
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Polgári Légiközlekedési Igazgatósága 2007. júniusától átfogó, az egész országra kiterjedő repülő üzem-ellenőrzési programot indított.
Újabb légitársaságot marasztalt el a versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2007. június 5-én hozott határozatában megállapította, hogy a Wizz Air 2005-ben és 2006-ban közzétett egyes reklámjaiban szolgáltatásainak áráról a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást adott.
Júniusi közúti vizsgálatok
A Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatóságainak munkatársai a közlekedő társadalom kockázatainak csökkentése céljából a hiányosságok feltárása, és azok kellő időben történő megszűntetése érdekében 2007. június 5-6-7-én az ország fő közlekedési útvonalain közúti vizsgálatokat tartanak.
Ítélet a Farrell ügyben
A C-356/05 számú ügyben az Európai Bíróság a gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi felelősség biztosítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1990. május 14 i 90/232/EGK harmadik tanácsi irányelv értelmezéséről és az irányelvre való közvetlen hivatkozás kérdéséről határozott.
A vasúti és közúti közszolgáltatások szabályozásáról döntött az EP
A 2000 óta folyó tárgyalásokat követően az EP – a tagállamok által is támogatott módosításokkal együtt – elfogadta a vasúti és közszolgáltatásokról szóló rendeletet. A jogszabály szabályozza és átláthatóvá teszi a szolgáltatások nyújtásának magánkézbe adását, rendelkezik a vállalkozóknak fizetendő kompenzációról és az alvállalkozók bevonásának lehetőségéről is.
Ezernél több emberéletet menthetnek a teherautókra szerelt, holttérlátó visszapillantó tükrök
A 2000 óta forgalomba helyezett nehézgépjárműveket legkésőbb 2009. március 31-ig jobb kilátást biztosító visszapillantó tükrökkel kell ellátni. A teherautónként 100-150 eurós költséggel 2020-ig 1200 ember életét menthető meg.
A “zöldközlekedést” erősítené az Európai Parlament
A közlekedési politikáknak helyet kell adni a lisszaboni stratégiában, be kell vonni a bankokat a közlekedési projektek finanszírozásába és a környezetbarát ágazatokat kell előtérbe helyezni – fogalmaz Barsiné Pataki Etelka jelentése, amelyet kedden fogadott el a Parlament közlekedési szakbizottsága.