Sztrájkot hirdetett november 21-ére a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A vasutasok a nyugdíjtörvény módosítása ellen tiltakoznak. A sztrájkkal a vasutas szakszervezet a LIGA által szeptember végén meghirdetett „országos nyomásgyakorló akciósorozat”-hoz csatlakozik.
Címke: közlekedés
Új úton kanyaroghat az M6-os
Az év végén már építeni kellene a többször beígért M6-os gyorsforgalmi útnak a Szekszárd és Bóly, valamint az M60-asnak a Bóly és Pécs közötti szakaszát, ennek ellenére több polgármestert új nyomvonaltervekkel kerestek fel a napokban. Ezekkekkel alagutakat helyettesítenének, pénzt spórolnának, de az idő egyre fogy.
Pert nyert az APEH a Pécsi Közlekedési Zrt.-vel szemben
Az önkormányzati tulajdonú Pécsi Közlekedési Zrt. 632 millió forintot köteles fizetni az adóhivatalnak, miután a Baranya Megyei Bíróság szerdán hozott jogerős határozatában kimondta: a cég két éven keresztül jogszerűtlenül igényelt fogyasztói árkiegészítést az államtól a pécsi iskolások kedvezményes helyi járatú buszbérletei után.
Pert nyert egy parkoló autós a követelésbehajtóval szemben
Pert nyert egy parkoló autós egy követelésbehajtó céggel szemben a fővárosban; az elsőfokú bíróság szerint a követeléseket eladó Centrum Kft.-nek nem volt joga parkolási díjat szedni azért, mert az önkormányzati törzsvagyon részét képező parkolási helyeket nem megfelelő eljárásban értékesítették – közölte a Vasárnapi Hírek.
Indul a BKV nagy behajtása
A legfrissebb hírek szerint november második felétől számíthatnak a BKV nagy adósai, hogy megkeresik a behajtó cégek. Öt évre visszamenőleg kérik majd tőlük a tartozásokat. A hátralévő időben még elengedik a fizetnivaló egyötödét. A közlekedési vállalat a behajtókra bízza, pénzbeszedés módját.
A transzeurópai közlekedési hálózatok két új európai koordinátora
Barrot alelnök javaslatára a Bizottság két új európai koordinátort nevezett ki a transzeurópai közlekedési hálózatok mellé: Karla Peijst a belvízi hajózás, Luis Valente de Oliveirát pedig a tengeri gyorsforgalmi utak („tengeri autópályák”) területén. A koordinátorok feladata az érintett tagállamok közötti párbeszéd elősegítése a munkálatok és a finanszírozási tervek összehangolása érdekében.
Fővárosi Közgyűlés: épülhet a külső pesti körút
Egyhangú szavazással elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön (szeptember 27.) azt a szabályozási tervet, amely alapján megépülhet az öt kerületet összekötő, 5,6 kilométeres haránt irányú külső kerületi körút a Soroksári út és a Nagytarcsai út között.
Előkészítetlennek tartja a dugódíj bevezetését a Magyar Autóklub
Előkészítetlennek tartja, ezért elutasítja a Magyar Autóklub a dugódíj bevezetését a fővárosban. Amíg nem épül meg a körgyűrű, annak mentén pedig a mélygarázsok, P+R parkolók és az elővárosi vasútvonalak, nem várható el a Budapest vonzáskörében élőktől, hogy egy olyan díjat fizessenek, amelyért cserébe semmilyen szolgáltatást nem kapnak – áll a szervezet csütörtöki közleményében.
Két tömegdemonstráció egyszerre – szombat délután óriási dugó várható
Egyszerre zajlik szombaton a kerékpárosok és motorosok demonstrációja Budapest belvárosában. Ezért 16 és 18 óra között rendkívül nagy torlódás várható.
A fővárosi szakbizottság elnöke szerint a BKV feleslegesen riogatja az embereket a járatritkításról
“Felháborító dolog, hogy a BKV olyan átgondolatlan blöffökkel riogatja az embereket, mint a járatritkítások ötlete” – közölte a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának szabad demokrata elnöke az utóbbi napokban megjelent BKV-nyilatkozatokra reagálva.