Címke: közlekedés

Májustól drágább a gyorshajtás

Májustól drágább a gyorshajtás

Emelkednek a közúti szabálysértésekért kiszabható bírságok május elsején. A sebességhatár túllépése például legalább 30 ezer forintba „kerül” majd.

Jelentés a Budapest Főváros parkolási helyzetének rendezéséről alkotott jogszabályi háttérről

„A parkolás, a parkolásra vonatkozó joganyag, a kialakult (jelenleg némi eufémiával: sajátos) eljárási rend – mely a médiából, a mindennapokból, a különféle sorozatosan kirobbanó peres és peren kívüli eljárásokból sugárzóan hat át mindenkit – kétséget kizáróan jelenünk egyik központi kérdése lett, nem is beszélve arról, hogy a fejlődés, az urbanizáció során a gépjármű-használat és ezáltal a parkolás témaköre is egyre jelentősebb kihívások elé állítja a „hétköznapi embert” is, akár felidézve már e helyütt a fővárosi parkolási „tömb” törekvéseit a külső kerület behálózása kapcsán, átfogva és valamilyen szinten befolyásolva ezzel a fővárosi – millió feletti lakosra tehető – „gépjárművel közlekedő személyek”...

Szigorodik a közlekedési pontrendszer

Szigorodik a közlekedési pontrendszer

Január 1-jétől a jelenleginél két büntetőponttal több jár minden egyes közlekedési szabálysértésért vagy bűncselekményért. A szigorításra azért volt szükség, mert az eddigi rendszernek nem volt elég visszatartó ereje.

Szigorodó közlekedési pontrendszer

Szigorodó közlekedési pontrendszer

Egységesen három ponttal emelkedik a közúti közlekedésben a szabályszegésekhez rendelt pontok száma – mondta Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára szerdán az Országgyűlésben.

Pert nyert a FEOSZ a Malév Zrt.-vel szemben

A fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek az elmúlt években többször jelezték a Malév Zrt.-vel szemben felmerült árképzéssel, reklámozással kapcsolatos kifogásaikat, több közérdekű keresetet indítottak ezek kapcsán.

Bővebb adatgyűjtés az európai légi közlekedésben?

Bővebb adatgyűjtés az európai légi közlekedésben?

Az Európai Unió új terrorellenes intézkedéscsomagjának eredményeként a tagállamok számára kötelezővé válna a légiforgalmi utasokra vonatkozó adatok gyűjtése és tárolása – alapvetően az Egyesült Államokkal tavaly megkötött egyezmény mintájára.

GVH bírság a British Airwaysnek

GVH bírság a British Airwaysnek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tovább folytatja a légitársaságok körében tavaly megkezdett, piactisztítási céllal indított vizsgálatsorozatát. Ennek keretében legutóbb a British Airways Plc. egyes reklámjait találta a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak a versenyhatóság. A jogsértés miatt a légitársaságnak 5 millió forint bírságot kell fizetnie.