Miniszterelnöki kabinet segíti a kormány és kormányfő munkáját 2007. március 19-étől. Az új miniszterelnöki kabinet új alapokon, új feladatkörrel és több új szakember bevonásával kezdi el a működését.
Címke: kormányzat
Építésügyi kormányrendeletek módosítása
Az ÖTM az építésüggyel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály tervezetét előkészítette. Véleményezési határidő: 2007. 03. 10.
A Miniszterelnöki Hivatal válasza az országgyűlési biztosok augusztus 20-i eseményekkel kapcsolatos jelentésére
A Miniszterelnöki Hivatal ma eljuttatta válaszát az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének a 2006. augusztus 20-i eseményekkel kapcsolatban írt jelentésére. Mint arról a válaszlevél is tájékoztatást ad, a biztosok jelentésében javasolt intézkedések többsége megegyezik a kormány tervezett, illetve részben már megvalósított lépéseivel, amelyeknek az a célja, hogy növelje a tömegrendezvények résztvevőinek biztonságát.
Tekintélyes jogászokkal konzultál a kormány a gyülekezési törvény módosításáról
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök három jogi szaktekintélyt kért fel a gyülekezési törvény módosításának előkészítésére. A szakértők feladata, hogy megvizsgálják a tervezetet, megfelelően biztosítja-e az alapvető emberi jogokat és megfelel-e a nemzetközi emberi jogi egyezményeknek.
Gyülekezés: csak a kormány szigorítana
Nemzeti emlékhely lehetne a Parlament és környéke – az egyik megoldás, amelyen a gyülekezési jog átalakításánál az igazságügyi és rendészeti tárca gondolkodik. A minisztériumnak keddre el kell készítenie egy törvénycsomagot, amely tartalmazza a gyülekezésről, a választási eljárásról és a nemzeti emlékhelyekről szóló jogszabályok módosításának tervezetét.
Gyökeres szociális reformot javasolnak a PM-ben
Már körvonalazódnak a Pénzügyminisztériumban a jóléti támogatások megnyírbálásáról szóló tervek. A tárca kutatói a gázártámogatás és a családi adókedvezmény megszüntetést javasolnák a kormánynak, ám azt a nagypolitika dönti el ,hogy erről szóló tanulmányukat az asztalfióknak írták-e.
A minisztériumi állások számát egyötödével csökkentette a kormány
Majd másfél ezer köztisztviselő kerül utcára a következő hetekben, a legtöbb embert az agrártárcától küldik el. A kancellária állománya ellenben bővül az ide átvezényelt személyzetisekkel.
Lezárult a KEH adatvédelmi vizsgálata
Közlemény a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzési tevékenységének nyilvánosságával kapcsolatos adatvédelmi biztosi vizsgálat lezárásáról
Szociális törvények módosításáról tárgyal a kormány
A szerdai kormányülésen három szociális tárgyú törvény módosítása szerepel napirenden. A jogszabályok változtatása a szociális ellátórendszer megújítását szolgálja. A kabinet tárgyal a vidékfejlesztési és agrártámogatások eljárásaihoz kapcsolódó törvénymódosításról is.
Államfői segítséget kért a belügyminiszter
A választási törvény módosítása miatt kialakult patthelyezetről egyeztetett Mádl Ferenc államfő és Lamperth Mónika belügyminiszter. Egyetértettek abban, hogy az ország alkotmányos működése érdekében minden választást alkotmányosan kell lebonyolíani.