Újabb ügynöktörvény-átdolgozást szorgalmaz az SZDSZ, a tavalyi javaslathoz képest némileg szűkítve a megismerhető adatok körét. A történészek eközben – a tudományos kutatás szabadságára hivatkozva – az adatvédelmi ombudsman nyilvánosságkorlátozó jogértelmezését bírálják.
Címke: jogalkotás
Dohányzásellenes törvény: itt az extra light?
Mégsem tiltaná meg a cigarettázást az iskolákban a dohányzásellenes törvénytervezet. A most tárcaközi egyeztetésen lévő javaslat az egészségügyi intézményekben a füstölés terén továbbra is zéró toleranciát akar.
Még jobban sarokba szorítanák a dohányosokat
Legalább ötszörösére növelné a dohányzásellenes szabályokat áthágók bírságát egy az egészségügyi tárca számára készült tanulmány. A koncepció szerint nem lehet tovább halogatni a termékdíj és a cigarettásdobozokra teendő elrettentő fényképek bevezetését, füstölnivalót pedig csak a kijelölt boltokban lehetne árulni.
Elfogadták az EP-választásról szóló törvényt
Az Országgyűlés hétfői ülésén nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament (EP) tagjainak megválasztásáról szóló törvényt. Eszerint pártlistákra szavazhatunk majd. Csak az a párt szerezhet képviselőhelyet az EP-ben, amelyik a szavazatok legalább 5 százalékát megkapja.
Elfogadták a társasházakról szóló törvényt
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az új társasházakról szóló törvényt, amely szerint a lakók egyszerű többségének akarata is elég lesz egy-egy nagyobb döntéshez. Így várhatóan könnyebben megszületnek a döntések a felújításokról és a közös költségről is.
A Fidesz bírálja a társasházi törvényjavaslatot
A társasházakról szóló törvényjavaslat felületes, megkerüli a lényegi problémákat és elodázza a helyes megoldásokat, továbbá nem nyújt védelmet a lakásmaffiával szemben – mondta Kosztolányi Dénes (Fidesz) hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Háromnapos parlamenti ülés az EP-választási törvény visszavonásáról
Lamperth Mónika belügyminiszter visszavonta az Európai Parlament tagjainak megválasztásáról szóló törvényt, így a jogszabály visszavonásáról szavazással dönt az Országgyűlés jövő heti, háromnapos ülésén – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után úgy tájékoztatott, hogy a jövő heti ülésen több törvényjavaslat általános vitája kezdődik meg, valamint megkezdik a képviselők az alkotmánymódosítás részletes vitáját.
Új törvénytervezet az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban
Új törvénytervezetet dolgozott ki a kormány az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban és azt javasolja a pártoknak, hogy a konszenzus érdekében mielőbb kezdjenek egyeztetéseket – közölte Gál J. Zoltán a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón.
Lamperth: Mádl küldje vissza a EP-képviselők választásáról szóló törvényt
Lamperth Mónika belügyminiszter levelet írt Szili Katalin házelnöknek, hogy kérje fel Mádl Ferenc köztársasági elnököt: küldje vissza az Országgyűlésnek a hétfőn elfogadott törvényt az európai parlamenti képviselők választásáról.
Az európai parlamenti választásokról dönt az Országgyűlés
Az európai parlamenti választásokról, az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák mandátumának meghosszabbításáról, valamint az adótörvények módosítását célzó javaslatokról dönt az Országgyűlés hétfői és keddi plenáris ülésén.