Az Országgyűlés lefolytatta a szerzői jogokról szóló törvény módosításának részletes vitáját hétfőn a parlamentben; több törvényjavaslat részletes vitáját is felszólalás nélkül zárta le a Ház.
Címke: jogalkotás
Az Alkotánybíróság megsemmisítette a a közigazgatási hivatalokról szóló 177/2008. (VII. 1.) Korm. rendeletet
Az Alkotmánybíróság (Ab) 2008. november 3-i határozatában 2008. december 31-i hatállyal megsemmisítette a közigazgatási hivatalokról szóló 177/2008. (VII. 1.) Korm. rendeletet és egyúttal megállapította, hogy alkotmányellenes helyzet keletkezett annak következtében, hogy az Országgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló törvényben nem szabályozta az önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést gyakorló közigazgatási hivatalok jogállását. Egyúttal felhívta az Országgyűlést arra, hogy jogalkotási kötelezettségének 2008. december 31-ig tegyen eleget.
Országgyűlés – Kezdődik a költségvetés vitája
Megkezdődik a 2009-es költségvetés vitája ma az Országgyűlésben.
Plafontörvény – megállapodás a lényeges pontokban
A parlamenti pártok megállapodtak költségvetési plafontörvény lényeges pontjaiban a vasárnap Budapesten tartott egyeztetésen; az SZDSZ támogatja a Fidesz miniszterek anyagi felelősségéről szóló módosító indítványát.
Kondorosi Ferenc – megszületett a “fémkereskedelem tízparancsolata”
Megszületett a “fémkereskedelem tízparancsolata”, miután a kormány szerdán elfogadta a szigorítással kapcsolatos törvénytervezetet – mondta Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
A bejelentő is kapnak a korrupció megakadályozásával szerzett haszonból
A Népszabadság szerint amerikai mintára változtatna az igazságügyi tárca a magyar korrupcióellenes szabályozáson, amelynek egyik elemeként a bűnüldözés kész osztozni a bejelentővel a korrupció megakadályozásával szerzett hasznon.
Szövegezik a médiatörvény végleges változatát – megalakulhat a médiarendőrség
A Fidesz és az MSZP már szövegezi az új médiatörvény végleges verzióját, ami még az idén a parlament elé kerülhet; erről számolt be szerdán az Index internetes portál.
Korlátozná a biztosító egyesületek tevékenységét a parlament
Megszüntetné a biztosító egyesületek felelősségbiztosítási – különösen a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási – üzletágait a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. A Közlekedési Biztosító Egyesület tiltakozik a módosítás ellen.
Többször lehet szmogriadó egy új szabályozás miatt
A jövőben évente akár többször is lehet számítani arra, hogy a főpolgármesternek szmogriadót kell elrendelnie Budapesten, ilyenkor egyebek közt a Hungária körgyűrűn belüli területeken megtiltják a belső és az átmenő forgalmat – nyilatkozta a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-nek kedden.
Januártól nem lesz éjszakai italárusítás Salgótarjánban
Nem tarthatnak nyitva Salgótarjánban a szeszes italt forgalmazó üzletek 22 és 6 óra között – az erről szóló, kedden elfogadott rendelet január 1-jén lép hatályba.