Az állam pénzügyi, gazdasági kapcsolatainak átláthatóságával indokolta a Polgári Törvénykönyv hatályba lépéséről szóló törvény módosítását expozéjában Avarkeszi Dezső, az igazságügyi tárca államtitkára kedden az Országgyűlésben.
Címke: jogalkotás
Országgyűlés – Az uzsoratevékenységgel szembeni fellépés
A teljes hiteldíj fogalmát és a törvény hatályba lépését módosító két javaslatot támogatja a kormány az uzsoratevékenységgel kapcsolatos törvénymódosításnál – közölte Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kedden a parlamentben.
Majtényi – Rossz döntés a médiatörvény most elfogadott módosítása
Majtényi László rossz döntésnek nevezte kedden a médiatörvény előző este elfogadott módosítását; az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke a parlament “példás négypárti egyetértésben hozott rossz döntéséről” beszélt az MTI-nek, utalva arra, hogy az MDF nem szavazta meg az előterjesztést.
Országgyűlés – Elfogadták az előadóművészeti-törvényt
Az Országgyűlés hétfőn 221 igen szavazattal, 155 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta az előadó-művészeti törvényt, amely szabályozza a színházak, zenekarok, balett- és táncegyüttesek költségvetési támogatását, valamint tartalmazza a színészekre, zenészekre és táncosokra vonatkozó speciális munkajogi szabályokat.
OGY – Elfogadta a parlament a közbeszerzési törvény módosítását
Az öt évvel ezelőtt hozott közbeszerzési törvény hétfőn elfogadott újabb módosító csomagja az ajánlatkérők kötelezettségévé teszi az olyan ajánlatok érvénytelenítését, amelyek nem adnak fedezetet az ágazatban szokásos munkabérekre és azok közterheire.
Jövő év nyarától a gyerekek is kaphatnak személyi igazolványt
Jövő év nyarától a gyerekek is kaphatnak személyi igazolványt egy kormány által kezdeményezett törvényjavaslat szerint – közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Erről és egy másik itt ismertetetett javaslatról hétfőn dönt a parlament.
Év végéig jóváhagyatja a kormány a Budapest-törvényt
Még ebben a hónapban jóváhagyhatja a kormány a Budapest-törvény koncepcionális tervét és a jogszabály-előkészítés menetrendjét; a javaslat a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet – tudta meg a Népszava.
A patikusok több javaslata kimaradt a gyógyszer-gazdaságossági törvényből
A patikusok csalódottak, mert több kezdeményezésük nem került be az immár parlament előtt lévő gyógyszer-gazdaságossági törvénybe – mondta a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke szombaton az MTI-nek.
Nem dönthetnek az önkormányzatok a világörökségi címről
Nem léphetnek ki a helyi önkormányzatok egyoldalúan a világörökségi egyezményből – közölte az MTI-vel csütörtökön Soós Gábor, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának (VMNB) nemzetközi referense. Ezzel kilenc tokaj-hegyaljai polgármester szerdai bejelentésére reagált, melyben közölték: településeik vélhetően lemondanak a világörökségi titulusról.
A kormány módosítaná az Akadémiáról szóló törvényt
A Magyar Tudományos Akadémiáról (MTA) szóló törvény rendelkezne az akadémikusok számáról, a kormány által elfogadott törvényjavaslat szerint a jövőben legfeljebb 365-en lehetnének – közölte Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.