Címke: jogalkotás

Késik a magáncsődtörvény

Késik a magáncsődtörvény

Korábbi ígéretével ellentétben az igazságügyi tárca még mindig nem készítette el a magáncsődről szóló törvény tervezetét – írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

A szmogriadóhoz kapcsolódó jogszabályok módosítását tervezik

A szmogriadóhoz kapcsolódó jogszabályok módosítását tervezik

A szmogriadóhoz kapcsolódó jogszabály-módosítási lehetőségekről egyeztetnek a fővárosi önkormányzat, az igazságügyi minisztérium és a közlekedési tárca szakemberei, valamint a közlekedési, a környezetvédelmi és az egészségügyi szakhatóságok képviselői – nyilatkozta a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

Az ÁSZ a forrásmegosztási törvény módosítását kezdeményezi

Az ÁSZ a forrásmegosztási törvény módosítását kezdeményezi

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvény módosítását javasolja az önkormányzati miniszternek, mert az nincs összhangban az önkormányzati törvénnyel – olvasható az ÁSZ jelentésében.

Jogszabály-módosítást kezdeményez a kormánybiztos

Jogszabály-módosítást kezdeményez a kormánybiztos

Jogszabály-módosítás szükségességét jelezte a Tukacs István, a válságövezetek kezelésével megbízott kormánybiztos a kabinetnek a közép-, dél- és nyugat-dunántúli régiók foglalkoztatási helyzetéről szóló jelentésben. Erről maga az érintett számolt be a kormányszóvivő tájékoztatón csütörtökön.

Elvehetik a családi pótlékot a legmagasabb jövedelműektől

Elvehetik a családi pótlékot a legmagasabb jövedelműektől

Szűcs Erika szerint társadalmilag elfogadható és elfogadtatható, hogy a legmagasabb jövedelműek ne kapjanak családi pótlékot. A szociális és munkaügyi miniszter erről a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában beszélt vasárnap este annak kapcsán, hogy a kibővített kormánykonzultáción – a gazdasági és a pénzügyminiszterrel együtt – ő kapta legtöbb feladatot a kormányfőtől a nemzetközi recesszióval összefüggésben.

Kétlépcsős ingatlanárverési rendszer januártól

Kétlépcsős ingatlanárverési rendszer januártól

Kétlépcsőssé vált az ingatlanárverési rendszer január 1-jétől; az eddigi nyilvános licitet elektronikus versengés előzi meg – közölte Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a csütörtöki, budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.

Az új Büntető Törvénykönyv

Az új Büntető Törvénykönyv

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elkészítette és közigazgatási vitára bocsátotta a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény új Általános Részének normaszöveg-tervezetét tartalmazó előterjesztést.

Az önkormányzati törvény módosításáról is tárgyal az MSZP

Az önkormányzati törvény módosításáról is tárgyal az MSZP

A Népszava szerint a költségvetési és adóügyek mellett azokról a reformokról is tárgyal csütörtökön Noszvajon az MSZP elnöksége, amelyeket a kormány a tavaszi ülésszakon terjeszt majd az Országgyűlés és a társadalom elé. Ezek sorába tartozik a kétharmados önkormányzati törvény, amely részben a nagyobb települések képviselő-testületei létszámának csökkentésével érne el kiadáscsökkentést.

Márciusig lesz valamilyen “dossziétörvény”

Márciusig lesz valamilyen “dossziétörvény”

Március végére elkészülhet egy alternatív, SZDSZ-es “dossziétörvény”-javaslat; erre akkor kerülhet sor, ha a liberálisok nem lesznek elégedettek a kormány munkájával – írta a csütörtöki Népszava.