A várható élettartam emelkedése miatt a nyugdíjkorhatár 2016 és 2027 között fokozatosan 62-ről 65 évre emelkedik – áll a kormány nyugdíjreform-javaslatában, amelyet kedden általános vitára alkalmasnak talált a parlament szociális bizottsága.
Címke: jogalkotás
Általános vitára mehet az adótörvény-javaslat – Megszűnhet az étkezési utalvány és az üdülési csekk adómentessége
Az Országgyűlés turisztikai bizottsága általános vitára alkalmasnak találta az adótörvények módosítására vonatkozó javaslatot. A tervezett változások miatt idén 18 milliárd forinttal csökkenhet a szálloda- és vendéglátóipar tavalyi, 873 milliárdos nyeresége – derült ki az önkormányzati tárca sport szakállamtitkárságának tájékoztatójából.
OGY – A vitatott rész nélkül elfogadták a versenytörvény módosítását
A kartellező cégek vezető tisztségviselőit a versenytörvény múlt év nyarán elfogadott módosítása szerint “automatikusan” két évre eltiltották volna a vezetői tisztségektől; a hétfőn 365 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadott törvénymódosításból ezt a rendekezést – az Alkotmánybíróság határozata nyomán – elhagyták.
OGY – Korlátozták a bankok egyoldalú szerződésmódosítását
Az Országgyűlés 216 igen szavazattal, 151 ellenében fogadta el hétfőn a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely korlátozza a bankok egyoldalú szerződésmódosítását.
OGY – A kisebb parlamentről is tárgyal ma a Ház
Ma megkezdődik a kormányfő által a közelmúltban bejelentett intézkedéseket megalapozó törvényjavaslatok általános vitája, köztük a kisebb parlamentről szóló alkotmánymódosításé és az azzal összefüggő választójogi törvényé, valamint az adórendszert átrendező javaslatoké.
Újabb szakaszokra is kiterjesztik a teherautók előzési korlátozását
Gyorsabb haladás és nagyobb biztonság az autópályákon – A közlekedési tárca a közlekedés további könnyítése és biztonságosabbá tétele érdekében újabb szakaszokra is kiterjeszti az előzési tilalmat a 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek számára.
PATSZ – Továbbra sem átlátható a lobbitevékenység
A lobbitevékenység meghatározó része továbbra sem átlátható, a szövetség további módosításokat javasol a lobbisták kötelezettségeinek szigorításáért, jogaik bővítéséért – közölte a Public Affairs Tanácsadók Szakmai Szövetsége (PATSZ) csütörtökön.
Alkotmányos jogot csorbít a fővárosi távfűtési rendelet
A távfűtésről való leválást megtiltó fővárosi önkormányzati rendelet módosítását kezdeményezi Bús Balázs, III. kerületi polgármester.
Változások a gyermekvédelmi és családtámogatási rendszerben
A kormány 180-ról 365 napra változtatná a gyermekgondozási díjra (gyed) való jogosultsághoz szükséges biztosítási jogviszonyt – közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. A tárcavezető a kormánynak a célzottabb szociális rendszer kialakítására vonatkozó javaslatait ismertette.
EP – Jogszabály készül a diszkrimináció ellenében
A diszkrimináció nem csak a munkaerőpiacon jelenik meg, hanem az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben is, így az oktatásban, az egészségügyben vagy a pénzügyi szolgáltatásokban. Az ezeken a területeken is egyenlő bánásmód biztosítását célzó irányelvet hétfőn szavazta meg az EP állampolgári jogi bizottsága.