"Bármi is történjék, ha az élet rámbíz egy feladatot, azt legjobb tudásom szerint kell ellátnom. Ha ez megvan, nincs idegeskednivaló" - vallja Sulyok Tamás államfő-jelölt. Milyen ember is az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke? - Egy 2015-ös beszélgetés múltról, jelenről, jövőről, nehézségekről és pozitív mentalitásról egy magasra ívelő és gazdag jogászpálya tükrében.
Címke: interjú
Élni és halni - méltósággal
"Az élet jogi szempontból nem lehet kötelesség” – vallja halálos betegsége nyomán az életvégi döntések meghozatalának jogáért heroikusan küzdő Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász. Családról, pályaválasztásról, szakmai sikerekről és a szenvedélyesen képviselt ügy jogi és nem jogi vonatkozásairól beszélgettünk.
Élni és halni – méltósággal – Beszélgetés Karsai Dániel alkotmányjogász ügyvéddel
“A hit személyes ügy, nem lehet jogi érvelés alapja. Mi nem azért küzdünk, hogy a jogalkotó kötelezővé tegye az életvégi döntés meghozatalát, mindössze azt szeretnénk elérni, hogy mindenki a meggyőződésének megfelelően szabadon dönthessen mellette vagy ellene. Az élet jogi szempontból nem lehet kötelesség” – vallja halálos betegsége nyomán az aktív eutanázia magyarországi legalizálásáért heroikusan küzdő Karsai Dániel ügyvéd, alkotmányjogász. Családról, pályaválasztásról, szakmai sikerekről és – természetesen – a szenvedélyesen képviselt ügy jogi és nem jogi vonatkozásairól beszélgettünk.
Munkajogi aktualitások - Új szabályok a gyakorlatban
Hogyan jelenik meg a 4 napos munkahét a gyakorlatban? Van-e hathatós segítség az agresszív főnökökkel szemben? Milyen lehetőségeket és kötelezettségeket jelent a július végével hatályba lépett panasztörvény? - Beszélgetés Udvari Jesszika ügyvéddel.
Munkajogi aktualitások - Új szabályok a gyakorlatban
Hogyan jelenik meg a 4 napos munkahét a gyakorlatban? Van-e hathatós segítség az agresszív főnökökkel és munkatársakkal szemben? Milyen lehetőségeket és kötelezettségeket jelent a július végével hatályba lépett panasztörvény? - Beszélgetés Udvari Jesszika ügyvéddel.
"Az emberekbe fektetek." - Beszélgetés Koppány Olivér ügyvéddel
Az Ukraine Legal Aid és más háborús jogsegély programok kezdeményezőjét, a legkülönbözőbb startupok üzleti angyalát egy átlagosnak nem mondható, izgalmas jogászi pályája különféle színtereiről kérdeztük.
Egy elhivatott védő – A védőügyvédség fontos és aktuális kérdéseiről
"Arcpirítónak vélem, amikor egy gyanúsítotti kihallgatás vagy tárgyalás végén a rendőrség vagy a bíróság megállapít 18 ezer forint díjat a védő részére, míg a tolmács 75 ezer forintban részesül" - mondja Bátki Pál ügyvéd. A kirendelt védői rendszer anomáliáiról, a védői hivatás nehézségeiről és szépségéről, kudarcokról és sikerekről beszélgettünk.
Egy elhivatott védő - A védőügyvédség fontos és aktuális kérdéseiről
"Arcpirítónak vélem, amikor egy gyanúsítotti kihallgatás vagy tárgyalás végén a rendőrség vagy a bíróság megállapít 18 ezer forint díjat a védő részére, míg a tolmács 75 ezer forintban részesül" - mondja Bátki Pál ügyvéd. A kirendelt védői rendszer anomáliáiról, a védői hivatás kihívásairól és szépségéről, sikerekről és kudarcokról beszélgettünk.
IT jog és MI ügyvéd szemmel
Az IT jogról és az IT jogász munkájának sajátosságairól, adatbiztonságról és kibertudatosságról, valamint a mesterséges intelligencia előnyeiről és hiányosságairól beszélgettünk Havas-Sághy Gábor ügyvéd, info-kommunikációs szakjogásszal.
IT jog és MI ügyvéd szemmel – Beszélgetés Havas-Sághy Gábor ügyvéd, info-kommunikációs szakjogásszal
“A mesterséges intelligencia megkönnyíti a munkánkat, de jelenleg csak a nagyon repetitív, kreatívitást nem igénylő feladatokban képes megfelelően helyettesíteni egy hús-vér szakembert” – állítja Havas-Sághy Gábor ügyvéd, info-kommunikációs szakjogász. Az IT jogról és az IT jogász munkájának sajátosságairól, adatbiztonságról és kibertudatosságról, valamint a mesterséges intelligencia előnyeiről és hiányosságairól is beszélgettünk.