Címke: hírközlés

Az NHHT határozatai a vezetékes telefon szolgáltatás nagykereskedelmi piacairól

Az NHHT határozatai a vezetékes telefon szolgáltatás nagykereskedelmi piacairól

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) meghozta a vezetékes telefon piac három nagykereskedelmi piacára – hívás-kezdeményezés, -végződtetés, -tranzit – vonatkozó határozatait. A 2004-ben megkezdett, 18 piacra kiterjedő piacelemzés nyomán hozott határozatok célja a kiskereskedelmi árak csökkentése és a piaci verseny növelése, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden.

Sikeresen zajlott le az Elektronikus gazdaság joga c. konferencia

Sikeresen zajlott le az Elektronikus gazdaság joga c. konferencia

A 2005. április 7-én lezajlott, “Az elektronikus gazdaság joga” címet viselő konferenciánk nem csupán témája miatt számított újdonságnak. Ez volt ugyanis az első komoly szakmai rendezvény amelyet a Jogi Fórum teljesen önállóan szervezett, ezen túlmenően ez a szakmai összejövetel volt az első állomása annak a tervezett konferencia-sorozatnak, amelynek segítségével a jogászok, a gazdasági döntéshozók, és minden érdeklődő számára közelebb szeretnénk hozni olyan új jogterületeket, mint az informatikai- és kommunikációs jog, a elektronikus gazdaság jogi viszonyai – de érintenénk tradicionálisabbnak tekinthető jogterületek aktuális problémáit is.

Az NHH és a KFGH aláírta a 2005-ös Cselekvési programot

Az NHH és a KFGH aláírta a 2005-ös Cselekvési programot

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal (KFGH) illetékesei áttekintették a két hatóság együttműködési megállapodása alapján a 2004-es ”Cselekvési program” teljesülését és 2005. március 31-én aláírták a 2005-ös évre vonatkozó „Cselekvési program”-ot.

Az NHH és a GVH megújította megállapodását

Az NHH és a GVH megújította megállapodását

A Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Gazdasági Versenyhivatal az elektronikus hírközlésről szóló törvényben (Eht.) foglaltaknak megfelelően felülvizsgálta és megújította együttműködési megállapodását.

Az NHH Tanácsa megbírságolta az Invitelt

Az NHH Tanácsa megbírságolta az Invitelt

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. által 2004. december 23-án jóváhagyásra benyújtott, elkülönítetten vezetett számviteli kimutatást nem hagyta jóvá és a társaságot a számviteli szétválasztásra vonatkozó kötelezettség nem megfelelő teljesítése miatt 29 millió forint bírsággal sújtotta.

Budapesten tanácskoztak az európai hírközlési hatóságok képviselői

Budapesten tanácskoztak az európai hírközlési hatóságok képviselői

Csütörtökön és pénteken a Nemzeti Hírközlési Hatóság szervezésében Budapesten tanácskoztak az EU Bizottság mellett működő, az EU tagországok hírközlési hatóságait tömörítő ERG (European Regulators Group) és IRG (Independent Regulators Group) szakértői, közölte pénteken a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).