Címke: hírközlés

A két kereskedelmi csatorna kiváltsága megszűnik

A két kereskedelmi csatorna kiváltsága megszűnik

A kormányzat 2012-ben megszüntetné az analóg műsorsugárzást, és ezzel együtt be is fejezné a televíziós műsorszórás digitalizálását. Ehhez azonban még hiányzik a szabályozási környezet, ráadásul a 2012-es végső átállásig a lakossággal is meg kell ismertetni a digitális televíziózást.

Veszélybe került a 3G?

Veszélybe került a 3G?

Az Alkotmánybíróság határozata nyomán a tulajdonos jóváhagyása nélkül még közérdekre való hivatkozással sem lehet többé mobiltornyot építeni magánterületre. Kovács Kálmán volt hírközlési miniszter szerint a korlátozás aggasztó lehet, a mobilcégek viszont állítják, eddig sem éltek a lehetőséggel.

Új retail minus árak a szélessávú verseny élénkítésére

Új retail minus árak a szélessávú verseny élénkítésére

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa kihirdette azokat az új, piaci árak változását tükröző, a kiskereskedelmi árakon alapuló nagykereskedelmi árakat, amelyektől azt várja, hogy tovább élénkítik a versenyt a Hungarotel szolgáltatási területén is a szélessávú internet-hozzáférések piacán, jelentette be az NHH csütörtökön.

100 ezer forintos bírság a kéretlen sms-ekért

100 ezer forintos bírság a kéretlen sms-ekért

A Nemzeti Hírközlési Hatóság felügyeleti jogkörében eljárva 100 ezer forintos bírságösszeget szabott ki arra az elektronikus hírközlési szolgáltatónak minősülő társaságra, amely kéretlen sms-üzeneteket küldött egyes véletlenszerűen kiválasztott mobilszámokra.

Olcsóbb mobiltelefonálás az unióban

Olcsóbb mobiltelefonálás az unióban

A szolgáltatók hevesen ellenzik a külföldi telefonálást olcsóbbá tevő uniós szabályozást. A felhasználók viszont türelmetlenül várják, hogy mikor lép életbe.

A Gazdasági Versenyhivatal álláspontja
az elektronikus hírközléspiaci versenyről és szabályozásról

A Gazdasági Versenyhivatal álláspontja az elektronikus hírközléspiaci versenyről és szabályozásról

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legfrissebb tanulmányában átfogó elemzést nyújt az elektronikus hírközléspiaci verseny és szabályozás kérdéseiről, miután a 2002-es piacnyitás eredményei érzékelhetően kézzelfoghatóbbak, illetve a verseny jövőbeni alakulásának irányai is jól megragadhatóak. A dokumentumban kifejtettekkel kapcsolatban a hivatal várja az érdekeltek véleményét.

EKB: Maximalizálható a számhordozás költsége

EKB: Maximalizálható a számhordozás költsége

A nemzeti szabályozó hatóságok előre meghatározhatják egy mobiltelefonszámnak az egyik szolgáltatótól a másikhoz való átvitelének legmagasabb árát. A díjakat a költségek alapján kell meghatározni olymódon, hogy az a fogyasztókat ne térítse el a hordozhatóság lehetőségének igénybevételétől

Tovább erősödhet a verseny a szélessávú piacon is

Tovább erősödhet a verseny a szélessávú piacon is

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa kihirdette az Emitel, az Invitel, a Magyar Telekom és a Monortel referencia hurokátengedési ajánlatára vonatkozó határozattervezetét. A határozattervezetek szerint a négy jelentős piaci erejű (JPE) szolgáltatónak jelentősen csökkentenie kell a hurokátengedés egyszeri és havi díjait és így a határozat életbelépése után tovább erősödhet a verseny a szélessávú hozzáférések piacán – jelentette be az NHH pénteken.

Az Európai Bizottság megosztott a roaming díjak ügyében

Az Európai Bizottság megosztott a roaming díjak ügyében

Peter Mandelson és Günter Verheugen sem támogatja azt a Viviane Reding telekommunikációért felelős biztos által előterjesztett javaslatot, amely szerint a Bizottság a külföldről indított mobildíjak csökkentésére kötelezné a mobilszolgáltatókat.