Magyar Bálint oktatási miniszter szerint számos területen tapasztalhatók hiányosságok a gyermekjogok érvényesülése terén, például erősen jelen van a szegregáció intézménye, amely leginkább a roma gyerekeket sújtja. A minisztérium már keresi a megoldást.
Címke: gyermekjogok
Módosítják a gyermekvédelmi törvényt
A gyermekvédelmi törvény módosítása a parlament elé kerülő tervezet szerint létrehozná a gyermekjogi képviselő intézményét, amely 2004 január 1-jén kezdené meg működését.
November 20: a gyermekek jogainak világnapja
A gyermekek jogainak világnapját ünneplik november 20-án világszerte, így Magyarországon is. Az ENSZ 1989. november 20-án fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá.
Gyermek- és ifjúsági ombudsman
Még az ősszel kezdeményezi a parlamentben egy gyermek és ifjúsági ombudsmani hivatal létrehozását a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GyISM), az egészségügyi, szociális és családügyi, valamint az oktatási tárcával közösen.
Törvénytervezet a nők és gyermekek védelmében
Még az idén a törvényhozás asztalára kerülhet az antidiszkriminációs törvényjavaslat, mely enyhítheti a családon belüli erőszakot elszenvedő nők és gyermekek kiszolgáltatottságát is. A családon belüli erőszakra, szexuális zaklatásra csak akkor derül fény, ha az események végzetesen elfajulnak – írja a Népszabadság.
Ombudsman védheti a gyermekeket
Egy esetleges ifjúsági ombudsmani hivatal létrehozásáról tárgyal a napokban Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM), valamint Göncz Kinga, az Egészségügyi-, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) politikai államtitkára. A törvényjavaslat várhatóan már ősszel a parlament elé kerül. Az ifjúsági és sporttárca előző vezetése nem támogatja az elképzelést.
Ombudsmani vizsgálat a gyermekvédelemről
Az országgyűlési biztos általános helyettese 1998-ban zárta le azt az átfogó vizsgálatát, amely a gyermekvédelmi (korábban állami) gondoskodásba vett, otthont nyújtó gyermekintézményekben élő gondozottak alkotmányos jogainak érvényesülését szolgálta.
Pártatlan képviselők a bántalmazott gyermekek jogai védelmében
Hamarosan saját ügyvédje lehet minden egyes – bármilyen módon bántalmazott – gyermeknek a szociális tárca javaslata szerint. A tervek szerint a gyermekjogi biztosok figyelnek majd arra a jövőben, hogy például a gyermekek elleni erőszak miatt indult ügyekben valóban a gyermekek biztonsága és érdeke legyen a legfontosabb szempont.