Napjainkban szinte minden területen egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyermekek érdekeinek elsődlegességére, így a különböző jogágak is törekednek a gyermekek védelmére. Az Európai Unió Bizottságának 2011-ben az Európai Unió gyermekjogi ütemtervéről kiadott közleménye óta, az igazságszolgáltatás területén is olyan változások következtek be amelyek a büntetőeljárásban követelményként jelenítik meg a gyermekközpontúság igényét. A gyermekek életkorukból fakadóan sokkal kiszolgáltatottabbak és veszélyeztetettebbek amikor a büntetőeljárással kapcsolatba kerülnek, így fokozottan ügyelni kell arra, hogy az eljárás a lehető legkevesebb ártalommal járjon, és elkerülhető legyen a másodlagos viktimizáció. A tanulmány ennek jogszabályi kereteit vizsgálja. A Szerző bírósági titkár. Letöltés
Címke: gyermekbarát igazságszolgáltatás
Fiatalkorúak előzetesben
Az írott jog mellett az eljáró hatóságok körültekintése is fontos! - A nemzetközi követelmények
A gyermekkorú tanú kihallgatásának különös szabályai a polgári perekben és a büntetőeljárás során
A gyermek meghallgatása a mind a polgári mind a büntető ügyekben szakértelmet és speciális hozzáállást igényel. Lényeges szem előtt tartani azt, hogy a gyermek meghallgatása megfelelő körülmények között történjen a gyermek helyzetéhez, szükségleteihez mérten. A kiskorúak számára is biztosítani kell a tisztességes eljárás egyes elemeit és ezeket a jogokat a gyermek „mindenek felett álló érdekére” történő hivatkozással sem lehet megtagadni vagy szűkíteni. A tanulmányban a kiskorúak meghallgatásának szabályait szeretném röviden ismertetni mind a polgári peres eljárás, mind a büntetőeljárás során. A Szerző bírósági titkár. Letöltés
Áldozat- és gyermekvédelem az igazságszolgáltatásban
Beszélgetés Borbás Virággal, az OBH Bírósági Főosztályának vezetőjével
Kíméletes és gyermekbarát igazságszolgáltatás
Országszerte nyílnak a gyermek- meghallgató szobák a bíróságokon
Erősödik a nők és gyermekek jogi védelme Magyarországon
Az elmúlt három év jogalkotási intézkedéseiről
Gyermekközpontú gyakorlatok az igazságszolgáltatásban
Szeminárium az EJTN és az OBH közös szervezésében
Gyermekközpontú igazságszolgáltatás
Gyermekmeghallgató szobák minden hét főnél nagyobb létszámú bíróságon
Gyermekközpontú igazságszolgáltatás - Büntető és polgári jogi aspektusok
Konferencia a Magyar Igazságügyi Akadémián
Gyermekbarát bíróságok
Képzett bírák és gyermek- meghallgató szobák - OBH elnöki ajánlás és jogszabály módosító javaslatok