Címke: fogyasztóvédelem

A megváltozott szemléletmód érték

A megváltozott szemléletmód érték

Jogi Fórum interjú Dr. Kondorosi Ferenc kormánybiztossal az „Új rend és szabadság” program által elért eddigi eredményekről, a szabályozási tendenciákról és a jövőbeni tervekről.

Az “online fogyasztónak” is vannak jogai

Az “online fogyasztónak” is vannak jogai

“Az internet elterjedése a vállalkozások kereskedelmi gyakorlatát és a fogyasztók vásárlási szokásait is jelentősen megváltoztatta, de az online vásárlás nemcsak előnyökkel, hanem bizonyos kockázattal is jár, amellyel feltétlenül tisztában kell lennünk” – hangsúlyozta Herczog Edit szocialista EP képviselő, fogyasztóvédelmi szakpolitikus a Brüsszelben tartott kétnapos Európai Fogyasztóvédelmi Csúcstalálkozón.

Dr. Kondorosi Ferenc

Dr. Kondorosi Ferenc

Dr. Kondorosi Ferencet, az „Új rend és szabadság” programért felelős kormánybiztost kérdeztük a Program által elért eddigi eredményekről, a szabályozási tendenciákról és a jövőbeni tervekről.

Érdekes ügyek az Európai Bíróság munkaprogramjából

Érdekes ügyek az Európai Bíróság munkaprogramjából

A 2009. március 30-tól április 3-ig tartó munkahéten a hatósági árbefagyasztás és árcsökkentés, a versenykorlátozó megállapodások, az erőfölénnyel való visszaélés, a távközlés és a fogyasztói szerződések kérdéskörökkel kapcsolatos ügyek is terítékre kerülnek az Európai Bíróság munkarendjében.

Trösztellenes ügyek – Kroes biztos elégedett a MasterCard-döntéssel

Trösztellenes ügyek – Kroes biztos elégedett a MasterCard-döntéssel

Neelie Kroes, az Európai Bizottság versenypolitikai biztosa a rendelkezésre álló információk alapján nem tartja szükségesnek, hogy intézkedést kezdeményezzen a MasterCarddal szemben annak a 2007-es bizottsági határozatnak a megsértése okán, amely megállapította, hogy a MasterCard által alkalmazott, határokon átnyúló multilaterális bankközi jutalékok (MIF-ek) sértik az EK-Szerződés versenykorlátozó üzleti gyakorlatra vonatkozó szabályait.

GVH – Nem gyógyítanak az étrendkiegészítők

GVH – Nem gyógyítanak az étrendkiegészítők

Gyógyhatást tulajdonított az általa forgalmazott étrendkiegészítőknek az Egészségfarm Kft., amivel megtévesztette a fogyasztóit – áll a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntésében. A vállalkozás egymillió forint bírságot kapott. A korábban hasonló ügyben 2 millió forintra bírságolt Naturlife Kft-nek pedig naponta 30 ezer forint végrehajtási bírságot kell fizetnie mindaddig, amíg nem tesz közzé közleményt a rá vonatkozó GVH döntésről.

Új rend és szabadság – Kikelet II. fogyasztóvédelmi akcióellenőrzések

Új rend és szabadság – Kikelet II. fogyasztóvédelmi akcióellenőrzések

A Kikelet II. közvetlen célja ugyanaz, mint a korábbi négy akció célja volt: a fogyasztók és a tisztességes kereskedők védelme a szabályszegő, bizonytalan eredetű, hamisított termékeket forgalmazó kereskedőkkel és szállítóikkal szemben. – fogalmazza meg Kondorosi Ferenc, az „Új rend és szabadság” programért felelős kormánybiztos közleményében.

FEOSZ – Az E-ON szerődésszegést követett el

FEOSZ – Az E-ON szerődésszegést követett el

Nem volt rendkívüli időjárás januárban áramkimaradások ideje alatt, így ez nem lehetett az oka a szolgáltatás kimaradásának – közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) hétfőn.