Lassú ébredés vár a fogyasztókra és az árusokra egyaránt, más-más szemszögből. Az unióban ugyanis, ha nem is azonnal, de apránként érvényesül a fogyasztók joga.
Címke: fogyasztóvédelem
Távközlési fogyasztóvédelem
A fogyasztói érdekeket több szervezet és hivatal is képviseli, ezek mind más mechanizmusok alapján működnek, és persze más és más hibákat lehet felfedezni a működésben.
Nem lesz „Made in Hungary” felirat az EU-ban
Módosította az Országgyűlés a fogyasztóvédelmi törvényt, ennek értelmében például csak akkor kell feltüntetni a termék származási helyét, ha nem az Európai Gazdasági Térségből érkezik.
Ingyenessé válik a fogyasztóvédelmi békéltetés kezdeményezése
Hamarosan ismét módosítja az Országgyűlés a fogyasztóvédelemről szóló jogszabályt, a képviselők kedden kezdik a törvényjavaslat részletes vitáját. Módosulnak a használati és kezelési útmutatóval kapcsolatos szabályok és a békéltető testületekre vonatkozó rendelkezések.
Szigorodó fogyasztóvédelmi intézkedések az EU-ban
A termékek biztonságáról szóló EU-direktíva csütörtök óta van érvényben. Előírásai az élelmiszerek kivételével minden fogyasztói termékre vonatkoznak és a korábbiaknál szigorúbbak. A gyártóknak és a forgalmazóknak törvényes kötelességük jelenteni, ha felfedezik, hogy az általuk forgalmazni kívánt termék nem biztonságos.
Túloznak a reklámok egyes élelmiszereknél
A fogyasztóvédők szerint a gyártók, a forgalmazók az eladhatóság érdekében olyan hangzatos, figyelemfelkeltő kifejezéseket használnak a reklám alapján értékesített élelmiszereknél, amelyek többsége tudományosan nem igazolt.
Romlottak a fogyasztóvédelem tapasztalatai a vendéglátás terén
Romlottak a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tapasztalatai az idegenforgalmi főszezonban végzett vizsgálatok alapján a vendéglátóhelyek, szálláshelyek és utazási irodák esetében – közölte a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FvF) az MTI-vel.
A termékfelelõsség kialakulása és jelenlegi helyzete tekintettel angolszász gyökereire
“E dolgozat írója azért választotta témául a jogintézményt, mert látja benne amint a common law és kontinentális jogrendszerek közelednek egymáshoz. Szeretné e folyamatot olyannak elképzelni, aminek végeredményeként a két vezetõ jogrendszer egymás értékeit és elõnyeit elismerve és átvéve harmonikusan mûködnek majd. A témaválasztás alapjául egy másik tényezõ is indokként szolgált azonban. Az író mindig is megértéssel és szimpátiával fordult a fogyasztóvédelem és ezen belül a termékfelelõsség felé mivel maga is fogyasztó lévén saját bõrén is érzi e terület kiforratlanságát hazánkban. A termékfelelõsségi törvény elfogadása óta nem is annyira a szabályozás hiányosságaiban látja a problémák forrását, hanem a gyakorlati alkalmazás szinte...
A fogyasztóvédők az akciós termékeket vizslatják
Az akciós termékek teljes körű vizsgálatára számíthatnak a Somogy megyei kereskedők és szolgáltatók; a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség szeptember második felében megkezdi azt az átfogó ellenőrzést, amely termékekre és szolgáltatásokra egyaránt kiterjed.
Hétfőtől változnak a reklamáció szabályai
Szeptember elsejétől változnak a fogyasztói szerződések szavatossági és jótállási igényeinek, a reklamációk intézésének szabályai a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete alapján.