A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azzal a kéréssel fordult az oktatási tárcához, hogy a képesítési követelményekben előírt nyelvvizsga megszerzése ne a záróvizsgára bocsátás, hanem a diploma kiadásának feltétele legyen – nyilatkozta Almássy Kornél, a HÖOK elnöke. Egyes karokon, leginkább a műszaki felsőoktatásban ugyanis a hallgatók közel negyven százalékának nincs nyelvvizsga-bizonyítványa. Minthogy a tananyagok drasztikus ütemben változnak, néhány év alatt – míg a hallgató nyelvvizsgája megszerzésére koncentrál – megváltozhat a záróvizsga anyaga, s így a hallgatóktól olyan ismereteket kérhetnek majd számon, amelyekre nem készítették fel őket. Az 1993-as felsőoktatási törvény még úgy fogalmazott, hogy a diploma kiadásának feltétele a nyelvvizsga....
Címke: felsőoktatás
Fejlesztések a Szolnoki Főiskolán
A Szolnoki Főiskola fejlesztési terveiről tartott sajtótájékoztatót Törzsök Éva, az intézmény új főigazgatója és Szalay Ferenc polgármester a szolnoki városházán. Törzsök Éva elmondta: a főiskola rendelkezik elfogadott intézményfejlesztési tervvel. Most az abban foglaltak megvalósításához szükséges anyagiakat kell meghatározni, illetve azok forrását megkeresni. A főigazgató közölte, hogy várhatóan lesznek tanszékösszevonások, átrendezések, de ez nem jár együtt létszámleépítéssel, sőt sürgősen növelni kell a tudományos fokozattal rendelkező főiskolai tanárok számát. A Szolnoki Főiskola tartalmi fejlesztéseit vázolva hangsúlyozta: a jövőben az Európai Unióhoz kapcsolódó ismeretek oktatására nagyobb súlyt fektetnek, és igyekeznek kimunkálni a diplomás szakirányú továbbképzés feltételeit.
Január elsejétől több ponton módosul a felsőoktatási törvény
Változnak a hallgatói jogviszonyra vonatkozó szabályok, az államvizsgára a jövőben már csak államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal bocsátható a hallgató. Doktori ösztöndíjat a jövőben gazdálkodó szervezetek, alapítványok és magánszemélyek is alapíthatnak.
Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató 2002: Online és CD ROM-on is
Pálinkás József oktatási miniszter szerdán egy sajtótékoztatón bejelentette, hogy megjelent a hivatalos Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató, amely minden évben a felsőoktatásba jelentkezők kalauzolására szolgál a főiskolák, egyetemek dzsungelében. Az idén először CD ROM-on is elérhető a kiadvány – igaz, néhány száz forinttal drágábban, mint írott változata. Természetesen az interneten az idén is elérhető lesz az adatbázis ingyenesen. Remélhetőleg a ponthúzó értekezletet követően ebben az esztendőben nem lesz elérhetetlen a Felvételi Iroda (FELVI) website-ja sem, ami tavaly nem kis bosszúságot okozott a jelentkezőknek. Hétfőtől már minden középiskolában és könyvesboltban megtalálható lesz az oktatási tárca hivatalos felsőoktatási tájékoztatója – mondta Pálinkás miniszter úr....
Az MSZP a felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezte
Tóbiás József szocialista elnökségi tag a felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezte az MSZP a hallgatói autonómia érvényesülése érdekében. Képviselői önálló indítványként már benyújtotta a módosításra vonatkozó javaslatot, amely szerint, ha a hallgatói közösségek kezdeményezik egy közéleti szereplő meghívását az adott felsőoktatási intézménybe, akkor azt ne lehessen megtiltani. Medgyessy Péter veszprémi és debreceni meghívását is egyetemi hallgatók kezdeményezték, az intézmények vezetése mégsem engedélyezte egyik városban sem a rendezvény megtartását. A szocialista képviselő módosítási indítványát elküldte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának. Vasa László alelnök szerint a szervezet pártpolitikától független, de az utóbbi hetek történései szükségessé teszik a probléma megoldását.
Mintegy hatmilliárd plusz a felsőoktatásnak
Jelentős várakozással tekintenek az egyetemek a zárszámadási törvény elfogadása elé, amely összesen 5,7 milliárd forintos pluszforrást juttatna a felsőoktatásnak – derült ki az MTI körkérdésére adott válaszokból.Klinghammer István, az ELTE rektora elmondta: az 5,7 milliárd forint a magyar felsőoktatásnak és az ELTE-nek egyaránt jól jön, megvan a hasznos helye.
Még az idén módosítják a felsőoktatási törvényt
A módosítás rögzíti az első alapképzés definícióját, valamint szabályozza a hallgatói jogviszony szüneteltetését A jogviszony összesen négy félévig szünetelhet. A javaslat a záróvizsgára bocsátás feltételéül szabja az államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzésének igazolását. “Céges” doktori képzések Pálinkás József oktatási miniszter a parlament előtt elmondta, hogy a jogszabálymódosítási indítvány lehetőséget biztosít gazdasági és társadalmi szervezetek számára doktori ösztöndíjak létesítésére. A módosító javaslat 2002 januárjától egyetemmé nyilvánítja a győri Széchenyi István Főiskolát . Az előterjesztés kimondja: ha a hallgató a hallgatói jogviszonya megszűnéséig nem tesz záróvizsgát, arra még ezt követően legalább két évig lehetősége nyílik, az oklevél megszerzésével együtt. A törvényjavaslatot a múlt...
BKF: felsőoktatási rekord az első évben
A közzétett 2001-es felvételi statisztikák szerint páratlan rekordot állított fel a Budapest Kommunikációs Főiskola (www.bkf.hu). Újonnan indult intézményként már az első felvételi évben több mint 35-szörös volt a túljelentkezés az intézmény államilag finanszírozott üzleti kommunikáció szakára. A szakonkénti átlagosan 11-szeres túljelentkezés meghaladja a manapság is legnépszerűbb karrierpályának számító jogi karokét is. Több mint 2800-an felvételiztek az intézménybe a 2001-es évben, ami csaknem a kétszerese az összes többi kommunikáció szakra felvételiző diáknak. Ennek oka minden bizonnyal az, hogy a szakma meghatározó oktatói vállalták el az intézmény felkérését és az országban egyedül itt működik üzleti kommunikáció szak. Nem véletlen, hogy az intézmény...
Meghosszabbított határidő az angol nyelvű főiskolán
Azok a diákok, akik 2001-ben vagy korábban érettségiztek, még jelentkezhetnek a University of Hertfordshire-SZÁMALK School of Economic Studies (SES) angol nyelvű főiskolai képzésre. Az egyre jelentősebb hazai, és szokásos nemzetközi érdeklődés miatt ugyanis szeptember 7-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt az intézményben. A főiskola tehát az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, melyre még szeptemberben jelentkezhetnek a 2001-ben sikertelenül felvételizők. Akik felvételt nyernek, az angol egyetem nemzetközileg elismert diplomáját kapják, így akadálytalanul elhelyezkedhetnek később az Európai Unió területén, egyúttal az OM egyenértékű főiskolai diplomáját is megszerzik. A nemzetközi oktatási intézmény várja azok jelentkezését is, akik Angliában szeretnének tanulmányokat folytatni. A felmérő vizsga a...