Az Európai Unió állami segélyeket szabályzó testülete nem találta jogsértőnek azt az állami támogatást, amit a Radiotelevisiona Italiana (RAI) kapott.
Címke: Európai Unió
Az első osztrák-magyar kezdeményezés az EU-ban
Egyoldalas összeállítást közölt hétfőn a bécsi Kurier annak kapcsán, hogy Magyarország és Ausztria előterjesztette az EU-ban első közös külpolitikai kezdeményezését, amely Ukrajna és az EU együttműködésének a fejlesztését célozza.
Pascal Lamy: egy ország – egy biztos
Az Európai Unió bizottságában jelenleg érvényesülő “egy ország – egy biztos” gyakorlatának fenntartása mellett foglalt állást Pascal Lamy brüsszeli kereskedelmi biztos a Le Journal du Dimanche (JDD) vasárnapi számában közölt interjúban.
Európai Igazságügyi Hálózat polgári és kereskedelmi ügyekben
Az Európai Unión belül 2001. május 28-án alakult meg a polgári és kereskedelmi ügyekben működő Európai Igazságügyi Hálózat. Az állampolgárok széleskörű tájékoztatásának céljával hozták létre a szervezet honlapját.
Ujjlenyomat az uniós vízumban
Az EU brüsszeli bizottsága azt javasolja a tagállamoknak, hogy 2007 helyett már 2005-től harmonizálják az EU-n kívülről érkezők vízumát, illetve tartózkodási engedélyét.
Körvonalazódik a megegyezés az EP-választásokról
Noha a külképviseleteken szavazás és az összeférhetetlenség témájában még vannak viták kormányoldal és ellenzék között az Európai Parlament (EP) tagjainak választásáról szóló törvényjavaslat ügyében, ám az előterjesztés részletes vitájában, hétfő éjszaka körvonalazódott a megegyezés.
Pat Cox az európai parlamenti szavazásról
Többen szavaztak Nagy-Britanniában a Big Brother TV-show-ban, mint az Európai Parlamenti képviselőkre. Ezt a drámai kijelentést Pat Cox, az Európai Parlament elnöke tette egy brüsszeli konferencián.
Párizs nem nyugszik bele az állatkísérletek betiltásába
Franciaország keresetet indított a tizenhárom esztendős huzavona után megszületett uniós tilalom feloldásáért, megtámadva az állatkísérletek törvényen kívül helyezését.
Alapmű az Európai Unióról
Az Európai Unió – ez a címe a Cartographia Kiadó egyedülálló vállalkozásának, amely egy kötetben több száz illusztrációval, közérthetően tartalmazza mindazokat az információkat, amelyeket az Európai Unióról tudni illik.
Tüntetést szerveznek a szoftverszabadalmak ellen
A szoftverszabadalmak ellenzői tüntetést szerveznek az az EU-s törvényjavaslat ellen, amely elfogadása esetén többek között a számítógépes programokra is lehetővé tenné szabadalmak kiadását az Unió területén belül.