Címke: esélyegyenlőség

Felkészítő CD-ROM-ok a diákok esélyegyenlőségéért

Országosan 390 középiskola jut hozzá térítésmentesen az érettségi és a felvételi tanulmányokat segítő felkészítő CD-ROM-okhoz. Az elektronikus gyűjtemény kidolgozott és a középiskolai tankönyvszerzők által lektorált feladatsorokat tartalmaz magyar nyelv és irodalomból, történelemből, illetve matematikából, természetesen a részletes megoldási menetekkel együtt. A CD-ken ezen kívül helyet kapott egy kisebb házi könyvtár is, mely magába foglalja a Nyugat összes számát, Ady Endre és Mikszáth Kálmán összes művét, 41 magyar költő összes versét, Shakespeare életművét magyar és angol nyelven, valamint a Pallas Nagy Lexikonát és a Nagy Képes Világtörténetet. A program részeként az internetről (www.dft.hu) tantárgyi keresőprogramok is elérhetőek lesznek, további segítséget nyújtva...

Civil szervezetek a diszkrimináció elleni jogi védelemről

A megkülönböztetés és a kirekesztés számos formája Magyarországon élő valóság, amely ellen a jelenlegi jogrendszer nem véd elég hatékonyan – hangzott el azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet nyolc kisebbségi és civil szervezet hívott össze pénteken Budapesten, a Független Médiaközpontban.

Két változat antidiszkriminációra

Két törvénytervezet fekszik a parlamenti képviselők előtt a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó szabályokról. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman októberben elkészült fogalmazványa után az MSZP is benyújtotta saját variánsát. Két szöveg, két szemlélet. Noha a Kósáné Kovács Magda irányításával készült indítvány szinte teljesen átveszi Kaltenbach tervezetének szerkezetét, s a paragrafusok nagy része is szó szerint azonos a kettőben, a kisebbségi biztos rasszizmus és idegengyűlölet elleni szabályai egyértelműen az akut probléma, a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szólnak. A szocialisták viszont mindenféle diszkriminációval szemben fellépést szorgalmaznak. Kaltenbach Jenő tavaly októberben a képviselőknek átadott tervezete után a szocialisták abból indultak ki, hogy az egyenlő...

Kell-e törvény a megkülönböztetés ellen?

Jövő héten ül össze először az a bizottság, amely egy általános antidiszkriminációs törvény szükségességét vizsgálja majd. Az Igazságügyi Minisztériumon belül felállított testületben a szaktárcák képviselői, a kisebbségi ombudsman munkatársa, valamint két parlamenti képviselő foglal helyet.

Esélyegyenlőséget teremt a hírközlési törvény

Március 26-án kezdődhet az általános parlamenti vita az egységes hírközlési törvényről (EHT), melyre a kormány már áldását adta, s az alternatív távközlési társaságok is – kisebb finomításokkal – támogatásukról biztosították a tervezetet. Bár radikális változást nem hozhat az új szabályozás, azt mindenképpen szolgálnia kell, hogy a jövő év elejétől liberalizált távközlési, kommunikációs piac esélyegyenlőséget nyújtson az újonnan piacra lépőknek, s hogy tényleges verseny alakulhasson ki a szolgáltatók között – hangsúlyozta Stumpf István a Kiwwi által szervezett konferencián. A kancellária miniszter szerint, míg korábban a távközlési szektort a hiány és a kifogásolható minőség jellemezte, addig mára a szolgáltatások ára lett a...