Címke: emberkereskedelem

Uniós intézkedések az emberkereskedelem ellen

Uniós intézkedések az emberkereskedelem ellen

Az emberkereskedelem elleni harc az unió egyik prioritása. Karin Riis-Jørgensen dán és Elizabeth Lynne brit liberális képviselő szóbeli kérdést tesz fel a témában az Európai Bizottságnak. Ebben rákérdeznek arra is, az EP kezdeményezésének megfelelően már az idén is megtartják-e az emberkereskedelem-ellenes napot.

Európai fellépés a kényszerprostitúcióval szemben

Európai fellépés a kényszerprostitúcióval szemben

A nemzetközi nőnap kapcsán az Európai Parlament szeretné felhívni a figyelmet a nőket fenyegető veszélyekre. A prostitúcióra kényszerített nők helyzetével foglalkozik Anna Záborská szóbeli kérdése. A parlament várhatóan állásfoglalást is elfogad a témában.

Emberkereskedelem Bács-Kiskun megyében – Végzés a Szegedi Ítélőtáblán

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az I. fokon eljáró bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügybe, amelyben emberkereskedelemmel vádoltak meg több vádlottat. A táblabíróság döntését azzal indokolta, hogy az I. fokú bíróság több eljárási szabályt is megsértett, ítélete felülbírálatra alkalmatlan.

Február 1-2.: „mini” plenáris ülésszak az Európai Parlamentben

Február 1-2.: „mini” plenáris ülésszak az Európai Parlamentben

A parlament Javier Solana külügyi főmegbízott részvételével vitát tart a palesztin választások után kialakult helyzetről. Az EP állásfoglalást is elfogad a témában. A képviselők szavaznak a csomagolásokra vonatkozó uniós szabályozás egyszerűsítésével foglalkozó irányelvről, és várhatóan harmadik olvasatban elfogadják a közúti szállítójárművek vezetőinek munkafeltételeit meghatározó jogszabályokat.

A migrációs kérdések kulcsfontosságúak Európa számára

A migrációs kérdések kulcsfontosságúak Európa számára

Franco Frattini igazságügyi biztos szerint a migráció az EU előtt álló legfontosabb politikai ügyek egyike. Egy múlt héten elhangzott beszédében a biztos ismét emlékeztetett arra, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak kiemelten kell foglalkozniuk ezzel a kérdéskörrel.

Az Országos Bűnmegelőzés Központ pályázati felhívásai

Országos Bűnmegelőzés Központ három pályázati felhívást tett közzé. A pályázati felhívások az illegális migráció visszaszorításának, a Határőrség, valamint az önkormányzatok bűnmegelőzési tevékenyégének támogatására irányulnak. Határidő: 2005. 11. 25.

Szakmai műhelynap az emberkereskedelem elleni küzdelemről

Szakmai műhelynap az emberkereskedelem elleni küzdelemről

Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, Jens Orback svéd esélyegyenlőségi miniszter, valamint Lamperth Mónika belügyminiszter találkozójára került sor szeptember 7-én az ICSSZEM épületében, ahol az emberkereskedelem elleni küzdelemről tartottak szakmai műhelynapot.

Elfogadták Gál Kinga jelentését az emberi jogok védelméről

Elfogadták Gál Kinga jelentését az emberi jogok védelméről

Az Európai Parlament 447-57-37 arányban fogadta el Gál Kinga (Európai Néppárt) saját kezdeményezésű jelentését, amely az alapvető emberi jogok előmozdításáról és védelméről, a nemzeti és európai intézmények ezzel kapcsolatos szerepéről, valamint a majdani Alapvető Jogok Ügynöksége feladatairól szól.