Elfogadhatatlan a kiskorúak elleni erőszak bármilyen formája, fel kell lépni a gyerekkereskedelem, a gyermekpornográfia ellen, és bűncselekménynek kell nyilvánítani a gyerekeket érintő szexturizmust – áll többek között az EP jelentésében, amely célzott intézkedéseket kér a roma fiatalok kirekesztése ellen is.
Címke: emberkereskedelem
Brüsszel megerősítené az unió nemzetközi bűnözéssel foglalkozó testületét
Az Európai Bizottság javaslatot terjeszt elő jövőre az Eurojust jogköreinek szélesítésére a határokon átnyúló szervezett bűnözés elleni küz hatékonyabbá tétele érdekében.
Emberkereskedelem Bács-Kiskun megyében
Helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon kiszabott büntetéseket a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben több férfit is emberkereskedelemmel, s más bűncselekményekkel vádoltak meg.
Emberi jogok: sok a probléma Kínában, Oroszországban és Törökországban
A legtöbb halálos ítéletet Kínában hajtják végre, Oroszországban továbbra is komoly gondok vannak az emberi jogokkal, Guantánamo léte pedig negatív üzenet – olvasható az EP 2006-os emberi jogi jelentésben. A parlament továbbra is elfogadhatatlannak tartja a halálbüntetést. A képviselők aggodalommal figyelik az oroszországi finnugor kisebbségek helyzetét.
Emberkereskedelem Bács-Kiskun megyében- ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Három vádlott esetében helybenhagyta, míg a másik három vádlottnál megváltoztatta az I. fokon eljáró bíróság büntetési tételekre vonatkozó döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amely emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt emelt vád alapján indult.
Határozottabb fellépést sürget az EP a női esélyegyenlőségért
Az uniós és tagállami erőfeszítések ellenére az EU-ban még mindig átlagosan 15 százalékkal keresnek kevesebbet a nők a férfiaknál. Az EP ezért a nemzeti cselekvési tervekben és a költségvetésekben is garantálná a nemek közötti esélyegyenlőség figyelembe vételét.
Kriminálexpo IT-SEC 2006
Az Ügyészek Országos Egyesülete – a Legfőbb Ügyészség, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány társrendezésében – 2006. november 28-30. között 15. alkalommal rendezte meg a KRIMINÁLEXPO IT-SEC nemzetközi konferenciát és szakkiállítást.
Embercsempészet, nő- és gyerekkereskedelem elleni egyezményhez csatlakozik az EU
Az EP egyszerűsített, konzultációs eljárásban járulhat hozzá az ENSZ nemzetközi szervezett bűnözés elleni egyezményének két kiegészítő jegyzőkönyvéhez történő csatlakozáshoz.
EP: Romániának és Bulgáriának haladéktalanul lépnie kell
Az uniós állam- és kormányfők találkozója előtt egy nappal, nagy többséggel állásfoglalást fogadott el az Európai Parlament Románia és Bulgária EU-csatlakozásáról.
Európai Parlamenti előzetes, 2006. június 12-15
Összeállításunkban az Európai Parlament június 12-15-i, strasbourgi plenáris ülésén elhangzó fontosabb előterjesztéseket, jelentéseket ismertetjük.