Dr. Mayer Erika, a Nádas & Mayer ügyvédi iroda és a Páneurópa Jogász Unió (PJU) alapítója, egyben az Internet Szolgáltatók Tanácsa Választottbíróságának tagja. Neve korábban sem volt ismeretlen a jogi közélet, különösen az jogi informatika – ezen belül a domain viták – terén, a PJU is komoly szerepet vállal a tiszai cián-ügy kapcsán indult perekben. A legnagyobb nyilvánosságot mégis talán az általa életrehívott Páneurópa Jogász Unió 2001. március 9-én tartott Internet jogi tanfolyama kapta.
Címke: domain-név
Dr. Verebics János
Dr. Verebics Jánost kérdeztük a klasszikusnak számító mûveket létrehozó eddigi pályájáról, a domain-nevekkel kapcsolatos magyar problémákról, jövõbeni terveirõl. Az Internet jogi problémáinak elismert szakértõje hamarosan minden idejét egy Internetes tanulmánykötet megírásának kívánja szentelni.
Becsődölhet a cég egy domainper miatt
A Dél-Afrikai Köztársaságot képviselő jogi csapat győztesnek érzi magát abban a vitában, melyben a new-york-i bíróság hatáskör hiánya miatt nem foglalt állást a hét elején. A bíróságtól a southafrica.com domain ügyében kért döntést a nevet jelenleg birtokló Virtual Countries Inc, mivel a dél-afrikai kormány jogi eljárással és kártérítéssel fenyegette meg a céget, amennyiben nem mond le az ország javára a domainről. Az amerikai cég egyszerűbbnek és biztosabbnak látta egy helyi bíróságnál kezdeményezni az eljárást, mint a domainviták ügyében általában eljáró ENSZ által fenntartott választottbíróságnál, a WIPO-nál. A vállalkozásnak azért lett volna fontos, a kedvező döntés, mivel tevékenységét teljes egészében arra...
Tévés domainviták: elutasított panaszok
Sem a Minimax tévétársaság, sem a tv2 számára műsort készítő MédiaComp Kft. nem kapta meg az általa követelt domainnevet. A Minimax Rt. a Minimax.hu domain, a “Jó reggelt, Magyarország!” című műsort készítő MédiaComp Kft. pedig a Netriporter.hu és Netreporter.hu domainek bejegyzése ügyében tett panaszt az Internetszolgáltatók Tanácsánál. Az ISZT elutasította az igényléseket, a vitatott domainek így eredeti bejegyzőjük tulajdonában maradnak.
ICANN Sees Revolt On Domain Sovereignty
During the opening day of the Internet Corporation for Assigned Names and Numbers’ quarterly meeting, a working group of the country-code top level domains (ccTLDs), such as .uk or .fr, voted unanimously to pull out of ICANN’s Domain Name Supporting Organization (DNSO). They also called on ICANN to create a separate supporting organization that would provide the ccTLDs with more say in ICANN’s decision making and give them at least one seat on ICANN’s board of directors.
Várhatóan ősszel feloldják a zárolt domaineket
A domain liberalizációt megelőzően zárolt nevek idei kisorsolása mellett döntött az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT)
Dot.LAW Domains Now Available
Now you can register www.yourname.law. New.net has released 20 new domain extensions and now more than 16 million Internet users can access “dot.LAW” domains. New.net is continuously expanding the number of new users through ISP partners and software downloads. The registration fee for one year is $25 and you get free URL forwarding.Go to New.net now to see if the domain you want is still available!
Australia consider domain registry competition
While many countries have implemented registrar competitionover domains in an effort to improve service and reducecosts, Australia is considering becoming the first countryto create competition between registries. Some havecriticized the possible move, noting that registries performa technical function rather than a business one.
Elhalasztják az új felsőszintű domainek bevezetését
A tavaly ősszel elfogadott hét új felsőszintű domain bevezetése akár hónapokat is csúszhat a kitűzött júliusi határidőhöz képest – közölte az internetes címek felügyeletét végző szervezet, az ICANN. A hivatalos közlemény szerint a késlekedés oka az új végződések kezelésével megbízott cégek és az ICANN közötti tárgyalások elhúzódása, amelyben kulcsfontosságú szerepet játszik az infotech ipar területén tapasztalható általános hanyatlás. További részletek az ORIGO cikkében.
Pert és domaint vesztett az AOL
Dávid és Góliát csatájára emlékeztető küzdelem ért véget a múlt héten az ENSZ választott-bíróságának, a WIPO-nak egyik legutolsó ülésén.A világ egyik legnagyobb Internet érdekeltségű cége és egy orosz programozó jogi vitájából a szentpétervári fiatalember került ki győztesen.A népszerű kommunikációs programot, az ICQ-t működtető America Online (AOL) évek óta komoly küzdelmet folytat azért, hogy az ICQ karakterláncot tartalmazó domainek használatát megakadályozza és visszaszorítsa. Az utóbbi időben “domain-spekulánsok” sokasága vette össztűz alá a cég által védjegyekkel kapcsolatos domain neveket. Néhány hónapja 99 000 $-t kértek a cégtől az ICQGuide.com névért, de ebben az esetben is peres útra terelték az ügyet és a...