Címke: bűnüldözés

Gyurcsány Ferenc találkozója az FBI főigazgatójával

Gyurcsány Ferenc találkozója az FBI főigazgatójával

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma hivatalában fogadta Robert S. Muellert, az FBI főigazgatóját, aki a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia (ILEA) megnyitásának 10. évfordulójára látogatott Magyarországra. A tárgyaláson részt vett Lamperth Mónika belügyminiszter is.

Az adatvédelmi biztos állásfoglalása: a rendőrségi körözés esetén a mobilszolgáltatók rendelkezésére álló cellainformációk kiadásának jogi háttere

Az adatvédelmi biztos állásfoglalása: a rendőrségi körözés esetén a mobilszolgáltatók rendelkezésére álló cellainformációk kiadásának jogi háttere

Adatvédelmi érzékenységét a kérdésnek az adja, hogy olyan élethelyzetekről van szó, amikor az ismeretlen helyen tartózkodó, önmagáról életjelt nem adó személlyel kapcsolatban nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az információs önrendelkezési jogával élve nem szolgáltat magáról semmilyen adatot, vagy valamilyen oknál fogva nem képes élni az információs önrendelkezési jogával (fizikai értelemben cselekvőképtelen).

Kiemelten sikeres volt az idei Kriminálexpó

Kiemelten sikeres volt az idei Kriminálexpó

Az idei év újdonsága volt, hogy a kiállítást helyszíni szolgáltatások és az ismeretterjesztést szolgáló bemutatók egészítették ki. A perbeszédverseny közönségdíját – a Jogi Fórum különdíját – dr. Hagymási Kornélia (a Szolnoki Városi Ügyészség fogalmazója) nyerte el, akinek ezúton is gratulálunk.

A nyomtatókba rejtett kód segít a hamisítók elfogásában

A nyomtatókba rejtett kód segít a hamisítók elfogásában

A világ hatóságai a lézer-nyomtatókba rejtett titkos kód segítségével minden elkészült nyomtatás rejtett információkat tartalmaz a nyomtatást készítő nyomtatóról, amelyek segítségével a hatóságok világszerte nyomonkövethetik a hamisítókat.

Júliustól működik a magyar FBI

Július elsejétől működik a magyar FBI-nak is nevezett Nemzeti Nyomozó Iroda, amelynek a jelentősebb bűncselekmények feltárása lesz a feladata. Az irodát azért hozták létre, hogy megszüntessék a felesleges vezetői posztokat a rendőrségen belül. A több mint 400 munkatárssal dolgozó irodát a Szevezett Bűnözés Elleni Igazgatóság eddigi vezetője fogja irányítani.

A belügyminiszter alapvetően jónak értékeli a rendőrség munkáját

A rendőrség 2003-ban alapvetően jó munkát végzett, megvalósultak a kormányprogram célkitűzéseinek időarányos részei – közölte a belügyminiszter kedden. A kormányprogramban az szerepelt, hogy a ciklus végére a kor színvonalának megfelelő rendőrséget kell kialakítani, a rendőrség szervezeti átalakítása során meg kell erősíteni a rendőrkapitányságokat, a végrehajtó állományt, és a bűnmegelőzésben nagyobb szerepet kell biztosítani a társadalmi összefogásnak – mondta Lamperth Mónika az ORFK elmúlt évi tevékenységét értékelő értekezlet után tartott sajtótájékoztatón.

Kevesebb bűncselekmény történt tavaly Budapesten

Kevesebb bűncselekmény történt tavaly Budapesten

Csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma az elmúlt évben a fővárosban és javult a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítési és nyomozáseredményességi mutatója – mondta a budapesti rendőrfőkapitány szerdán, a fővárosban.