Szerverkapacitás hiánya miatt nem tudja közzétenni valamennyi körözött bűnöző fotóit és adatait a rendőrség. A vezetők korábban még azt remélték, hogy február elejére ezres nagyságrendben láthatja bárki a keresett embereket, de tegnap alig kétszáz körözés “árválkodott” az Országos Rendőr-főkaptányság honlapján.
Címke: bűnüldözés
Egyesült Királyság: növekvő DNS-adatbázis és kisebb jogbiztonság?
A brit belügyminisztérium (Home Office) bejelentette, hogy az elmúlt öt évben mintegy megnégyszereződött a DNS-technológia segítségével végzett bűnügyi munka és az Egyesült Királyság Nemzeti DNS Adatbázisában mára több, mint 3 millió adat található. Egyes szakemberek ugyanakkor nem értenek feltétlenül egyet azzal, hogy a biotechnológia valóban a bűnüldözés új csodafegyvere lenne.
Adatvédelem a bűnüldözésben
Dr. Laukó Károly Europol adatvédelmi felügyelő és a Hivatala munkáját segítő Koordinációs Testület szervezésében 2005. 11. 22-én “Adatvédelem a bűnüldözésben” címmel szakmai-tudományos konferenciát tartottak a Belügyminisztériumban.
A közbiztonság és a főkapitányságok helyzete
Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter előtt beszámolót tartott dr. Bene László országos rendőrfőkapitány, Gergényi Péter budapesti és dr. Ignácz István Pest megyei rendőrfőkapitány az érintett területek közbiztonságáról, valamint a főkapitányságok helyzetéről.
KRIMINÁLEXPO IT-SEC 2005 – visszatekintés
Az Ügyészek Országos Egyesülete - a Legfőbb Ügyészség, Belügyminisztérium és Biztonságos Magyarországért Közalapítvány társrendezésében – 2005. november 2-4. között rendezte meg az Egyetemi Kongresszusi Központban a KRIMINÁLEXPO IT-SEC 2005 nemzetközi konferenciát és szakkiállítást.
Fejlemények a harmadik pillér területén
A 2004-ben elfogadott Hágai Program-ban megfogalmazottakból kiindulva a Bizottság az elmúlt héten két fontosabb dokumentumot is megjelentetett az Unió harmadik pillérét képező Bel- és Igazságügyi együttműködés keretében.
A holland internetszolgáltatók a kormányon kérik számon a lehallgatásokkal járó többletköltségeket
A holland internetszolgáltatók egy jelentős csoportja pert készül indítani az ország kormánya ellen, mert szerintük túlzott többletköltségeket ró rájuk annak az 1998-ban hozott rendelkezésnek a betartása, amely kötelezővé teszi az előfizetők adatforgalmának valós idejű gyűjtését lehetővé tevő alkalmazások telepítését
Egységes térfigyelő rendszerek?
Egységes rendszerbe foglalná a Belügyminisztérium a hazai térfigyelő kamerahálózatokat. Bár az adatvédelmi biztos korábban aggályosnak találta az ilyen megfigyeléseket, a BM álláspontja szerint egy esetleges terrorcselekményt így könnyebben tudnának megelőzni, illetve felderíteni.
Térfigyelő kamerák a bűnüldözésben
Látványosan jól vizsgáztak a Nagy-Britanniát behálózó térfigyelő rendszerek a terroristák utáni hajszában. A megfigyelés eme módszere iránt most világszerte megélénkült az érdeklődés.
Németországban nem érvényes az európai letartóztatási parancs
A német alkotmánybíróság kezdeményezte Mamoun Darkazanli, szír származású német állampolgár szabadlábra helyezését, és elutasította a spanyol hatóságok kérését a terrorista gyanúval letartóztatott férfi kiadatására. A bíróság szerint az európai letartóztatási parancs a német alkotmányba ütközik.