Szükségszerű, törvényes és jogszerű volt a soroksári rendőri intézkedés a vizsgálat eredménye szerint, ugyanakkor felmerült, hogy az akció során szakmai hiányosságok történtek, ezért a főkapitány bűnügyi helyettese kezdeményezi, fegyelmi eljárás keretében tisztázzák az akciót irányító parancsnok felelősségét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden.
Címke: bűnüldözés
Belgrád tagjelölti státuszt szeretne az EU-tól
Belgrád legkésőbb a jövő év első felében tagjelölti státuszt szeretne kapni az Európai Uniótól – jelentette be kedden Vuk Jeremic szerb külügyminiszter azt követően, hogy a belgrádi hatóságok letartóztatták Radovan Karadzicot, az egyik legkeresettebb délszláv háborús bűnöst. Az EU27-ek nagykövetei várhatóan még júliusban dönteni fognak a Belgráddal áprilisban aláírt megállapodás ideiglenes végrehajtásáról.
NBH: a számítógéppel elkövetett visszaélés az egyik legelterjedtebb bűnözési forma
Ma az egyik legelterjedtebb bűnözési formaként a számítógéppel elkövetett visszaéléseket tarthatjuk számon, a modern információs és informatikai rendszerek határok nélküli jellegéből adódóan – erre hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) az elmúlt évi tevékenységéről készített évkönyvben.
Bűnügyi és rendészeti statisztikák
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Szakállamtitkárságon belül a Statisztikai és Elemző Osztály üzemelteti a Magyarországi Bűnözési Információs Rendszert, amely a világhálón, a crimestat.b-m.hu címen érhető el. A magyarországi bűnözési statisztikák közérdekű adatok, azokhoz a hozzáférés ingyenes.
A kormány elfogadta a társadalmi bűnmegelőzési programot
A kormány elfogadta a 2008-as társadalmi bűnmegelőzési programot, amely többek között az európai uniós támogatások hatékony felhasználását tűzi ki célul – erről Gönczöl Katalin, az igazságügyi tárca büntetőjogi szakállamtitkára beszélt.
Elkészült az NBH 2007-es évkönyve
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a korábbi éveknél színvonalasabban végezte tevékenységét – jelentette ki Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, amikor bemutatta az NBH elmúlt évi munkájáról készített könyvet.
ORFK-BÁH együttműködés a hatékonyabb idegenrendészet jegyében
2008. május 21-én, az ORFK Teve utcai épületében, aláírásra került a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatójának és az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének a külföldiekkel kapcsolatos egyes eljárási feladatok közös végrehajtásáról szóló együttes intézkedése.
Egyes Vagyon elleni bűncselekmények felderítéséről, különös tekintettel a sorozatjelleg megállapításának lehetőségeire
Korunk bűnözőinek kiemelkedően veszélyes kategóriáját a bűncselekményeket szervezetten, csoportosan, sorozatosan elkövető utazóbűnözők adják. Ez az elkövetői kategória a lakó-, illetve tartózkodási helyétől távol fejti ki bűnös tevékenységét, így igyekezve kivonni magát a többnyire elszigetelten nyomozó rendőri szervek hatásköréből. A Kelemen Zoltán által feldolgozott téma aktualitását nemcsak a sorozatjellegű elkövetések nagy száma és azok fokozott veszélyessége indokolja, hanem a sorozatban történő elkövetés, mint a bűncselekmények speciális jellemzőjének bizonyítási és felderítési nehézségei is. A tanulmány – a bűnözés struktúrájának alakulására is kitekintést biztosítva, újságcikkekkel, rövid hírekkel alátámasztva – részletesen elemzi a sorozat-bűncselekmény, mint speciális bűncselekmény-kategória sajátosságait, fajtáit, a hatékonyabb megelőzéssel és felderítéssel...
Országos Rendőr-főkapitányság – Legfőbb Ügyészség együttműködési megállapodás
A Legfőbb Ügyészség és az Országos Rendőr-főkapitányság között 2008. május 7-én aláírandó együttműködési megállapodás a Rendőrség által kifejlesztett és működtetett Robotzsaru 2000 integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer (a továbbiakban: Robotzsaru) ügyészségi használatára vonatkozik.
Összefoglaló a 16. Kriminálexpóról
Az Ügyészek Országos Egyesülete – a Legfőbb Ügyészség és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium társrendezésében – 2008. április 15-17. között 16. alkalommal rendezte meg a KRIMINALEXPO IT-SEC nemzetközi konferenciát és szakkiállítást.